(M)ilyen nagy dolog a Szabadság?

2012.09.16. 12:23

Az Amerikai Egyesült Államokra rengetegen tekintettek/tekintenek akként, mint a korlátlan lehetőségek, a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok uralta erőtér hazájára. (Gondoljunk csak József Attila emigrációs tendenciákról írt soraira, miszerint másfél millió emberünk tántorgott ki az Újvilágba, vagy hogy mennyien lógtak a SZER-en, azaz hallgatták reményteli izgalommal a Szabad Európa Rádió adásait, miközben az egyáltalában nem Dvořák szimfóniáját vagy Beethoven örömódáját harsogta.) Emellett azonban sokan hívták fel a figyelmet az amerikai demokratikus konstrukció elfajzásának lehetőségeire, elsőként mindjárt Alexis de Tocqueville munkája (1835-1840). Ebben kerül megfogalmazásra az a később híressé vált tézis, amely szerint "Amerikában a többség rémisztő akadályokat emel a véleményszabadság elé" és a domináns többségi vélemény előbb vagy utóbb abszolút és elnyomó zsarnoksághoz vezet, immáron nem fizikai, hanem a lélekre mért despotizmus formájában, ahol az "alien" címkét aggatják minden másként gondolkodóra (a. k. a. Ortega: A tömegek lázadása).

Egy ilyen történelmi konstelláció kirekesztési mechanizmusával kénytelen megismerkedni történetünk főhőse, Peter Appleton (Jim Carrey) is. Mint ismert, az 1950-es évek hajnalának Amerikáján igazi hidegháborús paranoia söpört végig: Joseph McCarthy szenátor irányítása mellett az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság égisze alatt szinte bárkire a "kommunista ügynök" stigmát üthette, arra tekintet nélkül, hogy az állítás egyébként valós-e, avagy valótlan, esetleg való tényeket tüntet-e fel hamis színben. (A "mcchartyzmus" áldozatául esett többek mellett Orson Welles, Arthur Miller és Charlie Chaplin is.)

A tehetséges forgatókönyvíró, Appleton valósággal úszik Hollywood reflektorfényeinek dicsőségében, az álomgyár illusztris tagjának tekintik, mígnem egy napon behívják a fentebb említett bizottság elé, az ellene felhozott vád titokzatos tárgya pedig nem más, mint hogy részt vett egy kommunista gyűlésen. Innentől indul meg kálváriája: indexre helyezik az általa írt forgatókönyveket és a filmstúdió is szerződést bont vele. Appleton emiatt önhibából eredő ittas állapotba keveredik, majd ennek következtében beleesik egy folyóba. Ettől kezdve hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy igazolva láthassa azt a Thomas Mann-i megállapítást, miszerint a történelem feneketlen mély kútjának vizén a hatalom fénye csillog. Mély amnéziájából fakadóan ugyanis nem érti, hogy miként kerülhetett ezt követően egy Lawson nevű városkába, ahol mindenki a mozitulajdonos második világégésben eltűnt, a szájhagyomány által már holtnak is nyilvánított fiának gondolja - beleértve menyasszonyát és egyenesági felmenőjét is. Peter hamar azonosulni tud ezzel a helyzettel és az őt övező respekttel, de a Mann által megénekelt kút vizének tetején mégis csak a hatalom fénye csillog, így Peter hamarosan ismételten a hatóságok figyelmének fókuszába kerül.

Végül elmegy a meghallgatásra, ahol a természetjog és jogpozitivizmus végső csatájának lehetünk tanúi: Peter az amerikai Alkotmány 1791. évi kiegészítésének azon passzusára hivatkozik, mely szerint a Kongresszus "nem csorbítja a szólás- vagy sajtószabadságot; nem csorbítja a népnek a békés gyülekezéshez való jogát", míg a Bizottság tagjai a valós vagy vélt kommunista ágensek elleni, normatív erőre emelt (tag)állami harc szükségességét és az állam érdekeit hangoztatják. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy ki kerekedik ki győztesen a diskurzusból.

Értékelés: 10/7