A fentiek validitását egyáltalán nem tompítja az az államelméleti alapkérdések körében tisztázandó probléma, hogy a „tudományos szocializmus” államelhalást vizionáló kánonja, majd a jogállami paradigma sikerét követően a hazai felsőoktatás kínálati oldalát nagyban tematizálni képes katedraliberálisok tevékenysége következtében bekövetkezett az államtudományok, illetve az annak speciális részterületét képező államelméleti diszciplína átpolitizálása, eszmei-világnézeti princípiumok által történő foglyul ejtése. (A történeti hűség kedvéért tegyük ugyanakkor hozzá, hogy a főként angolszász megalapozottságú, az államot lehetőség szerint eliminálni igyekvő liberális doktrínák nem minden esetben bizonyultak terméketlennek a magukat „konzervatívként” aposztrofáló gondolkodók tekintetében sem. Ők azok, akik a klasszikus liberalizmus képviselőinek és a „politikai szkepszis tengerentúli képviselőinek” ácsolnak piedesztált, s az angolszász országok liberális társadalompolitikai krédóját par excellence igazságként interpretálják. [1])

Nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy e paradigma hirdetői lelkesen száműznék az egész államot, s vele együtt az államelméletet is egyfajta Prokrusztész-ágyba. Plasztikusabb metaforával élve: e kurzus képviselői fáradhatatlanul munkálkodnak azon, hogy a Leviatánt, „mint más szauruszokat és masztodonokat, természetvédelem alá helyezzék, és muzeális dologként «az állatkertben közszemlére tegyék»”. [2] Ismert, hogy a liberalizmus a homo oecenomicus eszményének piedesztálra emelésével párhuzamosan az államhatalommal szembeni politikai harcot már évszázadokkal ezelőtt meghirdette, majd kiszélesítette, és módszerek egész garmadáját dolgozta ki annak érdekében, hogy „az államhatalmat az individuális szabadság és a magántulajdon védelme érdekében korlátozza és ellenőrizze, hogy az államot »kompromisszummá«, az állami intézményeket pedig egyfajta »szeleppé« tegye.” [3] A globális kapitalizmus körülményei közepette e dezetatizációs offenzíva törekvéseit már az egész szuperstruktúra derékhada is megtámogatta, [4] ellentmondást nem tűrően hirdetve és kényszerítve ki a szabadpiaci mechanizmusok állítólagos hasznosságáról és jóságáról kialakított, dogmatikussá merevített tanokat. (S bár a neoliberális tanokat azok propagálói Magyarországon hivatalosan csak az 1989-1990. évi közjogi változásokat követően kezdték el a gyakorlatba adaptálni, e doktrínák meglepő módon már a kádári államszocializmus égisze alatt ki- kikezdték az akkor éppen uralkodó narratívát. [5])

Az 1970-es dekádtól virágzásnak induló hiperglobalista szakirodalom e törekvésekhez idomulva igazán nem szűkölködött a markáns értékítéletekben, amennyiben a nemzetállami szuverenitás „feleslegességéről” kellett értekeznie. A nemzetállamok ekként válhattak e megközelítésben a „nosztalgikus képzelgések tárgyaivá”, a „világgazdaság rendellenesen működő szereplőivé”, a nemzetgazdasági erő „különösképpen értelmét vesztetté”, az állami funkciók pedig privatizálandó „árucikkekké”. [6] Emellett némely szerző hasonló sorsra kívánta kárhoztatni az államelméletet is: annak hangoztatása, hogy az államelmélet kiüresedett, atavisztikussá vált, és az enyészet állapotába került, bevett gyakorlattá vált a mainstream tudományos szféra berkein belül. Jakab András „figyelmeztetése” – mely szerint a „politikai veszélyekre” tekintettel nem kellene kutatni az államjelenséget, és a „benne rejlő demokráciaelőtti és alkotmány-államellenes elemek” miatt az európai és magyar tudományos közösségnek tartózkodnia kellene az általános államelmélet művelésétől [7]  – meghökkentőnek tűnhet bár, de e kánon egészét tekintve semmiképpen sem atipikusnak. S ha már az államot nem is lehet „végképp eltörölni”, hiszen szervezett közhatalomra mégiscsak minden körülmények között szükség van, úgy e kurzus szerint legalábbis annak kimondására kell szorítkozni, hogy „az állam létezik, az államelmélet elenyészik” – azaz „az állam létezéséhez és működéséhez nincs szükség államelméletre, legalábbis mifelénk”. [8] Ha pedig a bonckés az államelmélet „corpusán” sem hatolna át, legfeljebb annak „átfazonírozásával” kell kísérletezni – e furcsa processzus eredményeként született meg a Bódig Mátyás és Győrfi Tamás nevével fémjelzett, s már a címében is az egyik liberális állameszményt piedesztálra emelő, tehát olvasatunkban értékelkötelezett  államelméleti munka. [9]

Az állammal és az államelmélettel szembeni kihívások gyakorta bizonyultak ugyan elementáris erejűnek, azonban a szervezett közhatalom és az állam elmélete – mondhatjuk – egyaránt immunisnak bizonyult a neoliberális offenzívával szemben, s a defenzíva évei után sikeres „ellentámadásba” lendült. A napjainkig rendkívül népszerű „állam visszaszorulása/visszaszorítása” értelmezési kánon helyett véleményünk szerint már a globális folyamatok 2008 előtti fázisának érzékeltetésére is észszerűbbnek tűnik inkább az állami feladat- és hatáskörök újragondolásáról beszélni.  A 2008-ban kitört globális gazdasági és pénzügyi válság következtében pedig a politikai vezetők számos országban – köztük a nyugat-európai államokban is – arra irányuló határozott lépéseket tettek, hogy visszavegyék korábbi pozícióikat a nem egyszer transznacionális háttérrel rendelkező gazdasági erőközpontoktól. Mindez szükségszerűen vezetett az erős állam – alkotmányos korlátok formula kimondásához és érvényesítéséhez. [10]

Ennek az államelméletre ható tudományos leképeződése pedig véleményünk szerintünk abban áll, hogy az említett gazdasági és pénzügyi válság hatására az állam szerepét illetően sokak szemében revideálódtak a korábbi neoliberális tanok. Ha úgy tetszik, az állam boncolásra bekészített teteme Rejtő Jenő Ellopott futárjának hőséhez hasonlóan egyszer csak felült, és a mutatóujját „figyelmeztetően kinyújtva” így szólt: „Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam.”

A kortárs államelméleti munkákban ekként már bőségesen találkozhatunk olyan megoldási javaslatokkal, amelyek szembemennek az évtizedeken keresztül érvényesülő neoliberális dogmákkal, és az állam új típusú szerepvállalását vetítik előre. Az államelméleti gondolkodás ennek köszönhetően olvasatunkban komoly változásokon esett át, ami azonban – akárcsak a demokrácia Robert Michels megközelítésében [11] – elképzelhetetlen lett volna számottevő szervezés nélkül. E szervezés valóságos tudománytörténeti fordulatot [12] implikált, amikoris létrejött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, újraértelmezve az államtudományok, s ennek részeként az államelmélet helyét, német mintára útjára indította az államelméleti alapkutatások égisze alatt megjelenő könyvsorozatot, és Cs. Kiss Lajos vezényletével elkezdte kidolgozni az ún. reflexív államelmélet szisztémáját.

Akármilyen kanyart is vegyen az államelméleti gondolkodás fejlődési iránya a jövőben, Max Webernek a kutatások állandó megújulására vonatkozó megállapítása, miszerint „vannak tudományok, amelyeknek örök ifjúság jutott osztályrészül”, [13]  feltétlenül igaznak látszik az államelméleti diszciplínára is.

Pongrácz Alex

*

[1] Czopf Áron: A posztkonzervatív állapot. In Magyar Szemle, 2024/1-2. szám, 44.

[2] Schmitt, Carl: Die Leviathan in der Staatslehre des Thomas Hobbes: Sinn und Fehlschlag eines politischen Symbols. Hanseatische Berlagsanstalt, Hamburg, 1938. 125. Idézi: Cs. Kiss Lajos: Egy keresztény Epimétheusz. In Schmitt, Carl: A politikai fogalma. Válogatott politika- és államelméleti tanulmányok. Ford.: Cs. Kiss Lajos. Osiris – Pallas Stúdió – Attraktor, Budapest, 2002, 274.

[3] Schmitt: i. m. (2002), 48.

[4] Erre nézve ld. Szigeti Péter: Világrendszernézőben. Globális „szabad verseny” – a világkapitalizmus jelenlegi stádiuma. Napvilág Kiadó, Budapest, illetve Pongrácz Alex: Nemzetállamok és új szabályozó hatalmak a globális erőtérben – avagy megszelídíthető-e a globalizáció? Dialóg Campus, Budapest, 2019.

[5] Ld. Antal Attila: Chicago a Dimitrov téren. Neoliberalizmus a Kádár-rendszerben. Napvilág Kiadó, Budapest, 2021, illetve Békés Márton: Nemzeti maximum. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, Budapest, 2025, 279-284.

[6]  Mindezekre nézve lásd pl. Ohmae, Kenichi: The End of the Nation State. The Rise of Regional Economies. Harper Collins Publishers, London, 1995; Vernon, Raymond: Sovereignty at Bay. The Multinational Spread of U. S. Enterprises. Basis Books, New York, 1971; Friedman, David D.: The Machinery of Freedom. Guide to a Radical Capitalism. Open Court Publishing Company, Chicago, 1973; Nozick, Robert: Anarchy, State and Utopia. Basic Books, New York, 1974.

[7]  András Jakab: Staatslehre – eine deutsche Kuriosität. In Schönberger, Christoph (Hrsg.): „German Approach”. Staatsrechtslehre im Wissenschaftsvergleich. Fundamenta Juris Publici 4. Mohr Siebeck Verlag, Tübingen, 2015, 78-121., különösen 119-121. Idézi: Cs. Kiss Lajos: Államelméleti helyzetkép. In Államtudományi Műhelytanulmányok, 2017. évi 6. szám, 17.

[8] Cs. Kiss: i. m. (2017), 12.

[9] Bódig Mátyás – Győrfi Tamás (szerk.): A mérsékelt állam eszméje és elemei. I. Elmélettörténet. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002.

[10] Stumpf István: Erős állam – alkotmányos korlátok. Századvég Kiadó, Budapest, 2014.

[11] Michels, Robert (1911): Political Parties. Free Press, Glencoe, 1958, 25.

[12] Cs. Kiss Lajos szófordulata. Cs. Kiss: i. m. (2017), 21.

[13] Weber, Max: Gesammelte Aufsätze zur Wissenschaftslehre. J. C. B. Mohr (Paul Siebeck) Verlag, Tübingen, 1922, 206

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés