Össze-vissza foly az idõnek árja

2012.08.17. 08:55

Az emberiség (kultúr)történetében számos kimondatlan alapigazságot lajstromozhatnánk: amíg a filozófusok szinte minden probléma archetípusát az ókori görög gondolkodók világról adott magyarázataiban vélik felfedezni, addig a science fiction aspektusából számtalan elgondolást vezethetünk vissza (Jules Verne mellett természetesen) H. G. Wells-re. Nincs ez másként az idõutazással sem. A híres író 1895-ben megjelent mûve számos sci-fi film alkotóját inspirálta, valószínûleg Robert Zemeckist is. Az 1985-ben készült “Vissza a jövõbe” öt éven belül trilógiává terebélyesedett – nem hiába. Ha van filmalkotás, amely Párizzsal ellentétben több misét is megér, akkor az minden bizonnyal a Back to the Future. Annak ellenére, hogy csak bajosan diagnosztizálhatnánk a filmmel kapcsolatban mélyebb jelentéstartalmat, Zemeckis alkotása méltán vált egy egész nemzedék delikateszévé és évtizedek múltán is emlékezetes, valódi ikonná. A magyar közönség szempontjából ebben a remek szinkronszínészek (Rudolf Péter és Rajhona Ádám) is oroszlánrészt vállaltak.

A történet elején dr. Emmett Brown (Christopher Lloyd), a szórakozott, ám igazi talentumnak számító tudós grandiózus bejelentést tesz életkora folytán korlátozottan cselekvõképes barátjának, Marty McFly-nak (Michael J. Fox): egy DeLorean sportgépkocsira fazonírozva sikerült feltalálnia az idõgépet. A bökkenõ mindössze annyi, hogy a forradalmi találmány mûködtetéséhez jelentõs mennyiségû plutónium szükségeltetik, amit történetesen terroristáktól szerzett meg, ráadásul azok tudta és beleegyezése nélkül. A terroristák ezt nem is hagyják annyiban: Marty szeme láttára valósítják meg a Doki sérelmére az emberölés tényállását. Marty azonban sikeresen mûködésbe hozza a fluxuskondenzátort, ami a találmány tulajdonképpeni esszenciája: amikor a gépjármû eléri a 88 mph-t, hirtelen az ifjú McFly elé tárul a tér-idõ kontinuum, õ pedig egyenesen 1955-ben landol, ahol a rendkívül praktikus, ám az akkori rockõrületben és a hamisítatlan kertvárosi gardenpartyk lázában égõ átlagamerikai számára mégiscsak futurisztikusnak ható szkafandere miatt földönkívülinek gondolják. Gond egy szál sem, hamar elverekedi magát Hill Valley városának centrumáig, ezzel zusammen mintegy háromszor másfél órányi izgalmas eseményláncot indítva el. (A trilógia befejezõ darabja 1990-re készült el). A többit nem árulom el. Igazi kultuszkreálmánnyal állunk szemben, amit mindenkinek látnia kell legalább egyszer-kétszer-háromszor…

“Sors! óramûved oly irtóztató:/ Hallom kerekid, amint egybevágnak:/ De nincs ahhoz számlap, mutató” – vetette papírra impresszióit Arany János a “Magányban” címû versében, az 1860-as évek alkonyán. Ezt megtoldanám még egy klasszikussá vált mondattal: “Valamilyen esemény, valamikor a múltban eltéríthette az idõegyenest, aminek következtében új temporális szekvencia keletkezett: egy alternatív realitás. Nem illünk bele, se te, se én, se Einstein. De ez a realitás mindenki más számára.”

Értékelés: 10/10