Ha egy pillantást vetünk a háború előtti Európára, látjuk, hogy különösen Közép- és Kelet-Európa hatalmas államkeretekben élt. Ilyenek voltak: Oroszország, [az] Osztrák-Magyar Monarchia és Németország. Egyik sem volt nemzeti állam, mindegyik egy monarchikus hatalom alatt különböző fajták közös életformája volt. Ha pedig visszafelé megyünk, azt látjuk, hogy Olaszország 1870-ben egyesíttetett, Németország 1867-ben [1871-ben], Románia 1861-ben, Ausztria-Magyarország 1867-ben. Amíg történelmi tény, hogy az ókor nem, vagy alig ismert nacionalizmust, az ókori kultúra leghatalmasabb bölcsője, Hellász városi egységekben élte ki magát, és a közös nemzeti érzés annyira nem volt, hogy az egyik versengő város kárörömmel nézte a másik pusztulását. A hatalmas római birodalom szintén nem volt nemzeti állam. Szellemében, organizációjában a nemzeti szempontokkal szemben teljesen közömbös volt. A római polgár nem nemzeti, hanem közjogi szimbólum. A római-hellén civilizáció a mai szemmel nézve kozmopolita volt. Róma az egész világot akarta uralni, de arra sohasem gondolt, hogy latinná is tegye. Ez a görög-római kozmopolita államalkotó szellem él tovább a középkorban a római katolicizmusban, helyesebben a keresztény Róma történelmében épp úgy, mint a bizánci kereszténység földjén, ez folytatódik a középkor feudalizmusában is. A reformáció kétségtelen jelent bizonyos nacionalista ébredést, de korántsem jelenti a hellén-római kozmopolita állameszmével való teljes szakítást. A harminc éves háború, avagy a magyar kuruc-labanc harc, vagy [a] vallási háborúk az igazi nacionalizmus hiányát jelentették. Én távolról sem állítom azt, hogy véletlenül, mint nálunk a kuruc-labanc harcban, nem csillant fel a mai nacionalizmusnak nyoma, de nem volt uralkodó, öntudatos eszme; a kuruc inkább azért harcolt, hogy protestáns, mint azért, hogy magyar. Amit mi szabadságharcnak ismerünk a történelemből, az inkább volt a centralista királyi hatalom harca a kibontakozó feudalizmussal, mint öntudatos nemzeti harc. A nacionalizmus a polgárság adománya, a tizenkilencedik század külön vívmánya, mely Európában a francia forradalommal születik meg, és a tizenkilencedik század polgári civilizációjában teljesedik ki. Az első magyar nemzeti megmozdulás 1848. Kossuth zsenijében születik meg a nacionalizmus, mint történelmi tényező, és mint a magyar élet szinte egyetlen vezérmotívuma, és nem véletlen, hogy akkor szűnik meg a feudális Magyarország eszmeileg, és akkor születik meg szintén csak eszmeileg a polgári Magyarország. Ha Kossuth forradalma sikerül, akkor nem csak a magyar nacionalizmus győz, hanem kifejlődik a valóságban is a polgári Magyarország. A magyar történelemben az öncélú magyar nacionalizmusnak és a polgári Magyarországnak egyetlen szimbóluma van eddig: Kossuth Lajos. 

A világháború nem nacionalista harc, hanem dinasztiák harca, főleg és kiváltképpen nem az a központi hatalmak részéről. A központi hatalmak által elvesztett háború az utána következő forradalmakban megteremti a polgárság végleges győzelmét a polgári demokráciákban, az egyetlen Oroszországban az úgynevezett proletárdiktatúra uralkodik. A világ egyik legbornírtabb prófétája világgá küldi a legképtelenebb gondolatot: a népek önrendelkezési jogát, és ezzel az elvakult győztes imperializmusok barbárságával sikerül Közép- és Kelet-Európát szétporlasztani, és nagy történelmi és földrajzi egységeket baromi féktelenséggel összetörni. De természetesen nem sikerült, különösen nem a volt Monarchia területén, mert egyszerűen lehetetlen a nemzetiségi elv véghezvitele, épp így a Balkánon és részben a volt Oroszországban is. A népek önrendelkezési jogának megvalósítása helyett új demokratikus, államalkotásra éretlen, és minden nagy európai szempont iránt érzéketlen és volt imperializmusok garázdálkodnak Közép-Európában és a Balkánon, és állnak útjában Európa egészséges evolúciójának. Ha a világpolitika fundamentumára tekintünk, véres komolyan szorítja torkunkat ez a kérdés, [hogy] mi lesz velünk, és mi lesz Európával? A jövő Európa képét már sokan igyekeztek megrajzolni, ennek megoldására jóformán annyi megoldás van, ahányan csak foglalkoznak ezzel a problémával. Én hármat fogok ismertetni, melyek közül kettő magyar, és e két utóbbin keresztül akarom az én kritikai megjegyzésemet megtenni. 

Az első, amely a háború után született meg, és egész Európában visszhangot keltett, és mozgalmat indított meg: Coudenhove-Kalergi Páneurópa koncepciója.

A Coudenhove-Kalergi koncepciójának lényege: a tizenkilencedik század Európa világhatalmát jelenti. Ázsia nagyhatalmai: Kína, Perzsia, Törökország hanyatlóban voltak, és már majdnem európai vazallusokká lettek. Afrikán, Indián és Ausztrálián nyugodtan uralkodott Európa. Csupán az Amerikai Egyesült Államok függetlenítették magukat Európa hegemóniája alól. Európa a világpolitika középpontja. Európát hat nagyhatalom képviseli: Anglia, Oroszország, Németország, Ausztria-Magyarország, Franciaország és Olaszország. A huszadik század első felében a világ függetlenítette magát uralma alól. Ennek a politikai átalakulásnak szerinte a következő okai voltak. 

I. Anglia kiválik Európából az ő megváltozott struktúrájával, míg eddig európai nagyhatalom volt Európán kívüli gyarmatokkal, addig interkontinentális szövetségi birodalommá alakul át. Anglia nem tengeri világhatalom, hanem első az egyenlő erős részek között, és így egy interkontinentális világhatalommá lett. 

II. Oroszország kiválása Európából belső átalakulása folytán. Szovjet-Oroszország euroázsiai világhatalom, mely az ázsiai népek szabadságának előharcosa. Szovjet-Oroszország inkább Ázsiában van, mint Európában. Európa politikai határát nem az Urál képezi, hanem Szovjet-Oroszország.

III. Ázsia előretörése. Japán világhatalommá való fejlődése, mely az angolszász és orosz nép után az egész világon a leghatalmasabb. Japán jelenti Kína és a többi ázsiai népek eleurópaisodását és militarizálódását, és ezen keresztül az európai népek világhatalmának végét.

IV. Amerika előretörése. Ma az Észak-amerikai Egyesült Államok a világ leggazdagabb, legerősebb és legütőképesebb birodalma. 

V.  Európa hanyatlása. Németország legyőzve, Ausztria-Magyarország széthullott. A két nyertes: Franciaország és Itália csak területileg nyertek, valójában szintén elvesztették a háborút. Európa világhatalma örökre megdőlt. Fenyegeti az orosz militarizmus és az amerikai gazdasági imperializmus. Szétszaggatva, gazdaságilag tönkretéve, osztály- és nemzeti küzdelmektől legyengülve nemcsak, hogy elvesztette világhatalmi pozícióját, de önállósága is attól függ, hogy megtalálják-e egymást Európa népei, vagy tovább marcangolják egymást? 

A technika megváltoztatta az egész világ arculatát. Berlin és Párizs a repülő közlekedéssel szomszédokká lettek, mint a középkorban Bologna és Ferrara. Ha a világpolitikai technika nem alkalmazkodik a megváltozott közlekedési technikához, az feltartóztathatatlan katasztrófához fog vezetni. Az új államalkotó metódust az Egyesült Államok kezdték meg a szabad államszövetség szisztémával. A világ összes nagyhatalma államszövetségekből áll: Oroszország, Anglia, Amerika; épp úgy Németország, Kína és Mexikó, stb. Európának ehhez a modern államtechnikához kell alkalmazkodnia, Európa mint politikai fogalom nem létezik. Az a földrész, mely ezt a nevet viseli, a népek és államok káoszát, az internacionális konfliktusok puskaporos kamráját és a jövő világháborújának retortáját hordja magában. [Az] Európai kérdés nem lokális jelentőségű, hanem internacionális probléma, melynek megoldása nélkül a világ békés fejlődése el nem képzelhető. Ma az európai kérdés jelenti a világnak azt, amit egy századon keresztül a Balkán jelentett Európának: a bizonytalanságnak és nyugtalanságnak örökös forrását. Az európai probléma csak az európai népek szabad államszövetségén felépülő Páneurópa szisztémájával oldható meg, vagy az orosz invázió, illetve erőszak útján. Ha ezt nem teszik a kis európai államok, akkor nemcsak, hogy elveszti Európa [a] világhatalmi pozícióját, hanem önállóságát, gyarmatait, kultúráját és jövőjét is. Ha Európa nem tanul a történelemből, akkor a világpolitika katonai és politikai ütközőtere lesz, objektuma, nem pedig szubjektuma. Az orosz és angol világhatalmak az ő ázsiai ellentétjüket a Rajna partján vívatják meg, a francia és a német katonával. Amint tegnap Kína és Törökország, úgy lesz holnap Amerika, Anglia és Oroszország érdekszférájába osztva Európa. Amíg a többi világrészek a politikai összefoglalással [sic!] mindig gazdagabbak, erősebbek és civilizáltabbak lesznek, addig Európa szegény, gyenge és barbár lesz. A vámok útját állják egy nagyvonalú gazdasági politika kifejlődésének, a háborús terhek és a különböző konfliktusok a megmaradt jólétet is veszélyeztetik. A világpolitika szempontjából épp oly nevetséges az európai nacionalista politikus, mint volt egyszer a nacionalista politikus előtt a templomtorony-politikus. Az európai politika kicsinyessége és gyűlölködése a világ gúnyja lesz. Ha egyszer az orosz forradalomból kinő egy orosz Napóleon, aki létrehozza a kelet-európai kis államok szövetségét, azok segítségével halálos döfését adja meg Európának. Itt az ideje, hogy Európa megmeneküljön sorsától. A megmentését Páneurópának hívják. Az európai államok [a] lengyeltől a portugálig egy politikai és gazdasági államegységbe való beszervezése.

A világot öt kontinensre oszthatjuk: Euroázsia, Afrika, Ausztrália, Észak-Amerika és Dél-Amerika. Politikai szempontból a világ öt világhatalomra osztható: amerikai, európai, kelet-ázsiai, orosz és angol. Négy nagy kultúrkör különböztethető meg a világon: az európia, kínai, indiai és az arábiai. 

Eddig öt Európa volt. Az ókori Görögország volt az első Európa, melyből Nagy Sándor alatt fejlődött ki az első euroázsiai birodalom, melynek kultúrája a hellénizmus volt. Róma megteremti a második Európát. A harmadik Európát a népvándorlás hozza létre. Ez a germán királyság a nyugat-római birodalom romjain épül fel, legnagyobb hatalmát Nagy Károly alatt éri el; ekkor a szlávok voltak Európa keleti határán, és Európa keleti határát az Elba jelentette. A negyedik Európát a pápaság jelentette, melynek határai addig terjedtek ki, ameddig a római katolikus hit. Az ötödik Európa a felvilágosult abszolutizmussal születik meg. Ebben a szisztémában lép be Európába először Oroszország, Nagy Péter alatt. Európa határa az Urál. Ez az Európa [a] tetőpontját Napóleon alatt érte el, aki Julius Caesar, Nagy Károly, III. Innocent [III. Ince pápa] birodalmát állította helyre; ha Lipcsénél nem győzik le, akkor ma már megvan az Európai Egyesült Államok vagy bonaparte-i, vagy republikánus rezsim alatt. Az ő bukása Európát a nemzetközi káoszba vetette vissza. 

De az egyesült Európa ideája tovább élt a reakcióban épp úgy, mint a forradalomban. A hatodik Európa: Páneurópa. Az Európai Egyesült Államok. Ez az Európa addig terjed, amíg a demokratikus szisztéma. Páneurópa áll 27 államból, és négy territoriális területből. Területe 5 millió négyzetkilométer, lakosai 300 milliót tesznek ki. Páneurópa gyarmatai két részre oszthatók: egy zárt afrikai és egy szétszórt csoportra. Ezekkel együtt Páneurópa kitesz 429 millió lakost és 25 millió négyzetkilométert. Az angol birodalom 464 millió lakos, 39 millió négyzetkilométer, az orosz birodalom 150 millió lakos, 23 millió négyzetkilométer, [a] mongol birodalom 520 millió lakos, 12 millió négyzetkilométer, Páneurópa 209 millió lakos, 32 millió négyzetkilométer kiterjedésű. Ez az egységes Európa képes és hivatott központi fekvésénél fogva egyrészt Anglia és Amerika között, másrészt Kelet és Oroszország között, hogy lakóinak tradíciójával és tehetségeivel a világkultúra középpontja legyen. Ez a szép racionális rendszer Angliának azt a szerepet szánta, hogy összetartó kapocs legyen a kontinensek között, vagy ha úgy akarja, lépjen be az Egyesült Európai Államszövetségbe, de ugyanakkor mondjon le kolóniáról, mert ezekkel olyan többséget jelent Páneurópában, amit az veszély nélkül nem bír el. Van egy harmadik lehetőség is, Antantba lépne Anglia Páneurópával. Az orosz veszély csak fokozódik, mert a vörös imperializmus vezérei között csak az időpontban, de nem a cél kitűzésében van különbség. Megindult egy nagy versenyfutás Európa és Oroszország között, vajon melyik fog előbb feltámadni? A másik fenyegető, kényszerítő körülmény Páneurópa felé a pánamerikanizmus, mely az Újvilág szolidaritását jelenti a régivel szemben. Ennek első politikai megnyilvánulása a Monroe-doktrína volt. Azóta több pánamerikai kongresszus volt már, és működik egy pánamerikai unió elnevezésű iroda, mint a pánamerikai szolidaritásnak állandó gyakorlati dokumentuma. Coudenhove-Kalergi elismeri, hogy ma még ideális mozgalmat jelent, de befolyása a pánamerikai öntudatra, szolidaritásra és közvéleményre óriási, és ez az út mégiscsak feltartóztathatatlanul [a] Pánamerikai Egyesül Államok felé visz. Munkája tovább foglalkozik az egyes európai államok és népek problémáival. Bizonyítani igyekszik, hogy nemcsak Németországnak, de Franciaországnak is létérdeke a két állam közös békéje. Egy német militarista invázió a francia nemzet végét jelentheti, viszont Németország is csak úgy fejlődhetik tovább, ha a császári Németország imperializmusáról lemond, és a demokratikus Németország békés egyetértésben él szomszédjaival, sőt egész erejét a páneurópai mozgalom szolgálatába állítja. Coudenhove-Kalergi a Kisantantot jelöli meg Páneurópa első gyakorlati formájának, melyet ha tovább építünk, lehet megvalósítani a Páneurópai Uniót. Ezzel Coudenhove-Kalergi páneurópai koncepcióját, azt hiszem, kimerítettem, mert amit még az európai dolgokról mond, az mindenki előtt ismeretes, aki csak felületesen ismeri az európai politikai viszonyokat. Említésre méltó, hogy Coudenhove-Kalergi agitációja folytán Európában egy páneurópai mozgalom indult meg, majdnem minden országban van szellemi és egyesületi képviselete ennek a mozgalomnak. Én ezzel most nem foglalkozom, anélkül, hogy [a] jelentőségét letagadnám, eleve nem tekintem a Jövő-Európa, vagy amint ő nevezi, Ifjú-Európa megvalósíthatósága alapjának.

A másik terv, mely a Jövő-Európa érdekében, de a Jövő-Magyarország érdekében is felvetődött, amely ma is oly aktuális, mint 1862-ben, amikor nyilvánosságra került, ez Kossuth Lajos konföderációs tervezete. (Melynek ismertetését Jászi Oszkár Magyarország jövője és a Dunai Egyesült Államok című munkájából veszem, 44-48. oldal.) Kossuth tisztán látta, hogy a nemzetiségi kérdés csak úgy oldható meg, ha nemzetiségeink államalkotási törekvéseit támogatjuk. Csehországnak a történelmi jog szempontjából is szintén annyi joga van magát külön autonóm államnak tekinteni, mint Magyarországnak, s ha lehetséges volna, még annyival is inkább több joga volna, amennyiben tény, hogy Csehország már önálló virágzó állam volt századokon át, midőn mi, magyarok nem voltunk Európában - mondja. Ha mégis - mondja tovább Kossuth - valamely szerencsés véletlen minden külsegítség nélkül is belerázná a magyart a szabadságba, csaknem lehetetlennek tartom, hogy institúcióit annyira konszolidálhatná az általam proponált szövetség nélkül, amennyire szüksége van, hogy mind függetlenségét megtarthassa, hogy mind az európai államcsaládban tekintélyes politikai súllyal bírhasson. Nem konszolidálhatná pedig azért, mert a nemzetiségi benső viszályok kiegyenlítve azon oknál fogva nem lennének, mivel ezen viszályok mérge nem koncessziók tárgyát képezhető belviszonyokban, hanem azon veszedelmeken fekszik, melyek a rokon fajú szomszéd tartományokból szíttogattatnak. A proponált konföderáció nélkül ezen agitációknak vége sohasem lesz, sőt azok Romániának és Szerbiának előre látható felszabadulásával csak erősödni fognak. Úgy, hogyha lerázná is külsegítség nélkül a magyar-osztrák jármot (mire nem látom magát képesnek érezni), nyugatról a német aspirációktól szoríttatva, keletről hazánk földjének felosztására vágyandó szomszédok által környezve, kiknek háta megett ez esetben az osztrák képezne támaszt, benn pedig az e szomszédokkal fajrokon, s onnan folyton bujtogatott nemzetiségek viszálykodásai által dúlva, nem látom lehetőségét, hogy institúciónk kifejtésével függetlenségünket úgy konszolidálhatnók, hogy az a legelső európai komplikációkban vagy el ne süllyedjen, vagy legalább csorbát ne szenvedjen. Ellenben az én konföderacionális tervem az átkozott nemzeti viszályoknak egyszerre elveszi fullánkját, megszűnik a szomszédbeli bujtogatás, meg velük a territoriális szétdarabolás tendenciája: nemzetünk institúcióit kifejtheti, honvédelmi rendszerét rendezheti, függetlenségét konszolidálhatja. „Vegyük már most figyelembe, hogy a természet ösztönénél fogva a nem magyar ajkú polgártársainak közt a felsőmagyarországi tótoknak Csehország, a románoknak Románia, a szerbeknek Szerbia függetlenségi törekvései iránt a legszorosabb elégedettséggel kell akarniok, ami ezen függetlenséget könnyítheti és biztosíthatja, és lehetetlen lesz be nem látnunk, hogyha Magyarország oly állást veszen, és oly politikát követ, mely ezen érdekekkel ellentétben áll, e nemzetiségi kérdés minden legkisebb nehézség nélkül megoldható. Ellenben, ha Magyarország oly állást veszen, s oly politikát követ, mely ezen érdekekkel ellentétben áll, a nemzetiségi kérdés meg nem oldható; mert internacionális tekintetben ellentétes állást a nemzetiségi aspirációk természetes ösztönével, a legteljesebb adminisztratív engedmények is csak egy múlékony és mesterkélt nyugalmat idézhetnek elő, mely azon percben halomra dől, amely percben Magyarország politikája Csehország, Románia, Szerbia függetlenségi törekvéseivel összeütközésbe jő.” Ezek olyan igazságok, melyekhez egy szót is kár fűzni, csak szeretném az én generációmnak kitörölhetetlenül az agyába vésni. Most pedig idézem a tervezet főbb pontjait: lásd Jászi könyvét, avagy a mellékletet. Hadd idézzem még Kossuth szavait, melyeket dunai konföderációs tervezetének magyarázatául mondott: „Minden egyes aldunai nemzet, ha sikerülne is népe köré gyűjteni a most máshova tartozó fajrokonait, legfeljebb másodrangú államot alkothatna, melynek függetlensége örökös veszélyben forogna, mely szükségképp alá lenne rendelve idegen befolyásnak. De ha a magyarok, délszlávok és románok ezt a tervet felkarolják, elsőrangú, gazdag és hatalmas állam lesznek 30 millió lakossal, mely sokat fog nyomni Európa mérlegében.”

„Egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és román között. Íme ez az én legforróbb vágyam, legőszintébb tanácsom! Íme egy mosolygó jövő valamennyiünk számára.”

Mivel Kossuth tervezetének lényege egybeesik Jásziéval, és mert ez utóbbi az azóta eltelt idő tapasztalataival bővült, rátérek Jászi Duna-konföderációs tervezetére. (Az említett munka eszmei kivonata.) Hatalmas szellemi arzenállal küzd, az azóta már széthullott dualista monarchia ellen. Ezek az érvek egy demokratikus gondolkozású ember előtt már idejét múltak, de mivel a legitimista törekvésekben a régi monarchia kísért, nem lesz egypár érv felemlítése teljesen érdektelen. Nagyon helyesen abból a megállapításból indul ki, hogy „az Osztrák-Magyar Monarchia és a Balkán, valamint Oroszország még nem kész részei Európának, abban az értelemben, hogy állam és nép nem esik bennük össze, hogy még mai középkori jellegű képződmények: a dinasztikus-katonai hatalom tartja őket össze, nem pedig a föld, a nép és az állam ama kölcsönös, belső átitatottsága, mely a többi európai államokat jellemzi.” Majd így folytatja: „a monarchia és a Balkán, valamint Oroszország még mindig pronacionális stádiumban él, és sem egy egységes államnépet nem volt képes produkálni, sem különböző nemzeti elemeit nem tudta egy fejlődőképes egységállapotba hozni. Amit közönségesen nemzetiségi kérdésnek neveznek - az Osztrák-Magyar Monarchiának, a Balkánnak és Oroszországnak ez a krónikus, gyulladásos betegsége - voltaképpen semmi egyéb, mint olyan államok belső szervezési zavara, melyek egy egész sereg történelmi okból a nemzeti államok nyugati típusának stádiumához nem juthattak el, viszont képtelenek voltak oly politikai rendszert teremteni, mely népességük, faji, gazdasági és kulturális összetételének valóban megfelelő.” „A nemzet - mondja ugyanott - annyit jelent, mint a kultúrában, gazdaságban, tradíciókban összeforrottak politikai megszervezése: a nép önrendelkezési joga, hogy az együvé tartozásukat érzők szabadon szervezkedhessenek mindazokra a célokra, amelyeket szellemi, erkölcsi és gazdasági boldogulásuk szempontjából fontosnak tartanak.” Ezeket a gondolatokat azért idézem, mert lényegileg egyetértek velük, és mert kiindulásul használom fel az alább említettekben. Jászi a dualizmuson alapuló monarchiában azt látja, hogy az a németek uralmát jelenti Ausztriában a lengyel nemességgel és a magyarokét Magyarországon, helyesebben a német polgárság és a magyar feduális- és bank- és kapitalista tőke uralmát, mely a maga uralmával nemcsak a nemzetiségekre elviselhetetlen, de magára a magyar népre is. Ausztriában már csak azért sem tartható fenn a monarchia, illetve már eleve széthullásra van ítélve az az Ausztria, mely teljesen divergens, történelmileg egységes, sőt földrajzilag is körülzárt nemzetiségű erőkkel találja magát szemben, amilyen az olasz terület, a délszláv, a cseh és a lengyel terület. Magyarországnak lényegesen kedvezőbb a helyzete, mert a magyarság számbeli és kulturális fölénye elvitathatatlan, amellett a teljes geográfiai, adminisztratív és alkotmányjogi egység képét mutatja. „Magyarország nemzeti kohéziója és patriotizmusa épp oly ősi, természetes és logikus evolúció eredménye, mint például Angliáé.” De amint ébredeznek a nemzeti erők: szervezkedik szocialista alapon a munkásság, és ébred öntudatra a parasztság és a kispolgárság, amint kialakulóban van egy intelligens középosztály, mely rétegeknek politikai érvényesülése, belső érzésük kidomborodása a magyar politikában, melynek feltétele a demokratikus parlament, az általános, egyenlő, titkos választójog alapján, szemben áll a dualista szellemmel, és annak bukását jelenti. A [z 18]67-es politikai rendszer hamar szakított Deák és Eötvös nagyvonalú nemzetiségi politikájával, és a nemzetiségek jogait nem, vagy alig ismerte el, a nemzetiségek intelligenciáját eleve veszélyes irredenta elemként kiközösítette. Rendszere csak erőszakos, korrupt választással, és egy olyan középosztály kitermelésével volt lehetséges, mely a feudális Magyarország szellemét és érdekeit képviselte. Ezzel szemben a függetlenségi politika is szakított Kossuth, Irányi és Mocsáry hagyományival, és a nemzetiségekkel szemben erőszakosan lépett fel. A dualizmus ellen dolgoztak az összes délszláv törekvések is. Tehát intézzük el mindjárt itt, amiért idehoztuk a monarchikus Magyarország belső dolgait. A legitimizmus minden elgondolásban és formában végeredményében a magyar nép demokratikus törekvéseinek, elsősorban a magyar parasztság evolúciójának abszolút negációja, a magyar élet fejlődésének és öncélúságának végleges feladását jelenti, így mi, akik a magyar életnek egy történelmi evolúcióját képviseljük és akarjuk kiharcolni, semmitől sem estónk olyan élesen ellentétes gondolati, politikai távolságra, mint a legitimizmustól. Hogy Ausztria a monarchiában a maga német hegemóniájában mennyire képtelen képződmény volt, azt legjobban az osztrák nacionalizmus legújabb törekvései mutatják, amíg a legitimizmus vakparádé, és elvesztette az igazi nacionalista osztrák érzelmi és politikai erőket, addig a nagynémet és keresztényszocialista politikában az Anschluss van odaállítva, mint a jövő osztrák nacionalista politika egyenes útja. Így ma már a mai Magyarországra nincs külön osztrák kérdés, de van német és súlyosan nehéz germán probléma. Jászi a monarchiát nem tekintette dunai konföderációs terveinek megvalósítására helyes és reális alapnak, Ausztria széthullását tisztán és helyesen látta, eleve vonakodott attól, hogy egy pusztuló hajó árbócára húzzon új vitorlát, amely a hajónak úgysem használhat már, de tönkreteheti az új vitorlát. A dunai konföderáció tervezetének feltétele szerinte az érdekelt államok demokratikus átalakulása, mint amilyen államegységek léphetnének be az őáltala tervezett szövetségi államkeretbe, melynek keresztülvitele a legmesszebbre menő autonómia, és a legbátrabb konföderáció elvének véghezvitelével lehetséges.

Ez a terv egyelőre a független és egységes Csehország, délszláv állam, Ausztria, Lengyelország és Magyarország közös államszövetségét jelentené, de utat nyitva, hogy Bulgária, Görögország és Románia is csatlakozhassék ehhez a tervezett államszövetséghez, mint jövőjük egyetlen komoly megoldásának a lehetőségéhez. Az államszövetségben Magyarország megtartaná a régi kereteit, természetesen olyan autonómiát adva az itt élő nemzetiségeknek, hogy a velük rokon fajú népek állam rájuk vonzó hatást ne gyakorolhasson, amint történik ez Svájc németjeivel, franciáival és olaszaival. Ez a dunai szövetség kiemelné Magyarországot a Pufferstaat állapotából, és ebben a szövetségben geográfiai és kulturális helyzeténél fogva vezető szerepet vinne, így a magyar nemzeti törekvések veszélyeztetve nem volnának. Magának a tervnek a keresztülvitelére Jászi a következő gyakorlati megoldásokat ajánlja. (1) Biztosítani kell a tagállamok teljes függetlenségét; a népszövetség körébe csak olyan ügyeket lehet bevonni, melyek minden állam közös érdeke[i]. (2) Minden állam maga szervezze nemzeti hadseregét, és azt maga is fizesse, csupán közös célok szempontjából állapíttassék meg száma és szervezete. Minden intézménynél kollegiális elv alkalmaztassék. A szövetségi birodalmi gyűlés egy teljesen demokratikus népképviselet legyen. A birodalmi gyűlés minden évben egy másik tagállam fővárosában ülésezne. A vezető szövetségi szerbek és intézmények méltányos kulcs szerint állapítandók meg. Közös kiadások méltányos megállapítása olyan kulcs szerint, mely kizár minden arbitriumot. A külügyi képviselet helyes rendezése rendezése aszerint, hogy a miniszter személye változzék a tagállamokból, melléje pedig rendeltessék mindegyik államnak egy szövetségi tanácsosa. A birodalmi gyűléseken mind az öt nyelv használható lenne. Szövetségi bíróság felállítása, mely egy demokratikus szenátus lenne; ez vigyázna a nemzetiségi törvényhozás határozatainak becsületes végrehajtására. Jászi szerint egy ilyen államszövetségnek világhatalmi jelentősége lenne, és végleg megoldaná Közép-Európa és a Balkán nehéz problémáját, és az örökké kísértő Kleinstaaterei helyébe egy jól megszervezett demokratikus államszövetség lépne, mely biztosítaná ezen államszövetség hallatlan gazdasági és kulturális fellendülését, és egy olyan demokratikus államélet gyakorlati kifejlődését, amilyet az Egyesült Államok és Svájc már régen megvalósítottak. A világháborúra az a megjegyzése, hogy „Ha a háború legmélyebb oka Kelet- és Közép-Európa államszervezési és nemzetiségi válsága volt, úgy logikája sem lehet más, mint Európa teljes egységét előkészíteni, a római keresztény kultúra végleges integrációját befejezni azáltal, hogy Európa elmaradt közép- és keleti részében egy olyan államszervezetet létesít, mely minden nép szabad nemzeti és kulturális fejlődését biztosítva, megteremti a demokratikus szolidaritás összes lehetőségeit.”

Coudenhove-Kalergi koncepciójának alaptendenciájában és elgondolásában sok olyat találunk, ami teljesen elfogadható. Igaz, hogy a mai Európa világhatalmi pozícióját elvesztette, de hogy hogyan nyerje vissza, ez a kérdés igazi lényege. Kétségtelen, hogy csak az európai népek szolidaritásának kiépítése lehet ennek az útja, Ennek az európai szolidaritásnak az alapja az európai öntudat. Az európai öntudat pedig csak úgy fejlődhetik ki, ha az európai politika nem kicsinyes vicinális érdekekre, hanem nagyvonalú világpolitikai keretekre lesz méretezve. Ez pedig csak úgy valósulhatna meg, ha volna Európának olyan közös belső kultúrája, olyan közös gazdasági érdeke, mely a ma még kicsinyesnek látszó, de valójában a történelem eredményeképpen működő nacionalista politikát revideálná. Egy ilyen tényező, melyre igen hangsúlyozottan rá akarok mutatni, ami egy közös európai öntudat kiépítésének alapja lehet: a fenyegető amerikai gazdasági imperializmus, ez annál is inkább veszedelmesebb, mert az iparilag és tőkeszempontból labilisabb államokat, amilyen csekély kivétellel majdnem minden európai állam a gazdasági vazallus állapottal fenyeget. Amerikának Európa jelent[i] ma [a] legjobb piacot. A fordizmuson, a filmen, az amerikai nagytőke kölcsönein keresztül egy óriási csatorna vezetődik Amerika felé, melyben a szétrombolt Európa minden gazdasági értékét bő sugárban önti ki. Az az amerikai szellem, amely vérrokon az angol-szász szellemmel és kultúrával, és rokonságba lehet még hozni a nyugat-európai latin-germán kultúrával is, és így ezek szempontjából távolról sem olyan veszedelmes, mint Közép- és Kelet-Európa turáni-szláv euroázsiai kultúrájára. Amíg Coudenhove-Kalergi is a latin-germán és angol európai szellemnek a folytatását látja az amerikai szellemben, addig ez a szellem egzisztenciálisan támad meg mindent Európában, ami turáni, szláv, vagyis egyszóval keleti, euroázsiai. Azért is veszedelmes különösen Amerika borzalmas előretörése, mert Közép-Európa és Kelet-Európa feltétlenül gazdasági hűbéresévé válik, míg az iparosodásban megerősödött latin-germán Nyugat ennek talán részben, talán egészben ellent tud állni. Azért elsőrangú létkérdés a Duna-medence és Kelet-Európa népeinek, hogy egy antiamerikánus európai öntudat kifejlesztésében elől járjanak, mert hisz az ő gazdasági, nemzeti és kulturális létükről van szó. Amíg a rövidlátó nacionalista gyűlöletbe elvakult európai politika és vámháború meg nem szűnik, addig Közép- és Kelet-Európa végzetesen halad a gazdasági összeomlás felé. Nem a közép-európai politika teljes csődjét mutatja-e az a tény, [hogy] amíg a volt monarchia geográfiailag és gazdaságilag egy kialakult szerves egységet jelentett, a féktelen gyűlölet oly helyzetet teremtett, hogy a magyar búza el van zárva attól a Csehországtól, amelyiknek mi vagyunk [az] egyik fő ipari fogyasztójuk. Nem tudom, idő kérdése-e vagy valóság, amikor az amerikai búza megjelenik Triesztben, és nemcsak a magyar mezőgazdaságot, de Jugoszláviát is épp úgy, mint Romániát gazdasági katasztrófával fenyegeti. Amíg a turáni-szláv kultúra hihetetlen kincse kiaknázatlanul pusztulnak Közép- és Kelet-Európában, addig a világ legpiacibb és leghitványabb kultúrája öli meg Európában egy hatalmasabb, sokkal mélyebb, és az emberiség szempontjából jelentősebb kultúra megmozdulásait filmen, irodalomban, művészetben, tudományban, és ezt sokszor európai művészekkel, európai szervezőkkel csinálja. Nem elég, hogy Európát pusztulással fenyegeti, de még az az érdekes dolog is megtörténik, hogy ezt európaiakkal végezteti el ez az új barbár szellem.   

Nem fogadható el a magyarság jövője, mély és széles vonalú evolúciója szempontjából a páneurópai koncepció, mert ha közelről megnézzük ezt a tervezetet, könnyű belátnunk, hogy abban a germánság jelentené az erőben, számban és gazdaságban a fölényt, vagyis a gyakorlatban azt jelentené, hogy Európa népei önként lennének pángermán vazallusok, márpedig a jövő Európának a legnagyobb veszedelme az orosz bolsevizmus mellett a német imperializmus, mely a demokratikus Németországban csak a képviselőiben változott, nem pedig lényegében, agresszivitásában és történelmi veszélyében. A pángermán veszedelem épp úgy veszedelme Közép- és Kelet-Európa turáni és szláv népeinek, mint a magyarnak. Ez ellen a veszedelem ellen is sürgősen kötelessége és érdeke Közép- és Kelet-Európának olyan államkoalíciót létrehozni, melyen keresztül Kelet-Európa és Közép-Európa népeinek kultúráját, önállóságát és gazdaságát biztosítja. Van egy másik érv is az ellen [amellett], hogy a páneurópai koncepció nem felel meg Közép-Európa, s Kelet-Európa népei gazdasági érdekeinek. Amíg az utóbbi területen élő népek túlnyomólag és főleg agrárállamok, egy közös vámunióba hozataluk elsőrangú közös érdeknek látszik, mert csak egy ilyen közös gazdasági egységben beszervezett államszövetség biztosíthatja ezen államok zavartalan gazdasági és kulturális fejlődését. Én nem tartom lehetetlennek, hogy határozott meggyőződésem, hogy a német és [a] francia ellentétek el fognak simulni, és az iparos Nyugat-Európa közös vámunióban fog valamilyen formában találkozni, mert Amerika és Anglia hatalmas gazdasági expanziója épp úgy veszélyt jelent számukra, mint Közép- és Kelet-Európára. Angliának eminens érdeke, hogy Európa konszolidációját megakadályozza. Anglia képviseli ma Európában a divide et impera hatalmi elvét. Ez a gazdasági ellentét annál nyomasztóbb lesz Nyugat-Európára is, minél jobban konszolidálódik a német, francia, stb. ipari termelés, minél jobban előtérbe nyomul a piacokért való harc, vagyis az elkerülhetetlen ipari expanzió, annál akutabbá válik Nyugat-Európa összműködése valamilyen formában. Ez áll még hangsúlyozottabban Közép- és Kelet-Európára is. Közép- és Kelet-Európa jövő politikájától függ, vajon megtalálja-e belső érdekközösségét, ki tud-e emelkedni az államatomok káoszából, és meg tudja-e teremteni a közös államszövetség formájában egységét, vagy sakkfigurája lesz nem is világhatalmai ellentéteknek, hanem Európa nagyhatalmai versengésének. Ha még hipotetikusnak látszik is az, amit Coudenhove-Kalergi mond, vagyis hogy a két nagy világhatalom, Oroszország és Anglia a Rajna partján intézik el ázsiai ellentétjüket a francia és német katonával, az már véres valóság, hogy az európai nagyhatalmak a maguk hatalmi ellentétjüket Kelet- és Közép-Európa egymásra acsarkodó, és egymás elpusztítására lesben álló népeivel intézik el. Ha valamikor Európa tűzfészke volt a Balkán, ma az egész Kelet- és Közép-Európa az, és nem is lesz béke itt, és nincs biztosítva ezen népeknek fennmaradása, ha nem találják meg az összeműködés valamilyen formáját. Elfogadhatatlan a páneurópai koncepció úgy a magyarság, mint az egész Közép- és Kelet-Európa szempontjából, mert azt a kisantantot jelöli meg kiindulási alapul, melynek a léte a legelső akadálya a Duna-medence népei békés és közös összefogásának. Igaza van abban Coudenhove-Kalerginak, hogy „ha egyszer az orosz forradalomból kinő egy orosz Napóleon, aki létrehozza a kelet-európai kisállamok szövetségét, azok segítségével a halálos döfést adja meg Európának”. Igaz ez pedig főleg azzal a korrekcióval, hogy az orosz forradalom elsősorban Közép- és Kelet-Európa kis államait fenyegeti egzisztenciálisan. Kultúráját talán nem rombolná le véglegesen, semmi esetre sem oly mértékben, mint egy latin-germán, avagy angolszász invázió, de oly mérhetetlen áldozatokat követelne emberben, vagyonban, stb.-ben [sic!], hogy hosszú évtizedekre vetné vissza Közép- és Kelet-Európát. Ha Közép-Európa határán megállna a bolsevizmus, akkor ez olyan hátrányt jelentene Nyugat-Európával szemben, ha pedig az egész Európát hatalmába kerítené Angliával és Amerikával szemben, hogy évtizedekre letűnne Európa, mint világhatalmi tényező, főleg pedig Közép- és Kelet-Európa. Azért a bolsevizmus, a jövő Magyarországnak egyik talán idővel mind egyedülibbé váló veszedelme, mely ellen oly erősen kell a demokratikus erőket megszervezni, hogy kikerüljük anélkül, hogy a magyar evolúció lényegét feladnánk. Van még egy igen komoly szépséghibája a páneurópai mozgalomnak; túlságosan ideális, vagyis nincs megfelelőleg néptömegek és pártok érdekszférájába beépítve, így hordozója az a városi, minden kótyagos pacifizmusra hajló, lelkében minden történelmi mozgalomra képtelen és az államalkotás legelemibb követelményeitől is teljesen immunis, gyökértelen intellektuel réteg, mely a jövő Európa szempontjából egyik legsúlyosabb anarchikus tehertétel.

Eddig következetesen használtam azt a megkülönböztetést, hogy nyugat-európai, latin-germán és kelet-európai, turáni-szláv kultúra. Tényleg, Európában két kultúrkör van, egy nyugati latin-germán, és egy euroázsiai turáni-szláv kultúrkör. Coudenhove-Kalergi nagyszerűen látja egy nagy szellem tisztaságával az őáltala európai[nak] és ázsiainak nevezett kultúrák ellentétét. Az előbbi szerinte aktív és racionális, mely technikában, tudományban: kémiában és fizikában és orvostudományban éli ki magát. Az ázsiai misztikus, passzív, befelé élő. Csak ott téved Coudenhove-Kalergi, amikor kultúra szempontjából a geográfiai határokkal húzza meg Ázsiát. Ázsia kultúrája a nagy szláv orosz birodalmon keresztül nemcsak szoros belső kapcsolatban volt, hanem az orosz birodalom maga Ázsia, és Ázsia nem záródik le Európában, hanem a szláv és turáni népekkel kitolódik a Duna medencéjéig, és szoros érintkezésbe jut [a] Nyugat latin-germán kultúrájával. Hogy mennyire egy a szláv és magyar nép kultúrája, egy nemrég megjelent munka is alapos tanulmányok alapján bebizonyította. Roheim Géza: A magyar nép mondái stb. című munkájának eredményéül megállapítja, hogy a magyar népi etnikum szláv jellegű. Ugyanezt hangoztatja újságcikkeiben Harsányi Kálmán, aki azt mondta egyszer: „Írjanak magyar neveket az orosz regényekbe; nincs az az ember, aki megismerje, hogy azok nem magyar emberek”. Roppant érdekes és értékes tapasztalatokról számol be Raith Tivadar, a B. M. T. társelnöke oroszországi tapasztalatai nyomán. Kimutatja kis tanulmányában, hogy az egész Kelet-Európa építkezése közös. Épp úgy építkezik a magyar paraszt, mint az ukrán, mint az ázsiai mongol paraszt. Mindenütt vert földből építik a házakat és zsuppal fedik, mindezeken a helyeken a gémeskút is megtalálható. Bútorzat egy és ugyanaz: asztal, szék, ágy, falazott kemence kuckóval. A szekrény helyett a láda, mely a ruténeknél épp oly tulipántos, mint a magyaroknál. A népművészet díszítő motívumai azonosak az egész Kelet-Európában és Közép-Ázsiában. A népdalok tonalitás és formaalkotás szempontjából roppant hasonlóak. Az egész kelet-európai táncok szabad táncok, vagyis formailag még nem kötött táncok. Magyarország ütközőpontja volt ennek az úgynevezett európai és ázsiai kultúrának; amíg a művelt osztályok kultúrájában elnyugatosodtak, addig a nép teljesen megmaradt eredeti ázsiai lelki kultúrájában. Innen van az a nagy lelki ellentét, ami nálunk a nyugati civilizációjú városok és az ázsiai kultúrában élő falvak között van. A magyar falu, azt hiszem, tisztán ázsiai képződmény, amíg például a német vagy olasz falu is vidékre tolt város, addig a Nagyalföld parasztvárosai városba tolt falvak. Amíg a legkisebb német falvakban is megtalálni az emeletes kőházat, mint a városi kultúra egyik legtipikusabb hordozóját, addig a magyar városok jó része falusi rendszerű. Szűkebb értelemben véve hazánkban van egy nyugati, tisztán városi, minden idegen elemmel felhígított kultúra, és egy falusi, valójában turáni-szláv, vagy más szóval euroázsiai kultúra; ennek a kultúrának a hordozója a magyar paraszt, a másiknak az idegen vagy kultúrájában idegenné tett városi elem. Vagyis ebből az következik, hogy a magyar paraszton keresztül állandó ázsiai erők sugároznak Nyugat felé, és még az is következik, hogy a magyar hivatott elsősorban arra, hogy alapja legyen a nyugati germán-latin kultúra szellemével ellentétes kultúra felépítésére. A magyar paraszt az a kultúrrezervoár, melyből a pusztuló és minden ízében dekadens nyugat-európai kultúra helyett egy új turáni-szláv kultúra fejlődjön [fejlődhet] ki. Ez a kultúra magába tudja szívni Ázsia minden éltető erejét, letompítva annak túlságosan misztikus és passzív jellegét. Magyarországon tehát két kultúra ütközik meg egymással, a jövő kérdése, hogy melyik győz. A nyugati kultúrát az iparosodás viszi, hordozója az iparos népesség, az euroázsiait a föld, a paraszt életformája, a földmívelés. Bármilyen nyugati civilizáció legyen is Magyarországon, a magyar faj a maga kultúráját nem az iparban futja ki. A magyar kultúra bölcsője és igazi tere a magyar falu lesz. Ha a városok rombolását le akarjuk tompítani, ami elsőrangú létérdeke ennek a gazdag kultúrának, akkor azt kell csinálnunk, amit Makkai János igen frappánsan így fogalmazott meg: „harc a külvárosok ellen”. Le kell rombolni a külvárosokat, mert abból született meg az a borzalmas kaotikus kultúra, ami végigbetegíti a szerencsétlen Európát. Falut a városba! A kertváros, a városba hozott falut jelenti. De falut a faluba is! Hogy olyan erős legyen a magyar falu, hogy hatalmas kultúrhatásként éljenek kulturális kincsei, hogy ne csak zseniális bányászok révén értesüljön a város a magyar paraszt csodálatos kultúrájáról. 

Térjünk vissza egy percre Jászi és Kossuth dunai konföderációs tervezetéhez. Egyetlen érvüket sem akarom megcáfolni, hisz hátunk mögött van a világháború, Trianon, mely örök intőjelként áll a magyar történelemben arra nézve, hogy a magyar politikának gyökeresen meg kell változni. Az első áldozat a jövő Közép- és Kelet-Európa lábainál a magyar hódító imperializmus. Távolról sem helyezkedem arra a kele-kóla pacifizmusra, melyet nálunk az a borzalmas városi intellektuel tömeg képvisel, de igenis érzem, és leghatározottabban állítom, hogy a magyar jövő érdekében a magyarság létérdeke követeli, hogy olyan politikai szisztéma alakuljon ki, mely az itt élő és a volt Magyarország nemzetiségeinek törekvéseit jobban biztosítja, mint azt teszik [sic!] a velük rokonfajta népek testvéri imperializmusa.

Ki kell termelnünk az új magyar nacionalista mentalitást, mely nem az idegenek beolvasztásában, hanem a faj belső megerősítésében látja a maga hivatását. Meg kell találni az itt élő nemzetiségekkel a békés együttélés formáját, mint a jövő államélet gyakorlati formáját; csak egy veszedelemre kell odafigyelnünk, ez pedig a hazai németség nagynémet orientációja, mely a fent említett okokból az egész Közép-Európának közös veszedelme, ami ellen már most védekeznünk kell.

Térjünk vissza eredeti témánkhoz. Igyekeztem kifejteni azokat a világpolitikai és európai hatalmi kényszerítő körülményeket, amelyek folytán a Duna medencéjében élő népek életérdeke, hogy egy közös államorganizációban összefogjanak. Ez az organizáció Közép- és Kelet-Európa Parasztállamainak Szövetsége. Jászi tervezetének nincs logikai hibája, gyönyörű, elméletileg megkonstruált rendszer, de ebben van a hibája is, mert valamiből valóság úgy lehet, ha történelmi nagy élet- és kultúr- és gazdasági érdekekre van építve, ez pedig nem volt. A volt Magyarországnak nem volt olyan pártja, mely hazánknak a történelem szempontjából egyetlen forradalmi, és a történelmi tényezők logikus fejlődésébe beillő evolúciót meglátva, annak minden következményeit ideológiai és politikai szinten le merte volna vonni. Amikor a történelmi viszonyok arra értek meg, hogy megvalósítsák a paraszt-Magyarországot, egy olyan réteg került hatalomra, melynek doktrínája, ideológiája eleve tagadta ezt az egyetlen és kikerülhetetlen történelmi evolúciót; helyette mintegy átmeneti célnak, programformának fogadta el, mint Garami, a szocialisták egyik legtalentumosabb vezetője. Azt mondja a Forrongó Magyarország című munkájában: „a szocialista Magyarország egyelőre megvalósíthatatlan, először a polgári és paraszti Magyarországnak kell kialakulni”. Márpedig lehetetlenséggel határos, hogy a szocialista városi tömegek harcát arra állítsák be, hogy a paraszttömegek érdekeiért küzdjön; ez tényleg az a sokat emlegetett doktrinerség, mely mindig megbosszulta magát. A paraszt-Magyarországot csak a parasztság harcolhatja ki; ennek a harcnak a célja: a paraszt gazdasági-, társadalmi- és államrenden megszervezett állam. Mi ez? A paraszt társadalmi- és gazdasági rend alapelgondolásban más, mint a polgári, avagy a szocialista társadalmi rend. A paraszt társadalmi rend a demokrácián, a parasztbirtokon és speciális szervezettségű parasztgazdasági és kulturális organizációkon alapszik. Ez egy megszervezett társadalmi forma, mely a paraszt individuális termelését a megfelelő gazdasági szervezeteken keresztül egy kollektív egységbe foglalja. Vagyis olyan társadalom, melyből kizáratik a szabadkereskedelem és a bank, mely a parasztgazdasági egyletekkel és parasztszövetkezetekkel a termelésnek az eddigitől lényegesen új formáját adná, anélkül, hogy erőszakosan belenyúlna a társadalom organikus fejlődésébe. Ez nem akadályozza meg a kapitalizálódást, sőt talán egyetlen útja. Tehát megvalósítási lehetőségének a demokráciát ismeri el, tehát feltétele és első követelése a legteljesebb demokrácia. Amikor egy ilyen nagyvonalú társadalmi átalakulásról beszélünk, ezt egy hatalmas új ideológia kiépítése, hatalmas új szervezetek üzembe állítása nélkül elképzelni is lehetetlen. Ez az új ideológia a parasztideológia, mely egy hatalmas szellemi katedrális, és monumentalitásában grandiózusabbnak kell lennie, mint a szocializmusnak. A szocializmus egy fejlődési foka az emberiségnek, mely szükségképp egy magasabb, a történelem és a társadalom organikus fejlődésének menetét jobban biztosító ideológia kitermeléséhez vezetett. Ez az idő most jött el. A paraszt ideológia nem tagadja meg a szocializmus igazságait, csak túlmegy rajta, és azt egy sokkal hatalmasabb eszmei egységbe foglalja. Ez az ideológia lehet csak nagyvonalú parasztmozgalomnak megindítója, mely megteremti a paraszt diszciplínát, és olyan dogmákban fog nagy tömegeket összefogó hatalmas szellemi áramlat lenni, mint volt a történelemben a katolicizmus és az újkorban a szocializmus. (1) A paraszt ideológiának első dogmája a demokrácia. (2) A parasztgazdaság fölénye minden más gazdasági forma felett. (3) A parasztlélek egyetlen és kizárólagos társadalmat alkotó és egyetlen nagy történelmi evolúciót jelentő volta. (4) A paraszt kizárólagos messiási volta a jövő Európa felé.

Minden nagy ideológia a történelemben három tulajdonságot mutat. (1) Küldetett vagy prófétai, mely akkor jön el, amikor a történelem minden tényezője arra van beállítva. (2) Kizárólagos, vagyis nem megalkuvó, nem ismer más igazságot, nem alkuszik, tehát fanatikus. (3) Messianista, vagyis egyetlen elgondolt eszme az emberiség megváltására. Ilyennek kell lenni[e] annak a paraszt világnézetnek, melynek napjainkban kell megszületnie, és mint ilyen, száz évre előre ad programot a magyar és Kelet-Európa parasztmozgalmának. Programjának kell lenni, mert a program nélküli ember hússal kitömött ruha, nem élő organizmus. Tehát a magyar paraszt evolúció egy új társadalmi rendet és egy euroázsiai kultúra kifejlődését jelenti Közép- és Kelet-Európában, tehát a történelemben csak a kereszténység hasonlítható hozzá. Ennek a mozgalomnak gyakorlati formáival és lehetőségeivel most nem foglalkozom. Mint jövőt építő és nagy történelmi elindulásnak, tisztában kell lennie azzal, hogy a jövőben a nyugati latin-germán polgári civilizációval és a keleti orosz-ázsiai bolsevik szisztémával kell megbirkóznia. Tehát a történelem két nagy malomköve közé kerül, és csak úgy tudja győzelmét kivívni, ha mindkettővel szemben egy hatalmasabb, egyetemesebb, a hitbe, a fanatizmusba épített társadalmi mozgalmat jelent, mert a bolsevik fanatizmust csak egy hatalmasabb fanatizmussal, a bolsevik erőszakot pedig ellenerőszakkal kell esetleg legyőznie, de mindig szem előtt kell tartania első alapdogmáját: a demokráciát. Hogy jelent a magyar paraszt új Európát és egy új kultúrát? Ez utóbbira könnyű megfelelni; egy új kultúra a maga valóságában csak egy új társadalom formájában fejlődhetik ki, márpedig az abszolút igazság, hogy kizárólag a parasztlélekben vannak csak meg azok az organikus, évszázadok alatt beidegzett kollektív, morális és kulturális lelki tényezők, melyek nélkül minden nagy történelmi munka meddő és hiábavaló. A kultúra végeredményben lelki probléma, márpedig a parasztságban vannak meg azok a végtelen gazdagságú kultúrák, melyekből az igazi zsenik, a kultúra összes teremtő erői kisarjadtak; ez százszorta így lesz a paraszttársadalomban. A magyar paraszt azért megváltó ereje a jövő Európának, mert ez az egyetlen elem, amely, amikor teljes, szinte örök statikával abszolút faji, illetve nemzeti, ugyanakkor a hódító imperializmus gondolatától a legtávolabb áll. Ennek a parasztléleknek a formáját és annak érdekeit kell úgy kibővíteni, hogy benne megtalálja a maga gazdasági, kulturális és nemzeti törekvéseinek a Balkán, Közép- és Kelet-Európa, sőt Ázsia parasztsága is a legteljesebb kiegyenlítődését. Tehát Európa jövője a magyar paraszt ilyen irányú történelmi megmozdulásával oldódik meg, ha kitermel egy oly hatalmas egységesítő gondolatot, mely fent részletesen kifejtett külön gazdasági érdekét felkarolva, Közép- és Kelet-Európának épp úgy, mint a Balkánnak, és előharcosa lesz a parasztdemokráciák kifejlődésének, és azoknak egy szövetségbe való beszervezésének; tehát az legyen a magyar paraszt [a] Kelet parasztságának, ami volt a francia polgár a tizenkilencedik század polgárának, a szabadság, nagyvonalú társadalmi evolúció és Kelet szolidaritásának kiharcolója és biztosítója. Így alakul Európában egy paraszt nagyhatalom és egy új kultúra. Ennek a mozgalomnak fel kell szabadítania az orosz parasztot a proletár hetyke és romboló diktatúrája alól, de épp úgy fel kell szabadítania a tót, horvát, román, stb. parasztot akkor, amikor önmaga felszabadításáért elindul. Európának egy oly világhatalmi államegysége fejlődne így ki, mely nemcsak európai, hanem világhatalom lenne, és végleg kiemelné a Kelet- és Közép-Európa politikáját a mostani rövidlátó, kicsinyes, vicinális, rothasztó balkáni állapotából.

[A] Paraszt tehát egy szimbólum lesz, mint volt a római polgár. A paraszt szó amellett egy határozott, dogmatikailag körülírt világnézetet jelent, oly határozottat, mintha valakire azt mondjuk, hogy szocialista. Sokaknak az lesz az ellenvetése, hogy erre képtelen a magyar paraszt, és ez is olyan szellemi játék, mint az általam ismertetett koncepciók; erre még több joggal válaszolom azt, amit Coudenhove-Kalergi könyve: „Jedes grosse historische Geschehen begann als Utopie und endlich als Realität”. [Minden nagy történelmi esemény utópiaként indult, és végül valósággá vált.] Sőt egy nagy lépéssel megyek tovább; kétségtelen, nem a parasztság fogja megvalósítani, mint tömeg, a tömegerők és adottságok, a történelem Michelangelójának anyaga, melyekből hatalmas monumentális, történelmi architektúrát épít [sic!]. Azt mondom, hogy végeredményében személyi kérdés. Ki kell termelni a magyar parasztságnak azt a hatalmas politikai zsenit, aki ezt a tervet meg fogja valósítani, mert ha minden paraszterőt a legbriliánsabban ennek a nagy európai evolúciónak a szolgálatába állítanánk is, enélkül az államférfiúi zseni nélkül nem valósulhat meg. Ennek a zseninek egy kicsit Leninnek kell lennie, vagyis a bátor és merész forradalom zsenitulajdonságait magába[n] kell hordoznia, de különbözni is tőle; és Gandhinak is kell lenni, mert ha nem szabadítja fel azokat a végtelen hullámú paraszt morális- és lelki erőket, amelyeket Kelet parasztjai, elsősorban a magyar paraszt jelent, úgy jár, mint Lenin: nagyszerűen rombol, de alkotása torz lesz és ideiglenes. De Bismarcknak is kell ennek lenni, a nagy és bátor államférfi építő erejével és organizációs képességeivel meggazdagodva. Ha megszületik ez a politikai zseni, akkor meg is valósul ez a terv; addig csak olyan ideál marad, melyre azonban már ma be kell állítani a magyar lelket, a magyar parasztot. A magyar ifjúságnak az a feladata, hogy vállalja Keresztelő János tisztét, és egyengesse ennek a politikai zseninek az eljövetelét az élet minden szintjén, az ideológiában épp úgy, mint a társadalomban, és mi úgy állunk a magyar paraszt mellé, nem kis nyárspolgári logikumok kedvéért, mert fanatikusan hiszünk abban, hogy azzal, hogy egy falattal több a kenyere, eggyel kevesebb a tuberkulózis, egy méterrel nagyobb a szobája, pár holddal több a földje, akaratlanul és feltartóztathatatlanul a történelem kérlelhetetlen logikájaként egy magasabb rendű társadalmi rend, egy új Európa és egy új euroázsiai turáni-szláv kultúra megszületését jelenti.

*

In Uj [Új] Magyar Föld, 1929/1. szám, 54-64.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés