Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Németh László: Nagyváradi beszéd (1943)

Németh László: Nagyváradi beszéd (1943)

  2021.05.31. 16:51

Egy szórvány internátus javára tartott előadás

Néhány évvel ezelőtt, amikor a magyarosított nevűek kezdték a nevüket visszaváltoztatni, s a Héthársiak és Határváriak alól itt is, ott is előbújtak a Hermanok és Huberek: kiváló történészünk tanulmányt írt a törzsökös magyarok mozgalmáról. Azt mondta, hogy a disszimiláció megdöbbentő jelenségei közt meg kell értenie őket. De meggondolták-e, tette hozzá intőleg, hogy ha szervezkedésük sikerül: ők fajmagyarok, kisebbségben lesznek, legalábbis a középosztályban Ezt az intelmet fordítottam én vissza könyvecském címében. A professzor úr nem mond ismeretlen dolgot. Amit mi a magyarságért tettünk, kisebbségként tettük. A kisebbségi harcmodorral járó reménytelenség, megaláztatás, s eltökéltség nekünk a vérünkben van.


Egy évre rá: Kolozsvárra hívtak meg, hogy a román uralom alól visszatért magyarságot az itthoniak nevében köszöntsem. Egy dologra figyelmeztettem őket. Ne feledjék el, hogy kisebbségből kisebbségbe jönnek. Az a harcmodor, azok az erények, amelyeket odaát az ellenállás idején megszoktak: ideát sem lesznek fölöslegesek. Hallgatóságom akkor már túl volt a visszatérés első boldogságán, s ez a tízperces előadás váratlanul mély hatást tett rája. Mindaz, amit azóta tapasztaltak, úgy hiszem, szavaim igazságáról győzhette meg őket. A valódi magyar célokért továbbra is súlyos kisebbségi sorsban kell küzdeniük.

Az elmúlt évben a magunk fiataljait kellett kisebbségi helyzetünkre újra és újra figyelmeztetnem. Az európai befolyások harcában nálunk rövid egyensúlyhelyzet állt elő - viharok köldökében egy szélcsendes zug -, s ebben a magyar lélek és érdek is szóhoz jutott. Volt egy-két sikere is. Elhódított egy-két egyetemi katedrát; megcsinálta az új magyar drámát, diákinternátusokat emelt a magyar szegénység számára; egy jegyzetárus, aki magyar könyveket kezdett nyomtatni: az ország legnagyobb sikerű kiadója lett. Megdöbbenve láttam, mennyire túlbecsülik egyesek e szerény sikereket. Nemcsak hogy győzelmet kiáltanak; de a külföldről behurcolt terrorista irányok modorát is fölveszik: emberek fejét követelik, följelentenek, proskribálnak, egymás lelkiismeretét ellenőrzik; ahelyett, hogy a maguk halk kisebbségi erőit növelnék. Ezeket dorgáltam én példámmal s szavammal. Amit ti fölülkerekedésnek láttok, csak látszat. A magyarság még igen soká, évtizedekig vagy évszázadokig kisebbségben lesz tulajdon földjén, mert elképzelhetetlen, hogy ne legyen egy töredék, amely Európa és a világszellem nevében tör rá valódi hajlamaira, s Európában is mindig lesz irány, amely igénybe veszi a fölajánlkozókat. Ezeknek adtok ti erkölcsi fegyvert a kezükbe, ha módszereiket átveszitek. Nem csak idegenben maradt szórványainknak: az egész magyarságnak igen hosszú, az eddiginél is súlyosabb kisebbségi sorsra kell összeszorított foggal és erkölccsel fölkészülnie.

*

Csak a magyarság van ilyen kisebbségi helyzetben hazájában? Csak nálunk nyomják vissza, Európára támaszkodva a valódi többséget kínos kisebbségi állapotba? Emlékezzenek a Times cikkére, amelyből a semleges fővárosok is azt olvasták ki, hogy Anglia átengedte Kelet-Európát Oroszországnak. A kis népek sajtóján, már azon a néhányén, amely szabad maradt, akkor átvonaglott a fájdalom: hát így adnak-vesznek bennünket, hordának - kevés kis népeket. De Európának közel fele kis nép. Ha a latinokat is a kis népek közé számítjuk (amint e háború tanulságai szerint azok is), közel kétharmada. Ez a kétharmad Európa a nagy népek tankjai alá ejtette szabadságát. Finnországról könyveket írnak utazóink. Mi lett volna meg az emberi szorgalomnak ebből a szigetéből, ha a dolgába avatkozó Európa ellen és mellett nem kell népe vérét és szorgalma kincsét hullatnia? De Finnország az igazibb Európa. Így virágozna, s így kell megbénulnia a rárontó Európa miatt.

De beszéljünk egyszer őszintén olyan emberekkel, akik a nagy népek országából jönnek. Magvukig abból a kérlelhetetlenségből vannak öntve, amelyet egymással, s a védtelen népekkel szemben képviselnek? Épp fordítva. Az emberség ott talán még jobban szenved tulajdon vészes presztízsétől, mint a kis népek között, ahol legalább mártírnak érezheti magát. Köztudomású, hogy az angol irodalom szakadatlan lázongás, gúnyolódás a világpolitikát vivő angolokon. Pedig a nagy népek közül talán meg az angol hasonlít a legjobban tulajdon politikájához. A nagy népek milliói épp úgy kisebbségben vannak a maguk birodalmaiban, mint a kis népek velük szemben. S gondoljunk Indiára, Kínára, Afrikára, Dél-Amerika színes millióira. Nem másfélezer millió ember van itt kisebbségben ötszáz millióval szemben, hanem kétezer millió az öttel vagy ötvennel. A mi szórványharcunk sem elszigetelt valami. A népek az egész világon így küzdenek egy náluk hatalmasabbal. Mindenikükön ott van az a valami, amit mi az órák fordulása szerint: nemzetkőzi tőkének, nemzeti szocializmusnak, román megszállásnak, vörös rémnek, idegen középosztálynak, zsidó veszedelemnek nevezünk.

Mi ez a kisebbségbe sodró varázslat? Mi zúdít a fehér emberre is századok óta nem kóstolt szenvedéseket? A technikával szövetkezett martalóc: a gépesített hatalmaskodás. Ez érzi úgy, hogy a másik nép lelke annyit ér, ahány ágyúja van. Ez tereli kollektív hordákba a nemzeteket. Ez szab alacsony normákat Isten súgta gazdagságunkra. Ez ellenőrzi készülékeivel álmainkat. Ragadozás és tehetetlenség: ellentmondásnak látszik. De szörnyű ragadozó tehetetlenség van az emberrel szövetkezett gépben: nem bír megállni a lelkek leigázásában. A naponként változó ellenségeken túl a mi harcunk is ez ellen az ember-gép kentaur ellen folyik. Ez fog végiggázolni szorgalmunk vetésén, amíg csak az emberből kisanyargott hősiesség, nagyság, önfeláldozás:  - mondjuk ki, az Isten - a szeretet háziállataivá nem töri a szörnyű masinákat.

*

Hogy harcoljon a véres géperkölcs ellen, aki nem akar embertársai lelkébe tiporni, mint szövetségese? Mik a kisebbségi harcmodor örök szabályai?

Az első és legfőbb szabályt már kimondtuk, s épp olyan földön, ahol faj és faj áll évszázados harcban: nem lehet eléggé hangsúlyozni. Semmiféle körülmények közt se vegyük át az ellenség harcmodorát. Az elmúlt években sok vita folyt arról, hogy a magukat magyaroknak vallók közt ki az igazán magyar. Az én tréfás, de biztos ismertetőjelem ez volt: aki azt mondja, hogy ennél vagy annál a világfordulatnál vagy övéi ezt es ezt fogják fölakasztani: az nem magyar. Aki azt mondja, hogy bármi lesz a háború vége, engem föl fognak akasztani, arról elhiheted, hogy magyar. Sokan azt mondják: elég bárgyú és lehangoló ismertetőjel. Én azonban ha bízom, azért bízom a magyarság jövőjében, mert ez a tréfa népünk lelkéről mond ki valamit, amit mindenki ellenőrizhetett. A magyarság súlyos bajait ismertük meg az utolsó évtizedben, de ez az emberség, ez megvolt benne. S botlásai ellenére: ilyen az új elit is, amelyet ezek az évek neveltek ki belőle. Ma a dúlásnak és az emberirtásnak szörnyű fegyverei vannak. De aki a szadizmust úgy állja, hogy maga nem fertőződik meg tőle: az biztosabban győzi le az irtót, mint valaha.

A kisebbségi harc második aranyszabálya: a nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni. Engem a világháború rémségei közt ez tölt el csaknem optimizmussal: Európában sokkal több erkölcs lappang, mint hittem. A kis népek, csoportok, egyének hősiesebben védik jellegüket, mint a civilizáció langyos fürdője után várni lehetett. Még a magyarságban is javára csalódtam. Nos, a kisebbségi embernek, akár magyar, vagy holland, vagy hindu, ilyesformán kell hűségben, halálraszántságban, áldozatkészségben fokozottan fegyverkeznie. Az elnyomás arzenáljai ellen a katakombák arzenáljait kell megépítenünk. Az ember lényegesen okosabbá még tanulással sem tehető. Bizonyos körülmények közt azonban a gyávából is előugrik a hős. E háborúban több példáját láttuk, hogy nemzetek, miután államukat egy pillanat elfújta; nyers népi ellenállásukkal vívták ki a világ bámulatát. S ne higgyük, hogy a lelki nagyságnak az ellenfélre nincs meg a hatása. Aki ember, az nem tud egészen szörny lenni. A hatalmaskodó is alá van aknázva belül emberséggel. A nagyság előszőr bőszíti, aztán megroppantja, aztán lefegyverzi. Így győzött hajdan a kereszténység is.

A harmadik szabály: szolidárisoknak kell lennünk azokkal, akik itthon minálunk, s azontúl az egész világon a mi kisebbségi harcunk részesei. Ezt tartom én az igazi népiségnek. A nép nevében óriási gazságokat követnek el a világban. Az ő nevében töltik meg a legborzalmasabb tömegsírokat. Az azonban, aki a népből zsarnokká, hóhérrá, az élet erőszakos szabójává dobja föl magát, már nem nép, hanem épp olyan motorizált ember, mint aki föntről szakadt embertársai nyakába. Én a népben azokkal tartok, akik - milliós szórványaikon - mindig lenn fognak maradni. Lenn tartja őket, hogy nem kaphatók és nem alkalmasak a mai hatalmi módszerekre. Ezzel a néppel menjünk mi együtt. Akár szőlőmunkás az, akár polgári iskolai tanár.

Eljött az idő, amikor Európának is gandhizmusra van szüksége. De Gandhi mozgalmát India óriási méretei, évezredes mozdulatlansága, s az angolok óvatossága szabja meg. Európa változékonyabb kis népeinek, nagyobb sanyargatásra, egy aktívabb gandhizmusba kell öltözniök. Idegen ez a harcmodor Európától? Szomorú volna, ha az lenne. Azt jelentené, hogy hiába nézett kétezer éven át Jézus alakjára.

Az elmúlt napokban a kis tanyán, ahol mostanában élek, az emberiség céljáról beszélgettem egyik barátommal a csendes alföldi éjszakában. Fejünk fölött a győnyörűen nőtt diófa - Zsiga bácsi, ahogy mi hívjuk -; körülöttünk háromszáz hold szőlő almavirágzásban, azontúl az erdők ideérző ölelése. Gondoltál már arra, kérdeztem tőle. hogy mi állatok mind a növények parazitái vagyunk? Szerves anyagokat csak ők tudnak alkotni: az állat csak leéli, kifosztja öket. A ragadozó kétszeres élősködő; a parazita parazitája. Az egész állatvilágban csak az ember, főként a művész - az emberkultúra - épít növényformán. Barátom, aki maga is költő, rögtön megértette és fölkapta a gondolatot. Igen: az ember a legtökéletesebb állat, minél különb, annál jobban hasonlít a növényekre, s annál kevésbé az állatokra. Mintha ez volna a hivatása a földön: a világ növényi alaptermészetét helyreállitani: az állatvilág ragadozó kedvét a növények csendesebb erkölcsére szorítani. Hisz harcolnak a növények is: lám Zsiga bácsi is elnőtte a szomszédos fenyő féloldalát. De ebből a harcból mégis hiányzik a gyilkolás szörnyű másodperce. Ők úgy harcolnak, mint a művészek: az erősebb túlnövi társait. S az ember, amikor teremt, a növénynél is növényebb. Ő az a parazita, aki a gazdanövény pártjára áll; előbb csak mint mezőgazda, később mint moralista is. Kiirtja a cserebogarat, és odút állít a cinkének. Legyőzi lassan magában a gyilkost, s fája lesz a teremtő igénytelenségnek.

Ez a mi éjszakai beszélgetésünk nem tartozik voltaképpen a mostani előadásra. De talán megértik, mért függesztem a végire. Voltaképpen egy harc folyik a világban. A mi küzdelmünknek, akár tanulmányt írunk, akár szórványinternátust alapítunk: csak úgy van jogosultsága ha az emberiség nagy harcába folyik bele. A növényemberébe a ragadozó ellen.

*

In Németh László: A minőség forradalma. Politikai és irodalmi tanulmányok, beszédek, vitairatok. Püski Kiadó, Budapest, 1992, 1292-1296.

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters