Mint a Mont Blanc csúcsán a félsz

2013.02.03. 10:54

Ha stílszerűek szeretnénk lenni, akkor a Hitchcock alkotásával kapcsolatos információkat egyetlen mondatba sűríthetnénk össze: a film szédületes karriert futott be, hiszen míg 1958. évi debütálásakor sem a nézők, sem a rigorózus kritikusok körében nem aratott különösebben sikert, addig a Sight&Sound című brit filmes periodika 2012 augusztusában közzétett 50 tagú toplistáján már a dobogó legmagasabb fokán végzett - nem véletlenül.

Nem véletlenül, hiszen erről a filmről többek között elmondható, hogy mestere nem az amerikai fogyasztók körében korábban jelentkező szükséglet (a valóság könnyebben emészthető ábrázolása, más aspektusból a realizmusra törekvő igény) miatt választotta a színes formában ("technicolor") történő megjelenítést, sokkal inkább azért, hogy a "tarka" képsorokkal az irrealitást, a valóság és az álom világa közti határmesgye vékonyságát hangsúlyozza. A filmet Hitchcock egyik legtökéletesebb produkciójaként tartják számon, bár leghíresebb filmje, a Psycho csak a Szédülés bemutatóját követő 2 esztendőn belül készült el.

A Szédülés sokkal több egy szokványos, akár Agatha Christie-szerű csavarokat idéző kriminél: valójában egy igazi lélektani dráma bontakozik ki előttünk a cselekmény folyamán. A tériszonnyal küszködő, társát elvesztő, illetve a rendőri pályát elhagyni kényszerülő nyomozót, John Fergusont hitelesen alakítja James Stewart, akinek tériszonya többnek bizonyul egy "persona non grata" jellegű fóbiánál: realitás és irrealitás, idolumok és vágyak, jelen-múlt felosztású idősíkok permanens keveredését jelenti, amely egy fél perc hosszúságú rémálomban kulminálódik nem sokkal a történet második felében kibontakozó "trükkök százainak" lelepleződését megelőzően. Mintha Platón híres barlang-hasonlatának szereplője lenne, aki a barlang falán az őrzők által felmutatott mesterséges tárgyak árnyékát valóságosnak fogadja el, nem tudván differenciálni a világos és változatlan, valamint a homályos és változó történések között.

A visszavonult rendőrnek azonban nem kell remeteként vegetálnia, hiszen barátja, a dúsgazdag mágnás (Tom Helmore) megbízza felesége, Madeleine Elster (Kim Novak) megfigyelésével. A hölgy valóban furcsa szimptómákat produkál: időnként szuicid fantazmagóriák töltik ki mindennapjait, amelynek oka, hogy skizofrén rigolyái folytán egy XIX. században élt asszonnyal, Carlottával azonosítja magát. Különös bolyongásai során a nő rendre egy spanyol templomot, egy temetőt, egy szállodát, valamint egy képtárat keres fel. A nyomozó és a megfigyelés alatt tartott feleség emocionális impresszói a nő öngyilkossági kísérletét követően hamar felszínre törnek -mígnem Madeleine leveti magát a spanyol templom harangtornyából. Ferguson a neurotikus kapitulációt követően idegszanatóriumba kerül és a lidérces rémálmok átélését követően végleg búcsúzni kényszerül realitásérzékétől: immáron a mindennapok valóságában keresi álmai titokzatos tárgyát, elveszített szerelmét. Aztán megpillantja az utcán Judy Bartont és nem tud ellenállni a kísértésnek, így közelebbről is megismeri a lányt, aki kísértetiesen hasonlít a halottnak hitt Madeleinere. A "trójai cselre" azonban csak ezt követően derül fény...

"Az álmokban az a jó, hogy sohasem tudjuk, igazak-e vagy hazudnak." (Gabriel García Márquez)

Értékelés: 10/9