Spengler szerint minden korszaknak megvan az uralkodó kultúrája. Ma az egész föld emberiségének műveltségi életében a nyugat-európai kultúra játssza az uralkodó szerepet. A nyugat- európai kultúrát pedig faust-i jelleműnek nyilvánítja. Faust-i vonás pedig ebben a kulturában a határtalan, a végtelen felé való nyughatatlan epekedés, az „új” izgalmas hajszolása, az „evolúció” eszméjének a folytonos alkalmazása és a testi és lelki élet minden kérdéseinek az azzal való magyarázása. Faust-i az „örökbecsű” fogalmának folytonos leértéktelenítése, a kialakult értékek ingadozó jegyzése, a klasszicitás fogalmának kitagadása, de faust-i a terméketlen kételkedés és a vajúdó, de semmit nem szülő nyughatatlanság is, amely biztosan a nihilizmus sűrű ködjébe visz. A nyugat-európai kultúra a világvárosok megkövesedett, a „vidékről” elszakadt, tehát a háttér és talaj nélküli civilizáció sekélyes állapotába jutott.

E szempont szerint nézve az erdélyi magyar kultúrát, felmerül számunkra mindenekelőtt az a nagy kérdés, hogy mi köze az erdélyi magyar műveltségnek a polgárosultság állapotába jutott nyugat-európai kultúrához? - Az erdélyi magyar kultúra kétségtelenül a nyugat-európai műveltségnek alakulata; az is volt mindig, és az még ma is. Az erdélyi magyarság új államjogi helyzete még mindig nem hatott ki kultúrájára olyan mértékben, hogy eddigi fejlődési irányától el tudta volna téríteni. De nincs is ereje hozzá, minthogy a keleti hagyományosság szelleme, amely a román népi és nemzeti kultúrára elsősorban jellemző, annyira a kizárólagos, és annyira nem cselekvő, hogy a román műveltséget irányító, vezető személyek gondolkozására, az állami és társadalmi közgondolkozásra sem képes kihatni. Sőt a tények azt mutatják, hogy a román műveltségi élet terén az uralkodó keleti hagyományosság szellemét már évtizedek óta mindinkább ellensúlyozza a nyugat-európai francia kultúra szelleme és irányzatossága. Ezt a keleti és nyugati szellemet egykönnyen kibékíteni nem lehet. Ezek a tények tehát azt mutatják, hogy az erdélyi magyar kultúra pusztán az új állam orientális szelleme által még nincs kitéve annak az eshetőségnek, hogy a nyugat-európai kultúra közösségéből kiszakadjon.

Ha azonban pusztán a román népi és nemzeti műveltség keleti szelleme folytán nem is áll fenn a nyugateurópai kultúrától való elszakadás veszedelme, mégis különböző tényezők részben kényszerítik, részben önként vezetik át kultúránkat új tájékozódás és új utak felé.

Az erdélyi magyar kultúra már öt év óta el van szakítva a nyugat-európai műveltség-központoktól, és ezeknek egyetemesebb hatásától, részben az erdélyi magyarság megrendült gazdasági helyzete, részben pedig az államgazdasági kormányzat kirekesztő szelleme folytán. Tehát kultúránk minden ága a saját kezdeményezéseire és önindításaira van utalva, ennélfogva most fog megmutatkozni, hogy mennyi belső életereje van. És ez a próba annál súlyosabb lesz, mert az erdélyi magyar lakosságú városok kulturális hatásukból máris sokat veszítettek. és még veszítenek, vezető szerepük még inkább meg fog gyöngülni. Kultúránk az egyes zárt vidékek szerint szét fog tagolódni és vidékiessé lesz, ha nem is minőségileg, de ténylegesen. Ennek a folyamatnak a következtében műveltségünkből már is kezd kiveszni a nyugat-európai műveltségi gócpontok, a világvárosok üteme és faust-i szelleme. Ennélfogva, ha lesz bennünk életerő, kultúránk ismét beleszövődik a vidék légkörébe és talajába. Erdélyi magyar kultúránk előtt parancsolólag az a feladat áll, hogy erőteljesen belekapcsolódjék a népi, nemzeti hagyományok kultúreszményeibe.

Az erdélyi magyar kultúrának a vidékbe való belekapcsolódása következtében - a Spengler szempontjai szerint - az lesz a legfőbb következménye, hogy a szemléleti távlatából, külső arányaiból és termelésének mennyiségéből kétségtelenül veszíteni fog, a tempója lassúbbá és talán nehezebbé válik, de a „vidék” és a nép életébe való belekapcsolódása által vérkeringése fokozódik, hatása egyetemesebbé lesz, nagyobb néprétegeket fog átölelni, és így, amit semmiféle politika sem fog soha elérni, lélekben és eszményekben egységessé teszi az egész magyarságot.

Spengler szemüvegén át nézve erdélyi magyar kultúránkat, kétségtelenül van valami vigasztaló mozzanat abban, hogy az isteni Gondviselés éppen akkor kapcsolta ki azt a nyugat-európai kultúrélet közvetlen közösségéből, amikor a nyugat-európai kultúra a civilizáció kiszikkadt stádiumában vesztegel, amikor teremtő ereje ellanyhult, tartalomban és formában kezd alkotásra képtelenné válni. Mi egyáltalában nem osztjuk Spengler rosszra értékelő megítélését a nyugat-európai kultúra jövőjét és közelgő alkonyulatát illetőleg, de azt valljuk, az ő szelleme szerint, hogy miután dekadenciába jutott, új indításokra és új megtermékenyülésre van szükség. És itt ismét különösképpen való nagy feladat vár az erdélyi magyarságra: új indításokat termelni, új hatásokat közvetíteni az orientális szellemmel való érintkezés által a nyugat-európai kultúrának. Az erdélyi magyar kultúrának kapcsolatot kell keresni a román népi és a balkáni népi és nemzeti kultúrával, s az azokban levő sajátos értékek felismerésében, a nyugat-európai kultura érdekében és számára, elől kell járnia. Egyenesen gondoskodnia kellene például a balkáni nyelvek tanításáról, hogy a nyelvek révén a kultúrák szívéig tudnánk előre hatolni. (És még hozzá az ideális érdekeken túl nagy közgazdasági hatásokat is eszközölne egy ilyen akció.) Ilyen egyetemesebb kapcsolat által az erdélyi magyar kultúra még mélyebb gyökereket eresztene a maga „vidékén” és „népén” túl, szélesebb rétegű „vidékekbe” és sokszínűbb népelemekbe és nyugat-európai alapjellemének a biztosításával még inkább eljutna önmagához, rendeltetéséhez és hivatásához.

Spengler bölcselete szerint, amely népnek a lelkén kultúrák izzottak már át, és amely már kitermelte a kultúrértékeit, az a nép már csak salak; amely nép azonban még csak várja, hogy átizzék a lelkén a kultúra tüze, az a nép még csak nyersanyag a kultúrára nézve. A mi erdélyi magyarságunk széles néprétegei még csak szomjuhozzák a kultúra belső áldásait, igazságait és örömeit. Ez a nyersanyag vár az erdélyi magyar kultúrára, várja, hogy preformált értékeit napfényre hozza.

*

In Tavaszy Sándor: Világnézeti kérdések. Az Út kiadása, Füssy József Irodalmi és Könyvnyomdai Műintézete, Torda, 1925, 131-133. (Eredeti megjelenése: 1924)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés