Számos oly elvet és ismeretet, [1] így az állam és a nemzet fogalmát, amely a kutató tevékenységüket szolgálja, nem egyszer alapprincípiumként alkalmaznak anélkül, hogy a tudományos kutatásaikban ezt, mint ilyent, külön vizsgálat tárgyává tennék. [2]

Az egyetemes legfelső szempontok és végső előfeltevések tervszerű, rendszeres önálló vizsgálata a tudományos filozófia feladata, amely filozófia, mint ilyen, a filozófiai alaptudományok, a logika, etika, esztétika, metafizika és ideológia összeségét [3] jelenti.

Tartalma különböző időkben és különböző rendszerekben más és más meghatározást nyer. De mindenütt céljaként tűnik az a törekvés, [4] amely az egyes ismereteinknek az ész követelményeit és a lélek szükségleteit kielégítő világ- és életnézetben való összefoglalásában áll.

Schelling, majd Fichte [5] és Schleiermacher jellemzően állította fel a tételt, elejtve Kant „Ding an sich" fogalmát, hogy a filozófiát csak úgy lehet egységesen megalkotni, ha egy elvből származtatjuk le, ha azt valóban egységessé, magában megnyugvó egésszé tesszük.

A genetikus nézőpontok, az okozati összefüggések kutatása kapcsolódik a kauzálitástól teljesen függetlennek mégsem tekinthető teleologikus [6] szempontokhoz, és habár a célok keresztülvitele lehetséges voltának kérdését el kell választani tartalmi helyességük [7] kérdésétől, azonban a tudományos megismerés csak akkor lesz teljes, ha az annak eszközeiül szolgáló ítéletek a tárgyaknak, és így az organizmusoknak mindkét irány-béli tulajdonságait a végső előfeltevések szempontjainak figyelembevételével fejtheti ki.

Mint minden háború, úgy az első fázisaiban a közelmúltban lezajlott, de még a korrekciók keresztülviteléig befejezettnek nem tekinthető világháború előidézte állami, nemzeti és társadalmi átalakulások és változások az igazságok harmonikus összerendezőségének és az alkotások önértékűségének hiányában az államfilozófiai problémáknak nemcsak metafizikai irányait, a káprázatok és létezők keletkezéseinek és elmúlásainak kauzalitási határozmányait, hanem azok általános tárgyelméleti ideológiai és axiológiai, értéktani [8] vizsgálódásait is felette gyakorlativá tették.

Szükséges, hogy a tudományos megismerés a maga sajátos kritériumaival, a módszeres és rendszeres ismereteivel [9] szolgáltassa az alapot arra, hogy a tudomány ne csak a gondolatot termelje, hanem az öntudatos, tervszerű, messze előrelátó, minden idegen hatalom iniciatívájától független cselekvések forrása legyen, és az ily cselekedetek végrehajtására kötelességérzetet jelentsen.

Helyesen mutat rá Riehl Alajos, berlini egyetemi tanár, Kant, Schopenhauer és Nietzsche világszemléleteit ismertető egyik előadásában a tudományos filozófia jövőjére, [10] amely minden tudománynak filozófiává emelését jelenti, és a filozófia jelenére, amely a szellemi vezetést foglalja magában, hogy a mi időnk az új belső élettartalomért való harcban a maga összes szellemi erőit sorompóba [11] szólíthassa.

A múltra visszatekintve utal arra - ami a jelen korban sem elavult gondolat -, hogy annak a nagy háborúnak idejéből is, amely a német egységet megteremtette, oly nemzedék került ki, mely létezésének új szellemi tartalmat óhajtott, és szembetalálta magát az élet fontos érdekeivel, amelyekkel egyebek közt és mindenek felett a filozófia foglalkozik. Innen a hirtelen szenvedély és széleskörű izgalom, amelyet Nietzsche Frigyes iratai okoztak. Viharként zúgtak [12] a múlt század utolsó harmadában a tragikus gondolkozó aforizmái az idő felett, és egész eddigi kultúránk alapjait megrázkódtatták.

Mintha ma hangzanék el Leopold Rankének, a mestertörténetirónak az a szava, amellyel [az] 1832. évben megnyitotta az új folyóiratát, a Historisch-politische Zeitschrift cimű lapot, és amelyet találóan idéz Szekfű Gyula 1924. évben megjelent tanulmányában.[13] Ranke [az]1832. évben írta: „Alig van korszak, amelyben a nyilvános élet annyira egyoldalú irányban mozgott volna, mint éppen a mai időkben. Mindenütt politikai elméletek uralkodnak. Nagy ritkaság, ha egy-egy intézmény, vagy vállalkozás belső feltételei szerint ítéltetik meg. Mindenütt a végletek hangja hallatszik. Az egyiké oly hangos, mint még soha, mert dacos büszkeség tölti el [...] a mellette nyilatkozó nagy néptömeg miatt. A másik véglet, bár tagadhatatlanul gyöngébb, de heves és izgató ellenzékben van. Különböző színárnyalataikkal megszállják az egész küzdőteret. [...] A dolognak ebben az állapotában első követelmény, hogy politikáról és ítéletről, miként ezt a korábbi korszakok felfogták, senki sem beszél többé. [...] Kétségtelenül fontos mindkettőnek újra hangot adni."

Helyesen mondja Szekfű: Ne felejtsük el, [hogy] korszakok mezsgyéjén léptünk át, és csak most visszatekintve borzong igazán lelkünk, látva a kitölthetetlen mély szakadékot, mely a múltat jelenünktől örökre elválasztja. [14]

S hogy az „örökre" szó elmaradhasson, a szakadék áthidalható legyen, és a magyar nemzet, addig is, amíg a tettek nagy ideje elérkezik, feltámadásának útjait a tudományos gondolkodás kritikai propedeutikájával, a rendelkezésre álló kultúrerők, a tudomány szerves egységével keresse, vizsgálnunk kell, és meg kell állapítanunk az egyes tudományok legfőbb elveinek egységesitése útján a létező dolgok nyilvánulatát, a létező világ egyetemes határozmányait, a tény és nem tény fogalmát nemcsak a maguk elvontságában, hanem a lét valóságában az állam és az ennek alapjául szolgáló nemzetegység fogalmával való vonatkozásaiban is.

Az ismeretelmélet, [15] az állami tényfilozófia, a létezés, a változás, az anyag, a forma és a szubsztancia [16] fogalmán keresztül jutunk el az evolúció mibenlétének öntudatos felismerésére, amelynek végső ontológiai preszuppozíciója [17]  az abszolút változatlan, a leghatalmasabb, a világban folyton ható szubsztancia.

Az államfilozófia, mint önálló tudományág rendszerezésének első alapja tehát e tudománytárgy mibenlétének megállapítása.

Az állam és az ennek alapjául szolgáló nemzetegység, mint tárgyfogalom, határozza meg ennek a szaktudománynak sajátos kérdéseit és a módokat, a módszert, ahogyan az ebben a tárgykörben felmerült kérdéseket meg kell oldani.

Az államfilozófia tárgyköri fogalmi megjelölésében a tudományos világ közös és egyértelmű nyelvhasználatának megfelelően a „filozófia" szaktudományi műszót szintén nem nélkülözhetjük.

Amint a jog fogalmának problémája, létezése és szubszisztenciája végső sorban történet- és társadalomtudományi ismeretek mellett főleg filozófiai kérdésekre vezethető vissza, [18] és amint a jogfilozófia a tételes jogtudományi ágakkal való foglalkozás mellett a jog fogalmán kivül annak oki függéseit és a helyes jog kérdéseit kutatja, [19] és önálló tudományágat alkot, azonképpen az államéleti tételes szabályok mellett a tudományok rendszerezése körében, habár organikus, eleven kapcsolatban a jogfilozófiával, az államfilozófia külön ágat foglal el, és kutatja az állam fogalmán kívül az állami és nemzeti élet okozati összefüggéseit, a helyes [20] állami s nemzeti berendezések módozatait. [21] Ehelyütt nem terjeszkedem ki arra a vitára, [22] amely akörül forog, hogy annak következtében, hogy a jog és állam legnagyobbrészt ugyanazonegy dolognak csupán két különböző oldalról való megjelöléséit tartalmazza, egyet jelent-e, [23] avagy az egyik a másik fölé, és melyik a másik fölé [24] terjedő tágabb körű fogalom.

Az államfilozófia ezek szerint, amint a jogfilozófia, [25] főleg három problémakört vall magáénak: (1) Az állam és ennek keretében a nemzet fogalmának meghatározását,  (2) az állam és nemzet keletkezésének, fejlődési irányainak és hatásainak ismeretét, (3) az állam és nemzet értékelméletét, végső értelmét és célját, [26] valamint az erre vonatkozó értékfelfogás[o]kat akár pusztán csak a való életre vonatkoztatottan, akár keresve azoknak transzcendens céljait. [27]

A tudomány világában [28] az államfilozófia valóságtudomány. Vizsgálatainak célja azonban nem az annak tárgyául szolgáló egyes államok és nemzetek, hanem általánosságok, de mégis a valóságban létezők, a tapasztalatban is nagyobbrészt felmerülő adottságok.

Fogalmai és az ezekből összeszövődő tételeik a valóságban nem hiányoznak, alapfogalmai logikai tartalmaikat nemcsak a racionális összefüggések alapján nyerik, mint az ideális tudományoké, amelyeknek alapvető eljárása csak egy, a szintézis és módszere is csak egy, a dedukció.

Ezeknek az ideális tudományoknak, [29] mint a köztük helyet foglaló legtisztább deduktív tudománynak, a matematikának, vagy geometriának, tapasztalatban felmerülő adottságai nincsenek. Fogalmaik, mint a racionális, irracionális, vagy komplexszámok és határértékeik, vagy a geometria körében a kiterjedés nélküli pontok és vonalak, háromszögek, geometriai körök, valóságban nem létezők.

Ellenben a valóságtudományok, mint reális tudományszakok [30] körében, ahol helyet foglal az államfilozófia, a tudomány tárgyai valóságban létezők. A fogalmaik - habár nem függetlenek a tiszta, deduktív tudományoktól -, de az itt nyert fogalmakon kívül a tapasztalat egyes adatait elemzik kísérletekkel és megfigyelésekkel. Ezen az alapon is keresik az individuumok közös vonásait, az általánosságokat. Ezen az alapon alkotják meg a típust. Ezen az alapon mutatják ki a valóságot uraló összefüggéseket, és létesítik a valóság időbeli egymásutánjában adott mozzanatok fogalmát, az eszményt. Ily alapon kutatják azokat a törvényszerűségeket és általános érvényességeket, amelyek a valóságegészet és a világfolyamatokat uralják.

Az államfilozófia és az ennek körében megjelenő nemzetegységtan fő eszköze ezek szerint nemcsak a szintézis és dedukció, hanem az indukció módszerén felépülő generizáció.

Tárgyai mindig tapasztalatban is felmerülő tárgyi adottságok, amelyek testi vagy szellemi valóságok, aszerint, amint a külső természet jelenségeivel, az érzékszerveink közvetítéseivel észlelhetők, és mint ilyenek a világnak nemcsak időben, de térben is mutatkozó tüneményei, avagy a belső tüneményeknek térkategóriát nélkülöző, csakis időben folyó lelki jelenségei.

Az állam- és nemzetegységtan ezek szerint nemcsak mint a fizika, kémia, természettan, csillagászat, geológia és a közismert földrajz néven ismert földtan, valamint a többi természettudományok gyűjtőneve alatt szereplő szaktudományok, a testi valóságokat teszik vizsgálódásaik tárgyává, hanem problémái az állam és az ennek alapjául szolgáló nemzet fogalmával való összefüggéseikben a lelki élet jelenségeire is kiterjednek, és a lelki élet törvényszerűségeinek abból a szempontból való megállapítását célozzák, amint a pszichológia, amidőn a lelki élet tényeit leírja, és törvényszerűségeit a lelki állapotoknak elemeire felbontása után megállapítja.

Amint az ember, úgy az állam és nemzet pszichofizikai lény. Személyi organizmus, amely természeti, külső valóságok mellett élő, részben átöröklődő [31] lelki jelenségeikkel, [32] érzetekkel, szemléletekkel, képzetekkel és tudattal, állami és nemzeti érzelemmel, gondolkodással és akarattal [33] rendelkezik.

Az államfilozófia a kifejtettek szerint - tárgyát tekintve - főleg szellemi valóságtudomány, [34] a kutatásaiban kitűzött célokat mérlegelve pedig generalizáló tudomány. Fürkészi azt, ami a valóság tényeiben közös, megegyező, fajszerű és törvényszerű. Keresi, ami egyetemes. Vizsgálódásaiban az egyes államok és nemzetek nem mint ily egyedek, [35] hanem a maguk elvontságában, mint általánosságok, szerepelnek. Ezeknek az általánosságoknak, mint szükségképiségeknek, csak egyik esete, logikai eszköze az egyes állam és az egyes nemzet, hogy megállapíthatók legyenek a megismerés generalizáló eszményei, az állami és nemzeti egyetemes törvények, szükségképiségek, maradandóságok, változások, az állam- és nemzetlélek kollektivitásának és a kollektív lélek fejlődésének minden időre egyaránt vonatkoztatott mozzanatai.

Vizsgálódásaiban a cselekvéscél jelenik meg, ha az egyetemes határozmányokon és végső előfeltevéseken nyugvó, állami és nemzeti fogalmat nemcsak a gondolkodás, hanem egyúttal cselekvés, éspedig öntudatos, tervszerű emberi cselekedetek alapjává olyképp tesszük, hogy azt az általános tárgyelmélet, azaz a minden tárgyra egyaránt érvényes legegyetemesebb határozmányok köréből kiemelve keressük, hogy mi az állam és nemzet sajátos differenciálódásainak oka és célja, hogy ebben a relációban az általános érvényességek értékelésével mik alkotják a legértékesebb állami és nemzeti erkölcsi cselekvésnek irányait abban a tekintetben, hogy az állami és nemzeti illető cselekvés jó, önértékűségében nemcsak igazságra törekvő, de szép legyen, és mint kötelesség jelentkezzék.

Ebben a vonatkozásban az államfilozófia kapcsolatos a filozófiai tudományok axiológiájával, [36] mert annak megállapítása mellett, hogy mi van, mi az állami és nemzeti mibenlétnek értéke, azokkal az értékekkel is foglalkozik, amelyeket az államnak és a nemzetnek meg kell valósítani, azaz, hogy az államnak és nemzetnek milyennek kell lennie.

A tárgykör ebbéli viszonyában az állami és nemzeti mibenlét már nem abszolút és egyetemes érvényű megállapítás, hanem valamely normatívszerű [sic!] tudománytárgyként jelentkezik.

Szükséges ez a kvázi normatív-tudományi ismerettani megállapítás, mert csak ebben a vonatkozásban lehet az állami és nemzeti cselekvés, amellett, hogy jó és igaz, egyszersmind öntudatos. Ez a két feladat épp oly kevéssé zárja ki egymást, mint a gondolkozás logikai és pszichológiai vizsgálata. [37]

Az államfilozófia ismerettanában ezek szerint a gondolat és cselekvés alkotásainak harmonikus összerendezősége, a végső tartalmak önértékűsége áll elő, mégis mindig abban a vonatkozásban, amint azt e tekintetben az állam és nemzet fogalma a maga elvontságában, mint általánosság megköveteli.

Ehhez a generalizáló célhoz azonban mindenkor függvényként kapcsolódik az individualizáció, és keresi az egyes államok, például a magyar állam és a magyar nemzetegység fogalmában, fejlődésében és történetében azt, ami ennek az államnak, illetve nemzetnek valóság-tényeiben az államok, illetve nemzetek közösségétől, törvényszerűségeitől, fajiságaitól és egyetemességeitől eltérően, különös, egyéni, sajátos kultúrértékű.

Az okozatos összefüggések, a genetikus szempontok mellett az illető állam, illetve nemzet tárgyi adottságaira vonatkozó ontológiai ítéletekkel, hasonlóképp az általánosságok vizsgálataihoz, megállapítás tárgyává kell tenni azok külön értékfaji jellegét, hogy, ha rejlenek bennük ily külön értékek, miben állanak ezek, mily fajsúlyúak, és miként viszonylanak az általános állami, illetve nemzeti, avagy más állami, illetve nemzeti különös értékekhez. Kimutatható-e, és mily mérvben mutatható ki az illető államokban, illetve nemzetekben valamely ősérték, mindig azonban arra figyelemmel, hogy a maga elvontságában az értékesség független a léttől, és hogy az érték gyökere nem az intenzitásban, hanem a kvalitásban rejlik, minthogy az értékeszme abszolút örök létező, az emberi igaz szellem sajátossága.

Mindezeknek a vizsgálódásoknak eredményei már nem a maguk elvontságában érvényesülő általánosságok, hanem bizonyos államokra, bizonyos nemzetekre, például a magyar államra, illetve a magyar nemzetre, avagy az úgynevezett államokra, illetve úgynevezett nemzetekre, például az utódállamokra, avagy a nagyhatalmakra, vagy az úgynevezett békeszereződésekbeli hatalmakra vonatkoztatott eredmények, amelyek kifejezésre juttatják, mi az illető államban, illetve nemzetben az, ami a való állam és a való nemzet általános életjelenségeivel azonos, közös állami, illetve nemzeti fogalmat megvalósítóan általános és egyetemes.

Kifejezésre juttatják: melyek az illető ily állam, illetve nemzet keletkezésének okai, népi léte válhatott-e a valóságban is nemzetivé. Ha pedig nem, államoknak, illetőleg nemzeteknek hatalmi alapokon történt képeztetése, illetve a meglévő államokra, nemzetekre kényszerített hatalmi erő létesíthet-e, avagy megbonthat-e nemzeti személyi organizmusi egységet és ezen nyugvó állami alakulatot. Célszerűségi belátás hiányában [38] a hódítás folytán kikényszerített helyzet megtöri-e, és mily esetben töri meg a tovább is élő virtuális nemzeti létet; [39] az állam, illetve nemzet igazi lényegével [40] ellentétesen alakult ki ily hatalmi, külső állam-, illetve nemzetlét tárgyi adottságában mi a maradandó, [41] és mi a változó? Szakadatlan küzdés nemcsak az egyesek, hanem az államok és nemzetek életének is alapprincípiuma. Ha kell: harc és háború. [42]

Középhelyet foglal az ismeréscél szempontjából az állam- és nemzetegység tárgykörének az az osztályozása, amely időpontokhoz, vagy bizonyos eseményekhez, [43] illetve időtartamok mellőzésével, vagy azok körén belül bizonyos folyamatokhoz, részmozzanatokhoz, alkotmányokhoz, helyzetekhez, avagy történeti korszakbeli egységekhez, nemkülönben egyes korszakok lényegét alkotó középponti problémákhoz, [44] vagy államkeletkezési és fogalmi teóriákhoz [45] és más differenciáló tényezőkhöz  [46] viszonyítottan vizsgál állam- és nemzetegységtípusokat, és ezeknek a típusoknak törvényszerűségeit, keletkezési, fenmaradási okozati összefüggéseit, értéki érvényességeit tűzi feladata tárgyául, az összehasonlító tudomány körében is keresve a kollektív képletek tipikus megegyezéseit, párhuzamosságait és szabályszerűségeit.

Az előadottakból önként folyik, hogy az államfilozófia és ennek keretében a nemzetegységtan, habár önálló szaktudomány, tárgyköre mégis minden más tudománnyal érintkezik.

A tudomány, mint egység, különösen ezen a téren nyer elméleti igazolást.

A tudomány sohasem befejezett. Kiváltképp kiemelendőnek véljük azokat a tudományokat, amelyek az állam- és nemzetlét, mint önálló személyi organizmus fizikai tényezőivel, az alkatánál és földrajzi helyzeténél fogva államalkotásra, nemzetképzésre és fenntartásra alkalmas, határozott határvonalú, osztatlan egészként jelentkező földterülettel és az állami s nemzeti szervezettségben élő, habár esetleg külön fajú és külön nyelvet beszélő népelemekből alakult nemzeti néppel foglalkoznak. A vízfelszíni és a szárazföldi felületi formák hatásainak kimutatásával megvilágítják, hogy a fajiságnak sem szabad oly feltétlen hatalmat tulajdonítani, hogy a klímahatások miattuk teljesen kiküszöbölhetők lennének, és hogy a nemzeti fajerő az esetleg különfajú és külön nyelvet beszélő népelemek egységbe forrt nemzeti kvalitásának, mint nemzetet fentartó szellemi és erkölcsi felsőbbségnek kizárólagos forrása [47] lenne. Habár tagadhatatlan, hogy a fajiság fogalma egyrészt az evolúciós elmélet fajbiológiai elveinek uralomra jutása következtében, másrészt a nacionalizmus politikai jelentőségének XIX. századbeli fokozódása folytán mind nagyobb szerepet játszó, [48] öregbedő tényező. Megvilágítják a földrajzi tényezőknek nagy történeti hatását, emberfajták és népfajok tagoltságainak, állami s nemzeti evolúcióknak egyik jelentős felosztási alapját, [49] és azt, hogy mindez a tényező sem homályosíthatja el a nemzetté fejlett nép lelki és akarati sajátos önelhatározását, azokat az örök emberi eszme szempontjainak mindenkor megfelelő, változások alá is eshető, javítható, [50] jellegzetes tulajdonságokat, amelyek az élő, személyi szerves egység kezdetei, a fejlődésnek és fennmaradásnak kútfői.

Nemkülönben arra figyelemmel, hogy az államfilozófia, mint a jogfilozófia, [51] a konkrét állami és nemzeti tartalmak világától távolabb állva, az állami s nemzeti jelenségek végső értékmérőit keresi, és a határvonalait tekintve fölötte áll a tételes jogtudományi ágaknak, megállapítható, hogy összefonódva a közgazdaságtani, szociológiai és történelmi ismeretek rendszerbe foglalt tárházaival a tételes jog normái átszűrésével [52] oly atmoszférába lép, amely legközelebb áll az általános tudományos filozófia tárgyköréhez.

Az államfilozófia ismeretköre ezek szerint az általános filozófia területéből sarjadzik, feladatköre pedig a jogfilozófián át egyenes leszármazója azoknak a problémaköröknek, amelyek az emberi szellem, a dolgok legtávolabbi, legáltalánosabb okai és alapjai legtökéletesebb megismerését célozzák.

Igazolt tehát az az állítás, hogy az államfilozófia sajátos, önálló tudományág. Nem egyéb, mint a filozófia egyetemes szempontjainak, végső előfeltevéseinek tervszerű, rendszeres alkalmazása az állami életre, és ennek körén belül a nemzetegység önálló személyi organizmusára. Sajátos tudományszak, mert ebből a szempontból a kérdés megoldását semmiféle más tudomány önálló céljául nem tűzi.

A sajátosságot és önállóságot ugyanis nem az illető tudomány tárgya, hanem mindig az a szempont valósítja meg, amely alatt az illető tudomány tárgyát tekintjük.

Ez az oka annak, hogy a többi tudományág különléti szükségessége és azok önálló jelentősége az államfilozófia, mint külön szaktudomány önálló művelésével nem változik, akár a szellemi, akár a fizikai valóságtudományok köreit vizsgáljuk, beleértve a tételes jogok tudományait magában foglaló jogászatot, és annak ellenére, hogy, amint Josef Kohler berlini egyetemi tanár, mondotta: ohne Philosophie keine Wissenschaft. [53] A tudományi tárgyazonosság ellenére a dolgok megvilágítása az új szempontok reflektorainak felvonulásával csak erősbödik. Az új fény az állami és nemzeti élet gyakorlati megnyilvánulásában, főleg pedig az államakarati elhatározásokban, a törvényhozásban, az emberi cselekvések számára új célokat tűz, és annak, ami benne megvalósul, értékesebb tartalmat kölcsönöz.

Az előadottakat összefoglalva, megállapítható, hogy az államfilozófia az állami élet és ennek körében a nemzetegység tipikus tényezőit, formáit, képződéseit, [54] változásait, [55] fejlődését, fenmaradását és ezek okait a maguk elvontságában kutatja. Megállapítja, [hogy] mi az állam, [56] és az ennek körébe eső, vagy egészben, illetve részben annak körén kívül álló nemzet fogalma; melyek az e körbe tartozó tudományos meghatározások, amelyek a fogalmak szerkezeteit és a dolgok sorozatainak általános jellegeit tükröztetik vissza, és amelyek az osztályozások határfái. [57] Megállapítja, mi azoknak mibenléte, [58] és melyek azoknak legegyetemesebb formai feltételei. Miben áll az állam- s nemzetismeret, valamint az állami és nemzeti valóság viszonya. Melyek az állam és nemzet megismerésének határai. Az állam s nemzet fogalma és más létező dolgok fogalmai [59] mily viszonyban állanak egymással.

Az államfilozófia fogalmi rendszere magában foglalja nemcsak az állami s nemzeti élet tényezőinek és formáinak ismeretét, hanem azok szervezetének, technikájának általános vizsgálatát, mint általános típusok megszerkesztését. Az osztály és osztálytag elve a legegyetemesebb fogalmakat miként követi, és ezekben a valóságokban hogyan érvényesül. [60]

Sajátos feladata az államfilozófiának az állam s nemzetismeret mellett kutatni az állam- és nemzettan logikáját, megállapítani az állami s nemzeti gondolkodás szükségképi és egyetemes formáit, az állami s nemzeti gondolat helyességét és érvényességét, kutatva azt a mozzanatot, amelynek figyelmen kívül hagyása az igazság legbensőbb lényegébe ütközik. További feladata: megállapítani azt a céltudatos és következetes eljárási módot, [61] amely szerint a tárgykör sajátosságainak szem előtt tartása mellett, hol az indukció, hol a dedukció, hol a redukció módszerének felhasználásával az analízis, a szintézis és az autotézis útjain [62] át igaz ismeretekre jutunk, és az igazságok rendszerét megalkothatjuk. [63]

A vonatkozó egyetemes tételek és végső előfeltevések megállapításánál azonban nem hagyhatjuk tekinteten kivül az államok, nemzetek keletkezésének, fejlődésének, elmúlásának, azaz a történéseknek összehasonlító módszerrel való vizsgálatát és a többi tudományszak kutatásai és eredményei rendszeresítését, mert az ezeket az adatokat és eredményeket nyújtó tudományágak ma már messze eltávolodtak a közös törzstől, az ismereteredmények összességeit rendszerező, teljes és egységes, az igazságoknak az egész világra irányuló, örök rendszerétől.

Foglalkozni kell ezek szerint az államfilozófiának a szaktudományi kutatás kiegészítőjével, az állam- és nemzetlét metafizikájával, amely redukció útján az őslények felismerésére vezet, minden létezőnek végső elveit vizsgálja, végtelen messzeségbe nyúlóan szab irányt a szaktudományoknak, azok sajátos, speciális hipotéziseit túlszárnyalva szerkeszti meg az egységes, tudatos világfelfogást.

Csak látszat az, hogy az állam- s nemzettantudomány kevesebb szakismeretet követel, mint bármely más, például kémia, fizika, gazdaságtan, földtan szaktudományág. Ez a látszatosság [64] a történelemtudományoknál és minden oly tudományágnál jelentkezik, amelynek nincsenek a tudományos fogalmak kifejezésére szolgáló, sajátos műszavai. Itt mindenütt az emberek nagy tömege azt hiszi (épp úgy, mint az újabban mind sűrűbben követelt szavazásoknál), hogy az emberiség életének vonatkozó, különösen állam- s nemzetéleti jelenségei, ezek szükségleti kielégítésének módozatai mindenkitől minden nagyobb fáradság, előzetes tanulmányok nélkül megközelithetők. Az emberek nagy tömege, de még a vezetésre hivatottak is, a tudományos kifejezésre szolgáló szavakat használják, anélkül, hogy azok való jelentését ismernék. Sőt a mindennapi közhasználatban ezek a szavak (például alkotmány, törvény) a meghatározott, sajátos értelmüket, ha teljesen nem is veszítik el, de lényegesen különböznek azok tudományos állam- s nemzetéleti fogalmaitól.

Jelentős feladata tehát az államfilozófiának a nemzetlelki folyamatok vizsgálata, az állam és nemzet lelki élete törvényszerűségeinek megállapítása, a tömegpszichológia [65] sajátosságainak kutatása. Mily mérvben érvényesül azok létében az egyes emberi és az összetes [sic!] akarat. Mennyiben uralkodik az okság és célszerűség [66] elve. Bennrejlik-e mindez az állami s nemzeti életben, avagy egy immanens világszellem önkifejlése, az általános világnézet talajában gyökeredző gondolat.

Az államfilozófiának sajátos tárgya az állami és nemzeti értékelmélet, mint az általános világfelfogás függvénye. Ennek körében meg kell határozni, melyek a haladás abszolút értékmérői. Az emberi tudás részéről átfoghatóan az emberi egyedi, nemzeti, állami létében nyilvánuló erőfeszítésnek, küzdelemnek és harcnak mi a végső értelme és célja. Mi ebben a tekintetben a kauzális és teológiai függés. Mi az állam- és nemzetlét szubsztanciális egysége, amelynek mindig meg kell maradnia,67 és amelyen, ha valami történik, minden változásnak végbe kell mennie. Avagy az a tétel-e a való, hogy valóság a mozgalmasság (mobilité). Nincsenek dolgok, melyek keletkeztek, csak dolgok, melyek keletkeznek; nincsenek állapotok, melyek megmaradnak, csak állapotok, melyek változnak. [68] Meg kell állapítani, hogy az állami s nemzeti létben a megmaradással korrelatíve érvényesülő változás honnan és miből meríti a mindenkori nóvumot. Általában véve megvalósítható-e az állam és nemzet létének végső értelme. A megvalósítási folyamatokban a többit megelőzően mily végső értékek és mennyiben nyernek realizálást. S ennek körén belül az állam és nemzet individualitásához, az adott szervezeti diszpozíciókhoz kötött fejlődési törvények [69] mennyiben érvényesülnek.

Meg kell állapítani, hogy az államok és nemzetek léte az emberiség tökéletesedésének folyamatával, az emberiség haladásával veszít-e értékében, avagy azok értéke megfelelően súlyosbodik-e?

Az általános filozófia köréből meríti, de az államfilozófia saját megállapításának tárgya is, hogy abszolút értékűek-e az emberi nem értéktudati végső céljai, a végső eszmények: igazság, szépség és jóság?

Sajátlagos jelentőséget nyer mindez azoknál a vizsgálódásoknál, amelyek nemcsak elemezik, de megjelölik azokat az irányokat, amelyek államoknak, nemzeteknek, népeknek ezek világcsaládjában [70] való helyét, [71] erejét, értékét, [72] azok világhatalmi jellegét, [73] világhatalmi társas alakulatait, [74] egyesüléseit és idővel esetleg ily organizmusi egységes lét keletkezését, céljait, valamint mindezek emberi értékeit meghatározzák.

Mint minden tudomány, [75] úgy az államfilozófia is, a tudományos törvényeket nemcsak önmagáért kereső tudomány.

A tiszta államfilozófia az állam- s nemzetlét ismerettanának formai határozmányaival foglalkozik.

Az alkalmazott államfilozófia azonban az állami s nemzeti gondolkodás és cselekvés szabályozása a tiszta államfilozófia általános határozmányaira vonatkoztatottan.

Az alkalmazott államfilozófia, mint egységesített ismeret, anélkül, hogy normatív tudománnyá válnék, teleológiai vizsgálatok útján akár közvetlenül, akár közvetve, [76] a most említett határozmányoknak az állami s nemzeti lét összes jelenségeiben való alkalmaztatásra vonatkozó irányítását vonja feladatkörébe, mert az államfilozófiának is a valóságokhoz kell igazodnia. Legfőbb céljaihoz tartozik, hogy a cselekvést, a való életet a saját ismeretrendszerével áthassa. Tiszta fogalmakhoz segítse az egyént, s annak nemzeti s állami életét. Az emberi appercepciót tökéletesbítse. Szigorú következetességekhez szoktassa az élő organizmusokat. Megóvja a létet a téves tanoktól. A lelket késztesse necsak erőkifejtésre, de küzdelemre. Igaz tartalmat nyer így az élet törvénye, az erkölcs fegyelme. A lelkekben csak így élhet leküzdhetetlenül az igazságnak, jogosságnak és jóságnak kötelességérzettől áthatott szelleme.

A világfelfogások mérkőzésében csak az államfilozófiai tanulmányok mélysége óvhatja meg a nemzetet az egyoldalú felfogásoktól, megtermékenyítve annak államléti világszemléletét.

Eléje új célokat, új feladatokat tüz. Az emberi tudás alapvető kultúrértékeit a többi tudományosság eredményeivel együttesen oly fokban állítja az egyéni és közösségi személyi szervezetek szolgálatába, hogy azok az emberiség nagy összefüggéseinek öntudatos, cselekvő, saját tetteiért mindenben erkölcsileg felelős tagjai lesznek. Hittel és bizalommal, a végső egyetemes [77] eszmények, az abszolút értékek tudatában edzett akarattal a valót, az igazat és a jót megvédve, nemcsak a hazai és más igaz intézmények kultuszának tiszteletével, de azoknak a nemzetek és népek családjában előállott nagy megrendülésben való hű megőrzésével fognak harcolni a jövőért. S nem fogják, mint széttört üvegpoharakat, az ősi, nemzeti, sajátos intézményeket, - nem gondolván át, hogy azok egy élő, személyes organizmus elválaszthatatlan részei - megsemmisíteni és a rombolók járszalagján haladva, tudatlanul azokat idegen fércalkotásokkal helyettesíteni. Halottat életbe idézni nem lehet; de élőt eltemetni, míg szíve meg nem tör, örök bűn, még ha a tudatlan tömeg, avagy az ellenség követeli is azt.

A XIX. század individualisztikus, az egyént a maga saját érdekkörében túlságosan elszigetelő eszmeirányzattal szemben - minthogy az állami s nemzeti létek fenmaradását nemcsak befelé, de kifelé is érvényesülő, kollektív erőkifejtés határozza meg -, előtérbe kell lépnie annak a gondolatnak, amely az egyént nemcsak önmagáért, [78] hanem az egyén fölött élő államalkotó nemzetért [79] szemléli, és amely a jelen kor demokratikus világáramlati jogokat alárendeli annak a kötelességteljesítésnek és felelősségérzetnek, amelyet a nemzet- s államlélek egységének kifejlése megkövetel.

A tudomány fegyvereivel, köztük a filozófiai iskolák koronkénti virágzási [80] korainak termékeivel felvértezett egyén és nemzet meg fogja állani a helyét a tudományos gondolkodás legújabbkori vadvizeivel szemben, főleg a hagyományos értékeket ledönteni törekvő, félbenmaradt racionalizmusnak, valamint a történelmi materializmusnak, a szellemi szabadságot lenyűgöző radikalizmusnak, az állam- és nemzetlétet tagadó, az erkölcsi világrendet megdönteni igyekvő kozmopolitizmusnak, a tévesen alkalmazott szociáldemokratizmusnak, úgy az ortodox marxizmusnak, [81] mint a revizionizmusnak, [82] nemkülönben az intellektuálizmust elvető, az erőszakot dicsőítő, az élet lendületét a puszta akciókban kereső szindikalizmusnak [83] és a szabad asszociációk önkéntes együttműködésének elméletén alapuló anarchizmusnak, avagy a marxizmus legújabb válfajának, az osztályharc végsőig menő küzdelmét hirdető, a forradalmi terrort rendes eszközzé tevő, minden vonatkozásában antidemokratikus bolsevizmusnak, [84] a tanácsköztársasági kommunizmusnak nagy társadalmi rétegeket átfogó, s nem egy esetben nemzeteket lenyűgöző megnyilatkozásai ellenében is.

Új eszményképek, világértékek, az igazságoknak új ismeretei nyernek alkalmazást. A tudományok különböző folyamai az össztudományba visszaömölve, mint tudományegység mindenkire nézve cselekvésre nevelővé válik, s a jövőnek alkotója lesz.

*

[1] W. Wundt: Einleitung in die Philosophie, 1914, 18.

[2] Kornis Gyula: Történetfilozófia, 1924. 1.

[3] Pauler Ákos: Bevezetés a filozófiába. 1921, 8.

[4] W. Wundt: System der Philosophie. 1907. 1.

[5] Alexander Bernát: Az újkori filozófia története. 1902. II. k. 106.

[6] Rudolf Stammler: Wirtschaft und Recht nach der materialistiscinen Geschichtsauffassung. 1896. IV. B. 349. és köv. l.

[7] R. Stammler: Die Lehre von den richtigen Rechte. 1902. 185.

[8] Böhm Károly: Az ember és világa, III. k. 1906. Pauler: id. m. 295.

[9] Kornis Gyula: Bevezetés a tudományos gondolkodásba. 1922. 10.

[10] Riehl: Bevezetés a jelenkor filozófiájába (ford. Bánóczi) 202.

[11] Riehl: id. m. 212.

[12] Riehl: uo. 7.

[13] Szekfű Gyula: Történetpolitikai tanulmányok, 1924, 7.

[14] Szekfű: i. m. 11.

[15] W. Wundt: System der Philosophie, 1907. I. k., 76.

[16] Wundt: Logik. Erkenntnisslehre. 1893, 524.

[17] Pauler Akos: Bevezetés a filozófiába. 1921, 205.

18 Moór Gyula: Bevezetés a jogfilozófiába, 1923, 14.

[19] W. Wundt: System d. Ph. I. B. 309.

[20] W. Wundt: Erkenntnisslehre, 1893, 640.

[21] Moór: id. m. 48.

[22] Rudolf Stammler: Lehrbuch der Rechtsphilosophie, 1922. 278.

[23] Gustav Radbruch: Grundzüge der Rechtsphilosophie, 1922. 278.

[24] Georg Jellinek: Alg. Staatslehre, 1900. 302.; Hans Kelsen: Hauptprobleme der Staatslehre, Tübingen, 1911. 395, 412.

[25] Kuncz Ödön: Bevezetés a jogtudományba, 1924. 3. (l. mlég G. Radbruch: Einführung in die Rechtswissenschaft.)

[26] Komis Gyula: Történetfilozófia. 1924. 157.

[27] W. Wundt: System d. Ph. I. k. 339.

[28] Kornis Gyula: Bevezetés a tudományos gondolkodásba, 1922, 128.

[29] W. Wundt: System d. Ph. 13.

[30] W. Wundt: Einleitung i. d. Phil. 71.

[31] Th. Ribot: A lelki átöröklés. (Ford. Holló) Párizs, 1893, 189.; W. Wundt: System d. Ph. II. k. 118.; A. Weismann: Das Keimplasma, eine Theorie der Vererbung, Jena, 1892.; H. Spencer: Alapvető elvek. (Ford. Jónás) Összetett fejlődés, 408, 433.; A. Weismann: Az élet határai. (Ford. Cserny) 1914. 48.; Ernst Ziegler: Die Vererbungslehre in der Biologie und in der Sociologie, Jena, 1918, 392.

[32] W. Wundt: System d. Ph., II. k. (Gesatmtgeist) 188.; Concha Győző: Politika. I. k. 216.

[33] Hans Kelsen: Hauptprobleme der Staatsirechtslehre, 1911. 106.

[34] Pauler Ákos: Tudománytan. (Logika. Az igazság elméletének alapvonalai.) 1925, 170.

[35] Kuncz Ignác: A nemzetállam tankönyve. 1902, 112.

[36] Pauler: Bev. a filozófiába, id. m. 293.

[37] Pauler: id. m. 142.

[38] Pikler Gyula: Az államalakulat törvénye (A jog keletkezéséről és fejlődéséről) 1897, 243.

[39] Szentirmay Ödön: A magyar nemzetegységtan 1920. (Tűnő nemzetek) 26.

[40 W. Wundt: Methodenlehre, 1894 I. R. 569.

[41] H. Spencer: id. m. (Felbomlás) 329.

42 Somló Bódog: Machiavelli. 1921. 17.

[43] Herm. Rehm: Geschichte der Staatsrechtswissenschaft, 1896. 262.

[44] Dekény István: A történettudomány módszertana, 1925, 52.

[45] Angyal Pál: A jogbölcsészét alapfeltételei, 1922. 49.; Concha Győző: id. m. 205.; Moór Gyula: id. m. II. fej. 53-157.

[46] Krisztics Sándor: Nemzet és állam a keletkezés, fejlés, viszony szempontjából, 1914. 159-237.

[47] Czirbusz Géza: Anthropogeographia, 1915. I. R. 124, 126.

[48] Kornis Gyula: Történetfilozófia id. m. 87.

[49] Gróf Teleki Pál - Vargha György: Modern földrajz és oktatás. 1923. (Dékány István: Aötrapogeografia) 105.

[50] Gróf Széchenyi István: A kelet népe, 1841. Bef. rész.

[51] Josef Kohler: Lehrbuch der Rechtsphilosophie, 1917. 21.

[52] Hans Kelsen: id. m. 162.

[53] Josef Kohler: Moderne Rechtsprobleme, 1913, 4.

[54] Pulszky Ágost: A jog és állambölcsészet alaptanai. 1885, 175.

[55] H. Spencer: id. m. (Az erő átalakulása és egyenértékűsége) 234.

[56] G. Jellinek: Allgemeine Staatslehre. 1900, 121.

[57] J. St. Mill: A deduktív és induktív logika rendszere. (Ford. Szász Béla) I. k. 206, 228.

[58] R. Gneist: Der Rechtsstaat, 1879. 26.

[59] Chr. Sigwart: Logik. Tübingen, 1904. I. k. 324.

[60] W. Stanley Jevons: A logika elemei. (Ford. Kelemen) 1911. 65.

[61] W. Wundt: Methodenlehre, id. m. II. R. 51, 231.

[62] Pauler Ákos: Logika id. m. 186.

[63] Sigwart: id. m. II. k. 736.

[64] Freemann A. Edw.: A történelem tanulmányozásának módszerei. (Ford. Hegedűs) 1895. 101.

[65] Gustave le Bon: A tömegek lélektana. (Ford. Balla) 1913. 17.

[66] W. Wundt: Erkenntnisslehre. 1893 (Zweckprincip) 631.

[67] W. Wundt: System d. Ph. id. m. II. k. 63.

[68] Henri Bergson: lntroduction á la Metaphysique, 1903. (Ford. Fogarasi) 29.

[69] Pauer Imre: A lélektan alaptanai, 1912. 196.

[70] Ludw. Stein: Einführung in die Sociologie, München, 1921. 449.

[71] Szentirmay Ödön: id. m. 36.

[72] Gustav Ratzenhofer: Wesen und Zweck der Politik. Leipzig, 1893. II. k. 242.

[73] J. C. Bluntschli: Das moderne Völkerrecht, 1872. 95.

[74] Concha Győző: Politika id. m. 67., 581.

[75] W. Wundt: Einleitung in die Phil. id. m. 6.

[76] Somló Bódog: Jogbölcseleti előadások, 1906, 5.

[77] W. Wundt: System d. Ph. id. m. I. K. (Universelle Einheitsidee) 425.

[78] Hans Kelsen: id. m. 429.

[79] Kornis Gyula: Kultúrpolitikánk irányelvei, 1921. 25, 39.

[80] Finkey Ferenc: A tételes jog alapelvei és vezéreszméi. 1908. 163.

[81] Kautsky.

[82] Bemstein.

[83] Bergson, Sorel, Szabó Ervin.

[84] Uljanov ([Lenin), Trockij, Buharin.

*

In Magyar Jogi Szemle, 7. évf., 7. szám (1926), 277-291.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés