Szükséges tehát azt a szervezetet, amely a rendezett társadalmi együttélést biztosítja, szintén szélesebb alapokra helyezni. A közigazgatás ma már nemcsak jog, hanem részben társadalomtudomány is, részben tömeglélektan, bizonyos esetekben osztály-, sőt csoportlélektan. Ugyanakkor szorosan kapcsolódik az üzemszervezéstanhoz. 

Ezek a tudományok nemcsak segédtudományai lesznek a közigazgatástudománynak, hanem annak szerves kiegészítő részei. Az új tudomány alapja nem a jog lesz, a paragrafusok, hanem az ember. Továbbmenőleg az ember nemcsak mint egyén, hanem mint társadalom, a közösség egy része. Ebből következik, hogy ez az új tudomány, gyakorlati megvalósítás esetén nem oly hivatali gépezet teremtését tűzte ki célul, amelyet a valóságtól száraz papiroshegyek választanak el, hanem az eleven, lüktető élettel akar egybeforrni.

Csak így töltheti be azt a hivatását, amelyet mint tudománynak szolgálnia kell, azaz az eszmei irányítást. Az élet nem áll meg, s ha a tudomány emberei nem alkalmazkodnak a haladáshoz, átlép rajtuk. 

A közigazgatás, mint tudomány még fiatal, sőt nyugodtan állíthatjuk, hogy még teljesen ki sem alakult. Az, amit eddig a közigazgatással foglalkozó tudományos munkák nyújtottak, nem egyebek, mint a gyakorlati közigazgatási jogrendszerek bizonyos szempontú összefoglalásai. A legmodernebb közigazgatási munkák sem tartalmaznak többet néhány általános jellegű megállapításnál, s nagyrészükben az illető ország területén uralkodó közigazgatási jogot ismertetik. 

Hiányzanak azok az átfogó elvek, melyek a világ minden részén megtalálható társadalmak együttélést irányító szervezetére alkalmazhatók. Ezen elvek megtalálása az alapfeltétele a közigazgatástudomány tudománnyá alakulásának, terület és országhatár feletti általános érvényesülésének.

A gyakorlati élet a megváltozott társadalmi feltételekhez máris alkalmazkodott. Ha körülnézünk Európában, mindenütt új államformák kialakulását láthatjuk. Az államforma sohasem volt egyéb, mint a társadalmi együttélés külső megjelenése. Ebből következik az, hogy ha a társadalmi együttélés feltételei megváltoztak, meg kellett változnia az együttélést egybefogó formáknak is. A modern államok éppen a technikai civilizáció és a tömegek kultúrfokának emelkedése következtében nem csak papirosalkotmányukban, hanem az együttélést a valóságban irányító közigazgatási szervezetek teljes átalakulásában jelentkeztek. Ez az átalakulás azonban még nem volt tudatos. A megoldásra váró szükségletek kielégítését célzó intézkedések előbb rendszertelenül születtek meg, majd ezek rendkívül megsokasodván, rendszerré alakultak. Megszületett az új állam a gyakorlatban, majd megszülettek azok a rendszerek, amelyek az új államszemléletet tudatosítják, elvekben megfogalmazzák. Ma már előttünk áll a modern állam, amelyiknek alapja az ember, de nem mint korlátlan jogú egyén, hanem mint közösségi ember. 

A közösségi eszme szülte azokat a gyakorlati intézkedéseket, amelyeknek következtében a modern közigazgatás áttörte a közjog és közigazgatási jog eddigi szemléletét, amellyel a törvényhozást megfosztotta eddigi felsőbbségétől, amellyel a bírói hatalom hatásköréből tekintélyes részt szerzett meg magának, és amellyel alapjaiban áttörte a közhivatal és a magánüzem közötti elméleti és gyakorlati korlátokat. 

A különböző államokban - részeiben az eddigitől teljesen elütő - közigazgatási szervezet alapvonalai bontakoznak ki. Az Észak-Amerikai Egyesült Államok, Németország, Olaszország, vagy Portugália egyaránt hoztak oly reformokat, amelyek az eddig ismert államigazgatási elvek valamelyikét áttörik. Egyikben sem vált azonban tudatos, a kialakult új tudomány alapelveitől irányított, szervesen összefüggő rendszerré. Ennek oka az, hogy a gyakorlati élet sürgető követelményei ott nyilvánultak meg először, és nyertek kielégítést, ahol az legégetőbb volt, és most kezd csak annak a szüksége mutatkozni, hogy ezen, már részleteiben meglévő új közigazgatásnak oly megalapozása legyen, amelyik annak szerves, rendszeres fejlődését lehetővé teszi.

Azon előbbi megállapítás, mely az államot a társadalmi együttélés pillanatnyi szerves formájának tartja, magával hozza azt is, hogy a közigazgatásnak, mint tudománynak a megalapozása sem helyezkedhetik az új államszemlélettől különböző alapokra. Az új államszemlélet lényege a valóságos élő emberek, mint közösségi lénynek az állam tengelyébe való állítása, amiből következik, hogy a közigazgatás problémája sem lehet más, mint [az, hogy] hogyan lehet intézményesen összhangba hozni az egyénnek az életfeltételeit a közösségével. 

Ezen felfogás nyilvánul meg az új kor egyik legzseniálisabb államférfijának, Mussolininek az ide vonatkozó, alapvető jellegű nyilatkozatában, amelyet 1925-ben tett meg. Magyarul idézem: „A végrehajtó hatalom (a közigazgatás) a nemzet életében mindenütt jelen van, hatalmát folytonosan gyakorolja, minden percben megoldandó problémák előtt áll - ez az a hatalom, amely a nemzet életére legfontosabb eseményeket meghatározza, háborút üzen és békét köt. Ez a végrehajtó hatalom, amely az állam összes fegyveres erőivel rendelkezik, és kénytelen nap nap után az állam bonyolult gépezetét üzemben tartani, nem süllyedhet bábbá, amelyet a törvényhozás kedve szerint táncoltathat. A végrehajtó hatalom (a közigazgatás) az állam legfőbb hatalma.”

Ennek a gyakorlatban már érvényesített felfogásnak ily elméleti megfogalmazása bizonyítja azt, hogy az alapvető felismerések szükségessége most már elméletileg is jelentkezik. Az államvezető politikusoknak nem lehet azonban feladata, hogy az általuk követett gyakorlatnak közigazgatástudományi megfogalmazását megadják. Ők joggal elégszenek meg azzal, hogy az új államélet irányvonalait meghatározzák, és a szaktudományokban gyakorlatilag és elméletileg foglalkozó egyénekre vár az a feladat, hogy az új társadalmi életfeltételeknek megfelelően megoldják a közigazgatásra mindjobban súlyosodó problémát. 

Minden definíció sántít és hiányos, ez azonban mégsem tarthat vissza attól a próbálkozástól, hogy a közigazgatásnak valamiféle új fogalmát meg ne alkossuk. Ez az új meghatározás kiindulópontul szolgálhat az elvek további lefektetésénél. 

Mi tehát a közigazgatás? A társadalmi együttélés lehetőségének intézményes biztosítása. Ebből a meghatározásból következik, hogy amikor majd a helyes közigazgatás alapfeltételeit keressük, milyen szempontok szerint történjék ez a vizsgálódás. 

A fő szempont, hogy társadalmi együttélésről van szó, amelynek a lehetőségét kell megteremteni. Ebből következik az, hogy a mindenkori társadalmak jellege fogja megadni azt a formát, amelyben ennek az együttélésnek a lehetőségét biztosítjuk. A jó közigazgatás első szempontja tehát, hogy a mindenkori társadalmi struktúrára legyen tekintettel, és abba szervesen beleilleszkedjék. Ezért szükséges a jó közigazgatás felépítéséhez az illető társadalmi csoport együttélési feltételeinek alapos ismerete, azaz társadalomtudományi megalapozás. Minthogy azonban az együttélés feltételeit intézményesen, azaz hosszabb időn át és rendszeresen akarjuk biztosítani, nem elegendő a társadalom múltjának és jelenlegi állapotának statikus ismerete. Szükséges azon belső feltételek vizsgálata is, amelyek mellett azok az intézkedések megvalósíthatók, amelyekkel az elérni kívánt társadalmi célt szolgáljuk. Más szóval hogyan reagálnak a társadalom bizonyos, az illető intézkedés által érintett csoportjai valamely intézkedésre. A tömeglélek, az osztálylélek ismerete elengedhetetlenül szükséges valamely közigazgatási szerv, vagy intézmény megkonstruálásához.

Minthogy itt egy hatalmas tömeg, rendszerint egy államon belül élő társadalom együttélésének intézményes biztosításáról van szó, az azt szolgáló szervezetnek is nagy méretűnek kell lennie. A nagyméretűség azonban nagyvonalúság is kell, hogy legyen, mert az új életfeltételeket a régi kicsinyességre, kis feladatokra szerkesztett szervezettel megoldani nem lehet. A szervezeteknek tehát nemcsak társadalomtudományi és lélektani szempontból kell idomulnia az új társadalmi struktúrához, hanem szervezéstechnikailag is. Mindazon organizációs elvek, amelyek a technizált óriási üzemekben érvényesülnek, szinte követelik a köz- és magánjellegű organizáció közötti különbség teljes eltörlését. 

A mai közigazgatási mamutüzemnek ugyanolyan tökéletességgel kell kiszolgálnia a százféle igényű közönséget, mint ahogy az áruház kiszolgálja a százféle igényű, modern embert.

Ezen alapelvek lefektetése mellett szabad csak hozzáfogni bármely közigazgatási szervezet megalkotásához, de a tudományos haladás számára nélkülözhetetlen ezen alapelvek további részletes kidolgozása.

*

In Gallus Sándor (szerk.): Új magyarság és az új Európa. Bartha Miklós Társaság, Budapest, 1942, 56-59.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés