Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Krisztics Sándor: A nyugati civilizáció válságának sodrában (1940)

Krisztics Sándor: A nyugati civilizáció válságának sodrában (1940)

  2020.12.01. 08:06

A civilizáció, szó szerint véve, polgáriasultságot jelent, bizonyos rendet az emberi együttélésben, ami annak, amit kultúrának nevezünk, egyik legjelentősebb alkotó eleme.


Míg a természet magában foglalja mindazt, ami az ember hozzátevése nélkül létezik és történik, addig a kultúra azt jelenti, amit az ember a természeten alakít, vagy amit annak a segítségével teremt, azaz ami az ember közreműködésével, a természetre való hatása által keletkezik. "A kultúra, röviden, a természetileg adottnak emberileg meghatározott alakítása." [1] Mint ilyen, a kultúra az emberi élet értelme- és céljaként fogható fel, amennyiben a természetes ösztönélet alakítása is fogalmi körébe tartozik. Minthogy pedig a természet fölé való emelkedés nemcsak egyénileg, hanem közületileg (egymást segítve) is történik, azért a kultúrának nemcsak az egyének, hanem a nemzetek is az alanyai, sőt általános emberi kultúráról is lehet szólani. Ez a körülmény okozza, hogy ne csak az egyéneket, hanem a nemzeteket is tekintetbe vegyük, amikor azt vizsgáljuk, hogy mily sikerrel, mily eredmények elérésével, s az egész emberiségre nézve mily jelentőséggel történt a természet emberi felhasználása. A kultúra e tekintetben viszonyt jelent, úgy az egyének, mint a nemzetek között a természet felhasználásában és alakításában való közreműködésük szempontjából. Úgy is meghatározhatjuk tehát a kultúra fogalmát, hogy az alatt az egyén vagy egy nemzet életének értelmét és célját értjük más emberek vagy nemzetek életéhez viszonyított értéke szempontjából. Ebben a meghatározásban a kultúra, mint az emberi haladás foka jelentkezik.

A haladásnak Eötvös József báró mélységes történetbölcseleti készséggel, három tényezőjét különböztette meg, [2] melyek együttvéve alkotják a kultúrát.

*

A haladás első tényezője a technikai haladás: a természet erőinek az ember szolgálatába való állítása. A második tényező az emberi műveltség elterjedésének és mélységének a foka. Nyilván a tudomány és művészet fejlettségének az állapota. A haladás harmadik tényezője pedig az, hogy menynyiben van elismerve az emberi méltóság. Az emberi méltóság elismerésének az állapota a humanitás, mindaz, ami a polgáriasultságban nyilvánul meg, amit civilizációnak nevezünk.

Ilyen értelemben a civilizáció a kultúrának egyik jelentős alkotó tényezője. Míg a technika és a művelődés terén az állandóan ható haladás feltétlenül megállapítható, addig a történelem a civilizációnak gyakori válságáról tanúskodik. A civilizációnak ugyanis van egy sajátságos megjelenési tartalma, melyet a nyugati keresztény felfogás szerintinek tartunk. A civilizációnak nemzetenként és korszakonként való eltérése ettől az alapértelmétől okozza, hogy a nyugati civilizáció válságáról szólhatunk.

A nyugati keresztény polgáriasultság három lényeges tényezőből tevődik össze: az emberi alapjogok, a természetes jogok alkotmányi elismeréséből, az igazság eszméjén nyugvó társadalmi szerkezetből, és úgy az állami rendet, mint a társadalmi érdekküzdelmet átható keresztény erkölcs érvényesüléséből.

Az emberi alapjogokat legújabban XI. Pius pápa Divini Redemptoris enciklikájában sorolta fel pontosan. Ezek: a megélhetésre és a létszükségletekre való jog, a test sérthetetlenségére való jog, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, a tulajdonra való jog és a javakkal való élés joga. Az az állam, mely hatalmát ezen szabadságjogok érvényesülése értelmében korlátozza, alkotmányában biztosítván polgárai számára azokat, a nyugati keresztény civilizáció államrendjének tesz eleget.

Az igazság politikai értelme az, hogy minden ember tehetségének megfelelően érvényesülhessen a társadalomban. Ehhez mellőzhetetlen az ember szabad érvényesülése, aminek viszont előfeltétele az emberek közötti egyenlőség. Az emberi szabadság és egyenlőség nélkül igazságos állami és társadalmi rend nem képzelhető el. Az egyenlőség azonban nem az emberek természetes egyenlősége, hanem jogi egyenlősége, amely szerint jogilag van biztosítva mindenki számára az egyenlően szabad tehetségkifejtés. Az igazságnak erre az eszméjére épült fel az a társadalmi szerkezet, melyben ma Magyarországon is élünk - a szabad kereseti társadalmi szerkezet. Ebben a munkamegosztás és vagyonmegoszlás teljesen az ember szabad tehetségkifejtésén nyugszik. Mindenki szabadon választhatja meg munkakörét, érvényesülni azonban akkor fog tudni, ha embertársai bizalmát is megszerzi. Ezért kell ebben a társadalmi szerkezetben minden embernek istenadta minden tehetségét megfeszítenie, hogy ezt a bizalmat megszerezze, illetve megtartsa. Ez a társadalmi szerkezet az, amely leginkább szolgálja az ember eszméjét, illetve annak egyik fő jellemvonását, a haladást. [3]

A nyugati keresztény civilizáció harmadik tényezője az isteni kinyilatkoztatáson nyugvó erkölcs érvényesülése mind az állami életben, mind a társadalmi életben. Ez az az erkölcs, mely az egyetemességre igényt tartó vallási rendszerek mindegyikében bizonyos eltérésekkel fellelhető. A nyugati keresztény civilizáció erkölcsi rendszere a keresztény vallás erkölcsi kátéjában található fel, és áll az emberek rendelkezésére.

Mindezek alapján a nyugati keresztény civilizáció az emberi együttélés olyan alapnormáit tartalmazza, melyek szerint az ember eszméje az Isten képére való teremtettség feltételezésének egyedül felelhet meg.

Ez a nyugati keresztény civilizáció kerül mindannyiszor válságba, valahányszor kísérlet történik eltérni a krisztusi alapnormáktól.

A nyugati keresztény civilizáció válságát jelenti az emberi alapjogoknak az államhatalom részéről való bármilyen csökkentése, felfüggesztése, vagy egyenesen megszüntetése. Még akkor is, ha mindez a nemzet érdekében állóan nyer feltüntetést. Amely állami alkotmány nem tartalmazza az egyéni alapjogokat, abban hiányzik a törvényhozói, államfői és végrehajtói működés szétválasztása; ezért hiányos az egyensúly közöttük, ami a szabadság egyetlen biztosítéka az államban. Amint az államhatalmi főszervek közül bármelyik is túlsúlyba jut, vége a szabadságnak, az állami élet rendje olyan válságba kerül, amely lesodorja a nyugati civilizáció színvonaláról, és kirekeszti az ebben a civilizált körben élő államok köréből. Az ilyen államnak is lesz alkotmánya, de az az alkotmány a nyugati keresztény civilizáció ideáljának nem felel meg. Ezért vált szükségessé, hogy a nyugati civilizáció eszmekörének megfelelően fejlődött alkotmányt, megkülönböztetésül alkotmányos alkotmánynak nevezzük. [4]

A nyugati civilizáció második eleme, az igazság eszméjének érvényesülése, ugyancsak válságba került. Egyrészt az egyenlőséget veszik természetes értelemben, ami végeredményben a legnagyobb egyenlőtlenséghez vezet az emberek között, másrészt a szabadság is csak az új rend hívei számára, és csak mint az új rend melletti kitartásban való szabadság van biztosítva. Az ilyen igazság eszméjének folyománya az ember szabad érvényesülésén nyugvó társadalmi szerkezet átformálása, melynek során a szocializmus és kommunizmus előretörése sodorja válságba a civilizációt.

Schima Bandi: Magyarországon a proletariátus átvette a diktatúrát 1919. március 22-én

Válságba került az erkölcs keresztényi értelme is. Egyszerűen társadalmi energiának tekintik az erkölcsöt, mely úgy hat a társas együttélés rendezése tekintetében, mint a nehézkedési erő, a gravitáció, a világmindenségben. Ez a metafizikai felfogás azonban nem maradt meg ennél a megállapításnál, hanem az emberben keresve ezt az energiát, az emberi észben találta meg. A racionalizmus pedig rászabadította az erkölcsre a szabadgondolatot, amely kitermelte az autonóm erkölcs eszméjét, amely szerint mindenki maga állapítja meg, hogy mit tart erkölcsösnek. Végeredményben azt hirdetik, hogy az erkölcs nem is állandó, egyetemes rendező, hanem korszakonként, nemzetenként változik; az erkölcs csupán divat.

A nyugati keresztény civilizáció válsága az állami életben, a társadalmi életben és az egyéni világnézetben ma egyaránt teljes. S miután sikerült a keresztény civilizációt Európa több államában is megingatni, és új állami rendet, új társadalmi szerkezetet teremteni, és ennek megfelelően új erkölcsi felfogást bevezetni, az összes többi államokban felvonultak az Apocalypsis sárga lován az agitátorok, hogy egy új rend nyomán támadó boldogságot hirdessenek. A kedvenc lepel, melybe boldogító eszméiket burkolják, annak az elvnek a hangoztatása, hogy a nemzet előbbre való, mint az egyén, a földi életnek csak úgy van értelme, ha a nemzetért élünk, mert a nemzet az Isten, a faj az, ami imádandó.

Szörnyű válság kálváriaútján halad az emberiség. Napról napra ártatlanok ezrei és ezrei pusztulnak el. A nyugati keresztény civilizáció eszmekörével áthatottak kétségbe esve szemlélik a végpusztulás drámájának előjátékát. A dráma azonban kifejléshez nem fog eljuthatni. Az ember előbb fog felébredni a szörnyű valóság tudatára, elege lesz az illuzórius, alap nélküli moralitásból, elege lesz az emberpusztító faj imádatból.

A civilizáció alkonyának hirdetése a pesszimizmus filozófiájának egyik formulája. A formula azonban relatív, hiszen ha az alkony az éjszakát jelenti, úgy az éjszaka már közvetlenül megelőzi a virradatot, az új napot. Az emberiség történetében is így van. A hanyatlás, az alkony, a válság csak viszonylagos, mert abba már belevegyülnek a pirkadás sugarainak kévéi is. Az embereszme örök magasságait nem teheti tönkre az alkony, csupán besötétíti azt, az eszme él, és a hajnalra vár.

A kétségbeesés állapota nem is lehet erkölcsös, mert a kétségbeesés nem alkalmas megoldások helyes kigondolására. Megdönthetetlen tény marad, hogy az ember Isten-képéreteremtettségéből folyó eszméje kizárja az antihumanitás tartós érvényesülését. A humanitás pedig mindig újra és újra fog születni, mert mindig újra és újra kell megtörnie az embertelenséget.

A civilizáció válságának sodrában keresztényi büszkeséggel kell megállni helyünket, ami nékünk magyaroknak annál is inkább kötelességünk, mert ezer esztendeje vagyunk a nyugati civilizáció védői.

*

[1] Münch, Fritz: Kultur und Recht. In Zeitschrift für Rechtsphilosophie. Bd. I. 1914. 346. lap.

[2] Eötvös József báró: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. 2. kiadás. Budapest, Ráth, 1871. II. kötet, 579-580. lap.

[3] Részletesebb kifejtése: Krisztics: Politika. Budapest, Franklin, 1931. I. kötet. 173.176. lap.

[4] Krisztics: Politika. I. kötet. 432. lap.

*

In Katolikus Szemle, 54. évf., 5. szám (1940), 193-196.

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters