| Update : Chris Augusta: Leviatán: Szörnyeteg vagy Gépezet? (2025) |
Chris Augusta: Leviatán: Szörnyeteg vagy Gépezet? (2025)
2025.06.10. 08:24
1651-ben Thomas Hobbes megjelentette a Leviatánt, a modern állam szükségességéről és természetéről szóló értekezését. A hatalom hagyományos formái megkérdőjeleződtek, és Hobbes azzal érvelt, hogy valamilyen transzcendens hatalom vagy „uralkodó” nélkül az emberek visszatérnének a „természeti állapothoz”, a „mindenki háborúja mindenki ellen” örökké tartó állapotába. Az ész által vezérelve az emberek „társadalmi szerződést” köthetnek, és átruházhatják a hatalmat erre a szuverénre, amely garantálhat bizonyos fokú stabilitást és biztonságot minden polgár számára.
Hobbes „Leviatánnak” nevezi ezt az uralkodót. Amennyiben mi, emberek racionális lények vagyunk egy racionális univerzumban, úgy a Leviatán az emberi ész alkotása. A Leviatán megalkotásával az eredeti Teremtő vagy „Mester” elméjét utánozzuk. Az ember „művészete” utánozhatja Isten „művészetét”. Isten racionális embert teremtett, mi pedig racionális Leviatánt alkothatunk: „Mert a művészet teremtette meg a NÉPKÖZÖSSÉGNEK vagy ÁLLAMNAK nevezett nagy LEVIATÁNT, ez pedig nem egyéb, mint mesterséges ember...”
Egy élő, lélegző király vagy császár helyett egy „mesterséges ember” fog uralkodni rajtunk, aki egyfajta „mesterséges élettel” rendelkezik. Hobbes a Leviatánt egy „automatához” hasonlítja, [olyan szerkezethez], amely „rugók és kerekek segítségével önmagától működik, mint például az óra”. A világegyetem egy gépezet, az ember is gépezet, ezért most mi is egy gépezetet fogunk létrehozni, amely vezethet és megvédhet minket. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem. Gyakorlatilag minden modern állam az ember alkotta Leviatán-gépezet különféle változataiból áll.
Hobbes-t gyakran - és kétségtelenül helyesen - a modern állam egyik nagy elméleti megalapítójaként ábrázolják. Gondolkodásának egy még radikálisabb aspektusát azonban hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Hobbes teljes vakmerőségét az mutatja meg, hogy a „Leviatán” szót a modern állam rendkívüli hatalmának felidézésére használja. A jámbor keresztény Hobbes nagyon is tisztában volt a Leviatánra vonatkozó bibliai utalásokkal, különösen a Jób könyvének vége felé található, nagyon ősi és Biblia előtti szakaszokkal. Isten a Leviatánra mutat (akit krokodilként ábrázolnak), hogy Jóbot arra kényszerítse, hogy mérlegelje hatalmának félelmetes nagyságát:
Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
Vajon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
Vajon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?
(Jób 41:1-4)
Jób megpróbáltatásainak és a hit dilemmájának egész ijesztő drámáját Leviatán Isten általi megidézése teszi érzékletessé. Isten kigúnyolja Jób és minden ember igényét arra, hogy megértse a valóság lényegi természetét. A Leviatán itt nem az Ő teremtményeinek észszerűségét, hanem azok elemi megismerhetetlenségét képviseli. Leviatán nem egyszerűen egy fenevad; Leviatán a Fenevad, az archetipikus Fenevad. Jób könyvében a Leviatán képviseli mindazt, ami ismeretlen és megismerhetetlen. A Leviatánt nem lehet megismerni vagy emberi elképzelésekkel korlátozni. Leviatán „a gőg gyermekei fölött király”.
A Jób könyvében megnyilatkozó Isten a Leviatánt használja hatalmának metaforájaként. A Leviatán univerzuma az Ő univerzuma. Ez a világ nem pusztán tele van fenevadakkal; ez [maga] a Fenevad. Azzal, hogy a Leviatánt egy géphez társítja, Hobbes nem pusztán kiterjeszti vagy módosítja a Leviatán jelentését, hanem teljesen meg is fordítja azt. Képzeljük el, hogy a „pestis” szót az egészség metaforájaként használjuk, vagy a „szikla” szót a törékenység szimbólumaként - ilyen világtörténelmi merészséget mutat Thomas Hobbes. Minket, gőgös embereket nem rajtunk kívül álló elemi erőknek, hanem az emberi leleményességnek kell megfékeznie.
A Leviatán jelentésének megfordítása nem kevesebbet jelent, mint magának az univerzumnak a megfordítását. A Szörnyeteg-Univerzumból a Gép-Univerzumba jutottunk. Ez az átmenet évszázadok, sőt évezredek alatt bontakozott ki. Volt idő, amikor az emberi lények úgy tapasztalták meg magukat, mint élő erők, amelyeket még nagyobb élő erők vesznek körül. Egy olyan univerzum résztvevői voltunk, amely telítve volt energiával, s amely egyik formát a másik után hozta létre. A korai keresztény korszakra nagyrészt elhagytuk a sok isten dinamikus, teremtő világát az egy igaz Isten teremtett világa javára. Hobbes idejében pedig a világegyetem egy távoli, de mindentudó órásmester által mozgásba hozott, hatalmas órának tűnt. Hobbes nyomán Isten, mint élő hatalom egyre inkább visszaszorult, hogy néhány évszázadon belül teljesen el is vessük Őt. Megállapítjuk, hogy ami megjelenik, az egyszerűen értelmetlen anyagi erők eredménye. A mai gépi univerzumban az órásmester vak.
A Szörnyeteg-Univerzumban a tudás egykoron a minket körülvevő erők költői leírásaiból állt. Maga Hobbes lekicsinyli a „pogány költőket”. A kibontakozó Gép-Univerzumban közös tudásunk abból áll, amit az ész és a tudomány módszertana feltár. Az átláthatatlan és megismerhetetlen élő erők univerzuma átadta helyét az átlátszó és megismerhető anyagi erők univerzumának. Szinte mindent, amivel a modern világban azonosulunk - az értelmünket és a tudományt, a technológiáinkat, a kormányzati formáinkat, a haladás iránti érzékünket és az egyéni jogainkat, stb. -, mélyen befolyásolja az a feltételezésünk, hogy a világ valamiféle gépezet, amelyet tetszésünk szerint alakíthatunk át. Gépi elménk mindenhol gépeket lát; még azt is megállapítottuk, hogy a vadállatok is egyfajta gépek. A Gépi gondolkodás [nem más, mint] a Gép-Univerzumhoz történő alkalmazkodás.
Miközben a Gép-Univerzumról alkotott ismereteink egyre részletesebbé és kifinomultabbá váltak, a Leviatán mint uralkodó számos iteráción ment keresztül, változó mértékű sikerrel és kudarccal. Manapság már minden és mindenki összekapcsolódik a digitális információk hatalmas elektronikus hálójában, amelyet feltehetően az ész és az örökös emberi fejlődés eszméi vezérelnek. Gépi elménk az összes kisebb Leviatánt egyetlen nagy globális Leviatánba kapcsolja össze.
A Leviatán mégis úgy viselkedik, mint egy vadállat. Úgy tűnik, elkerülhetetlen, hogy amikor róla beszélünk, akkor ne egy saját természettel és szükségletekkel rendelkező lény tulajdonságainak leírásához folyamodjunk. Láthatjuk, ahogy a Leviatán energiát szív magába, növekszik, és egy géppel ellentétben látszólag a saját érdekeit és hatalmát követi. A Leviatán féltékeny fenevadnak tűnik, amely állandóan óvakodik minden olyan entitástól, amely veszélyezteti a hatalmát. Általában úgy beszélünk róla, hogy „figyel”, „megragad”, „eltipor”, „felfal”, „uralkodik”... A Leviatán „megrág és kiköp minket”. Még a Leviatán apologétái is úgy beszélnek róla, mintha jótékony teremtmény lenne, aki megvéd és gondoskodik rólunk. Hobbes tehát kezdettől fogva tévedett? A Leviatán vadállat-e vagy egy gép? Vagy, ami ennél is lényegesebb, egy fenevad vagy egy gép univerzumában élünk-e?
A „vadállat” és a „gép” szavak egyaránt metaforák. A valóság egyes aspektusait írják le. Minden metafora analógia - azt mondják, hogy egy dolog olyan, mint valami más; egyfajta összefüggést erősítenek meg. Ezek emberi értelmezések, de mi, emberek hajlamosak vagyunk összekeverni a valóságról alkotott értelmezéseinket a valósággal. Elfelejtve a nyelv metaforikus és költői természetét, mi emberek hajlamosak vagyunk a babonára és a bálványimádásra.
A Szörnyeteg-Univerzumban a babona abban nyilvánul meg, hogy a költői képzeletünk által generált szavakat és történeteket összekeverjük magával a valósággal. Idővel a metaforák elveszítik az életerejüket, és valóban hajlamosak a babona formáivá válni. Hobbes nevetség tárgyává tette a „pogány” társadalmakat a „démonokról szóló meseszerű tanokkal”, amelyek nem mások, mint bálványok vagy „puszta agyszülemények amelyeknek nincs saját, [az emberi képzelettől megkülönböztethető] valódi természetük”. Egy metafora szó szerinti értelmezése egyet jelent a metafora megsemmisítésével.
A Gép-Univerzum hajlamos az önnön babona- és bálványimádatra. A „gép” szó görög etimológiája „szerkezetre” utal; egy ember által készített eszközre vagy technológiára, mint amilyen például egy kalapács, egy edény, egy csónak, stb. A Szörnyeteg-Univerzumban egy eszközről vagy technológiáról azt feltételezték, hogy a természet utánzata, de azt is megértették, hogy minden eszköz korlátozott, mivel a természet az emberi ellenőrzésen kívül eső erőkből áll. Prométheusz biztosíthatott ugyan az embereknek technológiákat, de mindig csak Zeusz haragjának előhívása árán.
Amint áttértünk a Gép-Univerzumra, már ragaszkodunk ahhoz, hogy mi, emberek nem egyszerűen csak néhány szerkezetet irányítsunk, hanem az egész természet átalakíthassuk szerkezetté. A gép nem egyszerűen olyan, mint a természet; a gép maga a természet, vagyis a gép olyan, mint a gép [a machine is like a machine]. A gép szó most elveszíti metaforikus tulajdonságait; szó szerintivé válik, babonává, az elme bálványává. Amikor az egész természet emberi irányítás alatt álló szerkezetté válik, elveszítjük a metaforikus, költői gondolkodás képességét. Nemcsak a babona és a bálványimádás világába lépünk be, hanem egyúttal a hübrisz világába is. Prométheusz felszabadul, Zeusz pedig eltűnik.
A metaforikus gondolkodásra való képtelenségünk abban nyilvánul meg, hogy a valóság egyes részeihez ragaszkodunk, de képtelenek vagyunk az egészet látni. A Leviatán logikájába leginkább belefeledkező emberek gyakran azok, akik egyúttal a leginkább vaknak bizonyulnak saját gépi gondolkodásuk korlátjaival szemben. E „büszkeség gyermekei” számára a valóság töredékekből áll, és minden problémát a töredékhalmaz valamely szakértőjének kell megoldania. A gépi elmék más, bajba jutott emberi lényekre tekintenek, de nem látják a saját egyedi integritásukkal és teremtő erejükkel rendelkező társaikat. Inkább az adatok apró konfigurációit látják, amelyek valamilyen bütykölést, manipulálást, mérnöki munkát igényelnek. A töredezett elmék csak töredékeket látnak.
Itt és most világtörténelmi irónia nyilvánul meg: éppen a Gép-elmék Gépi-gondolkodásmódja az, amely elősegíti a növekedést és a hatalmat, noha nem a Gép-Leviatán, hanem a Szörnyeteg-Leviatán növekedését és hatalmát. Azok közülünk, akiket nem nyelt el teljesen a Leviatán, most megfigyelhetik, hogy a széttöredezett Gép-elmék millióinak erőfeszítéseiből miként emelkedik ki egyetlen nagy Szörnyeteg. A Leviatán, az egészet szemlélve, kevésbé viselkedik úgy, mint egy szabályosan működő Gép; inkább olyan, mint egy kifürkészhetetlen, emberi irányításon kívül eső Szörnyeteg.
A Leviatán egy hatalmas energiakonfiguráció, amely a kisebb formák könyörtelen elnyelésével egyre növekszik és burjánzik. Az ember végtelen fejlődésről alkotott elképzelései táplálják. Adattá válni annyi, mint emészthetővé válni. A Leviatán feltételezett emberi urai valójában a Leviatán szolgái. Legjobbjaink és legokosabbjaink azt állítják, hogy a Leviatán jótékony, de ők maguk is hajlamosak elvonatkoztatni a felhatalmazott Fenevad brutális következményeitől. Tevékenységében a Leviatán közömbösnek, sőt kegyetlennek tűnik, miközben összezúz és felfal mindent, amire szüksége van: szétdarabolja az egyéni elméket, feloldja a társadalmi kötelékeket, és felforgatja egész nemzetek integritását. Miből gondoljuk, hogy mi, emberek, mi, az energia konfigurációi, immunisak vagyunk arra, hogy egy nagyobb konfiguráció elnyelje őket?
Úgy tűnik tehát, hogy soha nem hagytuk el igazán a Szörnyeteg- Univerzumot. Az örökké önmagát teremtő/önpusztító univerzum tovább hömpölyög, teljes közömbösséggel viseltetve az emberi felszabadulásról és hatalomról szőtt fantazmagóriák iránt. Évezredeken át egy nagyobb hatalmakkal rendelkező univerzum résztvevőinek ismertük el magunkat, aztán meg évszázadokon keresztül nem. Gépi elménk, minden leleményessége és okossága ellenére, mindig is a rajtunk kívül álló erőknek volt és van alávetve. Soha semminek sem voltunk ex nihilo alkotói. Mindig is résztvevők voltunk, akár tudtunk róla, akár nem. Történelmileg nem a szisztematikus gondolkodók, hanem a nagy költők értették meg legjobban, hogy óvakodnunk kell a rajtunk kívül álló erők fennmaradásától.
Vajon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
Vajon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?
(Jób 41:3-4)
A nagy fenevadak megeszik a kis fenevadakat. A Leviatán felfalja azt, amit el kell fogyasztania ahhoz, hogy növekedjen és fenntartsa magát. Ha ez így van, akkor talán feltehetjük a kérdést: Miért etetjük továbbra is?
Pongrácz Alex fordítása
*
Chris Augusta: Leviathan: Beast or Machine? In Voegelin View.
*
Illusztráció: Jób meglovagolja a Leviatánt a démonokból és kínzókból álló menet előtt. Metszet M van Heemskerck nyomán, 1559
|
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
