Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Karácsony Sándor: Ocsúdó magyarság (1944)

Karácsony Sándor: Ocsúdó magyarság (1944)

  2021.08.03. 13:41

A magyarok ocsúdásáról fogok beszélni.

Mi az ocsúdás?

Aki már volt eszméletén kívül - egy nagy betegség következtében -, az nagyon jól tudja, hogy amikor kezdte elveszíteni és kezdte visszanyerni az eszméletét, egy furcsa lelkiállapotban leledzett: összefolyt előtte minden. Ilyen állapotban van az ember, amikor nem ocsúdó. Amikor kezd ocsúdni, az érzelmi, értelmi és akarati kategóriák kezdenek elválasztódni egymástól. Nem téveszti össze az érzelmeit a gondolataival stb. Pontosan tudja, mit cselekszik és mit cselekedhet. Így az egyén.


Vajon a közösség lehet-e delíriumos állapotban, s azután ocsúdhat-e? A példák azt mondják, hogy lehet. Elképzelhető az, hogy a közösség valami egészen furcsa félálomba merült, s a puszta fizikai létét kivéve semmi sem mutatja, hogy él. A legkiáltóbb ilyen időszak az irodalomtörténetben a nemzetietlen kor, vagy ahogy újabban mondjuk, a pihenés kora. Ekkor a nemzet elvesztette eszméletét. Akik itthon írtak, latinul írtak, akik magyarul írtak, azok sem voltak benne a nemzet életében, Mikesre és Faludira gondolok. Az értelmiség leszokott arról, hogy magyarul beszéljen, mikor mint értelmiség nyilvánul meg.

A mi számunkra azonban az a döntő kérdés, hogy a közvetlenül megelőző korban beszélhetünk-e arról, hogy a nemzet eszméletét veszítette? Erről is lehet beszélni, mert ez a korszak nem volt tudatában annak, hogy magyar. Az első világháború előtti korszak meg éppen azt mondotta, hogy nincs is magyar, csak humánum, általános emberi van. Ahol a közösség a maga magyar nemzeti mivoltáról tett volna tanúbizonyságot, oda az emberek nem is mentek el. Vége van-e ennek a korszaknak, és beszélhetünk-e a magyarság ocsúdásáról?

Igenis, beszélhetünk a magyarság oesúdásáról!

Természetesen ne tessenek valami nagy dologra gondolni. Hadd idézzem azt a sebészt, aki mutatott nekem egy sebet. Én majd rosszul lettem, ő pedig lelkesedett. Ilyen azonban egy úgynevezett közvizsga is lehet. Ami a tanárnak öröm, az a közvizsgán nem lenne öröm a jelenlévőknek.

Az ocsúdás jelei is ilyenek. Laikus ember számára észrevehetetlenek. Alig látszó jelenségek mutatják, hogy nálunk ocsúdás van.

Ilyen az, hogy a kategóriák kezdenek elkülönülni. Az érzelmi, értelmi és akarati kategória lassankint kezdi visszanyerni a maga eredeti alakját, és kezdik e hármat nem összetéveszteni egymással.

A közösség érzelmi megnyilatkozásának őrizője a mindenkori nép. Ez alatt nem szabad csak az alsóbb néposztály-belieket érteni, mindenki nép, amikor az érzelem van túlsúlyban benne. A néphez tartoznak a művészek, az írók, a költők is. Miért a nép a közösség érzelmi megnyilatkozásainak a leghűbb őrzője? Azért, mert a múlt emlékei a népbe vannak ágyazva, a nép emlékszik legjobban, az ő emlékezése az autentikus. Az értelmiség emlékezése nemcsak az én emlékezéséből, hanem történeti stúdiumokból áll.

Az értelmi kategória egy közösségnél az értelmiség. Ehhez nagy percentben az iskolázott emberek tartoznak, de itt se lehet szigorú határokat vonni, mert az ország kormányzásába hat elemit végzett ember is beleszólhat, mint ahogy már szólott is bele.

Az akarati kategóriába az ifjúság tartozik, természetesen itt sem lehet szigorú határt vonni. Ebbe a kategóriába az utánunk következő generáción kívül mindenki beletartozik, aki még csak ezután jön sorra.

A nép, az értelmiség, az ifjúság felett a legnagyobb kategória az, amelyiknek ezt a nevet adjuk: szofokrácia. A Platón államának öregeiről, a bölcs emberekről van itt szó. Az, hogy valaki bölcs, nincs műveltséghez kötve, és egy magasabbrendű közösségi életet onnan lehet megismerni, hogy a bölcseket előszedik, kezdenek hallgatni a szavukra. Ez nálunk akkor vált nyilvánvalóvá, amikor egy vérbeli professzort tettek meg miniszterelnökké. Teleki Pált mint grófot megtették már egyszer a húszas évek elején is miniszterelnöknek. De mint bölcs embert csak most utóbb tették meg ugyanennek. Amíg egy közösség delíriumos állapotban van, addig hivatalból van esze az értelmiségének. Amikor azonban ocsúdni kezd, akkor ez az állapot megszűnik, és ez a mondattanul legmagasabb rend lassankint kialakul nála.

Így vagyunk ezekkel az egészen furcsán goromba kategóriákkal. - Ha azonban e nagy kategóriákat most már apróra vesszük a népnél, az értelmiségnél és az ifjúságnál, akkor láthatjuk igazán, hogy az ocsúdás jelei valóban mutatkoznak. Vegyük először a jogot.

Az értelmiségnél a jog a kormányzás, a közösség életérzése. Az értelmiség akkor érzi egészségesnek magát, közösségi életérzésében, ha a kormányzást biztos kezekben tudja.

Mi már most a népnél az, ami az értelmiségnél a kormányzás? Ez a népnél a közvélemény. Ezt a közvéleményt akarják ellensúlyozni, a jelenlegi közvéleményt azonban nem lehet befolyásolni, ez a múlti emlékekből alakul ki. Az elmúlt ötven esztendőben az értelmiség mindent elkövetett arra, hogy ezt a közvéleményt befolyásolja, az iskolától kezdve mindig mindent megtett ennek az érdekében. A közvéleményt nem lehet elérni agitációval és propagandával. Ezzel csak a tömegeket lehet elérni, a tömeglelket meg lehet félemlíteni akár suttogó propagandával is, de a közvéleményt ilyen eszközökkel nem lehet megváltoztatni.

Az ifjúságnál a kormányzásnak és a közvéleménynek a megfelelője a politika. Sokszor összetévesztik a kormányzást és a politikát, pedig a kettő különbözik egymástól. Egy kormánypárti lapnak soha nem hiszik el, hogy politizál. Politizálni az ellenzék szokott, míg nem kerül uralomra, mert ha uralomra kerül, akkor már a kormányzás a feladata, és nem a politizálás.

Miért lehet a magyarság ocsúdásáról beszélni? Azért, mert ezekről a kategóriákról már beszélni lehet.

Így van azonban a többi kategóriánál is.

Mi a nép érzelmi kategóriája? A formák. Mik ezek? A zenében például, hogy milyen hangnemben van tartva egy mű. Az irodalomban, hogy jambikus menete van-e egy versnek, vagy sem. A nép érzelmi élete ezekben a formákban nyilvánul meg.

Hát az értelmiség? Ezeknek a formáknak a sikere. Az a kérdés, hogy ezek köziil a formák közül mi sikerül.

És az ifjúságé, akik ezután következnek? Az érzelmi elem itt a mindenkori forradalom. Ez a forradalom mindig stílus- forradalom. Ha delíriumos állapotban van egy közösség, akkor ez a forradalom politikába csap át.

Ezek a kategóriák határozottan elválnak egymástól. Például a formák közül lassankint sikerülni kezdenek a népi formák. Ez nagyon szerencsés dolog, mert ez azt mutatja, hogy az értelmiség kezd a népből kisarjadni. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak a paraszt ember lehet valaki, hanem azt, hogy amit a nép emlékeiben formának tart, azok a formák válnak a magas művészet formáivá. Az ifjúság forradalma és a nép emlékei lassankint az értelmiséget rábírják olyan sikerekre, amelyeket eddig nem állhattunk. Ez is az ocsúdás egyik jele.

Ugyanígy vagyunk a nép, az értelmiség és az ifjúság társadalmi kategóriáival is. A nép társadalmi kategóriája a folklór, az értelmiségé a potens színvonal, az ifjúságé pedig a reform.

A potens színvonal lassankint a hagyományokban kezd gyökerezni. Érzi értelmiségünk, hogy kötelessége hagyományosnak mutatkoznia. Az emberek a hagyományokat kezdik keresni. Sőt a reformerek is ráocsúdnak arra, hogy mit jelent reformálni. Re- azt jelenti, hogy: vissza, reformálni tehát nem azt jelenti, vadonatújat előhozni, hanem visszamenni odáig, ahol a kezdet van.

A szofokrácia ocsúdásáról szeretnék még beszélni. Van érzelmi, értelmi és akarati vallás. Az értelem vallása a világrend. Az értelmiség egyéb vallást nem ismer el. Azt ismeri el csak, hogy a világnak rendje van.

Mi az érzelem vallása? A nemzet. Amikor a magyar nemzet meggyengült, hiába volt politikai hatása az ország határain túl.

Az akarat vallása pedig a nevelés. Amikor nálunk delíriumban volt a nevelés, akkor a nevelő csak hivatalnok volt. Hiányzott az áhítat a munkájából.

E három fogalom áhítatosabbá vált, és ez is az ocsúdás jele. Éppen ezért lehet ocsúdó magyarságról is beszélni. Ez ezekben a nehéz időkben végtelenül nagy vigasztalás.

*

In Karácsony Sándor: A magyarok kincse. (Értékrendszer és axiológia.) Exodus Kiadás, Budapest, 1944, 96-99.

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters