Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Kislégi Nagy Dénes: Világnézet és gazdasági stílus (1944) - II. rész

Kislégi Nagy Dénes: Világnézet és gazdasági stílus (1944) - II. rész

  2021.04.26. 13:05

IV.

Ha mármost ezek után az általános megállapítások után a különböző stílus-zónákat nézzük a XVI-XVIII. században, azt látjuk, hogy az újkori formavilágba való fordulás a legkisebb külső törést Észak-Németalföld részére jelentette. Itt már a középkorban kifejlődtek bizonyos észszerűsített gazdasági ágak, amit legjobban a vízmű-építmények bizonyítanak. Emellett itt az egész lakosság kereskedelmi beállítottságú. Viszont a déli spanyol rész elmaradt a fejlődésben. A politikai szabadság és gazdasági liberalizmus legelőször Hollandiában fejlődött ki.


Hollandia a spanyolok leküzdésével mindjárt a kálvinizmus talaján konszolidálódik, míg Angliában a győzelem csak az állam és egyház elleni hosszas harcok után következett be és tudta áthatni az életet. E tényből más is következett: Hollandiában a kálvinizmus korai győzelme nem tette szükségessé egy önálló, vallására támaszkodó, aktivista típus kialakulását. Itt a kálvinizmusnak nem annyira az aszketikus, mint inkább a liberális oldala érvényesül. A gazdasági stílust szabadelvű módszerek széleskörű alkalmazása jellemzi gazdasági erők feszabadítására. A racionalizálás először a pénz- és tőzsdei forgalomra terjed ki, 1609-ben alapítják az amszterdami girobankot. Megkezdődik bizonyos racionalizmus a mezőgazdaságban is. A tulipánspekulációt sem szabad tisztán a játék oldaláról megítélni. Mélyebb értelme ott van, hogy széles rétegek a meglévő növény- és állatfajtákat nem tekintik többé örök időkre adott teremtményeknek. Az embereknek örömük telik a természetbe való beavatkozásban. Az események hátterében a kálvinizmustól előkészített természettudományi bölcselet, különösen a kartezianizmus rejlik. A leghíresebb tulipántenyésztők karteziánusok voltak. Az új tulipán-fajták feletti öröm nemcsak esztétikai, hanem benne van az embernek a természet feletti hatalmán érzett lelkesültség, ez a mai tömegeknek a gyorsasági rekordokért való lelkesültségéhez hasonlítható. Hollandia szűk területe és nyersanyag-bázisa széles rétegeinek vállalkozói kedvét a kereskedelem, hajózás és banküzlet felé terelte, gyarmatosítása is lényegében kereskedelmi jellegű maradt.

A gazdasági stílus változása a művészetekben is meglátható. A kálvinista polgárság győzelme után mindinkább elmaradnak a korábbi németalföldi művészet vallásos, allegorikus témái, helyükbe a portrék és családi képek, továbbá a paraszti és polgári élet realisztikus ábrázolásai lépnek.

Más a helyzet Angliában. Az anglikán államegyház megteremtése a nemesség és nagypolgárság befolyását nagymértékben fokozta, és amennyiben gazdasági vállalkozások történnek, ezek az uralkodó rétegek javára szolgáló monopóliumok és privilégiumok formáját nyerik. A kis- és középpolgári rétegeknek csak százados harcok után sikerül meggyőződéseiket és érdekeiket érvényre juttatniuk. Az államegyház alapításával Anglia olyanféle útra lép, mint a lutheránus országok. De itt az államegyház megteremtésében inkább egy uralkodó akarata érvényesült, nem pedig egy népi vallásos mozgalom; ezért nem is szabadított fel olyan energiákat, amelyek az állami és gazdasági életet döntően alakíthatták volna. Ez irányban a katolikus dogmatika és egyházi rítus nagy részének megtartása is gyengítőleg hatott. Bár a szabadegyházi mozgalom bevitt kálvinista tendenciákat az államegyházba is, nem sikerült annyira áthatnia, hogy a kálvinizmus azonosítható lett volna az állami formával. Ilyen módon állam és egyház között itt is bizonyos betöltetlen távolság maradt, az angol államfogalomban üres tér áll elő, amelybe később a politikai és gazdasági liberalizmus elmélete nyomul be. Az irodalmi mozgalom, amely az állammal szemben szabadságkövetelményeket hangoztat, a XVI. századtól kezdve indul meg. A XVIII. században ennek az elméletnek már minden része kész, Smith, Malthus és Ricardo csak megformulázták. Nem a liberális fejlődés kezdetén állanak, hanem befejezői, akik a századok által előkészített nyiilvánosság előtt a sikert learatják.

A kálvinista alsó rétegek felnyomulása a rendi-állami monopolrendszer ellen vetette meg az angol gazdasági fejlődés alapjait. Az 1689-i Bill of Rights után megnyílt a lehetőség a szabadegyházi elit számára a szabadvállalkozói tevékenységek felé. Az aszketikus életforma hatásai a puritán Angliában láthatóbbak, mint a kontinensen. Ennek az embertípusnak a kifaragása a leglényegesebb adalék, amellyel a kálvinizmus az angol birodalom létrejöttéhez járult. Ez a birodalom nem központi tervből ugrott ki, nem is államilag vezetett expanzióból származott; erélyes úttörők építették fel, akik saját szakállukra mertek dolgozni, mint például Clive vagy Rhodes. Londont, a textil- és bányaközpontokat puritánok lakják. Hollandiában a piac szabadsága annyira gyakorlattá vált, hogy ideológiai követelésére nem volt semmi indíték, Anglia ellenben éppen az említett okoknál fogva a politikai és gazdasági liberális ideológia hazája lesz.

A puritanizmus politikai és gazdasági következményei sehol sem fejlődtek ki jobban, mint ott, ahol történet nélküli területen egy államot ilyen érzületű emberek építettek fel, vagyis az Egyesült Államokban. Itt az új gazdasági stílus minden gát nélkül alakulhatott ki. Mindjárt kezdetben a magánvállalkozói tevékenység került előtérbe. Az igazi energiák a gazdasági kezdeményezés felé tódultak. A hivatalnokok is állásukban üzletet, gazdaságot látnak, nincs meg bennük az az államfeladatok részére szóló belső fegyelmezettség, amely Európában az állam fölényét okozta. A siker a döntő: aggálytalan a változtatás a legheterogénebb pályák között, és aggálytalan a felfelé törő akarat. Ebben a szellemben alakult az egész gazdasági rendszer. A farmok mezőgazdasági vállalatok, a kézmű üzemei a nagyüzemhez vezető úton érzik magukat. Semmi sincs a paraszti földhözkötöttség és a kisipari tradicionalizmus ideológiájából. A sűrűn lakott Európában az új vállalkozásoknak mindig elég munkás állott a rendelkezésére, az amerikai fejlődés kezdettől fogva munkáshiánnyal állott szemben. Innen a XVIII. századtól kezdve az amerikai technikának munkamegtakarításra irányuló fejlődése. Viszont a politikai forma a XIX. századon túl is konzerválódott, sem marxizmus, sem állami intervencionizmus nem tudta megvetni a lábát.

Franciaország az egyetlen katolikus állam, amely a XVII. és XVIII. században részt vesz a merkantilizmus kialakulásában, tehát a protestáns csoportba illeszkedik bele. Franciaországban már a XV. században megindul a zárt nemzeti állam kialakulása, az egyházzal szemben bizonyos eltávolodás áll be, viszont az állam fogalma formális és dinasztikus marad. Az államnak azt a praktikus igazolását látjuk, mint Machiavellinél. Csak a XVIII. századtól kezdve telik meg a francia álllamfogalom a kor ideáljaival, anélkül, hogy formális struktúráját teljesen feladná. Az államnak ezt a megerősödését kihasználta az a gazdaságpolitika, amelyet Colbertről neveztek el. Viszont a vállalkozói tevékenység a hugenottákkal függ össze. A francia államba hugenotta-szellem különösen IV. Henrik, gazdaságilag pedig Sully által került bele. Ebből a szellemi körből származik az új állami gondolkodás kísérlete is. A kezdetet Bodin szuverenitás-tana képviseli. Őt is titkos reformátusnak mondták. Bodin az államot levezethetetlen hatalomként határozza meg, és ezzel kiveszi a katolicizmus világrendjéből. Az új államfelfogás később a természetjogban tisztázódik ki és erősödik meg. A nagyipari fejlődésben is jelentős a hugenották szerepe. Franciaország nem ment át világnézeti reformon, ezért inkább passzív területe lesz a kálvinista-természetjogi-liberális eszméknek, amelyek most az általános felvilágosodás formáját veszik fel. Ezek az eszmék eredeti talajuktól elválasztva, mint az a történelemben oly gyakran található, radikálissá válnak.

A francia gazdasági stílus lényeges jegyei mind ebből magyarázhatók. Franciaország kitartva a régi világnézet mellett, megőrzi a hagyományokat: a parasztság fenntartása, a kézmű konzerválása tipikus jelenségei. Nagyipara is sok tekintetben a kézmű minőségi teljesítményeinek a folytatása. A francia gazdasági stílus a helyzet biztosítására törekszik: ezt a magatartást a megtakarító típus testesíti meg. A modernizálás elszigetelt marad, innen a nagyipari zónák mellett a vidék konzervatív nyugalma. Hogy Franciaország belsőleg mennyire a régi országok típusához tartozik, az legjobban gyarmati politikájából derül ki. Ez kezdettől fogva állami kolonizáció, és a francia a hűbéri rendszert viszi át a gyarmatokba. Hiányzik a szabadpolgári aktív rétegek kiáramlása és gazdasági érzülete. Az angol gyarmatosítással szemben épp úgy nem tudott felülmaradni, mint a portugál vagy spanyol.

A haladás felé fordult államok csoportjával szemben a konzervatív szerkezetű államok állanak, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Ausztria, Németország katolikus országai. Ezeknél mind hiányzik a nemzeti ideológia és a dinamikus gazdasági érzület. Erejük a hagyományos gazdasági ágak fenntartásában áll. A barokkban sikerül a kézművesipart régi alapján utóvirágzáshoz juttatniok, a mezőgazdaságban pedig a parasztgazdaságot megőrizniük.

Olaszország, úgy látszott, már a késői középkorban megindul az új gazdasági fejlődés útján. De a reneszánsz még sem tekinthető az új stílus kezdetének, nem volt meg az a dinamikája, amely az új hit országaiban belülről vitt más alakulatok felé. Az összes kezdeményezések eltűnnek, mihelyt a régi világnézet megint meghúzza a gyeplőt. Helytelen Olaszország elmaradását a tengeri útak áthelyeződésének tulajdonítani. Ez az eltolódás Spanyolországnak és Portugáliának nagyon kedvezett, de belső kultúrhelyzetüknél fogva ezek sem tudtak lépést tartani a vállalkozói gazdaság kifejlődésében. Olaszország elmaradása is belső szellemi erejéből magyarázandó. A tridenti zsinat után nem volt sehol az a szellemi terület, ahol reformkérdésekről vitatkozhattak volna. Ami irodalom a közgazdaságtanban keletkezik, szükségképpen semleges talajon mozog. Olaszország a XVII. és XVIII. században teljes pangás állapotába kerül, nagy népszaporodása folytán sokan kénytelenek kivándorolni. A nemzet egységesítése Cavour által a múlt század hetvenes éveinek eszménye szerint a szélsőséges liberalizmus elveit vette át. Ez azonban szükségképpen diszharmóniát okozott. A fasizmusra az a feladat várt, hogy azt az űrt, amelyet a merkantil korszak Olaszországban hagyott, kitöltse, és a gazdasági fejlődést behozza.

Spanyolország és Portugália is, bár az új kor elején nagy expanziót végeznek, belsőleg még a középkori kultúr- és gazdasági típushoz tartoznak. Bennük mutatta meg a régi rendszer, [hogy] milyen politikai teljesítményekre képes. Gyarmatosító rendszerük gyengéi hamarosan kitűntek. Épp úgy, mint Olaszország, Spanyolország sem ment át a merkartilizmuson, és a legkevésbé illeszkedett bele az új stílusba.

Ausztria története úgy politikai, mint gazdasági téren a legkitűnőbben mutatja meg a középkori eszményre felépített állam előnyeit és hátrányait. A rendi alkotmány útjában állott a merkantilista törekvéseknek, amelyeknek elméleti képviselői egyébként mind protestánsok voltak. II. József arra tett kísérletet, hogy olyasmit valósítson meg, ami Nyugat-Európában magától értetődő volt, és például Poroszországban is a szokásos kormányzói stílussá vált. De vele szemben az összes rendek megmozdultak, amelyek féltették jogaikat. Míg a jobbágyfelszabadítás, a holtkéz megszorítása, iparszabadság, tudomány- és sajtószabadság másutt a belső fejlődés természetes következményei voltak, Ausztriában ezek az eszmék a rendek ellenállását váltották ki. Ezért a monarchia egészen a XIX. századig nagyon kevéssel járult hozzá az új gazdasági stílus kialakulásához.

Az erős belső liberalizáció és a konzervativizmus zónái között fekszik a lutheri-zwingliánus területek egy csoportja, Finnországtól Svájcig, amelyet az új gazdasági stílus másféle elsajátítása jellemez. Igen erős államegyházi hatalmi központosítást látunk államilag meghatározott gazdasági neveléssel. E zóna számára tipikus a közvállalat formája, az államtól el nem nyelt szabad réteg kicsiny, ezért a magánkezdeményezés is viszonylag gyenge az állammal szemben.

Németország gazdasági fejlődésében a XVIII. századig döntő, hogy területét keresztezik a különböző gazdasági rendszerek. Megismétlődik itt az egész Európát jellemző törés, ezért hiányzik az egységes gazdasági stílus. Ausztria, Bajorország, a katolikus rész a konzervatív vonalat követi, a lutheránus területek erős partikularizmussal állami sajátosságukat építik ki, míg a kálvinista területek a nyugattal való kapcsolatok által új gondolatok közvetítői. Még komplikálja a képet, hogy a lutheránus államokat például Szászországot, fejlődésében egy katolikus él tart vissza, míg Poroszország felső rétegének kálvinizálása az állami energia megerősödéséhez vezet. Németország a merkantilizmus korában különböző gazdasági tájakra esik szét. Sajátos hozzájárulása az új stílus kialakításához egy speciális modern állami öntudatnak és az aktív állami gazdaságpolitikának, különösen az állami vállalati gazdaságnak a kiépítésében rejlik. Kálvinista területeken nem fordul elő az állami kezdeményezés olyan mértéke és a közvállalat oly előnyben részesítése, mint Poroszországban látjuk. Itt 1613 óta, mikor a Hohenzollernek áttértek a kálvinista hitre, a lutheránus alapréteg fölé egy kálvinista réteg kerül. Míg másutt a kálvinizmus a liberalizmus irányában hatott, itt a lutheri államfelfogást erősíti a felső, aszketikus rétegtől jövő fegyelem: ez szabja meg a porosz állami közigazgatás és gazdaságpolitika módját. Ez a világtörténetileg egyszeri összekapcsolódás a lutherizmus és kálvinizmus között eldöntő tény a porosz államstílus kialakulásában. János Zsigmond áttérésének következményeit eddig történetileg nem méltányolták eléggé, holott döntő jelentőségű. Csak az új kapcsolatban tudta a lutherizmus teljesen érvényre juttatni legmélyebb sajátosságát: az állameszme felemelését. Minél inkább megtámadta a felvilágosodás hulláma a lutheri dogmatikát, annál többet adott át a világi életet átszellemítő erejéből az államnak. Itt a lutherizmus nagy történeti szerepe a porosz állameszme kialakításában és megtartásában.

V.

Ha az egyes országok gazdasági stílusának eme rövid érintése után most az újkori nyugat-európai gazdaságok jellemző vonásait összefoglaló általános képhez fordulunk, azt látjuk, hogy a belső állampraxis fejődésére mindenütt az egyházi szervezeti forma szolgáltatja az alapot. A katolikus országokban nagyobb gazdasági feladatokra nem az államot választják, hanem a rendi erőknek juttatják privilégium és monopólium formájában. Ez protestáns országokban igen ellenszenves. Ismeretes, hogy Luther is szenvedélyesen elítélte a hiú monopóliumokat. A lutheránus Poroszországban a nagyobb feladatok megvalósításának módszere az állami vállalat. Ezzel szemben Hollandia és Anglia polgárai egyenesen rászoríttatnak a gazdasági tevékenységre. Az ilyen emberek a laissez-faire elvét fogják hangoztatni, és saját erejükre bízzák magukat. Ahol az egyes ember erre nem elég, a társulás segít. A szövetkezet is az államtól magukat távoltartó szabadegyházi körök alkotása. Míg az államháztartás Poroszországban annak eszköze, hogy a közgazdaság erőit az államban fogják össze, Angliában az új állami számvitel a kormány ellenőrzésére szolgáló eszköz. Az állami vállalatok hiánya következtében Anglia lesz az új adóztatási módszerek megindítója. A közvetlen adók kiépítése, amely az 1692-i örökségi adóval kezdődik, és az 1798-ban bevezetett jövedelmi adót teszi központi bevétellé, szükségképpeni következménye egy olyan gazdasági módszernek, amelynek ereje nem, mint a rendi államokban, birtokban és költekezésben, hanem termelésből, kereskedelmemből és tőkekamatból folyó jövedelemben mutatkozik meg. A jövedelmi adóra való áttérés jelenti először a gazdasági forgalmat magát szabadon hagyó adóztatást.

A világnézeteken alapuló stíluskülönbségek nemcsak az állampraxisban, hanem még töretlenebből az államteoriában is megmutatkoznak. Elég megnéznünk a XVI-XVIII. századig a különböző államok életformájának gyökeres különbségeit, és megértjük, hogy közös államelméletnek itt nem lehetett helye. Minden életkörnek megvan a maga saját államteoriája. A katolikus terület államelmélete gyökerében tekintve teológia: a tomisztikus etika beillesztette az államot a világ rendjébe, a bírálat távol maradt az állami és gazdasági viszonyoktól. De azért az erőknek az Isten akarta rendhez való kötése nem mindig elég ahhoz, hogy alkalmilag katolikus területeken is ne történjenek hevesebb kirobbanások. Ennek a kifejezői az államutópiák. Ezek a katolikus gondolkodást képviselik először is abban, hogy hiányzik belőlük a fejlődés szempontja. Míg a protestáns kritika az államot reformálva és forradalmasítva akarja áthatni, a katolikus kritika beleütközik a dogma szilárdságába. Radikális vágyait tehát valahol egy szigeten akarja megvalósítani. Konkrét példája a kolostori élet, a világi rendtől eltérő szabályaival. De ennek az irodalomnak tematikája is a katolicizmusból következik: alapproblémái azokból a feszültségekből származnak, amelyek a skolasztika óta mozgatták a katolikus társadalomtant. Először is a tulajdon kérdése. Itt szembekerültek: az isteni természetjog, amely szerint minden közös, és amelynek az egyház a kolostorok világában adott helyet, és a magántulajdon elismerése. A másik téma a házasságé: a házasság szentsége és a cölibátus magasztalása közötti feszültséget is próbálja feloldani az utópia. A harmadik motívum az egyház és állam elválasztása. Ez a tematika csak katolikus talajon áll fenn. Az egyházi javak szekularizációjával és a kolostorok bezárásával a protestantizmus megszünteti a közös tulajdont, viszont a cölibátus eltörlése a házasságot teszi egyetlen szent formává, végül az egyház és állam azonosítása szükségtelenné teszi a két hatalom elválasztásának feladatát. Ezért ritkább az utópisztikus forma protestáns területeken, és fő tárgyát nem is az említett témák adják.

Egészen más a lutheránus államirodalom. A maga erején nyugvó államban olyan tudomány alakul ki, amelyet az állam szemszögéből írnak, és amely kérdéseit az állampraxisból veszi. Így keletkezik a kameralizmus. Szűk területét nyugati eszmék átvétele bővítette ki a „Statistica" összehasonlító államtanává. Ezzel kezdődik a német történeti-megértő módszer kialakulása. Ez a lutheri élet-magatartás hozománya, amely a német szellemtudománynak a mai napig is egyik sajátosságát adja.

Ismét másképp alakul az államtan Nyugat-Európában. A kálvinizmus nem fogadta el a világi tekintélyt, az tehát bizonyításra szorult. Forradalmi irodalom keletkezik, amelynek középpontja a természetjog. Ennek a kifejlődése szemmel láthatólag protestáns területekre esik. A kálvinista országokban alakul ki egy olyan olvasó réteg is, amely nem hajlandó többé egyházilag vagy államilag megállapított irodalom átvételére. A közönség élén a szabad kereskedő és a dissenter-prédikátor áll. Az államot nem belülről tekintik, és kijelölik a határait. Ezt az irodalmat kiegészítik gyakorlati, a mindennapnak szolgáló könyvek, amelyek az államra való vonatkozás nélkül a polgári haszonnal foglalkoznak. Legsikeresebb Defoe Robinsonja, amelyben e polgári életpraxisnak a keletkezése, a saját erejére támaszkodó ember van megfestve. A társadalmi élet megfigyelése is hideg megállapításokra vezet. Erre a szemléletre jellemző Mandeville meséje.

A mai gazdaságtudomány alapjait is a XVI-XVIII. század teremtette meg. A közgazdaságtan történetét nem lehet megérteni a szakgondolkodás elszigetelt fejlődéseként, az sem elég, ha csupán a bölcselet és államelmélet származékaként fogjuk fel. A gyökér itt is a világnézet marad. Az írók életrajzai bizonyítják, hogy az új gazdasági gondolkodás tudományos megalapozásában a katolikus területek kiesnek. A kameralista és merkantilista irodalmat protestánsok írták. Csak Franciaország kivétel, viszont itt egyfelől a gallikanizmus a katolicizmus sajátos formáját teremtette meg, másfelől a gazdasági irodalomban itt is a hugenották és a felvilágosodás hívei szerepelnek. A katolicizmus részére továbbra is a középkori tudományfogalom maradt kötelező. A skolasztikát a jelenségek erkölcsi értéke érdekelte, ezért az igazságos ár, a kamat es az érmeügy a kánoni közgazdaságtan három fő témája. Katolikus területen továbbra is ez az etikai kérdés-feltevés maradt uralkodó. A katolicizmus dogmatikus szilárdsága útját állta a módszerek ama radikalizálásának, amellyel protestáns területen megkísérelték természettudományi vagy történeti kutatás által jutni új világnézethez. A reformáció után századokra elválik a katolikus és protestáns tudományos magatartás. Az első dokumentum, ahol ez előtűnik, az 1530-as vita a szász albertinusok és ernesztinusok között. A katolikus vitairat a skolasztikus pénzelmélet alapján állva, teljesértékű pénz veretését kívánja, míg a protestáns irat lényege, hogy fontosabb a sok pénz, mint a jó pénz. Itt tehát felbukkan a pénz dinamikus hatásának a gondolata, amely oly jellemző a merkantilizmusra. A katolikus álláspont etikai alapon kívánja a teljesértékűséget, míg a protestáns a reális hatásokat nézi, és nem riad vissza attól a következtetéstől sem, hogy tulajdonképpen a rosszabb pénz lehet a jobb. Ezzel lép a gazdasági gondolkodás a valóság elemzésébe. Bodin már kifejti a pénz mennyiségi elméletét. De az új gondolkodást nemcsak a tények elemzése jellemzi, még fontosabb dinamikus jellege.

A közgazdaságtan alapmódszereit, a történeti szemléletet, a matematikai-statisztikai, valamint az elméleti absztraháló módszereket genealógiai eredetükben innen keli megérteni. A történeti módszer első képviselői a XVII. században jelennek meg Németországban. Nyilván nem azért, mert minden ok nélkül egyszerre feltámadt az érdeklődés a gazdaság történeti szemlélete iránt. Az önálló politikai és társadalomtörténeti szemlélet olyan teológus körökben keletkezik, amelyek tudatosan kívül álllanak a dogmatikus ortodoxián, és ezt a szemléleti módot használják pozíciójuk alátámasztására. Így Keckermann, így a helmstadti egyetem, ahol Conring megalapítja az összehasonlító államtudományt. Később Achenwall Göttingában a statisztikát fejleszti ki. Innen indul ki a történeti kutatások hagyománya. A történeti módszer is, mint a világnézet része érvényesül.

Viszont a természettudományi módszereknek a társadalomtudományokban való felhasználása a racionalizmusnak a teológiába való behatolását követi. A kartezianizmusból származik a hit racionális igazolásának kísérlete, és innen erednek az első próbálkozások is társadalmi problémák számbeli tárgyalására. Így vizsgálja Neumann Gáspár a népesedést annak bizonyítására, hogy a Gondviselés mindent a legjobban rendezett el, Sussmilch 1740-ben megjelent munkája „Az isteni rend" már címében is mutatja, hogy szerzője a Teremtő bölcseségét akarja bizonyítani. Még Malthusnál is megtalálni ezt a teológiai hátteret. Kezdetben Petty iskolájában is ilyen irányú érdeklődés mutatkozik, ha később el is marad. A matematikai módszer csak ott ért el nagy sikert, ahol ennek előfeltétele megvolt a kálvinizmus világképében. Igaz, hogy a matematikai gondolkodásformák megalapításában Franciaország katolicizmusa is részes, de jellemző, hogy ösztönzést csak a janzenizmustól kap, az egyetlen belső dogmatikus mozgalomtól, amelyet a katolicizmus nem tudott azonnal kizárni. Valószínűleg nem véletlen, hogy Cournot janzenista családból származott.

Hogy Angliában milyen rétegeket hatottak át a matematikai közgazdaságtan eredményei, azt a biztosítás eszméjének az életpraxisba való benyomulása is mutatja. Persze a befogadók felvilágosult természettudósok és széles szabadegyházi tömegek, míg az anglikán körök távol állanak tőle. Az utóbbiak közül való Swift gúnyos szatírát ír a Laputa-szigetekről, a matematikusokról, akik formuláikkal kormányozni akarnak. Ennek a gondolkodásnak legfontosabb eredményei a társadalomtudomány számára az.egzakt népesedési törvény mellett a kereskedelmi mérleg tana és a dinamikus pénz- és hitelelmélet, amelyét először Law dolgozott ki. Hogy kísérlete gyakorlatilag kudarcot vallott, az nem elméleti megalapozásán múlott, hanem azon, hogy eszményét környezete túlzásba vitte, mert nem értette meg.

Míg ilyen módon az elméleti-matematikai gondolkozás a társadalmi tudományokban a teológiai racionalizmusból ered, később eredete ellen fordul, és lerombolja a hit alapjait. Ennek a következménye szellemi erőknek a konkrét élet-problémák felé való fordulása. Innen a technológia felvirágzása. Az agrártudomány, az üzemtan és a műszaki diszciplínák minden oldalról új erőket kapnak.

Kétségtelen, hogy a protestantizmus kialakulását követő 250 esztendőben a különböző vallások területén alapjában másféle módon fejlődik a gazdasági élet. Bizonyos ugyan, hogy minden gazdaságban van egy, az anyagi felé forduló réteg, amely csak kevéssé van történeti változásnak alávetve. A vaslelő helyein mindig voltak megfelelő ipari települések. De a gazdaság nem merül ki a természeti adottságokban. Sokszor látjuk, hogy akarat híján nem használnak ki természeti lehetőségeket, míg másutt a gazdasági akarat „természeti" adottságok nélkül is életteret teremt. A vallási elem befolyását a gazdaságra csak akkor tudjuk tisztán megragadni, ha a gazdasági fejlődés e két rétegét különválasztjuk. A középkorban is állottak egymás mellett kézműüzemek és vállalatok, nem az egyik vagy másik üzemi elvnek a kizárólagos alkalmazásában válnak el a korok és területek, hanem abban, hogy melyik formát emelik stílusformává, töltik meg egész kulturális életük tartalmával. Ilyen értelemben emelte a középkor a rendileg szervezett kézműt gazdasági akaratának központi fogalmává, mint ahogy a kezdődő újkor ezt a vállalkozással tette.

A középkort mélyebben szemlélő kutató közvetlenül látja azt az egységet, amely a kézműves szervezetet az egész kulturális léttel köti össze. E szervezet is azt a művészien tagolt építményt mutatja, amely a kor vallásos eszméit meghatározta. A mezőgazdaság és kereskedelem vagy háttérbe szorul, vagy hasonló formákat mutat, úgy hogy a kézmű, mint a középkori gazdasági stílus általános képlete érvényesül. A céhrendszer döntő vonásai végső alapjukat az egyházi rendszerben és dogmatikájában találják. Ma már általában kiemelik a céhrendszer vallási testvériségekből történt eredetét. De azt, ami a középkori kézműnek tulajdonképpeni fényét adja, a politikai szabadsághoz való felemelkedést, épp úgy, mint az egész középkori rendiséget, végeredményben az egyház és állam hatalmi dualizmusa tette lehetővé. Ez a felemelkedés csak olyan kultúrtéren volt lehetséges, ahol az államtól független egyház a végső transzcendens értékek igazgatója, és így meggátolja az életnek az államiságba való teljes felszívódását. Anyagilag is az egyház volt a kézmű fő táplálója, a gazdasági életben a nagy stabilizáló momentum. Az egyház építő és gazdasági tevékenységének jutott a dinamikus vezetésnek az a jelentősége, amelyet a liberalizmusban a vállalkozás, ma pedig újra az állam vett át. Emellett az egyház nem fenyegette a kézmű életformáját, mint a merkantilista állam. Az egyház megrendeléseinél a gondos esztétikai kidolgozásra is súlyt helyezett, a későbbi központi állam elsősorban lehetőleg olcsó egységes fegyvereket, felszereléseket kívánt. De fontos volt az is, hogy egyházi vagyon kvalitatív felhasználása bizonyos hátteret jelentett a kis egzisztenciák számára, a modern biztosítás hiányának ellenére társadalmi védelmet nyújtott, és mérsékelte a versenyt. Az anyagi támogatásokon túlmenőleg azonban a középkori kézmű osztotta az egyház erkölcsi meggyőződéseit. Csak olyan etika keretében képzelhető el a kézmű ilyen szervezete és a létfenntartó keresettel való megelégedés, amely szembehelyezkedik a földi törtetéssel, és kontemplatív magatartásánál fogva a magát emésztő munkahajlammal is ellentétesen áll szemben. A segédek és inasok korlátozott száma, a jog, hogy mindenki részt kérhet egy másik mester nyersanyag-beszerzéséből, a verseny- és találmányi tilalom, az egész céhi ethosz, mind egy stacioner földi lét kifejezői, amely végső metafizikai támaszát a skolasztika világképében leli. A céhtagok szolidaritása, özvegyek és árvák támogatása, a vándorló legények eltartása olyan világot mutat, amelyben sokat és szívesen adnak.

A kézmű visszaesésének okait nagyon egyoldalúlag keresték a gazdasági téren. Alapvető tényező itt is a reformáció. A kézmű olyan környezetbe kerül, amely üzemformáinak alig tud már elég pozitívumot nyújtani. Megszűnt a templomépítő tevékenység és a magas minőségű iparművészet is. Az egyház többé nem szerepel megrendelőként, és az állam nem pótolja e téren. De az állam főleg katonai igényeinek nem is felelt meg az individuális kézműves munkája. Emellett elesett az egyházi vagyon karitatív felhasználása, a szegénységbe való süllyedésnek többé nincs határa. De mindezeken felül a reformációs mozgalmak erkölcsi eszméi is más természetűek. Az etikailag rendezett verseny gondolatának nincs meg többé a régi háttere. Erős csapást kapott az adományozó hajlandóság is. Próbálták ugyan fenntartani a karitatív berendezéseket, de az új légkörben súlyuk mind csekélyebb lett. A protestantizmus más szervezeti formának kedvezett, a modern nagyvállalkozásnak. Természetesen Max Weber sem akarta ezt úgy érteni, hogy csak a reformátusok közül kerültek ki a nagyvállalkozók. Csak annyi igaz, hogy a különböző környezetek különböző impulzusokat adtak a vállalatok kialakulásához. Ez okozza a különböző számbeli eloszlást is. A református elem a nagyvállalkozásban erősebben van képviselve, mint a lutheránus, ez erősebben, mint a katolikus.

A világnézeti momentum jelentősége persze nem merül ki a protestánsok átlagon felüli számában. A dologház gondolata, amelynek hazája Hollandia, szellemtörténetileg csak úgy érthető meg, mint a szigorú kálvinizmus első leszámolása a szociális problémával. A dessaui intézet felirata „Miseris et malis" mutatja a szegényház és a fegyház összekapcsolódását. Ez is csak olyan vallási etika talaján lehetséges, amelynél a látható földi siker a kiválasztottság jele. Csakis itt láthatták a szegénységet ily közel a bűnhöz. Az új dologházak a bűnöst is úgy kezelik, mint a szegényt. Így ébred fel az a gondolat, hogy a büntetésnek elsősorban nevelési célja van. A dologháznak lehetővé kell tennie úgy a szegény, mint a bűnös számára a polgári társadalomba való belépést munkára nevelés által. A dologházak az intenzív gazdasági munka szervezésével fontos feladatot töltenek be: a nagyipar számára szükséges nagyobb munkás törzs kiképzése a gyári munka iránt akkor érzett ellenszenvnél fogva csak ezekben a dologházakban volt lehetséges. Angliában, de Németországban is, a fegy- és dologházakat közvetlenül bérbe adják vállalkozóknak. Egyébként a XVIII. század végén a felvilágosodás bírálata alatt ez az intézmény, amely a szegénységet olyanformán kezelte, mint bűnt, feloszlott.

Kevés gazdasági intézmény szellemtörténeti gyökerét lehet oly jól visszavezetni, mint a biztosításét. Ameddig az ember töretlenül áll az isteni akaratnak való odaadásban, és betegséget és halált próbának és büntetésnek tekint, addig nem ébredhetett fel a kívánság, hogy a véletlen ellen valamilyen észszerű szervezkedésselvédekezzék. Csak ott fejlődnek ki a biztosítások, ahol a protestantizmus meglazítja a dogmatikus hitet. Valóban a katolikus területek a modern biztosítás-ügy kialakulásánál egészen kiesnek. Még Justi 1760-ban is a biztosítás eszméje ellen nyilatkozik. A biztosítás első kifejlődését Hollandiában és Angliában látjuk.Elől a tengeri biztosítás haladt. A tűzbiztosításnál protestáns területek vezetnek, épp úgy az állatbiztosítás terén is. A vallásos gátak legerősebben a jégkár-biztosításnál hatottak. Mindenesetre bizonyos, hogy a dologi biztosítás a protestantizmus szellemi hátterében erős támogatást talál. Ugyanez megállapítható az életbiztosításra is. Hogy ennek a modellje Anglia földjén alakult ki, az három tényező összetalálkozásában leli magyarázatát. E három: a politikai számtan, a felvilágosult vallásos magatartás és a magángazdasági kezdeményezés. Az életbiztosítás csak olyan szellemi környezetben alakulhatott ki, amely józanul tudott társadalmi folyamatokat megfigyelni és számítva megragadni. A szabadegyháziak köréből kerülnek ki a biztosítás első vállalkozói is.

Az újkor szociális gondolata is visszanyúlik a XVII. századba. Ennek is a gyökere a kereszténység. De e részt is különbségek vannak. A római katolikus egyház lényegileg megőrzi a középkor társadalmi struktúráját: a szegénységen saját gazdasági eszközeivel a benne élő adományhajlam alapján segített. A kálvinizmus viszont, mióta Cromwell forradalma után a gazdasági sikert a kegy jelének tekintették, és a szegénységhez bizonyos bélyeg tapadt, a szociális problémában rideg magatartást tanúsított. Angliában nagy, reménytelen koldusréteg él, amellyel szemben a környezet részvétlenül áll. Az új szociális érzék megalapozása csak a protestantizmus perifériáiról indulhatott el, a XVII. és XVIII. század szektáiból. A pietizmus következményei e részt ismeretesek. De erősebb hatásuk csak akkor alakult ki, mikor átvitték Angliába és Amerikába. A XVIII. század szociális eszméi a szabad községi és szövetkezeti segítség síkján mozognak, az állami törvényhozást kívánó mozgalom csak a XIX. század elejére esik. Németország sorsára a XIX. században döntő volt, hogy vallási oldalról elmaradt a szociális eszmék erős fejlesztése. Az így keletkezett vákuumba tört be a marxizmus, legjobban azokba a protestáns területekbe, amelyekben a dogmatikus felbomlás a legmesszebbre jutott, így Szászországba, ahol a lutheranizmus áldozatul esett a felvilágosodásnak. Anglia ellenben megszilárdult vallási struktúrával ment át a XIX. századba. Ezért az elméleti marxizmus benyomulásának jelentős gátak álltak ellent.

Az eddigiekben a XVIII. századig terjedően megmutattuk a világnézeti rendszerek döntő befolyását a gazdasági stílusok keletkezésére. Ellenvetésül fel lehetne hozni, hogy a gazdasági kultúra ilyen levezetésénél mellőzzük azokat a sajátos formákat, amelyek az egyes népek biológiai és lelki alkatából, valamint a természeti feltételekből következnek. Bizonyos, hogy ez a tényező rivalizál a világnézeti erőkkel a gazdasági és társadalmi kultúra alakításában. De, legalábbis a múltban, e tényezőket a szellemi erők hatása sokszorosan felülmúlja. A középkor egyetemes egyháza olyan szellemi formának vetette meg az alapját, amelyben a népi sajátságok évszázadokon át csak közvetve és burkoltan juthattak érvényre. Ezért a vallásos eszme egységes elterjedésének megfelelőleg nagyon hasonló gazdasági és technikai kultúrát eredményezett. Úgy tűnhetnék fel, mintha a XVI- XVIII. századig terjedő korszak olyan gazdasági stílusokba vinne át, amelyeknél az egyes országok sajátossága töretlenül jut szóhoz. De nem így áll a dolog. A középkori egyetemes kultúrától való elszakadás nem tette azonnal szabaddá az utat a nemzeti gazdasági stílusok számára. Az új vallási megkötöttségek alapján a világnézeti rendszerek területeit követve a gazdasági és politikai szerkezetnek is párhuzamos zónái alakultak ki. Éppen az a körülmény, hogy az újkori gazdasági rendszer olyan szellemi erőkkel kapcsolatban fejlődött ki, amelyek nem nemzetiek voltak, magyarázza meg az ellentétet, amely az új vállalkozási rendszer és egyes nemzetek meggyőződése között már a XIX. században támadt. A jelené az a feladat, hogy a modern vállalati gazdaság óriási erőit úgy formálja, mint az a mai gondolkodásnak és akaratnak megfelel.

VI.

Ezekben ismertettük Müller-Armacknak a gazdasági stílusok genealógiájáról kifejtett tanait. Kétségtelen, hogy tételei ellen a különböző teológiák, a történetírás, a bölcselet, a közgazdaságtan részéről számos kétely és kifogás emelhető. A részletek megtámadhatósága, vagy más módszerű állásfoglalások lehetősége azonban érzésünk szerint nem változtat a benyomáson, amelyet e régóta, sok gondolkodó munkáin át érlelődő, és nagy távlatokat nyitó koncepció a maga egészében az olvasóból kivált. Ha a kritika rá is mutat az egyoldalúság túlzásaira, és bizonyos értelmezések elfogadhatatlanságára, a világnézeteknek még gazdasági magatartásunkra is döntő jelentőségét egészen aligha fogjuk megtagadhatni.

Zwiedeneck Südenhorst kritikája mindenekelőtt a gazdaság fejlődési fokainak elméletét veszi védelmébe. A fiatalabb történeti iskola, midőn az áruforgalmat, vagy a gazdaságot hordó társadalmi csoportot vagy más ismérvet vett a fejlődés különböző fázisainak alapjául, nem annyira történeti képet nyújtott, mint inkább biztos kategóriákat adott bizonyos gazdasági formák megragadására. Ezen ideáltipikus fogalomképzés értéke független attól, hogy Bücher vagy Schmoller fejlődési sorrendje megfelel-e a történeti valóságnak. A gazdasági fokok tana a közgazdasági morfológia szisztematikái szükségleteiből ered. Közgazdák részéről tulajdonképpen Sombart vezette be a bírálatot. Különösen a kapitalisztlkus gazdasággal kapcsolatban azt bizonyította, hogy nem az együttes gazdaságot folytató társadalmi csoport mikéntje jellegzetes a gazdaságra, hanem a létfenntartásról való gondoskodás módja, amelyet a gazdasági érzület, a technika és a munkaszervezet jellemez. Így jutott már Sombart ahhoz, amit a gazdasági élet stílusának kezdtek nevezni. Ezt a stílusfogalmat teszi Müller-Armack is a történeti fejlődés központjába. De a stílusfogalom szükségképpen nem lehet mentes bizonyos szubjektivitástól: úgy a művészet terén, mint egyebütt, a stílus megállapítása ítéletet tartalmaz. De Müller-Armack stílusfogalma nem is következetes. A mágikus és animisztikus korban a stílust a technikával jellemzi, amelyben ott a varázslat, itt a törzsi ritus uralkodik. A politeizmusban is a technika jellemzi a gazdaság stílusát, a világnézet közvetlen hatása a gazdasági ethoszra hiányzik. Másféleképpen jár el a monoteizmusnál: itt többé nem a technika, hanem a gazdasági érzület a jellegzetes. Ilyen módon törés van a fundamentum divisionisban: az első esetben a tényleges állapotról, a másodikban az állapot okozójáról van szó a stílus jegyeként.

De annyiban sem következetes ez a tan, hogy egyrészt a stílus-gondolat univerzalitását kívánja, másrészt túlteszi magát azon a mélyrevágó stílusváltozáson, amelyen a művészet ment keresztül a reneszánsztól a barokkig. Márpedig, ha Müller-Armack a kifejezés egységességéről beszél minden életterületen, akkor nem lehet eltérés a művészet és a kultúrélet más területeinek stílusa között. De a középkort is egyetlen stílus-korszakként fogni fel, legalábbis aggályos, hiszen a gótika nyilván cezúrát jelent. Nagyon meggondolandó, lehet-e annyira különböző népeket és korokat világnézeti alapon úgy egységbe kapcsolni, mint Müller-Armacknál látjuk. Az általánosítás mindenképpen veszélyes, márcsak azért is, mert a vallásos korszakok tele vannak küzdelmekkel, és világnézetükben nem egységesek.

Zwiedeneck Südenhorst szerint a világnézetnek a gazdasághoz való viszonyára az a döntő, hogy voluntarisztikus vagy fatalisztikus-e. Vagyis az, hogy az egyén világnézete alapján képesnek tartja-e magát környezete észszerű módon való alakítására, avagy passzív módon felsőbb hatalmak kezében lévő tárgyként mindenbe beleegyezik. Általában azt mondhatjuk, minél kezdetlegesebbek az emberek, annál fatalisztikusabb a világnézetük, és csak fokozódó megéréssel nyeri a világnézet azt az etikai tartalmat, amely a gazdaságban kifejlesztheti és előmozdíthatja a voluntarizmust.

A mágikus és animisztikus kor vázlatos jellemzése ellen nem lehet komoly kifogás. A gazdaság itt elsősorban technikát jelent, az anyagi javak termelésében merül ki, és mint minden kultúrjelenség, ez is a varázslat és fétis bűve alatt áll. Más az eset a politeizmussal. Müller-Armack szerint itt is elsősorban arról van szó, milyen befolyása van a politeista világképnek a technika fejlődésére, de döntő a politeizmus a társadalmi szervezet alakítására is. Lehet-e azonban a politeizmust egységes korszakként elfogadni? Egy kiváló német kutató, W. Ottó az egyiptomi gazdaságot a Lagidák korszakáig stacionernek és stagnálónak mondja, míg ítélete teljesen ellentétes a régi Babilonra vonatkozólag, ahol legalábbis időszakonként határozottan dinamikus vonások láthatók. Egyik politeizmus nem olyan, mint a másik, és bizonyos, hogy nem egyformán hatottak államra és gazdaságra. Zwiedeneck Südenhorst, elemezve a görög világnézetet, rámutat arra, hogy a görög vallásban túlnyomó a kultusz, míg az ethosz hiányzik. Már abból, ahogy a görögök isteneiket látták, nem fejlődhetett ki etikai szabályozás. Erős morális tendenciát csak a delphii vallásban látunk, különösen annak a hirdetésében, hogy az isteni kegyelemhez tisztaság kell. De nagy a különbség a különböző görög területek között is: a törzsi-politikai differenciációval az istenvilág differenciációja van összekötve. Másrészt a vallás időben is változott, egyes kultuszok rohamosan terjednek el, így a dionüszoszi és az orphikus vallás. De nem a világnézetből eredőleg különböző a gazdaság is törzsek szerint és időben egyaránt. „A lényeg mégis mindig az marad, hogy a szabad görög számára a lét gazdasági oldala még nem lett eléggé fontos ahhoz, hogy világnézetileg irányított elvek tárgyává legyen." [1] 

A monoteizmusra is áll, hogy a különböző vallások nem vezetnek egyforma gazdasági stílushoz. Nevezetesen a gyakorlati életformálás szempontjából a kereszténységnek egészen különleges a helyzete. Az is kétségtelen, hogy a monoteisztikus vallásoknak nagy a befolyásuk az állami rendre. Áll ez a zsidókra épp úgy, mint az iszlámra. De a monoteizmussal nem feltétlenül következik be az állam gyengülése. Maga Müller-Armack mutatja ezt ki nemcsak a lutherizmusnál, hanem az orosz keleti egyháznál is. Ha a monoteizmus az európai civilizációban sajátos fordulatot képvisel, akkor inkább az kívánna magyarázatot, [hogy] miért fejlesztették ki a nyugati országok egy monoteisztikus világnézetből azt a belső érzületet, amely nélkülözhetetlen volt a mindennapi élet etizálásához, továbbá az, hogy miképen fejlődött ki később az a sajátos munkaethosz, tudományos technika és nagyüzemi szervezet, amely éppen a középkori gazdasági etikával oly éles ellentétben áll.

De a monoteisztikus vallások különbözőségén felül az európai középkor nem is egységes korszak. Vannak olyan időszakai, amelyek határozottan dinamikus jellegűek. Általában az a felfogás, hogy a középkori gazdasági elv csak a létfenntartás megszerzésére irányult, ma már elfogadhatatlan. Épp úgy nem fogadható el, hogy a középkori világnézet gátat jelentett a technikai haladással szemben. Maga Müller-Armack is kiemeli a skolasztika jelentőségét a természettudományok kifejlődésére. A középkornak különben is számos kapitalisztikus jellegű sajátossága van, gondoljunk például a Hansa teljesítményeire. Dinamikus hatásúnak mondható a keresztes háborúk kisugárzása, különösen Franciaországban. Azután a római jog befogadása, ami egyik fő gyökere volt az újkori kapitalizmus egyik legfontosabb elemének, az individualizmusnak. Nyilván hatalmas dinamikai erő virágoztatta fel például Augsburgot ötven év alatt. És ez az erő nemcsak Fugger Jakabban volt meg, hanem más kitűnő kereskedőkben is. A dinamikus jelleg és a korszakok változása mögött végső okként népmozgalmi jelenségek állanak, a népszaporodás vezet gyarmatosító kirajzáshoz. E természetes indítékhoz politikai-hatalmi motívumok járulnak. Egészben véve a gazdasági ethosz változása külső életkörülményeknek is az eredménye.

Zwiedeneck Südenhorst arra is rámutat, hogy újabb kutatások szerint Kálvin tanításában nem annyira a modern kapitalizmus, mint inkább a keresztény szocializmus gyökerét lehet látni.

Ha a világnézeti stílustant a legegyszerűbb formulára vezetjük vissza, azt mondhatjuk, hogy a középkor gazdasági ethosza az érzületben és munkamódszerben az üdvözülés eszközét, míg az újkor a kegyállapot szimptómáját látja. A gyakorlati gazdaság szempontjából tulajdonképpen csak fokozati különbségről van szó. Hogy nem lehet a kapitalizmus gyökerét egyedül a kálvinizmusban keresni, arra az is bizonyíték, hogy más vallásúaknál is hatalmasan elterjedt. Elég Japánra hivatkozni. De az angol reformáció megítélésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni bizonyos történeti tényeket sem, nevezetesen azt, hogyn VIII. Henriket Rómától való elszakadásra Boleyn Annán kívül az egyházi birtokok megszerzésének vágya, tehát személyi és politikai motívumok vezették, amelyeknek előzménye egyébként Anglia korábbi történetében is megtalálható. Ezek közé tartozik egyebek között a franciskánus teológia előnyomulása Londonban Duns Scotussal és követőivel, akik már a személyiség primátusát hirdették a középkori fegyelemmel szemben. Itt tehát az angol népjellem hatása inkább megállapítható, mint a világnézeti fordulaté.

MülIer-Armack elsősorban a technikával jellemzi a gazdaságot, és a világnézetnek a technikára gyakorolt hatását akarja kimutatni. Ezzel szemben először is az az elvi kifogás tehető, hogy a technika nem minden, és magában véve nem jellegzetes jegye a gazdaság módszerének. A szovjet ugyanazzal a technikával él, mint a közép- és nyugat-európai államok, holott gazdasági rendszere egészen más. Müller-Armack szerint a középkori világnézet útját állta a természettudományok, és így a technika fejlődésének, és csak a protestantizmus tette lehetővé azt az ipari átalakulást, amely a kapitalizmus alapja. Ezzel szemben mindenekelőtt a középkori technika nagyszerű alkotásaira kell rámutatni, így a templomépítésre. Ez a technika nem volt természettudományilag megalapozva, de gyakorlatilag igen magasan állott. Általában a tudomány és a technika között nem áll fenn olyan szoros kapcsolat, mint elméletileg állítani szokták. A nagy feltalálók régebbi időkben legtöbbször a természettudományok helyzetétől függetlenül működtek, és tevékenységükkel szemben az egyház részéről alig történt kifogás. Emellett a találmányok és gyakorlati alkalmazásuk között gyakran hosszú idő szokott eltelni. A protestantizmus elterjedése után még közel két évszázadig az ipari technika lényegileg kézmű jellegű maradt, olyan, mint a középkor utolsó századaiban.

Ami a dinamika fogalmát és a stílusteóriára való alkalmazását illeti, Zwiedeneck Siidenhorst rámutat arra, hogy a dinamikus jelleg Müller-Armack szerint elsősorban egy vállalkozói réteg kialakulásában mutatkozik meg, azonban tulajdonképpen itt is csupán már a középkorban is láltható dinamikának fokozati emelkedéséről van szó.

Müller-Armack a kultúra és történelem magyarázatában a spirituális kauzalitás egyoldalúságába esett bele. Egyoldalú azért, mert nem törődik azzal, hogy a világnézet maga is változó, és egy világnézet ethosza külső életkörülmények hatása alatt alkalmazkodni képes. De azért is, mert túlbecsüli a világnézetek gátló hatását a technikai-gazdasági haladásra, és lebecsüli a ráció lassú térhódítását. Végül nem veszi számba egyéb szellemi tényezők hatását, minők a népjellem és a népi sajátosságok. A ráció és a gazdasági elv előnyomulása a szükség nyomásának tulajdonítandó, amely visszaszorítja az irracionális szokásokát, és fő tényezője a gazdasági haladásnak. A kapitalisztikus módszer elterjedése is a racionális elvnek felel meg, és ennyiben a gazdasági racionalizmus fejlődésében csak egy intenzitási fokot képvisel.

A puritanizmus kialakulásában kétségkívül az angol népjellem megnyilvánulását is kell látnunk. Az angol szellem iskolázása már a középkor utolsó századaiban oly irányt vett fel, amely az egész népre hatott: a tiszta és kemény voluntarizmus irányát. Nagyon kérdéses, hogy a kálvinizmus alakította-e át az angolokat. De alighanem igaz, hogy az angolok azért fordultak a kálvinizmus felé, mert az „erősek vallása" jobban megfelelt századokon át kovácsolt lényüknek. Hiszen a kálvinizmust puritanizmussá tudták továbbfejleszteni.

Mindezeknél fogva a világnézet és gazdaság kapcsolatát nem lehet csupán abban az egy kauzalitásban látni, amelyben a világnézet a gazdaság okaként áll. Ezért nem is lehet a XVIII. századig terjedő gazdasági stílusok általános magyarázó elveként elfogadni.

Zwiedeneck Südenhorst professzor röviden ismertetett aggályai kétségkívül nagyrészt helytállóak, de érzésünk szerint nem állanak az útjában annak, hogy e nagyvonalú szellemtörténeti levezetések általános tanulságának kellő óvatossággal át ne engedhessük magunkat: életünk magvát, középpontját mégiscsak metafizikai helyzetünk tisztázásáért folytatott szellemi küzdelmünk alkotja, erről alkotott felfogásunk, világképünk, vallásunk legalábbis egyik lényeges determináló elve a gazdaságnak és a technikának is.

*

[1] Zwiedineck Südenhorst: Weltanschauung und Wirtschaft, 51.

*

In Közgazdasági Szemle, 68. évf., 4-5. szám (1944), 265-294.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters