Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Kilián Zoltán: Hívő és hitegető államvezetés (1933)

Kilián Zoltán: Hívő és hitegető államvezetés (1933)

.  2023.10.30. 17:43

A hitetlenség korának mondjuk napjainkat, és mégis - minden közéleti vezető hitet kíván a vezetettek részéről. Vak hitet vezetői képességeiben, tisztánlátásában és csalhatatlan cselekvéseiben. Korunk diktátori járványának érdekes tünete ez. Higgyetek bennem, és akkor minden jó lesz! Hitet adjatok, és cserébe boldogságot, megelégedést kaptok; mindent félredobva, csak bennem higgyetek... hányszor olvassuk ezt nyílt és burkolt diktátorok kijelentéseiben nap nap után. A politikai próféták egymást utánozzák a hit követelésében, egyik ország megmentője a másikét lesi, egymás mintájára toboroznak nyájakat maguk mögé; nyájakat, melyekből kiveszett az «én», melyek nem érvekben, lehetőségekben, józanságokban, hanem csak a vezérben hisznek. Már-már a vallásos hit rendületlenségét és mélységét kívánják maguknak. A nagy politikai karrier modern megalapozásának ez a módja: elszánt, vak hívőket szerezni akárhonnan, később, a siker fokai szerint már selejtezni lehet a kezdeti híveket.


A gondolkozó és lelkiismerete szerint eljáró polgár hitetlenül áll ebben a nagy hitkövetelésben. Tiszta szemlélete felismeri a hitet kívánó hitegetést. Vallásos hite tiltakozik az államvezetés körül mutatkozó megszervezett, kiépített hitegetés ellen. A tízparancsolat tételei, az anyaszentegyház öt parancsolata adják meg egész erkölcsi rendszerét. A hitet kívánó államvezetés hitegetései ezekkel lépten-nyomon ellenkezésbe kerülnek. A polgár ismeri Macchiavellit, Talleyrandról is hallotta azt, amit a fölényesek ilyen aggodalmakra mondani szoktak. Általában sokkal többet tud az őszinte és nem őszinte kormányzás elméletének és gyakorlatának irodalmából, mint sokszor azok, akik hitet követelnek tőle a maguk számára, és közben őt gyermekként kezelik. Az évezredes tapasztalatokon nevelődött mosolygó avatottság nem győzi meg. Ő is mögéje lát mindannak, amit a «politika» rosszalló értelmezése összesűrít. Ő is tud cáfolatokat, jegyzékeket, beszédeket helyesen olvasni, ő is tud az egyenlőtlen törvény előtti egyenlőségről, ő is mosolyog, de nem fölényesen, hanem keserűn azon az államvezetési iskolán, mely igényli hitét, de komolytalanul kezeli. Hívő szeretne lenni, azonban csak hitegetett lesz. Nem akarja, hogy «illetékes hely» cáfolatgyára mulatságos legyen előtte. Szeretne megmaradni egyszerűnek, egyenesnek, mint a tízparancsolat szavai. Jóhiszeműsége eredendő becsületességéből, vallásos hitéből és neveléséből fakad; egyszerűen vére, levegője a tízparancsolat Az államvezetés hívés körüli technikája kettéhasítja lelkét.

Kettéhasadt lelke nem adhatja meg többé, amit kívánnak tőle: a politikai hitet. Megszégyenültnek érzi magát, akivel érthetetlenül és szükségtelenül visszaélnek, akinek etikai eszményeit összezúzzák. Az «úri huncutság» kíméletlen eszmevilágát ismeri, talán meg is érti, ha visszahelyezi az írás- olvasástudatlanság idejére. Ma nem fogadja el. Nem érzi magát műveletlenebbnek, mint akik hitegetik és fölényeskednek sorsával. Életét, adóját, hitét, tiszta erkölcsiségét becsületesen és maradék nélkül adja. Rábízná magát a vezetőkre, akiktől nem kíván még csak rendkívüli képességeket sem. A szóvirágoktól azonban borzong. Lelkének nyájas arca belevonaglik a csűrés-csavarásokba; és egyre szilárdul az a hite, hogy avatag politikai elméletek és gyakorlatok alapján bánnak vele; az államvezetés módszerei méltatlanok már az ő jóhiszeműségéhez és haladottságához. Nem bízik. Elridegül. Akaratlanul is kiesni érzi magát így a hangoskodó, a hivatalos közösség életéből, és boldogtalan emiatt. Csakhamar megtalálja sorstársait, rájön, hogy azokkal van igazi közössége; már megveti a szükségleteivel nem törődő, régi korokból itt rekedt politikai és államvezetési gyakorlatot. Pedig hinni és bízni szeretne magas etikai tartalmának minden értékével. Nem társtalan, csak vezetéstelen. Akik vezetni szeretnék, nem érnek fel hozzá. A mai polgár jobb, hívőbb és a politikai morál szempontjából értékesebb a vezetőinél. Az állam igazi céljait, szükségleteit jobban érzi, és a megfelelő cselekvésekre sokkal készségesebb.

A közalkalmazottakat gyakran éri a lakosság többi részéről az a vád, hogy öncélú kasztot alkotnak, állam lettek az államban. A vád szűk látókörű, mivel az eszközök ellen irányul, nem a felhasználókban és mozgatókban keresi a keresendőt. Az igazi öncélú kaszt a politikából élők csoportja, akik rendes polgári munkakörüket otthagyva, tisztán az államvezetés körül mutatkozó dolgokból akarnak jól megélni. Egyéni érvényesülésük útjai és módjai irtják legjobban a polgár politikai, nemzeti és vallásos hitét. Kíméletlen eszközeik messze járnak a valláserkölcsi törvényektől, tőlük tanul cinizmust az állampolgár, és a félrevezetés művészetét ők propagálják legjobban. A hitegető államvezetés jórészben miattuk történik. Minden érdekkör közül a hivatásos politikusok kasztja halad az időkkel legkevesebbet; érdekharcuk ködöt von az állam jóhiszemű vezetői köré, és nem engedi, hogy a politikai hívő és a politikai hitet megérdemlő találkozhassék. Ők az okai annak, hogy nincs politikai hitélet, csak politikai érdekélet, mely arcába nevet a vallási hitélet «alkotmányának». A krisztusi érvények alig- alig érvényesülnek az államvezetésben, a Megváltó szava nem «politikum», nem pártprogram. Kinek adja politikai hitét ily körülmények közölt a vallási törvényeit egyetemes törvényeknek hívő polgár?

A kettészakadás csak akkor fog megszűnni, ha a hitet kereső- kívánó vezetők nem hitegetnek többé, ha lesz bátorságuk egyszerűen, világosan cselekedni. Amikor a politikai hit követelése fedezést kap a politikai teljesítményekben.

Jól tudjuk, hogy ez eszményi célkitűzés. Politikai hitünk azonban értékes javunk, a miénk. A földi élet értelmét és érzelem-világát nagyrészben politikai hitünk adja meg, ha jól használjuk. Bízzunk e hitünkben, alakítsuk ki legtisztább emberségességünk szerint és ezt, egyedül ezt keressük a vezetésért tolongók között is.

Nem nagy diplomata, nem kitűnő politikai érzék, nem nagyszerű cselszövő kell a hívő polgárnak. Ezek elavult és senkin sem segítő dolgok már. Krisztus nem volt diplomata, nem hatalmi egyensúlyokról beszélt az éhezőknek. Csak szeretett, segített, megbocsátott. És olyan szociálpolitikát adott, melynél frissebbet és kibékítőbbet semmiféle nagy «taktikus»mindmáig meg sem közelített.

Ha van izgatás a világon, úgy a gondolkozó, lelkiismerete szerint eljáró hívő polgárt az izgatja, hogy naivnak nézik a politikai hitet követelők, mikor a tízparancsolatot komolyan veszi, a vezetők pedig paktálnak, taktikáznak, illetékeseznek, cáfolnak, sikereznek és lehengerelnek körülötte.

*

In Magyar Kultúra, 20. évf., (?) szám (1933), 317-319.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters