Perverzjog

2013.02.11. 21:06

Orson Welles a Kafka által írott "Per" adaptációjáról úgy tartotta, hogy a legjobb film volt, amit valaha rendezett. ("The Trial is the best film I ever made.") Nos, a filmtörténet egyik legnagyobb rendezõjével nem szívesen szállnék vitába, fõként, ha olyan grandiózus opusról van szó, mint a "The Trial". A filmben gátlástalan és mammont hajhászó ügyvédet alakító Welles néhány szegmens tekintetében alapjaiban strukturálta át Kafka alkotását. Saját elmondása szerint a film egy rejtélyes történetrõl szól. "Hogy mit jelent? Nincs benne semmi titok, rejtély. Logikája az álomé, a lázálomé."

Egy régi, latin nyelvû mondás szerint minden könyvnek megvan a maga sorsa. Fokozottan igaz ez a megállapítás a német ajkú, zsidó származású és Prágában tevékenykedõ íróra, Franz Kafkára, aki végakarata gyanánt arra kérte barátját, bizonyos Max Brodot, hogy égesse el valamennyi kéziratát, illetve tiltsa meg a már megjelent mûvek újbóli kiadását. Szerencsére a végrendeleti végrehajtó nem ekként cselekedett, így Kafka munkái az utókor számára is fennmaradhattak.

Így aztán számos generáció kóstolhatott bele Kafka merev tárgyszerûségébe, abba a hideg objektivitásba, amellyel a legabszurdabb, leggroteszkebb és legijesztõbb eseményláncolatokat tárgyalja.

Mert mirõl is szólnak nagy vonalakban a mûvész alkotásai? Ugyanarról a rideg és elidegenedett világról, amelyrõl Gogol, Kosztolányi és József Attila bizonyos mûvei is: a bürokrácia labirintusában eltévedt, "kartoték-adattá" és dokumentummá silányított emberrõl, aki nem találja az Ariadné-fonalat, miként Josef K. (Anthony Perkins) sem, aki a hivatal-monstrumban egymástól mértani pontossággal azonos távolságra lévõ, összhatásában gigantikus négyzethálót formáló íróasztalok végeláthatalan garmadája között cikázik. (Mintha csak Dávidként próbálna szembeszállni a "Szervezet" Góliátjaival, ám õ maga még parittyával sem rendelkezik az egyenlõtlen küzdelemben.)

Josef képtelen felébredni abból a lidérces álomból, amelybe a kaotikus és kazuisztikus szabályokat gyártó államgépezet kergette õt. K. úr az arctalan hatalomnak, az orwelli "Nagy Testvér" kénye-kedvének kiszolgáltatott, állandó felügyelet és kontroll alatt tartott individuum. Olyan atmoszféra bontakozik ki Kafka írásaiban és Welles filmkockáin, amelyben az abnormális szinte észrevétlenül avanzsálódik normálissá.

"A Per" 1914/1915 folyamán íródott és az alábbi, mára már kultikussá vált sorokkal kezdõdik: "Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy nap letartóztatták. Háziasszonyának, Grubachnénak a szakácsnõje, aki nyolc óra tájt naponta behozta a reggelijét, ezúttal nem jött." Ezzel megkezdõdik a fõhõs kálváriája, a nagy Per, amelynek kilátástalan, bürokratikus processzusai lassan hálóként kezdik befonni a csinovnyik életének minden mozzanatát. K-val szemben bûnvádi eljárás indul, amelyben minden jel szerint elõbb várható ítélet, mint vádindítvány; még azt sem tudják tudtára, hogy mi is a "vád titokzatos tárgya". Ebben az abszurd közegben szinte "törvényszerû", hogy a bírák törvénykönyvek Káma Szútra-szerû ponyvákból ítélkeznek; hogy a tárgyalóteremben nem utasítják rendre a szeretkezõ joghallgatót és "prédáját", a törvényszéki szolga hitvesét; hogy a jognak asztalánál senki sem egyenlõ; hogy a jogbiztonság és a törvényesség formális elveit nap mint nap vágják sutba; hogy ismeretlenek az olyan alapvetõ eljárásjogi fogalmak, mint az ártatlanság vélelme, a tisztességes eljáráshoz való jog, a fegyverek egyenlõségének elve, vagy éppen a szabályszerû idézés.

A "Szervezet", a bíróság mindent és mindenkit ural: mindenki szem a láncban - persze nem kell mindent igaznak tartanunk, csak szükségszerûnek, ezzel avatván világrenddé a hazugságot. Ehhez pedig szemrebbenés nélkül asszisztálnak eme fura világ hölgyei: "a nõknek van hatalmuk" - replikázik K. a pap szószékrõl elhangzott kritikájára, miszerint túl sokszor kereste a szebbik nem képviselõinek segítségét. Burstner kisasszonyt (Jeanne Moreau) még Josef akarta bevezetni a szerelem nevû stúdium rejtelmeibe, de Leni, az ügyvéd ápolónõje (Romy Schneider), illetve a törvényszéki szolga cserfes felesége számára már K. jelent vonzó alternatívát: "a vádlottak a legszebbek. (...) Persze, a szépek közt különösen szépek is akadnak. De szépnek mind szép."

A Szervezet olyasmi, mint Hardt és Negri Birodalma (Empire), a "világ csendõre": egyszerre mindenütt jelen van, ennek ellenére mégsem tudjuk lokalizálni. Kafka és Welles alkotása is ezért idõszerû és aktuális: a Szervezet örökkön jelen van, legfeljebb nem feltétlenül vesszük észre, és a szereplõk változnak (ahogy Gramsci mondaná, egy ellen-hegemónia kiépítésével és blokk szervezésével le lehet állítani a hegemón hatalom által diktált változásokat és más irányt lehet szabni a történéseknek.) Az 1930-as évek Führer-Prinzip uralta, "ezer évesnek" titulált birodalomra épp oly érvényes volt a kafkai szituáció, mint a bolsevik Szovjetunió kirakatpereket konstruáló megtorló gépezetére; vagy éppen napjaink globalizált kapitalizmusára, ahol is a transznacionális vállalatok, a fogyasztói társadalom piedesztálra emelt regulátorai vagy éppen a kereskedelmi médiumok és bulvárlapok teljesítik be a Schiller által említett világtörténelmi ítélõszék kíméletlen verdiktjét.

"A per" vége épp olyan homályos értelmû, mint a kezdete - érezzük, hogy a végkifejlet ellenkezik mindannyiunk természetes jogérzékével, de a kafkainál adekvátabb, mi több, azt némiképp "überelõ" befejezést mindössze egyetlen ember szolgáltathatott: a rendezõ, Orson Welles!

Értékelés: 10/10