Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Teghze Gyula: Az igazi állam és a helyes jog (1937) - Részlet

Teghze Gyula: Az igazi állam és a helyes jog (1937) - Részlet

  2021.08.10. 16:56

Az állam és a jog értéktana (axiológiája)

Az igazi állam és a helyes jog

1. § Bevezetés

Az igazi állam és a helyes jog tana. Az anarchizmus problémájának ki­fejtésénél láttuk, hogy az állam-, illetve jog nélküli állapot az utópiák körébe tartozik, az államot és a jogot az emberiség feltétlen alakulatának és jelenségének kellett tartanunk, s így most már áttérhetünk az „Állam- és jogbölcsészet" második „Gyakorlati része" másik problémájá­nak részletezésére, nevezetesen az igazi állam és a helyes jog kérdésének vizsgálatára.


Felmerülő kérdések. Egyes problémák előzőleg azonban itt is tisztázandók lesznek. Így mindenekelőtt néznünk kell: a) azokat a kísérleteket, melyek eddigelé az igazi állam megkonstruálása, a helyes jog megállapítása tekintetében tétettek, és áttérünk ezzel kapcso­latban:

b) e jelenségek (állam és jog) céljának, értelmének vizsgá­latára, s itt azt nézzük, minő helyet foglalnak el ez alakulatok az értékek világában;

c) kutatjuk továbbá, mi jelentkezik itt a helyesség mér­tékeként,

d) végül kifejtjük ezek tekintetében felfogásunkat.

2. § Az eszményi államra vonatkozó felfogások

Megoldási kísérletek. 1. Mielőtt az igazi állam és a helyes jog kifejtésébe kezdenénk, nézzük azokat a kísérleteket, melyek ez irányban már mutatkoztak.

2. Először az eszményi államról szóló tanokat fogjuk vázolni, s csak azután térünk át a helyes jogra vonatkozó fel­fogásokra.

Platón tana. 3. I. Az ókorban ez irányban első­sorban Platón kísérleteit tehetjük vizsgálat tárgyává.

Eszményi államát ő az Állam (πολιτεία) című művében fejtette ki, míg Törvények (Νόμοι) című munkájában a meg­valósíthatónak képzelt legjobb államot rajzolja.

Eszményi államának három osztálya van: a) kormányzók b) a harcosok, c) a földművelők és kéz­művesek, akik Platón szerint a lélek három részének, az értelemnek, a szív érzelmeinek és az érzékiségnek felelnek meg.

Ami már most az állam berendezését illeti, a harmadik osztály alá van vetve a két elsőnek; a kormányzásban ez nem vehet részt.

A két felső osztályban, mint a közösség reprezentálóiban nő- és vagyonközösség áll fenn; külön család és magántulajdon csak a harmadik osztálynál van.

A nők is polgárok. Ugyanazon kötelességek terhelik őket, mint a férfiakat; háborúban ők is aktíve vesznek részt.

Hogy a polgárok feladatuknak megfelelhessenek, erre külön nevelendők lesznek. A nevelés Platón eszményi államában tehát különös fontossággal bír.

A természetjogi iskola felfogása. II. Ami a természetjogi iskola állam­felfogását illeti, úgy ez irányzat csak azt az államot fogadja el igazságosnak, mely szerződésen nyug­szik, s ahol tehát minden hatóság, mint minden intézkedés kö­zös megállapodás eredménye.

Államregények. III. Eszményi államról szólnak az úgynevezett államregények is.

a) Itt elsősorban Morus Tamás: De optimo rei publicae statu deque nova insula Utopia libri duo. 1516. című művét említhetjük.

Állama berendezését tekintve, demokratikus köztársaság. Szerveit nézve a tanácskozó testület (szenátus) választás útján jön létre; van népgyűlés is. Választatik az állam elnöke, a protophylarchos.

Az utópiai állam polgárai csak a föld bérlői; a föld tulajdon­joga az államé. Magántulajdon-kialakulás megakadályozásának céljából a házakat is minden tizedik évben szétosztják.

A termények és készítmények az egész országban közraktárakban gyűjtetnek össze. Minden családfő ingyen kapja a családtagok szükség-követelte tárgyait. A közös készletekből elsősorban a betegek szükségletei fedeztetnek. A pénz használata ismeretlen.

A családi élet alapja a monogám házasság. A törvény meghatározza, mily korban léphetnek a polgárok házasságra; az elválás meghatározott esetekben lehetséges.

Gondoskodik a népesség állandó egyensúlyáról gyarmatok alapításával.

A nevelést szabályozza, de e tekintetben kevés számú szabályt állít fel.

Az utópiai alkotmány legfontosabb része: a munka organi­zációja. Munka alól senki sincs felmentve ; a munkaidő általában véve 6 óra.

b) A másik idetartozó munka Campanella Tamás: Civitas solis vel de reipublicae idea dialogus poeticus. 1623.

Szerinte az állam élén egy főpap: Sol áll; segédjei az állami ügyek főcsoportjainak vezetői. Három segédje van, akik három elvet képviselnek. Ezek az elvek a következők: hatalom, bölcsesség, szeretet.

Az első hatásköréhez tartoznak: hadügy, honvédelem, közbiztonság ügye. A második működés körébe esnek a közművelő­dés ügyei; felsőbb nevelés- és oktatásügy, művészet, irodalom s tudományok. A harmadik triumvir a két nem közötti viszony szabályozását és ellenőrzését végzi, a fajfenntartást és annak nemesítését irányítja.

A hivatalnokok választása tekintetében a tehetség és tudás mérvadó; ezek kijelölése a népképviselők gyűlésén történik.

A vagyonközösséggel együtt a nők és gyermekek közös­ségét is kívánja, s általában véve az emberek összes viszonyait a hatóságok őrködése alá helyezi.

c) Cabet (1788—1856) felfogását „Voyage en Icarie" című munkájában fejti ki.

Nem ösmeri a rendi és osztálykülönbségeket; elveti a magántulajdont, magánmunkát és magángazdaságot, va­lamint a pénzt is; de fenntartja a házasságot és a családi életet.

Az összes polgárok egyenlő arányban részesednek a közös­ség előnyeiben és terheiben; voltaképpen valamennyien egy nagy családot alkotnak.

Földbirtok és a tőke a társadalom osztatlan tulajdona, melyet a társadalom megbízottai kezelnek, s a jövedelmet egyenlő arányban osztják szét.

Általános munkakötelezettség áll fenn.

Az állam élén egy elnök áll, kinek 15 segédje van. Ezek az egyes közigazgatási ágak vezetői. A törvényhozást egy kép­viselőtestület végzi; minden polgárnak aktív és passzív választó­joga van.

A provinciáknak és községeknek is vannak képviselő­testületei. A hivatalnokok meghatározott időtartamra válasz­tatnak, és ez idő alatt elmozdíthatatlanok.

A nevelés a hasznos tehetségek fejlesztésében és a társadalomellenes hajlamok elnyomásában áll.

Újabb irányzatok. IV. Az előbb említett teoretikus tanokkal, illetve a képzelet művének tekinthető elgondolásokkal szemben újabban egyes politikai irányok, mint a fasizmus, nemzetiszocializmus igyekeznek az igazi, tökéletes állam képét nyújtani.

Minthogy azonban ezen irányzatok nem a régi individuális állam teljes átformálását célozzák, mint inkább csak egyes intézmények tekintetében tüntetnek fel egyelőre változást, ezek tárgyalását mellőzhetjük, s vizsgálhatjuk azokat a kísér­leteket, melyek a mai individualisztikus állammal szemben egy új, tökéletesebb állam vázlatát akarják kirajzolni.

Ilynemű irányzatot látunk Radbruch: Grundzüge der Rechtsphilosophie (1914) című művében, ki az általa megvalósítandónak tartott kultúrállam mintáját a katolikus egyházban, és ezzel kapcsolatban a középkori világ államorganizációjában véli fellelhetni. [1]

Radbruch azonban eltekintve a katolikus és konzervatív államfelfogás, valamint protestáns és liberális államfelfogás közötti különbség vázolásától, ezen eszményi államának kifejtésébe szintén nem bocsátkozik, áttérhetünk tehát a másik, az újabb felfogás körébe tartozó mű, O. Spann: Der wahre Staat (1923) című munkájának részletezésére.

Spann könyvében a ma uralkodó individualizmussal, s az ezen nyugvó állammal szemben az univerzalizmusból, tehát az egésznek a rész feletti előbbrevalóságán nyugvó felfogásból indul ki, s e tanon alapuló államot tartja helyesnek, megfelelőnek. [2]

A társadalom, illetve állam helyes konstrukciójánál - sze­rinte - a következőket kell szem előtt tartanunk:

1. A tagok a) organikus egyenlőtlenségét, azok individualisztikus, atomisztikus egyenlősége helyett;

b) a tagoknak a célok szempontjából való egyenértékét (Äquivalenz); s azt, hogy

c) ezek egyenértéke egyszersmind egyenlő szolgáltatást is jelent;

2. hierarchikus és rangfokozatos értékkülönbséget a részek között;

3. végül azt, hogy a társadalom egységeként nem a külön­böző egyedek jelentkeznek, hanem a közösségek, s ezekbe bekapcsolódva nyer csak az egyes létet.

E közösségek különben egy szellemi egység részei, s mint részegészek, rendi jelleggel bírnak. Innét: a) a rendi tagozódás felépítési törvénye a központosított egység helyett; b) a közvetettség felépítési törvénye a közvetlen alárendeltség helyett, s e) a részek organizációja azok mechanikus és atomisztikus elkülönítése helyett. [3]

Kifejti ezután Spann, hogy közönség csak az egyének különbözősége által támad: anya és gyermek; tanító és tanít­vány stbv. Az egyformaság ennek ellenére itt is nélkülözhetetlen. E tényt a közösség lelki egyenlősége vagy homogenitása törvényének nevezi.

Az egyformaság azonban csak kevés számú egyének között állhat fenn. A közönségek kicsiségének törvénye ez. [4]

Ezek a kis alakulatok egymással szemben idegenek, s így ezek rétegezése [5] szükséges, s hogy az egység meg ne szűnjék, a rendezésnek kényszer, uralom útján kell történni. [6] 

A liberális-demokratikus jellegű társadalom megelégszik a legalacsonyabb értékmérővel, mint amely az állam mechanikai jellegének megfelel; más idők társadalma más értékosztályozást kíván, olyat, mint amely az uralkodó értékrendszerekkel egyezik. [7]

A közönségek különfélesége rendi társadalomhoz vezet.

Hogy egységes társadalom létesülhessen, az egymástól különböző egyesülő közönségeknek oly jelleggel kell bírniok, hogy azok a társadalomban mutatkozó szellemi-egység részei lehessenek, s itt a tagok jellegével bírhassanak [8] Ilyen tagok a társadalomban a rendek lesznek. [9]

Az ekként előálló egész sajátos jelleggel bír, s lényegét a többi egészekkel való vonatkozásából meríti. [10] Ezek különféle tevékenységet fejtenek ki.

A rendi állam az universális társadalom-felfogás legtökéletesebb politikai kifejezése. [11]

3. § A helyes jogra vonatkozó tanok

Egyes felfogások. 1. Az előbbiekben az eszményi államról szóló tanokat fejtegettük, de vannak felfogások, melyek a helyes jogot kívánják megállapítani.

Az ide tartozó elméletek négy csoportját különböztethetjük meg aszerint, hogy azok:

a) a helyes jogban a természetben uralkodó törvény­szerűség további érvényesülését látják, avagy

b) azt az emberi boldogság, illetve haladás eszközének tekintik;

c) benne a társadalmi lét törvényszerűségét találják, illetve

d) azt a közérdeket megvalósító, de az uralkodó érzelmek­kel egyező logikus szabályok foglalatának tartják.

[A] helyes jog azonos a természetben érvényesülő törvényekkel. 2. a) Itt mindenekelőtt azokat az elméleteket említhetjük melyek a jognak az okozatossági törvény szerinti kialakulásában látják a helyes jognak a megvalósulását.

Ezek a tanok ismét több csoportra oszlanak.

α) Természetes kiválasztás tana. Elsősorban azokat az írókat sorol­hatjuk itt fel, akik a mindenségben uralkodó természetes kiválasztás törvényeinek szolgálatában állónak tartják a jogot, illetve azon faji tulajdonságok kifejlesztését előmozdítónak vélik azt, melyek a létért folytatott küzdelemben a győzelmet biztosítják. Mint szólamot már Ulpianus kijelentésé­ben: „lex naturae est, quod natura omnia animalia docuit" megtaláljuk e tételt, de amely mint tudományos elmélet csak az újabb időben lépett fel. (Hesse, Matzat, Gumplowicz, az eugenetikái elméletek hívei: Schallmayer stb.) [12] A természe­tes kiválasztást legtökéletesebben szolgáló jog tehát itt a helyes jog.

Ez iskolára nézve először is megjegyezzük, hogy a társa­dalomra nézve nem a természeti világ törvényei az irányadók, hanem a társadalmi életben az erkölcs törvényei a döntők, melyek igen sokszor ellentétesek a természetben uralkodó törvényekkel; de másrészt kiemelhetjük, hogy a kiválasztás irányai (testi vagy a szellemi növekvés stb.) tekintetében, tehát a tekintetben, hogy minő kiválasztás a megfelelő, feltét­len ismérvünk nincs.

A tan tehát hipotézisekkel dolgozik.

β) A történelmi materializmus felfogása. E csoportba sorozhatjuk a gazdasági materializmus tanát is, amely sze­rint a jog végcélja a gazdasági élet természet törvényei szerinti fejlődésének előmozdítása, s így a helyes jog is e cél, a gazdasági fejlődés szolgálatában áll.

Meg kell azonban jegyezni, hogy ahhoz, hogy itt az élet előmozdításáról, vagy hátráltatásáról beszélhessünk, a hirdetett törvényszerűségnek nem szabad feltétlennek lenni, mert ha az ilyen, előmozdításról vagy hátráltatásáról a társadalmi életben nem is szólhatunk. Legalábbis a fejlődés üteme tekin­tetében kell, hogy előfordulhasson az eltérés lehetősége. Ezt gyorsíthatja, illetve lassíthatja a helyes jog.

γ) A fejlődés tana. Ugyancsak a társadalom természetes fejlődési menetével egyező jogot tekinti von Liszt helyes jognak.

A jogfejlődés „irányát" ő az összehasonlító jogtudomány segítségével magának a jognak a változásából kívánja megállapítani. A jogösszehasonlítás útján nevezetesen állandóan visszatérő, s mértékként szereplő fejlődési típusokat fogunk - szerinte - megállapíthatni tudni, ami lehetővé teszi a nem­zet életében az elért fejlődési fok meghatározását, s ezzel együtt a jövőben szükségképp elérendő következő fejlődési foknak, a legközelebbi jövendőnek, a leendőnek, tehát e fejlődési fokot szolgáló helyes jognak a megjelölését.

Egy másik helyen von Liszt tételét következőkép formu­lázza: „Miután mi a létezőt történelmileg létrejöttnek tekint­jük, s ennek megfelelőleg a jövőt megállapítjuk, megismerjük azt is, aminek lenni kell. Az eljövendő és megvalósítandó ennyiben azonos fogalmak. Csak a fejlődési irányzat adhat a megvalósítandó tekintetében felvilágosítást." [13]

Hiányzik azonban itt is annak megállapítása, minő válto­zás jelentkezik fejlődésként; valamint a fejlődés mértékének megjelölése sincs meg. Nincs bizonyítva továbbá a fejlődés törvényszerűsége se; végül nincs igazolva az se, hogy a jövő azonos a helyessel.

b) Utilitarista teória. b) Egy másik tan itt az utilitarista felfogás. Bentham szerint a helyes jog mértéke „a legtöbb ember legnagyobb boldogsága", végső célként e boldogság jelentkezvén.

A haladás tana. E tan továbbfejlesztését H. Spencer-nél látjuk.

α) Spencer szerint a társadalmi haladás az egoizmus és altruizmus ellentétének megszűnésében áll. Helyes jog tehát az lesz, mely a szükségszerű, természetes fejlődést nem gátolja, az emberek boldogságát szolgálja, azok igazságossági szükségleteinek megfelel.

Mindkét elméletnél hiányzik azonban a haladás kritériuma. Benthamnál ezenkívül nincs megállapítva a boldogságot képviselő javak eloszlása az egyesek között. Egyforma vagy különböző legyen-e ez? 

β) Ugyancsak ez iskola körébe sorozható Kohler (Lehrbuch der Rechtsphilosophie 1917. 12. l.), aki a jogot a kultúra hala­dása előmozdítási eszközének véli.

A jog feladata egyrészt, hogy a kultúrát előbbre vigye, másrészt a gátló momentumokat háttérbe szorítsa. Minthogy azonban a szükségszerű fejlődés a kulturális előhaladás irá­nyától eltérhet - amennyiben a kultúra logikaellenes elemeket, logikátlanságokat is tartalmaz -, a jognak feladata a kultúra haladásának előmozdítása, s a kultúra foka, mint a jog helyes­ségének a szükségszerű fejlődés fogalmától eltérő és különböző mértéke szerepelhet a jog megítélésénél, illetve a helyes jog megállapításánál értékmérőként.

γ) Kohler irányának követője Berolzheimer. A fejlődés eszméje - szerinte [14] - azt jelenti, hogy a történeti folyamat nem tények puszta egymásutánját matatja, hanem, hogy az előálló (Werden) nem egyéb, mint sarjnak (Keim) a kifejlő­dése, úgyhogy minden jövő a múltban már bentfoglaltatik, s a későbbi logikai szükségességgel támad az előzőből.

A fejlődéstörténeti kialakulásból megismerhetjük a ma uralkodó fejlődéstörténeti törekvést. Ebből azután meg­állapíthatjuk a természetes, azaz azt a fejlődési irányt, mely a törvényhozó befolyása nélkül létesül. A törvényhozó ez irány­zatot előmozdítja, amennyiben a természetes fejlődés a kultúrát emeli, ellenben gátolja, amennyiben e természetes irányzat káros utakra téved. A helyes jog itt a fejlődéssel egyező irányt jelenti.

A kultúra haladásának kritériuma azonban mindkét írónál hiányzik.

c) A társadalmi törvényszerűség elmélete. Ugyancsak a helyes jog megállapí­tására törekszik R. Stammler: Die Lehre von dem richtigen Recht (1902) című munkájában. A tiszta vagyis az egyes minden egyéni sajátos­ságától mentes (objektív) akaratban véli ezt feltalálhatni. [15]

Ő egyébként egy „változó tartalommal bíró" természeti jogot ösmer. [16]

Stammler szerint a társadalmi lét törvényszerűsége vala­mely társadalom eszmei jellegében áll, mint amelynek szabályo­zása minden egyes alárendeltnek általános figyelembevételével történik akként, hogy minden egyes oly elbánásban és szabályozásban részesüljön, ahogy ő - ha őt szabadnak tekintjük - akarni is kíván. [17] A szabadon (vagyis tárgyilagosan) akaró emberek egyesülése jelentkezik ekként a társadalmi lét végcéljaként. [18]

Felmerül a kérdés, mikor következik ez állapot be?

A társadalmi lét két eleme: a gazdasági élet s ennek szabályozása közül az eszménnyel való egyezés csak ez utóbbinál fordul elő.

Ez eszmény a szabadon egyesülő emberek közössége lesz, s az ennek megfelelő jog: az igazságos jog.

Stammler mármost a helyes jog eszméjét a következő­képpen fejti ki:

Az emberi közösség gondolatában két elem rejlik: 1. hogy tagjai emberek, öncélúak emberi méltóságukban; 2. hogy mint közös cél munkájának munkásai, tehát mint a közösség részei, élnek.

1. Ami az első pontot illeti, azt kell nézni, hogy minden egyes jogi akarásban, vagyis valamely jogviszonyban az egyik a másikat még öncélnak tekinti-e vagy sem?

Erkölcstelen tartalmú szerződések ennélfogva semmisek, azok tehát, amelyek az egyiket mint a másikat céljainak puszta eszközét az utóbbinak kiszolgáltatják. Ilyen az uzsora, differentiális üzletek stb.

2. A másik pontot tekintve, a jog formális alapgondolata­iban benne rejlik még az is, hogy a közösség gondolatához mindenkor ragaszkodjunk. Itt azután azt az ellentmondást kell kiküszöböl­nünk, hogy másokat majd kényszerrel és erőszakkal bevonjunk a jog közösségébe, vagy pedig kizárjuk őket abból.

A tekintetben, hogy mily módon kell már most az egyes esetben döntenünk a mai jogállás szerint különbség van a büntetőjog, közigazgatási jog és polgári jog között.

A büntetőjog területén a büntethetőség kérdésére nézve ma kizárólag a betű uralkodik. Senki se büntethető, aki a törvény szerint büntethető cselekményt nem követett el.

Ellentéte ennek a közigazgatási bíráskodás. A közigazgatási jogban a jogásztevékenység mindkét oldalát, úgy a paragrafált, mint pedig az elvileg helyes jogot, figyelembe kell venni.

E két jog között mintegy közbül álló a polgári jog: átmenet ez oly értelemben, hogy rendszerint - míg a törvény betűjét, a paragrafust tekintjük - figyelembe vesszük, tekintettel vagyunk a méltányosságra is.

A helyes jog adott esetben ilymódon az érvényes formalisztikus joggal ellentmondásba kerülhet. Az ellentét mindig megmarad, annak teljes feloldását hiába reméljük. De csökkent­hető ez olyképpen, hogy a helyes jog mindinkább érvényhez jusson, s a jog akként hajtassék végre, hogy az helyes minőségét megtartsa. Ebben áll a társadalmi haladás jogalma és gondolata.

d) EKlketikus felfogás. Kunz Jenő: Az igazságos jog (1904) című értekezésében a helyes jog kérdését következőképp kísérli megállapítani.

A jog - mondja - háromféle tényezőnek, elemnek terméke.

a) Egyik elemét a gondolkodás és felismerés törvényei szolgáltatják. A jognak e szempontból logikusnak kell lenni.

b) A jognak második alkotó eleme az érzelmekben gyökeredzik. A jogi szabályozásnak egyezni kell tehát az uralkodó érzelmekkel. (Aequitas, humanizmus stb.)

c) A jognak harmadik elemét a közkövetelések képezik. A jognak tehát egyezni kell a közérdekkel (közbiztonság, hon­védelem stb.).

Azon jogszabályok, melynek elemei nem tiszták, máris nem tekinthetők az igazságos jog körébe tartozókként.

Igazságos az a jog, melynek alkotó elemei hibátlanok, vagyis melyben a logikai elemek a gondolkodás törvényeivel azonosak; melyben a közkövetelések, a társadalmi közérdek követeléseivel egyezők; végül benne az érzelmi elemek azon feltételeknek megfelelnek, melyek a jog szempontjából való helyességü­ket biztosítják.

Igazságosnak tekintjük tehát azt a jogot, mely mindenkit abban részesít, mit a társadalom igazi közérdeke követel, mit ennek hiányában vagy határán túl, az általános emberi együttérzés helyes érzelmei megkívánnak és ami, mindezek kielégítése után, a jogilag jeldolgozandó eset helyes logikai következményeként jelent­kezik.

Az állam és jog értelme s azok helye az értékek világában

4. § Értékelés

A kérdés feltevése. 1. Mint gyakorlati jelenségek - a  társadalom, állam és jog - bölcseletének, a társadalom-, állam- és jogbölcseletnek választ kell adni alkalmazott részében az „Állam és jog értéktanában" arra a kérdésre: - Mi az értelme az államnak és a jognak? Miért vannak ezek? Mi ezek helye az értékek világában? Mégpedig azért, hogy ennek alapján dönthessünk azon kérdés tekinteté­ben: mikor felelnek meg ezek céljuknak, mikor töltik be fel­adatunkat, mikor helyesek, értékesek ezek?

2. Mielőtt a probléma érdemleges tárgyalásába kezdenénk, s a jog és állam helyességének kérdését kutatnánk, előzőleg kérdésekre kell választ adnunk.

Vizsgálnunk kell nevezetesen elsősorban azt: a) mit értünk értéklés, különösen b) az állam, illetve jog értékelése alatt, c) mi jelentkezik itt értékmérőként, d) mi lesz az érték­lés eredménye?

Egyes teóriák. a) Felvetődik tehát először is a kérdés: mily alapon történik egyáltalán értéklés, becslés?

Ami az értéklés, a becslés felismerési módfát illeti, úgy e tekintetben két tannal, két felfogással, az intuitionizmussal és az empirizmussal találkozunk. Amaz, az intuitionizmus, önkéntelennek, adottnak, ösztönszerűnek tekinti az értéklést, a becslést; az empirizmus viszont tapasztalat ered­ményének tartja azt.

E két felfogást keresztezve, ismét három tant látunk, melyek megint más és más alapon gondolják az értéklés létre­jöttét, amennyiben ezek közül az egyik a becslés alapját az érzelemben, a másik az értelemben, harmadik viszont az észben látja.

Az első tan szerint az öröm és fájdalom érzete döntene az értéklés tekintetében; a másik felfogás szerint a kitűzött cél, az elérendő eredmény lenne irányadó a becslésre nézve; míg a harmadik teória szerint elvek, princípiumok alapján jönne létre az elhatározás, történne a döntés.

3. Az elmondottakat szem előtt tartva, szerintünk az értéklés alapját az érzés alkotja, az a körülmény nevezetesen, hogy érző lények vagyunk, hiányaink, szükségleteink, vágyaink vannak, melyek kielégítést igényelnek, s egyes dolgok e kielégítést nyújtják is s ennek megfelelőleg ezek értékesek. Ez alapon szólunk azután kellemes és kellemetlenről, hasznos és károsról, jó és rosszról, helyes és helytelenről. Az értékesség mértéke már most aszerint igazodik, mennyiben képes valamely dolog a szükségleteket kielégíteni, s megfelelő érzést kelteni, a különböző célt megvalósítani, elérni segíteni.

Míg tehát az értéklés alapját érzetekben, hiányérzetekben látjuk, az értelem, tehát a tapasztalat, az értékelésnél annyiban játszik szerepet, hogy az a kielégítést nyújtó tárgyak között válogat, s azt nézi, hogy a kitűzött és elérendő célt az eszközök valamelyike s ezt is mily mértékben előmozdítja-e vagy sem?

A fejlődés legmagasabb fokán végül elvek szem előtt tartásával észparancson fog alapulni a becslés.

Tekintettel arra, hogy itt - az állam és a jog vizsgálatá­nál - (nem egyéni, hanem) társadalmi jelenségekről van szó, s a becslést nem az egyén teljesíti, hanem az összesség, itt tehát nem egyéni, hanem társadalmi értéklésről beszélünk. Kollektív psychologiai jelenségek egy esetéről lesz itt szó, tehát annak kifejtéséről, hogy az egyesek egymástól eltérő érzéseiből, hogy és mint alakul ki egy közös, az egyes érzések eredőjeként jelent­kező érzés. [19]

Az összesség szükségletei irányadók ugyanis a társadalmi életben a kielégítést nyújtó eszközök értéklésénél, s e tekintet­ben az itt helyet foglaló értéklés összességi, azaz az egyéni értéklések eredője lesz. A hiányok kielégítésére szolgáló dolgok, javak elérendő célokként, s ez alapon értékekként lépnek fel azután.

4. A célokat majd osztályozhatjuk; ezeknek bizonyos egymásutánját, hierachiáját állapíthatjuk meg.

A felmerülő célokat vizsgálva mindenekelőtt abszolút és relatív célokat, s ezzel egyezőleg megfelelő értékeket különböz­tethetünk is meg, s amazokat, az abszolút értékeket önállóknak, feltétleneknek tekintve, emezek, viszont relatív értékek lesz­nek, a körülmények szerint igazodnak.

Feltétlen célokként az emberiség életében a legfőbb javak: az igaz, szép és jó jelentkeznek, [20] míg az ezek szolgálatában álló relatív értékek szubjektívek, azaz alanyiak, egyéniek, és objektívek, vagyis tárgyilagosak, általánosak lehetnek.

5. b) A társadalmi életben azután az értéklés különböző tereken (az erkölcs körében, a gazdasági, jogi stb. életben) történhetik, s az eszközök értéklése részben az egyes körökön belül, de az egyes körök között is előfordulhat, úgyhogy itt az értékek hierarchiáját konstruálhatjuk meg.

A fellépő szükségletek minőségének, tartalmának különbözősége szerint mármost ennek megfelelőleg az értékeknek ismét eltérő fajait ismerjük.

A gazdasági, vallási, esztétikai értékek mellett az értékek külön fajaiként az erkölcsi értékek jelentkeznek.

A lét biztosítására, a fejlődés előmozdítására, a jó, bizonyos megfelelő helyzet, meghatározott kultúrállapot, a célok elérésére irányuló eszmék megvalósítását jelentő lét [21] fenntartására vonat­kozó törekvések tartoznak ez utóbbiak körébe.

Levezetett s így relatív, de objektív értékként jelentkezik már most az emberi összműködés eredménye, a kultúra, ennek alakja, az állam, eszköze a jog is, abszolút értékek szolgálatában állván ezek. [22]

6. c) Egyrészt az állami létet a kultúra előfeltételének tartva, magát az államot egy cél megtestesülésének, egy eszme uralomra jutásának, tehát egy speciális kultúrállapot megjelenési alakjá­nak tekintve, a jog a kultúra megvalósulása, az állam fennállása feltételeinek eszköze lesz.

A helyesség mértéke. 7. d) A helyesség mértékeként e jelenségeknél - az államnál és jognál - az államra nézve a kitűzött cél, a kultúra által felállított eszmény, a jognál az emberi cselekvések és alakulatok helyessége mértéke­ként a cselekvés tökéletességének fokaként szereplő erkölcs jelentkezik. [23]

5. § A helyesség problémája az államra és a jogra vonatkozólag

A kérdés feltevése. 1. Felmerül már most annak vizsgálatának szüksége, miként, mily módon vethetjük fel és oldhatjuk meg az államra és jogra vonatkozólag a megfelelőség, a helyesség problémáját?

Két szempont veendő itt figyelembe; két kérdés vár itt megoldásra.

a) Az első kérdés, mely vizsgálandó, a kitűzött cél, a megvalósítandó kultúrállapot, az eszmény kérdése lesz, vagyis az: mi legyen a jog által megvalósítandó cél? Milyen legyen az ennek megfelelő állam és jog?

Etikai kérdés ez, tartalom kérdése.

b) De vizsgálandó az is, mikor felel meg már most az állam - mint intézmény - céljának, eszméjének berendezését tekintve, vagyis, hogy alakja és működése mikor törvényszerű? Hogy a jog mikor éri el célját?

Technikai kérdés ez, a berendezés, az eljárás, az alak kér­dése, a jog módszerének, az igazságosság megállapításának kérdése.

2. Az igazságos államnak, a helyes jognak mindkét kérdésre megfelelő választ kell adni. Az az állam lesz az igazi, az a jog a helyes, mely a megfelelő célt a megfelelő módon és eszközökkel éri el.

Az egész állami berendezés: törvényhozás, végrehajtás, a hozandó törvények alkalmasságának, valamint a hozott ítéletek igazságosságának kérdése ide tartozik, vagyis annak eldöntése: milyen célokat tűzzön ki az állam s miként valósítsa meg azokat a jog.

6. § Megoldási kísérletek: különböző rendszerek

Különböző iskolák. 1. Akár abszolút, akár objektív érték­nek tekintjük az erkölcsöt, [24] a jognak értéke csak objektív, amennyiben pedig a jog folyton változó életvi­szonyok szabályozása, ennek értéke relatív lesz.

Vannak mindamellett rendszerek, melyek a jognak is abszolút értéket tulajdonítanak. Bizonyos, tapasztalatilag nem igazolható előfeltételekből indulnak ki ezek: metafizikai jellegűek. Ezekkel szemben a tapasztalati rendszerek állanak. [25]

A) Metafizikai rendszerek.

2. Ilyen lenne: a) természetjog, akár a mindenségben uralkodó törvényszerűség folytatásaként jelentkeznék ez a jog, akár az emberi természettel, illetve a társadalom természetével egyező jog tekintetnék ilyennek.

A mindenségben jelentkező feltétlen elvek szerepelnének e jognál; annak azután ez elveket követnie is kellene. Az ellentmondás azonban itt elkerülhetetlen, mert a természetben az elvek egymást keresztezik. Így ellenkezik egyrészt a harc, tehát a rombolás elve és a lét fennmaradásának a tétele.

A második esetben felmerülne a kérdés: mi lenne ennek a természetnek speciális, jellemző vonása? Bizonyos általános tételeket nyernének itt csupán, melyek üresek, tartalom­ nélküliek lennének.

b) Az észjogi rendszer szintén üres lesz. Az ész legfeljebb formális elveket nyújtana, így példának okáért az összenemütközés elvének érvényesítését kívánva. Feltétlen tételeket a gyakorlati élet számára az észből levezetni nem lehet.

B) Tapasztalati rendszerek.

3. Itt célként A) az: a) egyes, b) egy osztály, a kisebbség, c) az összesség jóléte szerepelne,

avagy B) a) az egyes, b) egy osztály, c) az összesség fejlődése, sajá­tosságának tekintett jellemvonás hatványozása jelentkeznék, illetve egyes konkrét célok lépnének fel feltétlenül megvalósítandókként.

Ami e végső célokra vonatkozó felfogásokat illeti, úgy ezeket részben a különböző politikai irányokban, részben egyes elméleti tanokban tényleg megtalálhatjuk.

4. A) Az egyéni boldogság jelentkezik az állam és a jog végcéljaként, a szofisták államfelfogásában. Az egoista etika érvé­nyesülését jelenti ez az államéletben.

Az arisztokratikus államok a kisebbség (egy osztály) jólétét akarják megteremteni; míg a Bentham-féle utilitarizmuson felépülő államnál a tömeg boldogságát megvalósító állam jelent­kezik eszményi államként.

5. B) Az egyéni tökéletesedést az állam végcéljaként különösen Platón és Aristotelész tűzik ki, míg a középkori államok egy osztály kiemelését tekintik az állam céljának.

Mi a történeti haladást elfogadó felfogást, a historizmust, tartjuk megfelelőnek vagyis a mindenkori társadalomban jelentkező végső célok, eszmények lesznek azok, melyek az egyes korszakokban igazi állam és a helyes jog példányképét nyújtják.

Abszolút célok itt ki nem tűzhetők; a célok és eszmények, korok és népek szerint, a körülményeknek megfelelőleg változnak.

7. § Az igazságosság kérdése

Mikor éri el célját a jog, mikor igazságos az? A másik kérdés, mely itt felmerül: Mikor éri el az állam és a jog célját? Mikor törvényszerű e két alakulat? Mikor tökéletes formailag tehát az állam? Mikor igazságos a jog? E kérdések tekintetében válaszként csak általános tételek állíthatók fel, melyek azonban szemben az előbbi relatívként jelentkező célokkal, abszolútaknak lesznek tekinthetők.

Az igazságosság különböző felfogása. Így az igazságosság Platónnál [26] még a renddel azonos. Az értelem uralmát jelenti ez a többi lelki tulajdonságok felett. A lélek elemei közül az igazságos embernél a bátorság az értelem, a vágyak viszont a bátorság és az értelem uralma alatt állanak.

Az igazságosság Platón szerint államában különben nem egyéb, mint az összes polgárok államban való részvételének egyenlősége működésük egyenlőségének megfelelőleg.

Arisztotelésznél az igazságosság az egyenlővel, a szélsőségek közötti középpel azonos (Nic. Eth. 1106. l.), vagyis azon magaviselet, illetve érzület az, mely a törvénynek és az egyenlőségnek megfelel.

Ulpianus az igazságot a megfelelőséggel azonosítja. Szerinte ugyanis: „Justitia est constans et perpeta voluntas jus suum-cuique tribuendi. [27]

Aquinói Szt. Tamás a jogoknak egyenlőség szerinti kiosztá­sát tekinti igazságosnak.

Leibniz az igazságosságot az összes erények foglalatának mondja: „Justitia est virtus, quae omnes alias virtutes comprehendit." [18]

Spencer szerint igazságosság az, hogy mindenki azt teheti, amit akar, amennyiben ez által más szabadságát nem korlá­tozza.  [29]

Az újabbak közül Lasson szerint „az igazságosság abban áll, hogy az egyenlő egyenlő, az egyenlőtlen pedig egyenlőtlenségének megfelelő egyenlőtlen elbánásban részesüljön"; [30] míg Binder a törvény, illetve a jog igazságosságát abban találja, hogy az a jog legfőbb parancsával, melynek minden jognak megfelelni kell, amiben általában minden jog létalapját találja, meg­egyezzen. [31]

2. Ilyen abszolút tételként jelentkezik Stammlernél is az igazságosság, aki szerint „az egyes vitás eset igazság szerinti eldöntésénél a feladat az, hogy a feleket külön közösségbe egye­sítsük, s közöttük az egyenlőség elvei szerint döntsünk."

3. A kitűzött célokat ezután megállapítva, külön vizsgáló­dás tárgya lesz az állam berendezésének és az arra vonatkozó helyes jog megállapítása.

A különböző körülmények figyelembevétele mellett lesz­nek az intézmények azután oly módon szervezendők, hogy legtökéletesebben legyenek képesek már most a célul kitűzött eszményt szolgálni.

4. Az állam berendezése tekintetében különösen az a körülmény bír fontossággal, mennyiben vannak áthatva a tagok azon elvektől, melyeken az állam felépül. Minél inkább fogadják el ennek elveit, s így meg van bennük a hajlandóság de a lehetőség is, a megfelelő cselekvések véghezvitelére is, annál demokratikusabb berendezésű lesz az állam, viszont mennyivel kevésbé vannak a tagok az állam elvétől áthatva, illetve képzeltetik el a lehetőség azok elfogadására, annál arisztokratikusabb, illetve monarchikus berendezésű lesz ez alakulat, lesz ily jellegű az ennek megfelelő igazi állam.

5. Ugyanezen momentum irányadó a többi intézmények és alakulatok tekintetében is, s így a jogalkotásban való részvétel is az állam elvével való megegyezés mértékétől függ, valamint annak igazgatása és bíráskodása is aszerint irányul, mennyiben képesek az állam tagjai az elvének megfelelő cselekvéseket végre is hajtani.

Mindezen kérdések helyes megítélése és eldöntése tekintetében gyakorlati momentumok a döntők.

Az igazi állam, valamint ennek egyes intézményei, úgy­szintén a helyes jog tételei a körülményeknek megfelelőleg bizonyos formai elvek, momentumok tekintetbevételével lesz­nek tehát ennek folytán esetről-esetre elbírálandók és megállapítandók.

Az eredmény tehát, melyet a helyes jog keresésénél el­érünk az, hogy e tekintetben csak általános kijelentésekhez - ,int „jóhiszeműség", „jó erkölcsök" stb. kifejezésekhez — jutunk, melyek azonban nem határozott, élesen körülírt fogalmak, hanem csak szem előtt tartandó elvek, s azt mu­tatják, hogy a helyes jog mindenkori alakulása, tényleges, min­denkori értelme és tartalma az előforduló, folyton változó körülményektől függ.

Igazi állam, helyes jog egyébként nem pusztán elképzelt eszmények, hanem - attól eltekintve, hogy megvalósítandó célként jelentkeznek - az életben annak egyes szakaiban meg is valósulnak, egyes intézmények, jogi berendezések ez eszménynek meg is felelnek, hogy azután a körülmények változásával az intézmények és alakulatok ezen jellegüket ismét elveszítsék, s az ezeknek megfelelő alakulatok újból csak megvalósítandó célként lépnek fel, folyamányaként az élet folytonos változásá­nak és átalakulásának. [32]

*

[1] Radbruch: Grundzüge der Rechtsphilosophie (1914), 146. l.

[2] O. Spann: Der wahre Staat (1923), 196. l.

[3] I. m. 197. l.

[4] I. m. 199. l.

[5] I. m. 201. l.

[6] I. m. 202. l.

[7] I. m. 204. l.

[8] I. m. 206. l.

[9] I. m. 207. l.

[10] I. m. 208. l.

[11] I. m. 215. l.

[12] Natur und Staat. 1904.

[13] Radbruch: i. m. 17. l.

[14] Archiv für Rechts- und Wirtschaftsphilosophie. I. 1907-1908. 443. l.

[15] Lehrbuch der Rechtphilosophie. 1922, 167 és következő lap.

[16] Wirtschaft und Recht. 181. l. - V. ö. Nur die Kategorie des rich­tigen, gerechten Rechts ist allgemein gültig, aber keine ihrer Anwendungen. Radbruch: i. m. 5. l.

[17] I. m. 368. l.

[18] I. m. 575. l.

[19] Annak eldöntése, hogy ezen összességi értéklés tekintetében egy osztály, vagy a többség, a tömeg érzése-e az irányadó, a kollektív pszichológiába tartozik.

[20] Annak vizsgálata, hogy ezek egy értékre nem vezethetők-e vissza, nem a mi vizsgálódásunk körébe tartozik. V. ö. Radbruch: i. m. 87. l.

[21] Binder: Philosophie des Rechts. 1924, 107. l.

[22] Radbruch: i. m. 84. l.

[23] Radbruch: Grundzüge der Rechtsphilosophie. 1914. c. munkájá­ban (95. l.) tárgyukat tekintve, az értékek három faját ismeri ú. m. az erkölcsiség személyiségi értékét, az igazság és szépség működési értékét és az igazságosság közösségi értékét. Minthogy ezek közül az elsőbbséget bármelyik igényelheti a többivel szemben - szerinte - három lehe­tőség fordulhat elő ú. m. a) A működési és közösségi értékek a személyi értékek szolgálatában - tudomány, művészet, állam és a jog egyéni erkölcsösség szolgá­latában ;

b) A személyiségi és működési értékek a közösségi értékek szolgá­latában á erkölcsösség, tudomány és művészet a jog és állam szolgálatában;

c) személyiségi és közösségi értékek a kultúra szolgálatában - erkölcsösség, állam és jog, a tudomány és művészet a tárgyilag vett kultúra szolgálatában állhatnak. Három jelszó felelne meg ez irányzatok­énak, ú. m. szabadság - hatalom - kultúra, jelszavai s a megfelelő politikai irányzatként az előbbinél liberalizmus és demokrácia, a második­nál konzervativizmus jelentkeznék, míg a harmadiknak megfelelő irányzat­tal a történelemben Radbruch szerint még nem találkozunk. A sajátos módon felfogott és magyarázott klerikalizmus felelne meg szerinte ez állapotnak.

[24] Moór (Bevezetés a jogbölcseletbe. 1923, 302.) szerint az erkölcs abszolút mérték igé­nyével lép fel, ha tartalma nem is mentes a változandósággal járó relativitástól.

[25] A teológiai rendszeréket, mint amelyek az államot és a jogot Isten akaratára vezetik vissza, illetve lényegéből vezetik le, mint ma már csak néhány egyházi írónál fellépő tanokat mellőzhetjük.

[26] Binder: i. m. 386-387. l.

[27] I 10 pr. D. de just. et jure 1. l.

[28] Nova methodus desc. jurisprud. II. 8. 14.

[29] Principles of Ethics. 1888. II. 27. l.

[30] Lasson: System 221. l.

[31] Binder: i. m. 288. l.

[32] Stammler: Theorie des richtigen Rechts (1902) és Lehrbuch der Rechtsphilosophie (1924) c. munkáiban utalásokat igyekszik adni a helyes jogra vonatkozólag.

Míg a „Theorie" c. munkájában az általános elveket állítja fel, addig a „Lehrbuch''-ban „Praxis des richtigen Rechts" cím alatt nyújt egyes példákat.

Így beszél Stammler a helyes jog „megvalósulásáról" s említi itt az előjogokat, privilégiumokat, majd a megkegyelmezést.

Szól azután a „méltányosság" szerinti ítélkezésről; beszél „helyes jogokról és kötelességekről" ; tárgyalja „a szerződés szabadság korlátjait" ; említi a jogviszonyok „helyes érvényesülését", s végül a jogviszonyok „indokolt bevégződését", de mindez esetekben reá utal arra, hogy az adandó válasz az előforduló tényleges állapotokról és körülményektől függ.

*

In Teghze Gyula: Társadalom-, állam- és jogbölcselet. II. Gyakorlati tanok. Városi Nyomda, Debrecen, 1937, 27-47.

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters