A korporatív gondolat úgy tűnik fel, mintha ellenlábasa volna a liberális gazdasági eszmének, pedig helytelen a gazdasági liberalizmust szembeállítani a korporatív gazdasági rendszerrel. Ha a túlzásba vitt gazdasági liberalizmus kinövései következtében pusztulásba vezető anarchia és a szervezett gazdasági rend között kell választani, természetesen a szervezett gazdasági rendre esik a választás. Mégis zavart keltő beállítás volna a liberalizmus gazdasági rendszerét a korporatív gazdasági rendszerrel szembeállítani, mert a két szembeállítandó rendszer: a korporatív rendszer és a gazdasági etatizmus, az állami mindenhatóság gazdaságszervező rendszere. A rendszerek közötti fő különbség ebben a szembeállításban mutatkozik meg, mert a gazdasági etatizmus tekintély! rendszer, ami kizárja a gazdasági önkormányzat legcsekélyebb megnyilvánulásait is, viszont a korporatív elvek nagyon széleskörű cselekvési lehetőséget nyújtanak a gazdasági etatizmus túlzásainak mérséklésére.

Ebből a szembeállításból az derül ki, hogy a közgazdaság világában a korporatív eszme lényege erősebben ütközik a tekintélyi elvvel, mint az anarchiába vezető liberális elvvel. Ez az ellentmondás annál szembetűnőbb, mert a közvélemény megítélése szerint a korporatív gazdasági berendezkedés a tekintélyi államok gazdasági rendje. Legelőbb a fasiszta Olaszországban, később Salazar diktatúrás Portugáliájában valósították meg a korporativ rendet. Olaszországban a forradalmi szindikalizmusból, erős szocialista behatásokból, a soreli tanok gyakorlati alkalmazásából született meg e rendszer. Portugáliában a professzoros Salazarra La Tour du Pin és Le Play közgazdasági teóriái mellett a katolikus egyház rendi eszméi hatottak. Bár különböző gazdasági viszonyok és társadalmi körülmények segítették elő a korporatív rendszer kialakulását e két országban, megvalósításukban látszólag egy tényező volt közös. Ez az egyetlen közös alakító tényező az a kemény politikai akarat, mely tekintélyi nyomással fojtotta el a gazdasági szabadosságot, szervezte meg az új gazdasági rendet, és kényszerítette rá a gazdasági életre a korporatív rendszert.

Ugyancsak tévedés volna a korporatív gazdasági rend szembeállítása a demokráciával. Az olasz korporatív államberendezkedés is bizonyos visszatérést mutat a demokráciához, a választási elvhez és a gazdasági önkormányzathoz. Az olasz korporatív rendszer állami keretbe fogja össze az egyes fő termelési ágakat, és jelentékenyen széles autonómiát biztosít számukra. Ezért az olasz korporatív állam, szemben a gazdasági életben is merev totalitást hirdető diktatúrával, kísérletet jelent a gazdasági totalitás kikerülésére. Éppen ezért választja el nagy óvatossággal a gazdasági életet a politikai élettől. Hirdeti a szolidaritás, a kompromisszum és az együttműködés elveit és a munkások szakszervezeteit, az alsóbb rétegek szövetkezeteit ezen elvek szolgálatában illeszti be az államszerkezetbe.

Mégis érthető, hogy a korporatív mozgalmak felületes ismerői abból az egyetlen tényből, hogy a korporatív gazdasági rendszerek majdnem kizárólag a tekintélyi államokban virágzanak, azt a téves megállapítást vonják le, hogy a korporatív rend a tekintélyi államok gazdasági rendje, hogy a korporatív rend ugyanaz a jelenség a gazdasági élet világában, mint a tekintélyi uralom a gyakorlati politika világában. Ez a feltételezés azonban nyilvánvalóan, téves.

A korporatív gazdasági mozgalom nem képez egységes mozgalmat. Többféle irányzatra töredezik szét. A szétágazó irányzatokat P. Keller svájci gazdasági író három nagy csoportra osztja fel. Ez a három csoport: (1) a tekintélyi irányzat, (2) a katolikus egyházi irányzat, (3) a rendi irányzat. E három irányzat között nemcsak a szerkezeti felépítés részletkérdésében, hanem az elvi megalapozásban is sok különbség van. Közös a három irányzatban a korporatív eszmét megtestesítő testületi felépítés, a gazdasági egyesülések irányító szerepe és közös az ellenfél: a szabad gazdálkodás rendje. A korporatív gazdasági rendben a szabad piacok egyeduralma, a korlátlan gazdasági szabadverseny jelentékeny korlátozást szenved, a gazdasági élet a korporációk, a gazdasági egyesülések kollektív ellenőrzése alá kerül, és e korlátozott rendben fejtik ki egyensúlyozó és kigyenlítő gazdasági és szociális működésüket a gazdasági egyesülések, a korporációk. Ezek a korporációk abban különböznek a szindikalista munkaadói és munkásérdekeltségektől, hogy ugyanabban az egyesülésben tömörítik a munkásokat és a munkaadókat, és a korporációkon belül egyensúlyozzák ki az osztályellentéteket és a gazdasági érdekellentéteket.

Ha a különböző korporativ irányzatok gazdasági célját tekintjük, úgy fontos különbségeket találunk a három csoport között. A tekintélyi irányzatnál a cél a totális állam felvirágoztatása, a katolikus irányzatnál a totális egyház felépítése (értve: a katolikus szellem és erkölcsiség érvényesülésének totalitását), míg a rendi irányzatnál a gazdálkodás maga az öncél. Ebből kiindulva, az alapvető különbséget abban véljük feltalálni, hogy míg a tekintélyi és katolikus irányzatnál a korporatív szervezet csupán eszköz a cél megvalósítására, addig a rendi irányzatnál a korporatív gazdasági szervezet maga az öncél. A cél és eszköz közötti különbség természetesen érezteti hatását a különböző korporatív szervezetek gazdasági működésében is.

Ha politikai vonatkozásaiban vizsgáljuk most már ezeket a különbségeket, úgy azt mondhatjuk, hogy míg a rendi irányzat a szó jó értelmében vett demokratikus felépítésű, addig a másik két irányzat elvileg tekintélyi, és pedig az egyik tekintélyállami, a másik tekintélyegyházi felépítésű.

Miután a katolikus korporatív irányzatnak nincsenek gyakorlati politikai céljai, ezért gyakorlati megnyilvánulásait tekintve, az elméleti felosztásban az irodalom a katolikus korporatív irányzatot is a demokratikus típushoz számolja. Így a kérdés politikai vonatkozásait tekintve, két alapformát lehet megkülönböztetni, úgymint a tekintélyi állami típust és a demokratikus típust, az utóbbihoz számolva a katolikus egyházi irányzatot is.

Tévedés volna azt hinni, hogy a demokratikus korporatív gondolatnak csak kiterjedt irodalma van. Ma már Svájcban és Franciaországban igen érdekes kísérletezések és nagy gazdasági harcok folynak a korporatív gazdasági rendszer bevezetése érdekében. A koporatív mozgalom irodalma az utolsó években, sőt Franciaországban az utolsó hónapokban jelentős mértékben megduzzadt. A korporatív rendszer gazdasági szabályai mindkét országban teljesen kidolgozva várják megvalósulásukat. Mindkét országban az új gazdasági rendező elvet a demokratikus politikai berendezkedés épségben tartása mellett kívánják megvalósítani. Tobler szerint a korporativ rendi tagozódás az egyetlen út a svájci demokrácia megújítására. Természetesen ezekben az államokban a korporatív gazdasági rendszert minden tekintélyi él nélkül kívánják a gazdasági életbe átültetni.

Érdemes megvizsgálni közelebbről e három irányzatot elméleti célkitűzéseik és gyakorlati működésük szempontjából.

Bár a fasiszta korporatív állam nem tiszta típusa a tekintélyi irányzatnak, amint arra fentebb már rámutattunk, mégis ezt kell szembeállítanunk a demokratikus rendszerekkel. Az olasz korporatív állam a szindikátusi szövetségeknek különleges hatásköröket juttat, ellenőrzése alá vonja ugyan őket, de megengedi, hogy gazdasági tevékenységüket szabadon, az államtól függetlenül fejthessék ki. A szindikátusokba való belépés és az onnan való kilépés önkéntes. Az államilag ellenőrzött, de mégis szabadon működő szindikátusok a munkások és munkaadók különböző kategóriáit egyesítik magukba. Egyes szindikátusok regionálisan tagozódnak, különböző tartományok szerint egyesítik szervezeteikbe minden fajta termelő kategória tagjait. Mellettük működnek még a munkaadói és munkásszövetségek, ezeknek szervei a különböző tartományok szindikátusai a termelés és munka különböző kategóriái szerint. A gazdasági élet főágait, az ipar, kereskedelem, földművelés szervezeteit külön-külön nemzeti szövetségek egyesítik egységes szervezetbe. E szervezeteken belül kétféle tagozat létezik. Egyik a munkások, másik a munkaadók részére, és ezek a tagozatok legfelül, az állami igazgatással érintkezve szervesen összekapcsolódnak és képviseleteik útján közvetlenül érintkeznek. A szindikátusi szövetségek, a szakszervezetek a legmodernebb fejlődést a korporatív olasz államban érhették el, mert ebben a rendszerben fejlődhetett ki a gazdasági önszabályozás elve. Az egyes érdekcsoportok, a szemben álló termelő kategóriák autonóm szerveikkel egymás között intézik el a felmerült vitakérdéseket, és békés megegyezésre jutnak az állam ellenőrzése mellett.

A fasizmus gazdasági téren egy új szerkezeti elven nyugvó gazdasági és szociális rendet hozott. A fasizmus gazdasági rendszere nem új gazdasági rendszer, csupán az állam gazdaságpolitikáját mélyítette ki politikai céljai szolgálatában. Éppen ezért az olasz korporatív rendszerben a gazdasági cél igen gyakran állami céloknak van alárendelve, és a korporatív szervek állami funkciókat is végeznek. A fasiszta korporatív rendszer gazdasági és szociális hatása főleg a következőkben nyilvánul meg: helyreállítja az egyes foglalkozási csoportok és az egyes gazdasági vállalkozások között a gazdasági egyensúlyt, a gazdasági és osztályküzdelmek végleges elnyomása révén megszünteti az osztályharc lehetőségét.

A liberális gazdasági rendező elv a gazdasági erők egyensúlyát úgy óhajtotta biztosítani, hogy minden gazdasági igényt ellentétes igénnyel állított szembe. A gazdasági egyensúlyozódás a gazdasági harc küzdelmeiben alakult ki. Ez a gazdasági rendező elv élesítette ki az osztályhare gondolatot is, mert a szabadversenyben szembeállította a megszervezett vállalkozói és munkásérdekeket, és a szabadverseny elvében a gazdasági harc gondolatát hangsúlyozta ki, a gazdasági szolidaritás gondolatával szemben.

A korporatív rend ezzel szemben csökkenti és korlátozza a gazdasági versenyt, felszámolja az osztályharcot, és ezzel kivonja a gazdasági életből a politikai elemeket, más oldalról pedig a politikai életet gazdasági elemekkel telíti. Ez az utóbbi jelenség egyik legérdekesebb megnyilvánulása a fasiszta korporatív gondolatnak. A gazdasági életnek, főleg a gazdasági szervezeteknek politikai elemektől való mentesítése, viszont a politikai életnek gazdasági problémákkal való telítése olyan közgazdaságilag kívánatos folyamat, amit a demokratikus államok korporativ berendezkedései is szívesen lemásolnának.

A fasiszta korporatív rendszer azonban nem a politikai tényezők hatását vonta ki a gazdasági életből, elsősorban a gazdasági szervezetekből, hanem csupán a politikai pártharcok romboló hatását. A fasiszta rendszerben ugyanis a magángazdálkodást sokkal erősebben gazdaságon kívüli célok szolgálatába állították, viszont a nagy nemzeti célok elérése érdekében semlegesítették az egyéni és osztályellentéteket, mert ezek az apró egyéni és csoportérdekek a nagy nemzeti célkitűzésekkel szemben elvesztették gazdasági jelentőségüket. Az olasz gazdasági politika, a korporatív gazdasági rend egyik legnagyobb eredménye az, hogy a gazdasági és szociális ellentétek jelentős mértékben feloldódtak a nagy nemzetpolitikai érdekekben.

A fasiszta korporatív berendezkedés gyakorlati működésével szemben a demokratikus irányzatok inkább elméletiek. Kiemelkedik az elméleti irányzatok közül gyakorlatiasságával a svájci Lorenz »Aufgebot«-mozgalma. Ez a mozgalom egyben jellemző példája a svájci katolikus korporatív irányzatnak is. Lorenz elmélete az olasz korporatív rendszerből indul ki, de a fasiszta korporációkat evolúciós, demokratikus oldalról nézi. Kiindulási pontja a fasiszta korporációkban fellelhető szolidaritás. Azt a tapasztalatot vonja le a gazdasági életből, hogy a szolidaritás eszméje mindegyik gazdasági rendszerben megtalálható. A gazdasági és társadalmi funkcióknál a szolidaritás eszméje magasabban áll a versenyelvnél. A semmivel sem korlátozott gazdasági versenyelvtől megrontott gazdasági rendszerekben a mindenütt megtalálható szolidaritás jelentékenyen eltorzul. Ilyenkor inkább az egoista, hataloméhes törekvések törnek felszínre, és ezeket a zabolátlanul hagyott törekvéseket vertikális szervezési módszerekkel, kartellekkel és trösztökkel nem lehet egyensúlyba hozni. Lorenz elmélete igyekszik összhangzásba hozni a vertikális gazdasági szervezeteket horizontálisan kiépített gazdasági egyesülésekkel. Ezen utóbbi egyesülések a termelés azonos ágában hasonló árukat előállító összes alkalmazottakat, vállalkozókat és munkásokat magukba tömörítik. Ez egyesülésekbe beszervezett termelők között egy nagyon erős, érdekeiket döntően befolyásoló szolidaritás áll fenn. Ez a döntő szolidaritás teszi lehetővé a termelés ellentétes érdekű tényezőinek, a vállalkozóknak és a munkásoknak egyetlen testületbe való beszervezését. A termelés minden részese, legyen akár vállalkozó, akár munkás, felelősnek érzi magát a termelés egészséges menetéért. Ez a szolidaritás alapérzése.

A szolidaritással telített új szellemet a korporációkban lehet megvalósítani. A korporáció olyan testület, amibe a munkások és munkaadók egyformán beletartoznak, amiben a közös termelési célok szolgálatában közös munkát kell kifejteniük. A korporációkban végzett állandó közös együttműködés megteremti az ellentétes érdekű társadalmi rétegek, vagy osztályok között is a megegyezés atmoszféráját, az osztályharc állandóan leselkedő veszedelmét ezáltal a minimumra csökkenti. A mégis felmerülő gazdasági vitákat kollektív eljárással gazdasági igazságtétel útján és a kölcsönös engedékenység szellemében oldják meg.

A korporációs gazdasági szervezet útján megvalósítható a kívánatos gazdasági demokrácia, és elérhető a kiegyensúlyozott gazdasági rend. Természetesen ezek a testületek csak utat építenek a rend megvalósítására. A rend eszméje megkívánja a gazdasági és szociális viszonyok stabilitását. Ez a stabilitás felborult a felbomló liberális gazdasági rendszer növekvő zavaraiban. A korporációk alapfeltételét képezik a gazdasági stabilitásnak. A gazdasági élet dinamikáját a korporatív rend statikussá változtatja. A régi gazdasági rendszerben túltengő individualizmust a testületi működés útján szolidarizmussá lényegíti át.

Érdekes Lorenz elmélete az állam és a korporációk viszonyáról is. Az állam stabilitása jelentékenyen fokozható a korporatív gazdasági rend megvalósításával. Az állam maga azonban nem alkothat korporációkat, csupán a külső keretet biztosíthatja számukra. Az állami kormányzatnak mindenképpen őrködnie kell a korporatív rend működése felett.

A katolikus rendi irányzat a gazdasági életben általánosságban a szolidaritás alapelvének megvalósítását követeli, és a korporatív gazdasági szervezeteket három alapelvre kívánja építeni: (1) a rend alapelvére, (2) az erők egyesítésének alapelvére, (3) az osztályok és termelési rendek kibékülésének alapelvére. Ezeket az alapelveket a gazdasági életben a foglalkozásrendi szervezetek segítségével kívánják megvalósítani.

A katolikus rendi irányzatot elvileg az különbözteti meg a demokratikus irányzattól, hogy míg az előbbi korporatív rendszere nagy erkölcsi alapelvekkel kívánja telíteni a gazdasági életet, és a gazdaságszabályozó versenyelv helyére a szolidarizmus közvetítésével az egyetemes és örök erkölcsi elveket kívánja iktatni, addig az utóbbi rendszer szervezési módszerével bizonyos gazdasági visszásságokat kíván a gazdasági életből kikapcsolni. Gazdasági síkon az osztályellentéteket megszüntető és a kölcsönös szolidaritásra alapított egyensúlyozó törekvések a legjellemzőbb ismertető jelei a demokratikus korporatív rendszernek. Szociális síkon pedig ez a rendszer még a »jogos ár« és a »jogos munkabér« követelését is megvalósítani kívánja, amikre az individualista beállítottságú szabadversenyeiv idáig nem helyezett súlyt. A korporatív eszme elvi hitvallói közül sokan tagadásba veszik, hogy a korporatív berendezkedés megváltoztatja az árak régi gazdasági mechanizmusát, és az árszabályozás útján is bele tud nyúlni a szociális szerkezet alakulásába. Valóban nem lehet még tisztán látni, hogy az áralakítás a kötött gazdálkodás állami beavatkozásának következménye-e a korporatív rendszerekben, vagy pedig a korporatív rendszer öntörvényéből folyik.

Az állam ugyanis lényegesen befolyásolni tudja a gazdasági életet a korporatív gazdasági rend érdekében. Az állam gazdasági magatartása vitathatatlanul jelentős gazdasági tényező. Az állam gazdasági és szubvenciós politikája jelentős mértékben elősegítheti egyes iparágak kifejlődését, és ezzel irányíthatja az ipari és mezőgazdasági árpolitikát. A vámvédelem szintén lényeges árképző tényező.

Láthatjuk, hogy az államnak jelentős eszközei vannak a gazdasági élet korporatív rendszerű átalakítására anélkül, hogy parancsuralmi eszközöket venne igénybe. Ezért a demokratikus rendszerek is államhatalmi eszközökkel kényszeríthetik a magángazdaság tényezőit, hogy korporatív módon szerveződjenek, és alávessék magukat az állami akarat gazdasági kisugárzásának.

Az államnak azonban nemcsak gazdasági és szociális, hanem társadalmi célkitűzései is lehetnek a korporatív berendezkedések megvalósításával. A gazdasági feltételekhez simuló, egészséges korporatív berendezkedés ugyanis mindenkor tekintetbe veszi a szükséges társadalmi hierarchiát, és a társadalmi életet éppen úgy megrendszabályozza, mint a gazdasági vállalkozásokat, és ezzel a beavatkozásával átalakítja a liberális és gyakran anarchikus társadalmi szerkezetet. Természetesen ezek a társadalmi átalakítások visszahatnak a gazdasági és állami életre is, és megerősítik a gazdasági életben létfeltételt képező rendet.

A demokratikus korporatív rendszer áttekintésében érdemes egészen futólag megvizsgálni azokat az okokat, amelyek a francia szindikalizmust a jelen fejlődésében a korporatív állam megvalósítása felé vezetik. Franciaországban a szindikalista eszme új fejlődésfokozata a legutolsó időiben: a korporatív rend, ami azonban inkább etatikus, mint szindikalista. A legutóbbi években Franciaországban is lejtőre került a gazdasági liberalizmus rendszere. A gazdasági liberalizmus kinövései ellen már csaknem egy évszázaddiai ezelőtt hatalmas és virágzó szindikalista szervezeteket építettek ki. Ezek a szindikátusok azonban a kor szellemének megfelelően osztályérdekeket megtestesítő gazdasági szervezetek voltak. A különböző vegyes szindikátusok is osztályellentétekre épültek. A munkaadói szindikátusok épúgy, mint a munkásszindikátusok az osztályharc eszközeivé váltak, és az osztályok közötti versengést szolgálták. Osztályérdekeik szerint akár a kapitalista, akár a szocialista gazdasági rend megvalósítását tűzték ki célként, az osztályok merev elválasztását idézték elő. Hiába hangoztatták úgy a munkaadói, mint a munkásszindikátusok, hogy távol állanak a napi politikától, és szervezeteiken belül nincs helye a politizálásnak, mégis hatalmas sajtóapparátusokat pénzeltek, érdekeik védelmezői bent ültek a parlamentben, és befolyásuk keresztül-kasul fűzte érdekszálaival a különböző politikai érdekeltségeket. A liberalizmusnak ez a politikai fertőzése végletesen beteggé tette a szindikalista szervezeteket, amik végül már sajátos politikai szervezetekké váltak, és gazdasági funkcióikat alig, vagy akadozva végezték.

A politikától megfertőzött szindikalista szervezetek megtisztítását egyes gazdasági írók és gazdaságszervezők a korporatív rendszer bevezetésétől várják Franciaországban is. A politikától mentesített munkaadói és munkásszindikátusok ugyanis csak abban az esetben válhatnak a gazdasági rend tartóoszlopaivá, ha egyetlen közös szervezetbe egyesítik, és a szolidaritás elvével forrasztják össze őket. A gazdasági feladatok megoldására képtelenné vált szindikátusok készen várják a korporatív rendszerű átalakítást. A régi gazdaságszervező elv csődöt mondott, az új szervező elv, a korporatív rendszer, készen találja a szindikátusokat a korporációk számára, csupán az ellentétes érdekű egyesüléseket kell egyetlen egységbe összeforrasztani, és az új idők szolidaritáseszméjével megtelíteni. Ez a francia korporatív rend még féltékenyebben kívánja politikai függetlenségét megőrizni. A korporatív gazdasági hatalmat élesen meg kívánja különböztetni az államhatalomtól. Féltékenyen vigyáz arra, hogy a korporációk szabadok maradjanak, legfeljebb állami ellenőrzés alá kerüljenek.

A francia szindikalizmus fejlődési folyamata példázza, hogy a szindikalizmus demokratikus politikai keretekben is megtelítődhet az állam beavatkozása folytán totális hatalmi igényekkel. Tehát a demokratikus etatizmus éppen úgy beletorkollhat a totális államformába, mint ahogy a folyó a tengerbe torkoll.

Éppen így vitatható kérdés, vajon a demokratikus korporatív rendszer nem egyszerű gazdasági előkészítője-e a totális politikai államvezetésnek? Ugyanis a korporatív állam hibátlan működésének, a korporatív gazdálkodás zavartalan menetének alapfeltétele az erős tekintélyi kormányzat, ami szükség esetére döntőbíró lehet a főbb termelési ágak összeütközése esetén, a különböző osztályérdekek, vagy a munkaadók és a munkások között. Ez valóban nagy kérdőjel. Ez az eldöntetlen kérdés az oka annak, hogy bár a demokratikus államokban hangosan vitatkoznak a korporatív gazdasági rend előnyeiről és hátrányairól, mégis a rendszer gyakorlati megvalósításától ösztönösen fáznak. Nem akarják vállalni annak a kockázatát, hogy a korporatív gazdasági rendszerrel előkészítsék a totális politikai rendszer sima megvalósítását.

Irodalom: Eraido Fossati: Korporative Wirtschaftstheorie. Jena, 1938. - Dr. Koch: Die Staatswirtschaft des Faschismus, Jena, 1935. - Dr. E. Böhler: Korporative Wirtschaft. Zürich, 1935. - P. Keller: Die korporative Idee in der Schweiz. St. Gallen., 1934. - Lorenz: Korporativer Aufbau. Olten, 1932. - Hoffstedter - Leu: Der Korporativenstaat. Immensee, 1933. - H. Zschokke: Probleme und Schwierigkeiten des korporativen Aufhaus. Zürich, 1934. - Georges Viance: Democratie, dictature et corporatisme. Flammarion, 1938. - Georges Viance: Restauration corporative de la nation francaise. Flammarion, 1936. - Georges Viance: Un ordre corporative francais. Flammarion, 1938. - Leroy: Les tendances du pouvoir et la liberté en France au XXe siécle. Sirey, 1937. - Oliveira Salazar: Comment on reléve un Etat. Flaimimaráon, 1938. - R. P. Jarlot: Le regime corporatif et les catholiques sociaiux. Flammarion, 1938. - Ley: Artisanat, entité corporative. Dunod, 1937. - Salleron: Un regime corporatif pour l’agriculture. Dunod, 1937. - Gaétan Pirou: Essais sur le corporatisme, 1938.

In Az Ország Útja, 3. évfolyam, 4. szám (1939), 202-207.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés