Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Weck István - Schmidt Ferenc: A nyílt misztikus ábra: A kereszt (1941)

Weck István - Schmidt Ferenc: A nyílt misztikus ábra: A kereszt (1941)

  2023.01.24. 08:28

A) A kereszt születése

A történelem előtti idők betetőzése a betű felfedezése volt. Az addig szájhagyományok útján tovább élő ősrégi emlékek és tapasztalatok minden tanító, oktató és felvilágosító értékét most már rögzíteni tudták. Ekkor szűnt meg annak a lehetősége, hogy a történések bővítve vagy csonkítva jussanak tovább a kései korokba, viszont az, ami a betű feltalálása előtt történt, az ellenőrizhetetlen formában, de megrögzítődött. Korántsem volna helyes azt képzelni, hogy a történelmi folyamat a maga valóságában a betű megszületésénél, vagy továbbmenve, az első ember megjelenésével kezdődött volna el, hanem tudomásul kell vennünk azt, hogy a történelmi folyamat azzal vette kezdetét, hogy nem volt semmi. Ebben a semmiben már benne volt minden, de legalábbis mindennek az ígérete. Ennek az ígéretnek az első komoly eredménye az ember volt. Az első ember csupasz volt és védtelen, viszont a környezet, amelybe beleteremtődött nem kívánta meg, hogy öltözködjék, minthogy védekeznie sem kellett. Minden valószínűség szerint így volt ez, már azért is, mert ha fegyverre és ruhára szüksége lett volna, soha meg nem jelenik a földön.


A viszonyok az első embertől nem kívántak úgyszólván semmit, és még az utána következő jó néhány generációtól is csak azt, hogy egyen, igyon, szaporodjon, és a lehető legkedvezőbb körülmények között dologtalanul élje életét. Később azután változások állottak be. Alig észrevehető különbségek zavarták meg az embert, amelyhez alkalmazkodnia kellett, és védekezni ellenük. A fokozatos környezeti módosulások végre is arra kényszerítették, hogy megélhetéséért és életbiztonságáért fáradjon. Ma ezt úgy nevezzük, hogy az ember dolgozni kezdett, a technikus számára pedig annyit jelentett, hogy az ember életében kezdetét vette egy folyamat, amelyet úgy nevezünk: a munka.

Ez a kezdetleges ember csak a már létező dolgok alapján tudott valamit elképzelni, s mivel eleinte semmi dolga nem volt, hinnie sem kellett semmiben. De amikor a dörgés, villámlás, fázás, megpróbáltatásnak tette ki, ezektől az eddig nem létezett dolgoktól megrémülve, hinni kezdett olyan dolgokban, amelyekről már úgy tapasztalta, hogy léteznek, de még nem értette meg azokat. Képzeletvilága foglalkozott ezekkel a meg nem értett, de mind sűrűbben tapasztalt támadó jelenségekkel, rémületből fakadó hite, egy tőle független, de rá igenis kiható erő jelenlétét tapasztalta, riadt helyzetében mindezt földöntúlinak minősítette, és megszületett az a hit, amelynek istene földöntúli. Az Isten fogalma tehát a semmiből indult ki, de megszületett a munka nyomán abban a rémületben, amely a munkát kikényszerítette. Az Isten fogalmával megszületett egy jel fogalma is és ezzel a jellel kötötték hozzá az Isten fogalmát a valamihez.

A kiindulópontban valami olyasmi állott, ami még nem volt, de az emberek sejtelmében már derengeni kezdett az az elképzelés, hogy annak, ami nincs, lennie kell, mert bár nincs, azért mégis mindenhol jelentkezik. A jelet még nem ismerték, de évezredeken át keresték, sőt bátran mondhatjuk, keresik még ma is. A fogalom végleges formája még nem alakult ki, de a semmi hitében elkezdődött az a folyamat, amely a végleges forma ígéretét magában hordozta.

Voltak különféle elképzelések, amelyek a meg nem értett dolgokat, habár nem tudták felfogni, legalább jelezni szerették volna. Jelezték is. Minden kezdetleges jel ekkor már az élet síkjához kapcsolódott. És mivel az elképzelés a semmi körül forgott, kialakult egy úgynevezett nirvánikus elképzelés. Az emberek úgy látták, hogy a semmiből jöttek, és megsemmisülésük idején a semmibe távoznak, és mivel a semmit nem lehetett jellel jelezni, azért mindazt, amit jelezni szerettek volna, valami földi dologhoz kapcsolták hozzá. Így születtek meg a bálványok és az azokhoz hasonló elnagyolt eltúlzott és a sok esetben rémületet keltő figurák, amelyeknek szolgálatával és imádatával az emberek a maguk számára biztosítani szerették volna a már megsejtett, de még meg nem értett erőknek a kegyét. És mindez a semmi jegyében történt.

Szerkezetileg megérteni ezt akkor lehet, ha a technikus szokások szerint a semmit a térbeli tengely metszetének tartjuk. Ez a metszet a síkon keletkezik, pontot alkot, míg magát a folyamatot síkon egy olyan vonalnak kell elképzelni, amely a pont mozgásából keletkezett. Már ebből is az látható, hogy a misztikummal kapcsolatos dolgokat csakis a technikában szokásos eszközök igénybevételével lehet megérteni. Még nincs egy olyan tudományunk, amely a semmit nemcsak rögzíteni, ábrázolni, hanem használni is tudná. De ez a technikának igen hasznos módszere, amely egyben a műszaki számítás kiindulási pontját képezi.

Ha most egybevetjük a fentebb említetteket, vagyis azt, hogy az ember a semmiből jött és a körülményeinek váltakozása következtében az életsíkon járta útját, ez technikus szemszögből nézve annyit jelent, hogy a semmiből kiinduló pont mozgásából alakult vonal az élet síkján húzódik végig. S mivel az élet síkját a föld felületének tekintjük, a rajta végighúzódó vonal nem más, mint az a horizontális, amit mértani vonatkozásban egyenesnek nevezünk.

De ebben a vonalban nem találunk egyetlen fix pontot sem. Ezt a tényt az emberiség nagyon is jól érezte. A semmiből jövet, a végtelenbe vesző horizontális vonalán mozogva arra kényszerült, hogy távlatait elhatárolja, hogy kereteket szabjon, és a keretek korlátai között rendezze el az élet elképzelhető és létező összes dolgait. Ennek a törekvésnek az eredménye az lett, hogy zárt alakulatok jöttek létre. Ezek a zárt alakulatok azonban nem szolgálják a célt, és nem is szolgálhatták azért, mert nem volt fix pontjuk. Megvolt a rendjük, megvolt a rendjük törvénye, volt hitük, voltak reményeik, de egész tevékenységük céltalannak tűnt, és az alakulatok körébe tartozó embereket kimondhatatlan vágy gyötörte egy olyan fix pont után, amely számításaik és elképzeléseik számára egy soha el nem múló és meg nem változó kiinduló pontot ad.

Az emberiség vándorlását tehát azok a sejtelmek irányították, amely az emberekben megerősítette azt a hitet, hogy lehetnek olyan szerkezeti erők, amelyek az egész ismert és ismeretlen világrendszert üzemben tudják tartani, és azt is sejtették, hogy ezek az üzembe tartó erők, úgy a világűr semmijét, mint az égitestek forgásának és pályájának rendszerét szabályozzák, illetve szabályozzák azt a valamit, ami szerkezeti része a szerkezet nélküli semminek. A kutató emberi törekvés, melyet ősrégi ösztön hajt, ekkor már elképzeli a mozgató erőt, s midőn már elképzelte, kutatni kezdett abban, amit már kiagyalt, tehát képzeletében kutatott, szándékában szerkesztett, és akaratában megvalósított, rendszeresen és szünet nélkül olyan körforgalmi törvény szerint, ahol az üzemi erőt a sejtelem adja.

Voltak azonban az emberiség történelme folyamán olyan egészen kimagasló egyéniségek, akik fokozottabb mértékben érezték a kozmikus erők üzemi hatását. Az ekképp ösztökélt emberek tudni akarták, hogy mi is az tulajdonképpen, ami őket mozgatja, és mert kutattak, felfedezték a motorikus erőket, amelyeket azonban egyedülállónak képzeltek el.

Ilyeneknek tartották az égitesteket forgató kozmikus erőt anélkül, hogy valaha is felfedezték volna a motorikus erő eredő forrását, a dinamikus erőt. S mivel a dinamikus erőt sehogy sem tudták elképzelni, az eredő erőt így nem tudták megtalálni, és elnevezték Istennek.

Szegezzük most végül is le, hogy a motorikus erő az, ami mindent üzemben tart, a dinamikus erő pedig az, amelynek alapján a motorikus erő működik. Ezt a tényt az emberek sokáig nem tudták elképzelni, és ennélfogva nem is akarták tudomásul venni. Így volt ez mindaddig, amíg egy különösen nagy impulzivitással rendelkező isteni származású ember el nem kezdte hirdetni a motorikus és dinamikus erő különbségét. Ez az ember Jézus Krisztus volt, akinek tanításai folytán az emberek már hinni kezdtek a dinamikus erő létezésében, és már jelképezték is annak a szerkezetét, és kifejezték vele mindazt, ami az Istennel kapcsolt sejtelmükben él, és ami azt mozgatva [az] ösztöneinken át tudatukba érkezett.

Krisztus fellépéséig ugyanis az emberek elképzeléseiket motorikus téren alakították ki, sőt ábráik szerkezete is hasonló volt a motorikus tekercselés vonalvezetéséhez. Krisztus azonban a mozdulatlan semmiben észrevette a statikus erőket, és ennek alapján hirdette azt az elképzelést, amely már számolt ezzel a statikus erővel, és így ő eleget téve mennyei atyja rendeltetésének, az emberek lelkébe véste annak az erőnek a létezését, amelyet mi szeretetnek hívunk.

A szeretet azonban csak emberi vonatkozásban statikus erő, kozmikus vonatkozásban azonban dinamikus erő. Jézus Krisztus már tudta, hogy milyen irányban halad a dinamikus erő, sőt azzal is tisztában volt, hogy az emberiség motorja miképp kapcsolódik a dinamikus erővel táplált erőhálózatba, és megadta azokat a törvényeket és szabályokat, amelyeknek betartásával a kozmikus erőből kijutott rész az emberek életét hathatósan szolgálja, és a Mindenható Isten szeretetének nevében felszólította az emberiséget arra, hogy most már kövesse a szeretet Istenének parancsait.

Kezdetben ez természetesen rendkívül nehéz volt, és az eddig motorikusan működő képzelet gondolatvilága nem tudott ezzel számot vetni. De az emberek gondolkoztak, és lassan tudássá vált mindaz, amit eleinte alig értettek. Krisztus születésével létrejött az istenség fogalmi körének dinamikus vonatkozása abban a kozmikus térben, melyben minden létező mozgott, habár az istenség fogalmi körének előbbi elképzelése motorikus vonatkozású volt. Mind a két elképzelésben mélységes és felfogott tudás volt. Ezt a felfogott tudást az emberek átvitték most már az értelmük síkjára, és ekkor már úgy is érezték, hogy megértették a nagy csodát. Boldogok voltak, és tántoríthatatlan hívei annak, amit az isteni erőből megértettek. Az első dolog természetesen újra az volt, hogy a most már megértett isteni fogalmat ábrázolni tudják. Sokkal később különböző tájakon más és más életfeltétel, adottság és körülmények közt élő emberek, mivel sejtelmük más- és másképpen működött, ösztönük más formában alakult ki, mindenütt másképp állott elő a képzelet megjelenítő ereiével megrajzolt nagy csoda misztikus ábrája.

Most használjuk először a szót: filozopszichotechnika. Nem akarunk ezen a helyen az elnevezés lényegének boncolásával foglalkozni, mert arra külön fejezetet szenteltünk, de fogadjuk el a szót, és állapítsuk meg, hogy búvárának a fentebb elmondottak alapján a világon szerte használt ábrákat, melyek az Isten fogalmát hivatottak jelezni, össze kell fogni, szerkezetét fel kell bontani, a felbontásban észlelt jelenségeket fel kell fedezni, akkor is, ha azok összefüggnek, és akkor is ha nem. Ezekben az egymással megegyező vagy ellentétes szerkezetekben ki kell keresni a megegyezéseik és ellentmondások okait, valamint az okokból előállott oksorozatokat. Amikor azonban külön-külön tárgyalunk egy-egy szellemi területre érvényes szerkezetet, csupán részletmunkát végzünk, de a részleteiben megismert titkot be kell állítani az egyetemesnek megismert szerkezetbe, mégpedig annak illetékes síkjába, a mindenkori idők metszetébe, úgy hogy nem cseréljük fel az időket, és nem keverjük össze a képsíkokat.

A kutató munkájánál azonban elsősorban szüksége van, hogy a szerkezet vizsgálásánál egy el nem veszíthető kiindulópontja legyen, egy olyan pont, amelyből minden szétsugárzik. Ez egy fix pont, és a megnyugvás pontja. Enélkül a fix pont nélkül az állandó jellegű kozmikus erőnek ránk gyakorolt hatását nem tárgyalhatjuk le, mert ahol nincs miből kiindulni, ott nem lehel célhoz érni.

A filozopszichotechnika hármas területén felvonul a szerkezeti lelki bölcsesség vonalvezetése azokban a szerkezeti elképzelésekben, melyeket a világ kutatói eddig megrajzoltak, mi pedig megvizsgáltuk ezeket az ábrákat, és eljutottunk a fix pont ábrájához, a kereszt szárainak metszetéhez. Kijutottunk tehát odáig, hogy ismerjük a szerkezeti vízszintes vonalnak az emberi életre vonatkoztatott jellegét, mert hiszen az ember élete a föld felületén zajlik le, az emberi életre vonatkoztatott motorizmust pedig szintén a felületen kell értelmezni. Itt most már kidomborodik az, ami magasabb rendű dolgokkal van összekapcsolva.

Az a szó, hogy magasabb rendű, már magában véve is utalás arra, hogy itt egyáltalán nem valami felületes dologról van szó, és így nem az élet síkján zajlik, tehát nem is lehet motorikus, és mert nem motorikus, kozmikus kell legyen, tehát dinamikus vonatkozású. A kettő ellentétében szükségszerűen alakul ki az a térbeli pont, mely a végtelenből indulva hatol át a földünkön, és elvész a végtelenben. Mivel pedig itt szerkezetileg emberekről van szó, mégpedig emberi lelkekről, azok szerkezetéről, működéséről, eszméiről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről, s mivel mi ezeket vizsgáljuk, a vizsgálat megejtésénél használjuk fel a velünk kapcsolatos végtelen dolgokat is, melyek életünkre befolyást gyakorolnak. A végtelennel kapcsolatos dinamikus jelenségek csak a motorikus felszínen képesek megjelenni számunkra egyszerűen azért, mert mint emberek, életünket a felszínen éljük. Ezért egyrészt felülről, másrészt alulról jövő dinamikus vonatkozású hatásokat észlelünk, és ezek közt úgy disztingválunk, hogy ami felülről jön, az az Isten jóvoltából megvilágító, ami alulról, az pedig emberi akaratból feltörekvő hatású. Tudunk arról, hogy a kiinduló semmi pont mozgása közben az emberiség történelmi vonala felületén haladva mondhatnánk céltalanul húzódott végig a föld felületen, fokozatosan áttörte a határokat, és egymással érintkezésbe hozta a népeket. Ez a magasabb szempont szerint céltalan és ezért szomorú vándorlást a technikus egyszerűen egy vízszintes vonallal jelzi. De amikor a magasabb rendű emberi életet hirdető és a szeretetre tanító krisztusi felfogás megajándékozta az emberiséget azzal a fluidummal, amit az Isten ajándékaként a sivár céltalanságban vergődő emberiségnek átadott, felszabadította az emberben szunnyadó mély érzéseket, és amikor a motorikus felszínen az alulról feltörekvő és a felülről lesugárzó hatások egyetlen pontban találkoztak a vízszintesen, beállt az emberiség megváltásának ténye, és a technikus csak ma tudja megállapítani, hogy mi történt abban a pillanatban, amikor megszületett: a kereszt. (Ld. 16. ábra.)

B) A kereszt jelene

1. Az emberiség útja a kereszt jegyében

Részletes történelmi vonatkozásokat nem tárgyalunk. Ezzel szemben rámutatunk mindarra, ami a szemlélet keretében fontos. Amikor a kereszténység fogalma megszületett, akkor az addig motorikus tevékenység területén egy dinamikus erő jelentkezett, és ennek hatására kezdetét vette egy olyan tevékenység, amely az addig természetes logika mellett az emberies logikát is érvényesíteni akarta.

Meg kell állanunk egy pillanatra, és össze kell fognunk azokat a meghatározásokat, melyek egyrészt a természetes logikára, másrészt az emberies logikára érvényesek.

Természetes logikának nevezzük azt, ami a természet parancsai szerint készteti az embert cselekvésre, emberies logikának pedig azt, amit az ember a szeretet nevében gyakorol. Krisztus ezt az emberies logikát hirdette, mint olyat, amelynek betartása esetén az emberiségnek boldogulást ígért. Tanait azonban embereknek csak egész kis töredéke fogadta el, míg a nagyobbik tömeg a természetben észlelt törvényszerűség szerint cselekedett, tekintet nélkül arra, hogy ezen az alapon az emberek között békesség, megértés nem jöhet létre, holott a boldogulásnak addig nem volt semmi esélye, és nem is lehet ezek után sem. Az a kis csoport, amely Krisztus köré tömörült, adta azt a magot, amelynek termése a szeretetre vágyó emberi lelkekre hullott, és mivel az emberek nagy tömegei vágyakoztak a szeretet után, megsokasodott a kereszténység híveinek száma.

Mindent, amit a földön ezek után keresztény emberek műveltek, a kereszt jegyében tették, és létrehozták a bőséget. A bőséget, mint fogalmat megtaláljuk az atya — fiú — szentlélek = egy Isten hármas szentségében, kifejezve abban a tevékenységi szorzatban, amit az anyag x munka x gép = bőségben már kifejezésre juttattunk. Ha a koordinátát elővesszük, és ábrázolni akarjuk az atya, a fiú, a szentlélek fogalmát, akkor természetes, hogy az atya személyét az egyéni ösztön pontjára helyezzük. Innen indul el a tevékenység, és megy a koordináta középpontja felé; ott a fiú értelmének a központjába érkezik, értelmet adva annak a törekvésnek, amely előzőleg ösztönös volt. (Lásd 17. ábra.)

Ennek a tevékenységnek távlata van, távlati pontjában az ígéret áll. S mivel az ígéret a szentlélek eljövetele, az egyéni misztikum tengelyén megtaláljuk azt a pontot, amely felé törekszik, és amely jelzi a szentlélek jelenlétét. A koordináta függőleges tengelyén az eszmei rész sorakozik fel abban a közületi ösztönben, amely a keresztény tömegek tevékenységének alapját képezi, míg a feltörekvő tömegek közületi értelme a fiú értelmének a középpontjába torkol, ami annyit tesz, hogy a keresztény ember egyéni értelme és a keresztény tömegek közületi értelme egy pontban találkoznak, és egyet jelentenek. A közületi értelmet megvilágító keresztény eszmék képezik a függőleges tengely felső részét, ahol az emberi értelem felfelé tör, az isteni misztikum pedig lefelé sugárzik. (Lásd 17 .ábra.)

Ebben a koordinációs ábrában megkapjuk a keresztre vonatkoztatva azokat a szerkezeti adatokat, amelyek alapján a keresztény tevékenység, és [a] keresztény szellemiség nem csak ellenőrizhető, de ki is mutatható, tehát megszerkeszthető és kiszámítható. Kiválasztva a civilizáció és kultúra elkülönülését és összefüggését, úgy azt fogjuk találni, hogy mindaz, ami civilizációs, tehát dologi, az a vízszintes alatt, és mindaz, ami kulturális, tehát eszmei, az a vízszintes felett foglal helyet, de ugyancsak azt is fogjuk látni, hogy úgy a vízszintes alatt, mint a vízszintes felett, két képsík van: ezeknek egyike pozitív, másika negatív, és viszont azt is látni fogjuk, hogy a vízszintes feletti pozitív képsík alatt egy negatív képsík fekszik, illetve a vízszintes feletti negatív képsík alatt egy pozitív képsík. (Lásd 18. ábra.)

A pozitív és negatív váltakozás a technikus számára többet mond, mint amennyit annak tulajdonítottak, s bár a koordinálás régen gyakorolt tevékenység, emberi vonalon a legmeglepőbb képet mutatja, szerkezeti felfogás esetén. Rámutat arra, hogy a tevékenység törvényszerűségénél mindig két pólus van jelen, míg maga a tevékenység a két pólus közötti téren zajlik, és utal arra, hogy igenis van motorikus és van dinamikus tevékenység, de egyben arra is figyelmeztet, hogy abban az esetben, ha a két pólust rövidre zárjuk, okvetlenül ki kell égnie úgy a társadalmi motornak, mint annak a dinamónak, amelytől az igényelt energiákat nyerjük. A koordinációban levő utalásoknál a pozitív eszmei tér természetes kapcsolatát az alatta levő negatív tevékenységi tér adja, és betartva a természet törvényét, egy-egy tevékenységi körforgásnál ez állandóan megismétlődik.

Az emberies logika törvénye ezt szeretné kiküszöbölni, tehát azt a jelenséget, amely a pozitív eredmények negatívvá válásában észleltünk. Ebben fedezhető fel a hármasszentség csodálatos emberi mélysége és isteni magassága. A gyakorlatban ez úgy jelentkezik, hogy amennyiben az eszmei tevékenység élénk (lásd 19. ábra), a dologi tevékenység lanyha, amennyiben pedig a dologi tevékenység élénk, az eszmei tevékenység lanyha. Ha ezt a tényt a mindennapi élet terén tárgyaljuk, megtaláljuk a szerkezeti magyarázatát annak, amit köznyelven úgy határozunk meg, hogy amikor sok a munka, kevés az áru, amikor pedig kevés az áru, sok a munka, csak éppen kiegyensúlyozott állapotok nincsenek abban a tevékenységben, amely a vállakozás alapján működik, tehát természetes tevékenység.

A koordinációban fekvő utalásoknál a pozitív eszmei tér emberies kapcsolata a pozitív tevékenységi tér felé törekszik (lásd 20. ábra). Az eszmei elgondolások megvalósításánál kiszűri a negatív áldozatokat, viszont a szerkezetben látható, hogy ezek a térségek központon áthúzott átlókkal köthetők össze. Ez annyit jelent, hogy át kell hidalni a természetes akadályokat, ami pedig a meglepetést okozza, az annyi, hogy az áthidalás esetén eredmény szempontjából akkor sincs negativizmus, ha a negativizmust működtetjük. Kikapcsolható tehát az a mérhetetlen szenvedést okozó tény, amely a természetes törvényben nyilvánul, mert emberi szempontok szerint a nagyoknak nem kell okvetlenül kicsinyekkel táplálkozni, ellenben megsegíthetik azokat anélkül, hogy ebből bárkire is kár háramlana, és hogy ez mennyire így van, azt akkor lehet meglátni, ha a kereszt szerkezetéhen vizsgáljuk és megértjük Krisztus szavainak mérhetetlen igazságát.

Egy ilyen szerkezeti szemléletnél a koordinált sík első és harmadik képsíkja a bennük levő eszme és tevékenység szorzatában pozitív eredményt ad, épp úgy, mint ahogy a második képsík tevékenységi és a negyedik képsík eszmei sorozatából, amelyek tudvalevően negatívok, eredményként ugyancsak pozitivizmus kerül ki. Természetes az, hogy a fenti meglepő, de egyben örvendetes megismerést csakis az emberséges elgondolás esetén fedezhetjük fel, egyszerűen azért, mert ha a természet parancsai szerint gondolkozunk, ilyen felismerésre soha nem juthatunk. Ami a fentiekben megmutatkozott, abban a kereszténység kulturális törekvése látható, az a kulturális törekvés, amelyben a civilizációs tevékenység a természetes kegyetlenséget, emberies szeretettel igyekszik áthidalni.

2. A kereszt háromszögelése

A kereszténységnél, eltérően a zárt ábrákban jelképezett hitek és vallások közvetőitől, külön jele van a hitnek, ez a kereszt és külön jele van a vallásnak, ez pedig a derékszögű háromszög, amelyben az eszmei ábrát az Isten szeme, a tevékenységi ábrát pedig a Szentlélek galambja jelenti. Az elkülönülésnek ez a ténye a keresztény hitnek és vallásnak minden időkre érvényes jellegét domborítja ki. (Ld. 21. ábra.)

Szerkezetileg a hit egységes, és ez úgy, az eszmei, mint a tevékenységi területekre egyaránt vonatkozik, úgy a pozitív, mint a negatív képsíkon, amely képsíkok a határtalan távlatot jelképezik, de az egységes vonást megőrzik. Ha a koordinációval tekintjük a keresztet, de ugyanakkor a háromszögelést is figyelembe vesszük, azt fogjuk látni, hogy amíg a koordinációs tengelyszár az átfogókat képviseli, a három szögelésben a végtelen távlat lezáródik, ami szerkezetileg annyit jelent, hogy a hitbeli távlat végtelen, vallási szempontok szerint mégis lezárható ez a távlat, s hogy bár a hitbeli távlat végtelen, és vallási szempontok szerint a mindenkori időknek megfelelően elhatárolható, ez mutatja azt a tényt, hogy a kereszténység hite minden időkre alkalmas, legyenek azok bármennyire elmaradottak, vagy bármilyen fejlettek.

A minden időknek minden ismeretét bíró fejlett agyú embernek megvan a módja arra, hogy az idejében érvényes ismereteket az értékhatárnál befogja, és ekképp rendezze a már ismerteket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy bizonyos ismeret birtokában, tehát egy bizonyos korban végleg lezáródik a hit végtelennek mondott távlata, ellenben igazolása annak, hogy ebben a hitben és ennek a vallásnak alapján mindig minden koordinálható, illetve mindig rend uralkodhat az emberek között.

Ha a koordinációt megejtjük, és legújabb ismeretek alapján a tényeket minden vonatkozásban helytálló módon fogjuk be, úgy minden rendezési lezárásnál 45 fokos szöget kapunk, (Lásd 22. ábra), és ha ezt a műveletet mind a négy képsíkon lefolytatjuk, egy négyszög jön létre.

Olyan négyszög, amely a kereszt révén, tehát átlószerűen négy háromszögre oszlik, ezeknek mindegyike egyenlő területű, feltüntetve az eszmének és működésnek egyenlő értékét és egyenlő mértékét. Az az egyenlőség tehát, amely ily módon jön létre, úgy a működési terében, mint az eszmei terében egyenlő, szemben azzal az egyenlőséggel, amely a zárt ábráknál volt látható, ahol az eszmei ígéret a kétszerese volt annak, amit a működés alapján megvalósíthattak. Az az igazság tehát, amely a kereszt hitének és a kereszténység vallásának harmóniáját fejezi ki, olyan eszmei ígéret, amely a működés folyamán maradéktalanul megvalósulhat, sőt meg is fog valósulni.

Továbbszerkesztés esetén (lásd 23. ábra) újabb központon átmenő átlókkal, melyek most már megfelezik a központosított derékszögeket, azt érjük el, hogy négy négyszögre bontjuk az előbbi, tehát az eredeti nagyszöget, ebben mutatkozik az egymásba kapcsolódás és általa megérthető a negativizmus kizárása. Bármily aprólékossággal folytatjuk az átlókkal végzett felbontás műveletét, és vizsgáljuk azt bármilyen területen, mindig újabb keresztek állanak elő ugyanolyan törvények szerint, soha meg nem változóan és meg nem csalhatóan.

Arra való tekintettel, hogy a felbontás folyamán létesülő újabb és újabb keresztek akár nagyobbodó, akár kisebbedő területre szorítkoznak, soha nem forgolódnak, eszmei és tevékenységi területeik mindig egyenlők, értékükben mindig a 90x45x45 értékhatáron állanak, olyannyira, hogy a kereszténységgel, mint eszmével bízvást számíthatunk. Hogy ez mennyire így van, azt a római katolikus anyaszentegyház történelme élénken illusztrálja azokban a történelmi időkben, melyeknek folyamán az egyházellenes támadások összeomlottak, míg maga az egyház sziklaszilárdan áll ma is, a maga meg nem ingatható talapzatán.

A technikus számára tehát érthető az hogy úgy Róma, mint Róma minden képviselője, valamint minden híve mindenkor és mindenhol a szerkezeti törvények szerint végzi hivatását, egy mindenhol azonos tevékenységi törvény szerint, melynek szellemiségét a centrumban élő pápa képviseli.

Egy továbbmenő szerkezeti tényt az egy bizonyos időben maximálisnak tudott, ismereti csúcs által határolt tengelyszár körforgása tüntet fel, mégpedig oly módon, hogy a tengelyszárat rádiusnak tekintjük, leforgatjuk, és így jön létre az a kör, amelynek kerületén úgy a függőleges, mint a vízszintes tengelyszárak metszik a kört. A metszési pontok összekötése révén előállott négyszögeken kívül négy körszeletet kapunk. (Lásd 24. ábra.) Minden egyes körszelet alapját egy-egy képsíkon levő háromszög befogója adja, ez pedig az a terület, amellyel a maximális ismereten túl élő, de már megsejtett ismeret határolódik el a végtelen tértől. Mennél jobban növekszik az ismereti bőség, tehát minél hosszabb a koordinációs átfogó szára, annál nagyobb a körszelet térfogata, és annál több ismeretlen sejthető, de ennek a sejtelemnek komoly alapja van, mert hiszen a körszelet alapját az az ismerét képezi, amelyet már befogtunk.

Ismertetnünk kell most azt a műveletet, melynek keretén belül a keresztény életkör kibővül. Ha felrajzoljuk a koordinációs tengelyeket, és miután háromszögeltük azokat, valamint a koordinációs rendszer középpontjából a tengelyszárat leforgatjuk, megkapjuk a kört. Ez a kör a keresztény életkör. A körszelet, amely a kapott háromszög átfogóján kívül fekszik, az ismeretlen tér. Az ismeretlen azonban nem áll meg, újabb körforgást követel, és újra ráfut az első képsíkra. Csakhogy az első körforgás után felderül az első képsík ismeretlen területe. Történelmileg mindezt úgy kell értelmezni, hogy a körforgás időtartama annyi, amennyi a történelemből ismert. Ha a közelmúlt történelmét vesszük alapul, úgy életünknek a most lezajlott körforgása 1793-ban vette kezdetét a francia forradalom idején. Miután lezajlott a polgáriasultság eszmekörében kifejthető munka, felderült mindaz az ismeretlenség, ami fennállott a kezdetnél, és a felderülés révén kitisztul az ábrán látható 1, 2, 3, 4 sejtelmes terület. A tisztulási folyamat révén az ismeretek tára ezzel megnagyobbodott. Most már meg kell hosszabbítanunk a tengelyeket, mert meghosszabbodott az átfogó ismeret. Így jutunk el oda, hogy a megnövekedett átfogókat összekötjük egy befogóval, mind a négy képsíkon és ekképp regisztráljuk mindazt, amit nem tudtak a polgáriasultság idején, de ma már lehet, sőt kell tudni abban az életkörben, melyet a megnagyobbodott ismeret átfogó leforgatásával kialakítottunk, illetve kötelesek vagyunk kialakítani önmagunk és mindannyiunk érdekében.

A technikusnak tehát szerkezeti formában nem lehet riasztó az, hogy a régebbi, aránylag kisebb sejtelmes élettérben a sejtelmes területek is megnagyobbodtak, az a, b, c, d-vel jelzett területeken, a 25. ábrában. A keresztény élettérben tehát szerkezetileg igazolhatóan megmutatkozik az a csodálatos tulajdonság, hogy minél nagyobb az ismeret, annál több veti árnyékát előre a jövőt illetőleg a sejtelmes élettér megnagyobbodása révén. A keresztény misztikumban tehát mindig olyasmi jelentkezik, ami az ismeretek révén időszerűvé lett, s ez meghatározza minden egyes kornak a maga tennivalóját isteni rendelésszerűen, tévedhetetlenül és csalhatatlanul.

C) A kereszt jövője

Mint minden jövőbeli dolgoknál, úgy a kereszt jövőjénél is tág tere nyílik a képzeletnek, és ha azt kutatjuk, hogy a kereszt jövőjében milyen utalások rejlenek, úgy az egyéni beállítottság révén sok minden elképzelhető. Az ilyen elképzeléseket mindenki a saját sejtelme, ösztöne és értelme, tehát egyetemleges képessége szerint festheti meg magának. Az elképzelés terén határozottságot, biztonságon alapuló célismeretet természetesen azért sem lehet felmutatni, mert bizonytalan, hogy miképpen alakulnak jövőbeli dolgaink, de ha szerkezetileg vizsgálódunk, úgy a már eddig is kimutatott történelmi törvényszerűségek továbbra is fenn fognak állani, ily módon azután nem csak lehetséges, de érdemes is megrajzolói az eljövendő képét.

A dolgok vizsgálatánál a semleges szál metszőpontjára helyezkedünk, mivel olyasmiről van szó, ami a térbeli tengely egy távolabbi pontján fekszik, és így a képzeletnek nincs egyéb dolga, mint azt a bizonyos távolabbi térbeli pontot metszetében elképzelni, és azt koordinálni. Ez nem igényel különös képességet, viszont nem hordozza magában annak a veszélyét, hogy felelőtlenül képzelődjünk. Ennek az az oka, hogy a semleges szál metszése esetén mindig olyan metszőpont adódik, mely minden időben, minden körülmények között és minden vonatkozásban, tehát mindenkoron központot képez, míg a központokat a síkon ábrázolva a sík mögötti térben legtávolabbi jövőben is egybeesnek a jelenlegi semleges ponttal. Ezt akképp kell értelmezni, hogy egy egyenesnek, legyen az bármilyen hosszú, minden metszése az egyenesben fekszik, és akkor, ha mi ezzel az egyenessel egy metszetben szembefordulunk, az összes metszőpontok azonos helyzetűek a látott ponttal, de nem azonos távlatúak. A fenti felfogás figyelembetartása mellett megrajzolható a jövendő, ahol abban az esetben, ha 50 évre előre tekintünk, az elmúlt 60 esztendőben történt szerkezeti vonatkozások szolgálnak következtetési alapul.

Rövid visszapillantás esetén az elmúlt 50 esztendőre nézve, megállapíthatjuk, hogy ebben a termelői térben kialakult az a gép, amit köznyelven automatának nevezünk, a földrajzi felfedezések kora befejeződött, a köznapi utak kiépültek, feltaláltak a rádiót, amellyel a világ bármely távol eső pontján élő emberek egymás közti beszélgetésének lehetőségét megoldották, s mindezt azzal a repüléssel tetőzték be, amely a levegő közegein akadálymentessé teszi az emberek egymás közötti közlekedését. Ehhez a tudományos megismerések fantasztikus, bőséges szaporulata csatlakozik, s mindez az utóbbi 50 esztendő folyamán játszódott le. Ha most az eljövendő 50 esztendőről van szó, úgy az emberi tevékenység területén újabb megoldandó problémák sorakoznak fel, de ezek mindenképpen magasabb rendűek lesznek úgy értékükben, mint horderejűkben az előbb felsoroltaknál.

Megfontolásaink kizárólag arra szorítkoznak, hogy mi az, amit az utóbbi 50 esztendőben elvégeztünk, és hogyha ennek egyetemlegesen keressük ki a jellegét, úgy munkaeredményként a dologi civilizáció domborodik ki. Ezzel szemben nagy hiányérzetünk van azon a területen, amit kultúrának nevezünk, s ez alatt egy olyan ügyvitelt kell érteni, melynek rendjében, rendszerében és hatásában mindaz használható lenne, amit a dologi civilizáció produkálni tud. Akkor tehát, ha jövőről van szó, de a múlt ismeretes, megvan a mód arra, hogy a múlt alapján végzett munka továbbfolytatásának irányát, jellegét és jelentőségét teljes biztonsággal meg lehessen határozni. Napjainkban a jobboldalinak nevezett törekvés - akkor, ha szerkezeti törvények szerinti lehetőséggel élünk -, a három lelki tényezőnek síkon történő 90 fokos elfordulásával a semleges szál vonalára visszük fel, [az] ösztön az elmúlt 50 esztendőt jelképezi, (lásd 26. ábra) az értelem a jelenünk metszőpontjában áll, míg a misztikum az eljövendő 50 esztendő metszőpontjára helyezkedik. Ez alapon körülbelül egy évszázad tevékenysége kerül vizsgálat alá, ahol a tevékenységi félkörbe zárt terület ismert, míg az eljövendő tevékenységi félkörbe azt kell beleszerkeszteni, ami az előzmények alapján szerkezetileg abba beleillik.

Mivel a térben nem tudunk szerkeszteni, végezzük el a térbeli elképzeléseink szerzeti rajzát a síkon, úgy, hogy feltételezzük az ösztönnek múltra, a misztikumnak pedig jövőre vonatkoztatott térbeli helyzetét a síkon. Ebben az esetben az, ami a középponttól balra esik, abban van a múlt, ami jobbra, abban a jövő szerkezeti képe lesz. De mert azt állapítottuk meg, hogy a kultúra elmaradott állapotára való tekintettel fejlődni kénytelen, szerkezeti rajzunk a kultúra jövőbeli fejlődését van hivatva ábrázolni. A civilizáció kiépítésénél a dologi tevékenységen nyugszik a hangsúly, amelynek képsíkja a vízszintes alatt található (lásd 27. ábra), és egyben pozitív értéket jelent. A hozzátartozó és a vízszintes feletti fekvő képsík ezek szerint ügyviteli képsíkot ad, értékében pedig negatív előjelű. Ha a kapitalista termelői rend tevékenységi eredményének bőséges állapotára gondolunk, és ugyanakkor tekintetbe vesszük a kapitalista rend ügyviteli negativizmusát, azonnal elénktárul az a következő képsík, melynek keretében elsősorban az ügyviteli negativizmusnak kell eltűnnie. Az ügyvitelről tudunk annyit, hogy szellemi tevékenység, míg a civilizációs tevékenység a dolog síkján élő embert fizikai munkásnak, az ügyvitel terén tevékenykedőket pedig szellemi munkásnak nevezi. Mind a két munkálkodás dologi vonatkozású, és csak abban különböznek egymástól, hogy az egyik pozitív, a másik negatív, és mivel egyenlő területnek, idomnak, szögszorzatukban is egyenlő értékűek. Tehát hiába volt a bőséges állapot pozitivizmusa, az ügyviteli negativizmus alapján elsikkadt.

Ha a tevékenység körét egy körfordulással mind a négy képsíkra vonatkoztatva figyelembe vesszük (lásd 27. ábra), az első képsíkon az eszme jelentkezik. Az eszme mindig pozitív, jelenlegi tevékenységünk pedig a krisztusi eszmével vette civilizációs vonatkozásban kezdetét, így világos, hogy a következő képsíkon a civilizáció dolgának előkészítése foglal helyet. A harmadik képsíkon a krisztusi eszme által előkészített dolog végződött, míg a negyedik képsíkon az a rend alakult ki, amely a krisztusi eszmét intézi. A krisztusi eszme, krisztusi ügyvitele az első fordulót követő, második fordulónál vette kezdetét, amely második forduló napjainkban kezdődött. Arról van ugyanis szó, hogy az elégtelennek bizonyult ügyvitelt miképpen lehetne kielégítővé tenni, ehhez kellett a krisztusi eszmét most már nem a dolog, hanem az ügyvitel szempontjából mérlegelni. A mérlegelés az ügyvitel jellegéből kifolyólag azt írta elő, hogy most már nem a dologi szempontok szerint vezessük ügyeinket, hanem az eszmei szempontok szerint járjunk el, márpedig ha a krisztusi eszmének szellemében járunk el, úgy azok nem a dologhoz, hanem az eszméhez kapcsolódnak. Ha tehát technikus szemmel vizsgáljuk a most következő korszakot, úgy annak első feladatát egy olyan rend felépítése képezi, amelyben a már elvégzett dologi körforgás után az eszméből kiinduló ügyviteli körforgás veszi kezdetét.

A második körforgásnál (lásd 28. ábra) most már a kultúra ügyéről van szó, amit a centrumban élő római pápa, XI. Pius úgy határozott meg, hogy vallásossá kell tenni a tudományokat. A vallásról már megmondtuk, hogy az kulturális vonatkozású, a hit viszont civilizációs természetű. A magyar hercegprímás megállapította a hit reális vonatkozásait, amit úgy kell értelmeznünk, hegy hisszük azt, amit látunk, és úgy valljuk, ahogy emlékezünk. A hitbeli realizmus a bőségben már kifejeződött, ez a bőség reális volta mellett még racionális is, de a vallásos kultúráltság egyáltalán nem bőséges, és még kevésbé racionális. A második forduló reálissá akarja tenni a vallást, viszont, hogy reálissá tehesse, racionálissá kell kiképezze. A vallási racionalizmus eszköze a háromszögelés, bősége koordináció, s mivel az eszmei bőség csak a háromszögelés módjával tud kiszélesedni, így a kulturális rend rendszerének három tartóoszlopa van, szemben azzal a civilizációs rendszerrel, melynek csak két tarlóoszlopa volt. A két tartóoszlop alapján felépített rendszer váltakozó, míg a három tartóoszlop alapján felépülő rendszerben állandóság jelentkezik. Állandó munka, biztos jövedelem, szilárd árak, mindenkire kiterjedő biztosítás, halmozási kényszer nélkül, a mindenhol, a mindenkor és mindenki számára elérhető javak bőséges létezése folytán. Ez az eszmei ügyvitel a természetes ügyvitellel szemben emberies alapon intézik az emberiség ügyét, de az előkészítésén kifejtett tevékenysége negatív. A negatív jellegű előkészítés közben a máris végzett munka pozitív értékű, míg az elvégezhető munka nyomán folyamatba tett ügyviteli módosítása a negatív negyedik képsíkon alakul ki. A körforgásnak fenti szerkezeti értelmezése arra mutat rá, hogy ez a munka csak akkor tud elindulni, amikor a tudomány vallásossá válik.

A tudomány vallásossá válása megkövetelte, hogy a benne elsőrendű szerepet játszó geometria és matematika igazolja azt az eszmét, amit Jézus Krisztus adott az emberiségnek. Amennyiben a számtani és mértani igazolás meg nem található, a krisztusi eszme igazolatlan marad akkor is, ha Jézus Krisztust egész szívünkből Isten fiának hisszük, és egész lelkünkből annak valljuk.

A szerkezeti ellenőrzést megejtettük, az eszme igazsága úgy a koordinációban, mint a háromszögelésben nemcsak, hogy igazolható, de szerkezeti vonása csalhatatlanul kimutatható, és ez az, ami biztosítja cáfolhatatlanságát.

*

In Weck István - Schmidt Ferenc: Korunk misztikus ábrái. Muzsa, Budapest, 1941, 37-56.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters