II. fejezet 

A nemzetegység és annak népelemi differenciálódása

Nemzetiség. Nemzeti kisebbség

A nemzet fogalma nem metafizikai elvont gondolat. Kikristályosodott, szerves funkcióköri, reális tartalom. Nem képzelmi keret, hanem a tényezői összeműködésének harmonikus egysége. Alkotó elemeitől függetlenül álló külső fizikai léte nincs, de mint erőviszonylat, reális valóság.

Organizmusi léte a részeiül szolgáló egyedek, népelemek halmazati létösszességével nem azonos. Amint a kongruens testek, ha különböző térbeli irányt, vagy más-más viszonylatot nyernek, tartalmi létükben nem fedik egymást, amint az egyedek egyéni pszichológiájától és individuális akaratától teljesen eltérő tartalmat mutat ugyanezekből az egyedekből alakult tömegpszichózis, a tömegakarat és ennek szuggesztív hatásában megnyilvánuló erő, úgy a nemzetegységet alkotó népelemi egyedek összszubsztanciája az államtagok vagy társulati alakulatok egyéni lététől független, sajátos szuverén akarattal, szuverén cselekvőséggel bíró külön személyi organizmust, önálló egyéniséget foglal magában.

Objektív értéke gazdasági és kulturális szükségszerűségen alapszik. Konstitutív eleme a viszonylati szuverén kapcsolat, amely az alkotó elemek benső értékétől függetlenül ható, külön értéket létesít. 

A nemzeti lét harmonikus működésének különálló szerves egysége, külső, speciális fizikai lét hiánya ellenére hatásaiban reális valóságként érvényesül, amiért az ez irányban szerzett érzéki felfogás annak formáját «nemzet« szóban juttatta kifejezésre.

Ez a nemzet szóban megnyilvánuló fogalom azonban sem nem oka, sem nem okozata, hanem csak a valóságot visszatükröztető diagnosztikonja annak a jelenségnek, amely a vonatkozó viszonylati összefüggés következtében nem mint puszta absztrakció, hanem mint egységes, részekre nem bontható szerves személyi egész, minden más organizmustól elkülönülő életet él. 

Léte az emberiség bizonyos csoportjának nemzetegységgé történt individualizációja. Keletkeztetője az a koncentrációs folyamat, amely az emberi egyedeket és a társadalmi közösségeket saját gazdasági, szellemi és erkölcsi érdekeik kielégíthetése végett nemzetszuverenitás alatt nemzeti szerves egésszé összefűzi. Az összetartozóság nem közös nyelvi vagy közös faji alapon létesül, hanem akként jön létre, hogy a nemzet elemeiül szolgáló fizikai tényezők az állam szuverén akaratának megvalósulásával, és ezt az akaratot érvényesítő cselekvőségével nemzetszemélyiséggé fejlődnek. 

Önálló személyi organizmus jön létre, amelynek fizikai tényezői: a földrajzi helyzeténél, alkatánál államalkotásra alkalmas, határozott határvonalú, osztatlan egészként jelentkező földterület és az állami, a nemzeti szervezettségben élő, habár külön fajú és külön nyelvet beszélő népelemekből alakult nemzeti nép. Szellemi tényezője, organizmusi énje: a nemzeti géniusz.

Nemzeti géniusz a nemzetlét fizikai elemeinek sajátos nemzeti viszonylatát létrehozó az az erő, amely az állami népelemek tudatát és lényét nemzeti magaslatra emeli. Lelki mozzanat, amely az állam «én«-jét megalkotja, a nemzet szuverén akaratának irányító gondolatát magában foglalja, és azt örök fejlődésre, örök haladásra készteti. 

A nemzetté fejlődött nép nem társadalmi, hanem politikai közösség. Közület, amelyet nem a hatalmi egyensúly, hanem a népek szabadsága alapján illet meg az önrendelkezési jog és az önrendelkezési kötelesség.

A nemzetté fejlődött, nem pedig az ily fejlődési fokot még el nem ért nép az a nép, amely a felmerülő gazdasági és szellemi szükséghez képest népszövetségi és egyéb nemzetközi jogi alakulatban más nemzeti organizmussal vagy állami alakulattal anélkül, hogy nemzeti létének és fennmaradásának objektív szükségszerűsége érintetnék, gazdasági, erkölcsi, szellemi és jogilag szabályozott viszonylatba lép, és mint személyi organizmus, a világemberiség egyetemes emberi célját szolgálja.

Közös származáson nyugvó, de még nemzetté nem fejlődött népelemi csoportot, vagy pusztán csak közös nyelv használatán és az ezt kísérő közös kultúrán alapuló népi közösséget a nemzetközi jogi alakulatokban, népszövetségi kapcsolatban, vagy az általános emberi életfolyamatban nép-önrendelkezési jog nem illethet, mert az ily organizmus nélkülözi a nemzeti lét, mint személyiség, egyéb konstitutív feltételét, az önálló államalkotásra alkalmas területet, a nemzeti szuverén akaratot és a nemzeti szuverén cselekvőséget.

Az ily népi közület nem nemzet, hanem nemzetiség. Nem politikai, hanem csak társadalmi közösség. Önálló nemzeti életet nem él, mert állami életet csak úgy nyer, ha más népelemmel, az állami lét egyéb feltételét önmagában vagy vele vagy mással együtt uraló és nemzetté fejlődött emberi közösséggel, szervi kapcsolatba lép. 

Az ily népi közület, mint nemzetiség, rendszerint a nemzetet alkotó, politikai értelemben vett nép kisebbségét foglalja magában. Bár vannak államok (például Belgium), ahol az ily, pusztán csak nemzetiségi fogalmat megtestesítő közület (flamand nép) a nemzeti személyi organizmusnak nem kisebbségi, hanem többségi részét alkotja, úgyhogy itt a nemzetiség a kvantitatív viszonylatát tekintve, nem nemzeti kisebbség, hanem nemzeti többség. 

Ezek szerint az újabban konvencionálissá vált «nemzeti kisebbség« kifejezés, amelyet hivatalosan először a proletárdiktatúra de facto forradalmi kormánya használt, a «nemzetiségi« fogalom tárgyi tartalmát nem fedi. A proletárdiktatúra idejében a magyarországi tanácsok első országos kongresszusa 1919. évi június hó 22. és 23. napjain tartott ülésében a tanácsköztársaság alkotmányának megállapításával megszüntetni vélte a nemzetlétet, az államot; 14. §-ában kimondotta, hogy nem ismeri a nemzeti különbséget. Nem tűri a «nemzeti kisebbségek« bármilyen elnyomatását, és nyelvük használatának bárminő korlátozását. 

A «nemzeti kisebbség« kifejezés a proletárdiktatúra bukása után, az ezt követő forradalmi, szintén csak de facto kormány, a Friedrich-féle kormány nómenklatúrájában megmaradt. Jogi fogalomszerkezete azonban ellentétben áll azokkal az attribútumokkal, amelyeknek léte vagy nem léte a «nemzetiség« fogalmát a «nemzet« fogalmától megkülönbözteti. 

«Nemzeti kisebbség« azt a gondolatot juttatja kifejezésre, hogy az e fogalom körébe tartozó emberi közösség a nemzeti egységes szuverenitásban, az állami szuverén hatalom gyakorlásában a nemzet többi részével, a más nyelvet beszélő másik «nemzeti kisebbséggel«, vagy a «nemzeti többséggel« egybeolvadó, oszthatatlan egységet nem alkot, sőt ezekkel nem egyenlő, hanem azoktól különböző jogosítottság illeti őt. Azt jelenti, hogy a nemzeti szuverén hatalom gyakorlásában való részvételi jog közvetlenül nem a nemzet minden egyes tagját, hanem a «nemzeti kisebbség« neve alatt álló szervezeti közösséget illeti; e közösség tagjai pedig a nemzeti szuverenitásban való részvételi jogot kizárólagosan, vagy csak egyes vonatkozásokban csakis közvetve, a «nemzeti kisebbség« külön szervezete útján gyakorolhatják. 

Nyilvánvaló, hogy számos államszerkezetben, ott, ahol a nemzeti koncentracionális folyamat még teljes kikristályosodást nem nyert, az ily jogi szerkezet helyt [sic!] foglalhat; de az ily állami lét a nemzetegység gondolatának azt a teljességét, amit a magyar Szent Korona tanának nevezett magyar államuralom tana magában rejt, még nem érte el. Ily állami alakulatban a nemzeti lét még nem nyert teljes kifejlést. Az itt «nemzeti kisebbségként« jelentkező emberi közösség nemcsak gazdasági és kulturális érdekeket szolgáló társadalmi alakulat, hanem a nemzetegység lényegével ellentétbe helyezkedhető politikai tényező. 

Viszont oly államszerkezetben, mint a magyar Szent Korona országában, ahol, ha egyes vonatkozásokban tényleg[esen] még nem, de már jogilag, a nemzet szuverén akaratának megnyilatkozásaként, a nemzet minden egyes tagja, bármily társadalmi kapcsolathoz, bármily nemzetiséghez, vagy bármely fajhoz tartozzék, a nemzetnek minden tekintetben egyenjogú tagja, és a nemzeti életben, a nemzeti szuverenitásban, a nemzeti akarat és cselekvőség minden megnyilvánulásában egyenlő szabadsággal rendelkezik, nem forog fenn elfogadható ok arra nézve, hogy az egységes nemzeti organizmust alkotó népelem bizonyos hányada, kisebb vagy nagyobb része, pusztán csak azon az alapon, mert valamilyen közös nyelvet beszél, a többitől megkülönböztetett politikai organizmusként szerepeljen, és mint ekként differenciálódott népi közösség, a nemzeti összlét tekintetében a többi népelemmel politikailag esetleg ellentétbe helyezkedhessék. 

Az ily törekvés a tárgyi differencializáló alapot nélkülözné. Ily államszervezetben a nemzet teljességébe való szerves bekapcsolás nem a «nemzeti kisebbségnek« nevezett közösség, nem a nemzetiségi társadalmi szerves együttműködés, avagy a nemzetiségi öntudat folytán, avagy a nemzetiségnek, mint szerves közösségnek nyelvi, etnográfiai, vagy más nemzetiségi sajátossága következtében történnék, hanem mindenettől a körülménytől függetlenül pusztán csak azért, mert a nemzet alkotmánya szerint a nemzet minden egyes tagja, annak tekintetbe vétele nélkül, hogy valamely nemzeti közösség tagja-e vagy nem, és hogy a nemzeti többséghez vagy a nemzeti kisebbséghez tartozik-e vagy nem, egyenjogú, és mert ily államszervezetben a «nemzeti kisebbségnek« nevezett emberi közösség, azaz bármely nemzetiség, anélkül, hogy politikai közösséggé kellene válnia, mint társadalmi közösség, a gazdasági és kulturális igényeit teljes mérvben kielégítheti. Történelmi múltra támaszkodó faji sajátságait, a múltnak hagyományszerű érzelmeit, eszméit megtarthatja, fejlesztheti.

Azt a gazdasági és kulturális értéket, amelyet a képessége létrehoz, nem az állam karakterisztikonját megadó vezető nemzetiségnek, hanem elsősorban önmagának és a vele együtt alkotott nemzetnek termeli. Tagadhatatlan ugyanis az, hogy az egyéni érték mellett megjelenő nemzetiségi kultúrérték nemcsak az egyént és nemzetiséget, mint társadalmi közösséget, hanem az ezektől függetlenül álló nemzeti létet, és így közvetett hatásában a többi nemzetiséget is emeli. A nemzetegység nem más, mint a javakban, örömben, szenvedésben és pusztulásban egyaránt ható legteljesebb kölcsönösség. Mindenki irányában pozitíve vagy negatíve, ugyanazon egy intenzitással érvényesülő nemzeti gondolat. 

Mindettől eltekintve, a «nemzetiség« kifejezésnek «nemzeti kisebbség« elnevezéssel való helyettesítése tömegpszichológiai szempontból sem célravezető. A tömeg kollektív érzelmének nem mindenkori szabályozója az értelem. «Nemzeti kisebbség« képzete, aminthogy e fejlődési helyzet csak középállapotot jelent, csakhamar maga után vonja azt a vágyat, hogy a kisebbség többséggé, vagy legalább kvantitatív szempontból nemzeti egyenlőséggé fejlődjék. E vágy a nemzetiségi társadalmi közösség kollektív lelkületét megfontolás nélküli cselekvésre indítaná, és a nemzetegységi körön belül a nemzetiségi társadalmak közt örök küzdelmet váltana ki. Esetleg a «nemzeti kisebbségnek« nevezett nemzetiségek az úgynevezett «nemzeti többség« fölé való felülkerekedés céljából anélkül, hogy cselekvésüknek további következményeit, a nemzet léte aláaknázásának hatását mérlegelnék, szövetkeznének, ami szükségképp a nemzeti többségnek a nemzeti kisebbséggel, vagy a nemzeti kisebbségekkel szemben megnyilvánuló ellenséges fellépését vonná maga után.

A tömegpszichózis ily fordulata mellett a nemzeti kisebbségek egy-egy kiragadott érzelmi motívum alapján, kizárólag csak saját önös egyéni érdeket szolgálva járnának el, avagy téves rajongásban szenvedő vezetők lelki infekciója útján elkápráztatván, könnyen csak ily irányban cselekednének, anélkül, hogy az akarati megfontolás gondolati elemeiül tekintenék azt a körülményt, hogy a nemzetiségeket átfogó nemzeti kapcsolat egységessége nemcsak gazdasági, kulturális, politikai és társadalmi okokból, hanem e közösség minden egyes tagjának, és különösen maguknak a nemzetiségeknek jól felfogott érdekében feltétlenül szükséges. 

Cselekednének, anélkül, hogy megfontolnák, hogy a «nemzeti kisebbség« kifejezés az adott államszerkezet mellett a nemzet alkotmányában foglalt rendelkezések szerint egy önmagával ellentétes, helytelen fogalmat tükröztet vissza, mert a nemzet alkotmánya szerint nemzetrész-egyenlőség van, minthogy a nemzet szuverén akaratának kifejezéséül szolgáló törvény vonatkozó rendelkezése szerint az oszthatatlan, egységes nemzet minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék, a hon egyenjogú tagja.

Nincs objektív alapja annak, hogy a teljesen egyenjogú honpolgárok közt fennforgó nyelvi különbség kvantitatív tartalma kvalitatív politikai tényezővé tétessék. De nem forog fenn indok arra nézve sem, hogy a vonatkozó tételes rendelkezéssel jogilag teljes egységgé alakított, de a vonatkozó törvény gyakorlati megvalósításának hiányai miatt tényleg[esen] még legteljesebb benső egységgé össze nem forrhatott állami lét új, konföderációs vagy bármely más kísérletezéssel a maga oszthatatlan egységében megbontassék. 

Annál kevésbé szükséges ez, mert az ily cselekvés a nemzeti lét egyetemes követelményeinek az individuális speciális érdek alá helyezését foglalná magában, és mert az ily cselekvés, függetlenül attól, hogy azt egy egyén vagy társadalmi, esetleg politikai közösség követi el, abban az esetben, ha az alkotmányos tényezők akarata megnyilvánulhatásának kizárásával - amint a Jászi-Károlyi és Berinkey-féle jogalkotás tette - az állami lét egységeinek lényeges részét támadja, nemcsak politikai hibát jelent, hanem súlyos büntetőjogi beszámítás alá esik. A nemzet létének, addig, amíg az eszmei célját betölti, minden más léttel szemben kiváltságolt elsőbbsége van, és az ez ellen irányuló cselekvés büntetőjogi elbírálása már az eddigi törvényeinkben is szankcionáltatott.

Az adott organizmust, az évszázadok folyamán fejlődött szükségszerű kapcsolatot, az egységes, oszthatatlan nemzeti életet a koncentrációs folyamatban megállítani, és bármely tartalmú reformkísérlettel ismét az expanzió terére vinni oly törekvés, amely a nemzet belső életét, a nemzeti élet lelki harmóniáját zavarja meg, és ezzel előbb vagy utóbb az állam szervezeti létét dönti meg.

Ebben az esetben a nemzeti léten belül működő egyesek, csoportok, társadalmi alakulatok, nemzeti kisebbségi, nemzetiségi, esetleg nemzeti közületek gondolkodásában a nemzetegység gondolatát nem fogja kísérni a belátó értelem, a cselekvő munkásságot nem a haladás, a fejlődés, hanem a rombolás, a pusztulás, az új kijegecesedési kísérletek, a differenciálódott lelki életek új világainak kezdetleges küzdelme fogja követni.

Az egység gondolatának ledöntésével, avagy az egység létének részleges megbontásával a téves áramlatok, mint kényszereszmék nehezednek majd az emberekre. Az egyesek csak idők folyamán, sok baj, szenvedés és küzdelem után jutnak ismét arra a belátásos értelmi fokra, hogy a megmételyezett érzelem fölé kerekedik az értelem, amikor a múlt hibáit belátva, a földrajzi és egyéb gazdasági okokon nyugvó egységes szerves összműködés nélkülözhetetlenségét ismét felismerik. Tudatára ébrednek majd annak, amit igazolt az évezredes történelmi múlt, hogy a nemzetlét nemcsak jogot, de kötelességet is jelent abban az irányban, hogy a nemzetléten belül élő egyesek, csoportok, közületek, nemzetiségek, vagy bármely más alakulat szabadsága, a nemzetlét feltételeitől független cselekvési lehetősége csak oly mérvben adassék meg, amily mérvben a nemzeti öntudat, a nemzeti lélek fejlődési foka, az összműködési képesség, a belátás, értelem és önuralom ezt megengedi. Igazságos szeretettel kell megállapítani azt a kényszerfokot, amely az összlét, a nemzetegység fenntartása céljából megkívánt áldozatnyújtást a nemzetet alkotó népelem minden egyes tagjánál nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül, egyaránt biztosítja.

A nemzeti lét ezek szerint oszthatatlan, zárt egység. A benn élő társadalmi közösségek, a nemzetiségek létének és fennmaradásának mindenkori alapja nem a nemzetté fejlődést megakadályozó elnyomás, hódítás vagy kizsákmányolás, hanem az erkölcsi, szellemi és gazdasági érdekközösség, a kölcsönös egymásra utaltság, az együttműködés harmóniájának céltudatossága.

Ez a nemzeti összharmónia nem jelenti azt, hogy a nemzeti organizmus belső élete egy önmagában megnyugvó, zárt életfolyamat. Ellenkezően, a szabadság, az egyenlő érvényesülési lehetőség és az a körülmény, hogy az emberi egyedek, a társadalmi csoportok és alakulatok mindegyikének más és más a jellege, maga után vonja a nemzet körén belül megnyilvánuló örök küzdést, örök mozgást, örök változást. A nemzet egészét alkotó népelem minden egyes tagja, csoportja, vagy társadalmi alakulata, hol egymással karöltve, hol egymás mellett, hol egymás irányait keresztezve, külön-külön, önálló életet él. Életmozgásában új eszményeket, új célokat és új szükségleteket termel, amely törekvések nyomában új küzdés, új harc keletkezik. 

A gazdasági- és kultúrértékek azonban, amelyek így létrejönnek, nem más népelem vagy más nemzetiség javára, hanem az összegyéniség, az egységes nemzet javára termeltetnek, hogy azok, amint az egyest, úgy az egésznek, a nemzetnek gazdasági és lelki sajátosságait emeljék, és a nemzet erkölcsi alapérzületetét, akaraterejét, eszményi nemességét mindinkább fejlődő tartalommal az egyetemes emberi eszme maradandó szolgálatába állítsák.

A nemzeti lét azon fokán, amidőn egy államban a nemzetegység gondolata kialakult, a további fejlődés iránya nem az az áramlat, amely az egységlétet támadja, hanem az az erő, amely a gazdasági és a szellemi élet lényének belsőbb megismerésére, színvonalának nemesbítésére, a látható és a láthatatlan világban rejlő igaz, jó és szép fogalmának gyarapítására irányul.

Úgy a gazdasági, mint a szellemi élet terén olyannyira kimeríthetetlen a lét gazdagsága és pompaszerűsége, hogy mindennek kutatása csak akkor lesz lehetséges, ha a nemzeti egységgé fejlődött emberi közösséget nem a széthúzás, a gyűlölség és politikai differenciálódás szelleme, nem a nemzetiségi, nemzeti kisebbségi vagy nemzeti többségi, felekezeti vagy bármely más hatalmi egyensúlyharc, hanem az igazságosság érzete, a megértés, a szeretet hatja át. 

Az élet oly új értelmi világa lép elénk, amelyet az erőérzésnek az a tudata tölt be, amely szüntelen munkával, csüggedést nem ismerő, fáradhatatlan küzdelemmel az élet feladatainak mindenkor és minden fokon ható oly mélyítésére törekszik, hogy ne csak a fizikai jólét, hanem a szellemi és erkölcsi élet minden eddigit meghaladó tökleletesülést nyerhessen. 

*

In Szentirmay Ödön: A magyar nemzetegységtan. Kilián Frigyes Tudomány-Egyetemi Könyvárus Bizománya, Budapest, 1920, 12-20.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés