Volt, aki a forradalom leverésére egy nemzetközi jellegű hadsereg megszervezését ajánlotta, és pártfogóra talált olyan javaslat is, amely szerint a cseh és román kormányokat kell felkérni a forradalom elfojtására.

Mielőtt az értekezlet érdemleges határozatot hozhatott volna, Bliss tábornok felszólalásában arra a következtetésre jutott, hogy a kommunizmus kitörése okozatos összefüggésben áll Magyarország megcsonkításával. Véleménye szerint az értekezlet bármelyik terv elfogadásával ahhoz járulna hozzá, hogy az igazságtalanságot erőszakkal tetézzék. Javasolja tehát, hogy az értekezlet Magyarország határaira vonatkozó határozatok újbóli megfontolására hívja fel az illetékes tényezőket. „The line of the neutral zone which had been drawn was absolutely injust and we should not make matters worse by enforcing an extremely injust decision by force of arms. We should have to reconsider our decision in regard to the boundaries of Hungary” [A semleges zóna meghúzott határvonala teljesen igazságtalan volt, és nem szabad tovább rontanunk a helyzetet egy rendkívül igazságtalan döntés fegyveres erővel történő kikényszerítésével. Újra kellene gondolnunk a Magyarország határaival kapcsolatos döntésünket.] - mondotta. [1] 

Bliss tábornok volt tehát az első, aki felismerte, hogy a Duna- medence semmiféle kérdése sem oldható meg erőszakkal, továbbá, hogy a Duna-medence rendezéséhez, az államközi viszonylatok normális kibontakozásához elsősorban a háborús sietségben hozott határozatok rekonsziderációja szükséges.

A rekonszideráció gondolatát, amint tudjuk, felvették a Népszövetség alapokmányának 19-ik szakaszába, és az alapokmánynak odacsatolásával bekerült ez a gondolat a trianoni békeszerződésbe, hogy ennek ellentmondó rendelkezéseivel örökre oda legyen eltemetve.

A békeszerződések élettani törvényszerűsége azonban meghiúsítja a békeszerzők szándékát. Valamennyi békeszerződés magával hozza a világra a rekonszideráció gondolatát. Ennek a revíziós csírának életképessége a békeszerződésnek szerkezetétől függ. Annál hamarább és annál elevenebb erővel jelentkezik a rekonszideráció gondolata, mennél kevésbé felel meg a békeszerződés a jog, az igazság és az erkölcs hármas követelményének. Öncélúságának okán a rekonszideráció gondolata összeférhetetlen, dinamikus tényezője marad mindvégig a győztes fél parancsoló jogát és akaratát megtestesítő békeszerződés sztatikus berendezésének. Életképességét nem csökkenti sem az a körülmény, hogy a békeszerződés jogásziatlan szerkezetét a győztesek még biztonsági paktumokkal egészítik ki, sem pedig az, hogy az államközi jogrendbe való beillesztéssel a kikényszerített békeszerződés érvényes lesz a béke érdekében. [2]

A rekonszideráció gondolatának feladata a békediktátumok erőszakos rendelkezéseinek kiválogatása és a jogilag formális szerződés, politikai értékeinek a sorsközösség számára való átmentése. Ezen munkájával túléli a békeszerződések érinthetetlenségének kényszerű időszakát, majd fejlődésében olyan irányt vesz, amelyet már nem hat át az erőszak szelleme. [3] A rekonszideráció gondolata vázolt fejlődésében válik a revízió életvalóságává. A békeszerződések revíziója ezért határozatlan időpontban ugyan, de az elhivatottság biztosságával megjelenő olyan történelmi tény, amely kollektív eszközeivel valamennyi ország érdekében felkutatja és megvalósítja az életnek ama feltételeit, amelyek lehetővé teszik a háború és az elhamarkodott békediktátumok nyomán fakadó válság leküzdését.

Azáltal, hogy a Párizs-környéki békék az államközi, társadalmi és gazdasági viszonylatokra generalizált válságot még tünetileg sem tudták gyógykezelni, szólhatunk a revíziónak minden propagatív akciótól független, természetes folyamatáról. A békeszerződések spontán átalakulásában nem csak a lelkiismeret szava megszólalásának van része, hanem abban történelmi erőknek olyan életműködését kell látnunk, mint egy egészséges organizmusnak szükséges antitoxin fejlesztését az embernek önkényes rendezésével szemben, és azzal a toxinanyaggal szemben, amelyet ez a rendelkezés a világban elvetett. [4] A trianoni békeszerződést átképző történelmi erők forrása azon nemzetek belátása, akiknek életére az a kedvezőtlen reperkusszió a döntő, amely Európa békéjére és nyugalmára a Duna-medence válságából származik. [5]

Ez a válság nem a háborúval kezdődött, nem ért véget annak lefújásával, hanem jelentőségében, kihatásában egyre mélyül, mert a rendezésére hivatott trianoni szerződés célját tévesztette. A Duna-völgyi válság lényege az, hogy a kontinens ezen részén élő nemzetek és népek még mindig nem találták meg a kollektív együttélésnek megfelelő, az ellentéteket kiegyenlítő formáját a jelenlegi status quo-ban, amelyet a történelmi fejlődésben érvényesült tagadhatatlan szabályszerűségek ismerete nélkül, illetve azok ellenére a trianoni békeszerzők hívtak életre.

Kezdettől fogva kettős akadály állott a kollektív együttműködés útjában. Ezek közül az egyik az, hogy a Duna-medencében eredetileg letelepedett népek már a letelepedésük alkalmával is egymástól igen távol eső fokon állottak politikai, gazdasági és kulturális fejlettségük tekintetében. A másik akadályozó körülmény pedig az volt, hogy a szónak tágabb értelmében vett „közös” hazára talált népek további fejlődése különböző ütemben történt, szervezeti, biológiai adottságuk okán több-kevesebb érzékkel, rátermettséggel rendelkeztek egy történelmi fejlődését átélő, nemzetté érlelődő nép legfontosabb feladata, az önálló öncélú, nemzeti állam megalkotása iránt.

Az események különben is hamarosan meghiúsították a független kis államok megalakulását. A tatárral, majd a törökkel öt évszázadon át vívott háborúk okán olyan szükségletek jelentkeztek a kollektív együttélés számára, mint a közös védelem, egymásnak kölcsönös gazdasági megsegítése. A közös védelemnek, a gazdasági egymásrautaltságnak kimunkálása nyomosabb szükségleteknek bizonyultak a politikai célkitűzéseknél. A külső erőviszonyok mindenkori alakulása formálta ezen idők óta az együttélésnek azt a keretét, amely a háború előtt a monarchiában öltött testet, amelyben, és ez történelmileg igazolható paradoxon, maga a magyar nemzet volt az egyetlen elnyomott nemzetiség.

A kollektív együttélésnek újból való rendezése lett volna a trianoni szerződés feladata. A régi probléma megoldásához hiányzott a jószándék, a háborúban fogant friss kérdéseket pedig a nemzeti önrendelkezés elvébe burkolt hatalmi vágy és biztonság céltűzése szerint intézték el. Figyelmen kívül hagyták azonban a nemzet, társadalom és gazdaságpolitikai viszonylatoknak olyan alapvető tételeit, amelyek nélkül a kollektív együttélés elképzelhetetlen. Legyen szabad a történelmi fejlődés eredményeképpen jelentkező szabályszerűségeket szerves egészbe foglalva „Duna-völgyi törvénynek”, normának nevezni.

A Duna-völgyi törvény azon szabályszerűségek összessége, amelyek a Duna-medencében élő nemzetek és népek egymáshoz való viszonyát, a sorsközösségben elfoglalt helyzetét meghatározzák, és amelyek szerint nemzet, társadalom és gazdaságpolitikai vonatkozásban a kollektív együttélés mikéntje megállapítást nyer.

Nemzetpolitikai vonatkozásban a Duna-völgyi törvény azt jelenti, hogy a Duna-medencében a történelmi fejlődés folyamán az államalkotó népek mindig egymás mellé voltak rendelve. A nemzetek értékelésének alapja mindig az államalkotási készség, képesség és az egyetemes emberinek kiformálásában tanúsított tehetség és szolgálat volt. A Duna-völgyi törvénnyel került tehát ellentétbe Trianonban az az értékelés, amely a háborúban elért katonai, még inkább időleges, politikai sikerek alapján a győztes és legyőzött nemzetek alárendelt osztályait állította fel.

Társadalompolitikai tekintetben a Duna-völgyi törvény egyfelől az egyénnek a társadalomban elfoglalt helyzetét, másfelől a különböző társadalmi osztályok egymáshoz való viszonyát tárgyalja. A történelmi fejlődés szerint az egyén helyét a társadalomban az állampolgárság egyenjogúsága szabályozta, nem pedig valamely nemzetiséghez, kisebbségi vagy többségi népcsoporthoz való tartozás ténye. A helyzet Trianonban úgy alakult, hogy a békeszerződésnek a nemzetiségi kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseinek alaptörvény gyanánt való elfogadtatásával tulajdonképpen olyan kötelességgel terhelték meg Magyarországot, amelyet mi 1000 esztendőn keresztül önként is vállaltunk és teljesítettünk. Ezzel szemben a mi elszakított magyar kisebbségeink kaptak ugyan új állampolgárságot, de a nagyhatalmak által garantált szerződéses biztosítékok dacára sem élveznek új egyenjogúságot.

Ami a különböző társadalmi osztályok helyzetét illeti, a Duna- völgyi norma arra mutat, hogy valamennyi kategóriának gazdasági boldogulása az ország földrajzi alkatához van kötve. A földrajzi tájnak csak egy, bizonyos, optimális alakulása szolgálhatja egyidőben valamennyi társadalmi réteg prosperitását. A történelmi Magyarország nem azért lett, mert meghódították, mert erőszakosan megvonalozták [sic!] határait, hanem azért, mert a földrajzi táj ilyen politikai összetartozandóságára valamennyi társadalmi osztálynak egyformán szüksége volt, mert egyedül a történelmi Magyarország földrajzi alkata volt geopolitikai optimum. A földrajzi alkatnak erőszakos csonkítása után bekövetkezett a társadalmi osztályok vagyoni és kereseti eltolódása úgy, hogy egyfelől a nép széles rétegei ölbe tett kezekkel nézhetik az ínséges esztendőket (azok a szlovák, rutén, hegyvidéki román kategóriák, akik tavasztól őszig az Alföldre szegődve, itt keresték meg egész évi szükségletüket), vagy pedig munkához juttatásuk csak államhatalmi eszközökkel, a többi kategóriának, főleg a középosztálynak aránytalan megterhelésével válik lehetségessé.

Végül gazdaságpolitikai vonatkozásban a Duna-völgyi törvény azt mondja, hogy a Duna-medence olyan összetett gazdasági rendszer, amelyben az alkotó egyedek közötti viszonyt elsősorban a gazdasági élet szabályai szerint kell megítélni. Trianon közgazdasági bűne abban áll, hogy politikai céltűzése érdekében a Duna-medence energiavagyonát erőszakosan és részrehajló módon osztotta fel az utódállamok között. Politikai eszközökkel magnetizált iránytűjével állandóan abba az irányba akarta terelni a gazdasági élet fejlődését, hogy az a geopolitikai adottságok ellenére, mesterségesen táplálja a medence győztes államainak uralmi céljait és továbbá, a kikényszerített gazdasági válság kóros eszközeivel, az irányított gazdálkodással, az abszolút autarchiára való berendezkedéssel közgazdasági téren is teljessé tegye a Duna-medence politikai szétszakadását. Így jött létre a kisantanthoz, majd a római paktumhoz tartozó államok gazdasági életének politikai átcsoportosítása, amely rövidesen azzal a nem várt tanulsággal szolgált, hogy valamennyi Duna-völgyi állam, valamennyi Duna-völgyi állammal nagyobb forgalmat bonyolított le, mint bármely, saját paktum-béli államával. [6]

A Duna-völgyi törvény ismerete tehát arra tanít, hogy a Duna-völgyi válságot politikai céltűzések és a gazdasági élet törvényszerűségeinek kierőszakolt kereszteződése okozza, hogy a medence rendjét csak ennek a két éltető tényezőnek harmonikus összeegyeztetése hozhatja létre, és végül, hogy ennek a két tényezőnek, a politikai és gazdasági princípiumnak helyes összeegyeztetése nem egyéb, mint a trianoni szerződés revíziója. A revízió helyes értelmezését tehát a Duna-völgyi norma adja meg.

Nemzetpolitikai elgondolásban a revízió visszatérést jelent a történelmi fejlődés örök törvényéhez, amely kezdettől fogva egész Trianonig egymás mellé rendelte a medence államalkotó nemzeteit. Az államalkotó magyar nemzet egyenjogúsága eszerint nem valamely felsőbbrendű szervezet elismerésére váró igény, hanem a Duna-völgyben való ezer esztendős együttélésből fakadó jog, amelynek tartalma nem csupán a katonai egyenjogúságra, hanem elsősorban méltányos területi revindikációra irányul. Társadalompolitikai vonatkozásban a revízió a Duna-völgyi államok nemzeti társadalmának olyan rekonstrukciója, amely a kisebbségi jogok kölcsönös rendezése mellett valamennyi társadalmi osztály gazdasági boldogulása, a szociális béke és fejlődés érdekében elválaszthatatlan a medence területi rendezésétől. A helyes területi rendezés valamennyi társadalmi kategória érdeke, és csak úgy valósítható meg, ha egyformán megfelel a Duna-völgyi sorsközösség kettős életfeltételének, a politikai céltűzésnek úgy, hogy a földrajzi tájnak újból való felosztása a geopolitikai optimum elve alapján történjék, a gazdasági élet kategorikus imperatívuszának úgy, hogy természetes gazdasági ütőerek hiányában pusztán politikai céltűzés kedvéért, ne lehessen elszakítani országrészeket mezőgazdasági és iparvidéket harmonikusan magában foglaló államtest geopolitikai egységéből. Végül gazdaságpolitikai meghatározásban a revízió a Kárpát-udvar energiavagyonának számbavételét, és ennek a történelmi örökségnek geopolitikai adottságok alapján igazságos osztályra való bocsátását jelenti.

A Duna-völgyi kérdés tárgyalása nem egy ízben vezette el a szakértőket a konföderáció gondolatához, hogy a kollektív együttélésnek ilyen keretrendezésével oldják meg a trianoni status quo legkényesebb feladatait, a győztes utódállamok biztonságát és a megcsonkított Magyarország megbékéltetését. A Duna-medence életében sorsdöntő jelentőséggel bír tehát az a kérdés, hogy egy konföderáció életre hívása, vagy pedig a trianoni rendezés revíziója szolgálja-e inkább a sorsközösség kollektív érdekét. A konföderáció sürgetőivel szemben a revízió reálpolitikai értékeinek feltárására kell törekednünk. Három csoportban sorolhatók fel a revízió reálpolitikai értékei:

I. Anyagi értéke a revíziónak az, hogy végrehajtásának a kontinentális gazdasági élet effektív hasznát fogja látni.

II. Erkölcsi értéke, hogy a Duna-medence államainak együttműködését gátló okokat az érdekelt nemzeti társadalmak jogos öncélúságának sérelme nélkül távolítja el.

III. Anyagi és erkölcsi értéke a revíziónak az, hogy a nemzeti gondolat jegyében való életre keltésének egyedüli módja a békés kompromisszum.

Kapcsolatban a revízió gazdasági értékelésével, reá kell mutatnunk arra, hogy az általános gazdasági válság mélypontját éppen a Duna-medencében azért érte el, mert a trianoni szerződéssel megjutalmazott államok egészséges szervezetébe célszerűtlenül ültettek át országrészeket a Szent Korona testéből. A területi transzplantáció a nemzetiségi elv alapján történt, és ennek erőszakos alkalmazásával észrevétlen maradt az a körülmény, hogy a Kárpát-udvaron az utódállamok között Csonka-Magyarország rovására az energiavagyon egészségtelen eltolódása következett be. Abban az ütemes fejlődésben, amely kulturális és szociális téren már a világháború előtt mutatkozott, hirtelen visszaesés jelentkezett. Nemcsak a csonkán maradt országban, de a „felszabadított“ területeken is azért, mert a meggyarapodott anyaországok érdeke az átültetett országrészek gyarmatosítását parancsolta. A gyarmati rendszer biztonsági intézkedései természetesen egymástól eltérőek voltak a kivitelben, de ugyanazt a célt szolgálták: az anyaország gazdasági prosperitását és politikai szupremáciáját.

A belső biztonságot szolgáló túlméretezett állami adminisztráció az államháztartás egyensúlyát veszélyeztetve költségeivel elsősorban az elszakított területek népességét terheli. A külső biztonságot szem előtt tartó fegyverkezésük pedig éppen azokat a milliókat nyelték el, amelyekkel az utódállamok hitelezőiknek már amúgy is tartoztak. Az állandóan elmaradó annuitások viszont lehetetlenné tették a hitelszegény pénzpiac normális alakulását. Reasszumálva az elmondottakat, a revízió gazdasági jelentősége a Kárpát-udvar gazdasági válságának szociális gyógyulásában áll, amely biztosan bekövetkezik azért, mert a revízió az energiavagyon racionális elosztásának elve alapján végzi el a szükségesnek mutatkozó területi rendezést. A válság gyógyulását biztosítja a helyes területi rendezés által a kisebbségi védelem kölcsönös kimunkálása. Így vezet a revízió az államok megbékéléséhez, a túlméretezett adminisztráció és fegyverkezés leépítéséhez.

A revízió erkölcsi értékelésének alapja az a körülmény, hogy Magyarország feldarabolása nem hozta meg nemzet- és társadalompolitikai viszonylatokban azt a megnyugvást, amelyet a nemzeti elvnek és önrendelkezési jognak érvényesülése esetére előre hirdettek. [7] Az elveknek és jogoknak az államfordulatkor történt szándékos elsikkasztásával a társadalmi életben szélsőséges kategóriák törhettek előre. Azok, akiknek nacionalizmusa a nemzetek kiengesztelődésének tagadásában élte ki magát, vagy azok, akik a nemzeti gyűlölködést szítják, hogy az antirevizionizmus programjában észrevétlenül egyengessék a társadalombontó elemek útját. Az ilyen szélsőséges rétegek térhódítását nem nézheti ölbe tett kezekkel a szomszéd társadalmak azon kategóriája, amelynek egzisztenciális lehetősége ezernyi szállal fűződik a nemzeti állam létéhez. A helyzet azonban az, hogy az érdekeltek makacsul ragaszkodva a népszövetségi eszme ortodox dogmájához, a kollektív biztonsághoz, nem akarják belátni azt, hogy a trianoni szerződéssel nem kaptak olyan országrészeket, amelyekben letéteményezett gazdasági és népességi értékekkel maradéktalanul gyarapíthatták volna nemzeti energiájuk addigi állományát. De, ha a trianoni jutalom nem erőgyarapodás, akkor a revízió nem veszteség, vagy legalábbis a veszteség látszólagos. Paradox igazságnak hangzik ez az állítás, amelynek valódiságára az érdekeltek akkor fognak reájönni, amikor a Duna-medence ismét nagy életkérdések kereszteződésének lesz színhelye, amikor a fő kérdés nem az országhatárok mikénti vonulása lesz, hanem az, hogy miként lesz lehetséges nemzeti életet élni. Kétségtelen, hogy a revízió erkölcsi értékének megítélésében a szomszéd társadalmak részéről máris bizonyos differenciálódás mutatkozik, éspedig abban az irányban, hogy a revízió morális értékének felismerése ott éri el tetőfokát, amely társadalomban a nemzeti eszméhez való ragaszkodás erősebb, mint az a szolidaritás, amely politikai fizetség gyanánt a nemzeti gondolattal ellenkező szolgálatot követel.

A revízió erkölcsi értéke abban a kollektív célkitűzésében fekszik, hogy a Duna-medence nemzeteinek megbékélését a nemzeti jövendő kölcsönös biztosításával valósítja meg. A közeljövő feladatát éppen ezért az egymás mellett fekvő országok földrajzi alkatának olyan meghatározásában látja, amely a nemzeti fejlődésnek nélkülözhetetlen feltételeit valamennyiük számára egyformán biztosítja.

A revízió kollektív célkitűzései egyúttal lemérik az esetleges konföderáció jelentőségét is. Egy konföderáció életre hívása az együttműködésnek se nem szükséges, és nem is elégséges feltétele, a kollektív céltűzés nélkülözhetetlen kelléke a trianoni szerződés rekonsziderációja. A revízió tehát nem „egy” nemzetnek ösztönös vágyódása, létének és fejlődésének természetes célja, hanem az európai sorsközösség kollektív érdekeinek magasságába emelkedett történelmi és erkölcsi, politikai és gazdasági erők munkálkodásának eredménye. A revízió kollektív érdek, ennélfogva megvalósítása a Duna-medencében való együttélésből fakadó politikai kötelesség.

Ami azonban az egyik oldalon kötelesség, a másik oldalon jog. Az élethez való jog okán van jogunk a revízióhoz. Az élethez való ama jog okán, amelyre Anglia utalt a brit Monroe-doktrína megfogalmazásában, amelyre Olaszország hivatkozott [az] abesszin hódítása alkalmával, és amelyre hivatkozik Csehország is, amikor a németség ölelő karja egy kissé megropogtatja érchegységi határait.

Számunkra az élethez való jog azt jelenti, hogy a Duna-medencében a status quo békés rendezésének minél hamarabb be kell következnie, és ez a területi megoldás független a népesség lakóhelyében és nemzetiségi mivoltában bekövetkezett olyan százalékos eltolódástól, amelynek okát a trianoni szerződésben találhatjuk meg. Az élethez való jog okán tehát akkor is jogunk lesz a revízióhoz, ha netán egyetlen-egy magyar nem élne már túl a trianoni határokon.

Az élethez való jognak követelésével visszatérünk a Duna-völgyi törvényhez, amelynek kollektív céltűzése éppen az, hogy ezt a jogot a medence valamennyi nemzete számára biztosítsa, de egyúttal megvonja azokat a korlátokat is, amelyeken túlmenően az együttélés súlyos sérelme nélkül e joggal élni lehetetlen. A Duna-völgyi törvénynek a politikai mohóságot korlátozó hatása földrajzi vonatkozásban azt jelenti, hogy a Duna-medencében egy nemzet sem tarthat nagyobb területre igényt, mint amekkora geopolitikai tekintetben reá nézve kielégítő, de viszont [sic!] minden nemzetnek joga van olyan területhez, hogy azon a földrajzi tájnak geopolitikai alakulása nemzetgazdaságtani szempontból optimális legyen.

A Duna-völgyi törvény értelmében a Kárpát-udvar status quo-jának békés rendezése abban áll, hogy a már nemzetté érlelődött és a Szent Korona országában ezer esztendőn együtt élt nemzetiség számára meg kell határozni a területre vonatkozó nemzetpolitikai igénymaximumát, hogy azon belátása szerint öncélú államiságát élje, vagy csatlakozzon akár a homológ országhoz, akár pedig vissza, a Szent Koronához.

Valamely nemzetiség területi igénymaximumának meghatározására a Duna-völgyi norma figyelembevételével megszerkesztett Duna-völgyi képlet szolgál. A formula ismertetése előtt legyen szabad előrebocsátanom azt, hogy az 1910-ben 18,2 millió lakossal és 283.000 négyzetkilométerrel rendelkező, Dráván inneni Magyarország lesz számításaink tárgya. A Duna-völgyi képlet felállításához azon meggondolás vezet, hogy a történelmi Magyarország területének az egy négyzetkilométerre eső gazdasági értéke feltűnően egyenletes, mert ahol a föld termőereje kisebb, bőven áll rendelkezésre az energiavagyon más, feltárható forrása. Gazdaságilag értéktelen területnek úgyszólván csak a havasok csúcsai tekinthetők. Ennek az 1% körüli hibaforrásnak figyelembevételével úgy állapíthatjuk meg valamely nemzetiségnek négyzetkilométerekben kifejezett területi igényét, hogy azt egyenlőnek vesszük azzal a területtel, amely a népesség százalékos megoszlása szerint jut az illető nemzetiségre.

Azt a területet, amely valamely nemzetiségre népességi hányadosa arányában jut, népességterületi egyenértéknek nevezzük. Formulánk kiinduló alakja tehát

Tx = Q, ahol

Tx = valamely nemzetiség négyzetkilométerben kifejezett területi igénymaximuma,

Q = népességterületi egyenérték.

A képlet kétirányú módosítással válik a Duna-völgyi törvény végleges formulájává. Az első meggondolás az, hogy a népességterületi egyenérték által meghatározott országrész az ezeresztendős államközösség alatt olyan gazdasági, szociális és kulturális beruházásokat élvezett, amelyek részben közadókból, főleg azonban hitelműveletek útján nyertek fedezetet, de mégis messze meghaladták az illető országrészről befolyó közszolgáltatásokat. Ezeknek a beruházásoknak tőkeértékét kamatosan meg kell állapítani, és miután megfelelő készpénz amúgy sem állana rendelkezésre, a megállapított főösszeget területi egyenértékben kell a magyar állam javára visszatéríteni.

A beruházási főöszeg területi egyenértékét le kell vonni a népességterületi egyenértékűül, vagyis

Tx = Q – I, ahol

I = beruházásterületi egyenérték.

Miután a beruházásterületi egyenérték-számítás alapját képező tőkéknek, azok kamatos kamatainak összegszerű megállapítása úgyszólván lehetetlen, továbbá azért, mert annak idején a beruházások meglehetősen aránylagosan történtek, a beruházási főösszeg területi egyenértékét állandó értékkel jelölhetjük. Legyen

I = 1/5 x Q.

Ha már most egy összegből annak egyötöd részét kell levonni, akkor számtanilag ugyanazon eredményhez jutunk, ha az összeget 0,8-cal beszorozzuk. A képlet tehát

Tx = 0,8 x Q = i x Q,

ahol i = beruházásterületi együttható.

Valamely nemzetiség nemzetpolitikai igénymaximumának meghatározásához azonban a Duna-völgyi törvény értelmében szükséges az államalkotó akarat. Állami öncélúságra való céltűzésnek döntő bizonyítékául valamely nemzetiség részéről azon törekvést tekinthetjük, hogy a Kárpát-udvaron való letelepülés után is azon homológ országgal összefüggő nyelvterületen maradjon meg, amelyből annak idején kirajzott. Államalkotó szándéka annál kisebb, minél jobban elszóródott idegen nyelvterületre. Azt a hányadost, amely megmutatja, hogy valamely nemzetiség ezer tagja közül mennyi maradt meg a homológ nyelvterületen, szóródásnak, diszperziónak nevezzük. Az elmondottakból önként következik, hogy valamely nemzetiség nemzetpolitikai területi igénymaximuma a szóródási hányadossal fordítottan arányos. Ha már most képletünkben a szóródási hányadost D-vel jelölöm, akkor megkapjuk a Duna-völgyi formula végső alakját:

Vagyis valamely nemzetiség nemzetpolitikai területi igénymaximumát négyzetkilométerekben kifejezve, megadja a beruházásterületi együtthatóval korrigált, az illető nemzetiség szóródásához arányosított népességterületi egyenérték.

A Duna-völgyi törvénnyel életre hívott Magyarország területe kb. 215.000 négyzetkilométer; benne együttél a Kárpát-udvar magyarságának 96%-a, a  magyarság nemzetiségi aránya 67%.

Ami a Duna-völgyi törvénnyel meghatározott nemzetpolitikai igényterületek sorsát illeti, a Duna-völgyi törvény nem azt mondja, hogy ezeknek a területeknek már most minden körülmény között le kell szakadniuk a Szent Korona testéről, hanem hogy ezen területekre nézve, és csakis ezekre nézve népszavazást kell elrendelni. A Duna-völgyi képlettel meghatározott igényterületek célszerű elhatárolásával önként oldódnak meg a hegy- és vízrajz-rendszernek, vasutaknak és egyéb közlekedési vonalaknak, határmenti, környéküktől megfosztott városoknak és a Kárpát-udvar energiavagyona racionális elosztásának kérdései. A Duna-völgyi képletnek az élet engedelmeskedik.

A görög filozófia őskorának egyik kimagasló egyénisége, Prótagorasz mondotta először, „minden dolognak mértéke az ember”. Ebből a megállapításból arra a következtetésre jutott a bölcselő, hogy minden dolognak feladata az egyetemes embernek szolgálata, az egyetemes, kollektív érdekek kimunkálása. A Duna-völgyi törvény azért volt és azért lesz a Duna-medence sorsközösségi életének zsinórmértéke, mert célját soha el nem tévesztve, sohasem a kollektív biztonság igazságát, hanem mindig a kollektív igazság biztonságát szolgálta.

*

[1] Hunter-Miller: My diary. VII. kötet. 258. o., 627. dokumentum. 

[2] Krisztics: A békeszerződések revíziója. 1927, 4. o. 

[3] Nitti: Nincs béke Európában. 1922, 55-56. o. 

[4] Teleki: Időszerű nemzetközi politikai kérdések a politikai földrajz megvilágításában. 1931, 15. o.  

[5] Bethlen: Angliai előadásai. 1934, 113. o. 

[6] Hantos Elemérnek Magyarország Közép-Európai Intézetében tartott előadásából.

[7] Nitti: Európa hanyatlása. 1923, 164. o. 

*

In Külügyi Szemle, 15. évf., 4. szám (1938), 475-483.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés