A magyarság a történelem tanúsága szerint ezeréves nemzetéletének legnehezebb, legválságosabb óráiban sem tévesztette szem elől a Duna-medencében vállalt hivatását. A magyarság soha sem feledkezett meg arról, hogy geopolitikai adottságok olyan küldetéssel ruházták fel, amelynek jelentősége - túl a nemzeti érdekek természetes védelmén - egyformán kihat nyugat felé, és a tőlünk délre és keletre lakó népek életére. A magyarságnak kettős: katonai és kulturális szerepköre úgyszólván önmagától adódott. Minden keletről nyugat felé előtörő hatalmat megállítottunk útjában, sőt nem egyszer élet-halálharcot vívtunk velünk rokon-népekkel is, hogy megvédhessük a nyugati keresztény műveltséget olyan támadásoktól, amelyek az egyetemes európai kultúrát veszélyeztették, vagy éppen pusztulással fenyegették. Ugyanakkor - ha kellett, ismét fegyverrel a kézben - igyekeztünk a nyugat-európai műveltség áldásos eredményeit továbbadni azoknak a tőlünk délkeletre lakó népeknek, amelyek, földrajzi helyzetükéi fogva, nem kerülhettek közvetlen kapcsolatba a nyugati kultúrvilággal.

Évszázadokon át küzdöttünk a Duna-medencében az áldásos béke érdekében, amely nélkül nincsen építő munka, és amely nélkül képtelenek lettünk volna a Duna-medencében megvalósítani mindazt, amire a nyugati műveltség is méltán büszke lehet. Mi magyarok, szerepünkhöz hűen, összekötő kapocs voltunk Nyugat és Kelet, valamint Kelet és Nyugat között, s hogy mindezt nem önös érdekből tettük, azt kétségtelenül bizonyítja az a tény, hogy soha semmiféle irányban sem támasztottunk olyan követeléseket, amelyek hivatástudatunk önzetlen eszmei tisztaságát elhomályosíthatták volna.

Még a keserves trianoni esztendőkben sem tagadtuk meg az e küldetésből fakadó kötelezettségek teljesítését. Nem tagadtuk meg, noha a reánk kényszerített béke politikai és gazdasági erőforrásaink nagy részétől megfosztott bennünket, és alapjában változtatta meg azt a geopolitikai helyzetet, amely a magyar politika törekvéseit a századok során szinte magától irányította.

Elveszítettük a Kárpátok hegyláncát, és dél felől is yisszaszorítottak bennünket Csonka-Magyarország szűk határai közé. Mindezek ellenére mélységes hitünk a magyar küldetésben a húszéves elnyomatás nehéz ideje alatt sem ingott meg. Ellenkezően, megerősödött, elmélyült az a meggyőződésünk - amelynek levontuk minden következményét -, hogy a Duna-medencében nem alakulhat ki soha természetes egyensúly-állapot anélkül, hogy a magyarság részére ne biztosíttassák feladata teljesítésének lehetősége. Pedig ez az egyensúly-állapot biztosítja egyedül, hogy Délkelet-Európa valóban értékes tényezője lehessen az európai műveltségnek. Az a zűrzavar, amelyet a volt kisantant-államok a Duna-medencében teremtettek, belső ellentmondásaival együtt, kétségtelenül komoly tanulság minden idők számára, hogy az európai szárazföldnek ebben a részében erős Magyarország nélkül nem képzelhető el pozitív fejlődést lehetővé tevő, tartós béke.

Ma ismét a Kárpátok ormán állunk, és a Bácskában is elértük régi történelmi határunkat. Azt a határt, amely a Nyugat védelmében már annyi véres harcot látott. Küldetésünk ezzel újból geopolitikai alapokat kapott. Egyben katonailag és gazdaságilag is annyira megerősödtünk, hogy nemcsak történelmi küldetésünknek tehetünk eleget, hanem ismét megnyílik előttünk a Nyugat és a Kelet közötti egészséges egyensúly-állapot biztosításához szükséges közvetítő szerep teljesítésének lehetősége.

Az évezredes műveltségen nyugvó új európai rendben Magyarországnak talán még könnyebb lesz hű maradni hagyományos szerepéhez, mint volt az elmúlt századokban, mert éppen a magyarok voltak azok, akik 1919-ben az elsők között álltak sorompóba ezért az új világrendért és tettek hitvallást a magyarországi bolsevista uralom megdöntésével a nemzeti eszme, a nemzeti életforma mellett. A magyarság tehát nem újoncként jelentkezik, hogy teljesítse küldetését a Duna-medencében. Igényli ezt a feladatot két évtized keserves tapasztalatai, kitartó munkája és nehéz küzdelmei alapján. És hivatástudatunkat továbbra is ugyanaz az érzés táplálja, amely érzés irányította cselekedeteinket az elmúlt századokban: szolgálni önzetlenül, önfeláldozóan Európát, és vele együtt az új európai rend egyetemes érdekeit.

*

In Pro Domo, 1941/266. szám (1941. augusztus 25.), 64-65.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.