Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Pszichopata szemfestékkel, púder nélkül

Pszichopata szemfestékkel, púder nélkül

  2012.10.15. 10:08

"Élvezzetek gátlások nélkül!", "A konzervativizmus a rothadás és a rútság szinonimája", "Az alkohol öl. Szedjetek LSD-t", illetve "Mindannyiunkban ott szunnyad egy rendőr. Öljük meg!" Ezek a nívótlan szlogenek az 1968. évi párizsi diáklázadás kedvelt "fricskái" voltak a de Gaulle tábornok rendszere ellen utcára vonuló anarchista huligánok  körében.  (Forrás: Takács M. József: 1968.  Egy elmaradt forradalom anatómiája, in Rubicon, 1988/8. szám, 32. p.) A Sorbonne  körül barikádokat emelő exhibicionista tüntetők semmilyen célt nem tűztek maguk elé, "forradalmuk" a  tombolásról, a hedonizmus piedesztálra emeléséről, illetve az abszolút  hatalom elleni tagadás helyett a hatalom abszolút tagadásáról szólt. Akárcsak Stanley Kubrick filmje, a Mechanikus narancs (1971).


Kubrick akár  akár az 1968. májusában emelt párizsi barikádokról is delegálhatta volna a filmvászonra a történet főhősét, bizonyos Alex DeLarge-t (Malcolm McDowell). Kubrick alkotása annyira sokkoló volt a hippimozgalmak és a céltalan lázadások atmoszférája által uralt világában, hogy debütálása után nem sokkal a rendező maga kérte a film önkéntes "indexre helyezését" Nagy-Britanniában - ebben talán döntő  motívumként játszhatott az is szerepet, hogy a pszichopata DeLarge által elkövetett erőszakos bűntetteket ábrázoló film hatására a  szigetországban drasztikusan emelkedett meg az erőszakos bűncselekmények elkövetésének száma.

A film kezdő képkockáin már in medias res jelleggel tűnik fel  a duhajkodásai során konzekvensen szemfestéket viselő pszichopata bandavezér és csapata "ars poeticája": talán nem kis mértékben a kábítószerrel "felturbózott" tej abszolválásának hatására a "brigád" brutálisan ütlegelni kezd egy hajléktalan férfit, aki eközben a világ morális zülléséről, a rend és a törvényesség elveinek hiátusáról szónokol. Az éjszaka folyamán az utcákon kóborló banda mentalitásával minden lelkiismeretfurdalás nélkül egyeztethető  össze: a rablás, kifosztás, illetve az erőszakos közösülés tényállásainak megvalósítása; szobájának díszítő elemei közé pedig a legundorítóbb blaszfemita jelképek tartoznak: a Krisztust a kereszthalál felé vezető úton dagadó pénisszel ábrázoló giccskupacok egész garmadája ...

DeLarge még  arra is képes, hogy mindezt Ludwig van Beethoven  szimfóniájával kapcsolja össze: a valóban mesteri zene számára az agresszió legitimálásának elsődleges eszköze. Van abban azért  valami ördögien mesteri, hogy a legborzalmasabb bűntettek kivitelezésétől sem félő pszichopata a zenétől megszelídült  műértővé vedlik át, amint Beethoven zenéjének melódiáját hallja. Kicsapongó életvitelét minden esetre tovább folytatja, míg egy újabb erőszakos közösülés előkészülete közben meg nem öli aktuális áldozatát. Nem kis részben tettestársai árulásának köszönhetően az ifjú bűnelkövető végül a rendőri szervek kezére kerül és ezzel el is kezdődik a Dosztojevszkij által a leghatásosabban megírt "bűn és bűnhődés" processzusának ábrázolása. (Érdekes momentum, hogy számomra a börtön a maga rideg valóságával sokkalta normálisabb közegnek tűnt, mint DeLarge otthonának hivalkodó, harsány és abnormális világa.)

DeLarge-t 14 év letöltendő szabadságvesztésre ítélik, melynek során látszólag bűnbánatot tanúsít, ám ez csak a "színház az egész világ" shakespeare-i jelensége: a Biblia olvasása közben arról álmodozik, hogy ő is a keresztet  cipelő Jézust gúnyolja, ostorozza és köpködi, majd  egy római császárokat megillető orgia résztvevőjeként képzeli el magát, méghozzá kedvezményezetti jogállásban. Két esztendő eltelte után aztán bekövetkezik a "megváltás": a Foucault-i fegyelmező társadalom a Belügyminisztériumi paradigmaváltásnak köszönhetően ezúttal az elítélt reszocializációját hivatott szolgálni. De nem akárhogyan: a tudat manipulálásával.

Az ún. Ludovico-eljárás a pavlovi képzettársításra  apellálva "varázsolja" a társadalom "hasznos tagjává" az elkövetőket: DeLarge szemeit kipeckelik, közben a koncentrációs táborokról szóló filmhíradókat, illetve erőszakos jeleneteket ábrázoló filmeket vetítenek neki és rossz közérzetet keltő anyagokat juttatnak a szervezetébe, mindezt pedig Beethoven szimfóniájának dallamára komponálják meg. A főhős végül "meggyógyul": ugyan lelki szükségletet érez a szexuális aktusok nyakló nélküli lebonyolítására és az erőszak alkalmazására, de akárhányszor ilyesmire vetemedne, irtózatos rosszullét fogja el. A belügyminiszter superlativusokban áradozik az eljárás sikeréről, a  börtön lelkésze azonban a szabad akarat kanti kategóriájának negligálásáról prédikál a DeLarge "gyógyulását" illusztráló, show-elemekkel gazdagon kombinált bemutató végén.

DeLarge vesszőfutása azonban ezzel még nem ért véget: egy hosszú bűnhődési folyamat végén erőtlenül és megtörve esik be egyik korábbi áldozatának ajtaján:  az idős úr feleségét ugyanis a "Singing in the rain" betétdalt dúdolva erőszakolta meg anno DeLarge, mindezt az illető úr szem láttára. Végül az öregúr öngyilkosságba hajszolja  DeLarge-t. A magam részéről itt zártam volna le a történetet, ám Kubrick filmje, amint  az elején is jeleztem, a hatalom abszolút tagadásáról szól: DeLarge felépül, a belügyminiszter lehangoltan konstatálja, hogy mégsem lett volna szabad DeLarge tudatát gyarmatosítani, így a történet végén Beethoven szimfóniájának felharsanása és a belügyminiszter parolázása mellett kezd DeLarge ismét vad orgiákról "fantazmagóriálni". "A beteg meggyógyult" - lelkendezik mindenki...

Mit is írt Foucault a panoptikus társadalom fegyelmező mechanizmusairól? "A  panoptizmus társadalmunk jellegzetes vonása. Olyan hatalomtípus, mely az egyének fölötti és minden egyes személyre külön is kirótt állandó felügyelet, ellenőrzés, büntetés, jutalmazás formájában korrekciós funkciót lát el, vagyis  bizonyos normák érvényesülését szem előtt tartva munkálkodik az egyének átalakításán. A panoptizmus három oldala - felügyelet, ellenőrzés, korrekció -  képezi a társadalmunkban működő hatalmi viszonyok alapvető  és jellegadó dimenzióját." A Mechanikus Narancs talán ennek hű szimbóluma, sajnos erős "hatvannyolcas" beütést  is demonstrálva.

Értékelés: 10/6

Mechanikus narancs

(A Clockwork Orange)

színes, fekete-fehér, angol filmdráma, 137 perc, 1971 (18)

rendező: Stanley Kubrick
író: Anthony Burgess
forgatókönyvíró: Stanley Kubrick
zeneszerző: Wendy Carlos, Rachel Elkind
operatőr: John Alcott
díszlettervező: Russell Hagg, Peter Shields
jelmeztervező: Milena Canonero
producer: Stanley Kubrick
executive producer: Si Litvinoff, Max L. Raab
látványtervező: John Barry
vágó: Bill Butler

szereplő(k): 
Malcolm McDowell (Alex DeLarge)
Michael Bates (Barnes)
Patrick Magee (Frank Alexander)
Warren Clarke (Corby)
Adrienne Corri (Mrs. Alexander)
John Clive
Clive Francis (Joe)

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters