Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Bud János: Nemzeti gondolat és közigazgatás (1936)

Bud János: Nemzeti gondolat és közigazgatás (1936)

  2023.03.11. 12:29

Olaszországot járom. Figyelem az életet, és elgondolkodom az idők alakulásán. Sok érdekes emlék újul fel bennem, hisz kilenc évi felelős állásban bőven volt részem olasz tárgyalásokban. Az idők hangulatának megfelelően, valamennyi csendben játszódott le. Nemzetközi tárgyalásokban legtöbbször ebben van a siker titka. Európa túlfeszített idegeire vall, hogy most minden robajjal történik. A gazdasági kérdések, különösen azok, amelyeknél elengedhetetlen belefér a kritika, hogy kifelé alátámassza az eredményt. Nincs Európában állam, amely egyebet sem tenne, minthogy elolvad az elért sikerekben. Ezért oly lehangolóan szomorúak a mérlegek, amelyek végül is fellebbentik a fátyolt az oly sok áldozattal telített eredménytelenségről.


Legutolsó tárgyalásaim a Mussolini-Bethlen megállapodások kapcsán a Brocki-terv alapján létesítendő »háromszög-szerződésre« vonatkoztak. Sem Olaszországgal, sem Ausztriával nem voltak könnyűek a megbeszélések. Sok nehézséget kellett leküzdeni. A normális alakulás révén elért forgalmi színvonalat kellett megvédeni és a fejlődés feltételeit megteremteni. Mindkét célt sikerült elérni. Sajnos, a világválság rákényszerített, hogy jóval kevesebbel elégedjünk meg. Hoszszú idő fog eltelni, míg az eredeti keretek visszatérnek. A megállapodások mennyi kritikára adtak alkalmat. A kérdésről legalaposabb, szinte vizsgaszerű volt a vita a felsőház bizottságaiban. Végül, mint »érdekes kísérletbe« belenyugodtak.

Az »érdekes kísérletből« nőtt ki az 1934. évi »római egyezmény«. Létrejötte a miniszterelnök úrnak szép sikere. Hivatása, hogy Közép-Európában megteremtse a gazdasági együttműködés lehetőségeit, összhangban van a nagy gazdasági területek kialakulásának irányával. Fenntartom azonban, hogy céljának akkor fog megfelelni, ha a rideg matematikai elvet, amely mindenkinek csak árt, lépésről lépésre kikapcsolja. A római egyezmény történelmi hivatást csak akkor tölthet be, ha Közép-Európát organikus gazdasági területté tudja kialakítani.

Különös az olasz légkör. Nincs terület, hol évezredek és történelmi korszakok úgy egybeolvadnának, mint ezen a földnyelven. Szinte érzi az ember, hogy a múlt mint dolgozza a jelent, hogy megszülje a jövőt. Minden adottság megvolt arra, hogy a 20. század nemzeti eszméje itt bontogassa ki első ízben szárnyait. A Duce páratlan intuitív erővel vette észre, hogy csak ezen keresztül mentheti meg népét az összeomlástól, emelheti ki elmaradottságából és szegénységéből. Elérte azt, hogy a jövőért dolgozó nemzeti gondolat itat át mindent és mindenkit. A tegnap még jobbára passzív nép a világ egyik legcselekvőképesebb nemzete lett. Ahová lép az ember, látja, hogy az »Italianita« nem jelszó, nem külső máz, hanem izzó belső tartalom, amely minden erőt az utolsó egyénig a szolgálatába vonz.

Sorscsapásoktól sújtott népnek, mint mi vagyunk, csak erős nemzeti szellem mutathatja meg a boldogulás útját. Előnyünk, hogy nálunk a nemzeti gondolat nem a legújabb idők terméke. Nem tartozunk azon hatalmak közé, amelyek nemzeti kialakulásuk százéves évfordulóját kell, hogy megünnepeljék. Ezer éve nemzet vagyunk. Csak azok kacsintgatnak idegenbe, nemzeti köntösért, kik nem ismerik a hagyományok kikristályosodott történelmi erejét. Igaz, hogy egy ezrelékük sincs tisztában az új áramlatok történelmi mélységeivel és távlataival, sajátos morális és etikai tényezőivel. Innen ered a hibánk, hogy jobbára a külsőségek ragadnak meg bennünket, örökké lelkesedünk, hogy épp oly gyorsan kiábránduljunk.

Teendőnk tiszta és világos. Az ezeréves nemzeti szellemet kell telítenünk és mélyítenünk. Meg kell értenünk a kor követeléseit. Az idők szelleméből okosan illesszük be és asszimiláljuk azt, ami a nemzeterőt fokozza. Lássuk be azonban, hogy egyedül azok a népek törhetnek előre, amelyeket sajátos nemzeti érzés hevít. A népek koncertjében a nemzeteknek individualitásuk adja meg a súlyát. Történelmi helyzetünk ezt egyenesen előírja. Így lehetünk Európára komoly érték, ha továbbra is, mint immár ezer éve, mindenkitől megbecsült válaszfal leszünk a nagy fajok egyre kiélesedő harcában. A nemzeti gondolat értéktelen, ha [a] felszínen mozog. Bele kell, hogy vésődjék a szívekbe és lelkekbe, így lesz öntudatos és leküzdhetetlen alkotó erővé.

Ez a nemzeti szellem követeli meg közigazgatásunk irányváltozását. A kérdés időszerű, hisz a kultuszminiszter úr ez évi költségvetési beszédében bejelentette a jogi oktatás reformját. Jó pár évtizede foglalkozunk vele, anélkül, hogy egy lépéssel előbbre mennénk. Hiba volna, ha a reform egyszerű tanulmánytechnikai vagy vizsgareform lenne. Nem jelenti ez azt, hogy e téren sem volna tennivaló. Az élet megkívánja, hogy új területek vonassanak be az oktatás körébe; a meglévők közül egyesek megszűkítessenek, mások kimélyíttessenek. Elkerülhetetlen lesz, mint más tudományágaknál, a tanulmányi idő meghosszabbítása. A hallgatóság fegyelmezettebb látogatását intézményesen kell biztosítani. Gondoskodni kell arról, hogy az előadások az ifjúság részére a teljes anyagot nyújtsák. Nem zárja ki az egyes részeknek és fejezeteknek jobb kidolgozását és aláfestését. A vizsgarend ugyancsak reformra szorul. El kell dönteni, hogy a doktorátus továbbra is képesítsen, avagy tudományos fokozattá változzék át.

A lényeg és súlypont azonban azon van, hogy a 20. század egyre kibontakozó állama új elvek alkalmazását követeli meg a közigazgatástól. Nem kell attól tartanunk, hogy közigazgatásunk ne értse meg az idők szellemét. Annál kevésbé, mert mindenkoron fellegvára volt a nemzeti eszmének, a magyar gondolatnak. Ősi szervezet, amelynek épp a korszakokkal mindig harmonikus rugalmassága megköveteli, hogy az idők előírta feladatkörrel telíttessék.

A 20. század a jogállamot formálta ki. A mostani hanyatló kornak epigonjai hiába akarják lebecsülni. Fejlődési fokozat volt, amelyről ideig-óráig le lehet térni, de amely visszaköveteli a maga jussát. Hibázott abban, hogy jogbiztonság és jogszolgáltatás lévén a vezérelvei, erősen elkülönült a társadalomtól. Ezért inkább őrködött az egyén felett, mintsem, hogy támaszára lett volna. Merevségéből azonban egyhamar engedett. A szociális gondolat előretört, és új tartalommal kezdte ellátni az államot.

A jövő a szociális államé. Talán utópiának látszik, de sok jel arra vall, hogy a 20. századra az a történelmi szerep vár, hogy a szociális gondolaton keresztül a józan szocializmust egybeolvassza a morális és etikai erőktől mozgatott kapitalizmussal. A szélsőséges individualizmus épp úgy a múlté, mint [ahogy] nincs jövője az egyént megsemmisítő kollektivizmusnak. Ennek eredményeként jogállam és szociális állam egészséges összevegyülése fogja megadni a jövő államát.

Az új államtartalom kapcsán az állam és egyéb közületek, az állam és társadalom, valamint az egyén között a kapcsolatok szorosabbakká lesznek. A közigazgatás fája ezért mindinkább kiterebélyesedik. A hatalom gyakorlása és a jogszolgáltatás ezután is sajátosságai maradnak. Jellegét, irányát és lélektanát viszont a gazdasági, szociális és kulturális célkitűzések fogják megadni.

Mindenekelőtt a közegészségügy egyre fokozódó súllyal kerül előtérbe. Igaza van az amerikai Rockefeller-intézet kiváló tudósának, Carrelnak, »az ember, ez az ismeretlen«, fogja jórészt igénybe venni a jövő munkásságát. A közegészségügy ezáltal rendkívül tág fogalommá válik. Kiterjed épp úgy a satnyuló test ápolására, mint a teljesen elhanyagolt lélek gondozására. Nem lesz nagyobb jótétemény az emberre, mintha örökké zaklatott idegállapotából, amely testileg-lelkileg felőrli, kiszabadul. Ebben a közegészségügyben az orvostudomány tehetetlen, ha nem kap támaszt [a] megértő közigazgatásban.

A gazdasági élet úgy válságával, mint sokkal inkább jövő célkitűzéseivel ritka súllyal nehezedik rá a közigazgatásra. Nem szerencsés politika az, amely a szegénységet teszi a szociális dráma leküzdhetetlen hősévé. A jobb sors reményét elvesztett szegénység épp oly veszélyes, mint a nemzettel és társadalommal szemben felelőssége tudatában nem lévő gazdagság. Nem ok nélkül hangsúlyozta a nürnbergi pártnapon a német elnök-kancellár, hogy legközelebbi feladatnak tűzi ki a németség életszínvonalának az emelését. Hol vagyunk mi még a német nép életstandardjától! A feladatok serege vár megoldásra. Nemzetpolitikai kötelességünk, hogy az életet jobbá, szebbé és kellemesebbé tegyük. Minden javulás a nemzet politikai erejét hatványozottan növeli. Termelési kapacitásunk tudással, megfontolt szervezéssel, nem sejtett mértékben fokozható. A közigazgatásra ebben a munkában nagy szerep vár. Eleve le kell szögezni ellenben, hogy nem oly közigazgatásra van szükségünk, mely az egyén tevékenységét fel akarja szívni államtevékenységgel, hisz ez a bolsevizmus, hanem olyanra, amely az egyént megerősítse,a munkásságát nemzeti cselekvéssé formálja át.

A szociálpolitika folyton fokozódó méretekkel szüremlik be a 20. század államába. Mi sem maradunk el ebben az irányzatban. A földreform, amelyet csak a tudatlan okvetetlenkedők becsülnek le, elsősorban szociális hivatást töltött be. A házhelyek, az államtámogatással felépült sok tíz- és tízezer falusi ház ugyanezen a síkon mozog. A munkásbiztosítás szinte anyagi erőinket meghaladva épült ki. Az aggkori és rokkantbiztosítás már ontja tartalékolt tőkéit, és az igényjogosultak tábora már megkezdte jelentkezését. Az anya-, csecsemő- és gyermekvédelem a kor igényeihez alkalmazkodva lépett a továbbfejlődés útjára. Mindezt csak azok felejtik el, akik a történelmi időszámítást a mával szeretnék megindítani. Mégis ki tudná megmondani a még a megoldásra váró szociális feladatokat. A szociális gondolat,, a nemzetéletnek ez a hatalmas szelvénye, feltételez viszont a tömegek sorsát szívén viselő lelkes közigazgatást.

Divat manapság a »népies« jelszónak hangoztatása. Hányan minő rosszul és értelmetlenül alkalmazzák. Tetszelegnek vele, mintha az adott pillanat szülte volna ezt a fogalmat. Úgy vagyunk ezzel a jelszóval, mint a törökök, kikről azt mesélik, hogy minden évben elámulnak azon, hogy a tél beköszöntött. A népies politika régen a történelem útvonalában van. Csak tudni kell okosan élni vele. Épp úgy lehet üdvös, mint kárhozatos. Ha nem vigyáznak, könnyen önmagát falja fel, és belesodródik a bolsevizmus árjába. Bekövetkezik ez, ha a tömegek diktálnak, és nem őket vezetik. A közigazgatás úgy szolgálhatja a népies politikát, ha minden ténykedésében az a gondolat vezeti, a néppel és a népért, de mindig mindent a nemzetért.

Mindent egybevetve a közigazgatás a tiszta jogéletből, mint önálló hatalmas ágazat kiszakadt. Tudomásul kell ezt venni, ha nem akarunk tudatosan a jövő útjába állani. A jogi ismeretek csak a kereteit adják meg, benső tartalmát a gazdasági, szociális és kulturális tudás szabja meg. Még a nevelés és oktatás is korszerű formát nem ölthet jó közigazgatás nélkül. Nem lehet kétely az iránt, hogy az útjára induló közigazgatási nemzedéket ebben az új szellemben kell kiképezni. Tegyük már lomtárba azt a szállóigét, hogy a jogász mindenhez ért. Tényleg jogi alkotásainkra büszkék lehetünk. Nem lehet azonban büntetlenül a szaktudást mellőzni és örökké lebecsülni. Nem hat meg senkit sem az impérium gyakorlására való hivatkozás sem. Annál kevésbé, mert az igazi hatalom nem a jogszabályok rideg alkalmazásában, hanem a nép gazdasági, társadalmi és kulturális színvonalának emelésében tudja a hivatását. Az idők vajúdását számította le a kultuszminiszter úr, mikor ennek a gondolatnak jegyében hívta életre új szervezetben a József Nádor egyetemet. Vak konzervativizmus nem gáncsolhatja el a kitűzött célt. A gondolat elsorvasztása játék volna a nemzet jövőjével. Többet mondok, a jogtudományok művelése szintén megköveteli, hogy gazdasági és szociális tartalommal gazdagítassék. Ne a féltékenység irányítsa elhatározásainkat, hanem a nemes verseny. Az élet tárgyilagosan meghozza majd a döntést.

A kor szelleme vonuljon be az oktatásba is. Ne élettelen, lélek nélküli anyaggal terheljük meg az ifjúságot. Tanuljanak elveket, ismerjék meg az élet ténykedéseit mozgató anyagi és szellemi, morális és etikai erőket. Lássák a célkitűzéseket és azok összefüggéseit. Mindezzel vele jár a közigazgatásban nélkülözhetetlen egyetemes, szintetikus érzék kifejlesztése. Nem elég csak az ész művelésére súlyt helyezni. Leküzdhetetlen erő ez akkor, ha jellemmel párosult akarattal és fegyelmezettséggel ölelkezik össze. A cselekvés érzékét kell ifjúságunkban kifejleszteni, amelyet tehetség, alapos tudás, önzetlenség és józan ítélőképesség támasztanak alá. Nem tudok elképzelni nagyobb kollektív cselekedetet végül, mintha ifjúságunkban a kezdeményező erőt fokozzuk.

Közigazgatásunknak minden ízében telítődnie kell az új szellemmel. A sikert jórészben a falu dönti el. A jegyzői kar elismerve minden érdemét, többé már nem egyszerűen a »falu pennája«, hanem első és igazi vezetője. Tudását, ismereteit ehhez kell szabni. Minden megérett arra, hogy kiképzésük a felsőoktatás körében történjék. A közigazgatásban működő orvosoknak, mérnököknek és egyéb szakképzettségű egyéneknek fel kell vértezve lenniük a mellőzhetetlenül szükséges jogi, gazdasági és szociális ismeretekkel. Ha valahol, itt van jogosultsága a kiegészítő képzésnek. A 20. századra mindinkább rányomja bélyegét a korporatív rendszer. Feladatait csak jól képzett egyénekkel és hozzásimuló közigazgatással oldhatja meg.

A rohanó élet mellett a kiképzés nem zárulhat le az egyetem kapuival. Ismerni kell az életet változásaiban. Az élet útipoggyászát elengedhetetlen közben felfrissíteni. Helyes volt evégből a közigazgatási tanfolyamokat felújítani. Van benne ösztönző erő, de túl sokat ne várjunk tőlük. A célt nem biztosítja a gyakorlati közigazgatási vizsga sem. A feladata nem több, mint számotadás az egyes közigazgatási ágakról és működésük megismeréséről. Vigyázni kell, hogy ez a vizsga ne legyen az elméleti oktatásnak nem hivatott és elhibázott ellenőrzője, és ne fulladjon bele a lényegtelen részletekbe és a tiszta mechanizmusba. Az érdekelt közigazgatási ágazat élet- és lélektanát vetítse vissza a nemzetélettel való organikus összefüggésben. Hatékony megoldás egyedül minél sürgősebben megszervezni, hogy képletesen fejezzem ki magam, a közigazgatás vezér- és törzstiszti karának organikus, komoly továbbképzését. Gondolat, amely már nem egy államban tör a megvalósulás felé.

Ne engedjük át magunkat illúziónak, hogy közigazgatásunkra könnyű élet vár. [Oly] Korban élünk, amely küzdelmet és hitet követel meg. Sok kemény harcot kell megvívni még a jövőért. Ami leginkább segítségünkre lehet, az a munka heroizmusa. Egységbe forraszt ez mindent és mindenkit Megtaláljuk a helyes irányt, ha nem leszünk elkapatva önmagunktól, hanem áthat mindenkit az az érzés, hogy erőink teljes megfeszítésével a magyar munkát és cselekvést kell a maga évezredes erejében és a történelem előírta hivatásában és céljaiban valorizálnunk. Cselekedeteinkben a nagy német filozófusnak, Fichtének örök mondása vezessen: »Tudnunk kell azt, hogy nemcsak utódok, hanem ősök is vagyunk.«

*

In Pesti Napló, 87. évf., 216. szám (1936. szeptember 22.), 1-2.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters