Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Oswald Spengler: A gépkultúra emelkedése és vége (1931)

Oswald Spengler: A gépkultúra emelkedése és vége (1931)

  2021.01.15. 09:16

1.

A felfegyverzett kéz "kultúrája" hosszú lélegzetű volt, és kiterjedt az egész emberi fajra. Azonban a beszéd és a vállalkozás kultúrái (több ilyen, egymástól tisztán megkülönböztethető kultúrát ismerünk), - az egyén és a tömeg között kezdődő lelki ellentét kultúrái - az uralomvágyóvá kifejlődött "lélek" és a lélektől legyűrt világ kultúrái az emberi világnak csak kis részére terjedtek ki, és ma, néhány évezred után, réges-régen mind elmúltak és elporladtak. Akik ma "vad népeknek", "primitíveknek" nevezünk, maradékai az egykor élő anyagnak, romjai az egykor lélekkel telített formáknak; salak, melyből a jövendőnek és az elmúlásnak minden parazsa kiégett.


A Kr. e. harmadik évezred óta e talajból itt-ott magas kultúrák [1] nőttek ki, a szónak a legmagasztosabb és legszorosabb értelmében. Ezek a földfelületnek csak igen kis részére terjedtek ki, és alig tartottak egy évezredig. Ez volt az utolsó katasztrófák üteme. Minden évtized jelent valamit, minden évnek megvan a maga "arculata". Világtörténelem ez, a legigazibb és legszorosabb értelemben. Szemben az előző kor falujával, a szenvedélyes életritmusnak ez a típusa mintegy szimbólumaként és "világaként" felfedezte a várost; a kövekből emelt várost, foglalatát a mesterséges, az anyaföldtől elszakított és teljesen természetellenessé vált életnek; a gyökértelen gondolkozás városát, mely a vidékről magához vonja és elemészti az élet áramlását. [2]

Szemben a "durva parasztsággal", a városokban alakult ki a "társadalom", [3] az élet mesterséges tagozódása, a nemessel, a pappal, a polgárral, a rendi osztállyal. (Holott erős és gyenge, okos és buta: ez lenne a természetes tagozódás.) A város székhelye lett a teljesen átszellemült kultúrfejlődésnek, ahol "luxus" és "gazdagság" uralkodik; oly fogalmak, melyeket a kívülállók irigységből rosszul értelmeznek. Azonban a luxus legigényesebb formája a kultúrának. Gondoljunk Periklész Athénjére, Harun al Rasid Bagdadjára és a rokokóra. A város kultúrája minden rétegében és minden hivatásában luxus; annál gazdagabb és érettebb, minél későbbi az idő; lénye gyökeréig mesterkélt, akár a diplomácia művészetéről, akár az életmódról, a díszítésről, az írásról, a gondolkodásról vagy a gazdasági életről van szó. A kevés kézben felgyülemlő gazdasági jólét nélkül a képzőművészetek, a szellem, az előkelő szokások "gazdagsága" sem lehetséges; hogy a világnézet luxusáról, gyakorlati gondolkodás helyett a teoretikus gondolkodásról ne is beszéljünk. A gazdasági elszegényedés maga után vonja a szellemi és művészi elszegényedést is.

*

Fenti értelemben szellemi luxus at a technikai eljárás is, mely a kultúráknak ezen csoportjában alakul ki; kései, sérülékeny és édes gyümölcse a növekvő mesterkéltségnek és átszellemültségnek. A Kr. e. harmadik évezredben az egyiptomiak piramisépítkezéseivel és a babiloniak szumir templomtornyaival, mélyen délen kezdődtek meg ezek. De ezek még csak a lomha anyag feletti győzelmet jelentették. A kínai, indiai, antik, arábiai és mexikói kultúrák vállalkozásain keresztül a Kr. u. második évezredben átnyúlnak messzi északra a fausti kultúráig, amelyik a valóban technikai gondolkodásnak nehéz problémák felett aratott győzelmét jelenti.

Ezek a kultúrák egymástól függetlenül és oly sorrendben növekedtek, amely délről észak felé mutat. A fausti, a nyugat-európai kultúra talán nem az utolsó, de biztosan a leghatalmasabb, legszenvedélyesebb és az átfogó szellemültség és a legmélyebb lelki széttépettség ellentéte következtében, legtragikusabb mindannyiuk között. Lehet, hogy a következő évezredben, valahonnan a Visztula és az Amur közötti síkságról még egy halvány utód tűnik elő. Itt azonban az ember és a természet közötti harc, amely ellen az ember egész történelmi létével lázadt, gyakorlatban bevégződött. 

Az északi vidék nehéz életkörülményei, a hideg és az állandó szükség az északi ember típusát kemény race-szá kovácsolta: végletekig kiélesedett szellemmel, a harcnak, a törtetésnek, a kockázatnak azzal a szenvedélyesen hideg izzásával, amit a harmadik dimenzió pátoszának [4] neveztem. Vele még egyszer feltűnik az igazi ragadozó. Lelkiereje lehetetlenre tört. Azt akarta, hogy a gondolkozás abszolút hatalmát, a mesterségesen szervezett létét keresztültörje a véren, szolgálatába állítsa és a szabad egyéniség sorsát a világ értelmévé emelje. A hatalomnak ez az akarása megcsúfolta az időnek és térnek minden határát, a határtalan végtelent tűzte ki célul. Egész földrészek hódoltak meg előtte, míg végre hírszolgálatával és közlekedési formáival körülfonta a földgolyót, és praktikus energiája hatalmával és elképesztő technikai eljárásaival megváltoztatta a föld arculatát. A síkföld parasztélete fölött minden nagy kultúra elején a társadalom kezdeteként két ősi rend, a nemesség és a papság alakul ki. Ezek oly eszméket testesítenek meg, melyek nem tűrik meg egymást. A nemes, harcos és kalandor a tények világában él, míg a pap, tudós, filozófus az igazság világában. Az egyik az élet szolgálatába állítja a szellemet, a másik a szellem szolgálatának szenteli életét. Az ellentét sehol sem öltött oly kiengesztelhetetlen formát, mint a fausti kultúrában, ahol a ragadozó büszke vére utoljára lázadt fel a tiszta gondolkozás kényuralma ellen. A pápaság és a császárság eszméje (XII-XIII. század) közötti harctól kezdve egyik oldalon az előkelő race-tradíciókon alapuló hatalmak (királyság, nemesség, hadsereg), másfelől a plebejus racionalizmus, liberalizmus és szocializmus teóriái közötti harcokig - a francia forradalomtól a német forradalomig, újra és újra hiába keresték a döntést.

2.

A fausti kultúra fellendülésével ez a különbség teljes nagyságában jelentkezett a vér és a szellem vikingjei között. Az előbbiek végtelen távolságok utáni olthatatlan vágyódásukban messze északról elérték 796-ban Spanyolországot, 859-ben Közép-Oroszországot, 861-ben Izlandot és Marokkót; innen Provencet és Róma környékét; 865-ben Kijeven (Kaenugardon) át a Fekete-tengert és Bizáncot, 880-ban a Kaszpi-tengert, 909-ben Perzsiát. 900-ban betelepítették Normandiát és Izlandot, 980-ban Grönlandot; 1000 körül felfedezték Amerikát, 1029-ben Normandiából Alsó-Itáliát és Szicíliát, 1034.ben Bizáncból Görögországot és Kis-Ázsiát, míg 1066-ban Normandiából kiindulva Angliát hódították meg. [5]

Ugyanezzel a vakmerőséggel és a szellemi hatalomra és zsákmányra irányuló mohósággal hatoltak be a XIII-XIV. század északi szerzetesei a technikai-fizikai problémák világába. Nincs bennük semmi a kínai, indiai, antik és arab tudósoknak tevékenységtől irtózó tétlen kíváncsiságából. Nem törekszenek semmi céltudatos kitalálásra, hogy ezzel puszta "teóriát", képet alkothassanak arról, amiről az ember úgysem tudhat semmit.

Bár minden természettudományi teória az értelem mítosza a természet hatalmáról és a hozzátartozó vallás függvénye, [6] de a jelen esetben és csakis a jelen esetben, a teória kezdettől fogva munka-hipotézis. [7] A munka-hipotézis bár nem "helyes", de gyakorlatilag használható. Nem a világ titkát akarja kifürkészni, hanem használható eszközt akar teremteni valami határozott cél elérésére. Innen származik a matematikai módszer követelménye, melyet az angol Grosseteste (1175) és Roger Bacon (1210), a német Albertus Magnus (született 1193) és Witelo (született 1220) állítottak fel. Innen Bacon "scientia experimentalis"-a, a kísérlet, a természetnek kínpaddal, emelőkkel és csavarokkal való kínvallatása. [8] "Experimentum enim solum certificar" - ahogy Albertus Magnus írja. A szellemi ragadozó hadicsele ez. Azt hitték, hogy "Istent akarják megismerni", holott egyedül csak a szervetlen természeti erőket, minden történésnek láthatatlan energiáját akarták izolálni, megfoghatóvá és felhasználhatóvá tenni. A fausti természettudomány, és csakis ez, dinamika, szemben a görögök statikájával és az arabok alkímiájával. [9] Nem az anyagot, hanem az erőt kutatja; a tömeg csak az energia függvénye. Grosseteste a tér teóriáját, mint a fény függvényét fejtegette, Petrus Peregrinus a magnetizmust. Egy 1322-es kézirat a Föld Nap körüli mozgásának kopernikuszi teóriáját sejteti, és erre ötven év múlva Oresmei Miklós a "De coelo et mundo" munkájában ezt a teóriát világosabban és mélyebben alapozta meg, mint maga Kopernikusz és a "De differentia qualitatum" tanulmányában megelőzte Galilei szabadesés-törvényét és Descartes koordináta-geometriáját. Istenben többé nem az Urat látták, ki trónjáról igazgatja a világot, hanem a végtelen, mindenütt jelenlévő, szinte személytelen erőt. Különös Isten-tisztelet volt ez, amint ájtatos szerzetesek kísérletekkel fürkészték a titokzatos erők titkait. És amint a régi német misztikus mondotta: "Mialatt Istent szolgálod, Isten szolgál Téged".

Az ember betelt a növényekkel, állatokkal és rabszolgákkal; betelt a természet kincseinek, a fémek, kőzetek, fák, rostszövetek és a kanálisok és kutak vizének elrablásával, sőt azzal is, hogy ezek ellenállását legyőzze hajók, utak, alagutak és gátak építése által. Nem [az] anyagot akarta többé megrabolni, hanem magát az erőt igába fogni, és rabszolgamunkára kényszeríteni, hogy így sokszorozza meg az ember erejét. Ez a hallatlan gondolat annyira idegen minden mástól, oly régi, mint a fausti kultúra. Már a X. században egész újrendszerű technikai konstrukciókat találunk. Roger Bacon és Albertus Magnus a gőzgépen, a gőzhajón, a repülőgépen törik a fejüket, és a klastromcellákban sokan tépelődnek a "perpetuum mobile" eszméjén. [10]

Ez a gondolat többé nem eresztett el bennünket. Ez végleges győzelem lett volna Isten, vagy a természet felett - deus sive natura -: kicsi, magunk alkotta világ, amelyik hasonlóan a nagy világhoz, saját erejéből mozog, és az ember intésének engedelmeskedik. Felépíteni a maga világát, hogy maga is istenné váljon - ez a fausti feltalálás álma. Ebből keletkezett minden gép terve, melyek, amennyire lehetséges, megközelítették az elérhetetlen célt, a perpetuum mobile-t. A zsákmány fogalma végiggondoltatott. Nem ezt, vagy azt akarja, mint ahogy Prométheusz ellopta a tüzet, hanem erejének titkát, és ezen a réven zsákmányként az egész világot hurcolja be magával az ember a kultúra épületébe. Aki maga nem részegedett meg a természetfeletti mindenhatóság akarásától, annak ördöginek kellett találni ezt a kísértést, és az emberek állandóan az ördög találmányának érezték a gépet, és fétek is tőle. Roger Baconnal megkezdődött hosszú sora a mártíroknak, akik mint varázslók és eretnekek pusztultak el.

De a nyugat-európai technika története tovább haladt. Vasco de Gama-val és Kolumbusszal 1500 körül új sorozata kezdődött a viking-utaknak. Kelet- és Nyugat-Indiában új országokat fedeztek fel és hódítottak meg, és az északi vér [11] árasztotta el azt az Amerikát, hol egykoron hiába kötöttek ki az izlandi hajósok. Egyidejűleg a szellem viking-hódításai is hatalmasan törtettek előre. Feltalálták a lőport és a könyvnyomtatást. Kopernikusz és Galilei óta számtalan technikai eljárás követte egymást. Ezek mindegyike arra törekedett, hogy a természet szervezetlen erőit izolálja, és az állati és emberi munkaerő helyébe állítsa.

A technika a városok növekedésével elpolgárosodott. Gótikus szerzetesek után világiak, tanult feltalálók lettek a gépek tudós papjai. A racionalizmus beköszöntésével végre a technikába vetett hit majdnem materialista vallássá vált: a technikai örök és el nem múló, mint az Atyaisten; megváltja az emberiséget, mint a Fiú, és világít előttünk, mint a Szentlélek. Imádói pedig az új idők kultúrfiliszterjei, Lemaitre-től Leninig.

Valójában a feltalálók szenvedélye nem gondolt a következményekre. Személyes életösztönük volt ez, szerencséjük és szenvedésük. A nehéz problémák feletti diadalt akarták élvezni, a dicsőséget és a gazdagságot. Nem törődtek azzal, hogy találmányuk hasznos-e vagy végzetes, alkotó-e vagy romboló - ha ugyan abba a helyzetbe juthatna az ember, hogy ezt előre láthatná. Az "emberiség technikai vívmányainak" hatását senki sem látta előre, nem beszélve arról, hogy az "emberiség" nem is talált fel semmit. Kémiai találmányaink (mint az indigó szintézise és rövid időn belül várhatóan a mesterséges gumi előállítása) egész országok életfeltételeit rombolják szét. Az elektromos erőátvitel és a vízierők feltárása lakosaival egyetemben értéküktől megfosztja Európa régi szénterületeit. De vajon az ilyen megfontolás kényszerítene-e arra akár egy feltalálót is, hogy megsemmisítse művét? Ha ezt hisszük, rosszul ismerjük az ember ragadozó természetét. Minden nagy találmány és vállalkozás erős embereknek győzelemből fakadó öröméből származott. Az egyéniség kifejezése ez, nem a tömeg hasznossági gondolatának. A tömeg csak néző, akinek el kell viselni a következményeket, akármilyenek is legyenek azok.

Pedig a következmény óriási. Hivatott vezetők, feltalálók és vállalkozók kis csapata kényszeríti a természetet, hogy oly munkát szolgáltasson, melynek ereje csak millió és milliárd lóerővel mérhető fel. Mellette az emberi testierő tömege többé már mit sem számít. Mint azelőtt, most sem ismerjük a természet titkát, de ismerjük a munka-hipotézist, ami nem "igaz", de célszerű. Ennek segítségével kényszeríthetjük a természetet, hogy a fogantyúra vagy emelőre gyakorolt legcsendesebb nyomásra engedelmeskedjék az emberi parancsnak. A feltalálás üteme a fantasztikumig emelkedett, de - ezt mindig hangsúlyoznunk kell - az emberi munkából nem takarított meg semmit. A gépek számával növekedett a szükségessé váló kezek száma, mivel a technika luxusa a luxus minden fajtáját felfokozta, [12] és a mesterséges élet mind mesterkéltebbé vált. A természet ellen irányuló legkörmönfontabb fegyvernek, a gépnek feltalálása óta a vállalkozók és feltalálók a dolgozó kezek mennyiségét lényegében gépek előállítására használták fel. A gépek hajtására a szervetlen erőket használták: a gáz vagy a gőz feszítő erejét, az elektromosságot vagy a meleget, melyet szénből, petróleumból vagy vízből szabadítottak ki. De ezzel a vezetők és vezetettek közötti lelki feszültség veszedelmessé növekedett. Többé nem értették meg egymást. A Kr. e. évezredek korai vállalkozása az összes munkatársak megértő együttműködését követelte. Mindannyian érezték és tudták, hogy mi történik. A bajtársiasságnak bizonyos fajtája uralkodott közöttük, mint ma a sportban vagy hajtóvadászaton. Nem ez volt a helyzet már a korai egyiptomiak és babilóniaiak nagy építkezéseinél. A munkás munkájának sem célját, sem értelmét nem ismerte. Szemükben a "munka" átok, mint azt a Biblia kezdetén a Paradicsomról szóló elbeszélés mondja. [13] Azonban ma, a XVIII. század óta a "kezek" oly dolgok előállításán munkálkodnak, melyeknek még az életben játszódó tényleges szerepéről sem tudnak semmit, és azok sikerében bensőleg többé nem vesznek részt. Lelki sivárság érzete hatalmasodott el. A minden magasság és mélység nélküli vigasztalan egyformaság szörnyű tudata felébresztette elkeseredésüket az alkotónak született tehetségek élete ellen. Nem értik többé, és nem akarják belátni, hogy a vezető munka keményebb, és az ő életük is annak sikerétől függ. Csak azt érzik, hogy ez a munka boldoggá tesz, hogy a lelket gazdaggá és szárnyalóvá teszi, és ezért gyűlölik őket.    

3.

Valójában azonban sem a fejek, még kevésbé a kezek, nem képesek a géptechnika sorsán változtatni. Belső lelki szükségből fejlődött ki, és most [a] beteljesüléséhez és végéhez közeledik. A csúcson állunk ma, ahol kezdődik az ötödik felvonás. Az utolsó döntések bekövetkezhetnek, és azután vége a tragédiának.

Minden magas kultúra voltaképpen tragédia. Lényegileg az ember története tragikus. A fausti ember vétke és bukása nagyobb mindannál, amit Aiszkhülosz és Shakespeare valaha is álmodott. A teremtmény fellázadt teremtője ellen. Mint egykor a mikrokozmosz-ember fellázadt a természet ellen, úgy lázad most a mikrokozmosz-gép az északi ember ellen. A világ ura a gép rabszolgája lett. A gép pályájának irányába kényszerít bennünket, kivétel nélkül mindnyájunkat, akár tudjuk és akarjuk ezt, akár nem. Az őrült iramban vágtató fogat halálra hurcolja az elesett győztest.

A XX. század kezdetén ezen a kis planétán következőképpen nézett ki a világ: néhány északon élő nemzet angol, német, francia és jenki vezetéssel uralkodik a világon. Politikai hatalmuk gazdagságukon nyugszik, gazdagságuk viszont iparuk erősségén. Azonban mindez a szén birtokán alapult. A germán népeknek a zárt szénterületek fekvése majdnem monopóliumot biztosított, és ez a népességnek oly mérvű elszaporodásához vezetett, amely példa nélkül van a történelemben. A széntelepeken és a belőlük kisugárzó utak csomópontjain hallatlan méretű embertömeg gyülemlett össze. Ezeket a géptechnika tenyésztette ki, a gépért dolgoztak, és a gépből éltek. A többi népek gyarmat-, vagy látszólag független állam alakjában [a] nyersanyagtermelő- és fogyasztó szerepét játszották. Hadseregek és flották biztosították ezt a felosztást. Ezek fenntartása viszont az ipari államok gazdagságán épült, és technikai átképzettségük következtében maguk is gépezetekké váltak, és gombnyomásra "dolgozni" kezdenek. Újra jelentkezik a politika, háború és közgazdaság mély és benső rokonsága, majdnem azonossága. Az ipar nagyságától függ a fegyveres hatalom nagysága. Iparban szegény államok általában is szegények. Nem tarthatnak haderőt, és a háború költségeit sem tudják megfizetni, politikailag tehát tehetetlenek, és munkásai, mind a vezetők, mind a vezetettek, bábukká válnak az ellenfél közgazdasági politikájának kezében.

A "kicsinyek" irigy szemszöge csak a dolgozó kezeket veszi észre, és a kevés számú alkotó fő (vállalkozó, szervező, feltaláló, mérnök) vezető tevékenységének mindinkább emelkedő értékét ma már nem érti és nem becsüli, [14] még leginkább megbecsüli a praktikus Amerika és legkevésbé "a költők és gondolkodók" hazájában, Németországban. "Minden gyárkerék megáll, ha erős karod megáll!" - mondja az ostoba német nóta, elködösítve a fecsegők és firkászok agyát. Holott ezt akár a hajtóműbe beakadt kecskebak is megteszi. De a kerekeket feltalálni, foglalkoztatni, és ezzel táplálni ezeket az "erős karokat" nagyon kevesen tudják; csak azok, akik erre születtek.

Ezeknek az erős egyéniségeknek, a gyűlöltek és meg nem értettek e seregének más a pszichológiája. Ezek még ismerik a ragadozó állat diadalmámorát, amint vonagló zsákmányát a karami között tartja; Kolumbusz érzését, mikor földet pillantott meg a láthatár alján; Moltke érzését Sedannál, mikor Frénois magaslatáról figyelte, hogy Illynél mint zárja be tüzérsége a gyűrűt, és győzelmét teljessé teszi. E pillanatok csúcspontjai mindannak, amit megérhet az ember: mikor tervezője szeme előtt a nagy hajó elhagyja a bolyát, mikor az új találmányú gép hibátlanul dolgozni kezd, és mikor az első Zeppelin felemelkedik a földről. 

Az már az idők tragikumához tartozik, hogy a bilincseitől megszabadult emberi gondolkodás nem tudta kézben tartani a következményeket. A technika ezoterikus lett, akár a felsőbb matematika, melyet céljaira felhasznált, akár a fizikai elmélet, mely a jelenségek absztrakciójának analízisétől az emberi megismerés tiszta alapformáihoz jutott anélkül, hogy ennek tudatára ébredt volna. [15] A világ mechanizálása veszedelmes túlfeszültség állapotába jutott. Megváltozott a föld ábrázata növényekkel, állatokkal, emberekkel egyetemben. Néhány évtized alatt eltűnt a legtöbb erdő, és újságpapírrá alakult át. Ez oly klimatikus elváltozást vont maga után, hogy egész népességek mezőgazdaságát pusztulás fenyegeti, számos állatfaj, mint a bölény, egészben vagy részben kiveszett; egész népfajok tűntek el, mint például az észak-amerikai indiánok vagy az ausztráliaiak.

Minden szervezet a túltengő szervezés áldozatává válik. A mesterséges világ átitatta és megmérgezte a természetest. A civilizáció maga is gépezetté vált, és mindent gépszerűen akar elvégezni. Már csak lóerőkben gondolkodunk. Nem tudunk a vízesés mellett elmenni, hogy azt gondolatban elektromos erővé át ne alakítsuk. Nem láthatjuk a mezőn legelésző csordát, hogy a húsállomány értékesítésére ne gondoljunk. Az őslakó népek régi, szép háziiparát nem nézhetjük, hogy azt valamely modern technikai eljárással ne akarjuk helyettesíteni. A technikai gondolat meg akar valósulni, akár van értelme, akár nincs. E kényszerképzet következménye a gép luxusa. A gép végül is szimbólum, mint titkos ideálja a perpetuum mobile; bár szellemi-lelki, de nem vitális szükséglet. 

A gép a gazdálkodás menetét kezdi megzavarni. Már mindenfelől jelentkeznek a bomlás tünetei. Az elfinomodott és elszaporodott gép végül lerontja hatásfokát. Nagyvárosainkban az automobilok nagy tömege azt eredményezte, hogy az ember gyalog gyorsabban jut előre. Argentínában, Jávában és másutt a kisbirtokosok lófogatú szántása fölényesnek bizonyult a traktorokkal szemben, sőt most újra terjedni kezd. A tropikus vidékeken a színes bennszülött primitív munkamódszere ma már veszedelmes konkurense a fehérek modern ültetvényének. És ezzel az öreg Európa és Amerika fehér ipari munkásságának munkalehetősége kérdésessé vált.

Ostobaság a szénterületek pár évszázad alatti kimerüléséről és ennek következményeiről beszélni, amint az divat volt a XIX. században. Ezt is materialista módon képzelték el. Nem beszélve arról, hogy a földolajmezőket és vízi erőket, az anorganikus erőtartalékokat ma már a legnagyobb mérvben használatba vették, [anélkül, hogy] a technikai gondolkozás új erőforrásokat fedezett és tárt volna fel. De szó sincs ilyen időszakokról. A nyugat-európai/amerikai technika hamarabb fog elpusztulni. Oly lényegtelen körülmény, mint az anyaghiány, nem tudná feltartóztatni ezt a hatalmas fejlődést. Mindaddig, míg lobogni fog a benne élő gondolat, elő tudja teremteni a neki szükséges eszközöket.

De meddig marad a tetőponton? Csakhogy az erőművek és technikai eljárások jelenlegi állományát egy szinten tarthassuk, - mondjuk - 100.000 kiváló koponya, szervező, feltaláló és mérnök szükséges. Ezeknek erős, sőt alkotó tehetségeknek kell lenni, ezek évek hosszú során át nagy költséggel és vasszorgalommal kiképezték magukat. Valóban ötven év óta a fehér népek ifjúságának legkiválóbb tehetségei nagy hajlamot tanúsítottak erre a hivatásra. Még a gyermekek is technikai játékszerekkel játszottak. A városi rétegekben és családokban - ezek gyermekei jöhetnek itt főleg számításba - a kifinomodott jólét, kultúra és szellemi hivatás tradíciója uralkodott; normális előfeltételei a technikai gondolkozás kiképzésének, ennek az érett és kései produktumnak.

De évtizedek óta az összes nagy és régi ipari országokban ez a helyzet mindinkább megváltozik. A fausti gondolkodás betelt a technikával. A természet elleni harcban bizonyos pacifizmus, fáradtság jelentkezik. Az ember egyszerűbb, a természethez közelebb álló életformák felé fordul. Kísérletek helyett sportol, gyűlöli a nagyvárosokat, menekülni akar a lélektelen tevékenység kényszeréből, a gép rabszolgaságából, a technikai szervezés hideg és tiszta atmoszférájából. Éppen az erős, az alkotó tehetségek fordulnak el a tudománytól, és a gyakorlati problémáktól a tiszta szemlélődés irányába. Okkultizmus és spiritizmus, India filozófiái, keresztény- vagy pogány színezetű metafizikai tépelődések - melyeket a darwinizmus idején lenéztek - újra felbukkantak. Az Augustus-korabeli Róma hangulata ez. Életuntságból elmenekülnek a civilizáció elől, primitív földrészekre, az utazáshoz és az öngyilkossághoz.

A született vezérek menekülése a gép elől bekövetkezett. Sereghajtóiként a régi nagy időknek, nemsokára már csak másodrendű tehetségek állanak rendelkezésre. Minden nagy vállalkozó megállapítja az új nemzedék szellemi nívójának süllyedését. De a XIX. század nagyszerű technikai fejlődése csak az állandóan emelkedő nívó alapján volt lehetséges. Nem a süllyedés, hanem már a megállás is veszélyes és pusztulásra vezet, ha még annyi jól iskolázott kéz áll is munkára készen.  

De hogy is állunk ezzel? Feszültség a vezetők és vezetettek között katasztrofálisan emelkedett. A vezérek jelentősége és az igazi egyéniségek közgazdasági értéke oly magasságokba emelkedett, hogy lentről nézve [a] legtöbb már-már láthatatlan és érthetetlen. Viszont a dolgozó kezek táborában lévő egyén minden jelentőségét elvesztette. Csak a számnak van még értéke. Ennek a megváltoztathatatlan helyzetnek tudata, melyet önző szónokok és írók megmérgeznek és pénzügyileg kizsákmányolnak, oly vigasztalan, hogy emberileg érthető, ha fellázadnak a szerep ellen, melyet rájuk a gépek - és nem ezek tulajdonosai - kényszerítettek. E lázadás, a kezeknek a sors elleni lázadása számtalan alakban elkezdődött: a merénylettől a sztrájkig, a sztrájkon át az öngyilkosságig, a gépek elleni lázadásig, a megszervezett élet elleni, és végül minden és mindenki elleni lázadásig. A megszervezett munka, amely évezredek óta a közös tevékenység fogalmán [16] épül fel, és melynek alapja a vezetők és vezetettek, a fők és a kezek közötti különbség, alulról kezd felbomlani. Azonban a "tömeg" csak a "tagadás", éspedig tagadása lévén a szervezés fogalmának, magában nem életképes. Tisztek nélkül a hadsereg felesleges és pusztulásra ítélet embercsorda, miként tégladarabok és vasrészek halmazata többé nem épület. Ez a földkörüli lázadás veszélyezteti a technikai-gazdasági munka fenntartását. A vezetők elmenekülhetnek, de a feleslegessé váló vezetettek elvesznek. Nagy számuk a halálukat jelenti.

A harmadik és legsúlyosabb tünete a kezdődő összeomlásnak az, amit a technika elárulásának szeretnék nevezni. Oly dolgokról lesz itt szó, amit mindenki ismer, de senki nem látja az összefüggések végzetes jelentőségét. Az elmúlt évszázad második felében Nyugat-Európa és Észak-Amerika hallatlan fölényének és hatalmának minden faja (a tudományos, politikai, katonai, pénzügyi hatalom) iparának kétségbevonhatatlan monopóliumán alapult. Csak az északi országokban a széntelepekkel összefüggésben alakult ki a nagyipar. A világ többi része fogyasztóterület volt, és a gyarmati politika állandóan újabb fogyasztó- és nyersanyagterületek (nem pedig termőterületek) feltárásán dolgozott. Másutt is volt szén, de csak a "fehér" mérnökök tudták azt feltárni. Kizárólagos birtokában voltak nem az anyagnak, hanem a módszereknek és azok felhasználásában iskolázott agyvelőknek. Ezen alapult a fehér munkás fényűző életmódja, aki a színeshez [17] képest fejedelmi jövedelemmel rendelkezett. Ezt a körülményt a marxizmus a munkás vesztére elhallgatta. Ez bosszulja meg magát, mikor ma a munkások oldaláról a munkanélküliség kérdése felvetődött. Ma a munkabér nagysága a fehér munkás életét veszélyezteti. Ez kizárólag azon a monopóliumon alapult, melyet az ipari vezérek építettek fel köréje. [18]

A hatalom vak akarása a század fordulóján végzetes hibákat követett el. Ahelyett, hogy a "fehér ember" legnagyobb kincsét, a technikai ismereteinket titokban tartottuk volna, főiskoláinkon, kérkedve szóban és írásban, az egész világnak felkínáltuk. Büszkék voltunk a japánok és az indiaiak hódolatára. Azon téves megfontolás alapján, hogy a nagyobb haszon elérése érdekében a termelést a fogyasztás közelébe kell vinni, kezdetét vette az ipar ismeretes szétszóródása. Az áru kizárólagos exportja helyett megkezdődött a titkok, eljárások, módszerek, mérnökök és szervezők exportja. Még a feltalálók is kivándoroltak. A szocializmus igájába akarta fogni, és így elűzte őket. A "színesek" megismerték fölényük titkát, megértették és kihasználták. A japánok harminc éven belül elsőrangú technikusokká váltak, és az Oroszország elleni háborúban oly haditechnikai fölényt tanúsítottak, hogy [a] tanáraink tanulhatnak belőle. Ma mindenütt, Kelet-Ázsiában, Indiában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában új ipari területek keletkeznek, melyek alacsony munkabéreikkel halálos konkurenciát jelentenek. A fehér ember elárulta és eltékozolta pótolhatatlan előjogát. Az ellenfél példaképét utolérte, sőt talán a színes fajok ravaszságával és az ősi civilizációk túl érett intelligenciájával túl is szárnyalta. Ahol csak szén-, vízierő vagy szén akad, mindenütt új fegyvert kovácsolhatnak a fausti kultúra szíve ellen. A kizsákmányolt világ a zsákmányló urain bosszút áll. Az épp oly ügyes, de sokkal igénytelenebb színes kéz által a fehérek gazdasági szervezete alapjaiban rendült meg. A fehér munkások megszokott luxusa a kulival szemben végzetessé vált. Maga a fehérek munkája is feleslegessé lett. A konkurencia pusztulással fenyegeti az északi szén hatalmas tömegein felépült iparműveinket, a befektetett tőkét, városainkat és országainkat. A háború a fehérek színesek előtti tekintélyének is véget vetett, és a termelés súlypontja feltartóztathatatlanul eltolódik. Ez a végső oka a fehér országok munkanélküliségének. Ez már nem krízis, ez a v.égső katasztrófa kezdete.

Azonban a színesek számára - és az oroszok mindig ide számítódnak - a fausti technika nem benső szükség. Csak a fausti ember él, érez és gondolkodik ilyen formák között. A fausti ember számára lelki szükséglet ez; nem a gazdasági előny, hanem a győzelem végett: "Navigare necesse est, vivere non est necesse". A "színesek" számára csak fegyver a fausti civilizáció ellen vívandó harcban; olyan fegyver, mint az erdőben talált faág, amit eldobunk, ha már nem vesszük hasznát. A géptechnika a fausti emberrel pusztul el, és egy szép napon összedőlve, feledésbe megy; vasútjaink és gőzhajóink éppúgy, mint a római utak és a kínai fal, óriási városaink felhőkarcolói, mint Memphis és Babilon palotái. E technika története gyorsan közeledik az elkerülhetetlen véghez. Belülről emésztődik fel, mint az összes előbbi nagy kultúrformák. Hogy mikor és milyen módon, azt nem tudjuk.

Ennek a sorsnak tudatában csak egy világnézet lehet méltó hozzánk, és ez az Achilles álláspontja: inkább rövid élet, de tevékeny és dicsőséggel teli, mint tartalmatlan és hoszzú élet. A veszély oly nagy mindenki, minden réteg és minden nép számára, hogy hiábavaló dolog magunkat álltatni. Nincs bölcs visszatérés, és nincs okos lemondás. Az időt nem lehet feltartóztatni. Csak az álomlátók hiszik, hogy megmenekülhetnek. Az optimizmus gyávaság!

Ebbe a korba születtünk, és bátran kell a számunkra kijelölt utat végigjárni, más választásunk nincsen. Reménység és a menekülés hite nélkül kitartani az elveszett poszton: ez a kötelességünk. Helytállni, mint helyt állott a római katona, kinek csontjait ott találták Pompeji kapuja előtt: meghalt, mert a Vezúv kitörésekor elfelejtették felváltani. Ez az igazi nagyság, ez az igazi race! A becsületes halál az egyetlen, amit az embertől nem lehet elvenni.

Sz. Mátray Sándor fordítása   

*

[1] A Nyugat alkonya, I. kötet. II. fejezet, 6. §

[2] A Nyugat alkonya, II. kötet. II. fejezet: A város lelke.

[3] A Nyugat alkonya, II. kötet. IV. fejezet.

[4] A Nyugat alkonya.

[5] K. Th. Strasser: Wikinger und Normannen. 1928.

[6] Hilzheimer: Natürliche Rassengeschichte der Haus.

[7] Uo. II. kötet, III. fejezet, 19. §

[8] Uo., II. kötet, V. fejezet, 6. §

[9] A Nyugat alkonya, I. kötet, VI. fejezet, 12. §

[10] A Nyugat alkonya, II. kötet, V. fejezet. A gépek. Epistola de Magnete des Peregrinus Magnus. 1269.

[11] Mert Spanyolország, Portugália és Franciaország kivándorlói is bizonyosan a népvándorlás kori hódítók maradványai voltak. Az otthon maradtak őslakók voltak, akik már a keltákat, rómaiakat és szaracénokat is átélték.

[12] Hasonlítsuk össze a munkások életét 1700[-ban] és 1800-ban, és főleg a városi munkás életét a paraszt életével.

[13] Vö. a Halotti Beszédet: "veteve oet az munkas világ bele". A fordító.

[14] A Nyugat alkonya, II. kötet, V. fejezet, 7. §

[15] A Nyugat alkonya, I. kötet, VI. fejezet, 14-15. §§

[16] A Szovjet 15 év óta egyebet sem tesz, mint a széttört politikai, katonai és gazdasági organizációt új elnevezés alatt próbálja visszaállítani.

[17] A "színesekhez" számítom az orosz lakosságot, és részint Dél- és Délkelet-Európa lakosságát is.

[18] A falusi és a városi munkás jövedelme közötti különbség is ezt bizonyítja.

*

In Spengler, Oswald: Ember és gép. Egy új életfilozófia vázlata. Danubia Könyvkiadó, Budapest, 1936, 60-85.

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters