Az expresszionista stílusjegyekkel bőven tarkított  film John Willard 1922-ben kelt fekete komédiájának adaptációja. Az expresszionista attitűd nem véletlen, hiszen Paul Leni-t német származású rendezőként erősen inspirálták az olyan jelentős alkotások, mint a dr. Caligari vagy a Nosferatu. A macska és a kanári továbbá grandiózus módon egyesíti a fekete  humor és a horror komponenseit, amelyhez kitűnő színtérül szolgál az elhagyatott kísértetkastély ódon atmoszférája.

Cyrus West, az életében leginkább szeszélyes milliomosként vegetáló örökhagyó örökösei - akik korábban maguk sem átallottak macskaként tekinteni a sokak által kanáriként aposztrofált öregúrra - azért érkeznek a dohos erődítménybe, hogy húsz évvel a sajnálatos eseményt követően West végakaratának érvényt szerezvén élvezhessék az öröklés minden pozitív irányú joghatását. A legtöbb várományos azonban kelletlenül kénytelen konstatálni, hogy a hagyaték egyetlen személyre, nevezetesen Annabelle Westre háramlik. Annabelle helyzete ezt követően vészesen kezd konvergálni egy ketrecben lévő kanáriéhoz: rokonai nem titkoltan ügyködnek annak érdekében, hogy elixírt találjanak az öregúr végrendeletében foglalt "áfium" ellen.

A rigolyás West azonban rafinált módon bonyolította meg a végrendeletben foglalt intézkedések hatályosulását: Annabelle csak akkor léphet birtokba, ha egy elmeorvos kétséget kizáróan megállapította, hogy a lány rendelkezik az ügyei viteléhez szükséges szellemi épséggel. Ha és amennyiben a kóros elmeállapot legkisebb szimptómáját is felfedezni véli rajta, a hagyaték egy második végrendeletben megnevezett személyre háramlik.

Ezt a fagyos légkört  tetézi továbbá a ház "őrangyalának" sokkoló bejelentése, miszerint egy magát macskának, illetve áldozatait kanárinak képzelő őrült megszökött az elmegyógyintézetből és minden vágya, hogy lecsapjon a következő prédájára - az őr még azt sem tartja kizártnak, hogy az elmebeteg bűnöző a kastély területén tartózkodik. Ezzel kezdetét veszi az ailurofóbiával, azaz a macskától való félelemmel átitatott rettegés.

Az események előrehaladtával végül premier plánban csodálhatjuk meg a "Macskát", amely leginkább egy önhibából ittas állapotba került vaddisznó és a Notre Dame-i toronyőr sajátos keresztezéseként hat, szakadt köpenye és ódivatú kalapja pedig a baljós benyomást hivatott tovább fokozni. A grj.hu szerkesztője hívta fel a figyelmet, hogy a kalap és a hosszú karmok folytán sokakban fogalmazódott meg a gyanú, hogy Leni szömörcéje talán Freddy Krüger archetípusa lehet, mindenesetre a Rémálom az Elm utcában készítőinek brigádja ezt a lehetőséget konzekvensen cáfolja.

Végül Iustitia győzedelmeskedik az ármány felett, a titokzatos cirmos maszkja is lekerül  és ahogy az egy hollywoodi alkotástól általában elvárható, Annabelle szerelmi élete is kiteljesedik.

Értékelés: 10/8

A macska és a kanári

(The Cat and the Canary)

fekete-fehér, némafilm, amerikai horror, 82 perc, 1927

rendező: Paul Leni
forgatókönyvíró: Alfred A. Cohn
zeneszerző: Hugo Riesenfeld
operatőr: Gilbert Warrenton
vágó: Martin G. Cohn

szereplő(k): 
Laura La Plante (Annabelle West)
Creighton Hale (Paul Jones)
Forrest Stanley (Charles 'Charlie' Wilder)
Tully Marshall (Roger Crosby)
Gertrude Astor (Cecily Young)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés