A turánológia, egyfelől meglévő tudományokra támaszkodik (nyelvészet, történelem, testtan, közgazdaságtan, föld-, néprajz, régészet stb.), másfelől új tudományágakat fejleszt, vagy legalább sok új adattal fogja táplálni a tudományos világot. A turánológia tehát kevertebb, kiforratlanabb a szociológiánál is, de jelentőségben elsőrangú tudománycsoport lesz, mert az egész emberi nem egyharmad részének összes testi-lelki körülményeit, múltját, jövőjét, ezenfelül Ázsia kétharmad-, Európa egyharmad résznyi területének sokoldalú vizsgálatát öleli fel. Ezek szerint a turánológia óriás mezején a polihisztorság már most is lehetetlenség. Művelői is csak akkor válhatnak igazi turánológusokká, amikor a körülmények megengedik a beható elfogulatlan kutatást. E téren még csak a kezdet kezdetén vagyunk. 

A finn-ugor, a török-tatár, a mongol-mandsu nyelvrokonság be van bizonyítva. A japán, főképp a kínai rokonságot ellenben némelyek kétségbe vonják, holott ez a rokonság is nyilvánvaló - nemcsak azért, mert Japán és jórészben Kína is hirdeti a velünk való atyafiságot, hanem azért is, mert mind Japán, mind Kína ősmongol eredetű. [1]

Bár a magyar nemzet mai hazájában germán, szláv elemekkel is keveredett, egészében véve megtartotta turáni jellegét. (Ezt ma is élő erényei és hibái bizonyítják legjobban.) A fajmagyar dunántúlin, alföldin, a székelyen helyenként külsőleg is meglátszik a mongol-típus. Juánsikkáj olyan arcú volt, mint Mikszáth Kálmán. Szemere Miklós „Attila élő képmása”. Ha figyelembe vesszük az ősmagyarság hiteles leírását, akkor Belső- és Kelet-Ázsia rokonsága nyilvánvalóvá lesz. Hogy mégis akadnak kételkedők, fő oka az, mert a faji rokonság eddigi megállapítása részben téves, részben hiányos volt.

Az ősidőkben szétvált turáni népeknél nem a külső, nem is a nyelv, hanem a vérmérséklet és a lelki tulajdonság a döntő érv. Ez a fajiság próbaköve, amire eddig ügyet sem vetettek. [2]

Őseinkre és fajrokonainkra vonatkozó tudományunk második hibája, hogy önálló kutatás helyett egyoldalú külföldi tudósok véleményére sokat ad, akik a turáni fajról többnyire kicsinylően írtak. A sok közül csak pár példát említek. A Szalay-Baróti féle Magyar nemzeti történelem I. kötetének 43. lapján ez olvasható: „a hunok nyers húst ettek, melyet a nyereg alá tettek, s úgy puhították meg”. Ez az adat külföldi krónikások útján vált közkeletűvé, akik a hunoktól, később a magyaroktól való félelmükben bosszúból kegyetlen, vad népeknek rajzolták őseinket. Ami idegenimádó tudósaink azután készpénznek vették e hazug írásokat, s önkéntelenül meghamisították a közfelfogást. Ezért hittük el magunk is, hogy őseink nyereg alatt puhított nyers húst ettek. Ez az oka annak, hogy a külföld még ma is sok valótlanságot állít rólunk még az iskolákban is. Egy 1900-ban Bécsben készült, miniszterileg engedélyezett polgári leányiskolai történelmi könyvben például azt olvastam, hogy a kalandozó vad magyarok vért ittak, nyers húst ettek, s az ellenség szívét kivágták és megették.

A „művelt” Nyugat némely tudósa csak kétféle népfajt ismer: aktív és passzív népfajt. Aktív az árja faj, a többi, tehát a turáni is, mind passzív. Ezek a tudatlan tudós urak nem ismerik Turán ősi műveltségét, az uralaltáji nyelvcsalád kultúráját. Elhallgatják Kína teljesen eredeti hatalmas ősműveltségét, amely nem láncszerű, átöröklődés útján emelkedett magasra, mint az árja kultúra, hanem a kínai fajta saját erejéből. Elhallgatják a mexikói és perui indiánok eredeti pompás kultúráját is. Szerintük csak az árja (indogermán) az aktív faj, a többi passzív, barbár. Feledik, hogy nem a harci állapot a döntő, mert háborúban minden népből kitör az ős állatember.

Elismerjük, az emberiség csak igen lassan halad a tökéletlenből a tökéletes felé, van tehát a fajiságban is elfogultság. De ilyen nagy mértékűt mégsem vártunk a vezető fajtól.

Ahogy ma a művelt németet, régen a művelt és vitéz turánságot barbározták le akkori és mai ellenségeink, és világgá kürtölték vadságunkat. Tetézte a bajt, hogy Szent István szent hevületből pogánynak bélyegzett ősi kultúránkat szinte teljesen megsemmisítette. Ezért nem tudunk elegendőt sem őseinkről, sem fajrokonainkról, ezért hiányoznak a fő bizonyító érvek, amelyekkel a ránk kent barbárságot lemoshatnók.

Mindamellett lassan utat tör az igazság. Máris kiderült, hogy Turán ősműveltsége magas fokon állt; a hun-székely rovásírás hitelessége is beigazolódott. Őseink és fajrokonaink kultúra dolgában is egyenlő fokon álltak az akkori népekkel.

Kitűnt a nyereg alatt puhított hús hivatása is. Okos őseink ezzel a ló feltört hátát gyógyították, és egyúttal védték az újabb feltörés ellen. Hogy a magyar a húst sülve, főve ette, s békében kedélyes, víg nép volt, fényesen igazolja a szent-galleni eset. (Ezt az iskolai kézikönyvekből jól ismerjük.)

A turáni fajrokonság bizonyítására egyre több érv kerül napvilágra. Hitelesen be fog bizonyosodni a kínai s a többi turáni atyafiság is, mihelyt Tibet, Kína, Japán rejtett könyvtáraiból fényre kerülnek a bizonyítékok. Bámulva fogja látni a világ, hogy a félreismert turánság a világ legősibb, legnagyobb és legműveltebb népfaja, mert a szumirtól kezdve le a magyarig Ázsia legtöbb népe egy közös törzsből ered. (A szumirnak, mint legősibb kultúrnépnek, velünk való rokonságát külföldön is hirdetik.)

Amíg ez az idő elérkezik, dolgozzunk mindnyájan hívő lélekkel. Ne a kényelmes meddő tagadásban legyünk nagyok, hanem az aktív kutatásban és bizonyításban. Szabadítsuk föl magunkat a külföld tudományos gyámsága alól. Tanuljunk mindenkitől, a néptől is. Becsüljük meg az idegent, de ítéletünk önálló tapasztalaton nyugvó legyen. Így nem ismétlődhetik meg a nyelvtudománynak az a szégyene, hogy 1770-ig, Sajnovics János fellépéséig, nemcsak nem ismerte a finn-ugor rokonságot, hanem egyenesen tagadta, holott a néphit, a köztudat (IV. Béla, Mátyás király stb. idejében) többször fajrokonaink felé terelte a közfigyelmet. Ha tudományunk régen ismerte volna a finn-ugor-török-tatár rokonságot, talán a magyar-török szövetség is megvalósul. Ez esetben ma más lenne Európa térképe, s a nemzetiségi ügy cégére alatt sem dúlna ez a világháború.

A fajrokonság megállapításánál döntő érv a belső lelki rokonság bebizonyítása. A turánság testi-lelki őstulajdonságait az Őshaza döntötte el. Amikor a Gondviselés a finn-ugor, a török-tatár népeket a turáni, a dél-szibériai alföldre, a mongol-mandsu népeket a mongol síkságra helyezte, ezzel e népek jövőjét is jórészben kijelölte, mert az Őshaza irányítótan hatott minden életkörülményre. Így lettek a finn-ugor, a török-tatár, a mongol-mandsu, mai gyűjtőnéven turáni népek, síkföldi harcos, lovas, nomád törzsekké. A síkföld azután annyira rányomta e népekre a maga bélyegét, hogy ezt a jelleget még a kivándorlás után való századokban is megtartották, mert a vérükbe átment tulajdonságokat magukkal vitték új hazájukba. Ahol tehát ezek a közös testi-lelki sajátságok felismerhetők, ott a fajrokonság megállapítható. Nézzük ezeket az őskorbeli közös alapsajátságokat!

Testiek: zömök-, közép-, néha alacsonyabb termet, a szélsőséges, szárazföldi éghajlatban megedzett szívós szervezet, sárgásbarna testszín, kiálló arccsont, ferde vágású szem ritkás bajusz, barna színű haj. Általában olyan külső, amilyent egykori írók, szemtanúk a szkítákról, turkokról festettek, és amilyen egészben véve az ázsiai turánságra ma is ráillik.

Lelkiek: a turáni természet-, szabadság-, pusztakedvelő. Szűkszavú, de övéihez nyitott, egyenes, őszinte, mint szülőanyja: a puszta. Idegennel szemben zárkózott, sőt gyanakvó, mert régen csak cserekereskedés és harc alakjában érintkezett más népekkel. Ha azonban az idegent vendégül láthatja: akkor barátságos, jószívű, gavallér. Megelégedett, tehát nem vágyik hódításra, csupán kalandozik, hogy fiatal nép módjára, felesleges energiáját harccal levezesse. Az idegen nyelvét, vallását, szokását természetesnek találja, ezek iránt tehát türelmes. Mint pusztalakó, mindent a természettől les el. Éles megfigyelő, kitűnően tájékozódó, eredeti, eszes logikával gondolkodó, éppen ezért tetteiben meggondolt, érzelmeiben is természetes: azaz a bölcs középúton járó. A vallásban nem vakbuzgó, az élvezetekben mértéktartó, idegenek iránt nem gyűlölködő, családi élete mintaszerű; a nő nem rabszolgája, hanem felesége. Pásztor-, harcos nép, de ez utóbbit nem vadságból, hanem fiatalos kedvtelésből űzi. A pásztoréletet később az új hazájában, a földmívelés váltja fel, ezért szereti később is a síkföldet és a falvakat, mindamellett városban is jól megvan, ahol mindenféle foglalkozásra alkalmas.

Mint a természet gyermeke, békében csöndes, nyugodt, konzervatív: világuralomra nem vágyik, az elsőségért nem tülekszik. Inkább befelé él, munkáját is zajtalanul végzi. Felesleges erejét, ha nagy célok, nagy vezérek nem lelkesítik, belső párttusában emészti fel. Nagy dologra ritkán vállalkozik, látszóan [sic!] passzív életet él. De ha üt a cselekvés órája: vulkáni erővel tör ki, s felszabadult energiája viharként söpri el ellenségeit. (Temudsin, Attila, Baján, Árpád, a Hunyadiak.) Olyan, mint a Petőfi Tiszája, csöndes, jámbor..., de ha lenyűgözik, „zúgva-bőgve töri át a gátat”. Olyan a turánság, mint Vámbéry Ázsiája... alszik. Ám, ha felébred, századokra szóló mulasztást pótol néhány év alatt.

Alaphibáit is az Őshazából hozta, mint a természet balkézi adományát, hogy érezze gyarló emberi mivoltát. Fő bűne a pártosság, mely a szabadságszerető eszes népek érthető természetes gyöngéje. [3] A turáni pártos, mert a vezetők hibáit meglátja, sokszor jobban is rátermett a vezérségre, mint a hatalom embere; pártos, mert szabadságra született erejét gyakorta béklyóba verik, jogos ambícióját ki nem elégítik, szűk hazájában alig érvényesülhet.

Lobbanékony természetének eredőjét is a szélsőséges turáni éghajlatban kell keresnünk. A hirtelen harag, a szalmaláng síkföldi örökség. Ez a síkföldi szélsőség növényre, emberre egyaránt vészt hozó. Ez a hirtelenség még az alapvető helyes elhatározásnál is szinte egyedülálló turáni vonás. Magyar-, Törökország, Bulgária, Japán, Kína példái e tekintetben páratlanok.

Magyarország szinte átmenet nélkül vette fel a keresztény vallást; a török a mohamedán kultusz legbuzgóbb katonája. Japán 1868-ban egy csapásra áttért az európai civilizációra; Törökország 1908-ban alkotmányt kapott, végül Bulgária egyszerre szakított a százados szláv politikával. Mindez döntő érv a turáni közös rokonság mellett, s egyúttal azt is megmagyarázza, [hogy] miért ismerték föl egymást oly későn a testvérek. A különböző kultusz, a nagy távolság, a zárkózottság, a közlekedőeszközök s a régi tudomány gyarlósága volt a végzetes választófal. 

A közöny és idegenekkel szemben a túlzó gavallérság már inkább csak magyar-török betegség, melynek rengeteg kárát láttuk. Ebből fejlődött ki a káros idegenimádás, az idegen kultúrák dédelgetése, mely a nemzetiségi ügy megoldatlanságát eredményezte.

Hogy a nyelv a faji rokonság megállapításánál nem mindig döntő érv, bizonyítja az elszlávosodott bolgár nemzet, mely nyelvét elfelejtette ugyan, de jellemben, lélekben ma is turáni. Északon a lappok is finnül beszélnek, holott eredetileg szamojéd-féle, szintén turáni nép voltak.

A lelki rokonság mellett a szokás, foglalkozás, tudomány, művészet, háziipar, az eszközök hasonlóság is fontos érv. E téren is több felfedezést mutat föl az újabb kutatás, ámbár itt is csak a kezdet kezdetén állunk.

Már VII. Edvárd, volt angol király megjegyezte, hogy Elő-Indiában sok olyan arcot, vonást, szokást látott, mint Magyarországon. Néhány fiatal kutatónk ugyanitt fontos ipari és művészi közös vonásokat fedezett fel. A halászeszközök, Herman Ottó szerint, nálunk is, Közép-Ázsiában is egy ősforrásból erednek. Kínában több helyen feltűnő szokásbéli hasonlóságot észleltek. A kínai nagy fal s honfoglaló őseink határelzáró megerősítése között is megvan az elzárkózás logikai kapcsolata. Finnek, ugorok, tatárok, törökök között egész sereg rokon vonás észlelhető. [4]

Noha a turáni rokonság bizonyításáról köteteket lehetne írni, annyi a közölt pár érvből is kitetszik, hogy az árják a vázolt turáni tulajdonságoktól merőben elütnek. Sem az árja faj, sem átlagegyénei nem különbek a turáni fajnál és a turáni átlagegyedeknél. Hogy évezredekig mégis az árjáké a vezetés, oka az, hogy ez a faj egészben is, egyedeiben is jobban kiaknázza erőit és a helyzetet, mint a turáni. Az árja átlagos testi-lelki jótulajdonság sokszor nem ér föl a turánság belső értékével, de praktikusabb, alkalmazkodóbb és szerencsésebb. Uralomra termett faj, s e jogával kérlelhetetlenül él is, nem úgy, mint a turáni, melynek kezéből sokszor kisiklott a hatalom. Az árják legnagyobbak a polgári erényekben: az összetartásban, az ügyes szervezésben, a helyes számításban, s az átöröklött kultúrák okos felhasználásában. [5] E faj, bár háborúban kíméletlen, győzelmet kiaknázó, gyarmatpolitikája kizsákmányoló, nemzetiségeit beolvasztó: a vázolt praktikus polgári erényeivel mégis a helyzet ura, mert világhatalomra törő, várost, tengert kedvelő, kifelé élő, mozgékony, aktív, szervezett, öntudatos nemzetcsoport, amely az egyiptomi, a hun, az arab, a török világbirodalmak kivételével harmadfélezert év óta az ismert világ hatalmához jutott.

Mindemelett a turánságra is nagy jövő vár. Magyar-, Török-, Bolgár-, Finnország jó közepes, Japán, Kína pedig világhatalomra van hivatva. Csak Belső-Ázsia, Észak-Európa és Észak-Ázsia pusztuló turánsága nem emelkedhetik a mostoha zord éghajlat miatt. Ezért kell itt élő elmaradott fajrokonainkat délebbre letelepíteni, vagy más módon menteni meg őket az emberiség számára. [6]

Foglalkozzunk tehát turánológiával már csak azért is, mert a ma uralkodó tudomány, művészet egyoldalú, nem más, mint az árja (indogermán) faj láncolatos kultúrája, mely a különböző árja nemzeti tudományból, művészetből fejlődött ki folytonos átöröklés folytán. Alapja az ógörög-római műveltség, erre épült fel a latin, germán, angol s kis részben a szláv fajták kultúrája. Láthatatlan legősibb fundamentuma a turáni szumir, részben látható a szémita és kámtia őskultúra; oldalforrásai a többi nemzeti kultúra, tehát a turáni is. A nagy önálló turáni kultúra rejtett alkotásait azonban csak ezután fogják felfedezni, a világ számára értékesíteni, hogy az árja és a turáni műveltség összhangba kerüljön, s az egész emberi nem javára váljék. Ez a turánológia végső célja, melyet az idő a művelt emberiség segítségével fokozatosan valóra vált.

[...]

Tanulságok

Az ember- és nemzetismeret gyarlósága idézte elő a mai háborúban a hadakozó felek kölcsönös csalódását. Viszont az ember- és nemzetismeret és a turánizmus megerősödése fogja biztosítani a nemzetek haladását, s viszi előbbre a világbéke ügyét is.

Az emberismeret a legnehezebb tudomány, mert csak az élet nagy iskolájában lehet elsajátítani. Minden ember egy-egy kis világ, amelynek megismeréséhez sok tudomány, tapasztalat és idő szükséges. Ennyi sokféle eszközzel kevés ember van felfegyverkezve. De van egyéb baj is. Sokszor akarva sem látjuk a valót, mert mi csak a mi perspektívánk szerint látjuk a világot. A perspektíva pedig láttani csalódás. Az események okait, következményeit homályosan látjuk, mert szemhatárunk szűk, ismeretünk gyarló. - Nos, ha a tárgyakat, eseményeket ilyen nehezen ismerjük meg, mennyivel nehezebb az élő embert megismerni. Csak a nagy tudással párosult éles szem látja, melyik az arany, melyik a talmi, milyen az ember a valóságban, milyen látszatra, avagy álarcban. A nemzetismeret még sokkal fogasabb tudomány, ehhez már igazán polihisztorság szükséges. Mindamellett főbb vonásaiban mind az ember-, mind a nemzetismeret százágú tudományát el lehet sajátítani. Ilyenek a nagy emberek: a nagy írók, költők, államférfiak, művészek, tudósok. Ilyen ember-, nemzetismerő férfiú volt Bismarck, Andrássy Gyula gróf. Azért sikerült amannak a német egység, Andrássynak a helyes Balkán-politika megteremtése. Viszont III. Napóleont a hiúsággal, elbizakodottsággal párosult ember- és nemzetismeret hiánya buktatta meg, s juttatta vakon bízó nemzetét Szedánhoz.

A magyar nemzet jelességét is csak most kezdik felfedezni, pedig ezer év óta mindig ilyen értékes, vitéz, királyhű faj. A mi részünkről ez a felbecsülhetetlen áldozat tehát jórészben a nemzetismeret hiánya miatt vált szükségessé. Ha az antant hatalmai ismerték volna a magyart, ha tudták volna, hogy itt nincsenek felszabadításra váró, elnyomott nemzetiségek: aligha dúlna ma [a mű első megjelenése: 1918] világháború. A mi félreismerésünk fájdalmas lecke ellenségeink számára.

De legyünk igazságosak, a háború felidézésében passzív módon mi magunk is részesek vagyunk, met a megoldhatatlan problémák s a túlságos engedékenység folytán a gyöngeség látszatát mutattuk. Márpedig a gyöngeség támadásra csábít, mint ahogy alkalom szüli a tolvajt. Tudvalevő, hogy nemcsak a szándékos aktív vétek a bűn, hanem a mulasztás, az elpalástolás, a gavalléros kitérés, sőt a túlságos liberalizmus és jóság is, amely talajul szolgál a rossz terjedésére, a hívatlanok uralmára, együttvéve a társadalom hanyatlására. Passzív értelemben tehát őseink és mi is hibásak voltunk, mert tűrtük, hogy a kisebb-nagyobb bajok légiója hatványszerűen a romlás felé kamatozzék, orvoslását rábíztuk az időre, miközben hagytuk, hogy a nemzettel együtt nem érző idegenek és a nemzetiségek a fejünk fölé nőjenek. Ez utóbbira épített a hódító pánszlávizmus, valamennyire az angol féltékenység, a francia bosszúpolitika. Ezekre a passzív mulasztásokra épült aktív antanbűnök zúdították az emberiségre a világháborút, amelynek közvetlen oka a szarajevói gyilkosság, igazi oka a gazdasági érdekek, a fajok és eszmék harca. [7]

Békében mindenféle elmélet dúsan virágzik, mert hiányzik az idő próbaköve: a katasztrófa. A háború tűzpróbája mutatja meg, [hogy] melyik a tűzálló, melyik a műidea. Minden mesterséges nemzetköziség gyengének bizonyult a természetes nemzetköziséggel szemben. Az egyszerre teljes egyenlőséget hirdető nemzetköziségek sorra buknak, s kénytelenek természetes alapon, fokozatosan fejlődni, alulról felfelé, ahogy föntebb kifejtettük.

A Földön legnagyobb úr a természet. Ez diktál mindenben, sokszor az emberi elhatározásban is, mutatja a társadalmi fejlődés és a kuktúrák iránya. Peru, Mexikó magára hagyottan, Kína elzárkózva a fő dologban éppen úgy fejlődött és haladt felfelé a kultúrlépcsőkön, mint az ismert óvilág, ahol pedig sok mesterséges nemzetköziség zavarta állandóan a természetes intézmények kifejlődését.

A természet után az Igazság a legnagyobb hatalom. Üldözhetik, leverhetik, hirdetőjét keresztre feszíthetik: az Igazság nyomban feltámad, mert halhatatlan, mint az eszme. Hatalma akkor legnagyobb, amikor a pillanatig igazságtalanul győzőt a saját lelkiismeretével veri le. Az Igazságnak emez erkölcsi diadala nagy elégtételünk. De ez a győzelem csak szellemi. Az igazság-szomjúhozók reális igazságért is esdekelnek. De vajon van-e reális igazság? Van, de nem emberi, hanem természeti igazság alakjában. Minden tettünkért a természet fizet meg. Az emberi jutalom vagy büntetés elmaradhat, a természeti sohasem. Ezt a jutalmazást vagy büntetést a természet hol maga viszi végbe, hol emberekkel végezteti el.

A beolvasztásunkat célzó idegen telepeseket például a magyar föld magyarokká varázsolta. A magyar nemzet ellen létesített bécsi magyar testőrség Bessenyei révén a nemzet mellé állt. A tatárdúlás és a mohácsi vész előtt való nemzetgyilkoló pártoskodásért két súlyos katasztrófát kellett elszenvednünk; 1849 után Bach rendszerét passzív ellenállásunkkal döntöttük meg, viszont ma passzív bűneinkért bűnhődünk. Az árdrágítók, csalók, uzsorások, a háború hiénái akkor sem kerülik el természetes büntetésüket, hogyha az emberi igazságszolgáltatás elmaradna. Viszont az árvák, özvegyek, ártatlanok szenvedéseit, továbbá a nemzet világraszóló vér- és pénzbeli áldozatát is különféle módon a természet fogja jutalmazni. Ez a vilégháború óriás[i] tőkét jelent a számunkra. - Van igazság, csak várjuk be az események folyományát türelemmel. Sem jó, sem rossz tettünk következménye el nem marad. Erről a kérlelhetetlen természeti igazságszolgáltatás gondoskodik.

Két erő küzd a földön: a természeti és az emberi igazság. Mindkettő a Gondviselés csodás alkotása, melynek örök harca s időnkénti harmóniája alkotja a változatos földi életet. A természeti erő az anyagon, az erkölcsi az emberi szíveken diadalmaskodik. E kettő örök harcából nő ki az ember lassú tökéletesedése. Megállapítható tehát, hogy sorsunkat a Gondviselés jelöli ki, de boldogulásunk részben rajtunk áll, mert a kijelölt pályának jól vagy rosszul való betöltése szabad akaratunktól függ. Mindezt a következő négy közmondás igazolja: Sorsát senki el nem kerülheti. Ember tervez, Isten végez. Ki-ki a maga szerencséjének kovácsa. Segíts magadon, Isten is megsegít!

Az első kettő a Gondviselés döntő erejét, a harmadik szabad akaratunk fontosságát, a negyedik rendeltetésünk és szabad akaratunk bölcs harmóniáját és a hittel párosult küzdésben való megnyugvást fejezi ki Madách-szerű filozófiával.

A háború után a várt eredmény sehol sem fog bekövetkezni. Emberi jutalom, hála sem lesz, mert a kivételeket nem tekintve, ezt sem ismeri a történelem. Mindamellett az emberben és javakban hozott óriás[i] áldozat nem marad nyom nélkül: a természet kinek-kinek érdeme szerint azzal fizet meg, hogy minden jó és rossz tettünknek el nem maradhat a természetes következménye. Ilyen természetes jutalom a sok fontos tanulságon felül a magyar nemzeti egység, a világ elismerése és a turáni öntudat.

Ez utóbbi csekély erkölcsi eredménynek látszik, pedig nekünk majdnem olyan nagy, mint a felebaráti szeretet, mert a turáni öntudat olyan erkölcsi lépcsőül fog szolgálni, amelyen át jobban megközelíthetjük a felebaráti szeretetet, mint a legtöbb mesterséges nemzetköziséggel. Mindamellett a háborúnak ez az erkölcsi eredménye a többségnél csalódást fog okozni. De ebbe bele kell törődnünk, hiszen minden nagy küzdelem csalódással jár. A keresztes hadjáratok elért eredménye: a vallásos türelem, az elő-ázsiai összeköttetés ellenkezett a kitűzött céllal: a Szentföld állandó birtoklásával és a vallásosság fokozásával. A vallásháborúk fő haszna szintén a kölcsönös vallási türelem kivívása volt. A magyar vallásháborúk ezen felül a politikai függetlenséget is kivívták, sajnos, többnyire csak papiroson. Az angol-francia, a francia-német százados fegyverkezésnek is az lett a vége, hogy el kellett ismerni minden nemzet létjogosultságát, mert minden teremtett emberre és nemzetre szükség van, s addig mindegyik él is, amíg rendeltetését betölti. Ez fog megismétlődni a mai háború után is, mert semmi sem új a nap alatt.

A harcos mesterséges nemzetköziek ne támadják dőrén az úgyis erősebb természetes nemzetköziséget, amelynek hívei nem maradiak, hanem természetesek. A vallást se bántsák. Ez nem a papok találmánya, hanem örök lelki szükséglet. A haza pedig minden: bölcső és koporsó. Még a kivándorlót, a proletárt is több kapoccsal fűzi magához, mint a mesterséges nemzetköziség. A lenézett hazai föld mentette meg a szocialistákat, sőt az ellenséggel cimboráló némely nemzetiség hűtlen fiait is az éhenhalástól. Szeressük a hazát jó- és balsorsban, ahogy a természetet szeretjük áldásával, csapásával együtt.

Elismerjük, emberileg sok minden nincs rendjén a Földön. Mi is hirdetjük, hogy a társadalom tökéletlen, [8] de azt is, hogy az emberiség fejlődése és jelen társadalmi kialakulása egészben véve mégis természetes. Ez azt jelenti, hogy az emberi társadalom itt e földön lényegileg másképp nem is fejlődhetett, mert a változhatatlan természet erői szabtak irányt számára. A természet ezek szerint a legerősebb konzervatív erő. Ez azonban csak látszat. Igazában maga a természet is folyton változik, csak erői változatlanok. Jól mondja Vajda János:

„Nincsen itten állandóság. Ami él, mind elmúló. Csak maga a mulandóság. Az az örökkévaló.”

Néhány egzakt természeti törvény körül forog a világ. Ezek az erők, mint okok, hasonló esetekben mindig ugyanazokat az okozatokat szülik. Ez a természeti konzervativizmus, amely helyes következtetések útján javunkra fordítható.

Mind a természetben, mind az emberi életben van a haladás, de lassú és konzervatív jellegű. Így érthető meg, hogy a maradi és a haladó ember ősforrása és mintaképe egyaránt a természet, amelyből - emberi fogalom szerint - minden jó és minden rossz egyképpen kimagyarázható. A jók, a nagyok, az emberiség Megváltói mellett szükség van Luciferekre is, szükség van mesterséges nemzetköziségre is. Eszünket meghaladó tökéletes harmónia és bölcsesség van a világ látszólagos zűrzavarában és igazságtalanságában...

„Ne kérd tovább a titkot, mit jótékonyan takart el istenkéz vágyó szemedtől” - mondja „Az ember tragédiájában” az Úr! Éljünk ls teljesítsük kötelességünket, a többi a Teremtő gondja.

Magyarországot azért feldarabolni nem lehet, mert nálunk a magyaron kívül más nyelvű polgárok is élnek. De történelmi jogalapja sincs e feldaraboló tervnek, mert Magyarországon a turáni, hun, avar sokkal ősibb birtokosa volt az országnak, mint a jövevény szlávság. A turánság tízezer évvel ezelőtt országokat alapított, műveltséget teremtett. Ez ősidőkben a csekély szlávság a Balti-tenger környékén szóra sem érdemes primitív életet élt. A germánok, turániak annyira kitűnő honszerző és államszervező faj, hogy a szláv országok egy részét is ők szervezték, ők védelmezték meg. A kijevi, moszkvai, novgorodi fejedelemségeket normann germánok alapították; a horvátok, bosnyákok, szerbek, oláhok, szlovákok a magyarok védelme alatt fejlődtek. Míg a szlávok többnyire suttyomban szállják meg a germán-, turánság által üresen hagyott területeket, addig a germánok, turániak mindenhol fegyverrel, vérrel, ésszel szerezték és tartották meg a hazájukat.

Ahogy abszolút boldogság, nemzetköziség nincs, éppen úgy abszolút tiszta vérű nemzet, fajta sincs. A bizonyos fokig való keveredés természeti törvény, amelyet tisztelnie kell mindenkinek. Ausztria osztrák-német, Magyarország magyar volt és lesz minden kevertsége ellenére. Ez a természet rendelése. Ebben az antantnak is meg kell nyugodnia, főképp Angol- és Oroszországnak, mert az „Unión” kívül ez a világ két legvegyesebb ajkú birodalma. Ha a „nemzetiségi elvet” és a „népek önrendelkező jogát” ellenségeink komolyan vennék, s jó példával maguk járnának elől: ez a három világhatalom százfelé esnék szét.

Elismerjük, van hiba minden téren. Kötelességünk, hogy teljes erőnkből enyhítsük a bajokat. De sikert csak úgy érhetünk el, ha valamennyien kölcsönös szeretettel egy célért dolgozunk. Tanuljunk a saját kárunkon: Ne egymás ellen, hanem egymás mellett érvényesüljünk! Széchenyiként még az apagyilkosnak is meg kell bocsátanunk, mert kevesen vagyunk, s mert szövetségeseinken, fajrokonainkon kívül csak ellenségeink vannak.

*

[1] A japán az ural-altáji nyelvtörzshöz tartozik. Legközelebbi rokona a mandsu. Mai hazájában az aino, szintén mongol származású néppel keveredett, de felszívta az őslakó ainokat: van benne maláji vér is. Sok tudós szerint a maláj is mongol eredetű, mint az ősamerikai faj, amely Ázsiából a Behring-szoroson át vándorolt be Amerikába.

[2] A kínaiak ősei akkor vándoroltak ki a turánság közös őshazájából, amikor a magyar még meg sem volt. Innen van, hogy a kínai, tibeti nyelv „egy szótagú”, míg a későbbi magyar nyelv már ragozó nyelvvé fejlődött.

[3] Az árják közül az eszes ó-görög, olasz, lengyel is pártos nemzet volt. A két elsőnek pártossága akkor enyhült, amikor a gyarmatosítással a nép fölöslegét levezette, s a jogos ambíciókat kielégíthette. Lengyelországot ellenben a végzetes széthúzás megbuktatta.

[4] A Sebők Imre látta burját lóáldozás is hasonló őseink fehér lóáldozatához.

[5] Az árják közül a polgári és katonai erényekben ma a német nemzeté a vezető szerep. Igénytelenség., szorgalom-, lemondásban azonban Japán és Kína a németen is túltesz. Ezért félnek a „sárga veszedelemtől”.

[6] Az arab is csak akkor teremtett önálló nagy kultúrát, amikor az arab sivatagból termékeny földekre húzódott.

[7] A mai világháborúban egyfelől az európai árják és az európai turániak, másfelől az árják fajtát: a latinok, szlávok, angolok állnak szemben a germánokkal. Tehát a mai világdúlás részben különálló fajok, részben egy fajon belül való fajták harca. Megjegyzendő, hogy az angol nemzet többsége olyan keverék, melyben a hatalom a csekély számú angolszász, normann utódok kezében van. A többség ír, skót pikt, brit, kevés latin utóddal keverve.

[8] Ha tökéletessé válnék, az ember rendeltetését elérné, s akkor földi létezése hamarosan befejeződnék. Hogy ez időnap előtt meg ne történjék, a természet a társadalom gyorsított haladását maga fékezi meg háborúval, elemi csapással, járvánnyal s az emberi tragédiák szakadatlan láncolatával.

*

In Sassi Nagy Lajos: A turánizmus, mint nemzeti, faji és világeszme. Második kiadás függelékkel. „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1942, 22-28., 31-36.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés