Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Bárdossy László: Az értelmiségi ifjúság nemzeti hivatása (1942)

Bárdossy László: Az értelmiségi ifjúság nemzeti hivatása (1942)

  2021.08.12. 14:25

Bárdossy László hivatalban levő miniszterelnök 1942. március 1-jén a Soli Deo Gloria Szövetség által a Darányi Kálmán Diákház javára indítandó gyűjtés alkalmából tartott gyűlésen mondott beszédet. A kiadvány formájában (Bethlen Rt., Budapest, 1942) is megjelent beszéd ritkasága miatt - Bárdossy korábbi és későbbi beszédeivel ellentétben - nem került az Ideiglenes Nemzeti Kormány által betiltott művek listájára.


- A mai szép ünnepély rendezői azt kívánják tőlem, hogy a magyar értelmiségi ifjúság hivatásáról beszéljek. Nem könnyű feladat ez. Mert vajon lehet-e utat mutatni és irányt szabni a tavaszi szélnek, amely a termékeny nyár ígéretét hozza? Vajon lehet-e és szabad-e az ifjúság hivatásáról beszélni annak, aki már az idősebb nemzedék szemével nézi az életet, az élet adottságait, lehetőségeit és korlátait? Az, amit hivatásunknak érzünk, a lélek legmélyéből fakad. A lélek legmélyéből, ahová égi erők fénye vetítette. A hivatás nem szerep, nem feladat, nem megbízás, hanem életünk megmásíthatatlan formája, a magunk megnyilatkozása, amely lehet dicsőséges, vagy tragikus, teljesítésének eredménye lehet kudarc, vagy diadal, de amibe belebeszélni nem lehet. Legalább nem úgy, hogy megállapításaink változtatni, vagy módosítani tudnának azon, amit valaki egyszer lelkében igazán hivatásának vállalt. S ha nem így vállalta, vajon érdemes-e sok szót vesztegetni rá?

 - Fiatalnak lenni a szó szellemi értelmében, azaz fiatalnak lenni hívőn, meggyőződésért síkra szállni és szolgálni készségesen: már magában is hivatás, már magában is program. E hivatás beteljesülése vagy csődje nem a mi sorsunk, hanem azoké, akikre az eljövendő élet munkája és harcai várnak. Ők szemben állnak a felkelő nappal. Mi azon az oldalon, ahová az árnyékok esnek; árnyékok, amelyekben aggodalmak és kétségek bújnak meg.

- Okosabb volna tehát, ha megfordítanók a problémát. Ha nem azt vizsgálnók, mi legyen az ifjúság hivatása, hanem azt, hogy milyen .hivatást vállaló ifjúságnak lehet építő szerepe a nemzet életében? Fiatalnak lenni nemcsak fizikai, de elsőrendűen szellemi állapot. Az ifjúságban mindig van valami majdnem anyagtalan. A fiatalembert még nem fonták be az érdek és haszon indái. Lelkét nem verte bilincsbe a gond. Játékok boldog országából jön. Lelkében még tisztán és töretlenül rajzolódnak ki azok az eszmények, amelyek felé bátor léptekkel megindul... Az ifjúság az örökké megújuló nemzet, s ezért valamiképpen benne testesül meg a nemzet maga. Élő lánc a jelen és a jövő között. Már nem egészen a jelenben él, és még nem érte el a jövőt. Mintha valamiképp időn kívül léteznék: lebegne, szállna, szándék és megvalósulás mezsgyéjén. Ugyanakkor eleven kapcsolat a nemzet részei, a különböző társadalmi osztályok között. Mert ha fiatalnak mondja is magát, nem az, aki máris egyik, vagy másik társadalmi osztállyal vállal különös közösséget, és nem az egész osztatlan nemzettel. 

- De az ifjúság csak addig igazán az egész nemzeté, amíg a jövővel mérkőző kedvével egyetlen pillanatra sem szakad ki az örök magyar sors közösségéből. Amíg vállalja ezt a közös sorsot, amíg magyarnak érzi és tudja magát. És magyarként akarja elvégezni azt, amit majd feladatként maga elé tűz. Goethe azt írja valahol, hogy csak azt érthetjük meg igazán, amit szeretünk. S ha megértésünket teljessé, méllyé, hibátlanná akarjuk tenni, szeretetünket szenvedéllyé kell felfokoznunk. 

- A nemzet életében csak annak az ifjúságnak lehet építő szerepe, amely ilyen szenvedélyesen szeret mindent, ami magyar. Szereti a népet, amelynek a véréből vér, a földművelőt, a kétkezi és szellemi munkást és mindazokat, akik bármilyen formában és módon szolgálják nemzetünk ügyét. Szereti a nemzet múltját, századokon át megszentelt, de az ősi szellemben folyton megújuló élet formáit. A múlt - tükör, amelyben a nemzet önmagát látja; jaj annak a nemzedéknek, amely túl sokat néz ebbe a tükörbe. De jaj annak is, amelyik sohasem tekint bele. Csak az a nemzedék lehet naggyá, amely nem feledkezik meg a magyar múlt nagyságáról, de nem is merül el benne.

Hit, meggyőződés, készség a szolgálatra, ha kell, az áldozatra: ezek az elemek adják az ifjúság tiszta fényben ragyogó ötvözetét. Csak annak az ifjúságnak lehet szava és része a nemzet életében, amely hinni tud. Hinni tud a magyarságban és a nemzet jövőjében... hinni egy magasabb igazságban! Azokban az eszményekben, amelyek cselekvésre serkentik. Hinni abban, hogy eszményei megvalósíthatók, s hinni önmagában, az erejében. 

- De a hit ne legyen tűnő fény az ifjúság arcán, hanem mélyen gyökerező meggyőződés. Nem hit az, amely hamarosan kiég. Ahogyan nem szeretet az, amely rövid idő alatt kiapad. Azért van szükség a meggyőződés erejére és szilárdságára, mert csak ezzel lehet megmaradni a kiválasztott és helyesnek talált úton. A nemzetnek nincsen semmi haszna azokból, akik önmaguktól folyton búcsúzkodva, mindig új és még újabb eszmények után futnak. Állhatatosság a lélek ereje és állhatatosság a munka eredményének biztosítéka. Kell a hit és kell a meggyőződés, de nem kell az ennek képébe öltözött fanatizmus, amely mögött legtöbbször hiú magabízás, vak és konok csökönyösség lappang. Csak az álomjáró útját nem kísérik kétségek és aggodalmak, az álomjáró számára nincsenek mélységek és magasságok, mert az álomjáró semmit sem lát.

- Mindaz, amiről eddig beszéltünk: szeretet, hit, meggyőződés, állhatatosság - mindez csak azért kell, hogy az a szolgálat, amelyet az ifjúság, az örök, el nem múló nemzetért vállal, minél gyümölcsözőbb, minél eredményesebb legyen. Szolgálat! - Ez az a fogalom, amelyben az ifjúság hivatása leginkább megtestesül ... Ma sokat, talán túl sokat beszélnek áldozatokról. Minek ezek a nagy szavak? Bizonyos, hogy az áldozathozatalnak is megvan a maga ideje. De a nemzet elsősorban szolgálatot vár tőlünk, a mindennapi élet kicsiny és nagy dolgaiban egyformán. Szerény ez a szó anélkül, hogy felesleges alázat lenne benne. Elménk, két kezünk, munkánk felajánlását jelenti - mindnyájunkért. Azért a közösségért, amelyhez elválaszthatatlanul tartozunk. Minden kicsi dologban, a magunkában is, ezt a közösséget szolgáljuk. Szolgáljuk hát hűséggel, becsülettel, önzetlenül..., de önérzettel, és sohase a magunk megbecsülésének árán. Sohasem úgy, hogy szolgálatunk becsületességén és önzetlenségén folt, vagy árnyék essék!

- Ilyen szolgálat - és nem agitáció - az eszmények megvalósításának igazi útja és módja. Ahogyan az eszmények valóraváltásánál sem a külső, személyi siker, s nem a magunk dicsősége a cél, hanem mindig a nemzeti közösség érdeke. Ezért akármennyire csillogó, akármilyen tetszetős gondolatokért se hagyjuk el a józan okosságot - népünknek ezt az ősi erényét, amely mértéket tart, és számol azzal, hogy a lehetőségeknek sokszor szűk korlátai között mozgunk. 

- Mi az, amit mindezen túl a nemzet elvár a magyar ifjúságtól? Legfőképpen azt, hogy legyen a nemzeti egység kovásza, s hozza meg a társadalmi különbségek és ellentétek ma még sokszor bántó és fájdalmas diszharmóniájából a kiegyenlítődést. Ne engedje, hogy türelmetlen gyűlölködés lazítsa, vagy éppen megbontsa a lelkekben már összecsendülő egységet. Azt várja a nemzet, hogy az egész ifjúság bátor kézzel vigye előbbre a társadalmi igazság megvalósulását. 

- A mai napon március havába lépünk. Ez a tavasznak és az ifjúságnak hónapja. Odakint a földeken még fehér hótakaró hever, de alatta már bontja csíráit a diadalmas élet. Ez a tavasz nehéz tavasz lesz. Háborúban állunk, s ez valóban áldozatokat és nélkülözést követel. De rendületlenül hiszem, hogy a nemzet ereje, s mindenekfelett a magyar ifjúság szárnyaló lendülete átsegít bennünket minden bajon és vészen. 

- Annak az ifjúságnak a tarsolyába, amely most indul el az élet nehéz útján, még szeretnék beletenni egy üzenetet. Zrínyi Miklósnak, a költőnek üzenetét, aki ezeket írta a »Török Áfiumban«: »Fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, a kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának a gyümölcsét érlelni, akit az emberek dicsőségnek hívnak. Minékünk pedig, magyaroknak, nemcsak dicsőségünk, de megmaradásunk is abban vagyon«.

*

In Dunántúli Protestáns Lap, 53. évf., 10. szám (1942), 41-42.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters