A 19. század első felében azonban az iparosodó társadalom fokozatosan különválik a politikai egységtől, és nagy függetlenséget és önállóságot szerez az államtól. Mivel a tudomány célja (akkor) az élő valóság megfigyelése és megmagyarázása volt, kénytelen volt objektivitásból a társadalomnak az államtól való különválását, a társadalom önállását [önállóságát] elismerni.

Így fejlődött ki az államtudomány mellett a társadalomtudomány. S az államtudománynak ez a feldarabolása elemeire megfelelt a liberális kor politikai adottságainak, amely összeegyeztethetetlen értékek, erők és formák egymásmellettisége volt.

Az állam és társadalom széjjelválasztása további széjjelválasztásoknak volt kiindulópontja. Nem volt több megállás. A széjjelválasztás módszere abból állt, hogy a valamely rendszerben összefoglalt különbségeket ellentétekké élezze, és ezáltal a rendszert felrobbantsa. Amily fontos a megkülönböztetés a tudományos gondolkodásban, épp oly végzetes ez a szétválasztás.

Az első ellentétpár:

Az állam és a társadalom közti ellentétben az állam mint jogi forma és szabályozó elem, a társadalom mint a szellemi és gazdasági erők hordozója válik szét. Egyúttal megindul a jogi és szociológiai iskola hosszú rivalizálása az elsőbbségért. Egyik oldalon a jogi normativizmus azzal az igénnyel lépett fel, hogy ő van egyedül tudományosan megalapozva: a jogszabály szuverénné tette magát, s az államot azonosították a szabályozó jogrenddel. A másik oldalon  van az önálló, a jogot lenéző és a jogtól lenézett szociológia.

2. ellentétpár: állam és jog, politika és igazság. Ebből fejlődik ki az államtól és politikától független jogtudomány. Az állam úgy jelentkezik, mint a politikai szükségszerűség és célszerűség, más szóval a hatalom és önkény területe, a jog viszont mint egy objektív, állam feletti adottság, amely a társadalomnak természetes, a magántulajdonra, szabadságra és biztonságra alapított rendjét védi az államnak mesterséges rendjével szemben.

Ebből a széjjelválasztásból adódik a jognak az az igénye, hogy uralkodjék az állam felett, és megkösse azt. Az állam nem ura többé a jognak, hanem alá van vetve a jognak, amelyet nem alkotnia, hanem megtalálnia kell, az államot a jog tehát korlátozza. A jog ily módon eszköz a társadalom kezében, amellyel ő akar az állam felett uralkodni.

3. ellentétpár: állam és közületek, uralmi és testületi alakulatok. Ebből az elmélet az állam mellett kialakította a köztestületek elméletét, a közjog és a magánjog közé egy harmadik jogot tettek.

A személy és állam közt a testületnek [s] köztestületnek megkülönböztetése helyes és értelmes, ha az egy belső fokozata az egésznek. A 19. században azonban ettől a jogos megkülönböztetésből az állam és a közületek közti ellentétet csináltak. Az államot tették meg a megmerevedett abszolút hatalom jogi formájának, s a közületet a liberális-demokrata új eszmék és törekvések kifejezőjének. Az államot reakcionáriusnak bélyegezték, a közületek voltak a haladók. Ez a megkülönböztetés nálunk nem volt ilyen tudatos és bevallott, de átsugárzott hazánkra is, és főleg azért említem, mert a rendi gondolat részben erre a közületi megkülönböztetésre támaszkodik. Kommunális tudományok.

4. ellentétpár: állam és személyiség, az állam impériumának alávetett és az attól mentes szféra megkülönböztetése. Az államtól független egyéniségnek gondolata a humanizmus kedvelt eszméje. Ebből fejlődött ki később a társadalmi szerződés gondolata, amellyel az egyének önként társulnak kölcsönös védelmük céljára, ebből az állami főfunkciók széjjelválasztásának elmélete, amelynek célja volt, hogy az állam hatalmát az egyén érdekében korlátozza, és ebből az egyéni alapjogok rendszere, amellyel az egyénnek az állammal szemben alkotmányosan biztosított jogköre nyer elhatárolást (tulajdon, szabadság). Ebből a széjjelválasztásból folyik a köz- és magánjog éles megkülönböztetése is, helyesebben különbségeik kiélezése. (Ennek a terméke a külön közjogon belül a külön közigazgatási jog kifejlesztése is.)

Ebben az állam és egyén közti éles ellentétben az egyén föléje kerekedett az államnak. A liberális demokrata jogállamban az állam inferioritásban van az egyénnel szemben (Tata - Eszterházy).

5. ellentétpár: állam és gazdaság. Az állam és társadalom szétválasztásából egyenesen következik, mert a társadalom gazdasági alapon áll; és ezért gazdaságnak és államnak is különbözőnek kell lennie. Ebből folyik azután az államtan és közgazdaságtan különbsége is, amely utóbbi az államtól független gazdasági élet belső törvényeit igyekszik feltárni. Ez a közgazdaságtan az államtól való elszakadásban odáig megy, hogy magát "tiszta elméletté" szublimálja, amely nem is tart igényt arra, hogy a valóságot alakítsa. De éppen ez az "előfeltételek nélküli", politikától mentesített, formai teória azzal az igénnyel lép fel, hogy abszolút értékű legyen. Ebből azonban következik, hogy észszerű ahhoz alkalmazkodni is. Így önmaga lesz politikai receptté, majd programmá, és végeredményben befolyásolni akarja azt az államot, amelytől el akart szakadni, amíg az volt fölényben. Ez a folyamat egyébként is jellemző ezekre a liberális szétválasztásokra, amelyek mind a felülkerekedésre való igény előfutárai.

Ez az öt, itt jellemzett ellentétpár a liberális gondolat széjjelválasztó tendenciáját jól jellemzi, de ki nem meríti. Hosszú sora van még ezeknek az ellentéteknek, antitéziseknek. Egyház és állam, katonaság és polgárság, munkás és munkaadó, tudomány és állam, elmélet és gyakorlat, Európa és Amerika.

A 19. századi jogi pozitivizmusnak nagy szellemtörténeti összefüggései vannak: Comte, és a természettudományok pozitivizmusa. De ennek a századnak belső sajátosságai a kialakulásához fontos feltételeket megnyitották.

A jogi pozitivizmus a legalitás elvét jelenti, azt, hogy csak a törvény irányadó. Ez más szóval jelent feltétlen alávetést egy meghatározott jogszabálynak, de egyúttal az alávetés korlátozását is olyan értelemben, hogy csak a jogszabályoknak és a jogszabály pontosan meghatározható, kiszámítható tartalmának vetik magukat alá. Nulla poena sine lege; a pénzügyi jogot nevezik az adó alól való kibújás tudományának. Ez a pozitivista jogi gondolkodásnak látszólag a legnagyobb objektivitás, szilárdság, állandóság értékét adta, a jogszabály pozitivitását.

Ez a szilárdság, kiszámíthatóság, biztonság azonban nem a jogszabálynak, hanem a 19. századi állam relatív stabilitásának, normális viszonyainak volt csak a következménye. Mihelyt tehát a pozitív norma által feltételezett helykonstelláció megváltozik, megszűnik a jogalkalmazásnak minden szilárd, kiszámítható alapja. A változott viszonyok, mik a törvényekbe bekerülnek, az ún. generális klauzulák, hogy pl. egy kötelmet az általános üzleti szokások vagy a méltányosság stb. szerint kell teljesíteni. Ezeknek a jelentése azonban aszerint változik, hogy ezek alatt mit értünk, és így változhatik a pozitív törvény megváltoztatása nélkül is.

Így Németországban törvényben és bírói ítéletekben kimondták, hogy az adótörvényeket nemzetiszocialista szellemben kell végrehajtani.

A jogi pozitivizmus tehát csak egy meghatározott rendben tud érvényesülni, ennek az államadó, intézményesített rendnek a koordinátái nélkül azonban a jogot a jogtalanságtól, az objektivitást a szubjektív önkénytől megkülönböztetni nem tudja.

[Az] intézmények tehát a jog előjelei, a jog előfeltételei és keretei. Egy intézmény belső rendje, fegyelme, szelleme jogszabályokkal ki nem meríthető, meg nem fogható. A család, az egyház, a hadsereg, a bürokrácia ilyen fogalmak. Intézmények. Az állam is ilyen intézmény, sőt az intézmények intézménye.

Az, amit a közigazgatásról kifejtettem, tisztán erre a jogilag meg nem fogható, széles margóra (közigazgatástan) vonatkozik. Ezt a jogi pozitivizmus nem vette figyelembe, lenézte, általánosító, saját testére szabott "tudományosságában" kivonatolta az életet, de ezzel el is szakadt tőle, és új jelenségeire nem tud választ adni.

Hegel: "Die Richtung, die an der Abstraktion festhält, ist der Liberalismus, über den das Konkrete immer siegt, und gegen das er überall Bankrott macht." [A liberalizmus az az absztrakcióhoz ragaszkodó irányzat, amelyik felett a konkrét mindig győzedelmeskedik,  s amivel szemben  állandóan  csődöt mond.]

Az új államformák ezeknek a széjjelválasztásoknak a centrifugális erejét akarják megtörni. Nem visszamenni, hanem új szintézist csinálni. Az ember parcellázását megszüntetni. Nem akar mindent maga végezni, önkormányzatokat elismer, sőt szaporít, de a nagy nemzeti egységet előtérbe állítja, és a részeket ebbe úgy integrálja, hogy az egészhez és a többi részhez való helyes kapcsolatuk többé meg ne romoljék.

Ezek az átalakulások sokfelé forradalmak; már nem tudomány ez az élet, a nemzetek élete. A háború utáni forradalmakat nem a tudomány csinálta, a tudomány csak magyarázza, [a] rendszerein továbbfejleszti, az új alapokon való továbbfejlődést előre lendíti. A tudomány kifejtheti, hogy az állam belső fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele a közigazgatásban a munka tudományos szervezésének bevezetése, a közigazgatási apparátus egységes vezetésének megoldása; rámutathat arra, hogy [ez] a nemzetközi fejlődés egyértelmű iránya; rámutathat arra, hogy ez a közigazgatás életfeltételeinek szakszerű követelménye, amely független attól, hogy a változás néhány országban világnézeti kérdésekkel komplikálódik - mindezt meggyőző módon kifejtheti, de a tudomány nem cselekedhetik; cselekedni az embereknek, az államnak, az életnek kell.

A katolicizmus is élet, a nemzetek életét formáló erő. A magyar nemzet is neki köszönheti magyarságát, ezer éves fennmaradását, és tőle várja bizalommal a jövőjét. Ha innen, a katolikus egyetemről olyan erők fognak a nemzetbe áramlani, amelyek a haladást úgy szolgálják, mint mindig az egyháznak nagy korszakaiban, akkor mi fogjuk tudni megvalósítani az egyedül boldogító totalitást, az Istenben és a hazában való hit egységét.

Az új állam nem maradhat közönyös a nemzet bármely életnyilvánulásával szemben, és nem enged korlátlan szabad teret a szociális erők játékának.

A tömegek számban, műveltségben, és anyagi erőben nagyot emelkedtek, sőt ebben őket az állam is minden módon támogatta. Ezeket a tömegeket kell az államhoz közelebb hozni, őket az állam életébe aktívan bekapcsolni.

Behatol a fasizmus, a hitlerizmus a nép minden rétegébe, a földműves, a munkás, iparos, vagyonos osztály, jogászok, tanítók, szellemi pályák, nők, gyermekek, tanuló ifjúság közé, és új szervezeteket létesít. Milizia, SA, SS, szindikátusok, Arbeitsfront, Reichsnährstand, Opera Nazionale Balilla, Hitlerjugend, Dopolavoro, Juristenfront, Kulturkammer, Frauenwerk. Ezeket az államba fokozatosan bekapcsolja.

Ezek révén az állam behatol a tömegek életébe, azokat megszervezi, érzi a vágyait és szükségleteit, közelről gondozza szellemi és gazdasági életét.

Mindez megváltoztatja az állam alkotmányát. A változás lényege eltolódás a közigazgatás javára. Ennek a változásnak felismerését és megértését nehezíti az a körülmény, hogy maga a közigazgatás is mélyreható átalakulásban van.

1. A politikai és alkotmányjogi probléma abból áll, hogy a liberális-demokrata államszerkezet, amely a francia forradalom után a 19. századot betöltötte, és az angol parlamentarizmust ültette át annak termőtalaja nélkül, s így denaturálta, és a továbbfejlődésre való képességét megmenteni nem tudta. Innen van a mai válság, amíg a parlamentarizmus Angliában tovább virágzik, s amint látni fogjuk, önmagának az új feladatok által kívánt korrektívumait is kitermeli, a kontinensen új utakon keressük a megoldást: bolsevizmus, fasizmus, nemzetiszocializmus, s ahol nem dobják is el a parlamentarizmust, pl. Franciaország, Spanyolország, Jugoszlávia, válsága ott is nyilvánvaló. 

Magunkról nem szólok. 1848. Doktrinairek. Francia forradalomtól 60 év. Parlamentarizmus, miniszteri rendszer új volt. Átvettük, adaptálva. Ma ősi alkotmányunkhoz tartozónak tekintjük, s noli me tangere-nek.

Az alkotmány statika, a közigazgatás dinamika.

2. A közigazgatás változása, fejlődési krízise a 19. század technikai forradalmára vezethető vissza.

Hivatali bürokrácia.

Mindezek a változások az állam alkotmányát érintik. De abban a közigazgatás az, amelynek javára az egész változás szolgál, relatív eltolódást okozva az egyéb állami főfunkciók, törvényhozás [és] igazságszolgáltatás terhére.

Magyar példa. [A] közalkalmazottak számának növekedése 1900 óta, tehát régebb fejlődés. A háború csak meggyorsította és tudatosította.

Fázisdifferencia állt elő.

Külföldön hasonlóképpen.

Németország: 2,5 millió közalkalmazott.

Amerika: 3,2 millió.

Ausztria: 250.000.

(Nyugdíjprobléma)

Hivatásos bürokrácia szükségessége.

Anglia, Amerika.

A közigazgatásnak ez a változása a 19. században lefolyt technikai forradalomra vezethető vissza.

Annak hatásai az államéletre most fejlődtek ki teljesen.

Új lehetőségek (hírszolgálat, közlekedés). Új feladatok: szociális és gazdasági. Állami költségvetés duzzadása. Gazdasági élet irányítása, technikai feladatok, nem impréiummal elintézhetők. Nem kizárólag az állam által végezhetők, tehát összehasonlítható.

Világháború, az állami apparátus rendkívüli erőpróbája.

Utána gazdasági válság.

A közigazgatásnak igazolnia kell magát.

Gazdaságosság és eredményesség.

Két irányban vannak superioris tapasztalatok:

1. [A] gazdasági életben: scientific management. Ezt az állami életre is alkalmazzák. Private-public administration.

2. A vezérkar. Ez állami funkció éppen a végrehajtás terén. Innen van a vezérkari tisztek nagy önbizalma közigazgatási feladatok vállalásában.

A feladat kettős.

1. A megnövekedett méretek. A kvantitatív növekedés csak fölfelé okoz kvalitatív problémát. A kormány a közigazgatástól függőbbé lett.

A járás-járás. A megyei város.

De Komárom-Esztergom megye 3 járás + 2 mv., Pest megye 17 járás + 12 mv. Nagy-Budapest nincs megoldva.

Az egyház valakit azért, mert káplánnak jó, nem nevez ki püspöknek. A hadsereg jó századparancsnokra nem bíz hadosztályt.

Az állami apparátus növekedése 1867-ben és 1935-ben úgy viszonylik egymáshoz, mint dandár a hadsereghez. A vezetéséhez azonban ma épp úgy nem kell kvalifikáció, mint azelőtt.

2. Önkormányzat. [A] területi mellett testületi önkormányzatok.

A közigazgatásnak tehát saját fejlődési válsága van. Az állami funkciók közti domináló helyzete miatt ez fontos faktor minden alkotmányjogi és politikai átalakulásban.

Munkamegosztás. Felelősségmegosztás. Fokozott hatalom és jogok: nagyobb kötelességek, több tudás.

A totális állam totalitása is [a] közigazgatásán fordul meg. A mai technikai lehetőségek előtt állam a totalitás igényével nem lépett fel. Találó kifejezés, hogy a totális államot Führerstaat-nak nevezik. Ez rámutat arra, hogy a hangsúly, s egyúttal a nóvum a vezetésben van.

Varsói kongresszus témája.

[...] Az állami közigazgatás személyes legfőbb vezetése a miniszterelnöknek más által el nem végezhető feladata. A miniszterelnökség azonban nincs úgy megszervezve, hogy őt erre képessé tegye. Erre kell vezérkar.

A kormányzás fogalma kitágul.

[...] A kormányzás definíciója körül: lényeges része az, hogy a közigazgatás legfőbb vezetője. Ez a szakképzett közigazgatásnál, a közigazgatási nagyüzemnél szakképzettség nélkül nem lehetséges.

[...] A közigazgatás tudományos szervezése terén tehát az út legelején vagyunk. Ez a közigazgatás válsága, amely miatt magát nem tudja igazolni. Ugyanezzel a munkával és költséggel sokkal többet kell produkálnia. Az egyének nem mindenért felelősek. Sok hiba forrása a rendszer. Az operating efficiency-ért a kormány felelős.

A kormány fogalmát át kell fogalmaznunk. A kormány nem csak a politika irányítója, hanem a közigazgatás apparátusának is a feje. Ezt a funkciót át nem háríthatja magától, mert a közigazgatásra rá van szorulva. Ezért van nagy baj, amíg fel nem lendül. Mussolini látja legjobban. A Führer még nem. Magunkról nem beszélek.

Program:

1. Tudományos üzemvezetés.

2. Testületi önkormányzat. Reichsnährstand.

3. A közigazgatás nagyüzemvezetése.

4. Az államtudomány és az új feladatok.

5. A katolicizmus és az új feladatok.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés