Mielőtt tovább mennék azonban, figyelmedbe ajánlom, bármilyen okos tanácsokat ad is Machiavelli, az nem a népből választott vezetőknek, hanem az örökölt vagy erőszakkal hódított uralom birtokosainak szól. Az ő idejében még nem is voltak népi kormányok. Mivel azonban az országok jó részét még ma is ilyen vezetők kormányozzák, így a nép embereinek is meg kell ismerkedniük Machiavelli tanításaival. Nem azért, hogy gyakorolják, hanem azért, hogy ellenfeleik gátlástalan gonoszságát, ki nem mondott, de gyakorolt politikai elveit megismerjék.

Így bizony Machiavelli "Fejedelem" című könyve nélkülözhetetlen, de veszedelmes írás. Nem az igazi bölcs, kollektív lelkű és nagyvonalú vezetőkre veszedelmesek ezek az elvek, mert az ilyenek fölötte állanak minden gonosz tanácsnak, hanem a félművelt, közösségellenes törtetőkre, vagyis inkább a kezükbe kerülő népre veszedelmesek. Az igazi népi politikai vezérnek azért hasznos, mert megismerheti, hogy milyen ellenfelekkel kell számolnia. A közösségellenes hajlamokkal terhelt hatalomembereket azonban elvakítja és felszabadítja ez a könyv, mert igazolja azt, amit a hajlamaik, korlátlan hatalomvágyuk és mániákus egyoldalúságuk amúgy is diktálnak. Ezeknek a szemlélete nem emelkedik Machiavelli fölé, ezek csak csodálni, bámulni tudják a sátáni tárgyilagosságnak ezt a kristálytiszta, merész megfogalmazását. Ezeket nem fékezi sem egyetemes emberszeretet, sem szépség vagy igazságvágy, ezeket csak a korlátlan hatalomvágy hevíti, s ehhez jó iskola Machiavelli. 

Hogy maga Machiavelli valóban a gonoszság tudatos prófétája volt-e, nem tudom, nem is kutatom. Igazi hatalomra ő maga sem jutott soha, valószínűleg nem is kívánta. De amit a fejedelmekről és a fejedelmeknek mond, vagyis amit a mi mai értelmezésünkben az emberi közösségek vezetőinek és urainak tanácsol, azok az elvek a fejedelmek uralmának a fenntartásához, de a fejedelmek uralmának megdöntéséhez is nélkülözhetetlen tudnivalók. A gyakorlati politika tudományát ennél tömörebben, egyszerűbben és világosabban még nem foglalta össze senki. Okvetlen el kell olvasnod. A. France és Tolsztoj politikai feljegyzéseivel együtt. Hárman együtt igen magasra emelkedtek a politika megismerésében.

De addig is, nézd csak, miket mond Machiavelli például a szószegésről. 

"... Mindenki belátja, hogy dicséretre méltó, szép dolog, ha a fejedelem szótartó, és hitszegés és fondorlatok nélkül uralkodik. Mégis azt kell látnunk, hogy napjainkban azok a fejedelmek vittek nagy tetteket véghez, akik nem sokat adtak a hűségre, és értettek ahhoz, hogy az embereket fondorlataikkal megtévesszék..."

"... A fejedelemnek az állatok közül a rókát és az oroszlánt kell utánoznia. Az oroszlán könnyen tőrbe esik, a róka gyöngébb a farkasnál. Rókának kell tehát lennie, hogy felismerje a csapdákat, és oroszlánnak, hogy legyőzhesse a farkasokat. Akiben csak az oroszlán természete van meg, alul marad. Ezért a fejedelemnek nem lehet, és nem szabad szótartónak lennie, ha az érdekei ellen van, és semmi nyomós ok nem szól amellett, hogy ígéretét megtartsa. Ha az emberek jók lennének, akkor tanácsom helytelen volna - minthogy azonban gonoszok, és nincsenek rád tekintettel, neked sem kell tekintettel lenned rájuk. Mindig kéznél kell, hogy legyenek azok az okok, amelyekkel hitszegését kiszínezheti..."

"... Ezt a természetet azonban ügyesen kell leplezni - jó színlelő és tettető képességre van hozzá szükség. Az emberek egyébként oly ostobák, és annyira engedelmeskednek a pillanatnyi szükségnek, hogy az, aki félre akar valakit vezetni, mindig fog olyat találni, akit becsaphat..."

Na, amint látod, itt nincs semmi képmutatás. Az embernek megáll az esze, és úgy érzi, hogy ezzel szemben locsogás minden igazság. Úgyis csak ez a sátáni igazság a legigazabb minden politikai okoskodás felett.

És mégis, én ellentmondok. Figyelj rám! Valóban igaz, hogyha valaki valakit be akar csapni, mindig talál eleget az emberek között, akit becsaphat. De jusson eszedbe, mit mondtam az egyik levélben az emberek feledékenységéről. Az emberek valóban mindent elfelejtenek, és az erősnek és ravasznak kussolnak, és hallgatnak a végletekig. Elfelejtik tehát a csalást, a hűtlenséget, a szószegést is. De amint mondtam, mégis mindent megőriznek tudatuk mélyén, és a sok bántást, megalázást, megcsalatást, történelmi magatartását sűrítik. A tömeg egyébként sokféle emberből áll. Aki könnyen felejt, az a felszínen locsog, aki nem felejt, az a mélyben hallgat. Ilyen persze kevés van, de azt hiszem, már világosan látod, hogy ilyen magános egyesek fejleszti[k] ki a tömeg leszorított, eltemetett öntudatát. Az ilyen kevesek, ha eljön az ideje, felidézik, felhozzák a tömeg lelke mélyéből az összes elfelejtett, eltemetett csalásokat. Amint mondtam, a történelemben épp úgy nem vész el semmi erő, mint ahogy a természetben is minden megmarad.

De ugyanez érvényes külpolitikai dolgokban is. Ha egy állam kormánya ilyen szószegő, sikere lehet talán évszázadokig, de végül a többi népekben felőle kialakult rossz érzés és ítélet okvetlen elbuktatja, hiába bizonyítja Machiavelli, hogy az ilyen fejedelmeknek vannak sikereik. Tudvalevő, hogy a vezérek vagy fejedelmek sem örökéletűek. S ha az okos fejedelem csinálja a csalárdságokat, annak esetleg minden sikerül, de ha a buta is őt utánozza - pedig holtbiztosan ezt cselekszi -, az elbukik.

Éppen ezért, ha egy népet sikeres, de csalárd ember vezetett, utódjának, ha okos, első kötelessége csalárd elődjét megtagadni. Mert ha csak hallgatólagos jóváhagyásával is szentesíti elődje csalárdságait, népére száll vissza minden, s történelmi áttekintésben ez megbosszulja magát. A szomszéd népek a népet ítélik hűtlennek és szószegőnek, holott szegény nem tehet róla, hogy urai mit csinálnak a nevében. Márpedig az az ítélet, ami egy népről a többiek képzeletében kialakul, az komoly és súlyos valóság. A külpolitikai cselekvés ábécéje a nemzetközi becsület, s jaj annak a népnek, amely csalárd urai miatt ezt elveszti.

*

A könyvet el kell olvasnod, de még idézek pár sort, amelyben a fejedelmek, vagyis a mi mai értelmezésünkben a kormányzók bőkezűségéről szól: "...Abból pedig, ami sem a tiéd, sem alattvalóidé, könnyen lehetsz adakozó, amint az volt Cyrus, Caesar és Nagy Sándor. Ha idegen vagyont pazarolsz, nem okozol elégedetlenséget, sőt hírnevedet öregbíted általa - ha viszont a magadét költöd, vesztedet okozod. Nincs veszélyesebb dolog, mint a bőkezűség, amely gyakorlása közben gyakorlásának lehetőségét emészti fel - és arra vezet, hogy szegény és megvetett leszel..."

Csodálatos éleslátás. De mondhatni, mind ilyen az egész könyv. Aki ezt eszébe és idegeibe szívta, fölényes és biztos mozgású uralkodó lehetett volna - ha egyébként tehetséges, mert a butának, mint előbb mondtam, a legokosabb tanácsok is ártalmára vannak. Ti. nem jól tudja alkalmazni s végrehajtani, s minden ballépés az ő fejére és népére száll vissza.

*

Csakhogy, mint a levél elején írtam, a Machiavelli sugárzó villamossága, és legyőzhetetlennek látszó tiszta logikája is korhoz, helyhez és uralkodási formához van kötve. A társadalom szerkezetének változása, az osztályösszetételek térben és időben való különbözősége, az osztályok egymáshoz való viszonya, a viszonyok eszmei felfogása és értékelése mind-mind változik, s így a machiavellista elvek alkalmazása sem örök érvényű.

Machiavelli logikája egyébként tökéletes és megtámadhatatlan volna, ha az emberek csakugyan és egyesegyedül csak bégető birkák és marakodó farkasok volnának. És csak ilyenek volnának, semmi másféle nem volna közöttük. Csakhogy ám, s ezt te is, nem tőlem tudod, hanem mindennapi tapasztalataidból, hogy nemcsak ragadozó farkasok, hanem értelmes, okos, becsületes, bátor, halálig hű, szabadlelkű és kollektív emberek is vannak közöttük. S ahogy már az eddigiekből láthatod, amíg az előbbiekkel mások csinálnak történelmet, persze nekik kedvező időben, az utóbbiak maguk csinálják a történelmet szintén a nekik kedvező időben.

Mihelyst más közösségről van szó, a fenti tulajdonságok elosztódnak, s a külső szemlélő előtt összemosódnak, mint az előbbi levelemben írtam: a nagyvilág számára érvényes népjellemet és szociológiai színképet adnak. Ez a színkép a rossz kormányzat alatt hamis lesz, mert a jók hiányoznak belőle, azok lenn a mélyben szenvednek és hallgatnak. De a szenvedés edzi az erőseket is, és a legjobban megalázott és megromlott népben is kifejlődnek a nagy nyomás alatt a kemény jellemek, akik sok-sok próba után mégis megfordítják a közösség sorsát. Amint mondtam az előbb, a történelemben semmi sem vész el, és minden gátlástalan gonoszságnak megjön a történelmi büntetése, vagy a hatalom egyenes és közvetlen bukásában, vagy pedig a nép elgyengülésében, testi-lelki leromlásában, ami végül mégis csak a hatalom bukásához vezet, bármilyen okosan és ügyesen odázgatják is a bukást a machiavellista lelkületű vezetők.

Hiszen ha Machiavellinek minden körülmények között igaza volna, akkor az erkölcs nélküli kormányzók sohasem buknának meg. De megbuknak, s néha olyan váratlanul és alaposan, hogy úgy repülnek: lábuk sem éri a földet.

Mert mi történik, ha két vagy több egyformán okos és machiavellista vezető kerül egymással szembe, akik nem tudják egymást orruknál fogva vezetni? Bizony annyira belemerülnek az egymás elleni hadakozásba, hogy észre sem veszik, hogy kicsúszott lábuk alól az uralmi alap. Nemcsak népük erőtartalékát pazarolták el, hanem a bizalmát is, sőt esetleg a közömbösségét is gyűlöletté változtatták.

Mert amily igaz, hogy a gátlástalanság sikerre vezetheti a vezetőt, épp oly igaz, hogy elbuktathatja, ha a népéből az erő és a ravaszság csak a bámulatot és félelmet váltja ki, de szeretetet nem. A szeretet megszerzésének ugyanis a szétszaggatott társadalmakban amúgy is sok akadálya van, de az erkölcsi gátlástalanság, amely tettekben nyilvánul: a legnagyobb akadálya. A szükségszerű osztályegyenetlenség és a hivatalnok-diktatúra, amelyre a gátlástalan vezető okvetlenül rászorul, ha a nép nagy tömegeiben a szeretetet nem tudta megszerezni, előbb-utóbb bukásba visz minden uralmat. Pedig, azt hiszem, az eddigiekből világos, hogy az igazi jó kormányzáshoz és a vezető iránti engedelmességhez és bizalomhoz mind a három tényező: félelem, bámulat, szeretet egyformán szükséges. Kell, hogy féljenek a hatalmától a rosszra hajlamosak, kell, hogy bámulják az erejét és a tehetségét a felfelé törtetők, de legfőképpen kell, hogy szeressék azok a nagy tömegek, amelyek nem akarnak tőle sem rangot, sem áldást, hanem csak szabadságot, munkát, kenyeret, emberméltóságot. Kell, hogy szeressék benne önmagukat, a dolgos, egyszerű embert, a fajta gondolkozásának a kifejezőjét, a közösség vezérideáltípusát, mindazt, amiről már sokat beszéltem. 

Mert a félelem megszűnik, ha a hatalom ingadozik, a bámulat megszűnik, ha a szerencse elpártol vagy az erő gyengül, de a szeretet él, a szolidaritás eleven, amíg a közösség és vezetője élnek. Néha, ha a vezető meghal vagy félrevonul, mint történelmi példa és mint kultúrhagyomány, a viszonyuk tovább él és hat időtlen időkig. Valósággal beleépül a közösség lelkivilágába. (Lásd "meghalt Mátyás király, oda az igazság", és lásd a Kossuth-rajongást).

Persze, tagadhatatlan, hogy mindmáig jórészt Machiavelli elveivel kormányoztak, s talán nem is lehetett másképp. A jámborokat elbuktatták volna a gonoszok. Tiszta kormányzás így még nem volt, a legjobbak is óriási erővel csak féleredményeket értek el, s még ezeket is szeretettel tartja számon a törekvő emberiség. Így hát nincs még kipróbálva, hogyan lehetne kormányozni Machiavelli elvei nélkül. Az élet sokoldalúságán és az emberi tulajdonságok sokféleségén nemcsak erőszakkal és ravaszsággal, hanem szintetizáló bölcsességgel kell uralkodnia az igazi nagyigényű vezetőnek. Ez nehezebb, mint az egyszerű erőszak vagy az olcsó ravaszság, de nem lehetetlen. Különben pedig a nagyigényű embernek éppen a nehéz dolgokért érdemes küzdenie, csak nagy célokat érdemes megvalósítania. Márpedig jól kormányozni a közösséget, eddig a legnagyobb emberi dolog.

*

Veres Péter: Mit ér az ember, ha magyar. Levelek egy parasztfiúhoz. (Negyvenedik levél.) Magyar Élet kiadása, Budapest, 1940, 266-272.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés