Fülei Boda István Fiumeban kezdte tanári pályáját, ahol a Kiviteli Akadémián és a leánygimnáziumban, majd az ottani olasz főreálban magyar és olasz irodalmat tanított.

1920-ban került Budapestre a Kereskedelmi Akadémiára tanárnak, majd a Kassai Kereskedelmi Főiskolán tanárkodott. Tanítása mellett behatóan foglalkozott a pszichologiával, több cikke jelent meg a világ szaksajtójában, és sok helyen tartott előadásokat e tárgykörből. Szegeden magántanárrá habilitálták »Az értelmiség lélektana« című munkájával. Hasonló témakörből szerzett a Közgazdasági Egyetenen magántanárságot. Tagja a Filozófiai Együttműködés Nemzetközi Egyesülete igazgatóbizottságának.

Érdekes kutatásai vannak Fülei Boda Istvánnak a személyiségismeret terén. Itt különösen a magyar lélek formái és fejlődéslehetőségei érdeklik. Kedves közvetlenséggel beszélt néhány szót előadása előtt az elmúlt nyáron Debrecenben végzett kérdőíves kísérleteiről. A nyári egyetem hallgatóinak kérdőíveket állított össze, és a kapott feleletek szinte kísértetiesen igazolták a magyar lelkiségről eddig vallott nézeteit.

A Magyar Pszichológiai Társaságban tartott előadását azzal vezette be, hogy kifejtette a nemzetiségi problémáknak a nemzetközi irodalomban újabban egyre kiszélesedő térhódítását. Sajnos, mint tudományág ez meglehetősen egyoldalú, mert vagy az államnemzet, vagy a szembenálló nemzetiségek vélt vagy igazi politikai érdekeit igyekszik képviselni. A tudományt, melynek ideálisan vezetni kellene a gyakorlati életet, az egymással szemben álló egyoldalú politikai érdekek deformálják.

Van védekező és támadó nemzetiségi irodalom, csak éppen objektivitásra, egyetemes elviségre, általános emberire törekvő nincsen. E téren az előadó üde színfoltnak nevezte a sok százados hagyományokból táplálkozó magyar nemzetiségi irodalomnak viszonylagos elfogulatlanságra törekvő emelkedettebb szellemét.

A kutatás új tudományos diszciplínák felállítását tette szükségessé. A két fő problémakör a nemzetiségi lélektan és nemzetiségnevelés. Itt kiemelte a professzor a lélektani nevelés elsőbbségét a filozófiai neveléssel szemben. »A lélektani alap szerencsés fordulat a nemzetiségi nevelés fejlődésében« - mondotta.

A nemzetiséglélektan közösségi lélektan. A nemzetiség (nemzetiségi kisebbség) végső fokon biológiai, leszármazási, faji eredetű természetes közösség, melynek továbbfejlődését egyéb természeti, történelmi és szellemi (kulturális) tényezők is meghatározzák. A nemzetiséggel az okos állampolitikának mindig számot kell vetnie, mert a nemzetiség a maga pszichés egységét mindenkor megőrzi, akár öntudatos, akár öntudatlan, akár békés vagy ellenséges, de legfőképpen akkor, ha a nemzetiség tagjaiban a nemzetiségi öntudat már felerősödött.

A nemzetiséglélektan feladata a típusos jegyek kialakítása, melyeket talán éppen a legmélyebbről ás ki. A közösséget legjobban az egyénekből lehet megérteni. A nemzetiségi lélektani vizsgálódásokban nem elég a megbékülés és közeledés folyamatát előidéző lélektani tüneteket vizsgálni, figyelni kell az ellentét törekvéseket előidéző tüneteket is, épp azért, hogy fejlődés szempontjából értékes munkát fejthessünk ki. Nagyon nehéz, de nagyfontosságú általános és tiszta elvi síkon figyelni a jelenségeket.

Az állam és nemzetiség viszonyának emberileg lehetséges ideális szabályozását az állam és nemzetiség közötti részben természetes alapú, részben mesterségesen szított feszültség, és részben külső politikai kapcsolatok nehezítik meg. A termékeny alkotás mindig feszültségből ered. Ideális volna tehát ezt a természetes feszültséget termékeny feszültséggė alakítani.

Általában megállapítható, hogy az államnemzetek pszichés szempontból egészségesek, míg a nemzetiségek nem egészségesek. Részletesen foglalkozott az előadó azokkal a ma már sok államban valósággal kórosakká vált jelenségekkel, melyek túlérzékennyé, idegessé, eleve bizalmatlankodóvá, gyanakvóvá, kisebbrendűségi érzésektől gyötörtté vált, külső izgatásoktól befolyásolt nemzetiség[i] magatartására jellemzőek, amelyek lehetetlenné teszik az állam és nemzetiség viszonyának okos, elfogulatlan, mindkét felet kielégítő tisztázását. Sőt károsan hatnak e jelenségek magára az államnemzetre is, bizalmatlanságot, türelmetlenséget, érzékenységet szülnek reakcióként a nemzetiséggel szemben.

Ahol igen élessé vált az állam és nemzetiség ellentéte, ott már nem normális az állapot. Az előadó a beteg gyermek pszichés állapotához a családban, és az ideges ember helyzetéhez a társaságban hasonlította ezt a viszonyt. Itt tűnik ki legjobban, hogy milyen hatalmas jelentősége van, illetve lehet a tényezők helyes irányban fejlesztett (elsősorban lelki) nevelésének. Itt az előadó részletesen kitért a nemzetiségi problémák helyes nevelői, sőt ma már egyenesen pszichoterápiás jellegű kezelésében az államra háruló jelentős feladatokra.

A nevelés politikum. Beleilleszkedik az állam politikájába. Egyetlen nemzet nevelése sem történhetik egy emberi fikció jegyében, de nem történhetik kívülről és felülről sem, hanem csak belülről és alulról. Az államnemzet felerősödésének alapja a néprétegek felemelkedése.

Nemzetiségeink parasztgyermekei tódulnak a középiskolákba, újabban igyekeznek a magyar parasztifjúságnak is erre minél több lehetőséget biztosítani egy magasabb kultúra elnyerése céljából. Ezt a lehetőséget tetemesen fokozni kell!

Érdekes elgondolása volt az előadónak, hogy a magyar gyermek nevelésénél egy ideig szabadon kellene hagyni természetadta és öröklött lelki tulajdonságainak kifejlődését, mert ezek nemesek és finom mélyebb ethosztól színezettek (távol állva a nyugati népek logikájától és racionalizmusától), s azután megfogni a gyeplőt, szabályozni az adottságokat, és egy magasabb cél felé haladó mederbe irányítani a nevelést.

A nemzetiségi problémák megoldásához méltányosságra (mint ahogy azt a magyar nemzet Szent István óta teszi), erélyre és következetesen vezetni tudásra kell nevelni az államnemzet tagjait.

Hangsúlyozta az előadó, hogy a magyar nemcsak történelmi hagyományainál, állami alkotmányánál és Trianon utáni történelmi tapasztalatainál fogva, de főleg sajátos lelki alkata révén egészen különös mértékben alkalmas egy magasabb rendű, objektív és egyetemes emberi magatartás elsajátítására nemzetiségeivel szemben. A magyarban kifejlett a jogérzék, igazságérzet, egészséges realitás érzéke, emberi humanitás, morális igényesség, mások felé jóindulattal, bizalommal, megértéssel fordulás, türelmesség (vallási és nemzetiségi téren egyaránt), gavalléria, lovagiasság, törekvés az eszmények felé a tökéletesre, nemesebbre, stb.

Ehhez mi példaképp fűzzük hozzá a magyar irodalomból Arany és Petőfi példáját. Petőfi magyar hazafias érzései spontán megnyilatkoztak, 27 éves koráig életművet alkotott, Arany nagy lelki tusák és vajúdások árán jutott el nagy nemzeti problémáinak megoldásához évek hosszú során át. Arany, a tépelődő magyar, barátja volt Petőfinek, megértette, beleilleszkedett Petőfi lángoló lelkivilágába, és tisztelte benne talán éppen a saját lelkületének ellentétét.

A - nem kis számú - magyar hibák nemzetiségi vonatkozásban főképpen csak a nemzetiségi részről tapasztalt elfogultságok, érzékenykedések, bizalmatlanságok, izgatások, stb. természetes reakciójaként érvényesülnek. Itt különösen a külső behatások befolyásolják nagyon károsan az állam és a nemzetiségek közötti viszonyt.

»Sajnos - mondotta a professzor - reális alapja van ma az olyan irányú aggodalomnak, hogy ha „túlságosan” méltányosak vagyunk egyes nemzetiségekkel szemben, és a szívünk szerinti teljes segítőkészséggel támogatjuk őket, ők megértő méltányosságunkat és jóságunkat gyengeség jeleként értelmezik, és [a] kárunkra visszaélnek vele. A nemzetiségi problémákat pedig csak a mindkét féltől egyenlőképpen kiinduló jószándék, elfogulatlanságra törekvés, morális felemelkedés oldhatja meg. És ez esetben megvalósítható lesz az, hogy az a természetes feszültség, mely bizonyos szempontból szükséges a két tényező között, egy magasabb rendű emberi fejlődés és értéktermelés szolgálatába állítva, ebből felsőbbrendű értékeket kitermelő összemunkálkodás fakadhat, vagyis termékeny, alkotó feszültség alakul ki. Erre legérdekesebb példák történelmünkben a Rákóczi- Thököly-féle felkelések és a reformmozgalmak. Vagyis a magasabb, nemesebb közös eszmény kivívásához szükséges energia csökkenti az államnemzet és a nemzetiségek közti feszültségeket, és egy közös eszmény szolgálatába összekovácsolja a tényezőket.

*

In Fiatalok, 17. évf., 4. szám (1944), 2.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés