Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Hacker Ervin: Az állameszmék hatása a büntetőjogra (1941)

Hacker Ervin: Az állameszmék hatása a büntetőjogra (1941)

  2021.06.23. 14:48

1. A mai időkben sokat vitatott probléma, hogy mennyiben érvényesülnek a közületek életében a különféle állameszmék, továbbá, hogy ezek az állameszmék milyen hatást gyakorolnak a büntetőjog alakulására. A vita hevességét fokozza az a körülmény, hogy többnyire egymással éles, szöges ellentétben álló felfogásról van itt szó. A szellemi harc azután még az által is élesebbé válik, hogy az új állameszmék arra törekednek, hogy bélyegüket minél jobban reá nyomj[ák] az illető jogrendszerre.


A büntetőjog terén bő alkalom nyílik ezen eszmei felfogások érvényesítésére; ennek következtében a büntetőjog a viták gyújtópontjába kerül. Az állameszmék, vagyis az állami hatalmat, az egyéni és a társas életet alakító vezérelvek közül a jelenben mint két ellentéles [1] princípium elsősorban az univerzalizmus és az individualizmus jelentkezik.

Az individualizmus alatt általában azt a szellemi áramlatot értik, amely kiindulási pontnak az egyént tekinti, és az államjogi elrendezések központjába és előterébe az egyént állítja; szerinte az egyén nemcsak a legnagyobb, hanem az egyedüli érték; gazdasági téren a laissez faire, laissez paisser elvet fogadja el; a közületek - még az államban is - az egyénnel szemben nem képeznek önálló lényt, hanem csak merőben az egyének összességéből állanak, és az állam létét kizárólag az egyének irányítják, akiknek a kedvéért létezik, és akiknek akaratához, a többségi akarathoz igazodnia kell.

Ezzel szemben az univerzalizmus szerint a közület az egyedül fontos és értékes; az egyénnek csak annyiban van létjogosultsága, amennyiben organikus része a közületnek; az egyén jogokkal csak annyiban bírhat, amennyiben a közület ilyeneket engedélyez, a közületbe való beilleszkedése keretében; gazdasági téren a tervszerűség teljes biztosítását követeli, [2] és az állami beavatkozásnak nem állít korlátokat. A közület, az állam nem az egyének összeségéből tevődik össze, hanem önálló életet élő lény. Más szempontból nézve a két ellentétes állameszmét, téves lenne az a hit, hogy az univerzalizmus altruizmusra, viszont az individualizmus egoizmusra hajlik. [3]

Az államfelfogások és eszmék tekintetében az individualizmus keretében a liberalizmus, az univerzalizmus körében pedig az etatizmus jelszavával találkozunk.

Mint antiindividualista elgondolás pedig a kollektivizmus emelendő fel, amely elgondolásnak és társadalmi elrendezésnek megjelenési formáiként [4] a szocializmus és a kommunizmus, tudományos elgondolásaként pedig a marxizmus jelentkezik; ezelk az elgondolások tehát kizárnak minden az egyénen keresztül való szemlétetet.

Az individualizmusnak legféktelenebb, teljes következetességgel és kíméletlenséggel keresztülvitt alakja pedig az anarchizmus, amely minden, főleg az állam részéről, az egyénre ható kényszerrel helyeződik szembe. [5]

A liberalizmus, s minden valószínűség szerint az egyén szabadabb kibontakozása, tehát az individualizmus nagyobb fokban való érvényesülése és megvalósítása csak demokratikus alkotmányforma keretében képzelhető el: egyébként azonban az alkotmány- és kormányformák nem gyakorolnak döntő befolyást, mert hiszen úgy köztársaság, mint királyság is akár az univerzalizmus, akár az individualizmus államformáján épülhet fel, és mert köztársaság is autoritárius, királyság pedig demokratikus állammá minősülhet.

Röviden utalni akarnánk még arra, hogy liberalizmus alatt a 19. század állameszméjét és gazdaságpolitikai tanát értjük, amely politikai és gazdasági szabadságot és az állami beavatkozástól mentes társadalmi és gazdasági életet, gazdasági téren a szabad erőkifejtést és versenyt fogadja el. Ezzel szemben az etatizmus az államnak minden jelzett téren való messzemenő beavatkozását tartja helyesnek és fogadja el. A kollektivizmus alatt pedig azt a társadalmi és gazdasági rendszert értjük, amelyben a termelési tényezők nincsenek magán-, hanem köztulajdonban, és az egyéni vállalkozás helyére a közösségi termelés lép; bár rendszerileg az univerzalista állameszmén épülő elrendezések közé sorolandó, gyakorlatilag a társadalmi rendszernek ilyen megoldása sokszor távol áll az univerzalisztikus elgondolás ideális megvalósításától. Szocializmus alatt azokat az egymástól eltérő politikai és gazdasági törekvéseket és rendet értjük, amely az osztálykülönbség nélküli társadalom megteremtésére törekszik, és a társadalomnak a közösségi elv alapján való gazdálkodását fogadja el; nem minden szocialista rendszer veti el feltétlenül a magántulajdon intézményét, azt azonban nélkülözhetőnek tartja. [6] A kommunizmus a fentebb jelzett kollektivizmus rendjén túlmenően nemcsak a termelési, hanem még a fogyasztási javakra vonatkozólag is megszünteti a magántulajdont, és az egyén magántulajdonát teljesen elveti. Ezek után talán felesleges reámutatni arra, hogy következésképpen a kapitalizmus képviselői individualisztikus szempontoknak hódolnak. [7] A kommunizmust megvalósító szovjetállamban pedig az osztálykülönbség elvi elvetése ellenére ismeretlen az állampolgári jogegyenlőség; politikai jogokkal csak a dolgozó proletár bírhat. A szocializmus valamennyi iránya közül az utóbbi, a kommunizmust megvalósító bolsevizmus áll aránylag legközelebb [8] a marxizmushoz, amely főképpen Marx Károly (1818-1883) elgondolása, a tudományos szocializmusnak legelterjedtebb elmélete, amely nagy részben a történeti materializmuson épül fel.

Az egyén és közület egymáshoz való viszonya, és az erre vonatkozó elgondolások a történeti fejlődés során még számtalan változatban valósultak meg, és mutattak fel [9] felette változatos formákat. Ezen elgondolások legjellegzetesebb megvalósulásait képezik, természetesen az univerzalisztikus állameszmék elfogadása alapján, a fasizmus és a nemzetiszocializmus.

A fasizmus volt a jelen korban az első tekintélyuralmi rendszer: szemlélete anti-individualisztilkus; törekvése, hogy teljesen áthassa a társadalmi élet egészét; programját; gazdasági téren is magának kellett kiépíteni; ez magyarázza a kísérletezéseket, és azt is, hogy programja a különböző eszmekörökből a legértékesebb gondolatokat véve tevődik össze, amelyeket a gyakorlati élet kovácsolt azután egybe; kiküszöböli az osztályharcot, a munkaadók és munkások közti küzdelmet, azokat állami ellenőrzés mellett egységbe szervezi; ez irányban a szocializmus elgondolásaiból is merít, bár azt elutasítja; igyekszik eszméit a nacionalizmusba beolvasztani, amelynek propagálásában mint általában minden szervező munkában a korporatív rendszer jut döntő szerephez. [10] A nemzetiszocializmus is, hasonlóan, nacionalizmus és szocializmus; elszántan küzd az individualizmusnak a közösséget felforgató szabadsága ellen, és a közösségi eszmét mindenek felett értékelendőnek tartja, a közösség ellen tevékenykedők ellen könyörtelen harcot hirdet.

Arra, hogy ezek az eszmék az egymás ellen folytatott harcban rendszerint nem érvényesülhetnek huzamosabb időn keresztül szélsőségesen és végletekig, ismételten történt utalás [11] 

2. A büntetőjoghatalom gyakorlásának legfőbb feladatát részünkről abban látjuk, hogy az igazság eszméjét valósítsa meg, s hogy a jogi és társadalmi rend megóvassék. A büntetőjog ezen feladatainak megoldása végett kényszerülünk büntetések alkalmazására is, amelyek intenzivitása függ attól is, hogy a megbüntetendő egyének mennyire értékelik azokat a javakat, amelyeket a büntetés ér; ezért látjuk gyakran, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjaival szemben kisebb a büntetések visszatartó ereje, mert hiszen ők kevesebbet veszítenek a büntetések alkalmazása és végrehajtása által. A büntetésnek eme általános céljaival szemben azonban különleges célja is lehet a büntetőjogi repressziónak, például a sokszorosan visszaeső, megrögzött bűntettesekkel szemben vagy pedig a korlátozott beszámítású képességű egyének esetében, akikkel szemben a büntetési célokat a ma biztonsági intézkedések címen ismeretes rendszabályok segítségével valósítjuk meg, és őket megbüntetés helyett ártalmatlanná tenni törekedünk.

Már most a büntetőjog célkitűzéseit a különféle állameszmék szempontjából szemlélve, [12] az individualizmus szemszögéből inkább azt fogják nézni, hogy a bűncselekmény mennyire az egyén, viszont az univerzalizmus szemszögéből pedig, hogy mennyire volt a közösség kárára. Az individualizmus állameszméjét hirdető közösségben eközben pontosan számot adnak a büntetőtörvények kodifikálásával arról, hogy egyáltalában melyek azok a cselekmények, amelyeknek elkövetését büntetés alá kell vonni, már csak azért, hogy az egyén tisztában legyen azzal is, mit tehet büntetlenül, és mely cselekményhez fűződik büntetés; a büntetőtörvények tehát egyben bizonyos cselekvési szabadságot is biztosítanak; folyománya ezen jogi elrendezésnek azután a „nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege" elvnek a leszegezése, amint ezt az individualizmust diadalra juttató francia 1789. augusztus 26-iki büntetőtörvénykönyvben láthatjuk.

Ezzel szemben az univerzalizmus eszmevilágán felépülő jogközösség a bűncselekményben a közösség érdekeit sértő magatartást lát, és elsősorban és, mint láttuk, főképpen azt keresi, hogy az egyén cselekménye mennyiben veszélyezteti vagy sérti a közös érdekeket, tehát kutatja a cselekmények társadalmi veszélyességét. Az univerzalizmus alapján álló büntetőtörvénykönyvek azért állapítják meg az egyes cselekmények büntethetőségét, hogy ezáltal számot adjanak arról, hogy milyen cselekményeket tartanak a közületre nézve károsaknak, és következésképpen büntetőjogilag megtorlandóknak. Ezért is a bűncselekményeknek kivétel nélkül való megbüntetésére, a bűncselekményeiknek kivétel nélkül való büntetőjogi üldözésére, az ún. hivatalból eljárás elvének hiány nélkül való érvényesülésére sokkal nagyobb súlyt helyeznek. Az etatizmus címen összefoglalt törekvések rendkívül hatásosan fognak érvényesülni. Az e tekintetben mutatkozó szélsőségesebb felfogások attól sem riadnak vissza, hogy szükség esetén analógia alkalmazása útján vagy egyébként is büntetés alá vonjanak olyan cselekményeket, amelyek bár eddig büntetés alá vonva nem voltak, mégis a közösség kárára vannak; tehát a bírónak a cselekmények értékelésére tágabb tere nyílik.

A vezéreszmék és elméleti elgondolás szerint ugyan ekként alakulna a helyzet, gyakorlatilag az azonban többnyire másképpen alakul. Az állameszméknek a büntetőjoghatalom gyakorlása közben való következetes megvalósítása ugyanis sok akadályba ütközhetik, és így a büntetőjogilag megvédendő javak kiválasztása és tényleges védelme többnyire természetszerűen kevésbé szélsőségesen alakul, mert hiszen az univerzalizmus állameszméjének elfogadása esetében is a cél ugyanaz, a különösen a közrendre káros cselekmények elkövetése ellen folytatott küzdelem; csakhogy míg az univerzalizmus esetén a közösség-, az államellenesség és a társadalomellenesség szempontja válik döntővé, addig az individualizmus alapján alakuló büntetőjog keretében elsősorban az egyénre károsan ható cselekményeket fogják büntetés alá vonni; az utóbbi esetben azonban a legtöbb látszólag inkább a köz érdekeit sértő cselekmény közvetve az egyének érdekeinek a sérelmére is fog vezetni. A jogjavaknak merőben csak két csoportba való sorolása aszerint, hogy vajon kizárólag csak a közület vagy pedig kizárólag csak az egyén érdekeit sértik, megvalósíthatatlan vállalkozás, hiszen a legtöbb közös érdekeket is sért. [13] Találóan mondja e tárgyban Földes Béla, [14] hogy aki csak közösséget lát, nem egyéniséget, annak el kellene törölni a büntetőjogot, annak el kell törölni az egyéni felelősséget is.

Ezzel szemben azonban tagadhatatlan, hogy az általános megelőzés elve inkább csak az univerzalizmus gondolatával egyeztethető össze; az individualizmus állameszméje azt hamarább utasítja el, mert ez az egyén megbüntetését esetleg olyankor is szükségessé tenné, amikor egyedül a speciális megelőzés elve ezt nem kívánná meg. A megtorlás és a megjavítás büntetési célja már inkább egyeztethető össze mind a két alapvető állameszmével, azokkal nem állanak ellentétben.

3. A büntetőjog szemléletének különféle változatai a büntetőjog kialakulására és természetszerűen a büntető hatalom gyakorlására és a bírói gyakorlatra, annak részleteire is kihatással lesznek. Néhány ilyen lehetőségre akarnánk e helyütt reámutatni.

A jogjavak értékelése és ennek következtében büntetőjogi védelme, a szankciók súlyossága, a kiszabandó büntetések nagysága eltérően fog alakulni az univerzalizmus, illetve individualizmus elfogadása esetén. Az előbbi esetben természetszerűen a közösséget, esetleg csak közvetlenül is érő jogtámadások fognak súlyosabb megtorlásban részesülni, mint az egyént fenyegető bűncselekmények; az individualizmus alapelvén álló büntetőjog meg viszont az egyént, esetleg vagyonát érő jogtámadásokat, különösen a kapitalizmusra erősebben hajló felfogás esetén, fogja szigorúbban büntetni. Az egyén életét fenyegető bűncselekményeket, mint a közösséget közvetve érdeklő bűncselekményt az univerzalizmus büntetőjoga is szigorúbban bünteti. Tehát a jogjavakat érő támadások büntetésének megállapításával az állameszme is jelentőséggel bír.

Minthogy azonban az univerzalizmus hajlik a cselekmények büntethetőségének kiterjesztésére, ez természetszerűen a tényálladékoik alakításánál is befolyást fog gyakorolni, esetleg újabb tényálladékok megkonstruálására fog vezetni. Az individualizmus ezzel szemben a büntetőtörvényekben lefektetett szabályok által az egyénnek egyben bizonyos mozgási szabadságot is kíván biztosítani, hiszen, amint mondani szokták, a büntetőtörvény a bűntettesek „magna chartá"-ja, tehát eleve kizárja a büntető szankciók kiterjesztését.

A bűnösség kérdésében is különbségek fognak adódni. Míg az univerzalizmus a felelősségre vonandó egyén bűnösségének az elbírálásánál hamarább fogja annak a közösségek eszméi, érdekei és javaival szemben táplált beállítottságát szemügyre venni, cselekményének társadalomellenességét fogja kutatni, és ennek a kérdésnek az elbírálása alapján fogja bűnössége fokát megállapítani, addig az individualizmus merőben a tények vizsgálatára fog szorítkozni, és az esetet az egyén szempontjából értékeli, individualetikai alapon ítéli meg a bűnösség kérdését. Tehát míg az univerzalizmus alapján álló közületek többnyire inkább fognak hajlani a szubjektivizmusra, addig az individualizmus inkább fog kedvezni az objektivizmus irányzatának.

A beszámítás kérdésében viszont az individualizmus fog valószínűleg a hatásosabb védelemre törekedni, tehát a kétes esetekben, mint például a korlátolt beszámítású egyénekkel szemben hatásosabb védelmet követel, mert hiszen az ilyen bűnelkövetők részéről sokkal inkább várható támadás az egyénnel, mint a közülettel szemben.

4. Szemügyre kell vennünk még azt is, hogy a két alapvető állameszme, az univerzalizmus, illetve individualizmus gondolatkörében mutatkozó és a jelenben megvalósuló és már említett változatok eseteiben büntetőjogi szempontokból milyen eltérések és kihatások jelentkezhetnek.

Az univerzalizmus eszmevilágán épül fel lényegileg az új olasz büntetőjog [15]; belevegyülnek azonban abba a kollektív ideológiából való gondolatok is. [16] Az olasz büntetőjog az egyént alárendeli az államnak, de nem olyan fokban, hogy kiküszöbölendőnek tartotta volna a büntetőjogból a „nullum crimen sine lege" elvet, amelyet az 1930 október 19-iki büntetőtörvény kifejezetten magáénak vall, és aminek folytán analógia alkalmazásával új tényálladékok konstruálása eleve ki van zárva. A büntetés célja a megtorlás, amely az általános megelőzést szolgálja; a büntetés, a represszió eszközének a kiválasztásánál a bűntettes társadalmi veszélyességét kívánja figyelembe venni. A nacionalizmus alapgondolatán épülvén fel, jeligéje, hogy mindent a köz érdekeinek szemmel való tartása mellett kell intézni, aminek egyik következménye, hogy az állam büntetőjogi védelmének szabályozása ugyanannyi szakaszból áll, mint az egyén élete és testi épsége, szabadsága, becsülete, vagyona, stb. védelmére szolgáló szakaszok, összesen. A fasizmus morális felfogásának magarendűségéről tanúskodik az a tény, hogy a közirkölcsiség, a nemzeti tisztaság és a család büntetőjogi védelméről hatásosan gondoskodott. A fasiszta doktrína alapgondolatai erősen áthatják az olasz büntetőjog univerzalizmusát, amelyet azonban a latin jogi szellem sokban letompít. A bűnösség tana körében inkább objektivizmusra hajlik.

Bár sok irányban hasonlóak a német nemzetiszocialista büntetőjognak alapvonásai, a fő .különbség abban keresendő, hogy míg a fasiszta büntetőjog a korporációs gondolaton keresztül kifejezetten az etatizmusra hajlik, addig a nemzetiszocialista büntetőjog [17] a nép, a nép élő organizmusának a gondolatán épül fel, és a nép és a nemzet egységének, a fajiság és a közös szellemiség gondolatából indul ki. [18] A nemzetiszocializmus programja .szerint jogi rendszerét, tehát büntetőjogát is, saját irányeszméivel és célkitűzéseivel teljes összefüggésben és összhangban kívánja megalkotni. A nemzetiszocializmus joga az osztályérdekek kiegyenlítésére, a jogi pozitivizmus imádatának kiküszöbölésére, a népesség egységes nemzetté való válásának támogatására törekedik. Eközben különleges büntetőjogi feladatok is jelentkeznek, mint például a fajiság tisztaságának a védelme. Az egyénnek a közösség gondolataival és érdekeivel való szembehelyezkedése esetében különösen, de egyébként is, szigorú büntetéseket követel, enyheségnek szerinte nincsen helye. Minthogy az egyén felelősségének kiterjesztésére törekedik, elég erősen hajlik a szubjektivizmusra. [19]

Teljesen antiindividualista felfogást valósít meg a szovjetköztársaság büntetőjoga. [20] Következetesen kiküszöböl mindent, ami az individualizmusra emlékeztet. A cselekmények büntetendőségének elbírálásánál a döntő szempont annak a szovjetrendszer szempontjából való társadalmi veszélyessége. Így aztán minden, a szovjetrendszert vagy annak jogrendjét sértő vagy csak veszélyeztető magatartást közveszélyesnek minősít, és ilyenek megtorlása végett, természetszerűen a „nullum crimen sine lege" elv elejtése mellett a szovjet büntetőbíróságok az ilyen közveszélyes cselekményeket per analogiam, új tényálladékok konstruálásával is büntetés alá vonják. Ilyen szemszögből azután az ellenforradalmi magatartási, gazdasági téren is, valamint a kommunista rendszer megdöntésére irányuló cselekményeket, továbbá a szovjet közigazgatás és annak rendje ellen irányuló cselekményeket, súlyukhoz mérten általában a legsúlyosabb büntetésekkel sújtja, ellenben - a kollektivizmus gondolatkörének elfogadása következtében is - csekély számban és könnyű büntetésekkel bünteti a személy elleni bűncselekményeket. A szovjetrendszer védelmét ezenfelül még a hatalmi terror aktivitása is támogatja. Az állami beavatkozás inkább szubjektív alapon történik, a tettes személyének politikai veszélyessége döntő jelentőséggel bír; a büntetőjog következésképpen erősen hajlik a szubjektivizmusra.

A marxizmus elgondolása keretében, továbbá egyes alakjainak, valamint a demokrácia megvalósítása során is, közös szempontok adódhatnak; gyakran az uralomrajutás elején, annak megerősítése érdekében, taktikai szempontok is latba eshetnek. Ezek a büntető joghatalom gyakorlásának korlátozását és az egyén kíméletét eredményezhetik, vagy legalábbis a büntetéskiszabás szigorának enyhülésére, és a legsúlyosabb büntetési nemek alkalmazásának háltérbe szorulására vezethetnek. Az etatizmus pedig többnyire rendőrállam, vagy legalább is arra emlékeztető berendezések keletkezésére fog vezetni, ahol az állam beavatkozási jogát minden aprólékos részletre ki fogja terjeszteni.

5. Végeredményben azt látjuk tehát, hogy a szélsőségességektől mentes büntetőjogi megoldások és elrendezések, épüljenek fel akár az univerzalizmus, akár az individualizmus eszméjén, a büntetőjogi védelemben részesítendő javak kiválasztásánál a védelem intenzitása, a büntetések nagysága tekintetében is, - nem igen mutatnak fel kirívó különbségeket. Természetesen másképpen alakul a helyzeti a szélsőséges megoldásoknál, amelyek kizárólagosan csak az egyik vagy másik alapvető állameszme, vagy az univerzalizmus vagy az individualizmus hatása alatt állanak. A világháborúk vérzivatara minden államot és közületet a legnagyobb erőkifejtésre ösztökél, aminek során az egyéni érdekeknek háttérbe kell szorulniuk; az ilyen kényszerítő szempontok természetesen az univerzalizmus uralomra jiutásának fognak kedvezni büntetőjogi téren is. De még e tekintetben is eltérésekkel fogunk találkozni az államoknak autoritárius vagy egyéb szempontok szerinti elrendezése esetén. Biztos, hogy a jelenben egyrészt - Angyal Pál terminológiájával [21] élve - a hiperindividualista büntetőjogszemlélet teljesen meghaladottnak mondható, másrészt pedig a nemzeti közösség egyetemes értékeit erősen védő univerzalisztikus büntetőjogszemlélet mindinkább erősödik, és teljesen uralomra jut, de ez utóbbitól gondosan megkülönböztetendők egyes olyan kollektivisztikus gondolaton felépülő büntetőjogok, mint a szovjet büntetőjog, amelyek gyakran kevés közösséget mutatnak fel az univerzalizmus fennkölt gondolataival, egyben azonban az egyént is teljesen háttérbe szorítják.

*

Hasonló történe!i jelenségekkel találkoztunk már a múltban is, és történtek már ilyen kísérletezések is; utalunk e tekintetben a francia 1789. évi forradalmat követő büntető törvényhozási próbálkozásokra, amelyek azután számos szélsőséges megoldás után úgy büntetőjogi anyagi, de különösen eljárásjogi téren utánzásra méltó eredményeket mutattak fel. Talán a mostani vajúdásokból is, az univerzalizmus és individualizmus szélsőségeinek lenyesése után, néhány olyan eredmény is fog adódni, amely maradandó értékkel bír, tehát termékenyítő hatással lesz a büntetőjogra.

*

[1] Ellentétességüket, össze nem egyeztethető voltukat emeli ki Spann, Othmar. Haupttheorien der Volkswirtschaftslehre. Jena, 1928, 25. old.

[2] Spann, Othmar: Tode und lebendige Wissenschaft- Jena, 1925, 22. old.

[3] Spann, Othmar: Der wahre Staat. Jena, 1925, 30. old. Az altruizmusnak és egoizmusnak a társadalmi életben ez irányú megnyilatkozására utal Földes Béla: Emléklap, 70 év szociálpolitika, stb., Budapest, 1939, 10. old.

[4] Lásd: Diehl, Karl: Sozialismus und Kommunismus, Handwörterbuch der Staatswissenschaften, 4. kiad., 7. köt., Jena, 1926, 578. old.

[5] Az anarchizmusra lásd: Moór Gyula: A jog fogalma és az anarchismus problémája Stammler jogphilosophiájában, Budapest, 1911.

[6] Lásd e tárgyban: Moór Gyula: A szocializmusról. Pécs, 1925, különösen 10. s köv. old., továbbá Moór Gyula: A gazdasági élet és a jogi rend. Budapest, 1935, különösen 29. old.

[7] Erre mutat reá Földes Béla: Emléklap, 70 év szociálpolitika. stb., Budapest, 1939, 11. old.

[8] Lásd e tárgyban: Moór Gyula: A bolsevizmus elméleti alapjai. Budapest, 1921, különösen 20. old. A bolsevizmus tárgyában lásd még: Mautner, Wilhelm: Der Bolschewismus. Berlin, 1922.

[9] A történelmi fejlődésre, stb-re vonatkozólag lásd: Diehl, Karl: Der Einzelne und die Gemeinschaft. Jena, 1940.; Dietzel, Heinrich: Individualismus. Handwörterbuch der Staatswissenschaften, 4. kiad., 5. köt. Jena, 1923, 409. old. ; Spann, Othmar: Soziologie. Handwörterbuch der Staatswissenschaften, 4. kiad., 7. köt., Jena, 1926, 656. old.

[10] Lásd e tárgyban: Mussolini, Benito: A fascismus doktrínája. Firenze. 1935, különösen 13. és köv. old.

[11] Erre utal: Finkey Ferenc: Jelszavak harca a büntetőtörvénykönyvek revíziója körül. Budapest, 1937, 4-5. old. A jogfilozófiának e harcban való szerepére és kiegyenlítő hatására utal pedig: Moór Gyula: A jogrendszer tagozódásának problémája. Budapest 1937, 43. old.

[12] Az e tárgyban felmerülő problémákat nagy alapossággal tárgyalja: Flandrack, Fritz: Die Auswirkungen einer individualistischen und universalistischen Staatsauffassung auf die Gestaltung des Strafrecht. Wien, 1934.

[13] Az individualista büntetőjogi szemléletnek a büntetőjogban való teljes alkonyát jósolja Rácz György dolgozatában: Az individualiszlikus büntetőjogi szemlélet alkonya. Angyal-Emlékalbum, Budapest, 1933, 52. s köv. old.; ez a dolgozat megjelent német nyelven is a következő címen: Der Untergang der individualistischen Betrachtungsweise im Strafrecht. Budapest, 1934.

[14] Földes Béla: A szociális igazság felé. Szociális breviárium, Budapest, 1936, 59. old.

[15] Heller Erik: Büntetőjog és világnézet. Magyar jogászegyleti Értekezések, 9. évf., 1. szám (1941), 130. old.

[16] így Irk is: Az individualizmus és kollektivizmus gondolatköre a büntetőjogban, Pécs, 1933, 13. old. Ugyanitt találjuk a szovjet büntetőjognak a mi szempontunkból való részletes bírálatát is; a szovjet büntetőjogra vonatkozólag lásd még: Gallas, Wilhelm: Kriminalpolitik und Strafrechtssytematik mit besonderer Berücklsichtigung des sowjetrussischen Rechts. Berlin, 1931. Lásd még: Vabres, Donnedien de: La crise moderne du droit pénal, La politique criminelle des états autoritaires, Paris, 1938. Az olasz fasiszta büntetőjogra vonatkozólag lásd: Rocco, Alfredo:  La Réforme Pénale Fascista. Varsovia, 1929, valamint Az olasz büntetőtörvénykönyv, magyarra fordította ós bevezetéssel ellátta Angyal Pál és Rácz György, Budapest. 1937.

[17] Lásd e tárgyban: Angyal Pál: A német nemzetiszocialista büntetőjog. Magyar Jogászegyleti Értekezések, 2. évf., 5. szám, (1934), 12. s köv. old.;  Rácz, György: A német Btk. reformja és a legújabb tervezet kritikai ismertetése. Ugyanott, 26. s köv. old.

[18] Lásd e tárgyban: Dahm, Georg: Nationalsozialistisches und faschistisches Strafrecht. Berlin, 1935, különösen 6-7. old.

[19] A német nemzetiszocialista büntetőjognál lásd: Dahm-Schaffstein: Liberales oder autoritäres Strafrecht. Hamburg, 1933; Frank, Hans: Nationalsozialistische Leitsätze für ein neues deutsches Strafrecht. I. rész, Berlin, 1935; Freisler, Roland: Der Wandel der politischen Grundanschauungen in Deutschland und sein Einfluss auf die Erneuerung von Strafrecht, Strafprozess und Strafvollzug. Berlin-Tegel, 1935; Gürtner: Der Gedanke der Gerechtigkeit in der deutschen Strafrechtserneuerung. Berlin—Tegel, 1935; Gemmingen, Hans Dieter Freiherr von: Strafrecht im Geiste Adolf Hitlers. Heidelberg, 1933.

[20] Lásd erre vonatkozólag Irknek fentebb idézett dolgozatán kívül még: Napolitano, Tomaso: La politique criminelle sovietique, Padova, 1936; Rácz György: A legújabb szovjetbüntetőjog vázlata. Budapest, 1931.

[21] Lásd Angyal Pál, Magyar Jogi Szemle, 8. évf. (1937), 137. old.

*

In Miskolci Jogászélet, 17. évf., 10. szám (1941), 145-153.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters