Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Féja Géza: Mérgező zöldség (1942)

Féja Géza: Mérgező zöldség (1942)

  2021.09.25. 09:55

Az Esti Magyarország „Mérgező zöldség” címen Féja Géza tollából rendkívül érdekes és figyelemreméltó cikket közöl. A cikk bevezetőben megírja, hogy Málnási Ödön nyilas író [a] „Feladatok” című zöld füzetet elküldte a szerkesztőségbe.


Művének elején - írja Féja Géza - megemlíti, hogy az „új világ” három „nagytérgazdaságra” oszlik majd: eurafrikai, nagy-ázsiai és amerikai nagytérgazdaságra, Berlin, Tokió, illetve New York székhellyel. Hozzáteszi, hogy esetleg nyugat-ázsiai nagytérgazdaság is alakul, mely az ugor, türk és iráni népeket egyesítené Taskent székhellyel, de erre nem helyez különösebb súlyt. Az első fejezet végén megemlíti, hogy uránistáink majd a háború után a nyugatázsiai nagy-térgazdaság területére települhetnek. Tudtunkkal Málnási az első magyar nyelven író tollforgató, aki magyarok kitelepítését veti fel. Széchenyi István még a gyilkosoknak is meg akart bocsátani, mert kevesen vagyunk. Málnási Ázsiába küldi világnézeti ellenfeleit, akik nem tagadják meg ázsiai rokonainkat, és érdeklődnék sorsuk iránt

„Művének” második fejezete „a faj védelméről” szól. Furcsa fogalmai lehetnek azonban a magyar fajról és védelméről, mert a törökös magyarságot gyalázatos becsmérléssel illeti. Szóról szóra ezt írja: „A törökös könnyű vérű turáni magyar fajlélektani tulajdonságai a következők: Problémamentes, született szónok, érvelő és jogász. Elméletek iránt érzéketlen. Nemcsak kultúraalkotásokra, de kultúrahordozásra is alkalmatlan. Ábrándozó, önző, nagyigényű. [...] Keveset, vagy semmit sem dolgozik. [...] Az északi fajjal szemben a legaverzívebb. [...] Szaporulékonysága csekély, ezért csak idegenfajú jövevényekkel és ezeknek nyelvi asszimilálásával tudott kilenc évszázadon keresztül az ugoros népi tömegek fölött uralkodni.” Hozzáteszi, hogy Szent István óta elkeseredett faji harc dúl az ugoros parasztság és az uri törökség között, a Dózsa-forradalom is ennek a harcnak a megnyilatkozása volt, és a harc végén az a törökös urrend faji indulatból irtotta az ugoros parasztot. Felesleges bővebben bizonyítanunk, hogy tudományos szempontból mennyit ér Málnási elmélete, illetve az ugoros és törökös magyarság ilyen egyoldalú szembeállítása. Jól tudjuk, hogy a parasztságban is van törökös elem, a nemességben pedig éppen elegendő ugoros elem akadt. Azt is tudjuk, hogy a Dózsa-forradalom idején számos nemes a paraszthadakhoz csatlakozott. A forradalom után hozott törvények pedig azt tanúsítják, hogy több vármegye nemessége csaknem teljes számban Dózsához csatlakozott. Márpedig Málnási szerint ezek valamennyien törökös fajúak voltak. Két lappal odébb azt mondja Málnási, hogy a mai magyarság 35 százaléka törökös turáni fajú. Midőn tehát a törökös magyarsagot gyalázza, a mai magyar nemzet egyötöde felett mond általanositó és igaztalan ítéletet. Bizonyosra veszem, hogy az a törökös magyarság államalkotó- és szervező ereje fáj Málnásinak, ezért fest olyan sivár képet róla. Látszólag az ugoros parasztsag nevében küzd a törökös urrend ellen, de tulajdonképpen a magyarság eredeti államszervező képességeit, Keletről hozott autonóm lelkét szeretné „kiküszöbölni” az új Európa alkotó tényezői közül. Gondolatát nem merészeli nyíltan kimondani, de ezt olvasom ki a „sorok közül”.

Gyanúmat könyvecskéjének későbbi állításai is igazolják. A 118-ik lapon azt írja, hogy 1526-tól Magyarország közjogi szempontból beilleszkedett a német élettérbe. A XVIII. század elején pedig organikusan illeszkedett be ugyanabba az élettérbe. Szerinte a Pragmatica Sanctio „megnyitotta a magyar királyi rónra vezető uat a Német Birodalom bármely fejedelmi és mediatizált családjának osztrák főhercegnőktől leszármazott cognatus ivadéka számára”. A fejezet végén hozzáteszi, hogy „az 1939. szeptember 1-je óta lefolyt európai események feltűnően hasonlítanak az 1704-1718 közötti eseményekhez, és magyar közjogi vonatkozásban az 1723. évi törvénycikkhez hasonló közjogi következményekkel is járhatnak”. Itt álljunk meg meg egy kicsit. Nem kívánunk közjogi vitába bocsátkozni Málnási Ödönnel. De vegye tudomásul, hogy mi 1723-ban a Pragmatica Sanctióval semmiféle „közjogi élettérbe” sem kapcsolódtunk be. Két századon keresztül verekedtünk a törökkel, magyar végvárak, magyar katonák, sűrűn ömlő magyar vér akadályozták meg azt, hogy a török tovább zúduljon Nyugat felé. Sohasem kaptunk jelentékeny külföldi segítséget, a mi érdemünk, hogy a török további terjeszkedését megakadályoztuk. Két század harcai közepette megfogyatkozott a magyar nemzet, és midőn a török hatalom hanyatlani kezdett, csakugyan osztrák segítséggel vertük ki a törököt. Ez volt a legkevesebb, amit azoktól kaphattunk, akiket két századon keresztül védtünk. A Pragmatica Sanctiót az elgyengült magyar nemzetnek el kellett fogadnia. Ausztria nyerstermelő gyarmatává kellett süllyednie, de eredeti közjogi felfogását, alkotmányát, municipiális berendezkedését mégsem adta fel. A vármegye törvényhatóság maradt, kitartott az önkormányzat szelleme mellett, és a száműzött Kossuth Lajos Washingtonban tartott híres beszédében azt fejtegette, hogy a törvényhatósági önkormányzat Keletről magunkkal hozott ősi örökségünk; sohasem adtuk fel, mindig büszkék voltunk reája, és a legmagasabb rendű emberi életformának, a jövő életformájának tartjuk.

A nemzet élete nem merül ki a reá súlyosodó történelmi kényszerek viselésében, a nemzeti történelemhez tartozik az is, amiért küzd, szenved, vérez a nemzet, amit a balsors sűrű csapásai között sem tagad meg, hanem megőriz a jövőnek, az emberiség eljövendő tisztább korszakainak. A török ellen folytatott kétszázados, európai jelentőségű küzdelmünkért csakugyan „Pragmatica Sanctiót” kaptunk, de hogyan gondolhatja egy magát magyarnak nevező ember, hogy mai áldozatainkért és helytállásunkért ugyanezt kapjuk? Hogyan tud beleegyezni ilyen gondolatba? Nem veszi észre, hogy a legveszedelmesebb mezsgyén jár? Nem tudja, hogy nemzetének eredeti lelkét s végtelen áldozatok árán megőrzött életformáját akarja kiárusítani?

Nem folytathatom tovább e zöld könyvecske ismertetését. Csak annyit teszek hozzá, tiogy az eredeti magyar életformát minden vonalon megtagadja. Szót sem ejt a szabad társuláson alapuló szövetkezeti rendszerről, „totális” irányítottságot akar ültetni gazdasági életünkbe is. Látszólag szívén viseli a parasztság sorsát, de tulajdonképpen mezőgazdasági bürokráciát akar a nyakába varrni. Könyvének csak a szavai magyarok, stílusa hemzseg a legbántóbb idegenszerűségektől. Nem lett volna szabad ennek a könyvnek megjelennie? Jó, hogy megjelent! Nálánál különb leleplezést a legelkeseredettebb ellenfél sem nyújthat.

*

In Délmagyarország, 18. évf., 132. szám (1942. június 13.), 6.

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters