Krisztinkovich arra a kérdésre, hogy mit értünk a világnézetnek sokszor tisztázatlan fogalma alatt, így válaszolt előadásában: 

- Az emberiségnek ősi ösztönös vágya kutatni a világ mibenlétét, a dolgok összefüggése, a lét és a nemlét nagy kérdései után, és az ezekre adott választ, a gondolkodó embernek mindezekről alkotott felfogását nevezzük filozófiai értelemben világnézetnek. 

Sohasem a tömegek, a társadalmak termelik ki magukból az illető kor világnézetét: vezető elmék, nagy gondolkodók felfogása az, melyet aztán az emberiség kisebb-nagyobb köre magáévá tesz, vall és követ. A büntetőjogra elsősorban a bölcseleti, ennek körében az erkölcsi világnézet, ezen kívül a jogfejlődést szükségszerűen irányító gazdasági, politikai és társadalmi világnézetek vannak a legjelentékenyebb hatással.

Krisztinkovich Antal az ókor, a középkor és az újkor világnézeti és büntetőjogi rendszereinek történelmi ismertetése és bölcsészeti megvilágítása után a Code Pénal-lal foglalkozott, amelyet 1791-ben alkotott meg a francia törvényhozás, és amelyet Napóleon lényegesen megszigorítva 1810-ben léptetett életbe végleges alakjában. 

- A magyar jogéletnek a fejlődés e szakában szintén voltak kísérletei - folytatta -, amelyekre büszkén tekinthetünk vissza. Már az 1792-es törvényjavaslat, mely azonban tárgyalásra nem került, a bűnös megjavítását tartotta a büntetőjog egyik alapeszméjének, és ehhez képest a büntetési rendszert is jelentékenyen enyhítette. Foglalkozott - jól jegyezzük meg, már 1792-ben! - a fiatalkorú bűnözőkkel, és azokat „javító intézetekbe” kívánta utalni. De még kimagaslóbb a reakció évtizedeinek elmúlásával az 1843-as törvényjavaslat, a „bűntettekről és büntetésekről”, amelynek anyagi jogi része Deák Ferenc munkája. Noha ebből a javaslatból sem lett törvény, mert a főrendi tábla a halálbüntetés és a testi fenyítő büntetések eltörlése miatt nem fogadta el, mégis ismertté lett egész Európában, mint az uralkodó korszellemnek, az új világnézetnek legkiválóbb alkotása.

Ez a javaslat a büntetések közé felvette a bírói dorgálást is, és a büntetési tételeknél mellőzte az alsó határokat, hogy a bíró minél messzibbre mehessen el enyhítő körülmények esetén a büntetés enyhítésében. Ezt a kodifikátori munkát nem csupán a kor kiváló büntetőjogászai, külföldi tekintélyek értékelték igen nagyra, hanem több európai állam mintául használta büntetőjogi törvényhozásánál, mert bennük az új eszmék érvényesülését látták, amely túlhaladta még a Code Pénal-t is. 

Az idén hatvan éves magyar büntetőtörvénykönyv kétségtelenül a szabadelvű, humanista világnézet alkotása, elvitathatatlanul nagyértékű mű, az igazságosság és a hasznosság jegyében készült kódex, amely igaztalan és elfogult bírálatot semmiképpen sem érdemel, azonban a tárgyilagos kritika joggal mutathat rá gyengéire.

Áthidalhatatlan szakadékok a világnézetek zűrzavarában

Krisztinkovich azzal folytatta előadását, hogy minden századnak megvan a maga uralkodó eszméje, és a XX. század a társadalmi célok utáni törekvés százada. 

- A szocialisztikus eszmék hatása alatt - úgymond - most már az egyed helyett mindinkább a társadalom, a közösség kerülvén a világnézeti kérdések központjába, nem kell csodálkoznunk azon, hogy ma a világnézetek zűrzavarában már ott tartunk, hogy ez az egyetlen pont, amely körül még az ellentétek végleteiben is felfedezhetünk valami közöset. A politikai, társadalmi és gazdasági, valamint az erkölcsi eszmék természetesen igen mélyreható változásokat idéztek elő a világnézetek tekintetében is. 

Áthidalhatatlan különbségek szakadéka tátong népek, társadalmi osztályok, sőt egyes emberek között. A világnézeti harc magától értetődően kihat a büntetőjog fejlődésére is, és abban a jogalkotási reformtörekvésben, amely a háború után ismét megindult Európa-szerte, az egyes államok jogkulturális célkitűzései a különböző világnézetekhez igazodnak. Az új olasz fasiszta büntetőtörvénykönyv részben a büntetőjognak jól bevált alapjain épült tovább, de a német jogfejlődés új iránya a leghatározottabban szakít a megváltoztathatatlan dogmának tartott elvekkel is. Mindenekelőtt áttöri a „nullum crimen et nulla poena sine lege” elvét. Németországban ma ugyanis büntetni kell nemcsak azt a cselekményt, melyet a törvény büntetendőnek nyilvánít, hanem azt is, amely egy büntetőtörvénykönyv alapgondolata és az egészséges népi felfogás szerint büntetést érdemel. Ha a cselekményre egy meghatározott törvény sem volna alkalmazható, akkor a cselekményt annak a törvénynek az alapján kell büntetni, amelynek alapgondolata azzal leginkább megegyezik. Hogy a „nullum crimen sine lege” elvtől való eltérés mennyiben érinti a jogbizonyosságot és a bírói függetlenséget, arra nézve minden vélemény csak jósolgatás volna addig, amíg az új elv a gyakorlatban be nem mutatkozott. Büntetési rendszerében is új irányokat vesz a német jogfejlődés, mely például a sterilizáció alakjában visszaállította a testcsonkító büntetések egyik nemét. Az új német eljárási jogban az eddigi jogelvektől elütő, és a „népiség” befolyásának helyt adó rendelkezés az, hogy az előzetes letartóztatás akkor is elrendelhető, ha a cselekmény által felidézett közfelháborodásra való tekintettel nem látszik megengedhetőnek, hogy a terhelt szabadlábon maradjon, továbbá, hogy főtárgyalás tartható és ítélet hozható a vádlott távolléte esetén is, ha a mielőbbi ítélethozatalt a nép jogérzéke kívánja.

A keresztényi megbocsátás szellem érvényesüljön az új magyar büntetőtörvénykönyvben!

Krisztinkovich Antal előadása végén a Btk. reformjával foglalkozott, és hangoztatta, hogy a megalkotandó új magyar törvénykönyvben az erre érdemesekkel szemben a keresztényi megbocsátás szellemének, a visszaesőkkel szemben a szigorítás és a célravezető védekezés szempontjainak kell érvényesülnie. 

- Szabaddá kell tenni az egyes büntető tételek alsó határát - mondotta -, ki kell szélesíteni a feltételes elítélés körét, be kell vezetni a felnőttek próbára bocsátását, és már az 1843-iki javaslatból ismert bírói megdorgálást, amely utóbbi esetekben a bűnösség megállapítása maga is javító és visszatartó hatású erkölcsi büntetés lenne. Ugyancsak a Btk. reformja keretében nyerhetne törvényszabályozást a keresztény megbocsátás nevében régóta sürgetett rehabilitáció, amelyet Angyal Pál professzor a modern büntetőjogi törekvések koronájának tekint. Meg kellene alkotni az új magyar Btk.-ban az állam vitális érdekeinek, az alkotmánynak és a társadalomnak szélesebb körre kiterjedő, céltudatosabb védelmét, azután a családvédelmet, a gazdasági életet, és az annak alapját képező közbizalmat fenyegető károkozó, s nyilvánvalóan jogellenes cselekmények bűnvádi üldözését és megtorlását, valamint a munka büntetőjogi védelmét. Ezek megvalósítását ma már nemcsak a büntetőjog tudománya, de a gyakorlati élet is sürgeti, azon aggodalmaskodások ellenére, amelyek arra hivatkoznak, hogy a most dúló világnézeti harcok közepette a büntetőjogi szemlélet vajon megtalálja-e azt a határozott irányt, amely ehhez a nagy reformhoz feltétlenül szükséges? 

Krisztinkovich Antal azzal fejezte be nagyérdekű előadását, hogy a Btk. reformjánál három szempontot kell szem előtt tartani. Az egyiket Darányi miniszterelnök fejezte ki annak megállapításával, hogy a világnézeti harc Magyarországon már 1920-ban eldőlt a keresztény nemzeti világnézet javára. A másik Serédi hercegprímás figyelmeztetése: „Csak a Krisztus szellemében való törvények hozásával lehet a népek javát szolgálni”. A harmadik szempont Angyal Pál szavaiból csendül ki: „az alkotandó kódexnek magyarnak, a magyar lélekből fakadónak kell lennie!”

*

In Magyar Jogász Hírlap, 2. évf., 14. szám (1938. április 8.), 2. o.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés