Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : A költő visszatér

A költő visszatér

  2013.07.24. 10:52

Orpheusz mítosza az ókori hellén kultúrához kötődik: bár valószínűleg Thrákiából ered, "a görög félszigethez és az égei-tengeri szigetekhez képest kultúrájában »barbár«  területről." (Panini, Giorgio P.: Mitológiai atlasz. Elektra Kiadóház, Budapest, 1998, 50. p.) A legenda szerint Orpheusz egy lantot kapott Apollóntól vagy Hermésztől, amelynek muzsikájával aztán mindenkit elbűvölt: a zene szigorú harmóniájával még a dolgok természetes rendjének befolyásolására is képes volt. Orpheusz még a halált is le akarta győzni: amikor feleségét, Eurüdikét  halálra marta egy kígyó, elhatározta, hogy leszáll érte az alvilágba és visszahozza őt. Hadész, az alvilág ura végül beadta a derekát, de azzal a feltétellel, hogy a visszafelé vezető úton nem tekinthet vissza hitvesére. Orpheusz azonban nem tudott ellenállni a kísértésnek: hátrapillantott, így örökre elvesztette feleségét. Mivel a "legendák kiváltsága, hogy időtlenek legyenek", a francia polihisztor, Jean Cocteau a történet cselekményét az 1940-es évek végének Párizsába ültette át.


Orpheusz, az avantgarde formákkal szemben szkeptikus, konvencionális értékeket előtérbe helyező költő (Jean Marais) éppen ismerőseinek panaszkodik arról, hogy bár országos szintű ismertségre tett szert, mégsem rajongják körbe annyira, mint az új idők új dalait megszólaltató ifjabb generáció tagjait. Ilyen példának okáért Cégeste, aki azt a formabontó megoldást ötlötte ki, hogy összefűzött, üres lapokból álló köteteket szerkeszt. Az írók kávézójában hamarosan verekedés üt ki. A rendőrség be akarja kísérni az őrsre Cégeste-t, akit azonban két motoros elgázol. Az ifjú költő meghal, ám holttestét egy fekete limuzinba cipelteti egy titokzatos hercegnő (Maria Casares).

Miközben Orpheusz, a halott költő és a hercegnő a fekete limuzin segítségével - és az elmaradhatatlan motoros kísérőkkel az oldalukon -  tova suhannak Párizs utcáin, a gépkocsi rádiójából a halott költő sorai visszhangoznak. Orpheuszt láthatólag már ekkor megígézi a titokzatos hölgy, ám a boldogság forrása ezúttal nem "lágy volt, szőke és másfél mázsa", hanem egy törékeny, ám a végzet asszonyaként funkcionáló, sötét hajú asszonyság. Hamarosan fény derül rá, hogy a hercegnő nem más, mint a Halál allegóriája. A szomorú hercegnő azonban maga is rab, hiszen soha nem táplálhat más iránt érzéseket. Ezúttal mégis megteszi: az Orpheusz iránt táplált szerelem szavára hallgatva, hatáskörén túlterjeszkedve elragadja Orpheusz feleségét, Eurüdikét (Maria Déa). Orpheuszt ezzel csábítja a túlvilág szférájába ("la Zone"). (Formálisan a tükör jelenti az átjárót az élet és a halál között: Oprheusz a varázskesztyűt felhúzva hatol át a cseppfolyós függönyön keresztül a túlvilági szférába).

Igazi heideggeri "búcsújárás" veszi ezzel kezdetét: Orpheusz úgy kalandozik a lét és a semmi állapota között, mint egy zaboláját vesztett Kolumbusz Kristóf. A Túlvilág valójában egy romos gyár útvesztője, amelyben refletktorfények pásztáznak; egy lebombázott város (talán Guernica) és egy fogolytábor mixtuma, ahol a vándorok, akik magukat még élőnek vélik, céltalanul lófrálnak.

Orpheusz visszaszerzi Eurüdikét, de ennek feltétele a cocteaui adaptációban már az, hogy soha nem pillanthat rá a feleségére. A Halál azonban csapdát állít a házaspár számára: Orpheusz az autója visszapillantótükrébe nézve meglátja Eurüdikét, így Eurüdiké elhalálozik. A Túlvilágban is érvényesülnie kell azonban egyfajta jogrendnek, így a Törvényszék bírái ítélkeznek a Halál és segédei felett, amiért a "kaszás" a jogkörén túllépve járt el.  "Itt a Törvényszék az úr és nem az érzelmek" - csap bele a kafkai húrokba a hercegnő. S hiába tudná egy életre maga mellé láncolni Orpheuszt, végül ádozatot hoz Orpheusz és Eurüdiké szerelméért: feláldozza magát, hogy a pár most már boldogan tengesse házaséletét - míg a halál el nem választ?!

Cocteau, a virtuóz, aki a művészet minden szegmensében otthonosan mozgott, tudatosan feszítette szét a hagyományos formai kereteket, megteremtve ezzel a költészet és a film szimbiózisát. A költői intelmekből és a mitológiai párhuzamokból valóságos hálót szőtt, amellyel mint egy pók, fokozatosan hálózza be egész közönségét. A film ezen túl metafizikai kérdéseket is feszeget, ahogy arra a Heideggerre történő utalásban már kitértünk. Kristin Thompson és David Bordwell összefoglalója szerint: Cocteau direkt arra törekszik, hogy "költői filmjeiben" a hétköznapi világtól távol eső, szürreális világot teremtsen, "szimbólumokon keresztül közvetítve a képzelet igazságait."

Értékelés: 10/8

Orfeusz

(Orphée)

fekete-fehér, francia fantasztikus film, 95 perc, 1949

rendező: Jean Cocteau
forgatókönyvíró: Jean Cocteau
zeneszerző: Georges Auric
operatőr: Nicolas Hayer
vágó: Jacqueline Sadoul

szereplő(k): 
Jean Marais (Orfeusz)
François Périer (Heurtebise)
María Casares (hercegnő)
Marie Déa (Eurydice)
Henri Crémieux (férfi)

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters