A III. Internacionálé a legfiatalabb és legaktívabb valamennyi vallásközösség között. Vi­lágot átfogó Egyház, megszámlálhatatlan hívő­vel és prozelitával a világ minden táján, akik készek Lenin isteni küldetésének betöltéséért életüket áldozni.

A Szovjetunió ma, mikor a brit világbiro­dalom perszonálunióvá alakult - a világ leg­hatalmasabb birodalma: több, mint kétszer akkora az Amerikai Egyesült-Államoknál vagy Kínánál, s több, mint négyszer akkora, Európá­nál.

A Szovjet gazdasági rendszere planétánk leghatalmasabb gazdasági organizációja. A vi­lág területének, nyersanyagának, produktumai­nak s népességének egyhatoda fölött rendelkezik. Bányák és gyárak, utak és vasutak, bankok és áruházak, erdők és energiaforrások fölött.

Ez a hármasegységű hatalom egyetlen aka­ratnak engedelmeskedik. Ez az akarat az orosz kommunista párt vezetőjében, s egy emberben testesül meg: Stalin Józsefben.

Stalin címe után: a kommunista párt vezér­titkára. Rangja után: a kommunista Egyház pá­pája, Oroszország császára és - a Szovjet­tröszt vezérigazgatója.

Ezzel a milliók szíve, karja és zsebe fölötti hármas uralommal, hatalmasabb a pápánál, ha­talmasabb Rooseveltnél és hatalmasabb Morgan-nál. 

Ő a világ leghatalmasabb embere.

2. A kommunista egyház

A kommunizmus pártalakba öltöztetett val­lás.

A III. Internacionálé: Világegyház.

Az orosz kommunista párt - modem lovag­rend.

Oroszország maga - egyházi állam.

Ennek az új vallásnak is megvan a maga Bibliája: az ótestamentumot Marx, az újtesta­mentumot Lenin írta.

Megvan a pápája, kardinálisai és egyház­atyái, teológusai és zsinatai, eretnekek fölött ítélkező bírósága, indexe és inkvizíciója, szertar­tásai és dogmái, misszionáriusai, mártírjai, kul­tusza, szimbolikája és szervezete.

Egész külön etikája van, amely nemcsak azt parancsolja, hogy szenvedjünk érte, de azt is, hogy szenvedést okozzunk; nemcsak azt, hogy meghaljunk, de azt is, hogy másokat gyilkol­junk, és minden eszközzel kíséreljük meg a nagy cél elérését: az egész világot az új egyháznak és új hitnek alávetni.

Megvan a saját világnézete is: a materializ­mus. A többi vallással konkurens módra harcol, önmagát tartja az egyetlen igaz tanításnak, egyetlen erkölcsi tannak és egyetlen útnak, amely az embert megváltja abból a politikai, gazdasági, szociális és szellemi nyomorból, amelyben szenved: önmagát tartja a földi para­dicsom útcsinálójának.

Ez az új egyház, mint elsőrendű szellemi hatalom, Oroszországon kívül is erősen hat. Szellemi vezérek, mint Henri Barbusse tartoznak hozzá, férfiak mint Romain Rolland és Bernard Shaw, meghajolnak előtte. Még a nyugat egy­néhány kapitalistája is ebben a tanban látja a jövő világosságát, és az őskereszténységgel ha­sonlítja össze. A belőle kiáradó morális fény, a nyugat igen sok kiváló koponyáját oly erősen elvakítja, hogy saját kultúrájukba vetett hitü­ket elvesztve, a kommunizmustól várják az em­beriség megváltását.

Így válik a III. Internacionálé a szovjet­hatalom legerősebb szövetségesévé: mert ennek hatalmát tekintéllyel ruházza föl, és a nyugat elleni harchoz a szellemi fegyvereket szolgál­tatja.

3. A bolseviki állam

A bolseviki állam a kommunista egyház szervezete. Ugyanolyan módon tartozik ehhez az egyházhoz, mint ahogy manapság a vatikáni állam a katolikushoz, vagy az arab állam a vahabita egyházhoz; mint valamikor a vatikáni Róma, Lhassa és Mekka tartoztak egyházukhoz.

Itt épp fordított viszony uralkodik a pro­testáns és az anglikán egyházzal szemben: azok­nál ugyanis az egyházat alárendelik az állam­nak, míg itt ellenkezőleg: az állam van aláren­delve az egyháznak. Az állam a kommunista egyház végrehajtó szerve és világi fegyvere.

A nagy pápa, III. Innocenc álma volt a csá­szári hatalmat oly mértékben az egyházi alá he­lyezni, mint ahogy ma a szovjethatalom alá van vetve a kommunista egyháznak.

Ezért a szovjetföderáció alkotmány szerinti fölépítése külsőség csupán. A kormányzási tech­nika egyik problémája. A szovjethatalom igazi fölépítésének erősebb alapja van.

E hierarchikus állam, e hatalompiramis alapját Oroszország munkabíró lakossága ké­pezi. A parasztok hatalmas tömege és az ipari munkások kis csoportja.

Ennek a tömegnek uralkodó osztálya: az ipari munkások osztálya.

Efölött az osztály fölött mint kaszt egy kis kisebbség uralkodik: a kommunista párt.

Ezt a kasztot oligarcha módra uralja: a pártvezetőség.

A pártvezetőség felett diktátorként áll: a ve­zértitkár.

Ez a szisztéma nem a közvélemény és titkos választás ingadozó talajára épült, hanem nyílt szavazásra, meggyőződési terrorra és rendőr­ségre. A legfontosabb döntések a legkisebb ta­nácsban jönnek létre. A helyi szovjetek nem sej­tek, hanem csupán szerszámok az új államhata­lomban.

Lényeges kérdésekben abszolutisztikus és diktátori módszerek érvényesülnek. Az ellenál­lást elfojtja az erőszak. Még oly nemzeti hős, államalapító és nemzetmentő legitim ellenállását is, mint amilyen Trockijé.

4. Szovjettröszt

Miként az állam az egyháznak, úgy a gaz­dálkodás az államnak alárendeltje. A szovjet­gazdaság a szovjetállam közvetlen szerve.

Míg Nyugaton adók ellenében az államgaz­daság igen jelentős területeket átenged a vállal­kozóknak és részvénytársaságoknak, a szovjet­unió saját maga gazdálkodik.

Így nézve a szovjetuniót, gigantikus rész­vénytársaságnak tűnik föl, ahol az Unió lakos­sága a részvényes; felügyelőbizottság a pártveze­tőség, igazgatóság a szovjetkormány, vezérigaz­gató: Stalin. Ez a társaság látja el táplálékkal, ruházattal és munkával az Uniót, kezében tartja a termelést és elosztást csakúgy, mint a teljes külkereskedelmet.

Az államnak az, hogy egyedüli nagyvállal­kozója, kenyéradója és foglalkoztatója az orosz lakosságnak, korlátlan hatalmi helyzetet ad úgy befelé, mint kifelé.

A munkás ki van szolgáltatva az állam kénye-kedvének, mert kenyéradója egyszemélyben diktátora is, aki nemcsak bérének magasságát diktálja, hanem lakását, táplálékát és ruházatát is szabályozza. A sztrájk - szabotázzsá, a munka a szolgálati kötelezettség bizonyos nemévé válik. A munkásnak új kenyéradójától való függősége nagyobb, mint egykor a jobbágyé volt hűbérurával szemben: egyedül a rabszolga függőségével hasonlítható össze.

Az állam hatalmát példátlanul megerősíti, hogy az alattvalóval, mint tehetetlen munkavál­lalóval szemben, egyedüli munkaadó. Lerom­bolja azt a biztosítékot, amellyel nyugaton min­den tulajdon rendelkezik az állammal szemben. Az egyént egyszer, s mindenkorra megfosztja gaz­dasági önállóságától, és az államnak és tisztvise­lőinek életfogytiglani gyámsága és diktatúrája alá helyezi.

Kifelé ugyanolyan példátlan hatalmi helyzet felel meg, mint befelé. Külkereskedelmi mono­póliuma következtében a szovjetunió politikai tárgyalásai közben, a többi hatalmakkal szemben előnyben van. Tényleges hatalmi eszköz van a kezében, amivel partnerei nem rendelkeznek. Míg a többi államok csak kereskedelmi szerződé­seket ajánlhatnak, a szovjet megbízásokat, meg­rendeléseket és szállítást ajánl. Minden további nélkül egy ország egész iparát kizárhatja, és egyetlen tollvonással bojkottálhat birodalmakat. Milliós üzleteket kínálhat és utasíthat el.

Gazdasági hatalma különösen nagy olyan időkben, mikor kívüle senki sem akar és tud nagymértékű vásárlásokat eszközölni. Így ma egész európai és amerikai iparágak az orosz üz­letből élnek. Az egész világ ipara töri magát ezek után az üzletek után, alávetik magukat a legszo­katlanabb fizetési feltételeknek, csak azért, hogy a szovjetgazdaság fölépítésében részt vehessenek. A szovjetunió ezzel a gazdasági hatalmával nyo­mást gyakorol a nyugat kormányaira, és kijátssza őket épp úgy, mint ahogy iparvállalatokat kijátszik egymás ellen, s kölcsönösen lenyomja ajánlataikat. Az orosz külkereskedelmi hivatal így támogatja anyagilag az orosz világpolitikát, minthogy a III. Internacionálé erkölcsileg támo­gatja.

5. Új életforma

Egészen páratlan ez a szellemi, politikai és gazdasági hatalmi koncentráció. Nem hasonlít­ható össze egyetlen modern állammal sem. A  nyugati életforma számára épp oly idegen, minta régi Spárta, vagy a régi Peru alkotmánya, vagy akár Platón ideális állama.

Az idegenszerűség és újszerűség önmagá­ban még nem jelent értékítéletet. Egészen új életforma fejlődésének vagyunk tanúi, az em­beri közösség egészen új keretének.

Ez az új életforma nem őrültségen, hanem logikán alapszik. Vezetői és alapítói nem gonosz­tevők és nem bolondok; hanem fanatikusok, akik rendelkeznek a fanatikusok minden erejével, lel­kesedésével, egyoldalúságával és könyörtelensé­gével.

Minden nyugati embernek észre kell venni ezeket a jelenségeket, amelyek történelmileg sok­kal jelentősebbek a világháborúnál is. Elég puszta létezése, hogy a világ megváltozzék. Eredményeitől, sikereitől és balsikereitől függ az emberiség jórészének jövője.

A frázisokon, hazugságokon, propagandán és rágalmakon túl, minden európainak állást kell foglalnia a bolsevizmussal kapcsolatosan, és le kell vonni a maga és viselkedése számára a kon­zekvenciákat.

Mert minden idők legnagyobb szociológiai kísérlete az, amiről itt szó van, s ezt a kísérletet intelligens és tetterős férfiak csapata végzi az emberiség egyik legértékesebb és legtehetsége­sebb ágán.

II. Stalinizmus

1. Az ellenforradalom

Sok európai vár mintegy évtizede a nagy orosz ellenforradalomra. A vörös Napóleonra. És nem vették észre, hogy ez az ellenforradalom már megtörtént. Stalinizmusnak hívják, és Na­póleonja - Stalin.

Aki ragaszkodik a formulákhoz és külsősé­gekhez, az vakon nézi ezt a folyamatot. Mertnem zajlott le oly drámai hirtelenséggel, mint a francia forradalom nagy eseményei, hanem epi­kusan és lépésről-lépésre, mint Oroszország egész fejlődése az októberi forradalom óta.

Jellemző erre a különbözőségre - s ez ta­lán a francia ellentéteként az orosz nemzeti lé­lekben leli magyarázatát -  az a hasonlatosság és differencia, amely Danton és Trockij bukása között fönnáll.

Aki átlátja a dolgokat, az fölismeri, hogy Stalin és Trockij küzdelme a forradalom és el­lenforradalom küzdelme volt, s Stalin győzelme az új államgondolat győzelmét jelentette a forradalom káosza fölött.

Épp ezért Stalin Oroszországnak nem Robespierre-je, hanem Bonapartéja, az új rendi ál­lam megszervezője, az új imperializmus kezde­ményezője. Az államkapitalizmus vezérigazga­tója. Az ötéves terv vezérkari főnöke.

Lenin alatt a bolsevizmus csupán veszedelmes propaganda volt, míg Stalin alatt Oroszor­szág ismét félelmetes és körülrajongott világha­talom.

A stalinizmus - forradalom utáni bolsevizmus. Oroszország eme fölépítésének ára, a kom­munizmus gyakorlati föláldozása, s az államkapi­talizmus maradéktalan keresztülvitele. Visszaté­rés a kapitalisztikus gazdálkodási rendszerhez, a gyárigazgató hatalmi helyzetének visszaállítá­sához, az akkordbérekhez és jutalmakhoz, a munkateljesítmény utáni fizetésekhez, az egyenlőségi elvvel való szakításhoz, a polgári mérnö­kök rehabilitálásához, a személyes vezetés hely­reállításához és a felelősséghez, hogy egy üzemet nem kollektív, hanem rentabilitási számítás sze­rint kell irányítani.

A stalinizmus annak fölismerésével jutott ezekhez a reformokhoz, hogy a kommunizmus gazdasági módszere csődöt mondott, s Oroszor­szágot csakis kapitalisztikus módszerekkel lehet hatalomhoz és jóléthez juttatni.

2. Forradalom vagy reakció

A történelemnek nem első esete a stalinizmus, mikor nem lehetséges a forradalom és a reakció teljes szétválasztása. Cromwell a királlyal szemben forradalmi volt, a parlamenttel szemben reakciós. És csak a jövő történetírása döntheti el a vitát, vajon Mussolini a nagy for­radalmárok, vagy ellenforradalmárok közé fog-e számítódni.

Mikor forradalmak ellenforradalomba csap­nak át, gyakran mimikri-szerűek. Nem hajlandók lemondani eredeti ideáik szellemi hatalmáról.

Nem akarnak lemondani szövetségeseikről. Ezért azt a látszatot keltik, hogy folytatják a forradalmat, amelyet pedig a valóságban meg­fojtanak.

Napóleon évekig játszotta ezt a szerepet. Mialatt diktatúrája Franciaországban még a for­radalom maradványait is eltiporta, Európával szemben a forradalom katonája és előharcosa maradt. Megtartotta a forradalom szimbólumait, a trikolórt s a Marseillaise-t, és mialatt katonái megrészegültek a szabadsághimnusz szavaitól, ő rég megölte már a francia szabadságot.

A nagy keresztény forradalom ellenforra­dalmárja Nagy Konstantin volt. Császárságát a kereszt jegyében hódította meg, és a keresztény­ségnek szabadságot és hatalmat adott. Ezzel lett az őskereszténység sírásója. Keresztény maszk­ban megújítója a pogány államnak. Győzelme nem a kezdetét, hanem a végét jelenti az egyet­len kísérletnek, mely a nyugatot keresztény ala­pon akarta megújítani.

Konstantin kortársai ezt nem értették meg. Előttük győzelme a kereszténység diadalának látszott. Épp így sokáig eltart még, míg a világ megérti, hogy a nagy kommunista forradalom Leninnel meghalt, és helyébe új államforma lé­pett, reakciósabb, mint a jelenkor bármelyik más állami szisztémája.

Mert Oroszország vezetői nem gondolnak arra, hogy szakítsanak a kommunista ideológiá­val, melynek fölemelkedésüket és hatalmukat köszönhetik, s amely határokon túli kommunista milliók támogatását biztosítja. Ők csak a kom­munista gyakorlattal szakítottak, és így a bolsevizmus ideológiájában forradalmi, taktikájában azonban ellenforradalmi.

A vezetők kis csoportjának diktatúrája a nagyhercegek, Stalin a cár szerepét vette át. Csak ezek a férfiak nem „Isten kegyelméből“ uralkodnak, hanem a proletariátus nevében. Annak ellenére mindenki tudja, hogy az orosz pro­letariátusnak nincs lehetősége ezt az oligarchiát megváltoztatni, vagy megbuktatni. Hogy Stalin épp úgy csak palotaforradalom folytán bukhatik el, mint nem egynéhányan koronás elődei közül. Hogy hatalmának nem népszerűsége, hanem rendőrsége az alapja.

3. Stalinizmus és fasizmus

A nyugat egyetlen hatalmi rendszere sem hasonlít annyira a stalinizmushoz, mint a fasizmus. Úgy ott, mint itt, egyetlen párt, egyetlen oligarchia, egyetlen férfi korlátlan uralma. A kormány állandósága és függetlensége a közvé­leménytől. Piramisszerű fölépítés és az erőszak elve; rendőruralom. Nagyvonalúság.

A jelentős különbség a két rendszernek nem politikájában, hanem gazdaságában van. A szov­jet kiterjeszti az állam korlátlan hatalmát a gaz­daságra is, míg a fasizmus a gazdasági individualizmust csak korlátozza, de meg nem fojtja.

Ezért a szovjetszisztéma a fasizmus egy magasabb foka, egy fasizmusé, amely gazda­sági térre is kiterjed. Sokkal nagyobb joggal nevezhetjük a fasiszta, mint a szocialista elvek túlhajtásának. A szocializmushoz gazdasági elmé­letei révén közeledik, a fasizmushoz - politi­kai gyakorlata által.

Politikai korlátoltság jele tehát szélső ellen­téteket látni e két államformában, [...] s vagy elutasítani a fasizmust, mert nem elég ra­dikális, s visszariad a végső konzekvenciától - a magántulajdon nacionalizálásától és államosí­tásától -, vagy elutasítani a bolsevizmust, mert radikális és államkapitalizmusával a magángaz­dasági kezdeményezést megbénítja.

A logikus az lenne, ha vagy mindkettőt ha­ladásnak vennők a liberális állameszmével szem­ben, vagy mindkettőt visszafejlődésnek. [...]

A fasizmus hívei arra az álláspontra he­lyezkedhetnek, hogy szisztémájuk szovjetszisz­téma - homöopatikus adagolásban, hogy méregcseppekkel gyógyítják a nyugat betegségeit anélkül, hogy kultúráját megölnék.

A stalinizmus képviselői viszont azt gon­dolhatják, hogy csupán a magántulajdon álla­mosítása adhatja az államnak azt a hatalmat, amely manapság az életformák megújulásához szükséges. Hogy az államhatalom csak akkor megrendíthetetlen, ha nemcsak emberekre, de a termelőeszközökre is kiterjed.

Ám, aki a fasizmusban reakciót lát, annak el kell ismernie, hogy a stalinizmus ultra-reak­ció, mert az olasz alattvaló még mindig szabad ember, összehasonlítva az orosszal. Az olasz em­ber még mindig remélheti, hogy önálló egzisztenciát építhet föl magának, az orosz nem.

Ezen túlmenőleg a fasizmus és bolsevizmus ideológiája különböző: a fasizmus fönn akarja tartani a nyugati kultúrát - a bolsevizmus el akarja pusztítani.

Mussolini magát a Caesarok és reneszánsz fejedelmek utódjának érzi, - Stalin ugyanúgy harcol az európai kultúra ellen, mint egykor Attila vagy Dzsingisz kán.

4. A rendőrállam

A szovjetállamban nem a közvélemény, ha­nem a rendőrség az államhatalom támasza.

Az emberi élet két hajtóereje a félelem és a remény. A nyugat mindkettőt igénybe veszi a társadalmi élet szabályozására, az állam, a munka, a rend fenntartására.

A bolsevizmus megbénította a remény mo­torját. Majdnem teljesen kikapcsolta a nyugati életforma mozgató rugóit, a jólét, önállóság és gazdaság reményét. Mennél inkább kikapcsolják a személyes reménykedés motorját, annál erő­sebben kell természetszerűleg bekapcsolni a sze­mélyes félelem motorját: a terrort.

A terror így nélkülözhetetlen alkatrésze a bolsevizmusnak: nem pedig átmeneti forradalmi jelenség. A félelem légköre lesz a fejlődés mo­torja és korbácsa.

A biztonság, reménytelenséggel párosulva, apátiához vezet. Ezért kell a bizonytalanságnak, mint szociális hajtóerőnek növekednie, mennél inkább pusztul a reménység hajtóereje.

A bolseviki terror eszköze a politikai rend­őrség, a GPU. A létező legtökéletesebb megfi­gyelő- és kémszervezet, amelynek tevékenységét semmiféle polgári szabadság nem korlátozza. Szeme, füle és kardja a kormánynak. Lát, hall és megfigyel mindent. [...]

Dénes Béla fordítása

*

Coudenhove-Kalergi [Richard von]: Stalin és tsa. Kosmos Könyvkiadóvállalat kiadása, Budapest, 1935, 5-18.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés