Homokra épültnek mondható minden állambölcselet, mely az egyéni léleknek az államra vonatkoztatott ismerete nélkül csinál elméleteket.

Ezen az alapon nem kell bővebben megokolni, hogy az állambatartozás lélektani vizsgálata mily értékes útbaigazításokat nyújthat az államtudomány számára.

*

A nemzet és az állam egymáshoz való viszonyáról szóló munkám írása [2] alkalmával jutottam el ahhoz a ponthoz, amidőn nélkülözhetetlenné vált az államba tartozás vizsgálata az egyéni lélekben. Nemzet és állam viszonyának felderítésénél kimutattam, hogy a kettő között, mint közbeeső kapocs, szerepel a társadalom.

Társadalmon éppen úgy érthető az egész emberiség, mint az emberiségen belül létező, egymástól elkülönülő embercsoportok, csakhogy minden biztos körülhatárolás, az alkotó egyedek odatartozásának határozott megállapítottsága nélkül. Csak az elme világában vannak az emberek: a társadalomban is éppen úgy, mint az emberiség fogalmában összekapcsolva, mert az egyén nem tartozik az emberiséghez úgy, hogy pusztán csak ahhoz tartoznék, s az emberiségen belül mint valamely társadalom tagja is csak úgy lehet, hogy minden oly társadalom, melybe az egyén beletartozhatik, azon embercsoport összlényege által nyer meghatározást, mely csoportba az egyénnek a természet törvénye szerint bele kell tartoznia.

Társadalomhoz tartozni mindig csak valami külső kapcsolódást jelent; egy nemzethez való tartozás benső, tartós kapocs. Sőt valamely nemzethez való tartozás egyúttal attól való függés is, mely tény erőt kölcsönöz, önbizalmat, belátást, kitartást nyújt a nemzet tagjainak. A társadalom pedig éppen ezáltal jut biztos határokhoz, emelkedik ki az elvontság kereteiből, - csakhogy ekkor már nem társadalomról van szó, hanem a nemzeti erő alapján kialakult állam által szervezett társadalomról.

Az egyén lelki világában bizonyára meg kell lennie a megfelelő reakcióknak, melyek ennyi fokozaton keresztül az államban való elhelyezkedését megszabják.

Ha ennek felderítése mindeddig késett, úgy az ok részben magában a lélektan tudományában volt, mely csak a legújabb időkben foglalkozik az ún. tárgyismerettel, a lélek statikájával, azzal: mi az, ami a tudatomban van, vagy mi az, amit átélek.

A lélektan ezen újabb irányának, mondjuk statikai részének kialakulása alapján állapította meg Driesch H., hogy a „történelem és szociológia a legtágabb értelemben véve, a legnagyobbrészt, talán kizárólag, alkalmazott lélektan". Az egyén fölötti összesség, és az egyéntől független tömegakarati fejlődés bizonyos jelei (indiciumai) miatt a történelemnek és a szociologiának szükségük van a lélektanra. Természetesen azonban csak olyan lélektant használhatnak, mely valóban hasznunkra lehet. Nem használhatják a régebbi pszichológiát, dinamikai lelkiműködés tanával és ki nem elégítő asszociációs, elméletével. Így történt, hogy történészek és szociológusok nem sokat törődtek a lélektannal, sőt igen gyakran ellenségesen viselkedtek azzal szemben. Igazuk is volt. Tekintve a régi lélektant.

Amióta új irányt vett a lélektan tudománya, az nemcsak alkalmazható, hanem alkalmazandó is a társadalomtudományokban. [3]

A tárgyismeret lélektana, a statikai lélektan alkalmazható a politika tudományában is. Számos probléma tisztázása egyenesen csak ez úton érhető el. Közöttük a legfontosabb, hogy miképpen éli át az ember azt a kapcsolatot embertársaihoz, melyet: állami kapcsolatnak nevezünk; miben áll az ember államismerete.

A dinamikus lélektan, a lelki működés ismerete, tisztázta már azt a kérdést, hogy miképpen kerül az egyéni tudatba valami, mi az átélés módja.

Míg a régi lélektan, a dinamikus lélektan, megelégedett annak a megállapításával, hogy a valami, ami a tudatomban van, az rendezett valami - Descartes szerint „tisztán és jelentőségteljesen" ismert -, addig a statikai lélektan nagy mestere, Driesch, tételként állította fel, hogy „az emberi lélek az öntudatlan alapja az egyén tudatos élményeinek", [4 ] tehát itt kell a kutatást tovább folytatni. 

Az ismeret „per potentiam", vagy „per actum" állhat elő. Vagy megvan a lélekben a készség arra, hogy a jövőben az ismeret tartalma a lélekben önmagától kitöltődjék, vagy csak külön aktussal, tapasztalás útján alakul ki az ismeret, és csakis a tapasztalástól függ. Tudjuk azt is, hogy „per potentiam" nagyobb a köre ismereteinknek. Olyat is tudhatunk, amire aktus a megismeréshez nem lehetséges. Végtelen világok nyílhatnak meg az ember lelke előtt.

A tárgyismeret e komponenseit; a per potentiam és per actum való ismerés lehetőségét Driesch hat alapismeretre vezette vissza:

1. Van minőség ismeretünk.
2. Tér- és idő ismeretünk.
3. Kellemest és kellemetlent megkülönböztető ismeretünk.
4. Rend- és egymásra vonatkozási ismeretünk.
5. Igazság ismeretünk.
6. Környezet- és általános lét ismeretünk.

Driesch szerint a tárgyismeretnek ez a hat eleme valószínűleg nem átélés, nem konkrét érzékelés következménye, hanem per potentiam van meg az emberben. Tovább menve kiemeli, hogy minden ex actu ismeretünkben legalább egy a felsoroltak közül megvan. [5]

Ezen alapelemek közül egyesek erősebbek, mások halványak vagy hiányozhatnak is. A tárgy ismeretének, fokát, minőségét az erősebb alapismeretek adják meg.

A tárgyismerethez, az ismeretet jelentő gondolathoz, minden tapasztaláshoz azután érzelmi tónus is kapcsolódik. Ez az érzelem pedig független a közvetlen tapasztalástól, mert a tapasztaló lelkének olyan megnyilvánulása, mely hasonló érzelemre, már meglévő érzelemre támaszkodik.

Ez az érzelmi tudomásul vétel azonban nem megfigyelés, nem tapasztalás, állapította meg Brentano.

A régi lélektani irányok az ismeretnek érzelmi részét önmagától adottnak, magától értetődőnek vették. Először Külpe és iskolája törte meg ezt a kényelmes feltételezést, főképpen annak a vizsgálatával, hogy vannak-e gondolataink, melyek maguktól támadnak, s milyen része van ismereteinkben az érzelmi momentumoknak.

Beneke vezette be a pszichológiába a lelki nyomok (seelische Spur) és az észnyomok (Hirn-Spur) megkülönböztetését. Bergsohn, E. Becker, Driesch átvették azt.

Driesch megállapította azt is, hogy a lelki nyomok a lényegesebbek. [6]

A velünk született ismeretek egész sorával rendelkezünk, melyeket ösztönös ismereteknek nevezhetünk.

Az emberi jellem különbözősége a bizonyítéka ezen ősismeretek meglétének. Az ember lelki adottsága, képességei és tehetsége függenek ezen ösztönös ismeretektől. 

Az ember erkölcsi érzésében adva van a meghatározatlan, ösztönszerű tudata egy ember feletti szellemi közösséghez való tartozásnak is. [7]

Az emberek közötti különbözőség azután az ösztönszerű adottságokon kívül, részben a tapasztalatszerzés esetlegességétől és véletlenségétől is függ. Minden ember más és más irányokban szerez tapasztalatokat, ki bővebben, behatóbban, ki kevésbbé így.

Ez alapokon mondhatjuk, hogy kétféle ismeret lehetséges az államról is: az egyik lelkinyomon nyugvó ösztönös ismerés, a másik szerzett, észnyomon nyugvó ismerés.

Az állam ösztönös, lelki nyomokon nyugvó ismerése az egyénnek az államalkotó embercsoporthoz, a nemzethez természettörvényszerűen való tartozása alapján van meg. Emellett bizonyos, hogy mindent, amit átéltünk, létezőnek és lehetségesnek tartunk, és arról képzetünknek kell lenni. Az állam is, amelyben élünk, éppen úgy észrevételünk tárgya, mint bármely más életkörülmény. Az államot is tisztán észrevételünk, átélésünk alapján létezőnek, lehetségesnek tartjuk, és arról képzetünknek is kell lenni.

Tételünknek igazolása, azaz az egyén lelkivilágának abból a szempontból való vizsgálata, hogy az államban való elhelyezkedésével kapcsolatosan mily benyomásai támadhatnak, már most másképp, mint tömeglélektani kísérlet útján, nem ejthető meg.

Ennek igyekeztem eleget tenni 2270 ember kikérdezésével 1917-ben, Budapesten és Vác környékén élő lakosság között, majd 1928 tavaszán 80 pécsi egyetemi hallgató és 60 pécsi szociáldemokrata ipari munkás kikérdezésével.

Mielőtt azonban ennek a kísérletnek az eredményeire rátérnék, előbb a kísérlet elméleti körülményeit tárom fel.

Először tisztázni kívánom, hogy a kísérlet megejtése alkalmával mit értettem állambatartozás alatt, azután, hogy mennyiben lehetséges, milyen irányban és mily értékekkel tömeglélektani kísérlet az állambatartozás kérdésében, végül milyen módon folyt le a kísérlet.

I. Az állambatartozás lélektani értelmezése

Az embereket az őseredeti társas lényiség a legkülönbözőbb módon, sokfajta kapcsolatba sodorta, különféle érdekek, célok alkalmak szerint csoportokba tömörítette, és a gyorsan feloszló tömegek alakulataitól, a mind állandóbb jellegű, mind nemesebb érdekeken és célokon nyugvó közösségekig, a legkülönbözőbb együttélési formákba sorozta.

Mindenfajta közösség közös tulajdonsága, hogy egy tömeg embert foglal magában. Aszerint azután, hogy e tömegbén miként és mily alapokon helyezkedik el az egyén, kap a tömeg nevet.

Nem célom itt a tömegek osztályozása, alsóbb és felsőbbrendű tömegek megkülönböztetése, csak azt. akarom kiemelni, hogy az állam is egy bizonyos embertömeg neve, melybe az egyének oly bizonyos alapokon és módon tartoznak, hogy éppen ezen összetartozásuk alapjai és módja, adja tömegüknek az állam nevet.

Az állam azon embertömeg, melybe az emberek az ugyanazon törvényeknek, hatóságoknak, jogvédelemnek való alávetés, ugyanazon intézményékben való részvétel, ugyanazon közigazgatás alá való tartozás, ugyanazon jogok gyakorlására való hatalom biztosítása alapján tartoznak.

Az állam a szervezett tömegek közé tartozik. Azaz a tömeg minden tagja bárhogy törekedhet is a tömegbéli együttélés rendezésére, államot jelentő tömeggé tételére, bármennyire tudatával bírjon is a tömeg minden tagja a tömegének állami voltáról, s bármily fokban állítsa is a tömeg minden tagja legjobb erejét, képességét az állam szolgálatába, mégsem jön létre az állam létéhez megkívántató közösségi tudat, s ennek megfelelő cselekvés, ha arra szervezet nem létesül, mely ezen folyamat lefolyását és érvényesülését lehetővé teszi.

Amint ez a szervezet az államalkotók első tömegéből kialakult, azon túl állandó kifejezésre juttatója lesz az államalkotó tömeg államfenntartó akaratának, s állandóan érezteti is az államalkotó embertömeg egyedeivel felettük lévő uralmát, hatalmát, az ő akaratukból származó, de csak is a belőlük merített erő alapján.

Lélektanilag államba tartozáson így az egyénnek tudatát értem az államnak való alávetettségéről, illetőleg az államnak felette való hatalmai elismeréséről. Ez az ismeret az államról lehet akár ösztönös (lelki nyomon nyugvó) ismerés, akár szerzett, tapasztalati, tanult (észnyomon nyugvó) ismerés.

II. Az állambatartozást felderítő lélektani kísérlet lehetősége

Az egészen kétségtelen, hogy az államtudós, a politikai író tisztábban látja át az állam lényegét, mint az ily irányban mélyebben nem művelt ember, s hogy az állam vagy a község által fizetett hivatalnok, a bíráskodó, végrehajtó funkciókat teljesítő ember, vagy éppen a törvényhozó, továbbá az állam védelmére hivatott katona és a lelki gondozást végző pap más ismeretfokkal bír az állam felől, mint az ilyen funkciókat nem végzők tömege.

Azt azonban nem lehet apodiktice állítani, hogy az államot alkotó laikus tömeg így és így gondolkodik az államról, a hivatalnoki tömeg meg másképp, mert erre alapot csak pszichológiai kísérletek útján lehet találni.

A legtöbb embernek ugyanis megvan a maga tehetségéhez és tapasztalataihoz mért állambölcselete. Akár egy vendéglői beszélgetést figyelünk meg, akár este a faluban a malom alatt tárgyalóknak, vagy a szatócsnál, a borbélynál összegyűlők beszélgetését hallgatjuk végig, vagy vasárnap a templom előtt álldogálóknak fontolgatásait lessük el az élet bajairól, egészen határozott  államfelfogást, adóelméleteket, a társadalmi rendről bírálatokat és politikai nézeteket hallhatunk.

Bármilyen foglalkozású legyen az ember, szüksége van bizonyos állambölcseleti elméletre, és ezt a maga ismeret- és érdekkörén belül szükség esetén meg is alkotja magának. Ezek az eredeti államelméletek kikérdezés útján meg is állapíthatók, Megállapíthatók egyénenként, és bizonyos időpontbani érvénnyel. Érzéki észrevevéseinket ugyanis általában kellemes vagy kellemetlen, feszültséget keltő vagy feloldó, indulatra késztető, vagy megnyugtató érzelmek kísérik, éspedig úgy, hogy érzelmeink észrevevésünknek, élményeinknek egyénenként, helyzetenként és bizonyos időben érvényes függvényei. Mivel pedig az állambatartozás is ilyen élmény, észrevevés, melyet érzelmek kísérnek, azért ezen érzelmek az államba tartozásnak csak egyénenkénti, s bizonyos időpontban érvényes megállapítására adják meg a lehetőséget.

Az államról tisztán az ész alapján gondolkodót még az állambölcselők sorában is alig lehet találni. Vallási fanatizmus, osztályöntudat, világpolgári törekvés, nemzetiségi egyoldalúság, hazafias lelkesedés még a tudósokat is elragadják államtudományi rendszereikben. A művelt ember lelkivilágát a tanulás folytán keletkezett értelmi tényezők különböztetik meg az egyszerűbb embertől, kinek lelkivilága telve van képzelmekkel, hiedelmekkel, s így érzelmi világa gazdagabb, de a művelt ember sem mentesítheti magát érzelmeitől, ha az államról van szó. Az állambatartozás lelki körülményeinek tisztázására vonatkozó kísérletnél éppen ezért egyforma tekintettel kell lenni a lélek értelmi és érzelmi tényezőire.

Akármilyen kísérleti mód választassák is azután az ember lelkivilága bármely kis részének felderítésére, sohasem lesz az eléggé finom, hogy hozzásimuljon a lelki élet összetettségéhez, kiszámíthatatlanságához.

A lelki élet vizsgálatára csak egyetlen biztos út van: az introspekció, a kutató saját lelki életének biztos ismerete, az élmény lelki benyomásainak közvetlen leírása, az önmagunk lelkében támadó ismereteknek szavakkal való megrögzítése. Még a legképzettebb pszichológus sem nyerhet biztos bepillantást más ember lelkébe.

Viszont az önmegfigyelés eredményeit csak akkor lehet teljes biztossággal elfogadni, ha azok szubjektív jellegükből kiemeltetnek, ami csak úgy történhetik meg, hogy általánosíttatnak, azaz különböző, körülmények közötti és az individuumok nagy tömegére vonatkoztatott érvényük azonossága is beigazoltatik.

Legyen bár a lélektani megállapítások végső alapja az introspekció, a kutató önlelke világába való elmélyedése, az önmegfigyelés eredményeit deszubjektiválni kell, vizsgálva más lelkeket, és a körülmények ellenőrzése alá vetve a szubjektív eredményeket.

Minden lélektani kísérlet kidolgozása maga is a kutató megelőző introspektív munkáját tételezi fel. A kutató saját lelkén próbálja ki a kísérletet először, s annak alkalmazásánál olyan eredményeket vár más lelkekből, az egyéni lelki különbözőség határai között, mint aminők az övéből támadtak. A kutató saját lelkében végzett introspektív megállapítások hiányai megmaradván, a kísérletképpen más lelkekre való alkalmazáskor, az eredmény annak megfelelően hiányos maradhat ugyan, de az introspectio immanens szubjektivizmusából a kísérlet kiemeli a kutatót, és az általánosításra biztosabb teret ád.

Az állambatartozás lélektani vizsgálatánál is az introspekció szubjektív megállapításainak általánossá tételét célozza a nagyobb számú individuum és a körülmények varietása között lefolytatott kísérlet.

Ha az asszociációs kísérleteket vesszük alapul, aminőkkel bőven találkozunk a kísérleti lélektanban, - akkor kétségtelen, hogy az állam szó is exponálható, melyhez bizonyos embertömeg egyedei részéről különböző fogalmak fognak kapcsolódni, mint első-, másod-, harmadrendű asszociációs fogalmak. [8] Ki lehet terjeszteni ezt a kísérletet még az állami élet tényezőinek kifejezéseire is, mint társadalom, nemzet, haza stb., melyek mind igen alkalmasak asszociációs fogalmak kiváltására, és azok előfordulási számából való következtetésre, hogy: a kérdezett embertömeg alkotó egyedei lelkében mily környezetben élnek e fogalmak.

De minden ilyen szavakat exponáló és arra asszociációkat kereső lélektani kísérlet inkább a nyelvészet számára bír jelentőséggel, még az esetben is, ha az állami élet köréből vett fogalmakkal dolgozunk. Ha. az egyénnek az államról való felfogását kívánjuk kísérleti lélektani úton vizsgálni, úgy nem asszociációs fogalmak kiváltására kell törekednünk, hanem az egyén lelkében élő, az államra vonatkozólag feltett kérdéshez kapcsolódó érzelmeivel kísért véleményre, mint amely legelőször jut kifejezésre, tehát a legáltalánosabban él az egyén lelkében.

Ha több embertől ugyanazt kérdezzük, és ugyanannyi időt szabunk, hogy minden esetben a kérdésre közvetlen következő első gondolatuknak adjanak, kifejezést, úgy a feleletek sok esetben megegyezők lesznek.

Ha az államra vonatkozó kérdéseknek olyan sorozatát állítjuk már most össze, melyre való felelet adásával az egyén lelki világának úgy értelmi, mint érzelmi tényezői megnyilatkozhatnak, és ha több embert kérdezünk így ki, akkor a kapott feleletek csoportosításából képet alkothatunk valamely embertömeg bizonyos időpontban való felfogásáról az államról.

Az bizonyos, hogy lehetetlenség rendelkezni valamely állam minden egyes polgárának lelki világát visszatükröztető adatokkal, hanem csak az államalkotó társadalom minden osztályának és rendjének néhány tagjáéval. Ha ezekből az adatokból nem is lehet következtetni megdönthetetlen biztossággal az egész embertömeg államfelfogására, mégis az államba tartozás lelki tényezőiről a pusztán introspektív elmélyedés útján szerzett ismereteink általánosítására nincs más lehetőség. 

III. Az állambatartozás tömeglélektani vizsgálatának módja

1917 végén 2270 minden rendű és rangú magyar ember, 1928 elején pedig 80 egyetemi hallgató és 60 szociáldemokrata munkás feleletét gyűjtöttem össze a következő kérdésekre:

1. Minek képzeli az államot? Felfogása szerint mi az állam? Fejezze ki azt a gondolatát, amely akkor, támad, ha az államra gondol.
2. Mikor vette észre először, hogy az állammal kapcsolatba került, s írja le, hogy mily körülmények, között történt ez?
3. Hát a társadalommal mikor és hogy került érintkezésbe?
4. Gondol-e különbséget az állam és társadalom között?
5. Mi a társadalom?
6. Érzi-e azt, hogy az államba tartozik?
7. Szereti-e a hazáját?
8. Írja körül az okát, miért szereti, vagy,miért nem szereti a hazáját?
9. Hányszor van hetenként több emberrel együtt társaságban, kórházban, korcsmában, gyűléseken, társas kirándulásokon, s szeret-e gyűlésre járni?
10. Képviselőválasztáskor szavazott-e már?
11. Neme (férfi, nő). Kora.
12. Foglalkozása.
13. Iskolai képzettsége.
14. Vagyona, napi, heti, évi fizetése.

A nyolc főkérdésre tíz percen belül kellett megfelelni. Ahol lehetett, ott csoportos kikérdezés történt, amikor a kérdezettek üres lapra maguk írták a választ a számukra élőszóval feltett kérdésekre. Igen nagy természetesen az egyénenként kikérdezettek száma, mely esetben [a] kinyomatott kérdőívet maga a kikérdező töltötte ki az adott felelet alapján. (Az az eljárás, hogy a kitöltött kérdőív, kitöltés végett adassék át, eredményre nem vezetett, mert a feleletek ily esetben mindenféle forrásmunkák alapján adattak meg, és mesterkéltségük nyilvánvaló volt. Ilyen feleleteket a feldolgozott anyagban figyelembe nem vettünk. Mintegy 250 ily módon kitöltött kérdőívet mellőztünk.)

A kérdésre adott felelet csakis úgy bírhat értékkel, ha az a kérdezett lelkének minden tépelődés, fárasztó gondolkodás nélküli, természetes. megnyilatkozása. A kérdésekkel meg kellett mindig lepni a kérdezetteket. A kérdések előre való megbeszélése kizáratott. A rövid idő is, melyet a felelet adására szabtunk, azt célozta, hogy a kérdezett feleletül lelkében csakis a legáltalánosabban élő választ adhassa. Viszont, válaszként vettük és következtetések levonására egységül elfogadtuk azt is, amikor a kérdezett kijelentette, hogy nem tud a kérdésre felelni. Ettől természetesen különbözik az az eset, amikor a kikérdezett kijelentette, hogy nem akar felelni, bár tudott volna. E körülményt szintén külön vettük figyelembe.

A kérdések fogalmazásánál állam, társadalom és nemzet mibenlétét nem csupán a puszta fogalmi meghatározás formájában kívántuk kitudni az egyéni lélekből, hanem kérdéseink alkalmat adtak e kategóriákkal való érintkezésbe kerülése felől is a tájékoztatósra. Az államról és az állammal való kapcsolatba kerülésről feltett kérdésekre adott válaszok nagymértékben tisztultak akkor, amikor e kérdéseket feltettük a társadalomra nézve is. És itt a kérdések sorrendje nem véletlen, hanem céltudatosan egybeállított. Állam és társadalom között a különbség ismeretét a velük való kapcsolatba kerülés lelki átélésének megismerése alapján lehetett ezáltal kimutatni, másrészt a társadalom fogalmára vonatkozó ismeretet jobban megközelíteni.

Míg az államra és a társadalom fogalmára vonatkozóan feltett kérdések, a per potentiam adott ismeretek kinyilvánítására nyújtottak alkalmat, addig a velük való kapcsolatba kerülés módjára, nézve feltett kérdések per actum előállott ismeretek, kinyilvánítására.

Az állam és társadalom tárgyismeretének e két komponensét felderítve az egyéni lélekben élő ész-nyomokon nyugvó ismeretek egész sora került elő; míg a hazára vonatkozóan feltett kérdésekre a lelki nyomon nyugvó, nemzetheztartozás tudata, számára adtunk megnyilatkozási lehetőséget.

Az. állambatartozás lelki alapjainak megismeréséhez szükségesnek tartott nyolc kérdésre adott válaszok rendeléséhez, különböző szempontokból való értékeléséhez a kikérdezettek életviszonyainak hat körülményét is nyilván tartottuk. Ezáltal foglalkozás, iskolai képzettség, vagyoni állapot, kor, társas hajlam és a politikai jogok gyakorlása tekintetéből minősíthettük a válaszokat. Minden irányban becses eredmények levonására nyílt ezáltal alkalom. [9]

IV. A kísérlet eredményei.

A mellékletben I—VIII. szám alatt közölt táblázatok az 1917-ben kikérdezett 2270 magyar férfi feleletei alapján készültek. A 80 egyetemi hallgató és 60 szociáldemokrata munkás feleleteiből készült táblázatok közzétételétől a kérdezettek kis száma miatt eltekintettünk, és csupán a végső eredményekre hivatkozunk.

A táblázatokat rendre figyelembe véve az I., II. és VI. táblázatból az állam fogalmának induktív uton elérhető meghatározásai felől tájékozódhatunk. A III., IV. és V. táblázatból a társadalom fogalma felől kapunk induktív úton magyarázatokat. A IV. táblázat eldönteni látszik azt a kérdést, hogy van-e különbség állam és társadalom között. Az igenlő válaszok többsége erősen cáfol minden olyan elméleti felfogást, mely államot, társadalmat, nemzetet összekever és azonosít. [10] A VII. és VIII. táblázat az állambatartozás érzelmi tényezőire vonatkozóan tartalmaz felvilágosítást, és a hazaszeretet érzése felől tájékoztat.

A táblázatok alapján megállapíthatjuk: 

1. a különbséget az állam tagjai és az állam alattvalói között; 
2. a foglalkozás, műveltség, vagyoni helyzet, kor, társas hajlam, választójoggal bírás befolyását az államba tartozásra;
3. a magyar ember típusát az állambatartozás szempontjából.

1. Az államba tartozók csoportosítása lélektani értelemben

A lélektan általánosan elismert tétele, hogy az egyén lelki fejlődése folyamán az egyén életkörülményei, műveltsége, vagyoni helyzete, társas hajlama stb. szempontja szerint az egyén lelkében az értelmi, öntudatos akarati, vagy az érzelmi tényező jut vezérszerephez, de lehetséges, hogy egyik sem, és a lélek meddő marad. Így megkülönböztethető négyféle lelki típus: az intellektualisztikus, szentimentális, voluntarisztikus és passzív típusok.

Az államba tartozás lélektani analizálásánál a tömeglélektani kísérlet is igazolja, hogy nem lehet elvonatkoztatni az egyének ezen lelki típusaitól.

Az intellektualisztikus lelki típus embere az állambatartozásnak a fontolgató tudás szempontjából ad kifejezést, míg az érzelmi lelki típus emberé a vak szeretet vagy gyűlölet szempontjából. Az akarati lelki típus embere indokoló módon fejezi ki felfogását az államról. A passzív lelkit ípusnak körét az állambatartozás szempontjából az azt nem tudó, nem érző emberek képezik.

Az egyéni lélek ezen típusai kihatnak az emberi együttélés formáira, de az egyéniség tulajdonságai érintetlenül fennmaradnak.

Az ember tudatvilága annyi részre és még egyre oszlik, mint ahányféle csoportba az ember tartozik. Az a még egy tudat, mely minden lehető csoporttudaton kívül létezik, az az emberre magára vonatkozó tudat, mely őt egyénné teszi.

Az ember különböző tudatvilággal, vagy érzelmektől eltelten foglal helyet egyes embercsoportokban, éppen lelki típusának, egyéniségének megfelelően. De végül is csak olyan embercsoportokba fog tartozni, amelybe tartozni akar, s ha a körülmények kényszere sodorja őt valamely csoportba, úgy abba akarata ellenére kerül. Csak a passzív lelki típus embere játéka a körülményeknek.

Az egyéniség, az ember lelki típusával van adva. Az ember élete, fejlődése folyamán azután lelki típusa, egyénisége, természetes következményként mértéke, határa lesz a különböző csoportokba s az államba tartozása minőségének és mélységének.

Az államalkotó tömegek szervezett formában való kikristályosodásával a bele tartozó egyedek között különbség van tehát éppen az állambatartozásuk jellege és mértéke, foka szerint.

A tömeglélektani kísérlet igazolja azt, hogy az állam, alkotóegyedeit nemcsak mint alattvalókat foglalja magában. Az állam alattvalói és az állam tagjai között különbség van. Az államnak alattvalója mindenki, akik felett az állam hatalmát gyakorolja.

Viszont az államnak tagjaiként csak azok tekinthetők, akikben megvan az állambatartozás tudata, s kik e tudat alapján hűségükkel, képességükkel, életükkel is, ha kell, készek az állam hatalmához és tekintélyéhez hozzájárulni. 

Az állam alattvalója mindenki, az is, akinek az államba való tartozásáról semmiféle tudata nincs, de az is, aki az államba tartozni nem akar, aki megvonja támogatását az államalkotó tömegből kialakult szervezettől, aki lerombolni kívánja ezt a szervezetet.. A nemzetközi szocialista, anarchista, kommunista, hazaáruló az államban; de nem az államért él.

Az állam tagja viszont mindenki, akinek az államba tartozásáról olyan tudata van, mely azt szolgálni, szervezetét fenntartani kívánja, létének szükségességét elismeri. Ha igaz is az, hogy az emberi lélek pillanatról pillanatra alkalmazkodik az élet ezer- és ezer viszonylatához, és a lelki élet folytonos áramlatában (stream of consciousness, James), az államról való felfogás és gondolkodás is állandóan változó, úgy bizonyos az is, hogy ha az egyén az államban megtalálta a maga nyugalmát és biztonságát, akkor azt fenn is kívánja tartani, és továbbfejleszteni. Aki ezt nem találja meg, ami egyenlő azzal, hogy az államnak ellene irányuló, zavaró jelleget tulajdonít, az az ember az államot magát is rossznak tartja, és szembefordul vele. 

Az emberek az államot jónak, vagy rossznak tartják azon észrevevéseik és érzelmeik alapján, melyek, akkor támadtak, amikor az állammal kedvező, vagy kedvezőtlen kihatású, érintkezésbe kerültek. Az állam ilyenkor bizonyos benyomást gyakorol az egyéni lélekre, mely állandóan a tudatban marad. Az ész megfelelő fejlettsége szükséges ahhoz, hogy e benyomások kritikával fogadtassanak, helyesen ismertessenek fel és értelmeztessenek. 

A 2270 kikérdezett közül 2-4% nem felelt a kérdésekre. A passzív lelki típusúak számítandók ide. Az életkörülmények itt különös tekintetbe nem jönnek, hanem az. idegalkat bír döntő jelentőséggel.

Az államot. magát a kérdezettek közül rossznak tartotta 15% (I. tabella, 27, 29-34, 39, 41-45. számú feleletek) Ezek nem is érzik azt, hogy az államba tartoznának. A kérdezettek 14,3 %-a jelentette ezt ki (VI. tabella 6-8. számú feleletek). A. hazaszeretet érzése a kérdezettek 19%-ában nem volt meg (VII. tabella 6-10. számú feleletek).

Az ily yálaszokat. adó egyének alattvalói lehettek a magyar államnak, de tagjainak nem mondhatók.

2. Az egyéni életkörülmények és az állambatartozás összefüggése

Ha foglalkozás, műveltség, vagyoni helyzet, társas hajlam és választói joggal bírás szempontjából tekintjük az adott feleleteket, úgy az állam alattvalóiként megjelölt csoportbeliek túlnyomó része kisműveltségű, vagyontalan. 20-30 év körüli, szavazati joggal nem bíró, foglalkozás szerint legnagyobb arányban az ipari munkások közül való.

Viszont az állam tagjaiként, az állam tekintélyének fenntartóiként jelentkezők között foglalkozás szerint megkülönböztethetjük az államfenntartó laikus tömeget: földbirtokosokat, földmunkások túlnyomó részét, önálló iparosokat és kereskedőket. Azután megkülönböztethetjük az intellektuell tömeget, akik kutató eszükkel, megmérve a helyzetet, tudományos szempontból ismerik el az állam létjogosultságát. Végül itt van az a szervezet, mely az államalkotó tömeg akaratának kifejezésre hozója, alkalmazója, végrehajtója és védelmezője, a hivatalnoki, tanítói, papi és katonai tömeg.

E csoportok egyénei mindegyikének tudata van állambatartozásáról, s az állam uralmi helyzetének elismerői és előmozdítói. Az egyes csoportok egyéneinek az államról való felfogásából jellegzetes ideológia alakul ki, melyben összefoglalva lelhető fel az egész csoport fudata az államról, és elhelyezkedése annak fenntartása irányában. (I., VI., VII. tabella.)

A vagyoni állapotot tekintve az állambatartozás érzése egyenes arányban van a vagyon nagyságával. Minél nagyobb a vagyon, annál inkább van jelen az állambatartozás érzése (VI., VII. tabella.)

A kort tekintve, az állambatartozás érzése egyenes arányban van a kor növekedésével. Minél idősebb korosztályt tekintünk, annál több egyénben él az állambatartozás és a hazaszeretet érzése. (VI. és VII. tabella.)

A társas hajlamot és a szavazati joggal bírást tekintve, nagyobb az állambatartozás érzése és a hazaszeretet azoknál, akik társas hajlamúságúak és szavazati joggal bírnak. (VI., VII. tabella.)

3. A magyar ember típusa az állambatartozás szempontjából

Az átlagember az államot emberek összességének, s bizonyos területen lakó népnek tekinti, vagy intézménynek, szervezetnek. A 2270 kikérdezett közül 30% az előbbi, 33% az utóbbi választ adta. A 80 egyetemi hallgatóval végzett kísérletnél 54% tartotta az államot emberek összességének, s bizonyos területen lakó népnek. A 60 szociáldemokrata munkás közül ugyanígy nyilatkozott 49%.

Valóban e követelmények az állam létének elméleti alapjai is.

Az átlagember az államot vagy a sorozása, katonai szolgálata alkalmával veszi észre, így felelt 36%; vagy az iskolába kerüléskor, így válaszolt 27%. Egyetemi hallgatóknál természetesen az utóbbi válasz van túlsúlyban, 50%. A 60 szociáldemokrata munkásnál katonai szolgálatot jelölte meg 10%, az iskolát 20%, munkássá válását 10%. 

Az állam és társadalom között különböztet 2270 ember közül 80%. Egyetemi hallgatóknál ez az arány 75%; a 60 szocialista munkásnál 70%.

Hogy mi a társadalom, ott igen nagy a véleménykülönbség. Az átlagembernek felfogását ezirányban határozottan nem állapíthatjuk meg. Ennek közvetlen folyománya, hogy az átlagember, nem is tudja, hogy a társadalommal mikor és hogyan került kapcsolatba. Ezt jelentette ki 79%. A 60 szociáldemokrata munkásnál ez az arány 50%. A főiskolásoknál a helyzet változott. Körükben társadalom fogalma alatt 55% az emberek együttélését érti boldogulásukért, s azzal való kapcsolatba kerülést 30% iskolai vizsga alkalmával vette észre.

Viszont az állambatartozását érzi az átlagember. Feltétlenül 70%, feltételesen 23%. Egyetemi hallgatóknál ez az arány 95%, a 60 szocialista munkásnál 88%.

A hazáját szereti az átlagember, így nyilatkozott 81%. Egyetemi hallgatóknál ez az arány 100%. A 60 szocialista munkásnál 65%.

És pedig azért szereti, mert itt született 47%, mert megvédi őt 18%. Egyetemi hallgatóknál ez az arány 12% és 30%. A 60 szocialista munkásnál 20% felelte azt, hogy itt született, és 15%, mert magyarnak érzi magát.

V. Tömeglélektani kísérletünk és a politikatudomány

Táblázataink szerint a feltett kérdésekre adott válaszok bizonyos tendenciát követnek. Azt, hogy a normálisan gondolkodó ember önmagától érzi, hogy a tökéletesebb állapot elérése a cél úgy az egyéni,mint az állami életben.

Táblázataink igazolják, hogy az állambatartozás tudata az egyén jellemétől függ, úgy az állami élet egészsége attól, hogy mennyiben vannak az egyénben rejlő ösztönös képességek kiegyenlítve, az önérdek helyébe a magasabb közösség iránti érzet helyezve.

Az állambatartozás érzése, miként ez a feleletekből kitűnik, azon törekvésen nyugszik, hogy az összességnek áldozatot hozhasson az egyes. Az állam hatalmának elismerése viszont az alá- és fölérendelés szükségességének elismerésén, a vezetők tisztelésén és az elismert tekintélyeknek való engedelmesség képzetén nyugszik.

Az állambatartozás érzése nélkül ma már állam nem állhat fenn. Lehetetlen elmélet az, mely szerint az állam csupán jogi egység, mechanizmus legyen, és ne lelki egység.

Az állami rend éltető gyökere tagjai lelkivilágában van. Anélkül, hogy ez a gyökér állandó táplálékot kapjon,a modern állam csak vegetálni tud - inkább mechanizmus, mint organizmus, energia nélküli. A mai ember fő jellemvonása erős érdeke az államhoz való kapcsoltsága tekintetében. Az állam ma már nem valamely az egyéntől idegen, kívüle álló szervezet, hanem az egyént védő, az egyéni jogokat biztosító szervezet. [11]

„Mentől több különbségnek bír az állam a saját irányának megtartása mellett helyet adni, annál jobban elérte öngondolatát" - állapította meg a politikatudomány nagy mestere, Concha Győző. [12]

Ezt az ő alaptételét igazoltuk tulajdonképpen akkor, amikor a tömeglélektani kísérlettel mutattunk rá arra a sokféleségre,ami az állambatartozást illetően az egyéni lelket elönti.

Viszont belemélyedve a rendszerire foglalt válaszok táblázatainak vizsgálatába, megállapíthatjuk azt, hogy [az] állambatartozás ténye, az állambatartozás akaratában csúcsosodik ki. E praktikus akaratnak azonban motívumai vannak, és e motívumok lehetővé teszik, hogy az állambatartozás tudatára nevelni lehessen. Tömeglélektani kísérletünk annak bizonyítékát is nyújtja, hogy formálni lehet a néplelket.

A neonacionalizmus nagyszerű programja elhangzott csonka hazánkban. Hogy minél diadalmasabb legyen megvalósulása, a helyes államfelfogásra való nevelés figyelembe vételére mutat tömeglélektani kísérletünk.

*

[1] Cole, a pluralista állambölcselet egyik fő alakja szerint:. „Az ember alkotta az államot, tönkre is teheti azt; amint az ember tette hatalmassá, úgy vissza is szoríthatja. Sőt, amint az ember alkotta az államot, úgy jobbat is csinálhat belőle, a hatalom gyakorlására alkalmasabb szervezetet..." Cole: Conflicting Social Obligations. Aristotelian Society, 15. p.

[2] Krisztics Sándor: Nemzet és állam a keletkezés, fejlődés, viszony szempontjából. Budapest (Grill), 1914, 320. lap.

[3] Driesch: Grundprobjeme der Psychologie. Leipzig (Reinicke),  1926, 68-69.

[4] Id. mű, 56.

[5] Id. mű, 12-19. A hat alapismeret mellé odatartoznak még a vallási ismereteink is, melyeket Driesch nem említ külön.

[6] Id. mű, 138.

[7] Ezt az ősi érzést Mc Dougall már behatón vizsgálta.

[8] A kísérleti lélektanban, széles mederben folytak a képzettársításra vonatkozó kísérletek. Valamely szónak nagyobb embertömeg előtt való exponálásával keresték az erre a szóra következő, az asszociációból folyó reakcióknak megfelelő szavakat, és azokat csoportosították, mint leggyakoribb, másod-, harmadsorban előforduló fogalmi kapcsolatokat.

[9] 1928 nyarán gróf Teleki Pál Őnagyméltósága engedélye alapján a nyári cserkésztáborozások alatt az ország különböző részein 5000 ember kikérdezését kíséreljük meg, melyet kiváló cserkésztisztjeink hajtanak végre. E kísérlet eredményét „Az állambatartozás lélektana" című, immár több, mint tíz éve elfekvő, de lassanként mégiscsak sajtó alá kerülő munkámban fogom közzétenni.

[10] Így Kelsen: Staatslehre (1925).

[11] Ide vág Duguit elmélete a társadalmi szolidaritásról (Traité de droit public, p. 41., 44., 77.) és Krabbe elmelete, hogy az állam az ember lelki erején, jogtudatán és érdekközösségen nyugszik (Modern Idea of the State, p. 41-46.)

[12] Concha Győző: Politika. I. kötet. 458. lap.

*

A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Pécsi Vándorgyűlésének munkálatai. Dunántúl Egyetemi Nyomdája, Pécsett, 1928.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés