Az orosz, olasz és német példák azt bizonyítják, hogy a nagy átcsoportosítások mindig csak egy új elit vezérkarával valósíthatók meg. Az új elit kérdése így Magyarországon is egyike a legsúlyosabb problémáknak. Súlyos az ország szempontjából csakúgy, mint a régi elit, a történelmi osztályok, illetőleg a történelmi arisztokrácia szemszögéből nézve. Ma, amikor Olaszországban csakúgy, mint Németországban a természetes kiválogatás élettani törvényéből politikai és államépítési program lett, amikor mindenütt az egyén és a faj biológiai irányítását igyekeznek fő célul elfogadtatni, akkor felmerül a kérdés: milyen helye van az új Magyarországban annak a nemességnek, amelyet a történelem tett legitimmé a magyar arisztokráciának? Milyen kapcsolatban van - és milyen kapcsolatai lesznek - a másik arisztokráciával, a magyar parasztsággal? Milyen termékeny együttműködés lehetősége nyílik meg számára a középosztállyal? Röviden: milyen helyet foglal el a magyar arisztokrácia a fokozatosan megújuló nemzettestben?

*

Világviszonylatban is probléma lett a természetes kiválasztódás következtében létrejövő új elitnek, s az úgynevezett történelmi arisztokráciának találkozása. Hiszen az úgynevezett »névtelen tömegek« legfőbb célja, úgy látszik ,egy új arisztokrácia, egy új szellemi vezérkarnak a kitenyésztése. Ne felejtsük el, hogy »a vezér gondolata« Oroszországból indult el, ahol Lenin egy százötvenmilliós birodalom korlátlan diktátora volt - s bármennyire paradoxonnak is hangzik, végeredményében arisztokratikus uralmat honosított meg. De nemcsak az állami teljhatalom korlátlan birtokosaképpen jelentkező vezér mutat a természetes kiválasztódás modern fejlődésére, hanem az az új arisztokrácia is, mely például Oroszországban a kommunista párt tagjait a többi rétegek fölé emeli, mint igazi »kiválasztottakat«. Ne felejtsük el, hogy a 150 milliós birodalomban még ma is egy 1.700.000 főnyi »elit« - a kommunista párt - birtokolja az államhatalmat. Jellemző ennek a pártnak - és minden teljhatalmú pártnak - arisztokratizmusára, hogy minden évben egy újabb kiválasztódási folyamatot indít meg, s nagytakarítást végez a tagjai között.

Több-kevesebb változatában hasonló folyamatot látunk az olasz és német példákban is, ahol már a vezéri elv állambölcseleti fundamentum lett. A vezér mellett - akár Führernek, akár Duce-nak hívjuk - kialakul egy elit, melyre a központosított hatalom támaszkodik, és amely másrészről az államhatalom gyakorlója és élvezője. Egészen természetesnek látszik, hogy a legjobbak uralma - magyarul ezt jelenti az »arisztokrácia« szó - a modern államépítés és nemzetformálás alapfeltétele.

*

Vitathatatlan, hogy a modern államfejlődés végső soron arisztokratikus berendezésű. A »legjobbak uralma« a végcél mindenütt, s az egyes kimagasló személyiségek hatalma a végletekig felfokozott jelentőséget kap. Új arisztokrácia, új elit, új vezetőosztály van kialakulófélben, amely a réginél sokkal nagyobb hatalommal és előjogokkal rendelkezik.Oroszországban csak a kommunista párt tagjainak van joguk olcsó élelmiszerekre és nagyobb mennyiségekre. Németországban a rohamcsapatok tagjai nem egyszer soha nem remélt előnyös elhelyezkedésre találtak. A példák felsorolását még sokáig folytathatnók.

Ezen lehet sajnálkozni, ezzel a jelenséggel elméletileg lehet szembefordulni, de létét és egyre nyomatékosabb valóságát tagadni nem lehet. Tudomásul kell venni, hogy az egész vonalon erőteljes, lázasan tevékenykedő új elit fejlődik ki, amely az államot, társadalmat és gazdasági életet önmaga akarja és fogja irányítani. E gazdasági, illetőleg politikai küzdelem természetes következménye az új arisztokratikus világnézet megerősödése, és ezzel párhuzamosan egy új arisztokrácia kifejlődése.

De mit tegyen a régi arisztokrácia? Sokak előtt ez a régi arisztokrácia egyet jelent egy elmúlt korszak feudalizmusával. Megszűnt - mondják úton-útfélen - az arisztokrácia létjogosultsága, az arisztokratizmus társadalmi, politikai és gazdasági súlya. Erről azonban - legalábbis ebben az olcsó és népszerűséget hajhászó demagóg formájában - szó sincs. Az arisztokrácia eredete valóban a létért való küzdelem során alakult ki, és arisztokratává az lett, aki valamilyen területen kiváló teljesítményt ért el. Lehet, hogy manapság - nagyon történelmietlen szemmel - lenézik a nyers testi erő, a hadiszerencse következtében kialakult arisztokráciát, de tagadhatatlan, hogy a történelem során a levágott ellenségek fejének nagy tömege szerves része volt az államépítésnek. Ma természetes[en] más feladatok várnak az arisztokráciára.

Felmerül a kérdés, hogy az úgynevezett régi arisztokrácia hogyan kapcsolódik az új arisztokrácia kialakulásába és tevékenységébe, s hogy mi legyen a kapcsolat a történelmi arisztokrácia és az elit-paraszti arisztokrácia között? Mert a történelmi arisztokrácia ma kettős probléma előtt áll. Egy belső lelki válság és egy gazdasági krízis emészti ezt az arisztokráciát a rohamosan változó élet zűrzavarában. A paraszti arisztokrácia ezzel szemben óriási léptekkel a réginek kiszorítására törekszik, de nagy hiba volna, ha ebből a tényből élet-halál harcra menő küzdelmet akarnának egyesek felidézni a régi, történelmi fejlődés és hagyományok alapján kitermelt elit és a modern arisztokrácia között. Ne felejtsük el, hogy nem tesznek jó szolgálatot a nemzetnek azok, akik a történelmi osztály lerombolásában látják a természetes és szükségszerű fejlődés útját. Hiszen a magyar arisztokrácia tagadhatatlanul bizonyos értékek hordozója, és bizonyos értelemben elválaszthatatlan a most uralkodó paraszti arisztokráciától.

Mondjuk meg őszintén: egyetlen nemzet sem áldozhatja fel értékeit könnyelműen, azt pedig senki sem tagadhatja, hogy a magyar arisztokrácia még a mai anyagi és lelki válságában is a nemzet igazi értékállományához tartozik. Magyar szempontból éppen ezért különösképpen jelentős ez a kérdés, mert a magyar életnek mai nagy erőfeszítésében minden erőforrásra, minden értékre nélkülözhetetlenül szüksége van. A germán és szláv gyűrűbe beszorított kis nemzet nem áldozhat fel kulturális és gazdasági értékeket még akkor sem, ha a látszat szerint ezeknek az értékeknek hordozói - ebben az esetben az arisztokrácia és a parasztság, illetőleg középosztály - nem egyszer konfliktusba is kerülnek egymással.

Mert igazi ellentét e csoportok között nincs, annál kevésbé, mert a magyar arisztokrácia fejlődése lényegesen különbözik a nyugati nagy feudális arisztokráciák fejlődésétől. A nehéz viszonyok a történelem minden korszakában igazi sorsközösségre kényszerítették a lassan gyarapodó arisztokráciát a magyar parasztsággal. A hűbériség következtében eltávolodott és kapcsolatait a többi néprétegekkel szinte teljes mértékben elvesztett nyugati arisztokrácia nem hasonlítható össze a magyar főúri osztállyal. A történelmi fejlődés mindennél erősebb sorsközösséget létesített paraszt és a történelmi osztály között, melynek örök szimbóluma a magyar föld. Naivitás volna mai szemmel szemrehányást tenni az arisztokráciának azért, mert ragaszkodott a nagybirtok elvéhez az elmúlt századok során. Hiszen ez olyan gazdasági szükségszerűség volt, mellyel szembehelyezkedni egy egész osztály, kollektív, öngyilkossága lett volna. Miután a magyar arisztokrácia most is - néhány elenyésző kivételtől eltekintve - a magyar földben gyökerezik,még a középosztálynál is közelebb áll a világ legarisztokratikusabban gondolkozó rétegéhez, a magyar paraszthoz. A paraszt és gróf sorsa, ma, 1934-ben, szinte közös, s a két csoport élete, körülményei és boldogulása párhuzamosan haladnak egymás mellett. Ne említsünk mást, mint a legutóbbi évek gazdasági krízisét, ahol gróf, paraszt, nagybirtokos, kisbirtokos egyenlően nyomasztó, szinte kibírhatatlan körülmények közé került, de mindvégig ragaszkodott az egyre jobban elértéktelenedő föld minden kis rögéhez, mindvégig küzdött, izzadt a fillérekben jelentkező haszonért, a mindennapi kenyérért.

De közös a két gazdaságilag valóban távol álló réteg sorsa bizonyos tudat alatti lelki motívumok folytán is. Hiszen a kiválasztódásnak, a felfelé fejlődésnek, tehát az arisztokratikus gondolatnak számtalan nagyszerű példáját látjuk a faluban. A városi ember néha gőgnek véli a magyar paraszt zárkózottságát, a pár holdnyi földbe vetett, szinte vallásos szeretetét, holott valójában ez nem más, mint a küzdelemből kifejlődő önbizalom, a harcias-arisztokratikus beállítottság, melyet a kunyhóban néha éppen úgy megtalálhatunk, mint a palotákban.

Ennek a sorsközösségnek azonban következményei vannak, amelyeket a magyar arisztokrácia nagyobb rétege már nyilván felismert. Jól tudjuk, hogy a valóságok világában élünk, ahol az érzelmi kapcsolatok erősek ugyan, de gyakorlati következmények nélkül hamar elfonnyadnak. Ezen a területen a magyar arisztokráciának még nagyon sok tennivalója van.

*

Mi a tennivaló? Mindenekelőtt: aranyhidat kell építeni az egymástól eltávolodott nemzeti rétegek között. Aranyhidat, amely igazán aranyból van, tehát - aranyba kerül.

A múltban a magyar arisztokrácia sohasem rettent vissza áldozatoktól - sem vér-, sem anyagi áldozatoktól -, s nyilván most sem fog visszariadni sorstársának jogos igényeit kielégítő, nemzeti, kulturális és gazdasági szempontból egyaránt fontos reformok elől.

Ez a reform elsősorban az új földbirtokreform és a célravezető telepítés megvalósítása. A magyar birtokososztály egyáltalában nem húz gátat az egészséges, életképes kisbirtokos társadalom kifejlődése elé, ellenkezőleg: hisszük, hogy ehhez a nagy tervhez segítő kezet nyújt saját jól felfogott érdekében és a történelmi fejlődés sorsközösségének érzésétől áthatva. Egy gazdaságilag átgondolt, az összes alapfeltételeket figyelembe vevő új földbirtokreform nem is jelentheti az arisztokrácia romlását, mert hiszen ez az arisztokrácia jól tudja és jól ismeri a politikai és gazdasági szükségszerűségek erejét. Óriási jelentősége lesz ennek az aranyhídnak, amely a »grófi« és paraszti arisztokrácia között valóban értékes együttműködést teremtene. Nemcsak a parasztságnak, de a nemzet egyéb rétegeinek és nem utolsósorban az arisztokráciának érdeke a gondolat megvalósulása. Mert a magyar arisztokrácia az utolsó tíz-tizenöt évben súlyos lelki válságon esett át, és éppen ennek során távolodott el a sorsközösségben élő paraszti rétegtől, amely ezáltal elvesztette vezetőit. Be kell vallanunk, hogy - egy-egy kimagasló példától eltekintve - a magyar arisztokrácia nem termelte ki magából az igazi életet, s azt az eszmekört, amely méltóan reprezentálhatta volna. A magyar arisztokrácia elmagányosodott, s ez a tudat meggyengítette. Itt merül fel a magyar történelmi osztálynak talán már jóvátehetetlen hibája:az önbizalom hiánya, a rátermettségbe vetett hitének csökkenése, az ebből következő »Minderwertigkeitskomplex«, és mindaz, ami ezzel jár: szellemi szélcsend, ájultság, az aktivitás hiánya. Tisza István, Apponyi Albert, Andrássy Gyula, Bethlen István,Teleki Pál és számosan mások fényes példák arra, hogy vannak még a magyar történelmi osztályban hatalmas erők, amelyek sem politikai, sem kulturális téren nem nélkülözhetők. És mégis: e mélyen gyökeredző lelki krízis következtében, a fényes példák ellenére, visszavonult, elcsendesedett az a kitenyésztett réteg, amely a kiválasztódás modern típusaival karöltve az igazi »legjobbak uralmát« megvalósítani volna hivatva. A most fejlődő arisztokratikus világnézet legnemesebb és legtermékenyebb formáját éppen a különböző életeknek egybeforrása eredményezheti csupán.

*

Új utak előtt áll a magyar arisztokrácia. Önmaga értékébe vetett hitéből, századok hagyományain nevelkedett politikai bölcsességétől függ, hogy megtalálja-e ezeket az új utakat, s hogy a vele sorsközösségben élő paraszti arisztokráciával és az átalakuló középosztállyal szolidárisan a modern arisztokratikus világnézet megszületésében milyen szerepet fog betölteni.

*

In Pesti Napló, 85. évf., 90. szám (1934. április 22.), 7-8.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés