Új világot nem először ígérnek az emberiségnek. A világ fennállása óta számtalanszor ígérték, hogy a régi elavult, elkorcsosult, megromlott világ helyébe egy tisztultabb, becsületesebb világ jön, mely több jólétet, több boldogságot hoz az embereknek és a nemzeteknek.

Az új világot nagy társadalmi és népi megmozdulások szokták bevezetni, melyek sokféle fel nem sorolható tényezők mellett az egymást követő társadalmak ellentéteiből származnak.

Ahogy a tengerből szakadatlanul előretörő hullámok kergetik maguk előtt az elődjeiket, tolják ki azokat a partra a megsemmisülésbe, éppen úgy a türelmetlen generációk sem tudják kivárni, hogy az előttük levők eltűnjenek, és önként átadják a hatalmat és a közszereplés színterét. 

A generációk küzdelmében rendszerint az új generációk győznek, mert a letűnőben levő társadalomban már az adottságoknál fogva is kevesebb a védekezéshez az ellenállóképesség, mint amennyi erő és kitartás van a támadáshoz a feltörő új generációban. 

Az új eszmék győzelme és azok beteljesedése jelenti az új világot.

Nem kell azonban azt képzelni, hogy az új világ elérkezésével az Éden kertje száll le a földre, mert az új világ csak szubjektíve új, valójában csak változás a meglévővel szemben. Az eszmék is csak látszólag újak. Az emberiség életfolyamát nyomon követő ősrégi gondolatok újjáébresztéséről van szó. A régi eszmék jönnek újból és újból elő új fogalmazásban és új köntösben.

A világ azonban sohasem változott meg, még kevésbé az emberek. 

Isten teremtményei között az a különbség, hogy az állatvilág egyedei ma is ugyanabban az öltözékben járnak, s ugyanazzal a fegyverzettel védekeznek és támadnak, amelyeket a teremtéskor kaptak. Az embert azonban a kultúra feltöltöztette, és a technika vívmánya modern öldöklő fegyvereket adott a kezébe.

Mikor iskolás korunkban a történelmet tanultuk, szörnyű volt hallani török-tatár dúlásokról, tömegmészárlásokról, porrá égetett falvakról, romba döntött városokról, jajveszékelő anyákról és gyermekekről. És ma, a huszadik században ugyanott tartunk. Az ember alapvető tulajdonságai maradtak a régiek. Nem változtunk, nem lettünk jobbak, sőt boldogabbak sem vagyunk.

Ha a történelem folyamán minden új világ valóban meghozta volna az ígért boldogságot, akkor ma már annyi boldogságban volna részünk, hogy nem kellene új Európa, mert anélkül is mennyország lenne itt a földön.

II. Mindennek ellenére az ember mégis újból és újból hitt az új világ eljövetelében, és ma is hisz benne, mert a reménység az Isten egyik legszebb ajándéka.

Főleg az igazság eszméje az, amelynek ígérete megragadja az emberek lelkét.

Már a próféták és az apostolok is új és igazságos világot ígértek. Péter apostol mondja második levelében: „Új eget és földet várunk, melyekben lakozik az igazság”. 

A most folyamatban levő világháború is végeredményben az igazságért folyik, az életterek igazságáért.

Mind a két fél a maga igazságát hirdeti. A világnak velünk szemben álló hatalmasságai azt állítják, hogy az emberi szabadságért, a népek függetlenségéért harcolnak, sőt ők is új világot és új Európát ígérnek. Erre az ígéretre rátették a bélyeget azzal, hogy Európa újjárendezésének a feladatát - ha igazak a hírek - rábízták: Sztálinra.

Az előző világháborúban is hasonló volt a helyzet. Mind a két fél az igazságért harcolt. Wilson elnök 1918. február 21-én nagy beszédet tartott az amerikai szenátus előtt, melyben válaszolt Németországnak és a Monarchiának. Beszédében többek között a következőket mondja:

„Mi független erőnkben leküzdhetetlenek vagyunk, és semmiféle körülmények között nem nyugodhatunk abba bele, hogy olyan világban éljünk, ahol fondorlatok és az erőszak uralkodik. Azt hisszük, hogy az a kívánságunk, hogy új világrend létesüljön, amelyben a józanság, igazságosság és az emberiség általános érdekei uralkodjanak, minden felvilágosodott embernek a kívánsága. Ilyen új világrend nélkül nem lesz soha béke.”

Egy másik alkalommal a következőket mondja: 

„A felszabadított népek szövetkezni fognak egy ligába, és őszinte, gyakorlati együttműködést szerveznek, hogy megteremtsék azt a közös erőt, amely képes arra, hogy a nemzetek között biztosítsa a békét és az igazságot. Az emberi testvériség nem maradhat többé szép, de üres frázis. Élő és erős valóság lesz belőle. A nemzeteket át kell hatni a szolidaritás gondolatának, amely egyesíti őket, és hathatósan együtt kell működniük közös nagy érdekeiknek megvédésében az autokrácia és despotizmus támadásaival szemben.”

A tengelyhatalmaknak új Európát építő törekvéseit semmivel sem kisebbíti, hogy íme majdnem azonos eszmék hirdetésével, és az igazság szent nevének hangoztatása mellett jött létre a világtörténelem egyik legnagyobb csalárdsága, a versailles-i és trianoni békediktátum.

Az igazság megcsúfolása azonban nem maradt büntetlenül.

A diktátumok megalkotói megkapták jutalmul a fasizmust és a nemzetiszocializmust, mely mozgalmak új igazságkereső útra indították a népeket. De nemcsak a mozgalmakat kapták meg, hanem azoknak vezéreit is: Mussolinit és Hitlert.

III. Az igazságba vetett hit ismét újjáéledt, és új erőt adott a béke bilincseit magukról fokozatosan lerázó nemzeteknek. 

És elérkeztünk ismét oda, hogy új világot hirdetnek nekünk, és főképpen új Európát.

Vannak bizonyára a jelenlévők között is olyanok, akik azt mondják magukban, várjuk meg a dolog végét, a háború befejezését, mert úgyis a háború eldőltétől függ, hogy lesz-e új Európa, és ki fogja azt építeni. 

A jós szerepét, azt hiszem, mindannyian elhárítjuk magunktól - én legalább[is] nem vindikálom ezt a magam részére. Mégis mikor a kérdéssel foglalkozni fogok, még arra sem vagyok tekintettel, hogy azok, akik a tengelyhatalmak részéről a háború sorsát intézik, szentül bíznak a maguk győzelmében.

Kizárólag az a szempont vezet, hogy míg Hitler új Európájának elgondolásai, alapelvei, tervei vannak, sőt az észrevétlenül a megvalósulás útján halad, addig a másik oldalon nincs más, csak ijesztő nagy bizonytalanság.

Az új Európa körvonalait - mint ismeretes - Hitler már a „Mein Kampf”-ban megadta.

Nem érte be a világháború igazságtalanságainak a jóvátételével, ezt nagyon is kevésnek találta. Sokkal messzebbmenő biztosítékokat akart teremteni népe számára. Haraggal és megvetéssel fordul azok ellen, akik az ún. jóvátételi álláspontot képviselik.  

„(...) sajnos az ún. népi körben is szerepelnek minden hájjal megkent elemek - mondja Hitler -, akik azon fáradoznak, hogy a német nép külpolitikai tevékenysége és céljaként az 1918. évi igazságtalanság jóvátételét jelöljék meg, de egyben szükségesnek tartják, hogy ezen túl az egész világot keblünkre öleljük népi testvériségben és együttérzésben.”

A birodalom régi határait észszerűtlennek tartja, azok - szerinte - nem meggondolt politikai tevékenység, hanem egy ki nem egyensúlyozott politikai mérkőzésnek és részben a véletlennek az eredményei. Egyenesen nemzete elleni merényletnek tekintette, ha valaki a régi határok visszaállítását követelte. Ezeket a határokat katonai szempontból is alkalmatlanoknak tartotta, de alkalmatlanok voltak azért is, mert még a német nemzetiségűeket sem foglalták egybe.

A területnek és a lélekszámnak összhangba hozatalát tartotta a kül- és belpolitika legfőbb feladatának.

„A nemzetiszocialista mozgalomnak meg kell kísérelnie - mondja ugyancsak a Mein Kampf-ban -, hogy népünk lélekszáma és területi kiterjedése közötti áldatlan viszonyt - éspedig úgy ellátási, mint hatalompolitikai szempontból nézve a dolgokat - kiküszöbölje.”

Ugyanakkor, amikor a régi határokról hallani sem akart, nem érte be ezzel a negatívummal, hanem nyíltan megjelölte a követendő irányt. Nem a gyarmatok visszaszerzésére, hanem Németország szárazföldi hatalmának megteremtésére helyezi a súlyt.

Felhívja híveit, ne tűrjék, hogy Európában még egy szárazföldi hatalom keletkezzék. Ha pedig mégis kialakulna egy ilyen versenyt támasztó hatalom, annak a megdöntésére kell törekedni.

„(...) népünk erejét - mondja Hitler - nem a gyarmatokban, hanem Európa földjében találja meg. Sohase tartsátok az államot biztonságosnak, ha az nem biztosít népünk minden tagja számára egy darab termőföldet. Ne feledjétek, hogy a világon a legszentebb jog a magunk által megművelt földhöz való jog, és a legszentebb áldozat az e földért kiontott vér.”

„Mi megállást parancsolunk az örökös germán vonulásnak Európa déli és nyugati része felé, mert kelet felé kell tekintenünk. Lezárjuk a háború előtti időszak gyarmati és kereskedelmi politikáját, és rátérünk a jövő földbirtok politikájára.”

A közelebbi irányt is megjelöli:

„Ha mi Európában új területekről és új termőföldekről beszélünk, akkor csak Oroszország és az azt környező államok felé tekinthetünk.”

„Ez a keleti hatalmas birodalom megérett a felosztásra.”

Íme a program, amelynek végrehajtása folyamatban van, és amelynek egyenes vonalán csak egyetlen törés mutatkozott: az orosz szövetség.

Szerencsére azoknak lett igazuk, akik az első perctől kezdve állították, hogy ezt a szövetséget a németek részéről csak a kényszerhelyzet hozhatta létre. Az ellenkezőjét fel sem tételezhetjük.

IV. A Mein Kampf körvonalai alapján a német doktrinerek kidolgozták a létesítendő új Európa alapelveit.

Mindenekelőtt megállapítják, hogy az új Európát a nemzetiszocialista alapon újjáéledt Németországnak kell felépíteni.

Elismerik, hogy a tengely másik államát, Olaszországot éppen úgy megilleti a jog Európa rendezéséhez, mint a tengelyhatalmak egyenrangú államát, azonban az életterek kijelölése folytán Közép-Európa rendezése Németország feladatává lett, viszont Olaszországnak a Földközi-tengeri élettérhez lévén joga, ezt az életteret kell rendeznie.

Az európai többi nemzetekkel szemben a rendezés joga azon a címen is megilleti Németországot, mert erre történelme, földrajzi fekvése, minden irányban szétágazó vasúti vonalai, a németség nagy száma és a nagy élettere őt legalkalmasabbá teszi.

De miért kell egyáltalában Európát rendezni, és miért kell új Európát teremteni?

Erre német részről az a válasz, azért, mert a nemzetiszocialista Németország a világtörténelemben példátlan győzelmeivel a régi Európa korhadt rendjét romba döntötte.

Az európai államok közötti szerződéseknek az a rendszere, amely a múltban Európa rendjét és békéjét igyekezett biztosítani, így a nagyhatalmak koncertje, a hatalmak egyensúlyának az elve, s az ezen gondolaton felépült hármas szövetség, az orosz-francia szövetség, a világháború utáni francia-angol hegemónia, mind megszűntek.

Ezeknek helyébe akarta 1930 júniusában állítani Mussolini az ún. négyhatalmi javaslatával Európa négy nagyhatalmát a francia-angol-német-olaszt, de ezt a szövetséget létrehozni nem sikerült. 

Gondoskodni kell tehát, hogy ezeknek a helyébe lépjen valami, ami Európa rendjét a jövőben biztosítani fogja.  

V. Így született meg az élettereknek rendszere. Európát előbb német-olasz, majd az 1939 nyarán megkötött német-orosz szerződéssel ezenkívül még orosz élettérre osztották fel. Az utóbbira az események rácáfolván, azzal foglalkozni nem kívánok, éppen úgy nem az olasz élettér kérdésének a rendezésével sem, amelynek a körvonalai sem alakultak még ki. Marad tehát a német élettér. Tulajdonképpen, amikor új Európáról beszélünk, a német élettérről, másképpen a német nagytérségről van szó.

Az élettér-politika azt jelenti, hogy egy nagyhatalom vezetése és irányítása mellett egy nagytérség nemzetei gazdasági, katonai és politikai közösségbe vonatnak. 

Az élettér-politika sem új dolog, csak régi gondolatnak új formába való öntése. Már az amerikai Egyesült Államok megalakulása is az akkori élettér-elmélet folyománya volt. Az 1823. évben megszületett Monroe-elv, amely megakadályozta, hogy az európai nagyhatalmak az Egyesült Államokra gazdasági, politikai vagy katonai nyomást tudjanak gyakorolni, szintén az élettér-politikán alapult.

Az élettér-politika révén - a német álláspont szerint - az európai kis népek helyzete alaposan megváltozik. Ezeknek a kis népeknek a múltban folytonosan bujkálni kellett a nagyhatalmi érdekek útvesztőiben. A jövőben ez nem így lesz. A nagyhatalmak érdekellentéteit nem használhatják ki a maguk számára, amely magatartásukkal Európa békéjét állandóan veszélyeztették, hanem mint a kontinentális közösség tagjai, kénytelenek lesznek egyenes vonalú politikát folytatni.

Az új alakulatban - és ez az új rend alapelvéhez tartozik - nincs elsőrendű jelentősége az országhatároknak. Fontosabb az új alakulat belső megformázása.

Az új Európa belső berendezkedésének olyannak kell lennie, hogy a nemzetek életfeltételeinek és az európai összérdeknek megfeleljen. Az egyes nemzeten belül éppen úgy, mint a nemzetek közötti viszonylatban, a közösségi gondolatnak kell érvényesülni. A közösségi gondolat hátrányára külön utakon nem járhatnak a nemzetek. Lesznek egységesen megoldandó feladatok. Ilyen lesz a zsidókérdés is.

A közösségi érzés a jövőben fontosabb lesz a paktumoknál, szerződéseknél és szövetségeknél, sőt a határoknál és az államformáknál is. Meg kell változni a szuverenitásról, mint absztrakt és abszolút jelentőségű fogalomról alkotott képzeteknek is. 

VI. Európa újraépítése gazdasági, szociális és politikai téren ad megoldandó feladatokat.

A legsürgősebb a gazdasági újjáépítés, és ez már folyamatban is van. A liberális összevisszaság helyére tervszerű irányításnak kell lépnie. Alapjában itt már csak arról van szó, hogy a Németországban megvalósított és bevált gazdasági rendszert az új Európára is kiterjesszék. 

Az egyes országok részéről kényszerrendszabályokkal fenntartott autarkikus elkülönüléssel szemben [annak helyére] tervszerű, egymást kiegészítő gazdasági rendnek kell lépnie.

A gazdasági újjáépítésnél a szociális átalakulás még fontosabb. A szociális gondolat az alappillére, mintegy hitbeli ereje az új Európa mozgalmának.

A munkanélküliség, a tömegnyomor és a kíméletlen kizsákmányolás helyébe az egyeseknek és a közületeknek szociális kötelességteljesítése kell, hogy lépjen.

Mindennek a végrehajtására egy hatalmas mozgalomra van szükség, mely a nevelő munkát végezné. A német vezetés irányítaná ezt a mozgalmat, és segítené feladata megoldásában.

VII. És itt elérkeztünk a politikai berendezkedés kérdéséhez.  

Hitler 1936. március 3-án a Reichsrat-ban tartott beszédében még azon az állásponton volt, hogy amiként a nemzetiszocializmusnak a gyűlöletes osztályharc-teóriát Németországon belül egy magasabb értelem szellemében sikerült megoldani, miért ne lehetne ugyanezt elérni egész Európára vonatkozóan. Ez másként azt is jelenti, hogy miért ne lehetne a német nemzetiszocializmust egész Európában bevezetni. Később azonban a felfogás megváltozott, és olyan kijelentések hangzottak el, hogy a nemzetiszocializmus nem exportcikk. Ezzel szemben is vannak viszont tények. Ilyen például az, hogy Seyss-Inquart birodalmi biztos Hollandiában nemrégiben életbe léptette az egypártrendszert, és ennek folytán Hollandiában csak a holland nemzetiszocialista pártnak van joga politikai életet élni.    

Az új európai átalakulás - hangsúlyozzák német részről - nem egy az örök béke fogalmával. A német fegyvereket nem lehet a lomtárba tenni, mert az átalakulás nagy munkájánál is szükség van a készenlétben álló hadseregre, de az átalakulás után is szükség lesz arra, mert csak a német fegyverek biztosíthatják, hogy az új Európa gazdasági, politikai és szellemi téren zavartalan, gyümölcsöző munkát fejthessen ki. Németország nem mint egy éhes imperializmus akar beavatkozni az élettérbe vont nemzetek ügyeibe, hanem mint vezető és irányító állam, építő és alkotó munkát akar kifejteni.  

VIII. Hogy az ún. új európai élettérbe milyen területek és mely államok fognak tartozni, erre nézve német forrásmunkák kellő tájékoztatást nem nyújtanak. Ezt nyilván a háború fogja eldönteni.

Vannak azonban államok, amelyek máris benn vannak a német élettérben. Ausztria, Csehország sorsa eldőlt. Előreláthatólag ugyanez a sors vár Hollandiára, és talán Belgiumra is. Lengyelországra nézve azt állapították meg, hogy önálló állami életre képtelen, de ettől eltekintve is Németország egyszer s mindenkorra biztosítani kívánja magát a kelet felől jövő veszélyek ellen. Szlovákia mint önálló alakulat a német birodalom védelme alá helyezte magát. Míg Lengyelország vezetését teljesen átvette a német közigazgatás, addig Szlovákiában csak az állami és gazdasági élet kiépítésére szorítkozik. 

Az a döntőbírói szerep, amelyet Németország Olaszországgal együtt Dél-Európában betöltött, jelenti a döntőbíróságnak önmagukat alárendelt államok részéről a német vezetésnek az elismerését.

1938 novemberében Magyarország és Szlovákia, 1940 augusztusában Magyarország és Románia között kellett a döntőbíróságnak a határkérdéseket tisztázni. 

Románia egyidejűleg a belső politikai változásokkal kapcsolatban is elismerte és elfogadta a német vezetést, és kötelezte magát egy, az eddigitől eltérő állami és népi élet kezdeményezésére.

Német kívánságra úgy Magyarország, mint Románia a német népi kisebbségek védelmére és jogainak biztosítására szerződésileg kötelezettséget vállalt, és feloszlatták a Nemzetközi Duna-Bizottságot, melyben a nyugati demokráciák döntő szerepet vittek. 

Bulgária kötelezte magát, hogy részt vesz az új Európa felépítésében. Horvátország szintén elfogadta a német vezetést.

IX. Az elmondottak után foglalkoznom kellene azzal a kérdéssel, hogy vajon hogy fogadják az érdekelt nemzetek az új Európa, illetve a német nagytérség gondolatát. 

Erről azonban nem sokat mondhatok, mert az államok egy részének a kormányai és államfői elmenekültek hazájukból, és a távollévők véleménye nem lehet irányadó; az itthon maradottak legtöbbjének viszont a háborús állapotoknál fogva nincs meg a lehetősége a szabad eszmecserére és nyilvános állásfoglalásra. A hallgatás tehát ezúttal nem tekinthető beleegyezésnek, inkább tagadásnak, mert a helyeslő állásfoglalás lehetősége inkább megvan.

Talán az egyetlen, aki a nem ellenséges külföldön a kérdéssel a nyilvánosság előtt behatóan foglalkozott, a katolikus egyház feje: XII. Pius pápa, aki karácsonyi üzenetében negatív formában pontokba foglalta mindazt, ami a nemzetközi rend helyreállításának és a tartós és igazságos békének az előfeltétele. Nem szabad:

• a nemzetek szabadságát és integritását megsérteni,
•  a nemzeti kisebbségeket elnyomni, 
• a gazdasági erőforrásokat és közhasználatra szolgáló nyersanyagokat másoktól elvenni,
• totális háborút viselni és féktelenül fegyverkezni,
• a vallást és az egyházat üldözni.

Óva int a pápa attól, hogy akik a háborús győzelem babérjaival való megkoszorúztatásukat várják, és a világnak új rendet akarnak adni, a maguk elképzeléseit rákényszerítsék az emberiségre, a józan ész, az önmérséklet, az igazság és az emberiesség ellenére, mert ez esetben nem kis meglepetésükre megcsalt remények és elvetélt tervek töredékei között fogják találni magukat. 

X. Nálunk Magyarországon az új Európa eszméje terjed, de nem hódít. A kérdés mibenlétével nagyon kevesen vannak igazán tisztában. A sajtó, a parlamenti szónokok foglalkoznak ugyan az új Európa kérdésével pro és kontra, de közhangulatot kialakítani eddig nem sikerült. 

Vannak harcias szószólói a gondolatnak, akik azt kívánják, hogy ne várjuk be az eseményeket, hanem menjünk azoknak elébe, mert attól függ az új Európában Magyarország helyzete, hogy milyen buzgóságot, és milyen készséget mutatunk az új eszmék befogadása és megvalósítása tekintetében.

Újévkor a rádió egyik leventefélórájában hallottam egy beszédet, amelyben a szónok arra figyelmeztette a leventéket, hogy ők az új Európa gyermekei. Ugyanazon időben az egyik német sajtóorgánum megdicsért bennünket, hogy lassan kezdjük feladni az eddig követett egocentrikus irányt, és kezdünk belenevelődni at új európai rendbe. Aggodalmas hangok is csendülnek fel. Magyarország hercegprímása karácsonyi szózatában hangsúlyozza, hogy: 

„Krisztus csak egy egyetemes egyházat alapított, de nem hirdetett egyetemes nemzetet, hanem külön nemzeteket, amelyektől csak azt kívánja, hogy testvéri szeretetben éljenek egymás mellett. (...) Becsüljük meg magyar nemzetünket, mégpedig abban a formában, amelyben azt az isteni gondviselés kialakította, fenntartotta, és [a]hogy első szent királyunk megszervezte. (...) Senki kedvéért és semmiért le ne mondjunk nemzetünk magyarságáról és függetlenségéről. (...) Azért akármilyen új rendezés következik is a mostani világégés után, mi magyarok semmiféle nemzetköziséget be ne fogadjunk, és azzal most se kacérkodjunk, akármilyen oldalról, és akármilyen tetszetős világnézeti, vagy területi elnevezés alatt is iparkodnak bennünket megtéveszteni, vagy ezeréves magyar szervezetünkről eltántorítani. (...) Hazánk nem lehet sem valami meghatározatlan földrajzi fogalom, sem pedig valami nemzetek feletti nagy európai közösségnek, mint egésznek kiegészítő része, hanem csak független Magyarország, amilyen ezer éven keresztül volt.” 

Mi késztette a hercegprímást arra, hogy aggodalmainak ennyi nyomatékkal kifejezést adjon, és hogy voltak-e tárgyi okai, erre nézve nincsenek adataim. 

A költségvetési megajánlási vitában múlt év decemberében Bárdossy László miniszterelnök is kifejtette álláspontját:

„Abban mindnyájan egyek vagyunk, hogy egy boldog, erős, kiegyensúlyozott, tiszta erkölcsi alapokon nyugvó, a közösségi elvet mindenekelőtt előtérbe helyező Magyarország számára kell ezeket az új életformákat a magunk sajátossága szerint, és ezeknek megfelelően kialakítani. És ezt az új Magyarországot úgy kell beillesztenünk Európa új rendjébe, ahogyan ez önálló és független magyar államiságunk érdekeinek és Duna-völgyi történelmi missziónknak megfelel.”

XI. A miniszterelnök nyilatkozatát újabb nyilatkozata követte, amelyet legutóbb a Ribbentrop német külügyminiszter tiszteletére rendezett estebéden mondott el, amelyben hangoztatta, hogy a magyarságot történelmi hivatásának, és az ebből folyó kötelességének teljesítésére népi ereje és nemzeti függetlensége teszi képessé. „Nemzeti erőinkre és függetlenségünkre támaszkodva, teljes tudatában vagyunk kötelességeinknek, melyek teljesítését egy új és igazságos Európa elvárja tőlünk” - mondta a miniszterelnök. Majd igyekszik megnyugtatni a közvéleményt, amikor arra hivatkozik, hogy a nagy német birodalom vezérének és kancellárjának hozzá intézett és felejthetetlen szavai szerint az új Európa „független államok baráti és békés együttműködésében fog megvalósulni”.

A felvetett kérdésre a német külügyminiszter sem igent, sem nemet nem mondott. Ehelyett a Völkischer Beobachter a következő reflexiókat fűzte Ribbentrop budapesti látogatásához: 

„A magyarok felismerték, hogy az erős kézzel irányított nagytérségben egyéniségük mit sem veszít, és hogy saját lényük felemelkedését és valamennyi nemzet közös alkotó tevékenységét várhatják az élettérben, amely fenntartja és védelmezi őket.”

Bárdossy miniszterelnök Ciano olasz külügyminiszternek is megmondja egy héttel később, hogy törhetetlenül bízunk abban az új világban, mely megvalósítja a független nemzetek testvéri együttérzését, de ez alkalommal is némaság volt a felelet. Ezen azonban nem kell kétségbeesni, mert sohasem tudhatjuk, hogy a diplomácia nyelvén a beszéd vagy a hallgatás jelent-e igent vagy nemet.

Azok az alapelvek, amelyeket ismertettem - német álláspont szerint - nem változtathatatlanok, és nem is alkalmazhatók egységesen minden esetben és minden nemzetre nézve. Az idők, az események egészen új irányokat szabhatnak. Ez azonban ne jelentse, hogy szótlanul figyeljük azt a lázas építő munkát, amely meg akarja teremteni az új Európát. Az eszmék tisztázása és az őszinte véleménynyilvánítás csak használhat az ügynek.

Nálunk az új Európa kérdésében, mint már említettem, közhangulat még nem alakult ki, de a kérdés iránt közelebbről érdeklődők között sem jött létre egységes álláspont.

Az egyik oldal túltengő szolgálatkészségében a robogó vonatra akar felugrani. A másik véglet a teljes negáció, vagy a teljes nemtörődömség. A középúton haladók mielőtt felülnének a vonatra, előbb megkérdik, hogy az merre megy, mi az útiránya?   

A túlzók számára csak az a fontos, hogy majdan hivatkozhassanak rá, hogy ők voltak az elsők, akik a nemzetiszocialista gondolatot maradék nélkül magukévá tették. 

Ez azonban nem kizárólagos magyar jelenség. Európa legtöbb államában vannak politikai csoportok, melyek lelkiismeretfurdalás nélkül ráígérnek a nemzet hivatalos képviselőire.

Nem hisszük, hogy a baráti nemzetek vezetői előtt a felkínálkozóknak nagyobb legyen a becsületük, mint azoknak, akik az új eszméket előbb alaposan megvitatják, és befogadás előtt mérlegre teszik.

XII. Hogy az új Európában milyen lesz Magyarország helyzete, erre kellő támpontunk nincs.

Magyar részről több ízben hallottuk azt a kijelentést, amit a sajtó is átvett, hogy Magyarországnak különös vezető szerepe lesz a Duna-medencében. Lehet, hogy az illetékesek erre nézve kaptak bizalmas közlést, azonban ilyen értelmű nyilvános kijelentés a baráti államok részéről tudtommal nem hangzott el, legalábbis ennek nyomát nem találom. Ellenben tény, hogy az eddigi diplomáciai aktusoknál és a beszédekben Magyarország mindig egy sorban és egy rangban szerepelt Szlovákiával, Bulgáriával, Romániával és Horvátországgal. Legfeljebb az államok sorrendjében volt változás.   

Márpedig az a lényeg, hogy milyen hely illet meg bennünket az új alakulatban.

A kialakuló élettérben paritásos közösségről nemigen lehet szó, tehát lesznek, akik parancsolnak, és akik engedelmeskednek. Az a kérdés, melyik táborba fogunk tartozni, vagy legalábbis melyik szerepkörhöz esünk közelebb. Mert másképp látja a világot, aki parancsol, és másképp, aki engedelmeskedik.

Mindenekelőtt ismerni kellene az új Európának, mint új államalakulatnak a terveit. Egy nagy egységes birodalom, unió, vagy szövetség van-e készülőben. Lesz-e az új alakulatnak írott alkotmánya. Vagy csak nagyhatalmi irányítást és felügyeletet kapnak a nemzetek? Alkotmányos úton fog-e mindez létrejönni, vagy parancs útján. Az új alakulatnak mi lesz a neve. Önálló független nemzetek maradunk-e, vagy tagállamok. Egyforma jogállásuk lesz-e a nemzeteknek, vagy érdemeik szerint különböző. Ezek a kérdések mind tisztázatlanok. 

Az alkotmányosságnak bármennyire is hívei vagyunk, azt mégsem tudjuk elképzelni, hogy az új Európa az érdekeltek szabad állásfoglalása alapján jöhessen létre. Sokkal mélyrehatóbb ellentétek vannak az érdekeltek között, semhogy azt ki lehetne egyenlíteni. 

Viszont a másik megoldási mód, hogy egyszerű paranccsal, vagy békediktátummal hívjuk életre az új Európát, megint elképzelhetetlen, és azzal a terhes következményekkel jár, hogy a parancsnak érvényt szerezni csak szuronyokkal lehet, és a rend fenntartásához állandó katonai készenlétre lesz szükség.

Ami mármost az új alakulatban a szuverenitás gondolatának az elhanyagolását illeti, tudott dolog, hogy mindenki a saját helyzetéből ítéli meg a mások dolgait. A gazdagnak furcsa látvány a szegény ember csökönyös ragaszkodása az ő rongyaihoz, a felnőtt embernek érthetetlen a játszadozó gyermek szinte irigységnek tetsző ragaszkodása az ólomkatonáihoz. Mindenki csak a maga szuverenitásával törődik, csak ennek látja az értelmét és létjogosultságát. Ezért van az, hogy az emberek lelkiismeretfurdalás nélkül tapossák el a maguk kis birodalmát építő hangyákat.

Tévednek azok is, akik azt mondják, hogy a gazdasági vagy a katonai önállóság feladása magában véve még nem jelenti a szuverenitás feladását. Vannak véglények, amelyek darabokra szabdalva is tovább élnek. A szuverenitás csak addig szuverenitás, amíg teljes egészében megvan, és az államot akaratkifejtési szabadságában senki és semmi sem korlátozza.

A szuverenitás egyes részeinek a feladása annyit jelentene, mintha a várőrség a vár egyik kapuját kitárná.

Hogy az új Európa alapelvei mennyire nem tisztázottak, arra jellemző, hogy [az] egyik szélsőjobboldali napilapunk egyik múlt évi vezércikkében a következőket írja:

„A közös élettér közös és együttes érdekek elszakíthatatlan kapcsolatát jelenti. A nemzeteknek tehát nincs szükségük olyan védpolitikára, mint eddig volt, mert ha ez a háború német-olasz győzelemmel végződik, Európában többé nem lesz háborút a nemzetek között.”

Kifejti a cikk, hogy német és olasz döntőbíráskodással fogják a felmerülő kérdéseket elintézni. Ezt a cikket azután egy másik sajtóorgánum súlyosan kifogásolta, a cikkből azt olvasván ki, hogy önálló magyar hadseregre nem lesz többé szükség.

A német alapelveknek a területre és határokra vonatkozó megállapításaira az a válaszunk, hogy a szuverenitás fogalmához tartozik, hogy egy területen csak egy nemzet akarata érvényesülhet. A terület és határ kijelölése elengedhetetlen. Egy nemzet csak a területtel együtt tud állami életet élni. 

A közösségi gondolat nem pótolja sem a határokat, sem a területet. De nem is remélhetjük, hogy más-más történelmi múlttal rendelkező, más természeti, gazdasági, égtáji, nemzetiségi, fahi összetételű nemzetek között összetartó közszellem és közösségi gondolat tudna kifejlődni. Az Egyesült Államoknál egészen más volt a helyzet, ott történelmi múlttal nem rendelkező népek egyesültek. Nem is volna kívánatos egy olyan egyesülés, amelyben a nemzeti különbözőségekből alakul a nemzeti géniusz, mely a nemzetek éltető ereje.

A nemzeteken belül sem tud a közösségi gondolat az elképzelt módon kifejlődni. A magyar ember például a közösségi gondolatot csak addig a mértékig fogadja el, amíg a közösködésnek gyakorlati értelmét látja. A községi, vármegyei, egyházi, stb. ügyeknek intézése, szociális intézmények létesítése és fenntartása eddig is a közösségi gondolaton alapult. Azonban a közösségnek az a formája, amely a közösségtől az intézkedés és parancsolás jogát elveszi, és csak az engedelmesség kötelességét hagyja meg, nem egyezik a magyar ember természetével. Egyébként is a népakaratnak részvétele a törvényhozásban, a képviseleti országgyűlés és általában az alkotmányosság sokkal közelebb áll a közösségi gondolathoz, mint a diktatúra.  

Ezért nincs értelme annak, hogy nálunk egyes politikai irányzatok a közösségi gondolat címén a totális állam gondolatát hirdetik és szorgalmazzák.

De nincs értelme annak sem, hogy azért, hogy az új Európában másokat megelőzve az első sorokban kapjunk helyet, a nemzetiszocializmust, mint ezt legutóbb a parlamentben javasolták - nemzetiszocialista részről - sürgősen vezessük be.

XIII. Figyelemreméltó jelenség, hogy újabban a nemzetiszocialista elveket valló politikusok [a] parlamentben és parlamenten kívül azt bizonygatják, hogy a magyar nemzetiszocialisták nem német nemzetiszocialisták, s ők kizárólag magyar érdekeket akarnak szolgálni.  

Ez a jelenség örvendetes bizonyítéka annak a belátásnak, hogy ebben az országban hatalomra törekedni csak magyar gondolatok hirdetésével lehet.

Azonban akármennyire is igyekeznek nyilasaink és nemzetiszocialistáink - nem tudom, mi a különbség közöttük - a félreértést maguk körül eloszlatni, magában az a tény, hogy ők nyilasok és nemzetiszocialisták, a közismert politikai előzmények után, a nemzet fiaiban is, de még inkább az ország határain kívül, azt a látszatot kelti, hogy Magyarországon is van a német nemzetiszocializmusnak előretolt hadállása, még ha tudjuk is, hogy legfeljebb megbízás nélküli ügyvitelről van szó.

Ezt a félreértést csak úgy lehetne eloszlatni, ha a különféle nyilas és nemzetiszocialista pártok helyett elnevezésben, külsőségekben, magatartásban, gondolatokban és személyi összetételben éppen olyan színtiszta magyar párt alakulna, mint amilyen színnémet a német nemzetiszocialista párt, és éppen olyan expanzív erővel szolgálják a magyar hagyományokat, a magyar fajiságot, a magyar szabadság, függetlenség és a magyar alkotmányosság gondolatát, mint amilyen mindenhová elhatoló és mindent átütő erővel szolgálja a német nemzetiszocializmus a németség fajvédelmét és a germanizáció világraszóló célkitűzéseit. 

A német nemzetiszocializmus ereje éppen abban van, hogy nem szalad külföldi példák, idegen külsőségek, programok után, nem akarják a szomszédok intézményeit átvenni, a német lélektől távol eső reformokat és berendezkedéseket meghonosítani, nem kacsintgatnak idegenbe, és nem onnan lesik a felkelő napot, hanem mindennek éppen az ellenkezőjét teszik, és kiközösítenek maguk közül mindenkit, aki nem akar százszázalékos német, és csakis német lenni.

Hangsúlyozni kívánom, hogy mindezt minden tendencia nélkül mondtam el. 

XIV. Előadásom végére értem. A magyar álláspontot igyekeztem összefoglalni a következőkben:

Az új Európát, mint az új európai nemzetek jobb jövőjét biztosító elgondolást, már csak a gondolat megvalósításán fáradozó baráti államokra tekintettel is, magunkévá tesszük, mégis abban a feltevésben, hogy a független és szabad Magyarország visszakapja mindazt, amit Trianonban elvettek tőle, és megkapja a Duna-völgyében azt a vezető szerepet, amely őt Európát évszázadokon át való védelméért, földrajzi helyzete és felülemelkedő szellemisége alapján megilleti.

Készek vagyunk közreműködni a független államoknak egy olyan szövetségében, amely a népeknek könnyebb megélhetést, a javak igazságos elosztását, a nemzetek között a békés érintkezést szolgálja, és a keresztény Európa kultúráját minden idegen befolyás és a barbarizmus minden fajtája ellen védelmezi.

Egy ilyen értelmű közösségtől áthatott új Európában a csonkaságából kiemelt, erői szabad kifejtésére képes Magyarország a közösségre nézve is jelentős gazdasági, szellemi és katonai erőt képviselne. 

Azoknak sem érdekük tehát, akik az új Európát megépítik, hogy Magyarországot méltatlan helyre szorítsák. Minthogy pedig hisszük és reméljük, hogy az új Európát fegyverbarátaink fogják megteremteni, nem pedig ellenségeink, hisszük azt is, és bízunk abban is, hogy Magyarország meg fogja kapni azt a helyet, amelyet az elmúlt világháború nagy véráldozataival, a jelenlegi hűségével, szolgálataival és az igazság alapján is kiérdemelt. 

*

Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1942  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés