Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Közigazgatási továbbképzés
Közigazgatási továbbképzés : Darányi Kálmán: A köztisztviselői munkának a nemzet életében való jelentősége (1937)

Darányi Kálmán: A köztisztviselői munkának a nemzet életében való jelentősége (1937)

  2021.01.24. 17:24

A második Közigazgatásti Továbbképző Tanfolyam ünnepélyes megnyitása:  Darányi Kálmán m. kir. miniszterelnök megnyitó beszéde 1937. március 1-jén.


Mikor hivatali elődöm, megboldogult Gömbös Gyula esztendővel ezelőtt ugyanerről a helyről, ugyanebben az időben megnyitotta az első Közigazgatási Továbbképző Tanfolyamot, ez intézmény életrehívását nemcsak a közigazgatási világ, de szinte az egész magyar közvélemény osztatlan helyeslése kísérte.

S most, amikor újra összejöttünk a Belügyminisztérium történeti levegőjű dísztermében a tanfolyamnak az ország minden részéből összesereglett hallgatói, a tanfolyam igen tisztelt előadói, a magyar közszolgálatnak úgyszólván minden területét képviselő vendégeink: tisztemből, mint a magyar közszolgálat vezetőjének tisztjéből folyik az a kötelezettségem, - amelynek egyébként szívesen teszek eleget, - hogy a tanfolyamot a kormány nevében megnyissam, és felfogásomat a közigazgatási továbbképző tanfolyamok jelentőségéről és mélyebb értelméről, közigazgatási szervezetünkben betöltött szerepéről vázoljam.

Ha magunkévá tesszük azt a régi állítást, hogy „minden nemzet alkotmánya annyit ér, amennyit közigazgatása meg tud valósítani“, és hogy „ami az alkotmány kitűzte célból a közigazgatás által valósággá lenni nem tud, az vagy utópia, vagy a nemzet gyengeségének jele“; előttünk áll a köztisztviselői munkának a nemzet életében való nagy jelentősége. A törvényhozó akarata, a kormány elhatározása egyformán a tisztviselőkön keresztül válik valósággá. A kormányzat szociális, közegészségügyi, kulturális és a nemzeti politika egyéb területeit érintő elgondolásait is csakis szociális érzéssel valóban telített, a legszélesebb néprétegek gazdasági, megélhetési nehézségeit valóban megértő, azt minden hatósági intézkedés előtt mérlegelő és figyelembe vevő, vezetésre valóban alkalmas, önálló intézkedésre képes, magas általános műveltségi fokon álló, alapos és biztos szakképzettséggel rendelkező tisztviselői karral valósíthatja meg. A közigazgatás, - jól tudjuk - nem tehet mindent, de mérhetetlenül sokat tehet.

I. Bizonyítást nem igényel az a tény, hogy a közigazgatásnak szinte áttekinthetetlenül megnövekedett feladatai felfokozott igényekkel lépnek fel a közigazgatás munkásaival, a köztisztviselőkkel szemben. Természetesen minden állam egész erejével igyekszik tisztviselői karát abba a helyzetbe hozni, hogy ezeknek a fokozott követelményeknek meg tudjon felelni.

Ennek a törekvésnek kettős ága van. Az egyik, amely a leendő tisztviselővel szemben emeli az elméleti és gyakorlati tudás követelményeit; a másik a már állásban levő tisztviselők érdekében a folytonos továbbképzés, a szintenmaradás biztosítása.

Hazai viszonylatban az elsőt szolgálja tudvalévően az 1929:XXX. törvénycikk, amely a magasabb elméleti közigazgatási és az 1933:XVI. törvénycikk, amely a fokozottabb gyakorlati közigazgatási ismeretek megszerzését követeli meg.

A már állásban lévő tisztviselők továbbképzését, állandó szintenmaradását szolgálja a Közigazgatási Továbbképző Tanfolyam. Jól tudjuk, hogy külföldi államok e téren nagy erőfeszítéseket tesznek, és jelentős eredményeket érnek el. Mi ismerjük ezeket, figyelemmel is kísérjük, belőlük szívesen tanulunk, de nem utánozzuk őket.

Ezért van meg a mi Köizgazgatási Továbbképző Tanfolyamunknak sajátos színe, magyaros értelme.

II. A kormány állandó gondoskodásának tárgya, ha erről nem is ad ki nyilatkozatokat, a magyar közszolgálat modernizálása, a mai kor igényelte közigazgatási szervezet és közigazgatási eljárás, a modern közigazgatási ügyintézés megteremtése, közkeletű szóval, a magyar közigazgatás racionalizálása.

Minden racionalizálási törekvés nehéz, kényes helyzetben van. Ha nem volna kész helyzet, ha nem volnának adottságok, ha előbb tabula rasa-t lehetne csinálni, úgy nagyon könnyű volna eszményien elképzelt, tökéletes közigazgatási szervezetet alkotni, amelyben az óramű pontosságával kapcsolódik minden kerék és csavar, egyik a másikba. Miután azonban a magyar közigazgatási szervezet tele van adottságokkal, telistele évszázados elemekkel, még a legtökéletesebb szervezet kedvéért sem lehet ezeket az értékes történelmi adottságokat figyelmen kívül hagyni.

De éppen ezért nem lehet eleget tenni a türelmetleneknek, az erőszakosan újítani akaróknak sem. Ezek azt kívánnák, hogy - amint kifejezik - baltával kell lebontani a bürokráciát. Marad tehát, mint harmadik egyedül járható út, amelyet én is követni kívánok, a fokozatos, de állandó javítás, a száraz gallyak állandó nyesegetése, a történelmi adottságokkal, a hagyományokkal számoló, de azért sohasem lankadó modernizálás.

Például ez vezette a kormányzatot a nagyobb szervezeti reformoknál, amilyen a tanügyi igazgatás teljes újjászervezése, vagy kisebb területen az erdészeti igazgatás átszervezése.

III. A másik gondolat, amely munkánkat irányítja, s amely minden eredményre számító racionalizálási törekvésnek helyes alapgondolata, hogy az csak alulról felfelé haladhat. Ezt szolgálja a községi igazgatásnak most folyamatban levő teljesen új alapokra fektetése. Ez a községi igazgatásnak oly mértékű egyszerűsítését célozza, hogy az a fokozottabb szociális igényeknek meg tudjon felelni, és a község közönsége irányában a mainál behatóbb, bensőbb viszony kialakulására vezessen. Ehhez kapcsolódik a tanyai közigazgatásnak törvény útján való rendezése, a községek területi rendezése, amely a törpeközségek megszüntetését, az összeépült községek egyesítését, az indokolt határátcsatolásokat, s ott, ahol arra a feltételek megvannak, új községek létesítését jelenti. De a községek területi rendezése, a községi igazgatás egyszerűsítése és a községi jegyzői iroda tehermentesítése nem csupán közigazgatási részletprobléma megoldását jelenti.

Ezért választottuk a most meginduló tanfolyam tárgyául a községet, és ezért rendeli a szervező kormányrendelet, hogy e tanfolyamon a községet kell bemutatni annak minden vonatkozásában. Így a járáshoz, a megyéhez, az államhoz való kapcsolatait, a községszervezési problémákat, a községi adóügyet, a községi közegészségügyet, a községi iskolaügyet, a szociális ügyet, a honvédelemre és a földmívelésügyre vonatkozó községi kérdéseket, a községi költségvetést és zárószámadást, a községi ügyvitelt. A kitűzött cél elérésére előadásokon felül gyakorlati bemutatások is törekszenek.

De más törvényhozási és kormányzati rendelkezések is szolgálják ezt a széles alapokon nyugvó szociális vagy népies közigazgatást. Így az 1935:VI. törvénycikk az iskolafelügyeletet éppen a legalsóbb fokon teszi behatóvá, ami éppen ezért a törvény legjelentősebb rendelkezése. Ezt szolgálja az az intézkedés, amellyel az államkincstár a községi tanítók és községi jegyzők illetményeit biztosítja. E célt szolgálja a Pénzügyminiszter Úr, amikor egyes kislakásokat mentesít a házadó alól, az Iparügyi Miniszter Úr, amikor a minimális munkabéreket és a maximális munkaidőt megállapítja, a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter Úr, amikor a távoleső tanyákon százával szervezi a faluzó postajáratokat. Ezt szolgálja a védőnői szervezet kiépítése, az ún. zöldkereszt akció fejlesztése, az egészséges ivóvízzel való ellátás, s ezenfelül a falu népének szociális és egészségügyi helyzetét javítani hivatott mindazok a korszerű elgondolások, melyeknek - teherbíróképességünk szem előtt tartásával - leendő megvalósítását a kormány tervbe vette. Ebbe a gondolatkörbe tartozik az egész telepítési akció és a hitbizományi reform.

Az elmondottak egyben azt igazolják, hogy a magyar közvélemény most már bizakodó türelemmel várhatja a közigazgatás racionalizálási munkálatok eredményeit, mert a kormány ezen kérdések helyes megoldásának a jövőben különös figyelmet szentel. A fontos az, hogy egész közigazgatásunkat átölelő terv fekszik a kormány előtt, amelyet fokozatosan kell megvalósítanunk, sohasem feledkezve meg arról, hogy történelmileg kiépült közigazgatási szervezetünkön csak oly változtatást szabad tenni, mely azt kétségtelenül javítja.

Mindenesetre megnyugtathatja a magyar közvéleményt, hogy a kormány szemmel tartja az egész magyar közszolgálatot. Erre beszédes bizonyíték az, hogy egyidejűleg foglalkozik a tanyai közigazgatás megszervezésével és az egyetemi oktatás reformjával is.

IV. Ezek után világossá válik, mi a szerepe a Közigazgatási Továbbképző Tanfolyamnak a magyar közigazgatási életben?

Mindazt, amit a közigazgatás racionalizálása a munka módszere tekintetében elér, amit  az egyes nagy igazgatási ágak a kormány egységes programjának megvalósítása terén megvalósítanak, a Közigazgatási Továbbképző Tanfolyam rövid, pontos összefoglaló előadások keretében tovább adja a fiatal tisztviselőknek. Ez történt a múlt évben is, amelynek eredménye az a hatalmas kötet, amely a rendkívül gazdag és értékes anyagot hozzáférhetővé tette olyanok számára is, akik nem vehettek részt az előadásokon. Ez történik majd ebben az évben is. Most is arra törekedtünk, hogy a tanfolyam hallgatói első kézből kapják az ismereteket olyanoktól, akik azzal az anyaggal napi munkájuk során bánni szoktak, és annak mesterségbeli nehézségeit saját tapasztalásból ismerik. Ha a mostani tanfolyam előadásait magában foglaló könyv megjelenik, bizonyára éppen olyan sikere lesz, mint az elsőnek.

A Közigazgatási Továbbképző Tanfolyam előadói asztala tehát az a hely, amely szerte sugározza a közigazgatás legújabb eredményeit, magyarázatokkal, felvilágosításokkal látva el azokat. Ebben van a tanfolyam mélyebb értelme és jelentősége.

Természetesen ismerni kell a tételes jogot is. Szükségesek az adatok, a tények is. De a továbbképző tanfolyamok célja ennél magasabbrendű. A törvény szavai mögött rejlő íratlan, szavakba nem foglalt szándékot kell érzékeltetnie.

V. A tanfolyam előadásai több csoportra osztva felölelik a közigazgatási szervezést és a közigazgatási politikát, a. statisztika és közigazgatás kapcsolatát, a közigazgatási eljárást és jogszabályalkotást, a községi közegészségügyet, a községi rendészetet, a nemzetiségi kérdést, a község kulturális, szociális ügyeit, a község sportügyét, a községi műemlékek védelmét, a földmívelésügyi, ipari, kereskedelmi, pénzügyi igazgatás községi vonatkozásait és a községnek honvédelmi vonatkozásait. Ezeket kíséri számos gyakorlati bemutató.

VI. A tanfolyam hallgatói - teljes illetményeik birtokában - minden hivatali gondtól, munkától mentesen, a teljes március hónapot a továbbképzésnek és az anyaggyűjtésnek szentelhetik. Természetes, hogy mindezek fejében joggal elvárhatja a kormány, hogy valóban annak szentelik. Jól tudom, hogy pár bét alatt túl sokat tanulni nem lehet, de az előadásokból rengeteg kezdeményezést, gondolatébresztést vihetnek magukkal. A kormány tudatában van annak, hogy a tervbe vett előadási anyagnak hosszabb időre való beosztása behatóbb feldolgozást tenne lehetővé. Ez azonban a fiatal tisztviselőknek a szolgálattól hosszabb ideig tartó elvonását tenné szükségessé, másrészt az előadóknak, a magyar közszolgálat legelfoglaltabb és legjobban igénybe vett tagjainak még erősebb megterhelését jelentené. Az előbbit a szolgálat érdekében, az utóbbit ugyanezen okból, de méltányosságból is el kell kerülni. Minden egyes előadó úrnak e helyről meleg, őszinte köszönetet mondok a kormány nevében ellenszolgáltatás nélküli önzetlen, lelkes munkájáért.

Fiatal tisztviselőtársaink, a tanfolyam hallgatói számára végezetül még egy személyes vonatkozást is szeretnék érinteni. 1913-ban volt már Közigazgatási Továbbképző Tanfolyam, ennek a mainak történeti előzője. E tanfolyamon én is részt vettem, mint vármegyei másodfőjegyző. Személyes tapasztalatból tudom tehát, milyen nagy haszonnal jár a tanfolyamon való részvétel.

Remélem, hogy az előadások hallgatása a tanfolyam hallgatóira eredményes lesz, amit nemcsak hivatali munkájuknak tökéletesebb elvégzése, de jövő előbbrejutásuk szempontjából is őszintén kívánok.

Ezzel az 1937. évi Közigazgatási Továbbképző Tanfolyamot megnyitottunk nyilvánítom.

*

Magyar Közigazgatás, 55. évf., 10. szám (1937), 1-3.

 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters