Ez a kor nem a beteljesülés, hanem az előkészületek kora. Hol fejlődik a fiatal élet? A sötétben. És a sötétből a fejlődési folyamat kaotikus rendszertelenségén át ível a világosság felé. Sötét korok a várandóság korát jelentik. A világos korszakok nem mindig az igaz és jellemző korok, mint ahogyan ezt sokan hiszik, hanem sokkal inkább az érettség, a befejezettség korát jelentik. Így tehát, amíg csak emberek élnek a világon, sötét korok váltakoznak világos korszakokkal. A helyes értelemben vett fejlődési folyamat követeli ezt az ütemet.

A történelem valódi erői nem anyagi, hanem lélektani erők. Az anyagi tények, mint olyanok, aránylag csekély jelentőségűek. Értelmükben van a lényeg, mert az az érezhetően elvont fogalom, amelyet értelemnek nevezünk, jelenti a teremtő erőt az emberben. Meggyőződése szerint mindenki csak annak él, amiért élni érdemes. Voltak idők, amikor az emberek a szegénységben látták az élet értelmét, ma viszont az életszínvonal emelésében látják a földi lét legfőbb értékét.

Az elkövetkezendő sötét kor, amely feltartóztathatatlanul közeledik az emberiség felé, számos előjelből érezhető azok számára, akik tisztán látnak, és felfogják a körülmények jelentőségét. Ma már éppúgy, mint egykor a középkorban, az ifjú nemzedék teljesen közönyös apáinak céljai és eszméi iránt. A kulturális hagyományok bármilyen szépek és értékesek is legyenek, elveszítették jelentőségüket a szociális, a politikai, vagy a művészi életben egyaránt. Az emberek újból primitívek lettek, és a technika vívmányainak századában új embertípus alakult ki, az, amelyet én a sofőrtípusnak neveztem el, és amely ma sokak szemében a legfőbb emberi ideált jelenti.

Ha mindezek iránt valaha kétség merült is volna fel, azt egyszer és mindenkorra megszüntette a világháború. Az események jelentőségét nem annyira a kísérő mellékkörülmények által, hanem az eredmények által lehet megítélni, mert egyedül ezek állanak összefüggésben a tudatalatti vágyakkal. Mi volt tehát a világháború igazi eredménye? Semmi esetre sem a szövetséges hatalmak eszméinek diadala, hanem egy régi rend teljes és tökéletes megsemmisítése. Nem kívánok reá mutatni a világon hekövetkezett politikai változásokra, hanem a pszichológiai struktúrában történt alapvető eltérésekre.

Az új embertípus nemcsak Oroszországban tűnt fel és vált uralkodóvá. Ugyanígy történt ez Németországban, Angliában, sőt Amerikában is. Ez az új típus, amelynek legmagasabb szimbóluma a sofőr - nem kulturális típus. Ez az embertípus primitív, szilaj, életerős és kihívóan fiatal. És ez az, amire gondolok, amikor azt állítom, .hogy egy új, sötét korszak következik be.

Senki sem ismeri a jövőt. Amikor az utolsó orosz szentek egyikét, megkérdezték, hogy az új vallási korszakra nézve milyen mellékkörülmények lesznek jellemzőek, elnéző mosollyal így felelt: „Tudjuk, egy gyermeknek mikor kell megszületnie, ismerjük annak szüleit is, és feltételezhetjük, hogy a gyermek milyen tulajdonságokat örököl. De senki sem tudja, vajon kire hasonlít majd a születendő gyermek“.

Ez az oka annak, amiért nem részletezhetem a jövő bekövetkezendő eseményeit úgy, mint azt megtehetem a múlttal. (Mindaz, amit tehetek, csupán annyi, hogy felhívjam az olvasó figyelmét az új erőkre, amelyek benne működnek. Ezzel kapcsolatban nem tehetek egyebet, mint felidézni annak a kornak az emlékét, amelyben végét ért a római szellemi kultúra hegemóniája. Talán így határozhatom meg a legtalálóbban a modern kor és az elmúlt idők közötti különbséget.

A sötét kor, amely az ókor dicsőséges korszakát követte, majdnem ezer esztendeig tartott. Tartott a sötét időszak akkor is, amikor a barbárok mindent elkövettek, hogy maguk is rómaiakká legyenek. És amikor Nagy Teodorik király alatt a legnagyobb igyekezettel kíséreltek meg alkalmazkodni a római hagyományokhoz.

Hogy ez nem sikerült, annak oka első sorban a római kultúra jellegzetes szervezetében keresendő. Éppen úgy, mint a mikor bizonyos geológiai korokban kipusztultak egyes állatfajok, hasonlóan az eruptív katasztrófákhoz, amelyek megváltoztatják a földrészek képét vagy, mint a fatörzsről levágott ág, amely elpusztul, ugyanúgy szűnik meg és éri el befejezését egy kulturális időszak is, amely betöltötte hivatását. Mindez az élet alapvető ténye, amelyet magyarázni éppoly lehetetlen, mint a születés vagy a halál tényét.

Az élet nem kizárólag a külső körülmények miatt létezik, hanem elsősorban saját jogai következtében. Az egyén csak kivételes esetekben hal meg kiálső körülmények folytán, de befejezi életét, ha belső szervezetét betegség támadja meg, épp így egy faj, amely tegnap még a vitális evők teljében virult, máról holnapra halhat meg, veszhet ki a szó történelmi értelmében. Ennek oka az, hogy amint mondottam, a történelemben és a kultúrában nem a tények, hanem azok értelme fontos, és hogy a történelem összehasonlító igazságainak jelentősége nem anyagi, hanem lélektani.

Tanulj - sajátítsd el másoktól mindazt, amit csak tudsz, mégsem leszel olyanná, mint azok, amíg lelki hasonlóság nincs közöttetek. Itt állapítható meg tisztán a nevelés határa. Az emberi lény könnyen alakítható egy bizonyos minta után, de csak akkor, ha átveszi példányképének lelki tulajdonságait is. A kínai, aki megtanul angolul, bármilyen tökéletesen is beszélje ezt a nyelvet, sohasem válhatik angollá. A gótok annak idején a tökéletes római világfiak életét élték, de belső lényüket a római nevelés ellenére egy világ választotta el a rómaiak szellemétől. Erre vonatkozóan jellemző és érdekes körülmény, hogy Hermann, a cheruskok vezére, aki egyszer és mindenkorra felszabadította a germánokat a római iga alól, maga is egy római értelemben vett tökéletes világfi volt. Ez a körülmény tette lehetővé a germán állameszme kialakulását, azt a gondolatot, amely szinte elképzelhetetlen a mai németség számára. Így tehát napjainkban is a nyugati civilizációval való kapcsolat lendítette fel a keleti nacionalizmust.

De vajon mit gondolhattak a régi rómaiak a barbárokról, akik úgy éltek, mint ők, és mégsem voltak olyanok, mint ők. Bizonyosan szerencsétlen utánzóknak tartották őket, akik számára örök időkre lehetetlen, hogy bármilyen tekintetben is hasonlókká váljanak hozzájuk. A germán törzsek, amelyek a római haditaktikával győzték le a római légiókat, és a római jog alapján rendezték be közigazgatásukat a meghódított területeken, körülbelül olyan viszonyban lehettek a római nemzettel, mint a civilizált malájok vagy négerek jelenleg a franciákkal vagy angolokkal.

A germán törzsek később mégis a rómaiak örököseivé és a világ uraivá lettek. Ők azután új kultúrát is alkottak, amely a legcsekélyebb összefüggésben sem állott az őskori kultúra alapjaival. Ez a hasonlat azt bizonyítja, hogy milyen lehetetlen a modern fejlődéssel azonosítani az evolúciót. A gótok és vandálok nem lettek rómaiakká, és ha Hermann vezér, vagy Nagy Teodorik koruk legtökéletesebb római gentlemanjei is voltak, az általuk képviselt jelleg csakhamar kiveszett fajukból. Erre klasszikus példa Franciaország, amelyet a frank hódítások idején valósággal elborított a római kultúra, és ahol a hódítók egyébként sem változtattak sokat a régi renden. A hódító hadjáratok után azonban gyökeresen megváltozott a francia néplélek, és mintegy 1000-ben Krisztus után Franciaországban a germán befolyás vált uralkodóvá. A legutóbbi évszázadok során következett  csak be újból, hogy Franciaországban ismét a latin jelleg kerekedett felül, és vált uralkodóvá. Mindez azért van, mert a faj hanyatlik, és a modern franciák sokkal inkább hasonlítanak a régi rómaiakhoz, mint a franciákhoz, akik egy-két évszázaddal Augustus uralkodása után éltek.

Hasonló a helyzet, az amerikaiknál, akiknek első lelkülete angol volt. Később csökkent az angol befolyás, amelynek helyét teljesen új befolyások váltottak fel. Bizonyos, hogy a néplélek kialakulásában nem a fajelmélet a legfontosabb tényező. Végeredményben az összes fajok Ádám és Évától erednek, a kontinuitás kérdése pedig nem oldható meg a vérátültetés magyarázatával. Sokkal kevésbé fontos tényező a nevelés is. A döntő tényező viszont nem egyéb, mint a néplélek, amely a faji ösztönök és a hagyományok fölött is uralkodik.

A néplélek, a vitális szellem hasonló összefüggésben áll a külső tényekkel, mint, mondjuk, egy mondat értelme a szavakkal és betűkkel, amelyek azt alkotják. Az egyiptomi néplélek nem ismerhető fel a gúlaépités technikájában, mert azzal homlokegyenest ellentétben áll. A görög néplélek új nézőpontot jelentett, amelyről a Földközi-tenger ókori népei megítélték a világot. Hasonló, de sokkal nagyobb jelentőségű volt a keresztény szellem a régi pogány szellemmel való összehasonlításban.

A neveléstant fejlődés megköveteli, hogy valamennyien tanuljunk és tanítsuk mindazt, ami megtanulható és tanítható. Sőt ezen felül mindezt megtenni kötelességünk, hogy továbbfejlesszük fajunkat. De maga az élet nem mechanikai folyamat. Mindazt, amit a legtökéletesebb faj lelke kifejez, és mindaz, amit egy magasabb rendű nevelés eredményezhet, előre megjósolhatjuk, mindaddig, amig egy nép adott kulturális szelleme eleven. Ha ez a szellem meghalt, a fejlődés fogalma már semmit sem jelent, míg egy új lélek születése nem folytatja a megkezdett fejlődési folyamatot.

Így Oroszországban a modern tudomány és a technika, mint a bolsevizmus géniuszának megtestesülése tűnik fel a tudatlan tömeg előtt. Hasonló a helyzet Kínában és Indiában is. Az Egyesült Államokban az európai örökség csak eszköz a teljesen egyéni megnyilatkozások kifejezésére. Itt egy újabb kifejezési forma a hódítás szelleme, amely sok tekintetben hasonló a régi rómaiak szelleméhez, de teljesen idegen az angol és francia szellem számára, amelyből pedig annak idején eredt.

A világtörténelemben gyakran változott a kultúra és a szellem. Milyen alapon jósolom én tehát meg egy új sötét kor bekövetkezését, amely betölti az egész világot, és elbontja az egész emberiséget? A változás, amely most bekövetkezik, épp oly radikális, mint az, amely kétezer esztendővel ezelőtt zajlott le. Akkoriban hirtelenül és teljesen megszűnt a folytonosság az ókor és a középkori világfelfogás között, mert mindaz, amit az ókorból átmentettek a középkorba, csak arra volt jó, hogy megtestesítsen egy új lelket, amely ifjú volt úgy a felfogásában, mint a megnyilatkozásaiban.

Egy gyermek sem folytatja apja munkáját ott, ahol az abbahagyta, és egy gyermek sem vállalja egyszerre a munkát. Az elgondolás, az érzés, az előkészületek hosszú időszakának kell előbb lezajlania. Elsősorban pedig a vegetatív értelemben vett növekedés korán kell keresztülesnie a gyermeknek. Ez a körülmény magyarázza meg, hogy miképpen követhette az ókor klasszikusan kifinomult időszakát az a korszak, amely a IV. és XI. századok között telt el.

Ha ily módon figyeljük meg a mai kor emberiségét, meg kell állapítanunk, hogy a világháború eredménye nem a sokat hangoztatott demokrácia volt, hanem - a bolsevizmus. Nem a béke után vágyódnak az emberek, hanem az erőszak után, és a modern kor piacán nem a régi jog tiszteletét árulják, hanem új és soha nem hallott jogokat hirdetnek. Amerika pedig nem egyéb, mint egy óriási sziget, amely teljesen elkülönítette magát a világ többi részeitől. A Monroe-doktrínának új jelentősége támadt.

Kétségtelen, hogy Egyesült Államok az egyetlen birodalom, amely megőrizte és továbbfejlesztette a múlt fejlődési korának eredményeit. Ennek természetes következménye az, hogy, ellentétben az általános véleménnyel, a világot soha oly kevéssé nem amerikanizálták, mint most. Soha az amerikai eszmék és célok nem voltak oly kevéssé alkalmazhatók a világ többi nemzetére, mint napjainkban. Szükségtelen, hogy az amerikanizmus fogalmát a technikai fejlődés és a gazdagság fogalmaival kívánjuk azonosítani. Tudomány és technika, jólét és gazdasági rend, mindezek a szükséges egyenjogúság alapján - a XX. század főbb jellegzetességei. Mindössze csak az a hiba, hogy nem az anyagi erők, hanem a lélek hiányzik, és nem ad jelentőséget a külső megnyilatkozásnak.

Kínában, Indiában, Törökországban és Oroszországban és a háború utáni Európában a korszellem a legkevésbé sem amerikai. Ezekben a birodalmakban és földrészeken jóformán senki sem hisz a demokrácia eszméjében, a birtokok jogaiban és a puritán erkölcsben. Az itt uralkodó felfogás annyira új, hogy az újvilág szellemi felfogása valósággal elavultnak tűnik mellette. Kelet birodalmai oly korszakban élnek, amely a megtévesztésig hasonlít a népvándorlás korszakához. Mindenütt új, és eddig ismeretlen fajok ragadják magukhoz a történelmi értelemben vett vezető szerepet. Afrika is forrong. A valóságban a demokrácia diadala a világháborúban tulajdonképpen az új társadalmi osztályoknak a régi osztályokon való felülkerekedését jelentette volna. Az angol demokrata ideál ma nem egyéb, mint egy kiveszőifélben lévő kifejezése a szabadság és az önuralom régi eszméinek, amelyek ma már sehol sem lelhetők fel a földkerekség egyéb vidékein.

Ennek ellenére az új szellem mégis megtestesült az Egyesült Államokban. A modern amerikai fiatalság lázongása bizonyos mértékben hasonlít és emlékeztet az orosz forradalmi mozgalmakra is, a szociális munka állandóan növekedő eszméje pedig nemcsak megközelíti az orosz kollektivista ideált, hanem jóformán azonos azzal. Az az életfelfogás, amely az életszínvonalnak minden áron való emelését tűzte ki célul, szintén az orosz materialista szellemből eredt.

Ilyen értelemben világos, hogy a modern korban mit jelent a vitalitás, az élet iránt való rajongás, és hogy az emberiség milyen módon közeledik az új sötét kor felé. Az amerikai vélemény szerint a politikai felfogás minden egyéb lehet, csak nem bolsevista. Mégis az új amerikai nemzedék életének megnyilvánulásai megdöbbentően közel állnak a bolsevista elvek megtestesüléséhez. Nincs nagyobb különbség közöttük, mintha valamilyen elvet franciául vagy angolul fejeznénk ki, és ez a hasonlat tökéletesen bizonyítja, hogy mily csekély jelentősége van a külső körülményeknek. Amerika egy virágzó birodalom; hisz a kereszténységben és a magántulajdon elvének alapján áll. Ezenkívül nem szenved egy zsarnok kisebbség uralma alatt. Ennek ellenére az amerikai szellem sokkal inkább hasonlít a háború utáni Oroszország népének szelleméhez, mint az Egyházatyákéhoz.

Az Amerika és Oroszország között fennálló különbséget úgy kell értelmeznünk, mint nyelvbeli eltérést vagy mint a külső körülményekben fenforgó különbséget. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy a történelemben nem a tények fontosak, hanem az értelem, amelyet megtestesítenek, és hogy a történelem alapvető igazságai nem anyagiak, hanem lélektaniak.

Számomra az Oroszország és Amerika közötti párhuzam a legtökéletesebb bizonyítéka annak, hogy az emberiség egy új sötét kor küszöbén áll. A szociális munka és a kollektivizmus elvei között alig is van különbség. De a kollektív állam nem a magas kultúrájú államok közül való, hanem primitív. Nem a normalizálás, hanem az egyéniség kibontakozása jelenti a kulturális fejlődés diada lát.

Összehasonlítva az ókorral, vagy a középkorral is, a háború utáni időkben a kollektivizmus vagy a szociális szolgáltatások korában élünk. A primitív formákhoz való visszatérés, úgy látszik, szükséges körülmény az emberiség megifjodásának szempontjából. És mégis, ez a visszatérés nem abszolút, nem tökéletes, de épp oly kevéssé jelent fejlődést a szó mechanikai értelmében. Tulajdonképpeni értelme nem más, mint egy ugrás előtt való hirtelen visszaesés.

A gazdag ember fiának, mint gyermeknek ugyanúgy kell elkezdenie a munkát, mint egykor apja kezdte, de ha kinőtt a gyermekcipőkből, élete tökéletesen megváltozik, és semmiféle tekintetben nem hasonlít apja életéhez. Ha a kollektív államrend kialakul, bizonyos, hogy egészen új egyéni célok alakulnak majd ki az emberiségben, amelyek semmiképpen sem hasonlítanak az előző nemzedék egyéni céljaihoz.

Végeredményben a demokrácia kora szintén a kiváltságos osztályok kora volt. A kiváltságos fehér faj kora volt ez az időszak általánosságban, és az angolszász fajé különösen. Most az egész emberiség teljesen és tökéletesen akarja kiélni az életét. El akarja törölni az összes kiváltságokat. Ennek a magasabb értelemben vett államrendnek a kialakulását viszont meggátolja az új „sötét kor“, amely előtt állunk. De azért ne essünk kétségbe, - ha tisztában is vagyunk azzal, hogy a küzdelmek és a zűrzavar évszázada virrad reánk. Ezerféle küzdelemből, bajból és zűrzavarból fejlődhet csak ki egy új és magasabbrendü civilizáció.

*

In Nemzeti Újság, 10. évfolyam, 136. szám (1928. június 17.), 1-2.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés