Egy amerikai író, F. G. Tryon érdekes táblázatban mutatja be, milyen rohamosan nőtt az USA erőtartaléka. Ha az összenergia, s a lakosság index-számát 1899-ben 100-nak vesszük, akkor 1926-ban a lakosság index-száma 155, az összenergiáé 310. Ez más szóval annyit jelent, hogy amíg a lakosság szaporodása 55%-os, addig az összenergia 210%-kal gyarapszik. Ha nem is ilyen iramban, de ugyancsak hatalmasan gazdagszik energiában Európa is, főleg indusztrializált része.

Hogy ez a szédítő energia nem hevert tétlenül, azt ugyancsak az USA példájával mutatja meg egy másik amerikai író, Stuart Chase. Stuart Chase a lakosság, s a gyárilag termelt javak indexszámát 1890-ben 100-nak veszi. Az indexszám 1925-ben a lakosságra vonatkozólag 183, a termelt javaké 339. A lakosság 83%-os szaporodásával szemben tehát a termelés 239%-os emelkedést mutat. Pedig a termelés jelentősen alacsonyabb az amerikai gyáripar kapacitásánál. Német statisztika szerint a különbség pénzben kifejezve mintegy 4 milliárd márkára rúg.

Hogy a világgazdaság mit hozott ki e méreteiben és teljesítményében egyaránt gigantikus felszerelésből, azt szinte kísértetiesen világítja meg annak a különböző nemzetek szakembereiből álló bizottságnak f. é. [folyó év] januári jelentése, amely a tavasszal Londonban tartandó világgazdasági konferenciát volt hivatva előkészíteni. Ez a szomorú jelentés az amerikai Day, s az olasz Beneduce fogalmazásában többek közt a következőket állapítja meg. A munkanélküliek száma 30 millió. Ha ehhez a sötét, szomorú számhoz hozzávesszük a munkanélküliek hozzátartozóit, akkor 75-90 millió embert kell számítanunk, akik fölött állandóan és fenyegetően a lét és nem-lét szörnyű kérdése lebeg. A világgazdaság egy másik jellegzetes tünete a nagy árlemorzsolódás. 1929 óta a nyersanyag ára 40-50, a készáruké 67%-kkal esett. Katasztrofális a gabonaárak zuhanása. A jelentés szerint Winnipeg gabonapiacán olyan alacsony gabonaárak szerepeltek, aminőkkel az utolsó 4 évszázadban nem találkozunk. Ennek ellenére is a kereslet megcsappant: a különböző agrárállamok gabonakészlete ma az 1925-ösnek kétszerese. A nagyipar egyre bénultabb. Így például az amerikai fémipar kapacitásának mindössze 10%-át tudja kihasználni. A világkereskedelem forgalma az 1932-es év harmadik negyedében a három év előttinek egyharmada volt.

A helyzet tehát ez. A világgazdaság szédítő energiák fölött rendelkezik. Az emberi alkotó szellem olyan felszerélést állított a történelem, a gazdasági élet sodrába, aminőről az előző korok nem is álmodtak. A javak vízözöne önti el a civilizált világot. S mégis milliók és milliók remegve kérdik: mit hoz a holnap? Hoz-e legalább maroknyi kőszenet, egy darab kenyeret, egy tányér meleg levest, egy ruharongyot. Mert millióknál és millióknál még ezek is hiányoznak. A javak tengerében fuldoklik a világgazdaság.

A nagy dráma bűnösei között egyre többen emlegetik a gépet. Különösen a munkanélküliséggel kapcsolatban éri sok és keserű vád azt a technikai felszerelést, amelynek 20-30 évvel ezelőtt szinte kizárólag tömjénfüst járt. A kérdés körül folyó irodalmi harc egyre nagyobb területekre csap át. A figyelmes korszemlélő előtt már nem titok, hogy a gép a ma egyik legsúlyosabb problémája, amelynek kibogozása és megoldása a XX. század egész berendezkedésének alapjaihoz levezető feladat. A hatalmas kérdéskomplexumból e tanulmány egyet szeretne kiemelni: van-e, s ha igen, milyen természetű és milyen szoros összefüggés a munkanélküliség, s technikai felszerelésünk között.

Bármennyire érdekes, jellemző és tanulságos a kérdésünk körül folyó élénk vita irodalma, tekintsünk el tőle. Mi úgy látjuk, hogy a munkanélküliség s a technika között összefüggés van, s ez az összefüggés egyre szorosabb, egyre tragikusabb.

A technika fejlődésében egész napjainkig egyik legfőbb törekvés a gépek fizikai hasznossági tényezőjének emelése. Az erőgépek egyre olcsóbban termelik az új energiákat, a munkagépeken egyre kedvezőbb az energia-átváltódás. Bár a technika mai fejlődési fokán is sok energia siklik még ki a kezeink közül - különösen a gőzgépeknél nagy a veszteség, amíg a kőszénben fölgyülemlett energia a gőz hőenergiáján keresztül mint munka jelentkezik -, a haladás e téren mégis jelentős.

A fizikai hasznossági tényezőjével párhuzamosan emelkedett a gép szociálökonómiai hasznossági tényezője. Egyre olcsóbb, egyre bőségesebb lett a termelés, a világgazdaság erőtartalékai, gazdasága rohamosan emelkedtek. Ennek következményeként az életnívó emelkedett - először csak a gép urainál, a XIX. század második felében -, bár lassúbb ütemben - a gép szolgáinál, a munkásosztálynál is.

Az utolsó időkben ez az értékes, az általános emberi jólét szempontjából annyira fontos parallellizmus megbomlott. A gép fizikai hasznossági tényezője főleg a munkagépeknél rohamosan emelkedik, a szociálökonómiai hasznossági tényező pedig veszedelmesen süllyed. A gép erő-ökonómiája oly fejlett, annyira mozgékony lett, hogy az emberi izomerőt és ügyességet egyre nagyobb mértékben tudja nélkülözni. Amíg az egyik üzemágban a gép tökéletesedése folytán fölszabadult emberi munkaerőket föl tudta szívni a másik üzemág, addig a fogyasztási piacon, a világkereskedelmi mérleg körül nem mutatkoztak nagyobb zavarok. Bizonyos fokú munkanélküliség ekkor is mutatkozott, de korántsem olyan méretekben és olyan krónikusan, mint az utolsó években. De amióta a gép erő-ökonómiája egész technikai felszerelésünkben nagy lendületet vett, a fölöslegessé vált emberi munkaerő rohamosan és veszedelmesen halmozódik. Ezzel természetesen nemcsak a foglalkoztatott munkások száma esik, hanem a kereset nélküli tömegek kikapcsolódása a fogyasztási piacból az üzemek redukálását is vonja maga után. Ha a világgazdaság, s a társadalom gazdasági tartalékai még oly nagyok is voltak, ily nagy tömegek eltűnését a fogyasztási piacról el nem bírhatták. Ez a körülmény, párosulva kedvezőtlen vám- és pénzpolitikai tényezőkkel, sodorta a világgazdaságot a válság veszedelmes lejtőjére. Napról napra világosabb, nyilvánvalóbb lesz, hogy technikánk mai fejlődési irányával adott gazdasági rendszerünk keretei közt társadalom-fejlődési szempontból megnyugtatóan elhelyezkedni nem tud. Különösen két mozzanat aggaszt technikánk fejlődésében, mint amelyek gazdasági rendszerünk adottsága mellett - félő - a munkanélküliséget krónikussá teszik.

1. Technikai felszerelésünk üzemi módszere az utolsó időkben veszedelmesen differenciál. Az a magas fejlettségi fok, amelyre technikánk méltán büszke, lehetővé teszi az előállítási folyamatnak nagyon kis fázisokra való fölbontását. A születendő gyári termék hihetetlen gyorsasággal halad a futószalagon fázisról-fázisra, hogy rövid idő alatt mint kész cikk tűnjön el a raktárban, illetőleg jelentkezzék a kereskedelmi piacon. Egy modern amerikai gyárban így készül például az autóváz. A szükséges nyersanyag megindul, átmegy kémiai ellenőrzésen, majd rákerül a futószalagra, amelyen 19 állomás van. A 19-ik állomásról mint kész váz lesiklik a mázológéphez. A nyers anyag 200 m-es út után 1 óra 50 perc múlva, mint kész váz jelentkezik. A futószalag mentén alig áll ember! A munkafolyamat földarabolása lehetővé teszi majdnem az egész vonalon az emberi munkaerő és ügyesség géppel való helyettesítését. Chase Stuart említi, hogy amikor a Ford-üzemekben (Detroit) a gyártási módszerben a T modellről az A modellre tértek át, 60.000 munkás vált fölöslegessé. Ez a nagy munkásapasztás félmillió ember anyagi érdekkörét zavarta meg kártékonyan - még bankbukást is okozott!

Az üzemi tökéletesedés rohamosan törtet előre. A tökéletesedés szomorú árnyéka a munkanélküliek tömege. «A futószalag következtében a munkások számának felére szállítása mellett a gyárüzem teljesítménye megkétszereződik. Az előállítási költségek a felemelt munkabérek ellenére is nagy mértékben estek. A futószalag ideális a bankember szempontjából, de káros a munkások szempontjából. A gyors racionalizálás magával hozta a munkások nagymérvű elbocsátását. E száraz megállapítások, mint J. Wregg közli (Schönere Zukunft, VII. évf., 19. sz.) egy nagy osztrák gyárüzem vezetőjétől, tehát hivatott forrásból erednek. Példák ezrével kínálkoznak a különböző üzemekben. (Lásd például Magyar M.: Az ember és a gép harca. Budapest, Egyetemi Nyomda vagy Stuart Chase: Moloch Maschine, Verlag Diek & Co.)

2. A legújabb technikának van egy veszedelmes géptípusa: az automata. Ha a legújabb üzemi módszer veszedelmesen differenciál, a gépautomata még veszedelmesebben integrál. Az automata már alig tűr embert maga mellett - mindent maga végez el, egyenesen kilopja a munkás kezéből a munkát. Az új géptípus a benne testet öltött elgondolás minden zsenialitása mellett sötét, fájó gondja a szociológusnak. A milwaukeei gépkocsigyár új gépautomatája a munkások 90%-át fosztotta meg a kenyérkereset lehetőségétől. Berlinben az újságárusító automaták fölállítása alkalmával 10.000 rikkancsot bocsjtottak el. A szedőgép a szedők kétharmad részét teszi fölöslegessé.

Az automata rohamosan növekvő számban tör be a gazdasági élet minden ágába. Nemcsak gyárüzemekben veszi el ezrektől a munka lehetőségét, hanem egyre nagyobb számban tűnik föl a mezőgazdasági és kereskedelmi életben, a hírszolgálatban, a közlekedésben, irodákban, sőt legújabban még az élelmezési üzemekben is. El lehetünk készülve arra - jegyzi meg S. Behn -, hogy egyetlen szővőgépautomata fogja kielégíteni egész Németország szükségletét.

Coudenhove-Kalergi legújabb munkájában (Revolution durch Technik, Wien-Leipzig, Paneuropa-Verlag) beáll a próféták napjainkban egyre jobban szaporodó karába, mégpedig annak optimista szárnyára. «A technika segítségével az egész földteke egyetlen édenkertté változik át.» A technika igájába befogott természeterők mentesítik az embert a munkától, elhalmozzák szabadidővel, amelyet szellemi, esztétikai életének elmélyítésére, gazdagítására fordíthat. Ez lesz «das nachtechnische Paradies der Erde». Ha gépautomata továbbra is megtartja előretörésében azt az iramot, amellyel az utóbbi időkben megindult, akkor annak a bizonyos «második paradicsomnak» egyik áldásában hamarosan és állandóan hatalmas tömegek fognak részesülni: bőven lesz szabad idejük... Csak azt szeretnénk tudni, hogy ebbe a «második paradicsomba» ki szállít majd például kenyeret, cipőt, ruhát?! Talán a gépautomata?

Technikánk röviden jelzett fejlődési iránya tehát szinte szükségszerűen hozza magával az emberi munkaerő egyre nagyobb mérvű kikapcsolását a nagy ipari üzemekből. Természetesen a gépautomata nem hull «Deus ex machina»-ként felsőbb régiókból a különböző ipartelepekre, előállítására gyárak szükségesek. Minden tökéletessége mellett is zavarok állnak elő benne, amelyek javítást igényelnek. Ugyanez áll a modern üzemi rendszerek felszerelésére is. Mindez tehát újabb üzemeket jelent, ahol a futószalag, a gépautomata által a munkától megfosztott tömegek egy része elhelyezkedhetik, újra kenyérhez jut. De semmi kétség sem fér ahhoz, hogy a technika fejlődése által életre hívott új üzemek nem tudják fölszívni az egész fölszabadult tömeget. Csak természetes, hogy az új üzemekben is otthon lesz az automata, a futószalag, stb. Arra pedig, hogy egy egészen új, nagyméretű üzemág szakadna ki a mai technikából, mint például volt az autógyártás, amely csak az Egyesült Államokban Stuart Chase szerint 3.732.000 embernek ad munkát, nem lehet számítani. Technikai szakemberek véleménye szerint egy ilyen hatalmas fejlődési hullámra semmi kilátás sincsen.

Kétségtelen tehát, hogy legújabb technikai fejlődésünk s a munkanélküliség közt szoros összefüggés van. Ezt az összefüggést meg nem látni éppen annyit jelentene, mint a munkanélküliséget mindenestül a futószalag, az automata, szóval a technika számlájára írni. Itt a technika fejlődésében társadalmilag - legalább az adott gazdasági rendszer keretei közt - veszedelmes fordulattal állunk szemben. Ez a veszedelem annál nagyobb, mivel a gép - főleg a mezőgazdaság rovására - hatalmas tömegeket központosított maga köré. Ismeretes, hogy az utolsó félszázad alatt mily nagy változások álltak a népesség megoszlása szempontjából elő. Amíg például Németországban 1882-ben az összlakosságnak 40%-a helyezkedik el a mezőgazdaságban, s az ipari üzemekben 35%, addig 1925-ben a mezőgazdaságra már csak 23% jut, s a gyári munkásság az ország lakosságának 41,3%-a. Nagyon rosszul ismerné a nagyváros szinte mágikus vonzóerejét, aki azt hinné, hogy könnyű feladat lenne a nagyüzemekben fölöslegessé vált munkástömegeket például a vidéki mezőgazdaságokban elhelyezni. Sok igazság rejlik Spengler szokott merészségű kijelentése mögött: «Az emberek szívesebben halnak meg az utcakövezeten, mintsem hogy a vidékre húzódjanak.»

Ami azt a kérdést illeti, hogy a technika mint ilyen mennyiben járulhat hozzá a munkanélküliség leküzdéséhez, arra vonatkozólag az utóbbi időben nagyon sok gondolat, terv kerül a nyilvánosság elé. E gondolatok közül akárhánynak több köze van a vértelen romantikához, mint a mai élet realitásához. De akad közöttük akárhány olyan is, amely az illetékes tényezők részéről megszívlelésre érdemes. Lássunk egy-két példát az utóbbiakra!

Amióta a technika s a munkanélküliség közt fönnálló összefüggésre ráterelődött a figyelem, egyre többen hangsúlyozzák a gépek bizonyos kontingentálásának szükségességét. Nem kisebb fajsúlyú ember, mint az USA új elnöke, Roosevelt jelentette ki a közelmúltban: «Munkát megtakarító gépeket, amelyek munkásokat tesznek fölöslegessé, nem szabad többé üzembe hozni.» Több állam (így például Brazília) csak annyiban engedi meg új gépek behozatalát, amennyiben azok elkopott, régi gépek pótlásai, avagy a termelés minőségét jelentékeny fokban följavítják. A «laissez faire» tragikus elvének hívei természetesen tiltakoznak a gondolat ellen. De ha megvalósítása hozzájárul a «der Männer mit verwelkten Händen», a munkanélküliek szomorú és társadalmilag veszedelmes hadseregének demobilizálásához, amint komoly tényezők vallják, akkor megvalósítandó. Megvalósítandó akkor is, ha az a bizonyos «haladás» kissé lassúbb ütemet is lesz kénytelen fölvenni. A mi «ceterum censeo»-nk nem lehet más mint: először jön az ember, azután minden egyéb, tehát a gép is!

Egy másik, szintén sűrűen hangoztatott gondolat, hogy technikai felszerelésünket, a mai üzemóriásokat decentralizálni kell. Ma már kétségtelen, hogy az üzemóriások, úgy a világgazdaság, mint a társadalom fejlődése szempontjából sok hátránnyal járnak. Jellemző és sokat mondó, hogy a rohamosan indusztrializálódó orosz Szovjet-ben máris erős ellenszenv mutatkozik az amerikai stílusú nagy iparvárosokkal szemben. Az elektromos energia egyik nagy előnye éppen abban rejlik, hogy nagy távolságokra szállítható, tetszés szerinti mennyiségre osztható. E tulajdonság egészen modern versenyképes, kis- és középüzemek berendezését teszi lehetővé. Ezt a lehetőséget ki kell használnunk. «Ha eddig jelszó volt: a termelés központosítása, a termelt javak szétosztásának decentralizációja - a jövő jelszava csak ez lehet: a termelés decentralizációja, s a sok termelési központ megfelelő szétosztási hálózattal való egységesítése. Sok gépet sok kézbe! Minden háztartás számára gépautomatákat!» - hangoztatja Behn (Unterwerfung der Maschine? Hochland XXXa kötet, 1. sz.). Aki ismeri a francia gyáripar fejlődését, az tudni fogja, hogy ezek a gondolatok a lehetőségek határain belül mozognak.

G. Duhamel (Querelles de famille, Paris, Mercur de France) szellemes gúnnyal azt javasolja, hogy az összes technikai feltalálók köteleztessenek öt évi «fegyverszünetre». A fegyverszünet alatt folytassák munkájukat, de egyetlen szabadalom se legyen kiadható. A gyakorlati technikai életből így kikapcsolt feltalálókat fizesse az állam. A szellemesen megfogalmazott javaslat nyomán egy megvalósítható gondolat jelentkezik. Az emberi alkotó képesség bizonyos korlátok közt technikai téren is befolyásolható, sőt irányítható. Nem lehetetlen kívánság, hogy az új gépek alkotására, új územi módszerek megszerkesztésére törő emberi értelem és akarat nagyobb mértékben vegye figyelembe a szociális szempontot. Így születhetnének meg a gépautomata-óriások helyett nemcsak a fogyasztónak, de az előállítónak is segítségére siető kisebb gépautomaták, amelyek az előbb emlegetett decentralizációt az előállított áruk minőségének romlása nélkül lehetővé tennék, s amellett sok kézbe adnának kenyeret. A varrógép szinte eszményi példa arra, amiről szó van.

Amikor még egyszer ismételjük, hogy a munkanélküliség s a technikai fejlődés mai irányzata közt összefüggést látunk, erősen hangsúlyozni kívánjuk, hogy véleményünk szerint a gépnél jelentékenyen nagyobb felelősség terheli azt a gazdasági rendszert, ameljy a másfél század óta szédületesen fejlődő, halmozódó energiákat a «laissez faire» elvének szolgáltatta ki, azaz nemcsak a szorosan vett erkölcsi világrend, hanem az államhatalom ellenőrzése alól is kivonta őket. A liberális gazdasági rendszer pórázán el kellett jutnunk arra a lejtőre, amelyen ma siklunk ismeretlen mélységek, szakadékok felé. Nem csodálkozunk, ha egy gépbarát amerikai író tollából kicsúszik a kemény szó: «Unsere Wirtschaftsgesetze passen für ein Narrenhaus. - A mi gazdasági törvényeink egy tébolyda számára valók». A technika tragikumának tükrében látszik talán legélesebben a sokat bűnözött rendszer tarthatatlansága. Pénz- és vámpolitikai reformok, szociális szempontok szerint igazodó technika ideig-óráig hozhatnak enyhülést, de gyökeres gyógyulás csak a gazdasági liberalizmus kíméletlen száműzésétől várható. Technikánkat, amely az emberi értelem és akarat heroikus erőfeszítéseinek büszke, nagyra hivatott gyümölcse, ki kell menteni annak a gazdasági rendszernek kezéből, amely az egyetemes emberi jólét emelésére hivatott, sőt kötelezett gépet is kiszolgáltatta az amorális tőke öncélúságának.

S itt elsősorban az államhatalomra várnak nagy, egész jövőnkre kiható feladatok. Lehetetlen, hogy szinte megmérhetetlen gazdasági energiák, mint amilyenek a modern technikában rejtőznek, úgyszólván minden állami ellenőrzés vonalán kívül álljanak. Érvényt kell szerezni a Quadragesimo anno-enciklika komoly sürgetésének. «A kellő korlátok közé szorítandó szabadversenyt, s még inkább a gazdasági hatalmaskodást vessük alá elszántan az államhatalomnak, mindenben, ami az állam illetékességébe vonható.» Ez más szóval annyit jelent, hogy a «laissez faire»-t határozott, biztos keretek közé kell szorítani, a gazdasági erőknek, a tőkének a liberális gazdasági rendszerben élvezett korlátlan szabadságát szabályozni kell. Ennek a sürgetésnek egészen különös hangsúlyt ad technikai fejlődésünk föntebb jelzett iránya.

Az eddigi üzemi rendszerben a munkásság, s a tőke együttes ereje termelt. Bár hatalmi, gazdasági szempontból a két tényező közül a tőke hasonlítatlanul nagyobb súllyal esett a latba, az emberi munkaerő, a munkásság mégis bizonyos féket jelentett a tőkével szemben. Az ipari üzemek nagyfokú elgépiesedése nemcsak a munkanélküliek tömegét növeszti, hanem a tőke jogkörét, hatalmát szinte korlátlan abszolutizmussá szélesíti ki. Ez a tőke teljes autarchiáját jelenti. Az ipari üzemek egyszerűen a tőke - legtöbbször a névtelen tőke függvényei lesznek, hisz emberi erőre alig szorulnak már rá. S ha a mezőgazdasági technika fejlődése, térfoglalása továbbra is oly lépésekkel halad előre, mint ahogyan az utolsó időkben például Észak-Amerikában megindult, akkor az egész termelés félelmetes monarchája a tőke lesz.

Hogy ez a folyamat, amely az első lépéseken már jóval túl van, államot teremt az államban, mégpedig minden középkori oligarchiánál veszedelmesebbet, azt nem kell bővebben magyarázni. A termelési rend mindenestül a tőke kezében - az államnak megmaradnak az ellátatlanok milliói. Ennek a fejlődési irányzatnak szükségképpen katasztrófához kell vezetnie. Az állam legelemibb kötelessége tehát a folyamatot megállítani. A tőke teljes mozgási szabadságát, úgy amint azt a liberális ideológia értelmezi, kellő korlátok, határok közé kell szorítani. A gazdasági élet, a termelési rend nem szolgáltatható ki a politika, még kevésbé a pártpolitika szeszélyes hullámzásának - de a névtelen, és sokszor lelketlen tőkének sem! A két véglet - a gazdasági élet korlátlan szabadsága, s az államhatalomnak való szolgai alárendeltsége között meg kell találni azt az utat, amely a gazdasági élet egészséges fejlődése mellett az állampolgárok megélhetésének biztosításához vezet. A probléma súlyos, de megoldható! Mussolini a tőle megszokott határozott, kemény lépésekkel már rálépett az új útra. Mint a Le Temps folyó évi január 8-i száma írja, az olasz szenátus a közelmúltban azt a fontos döntést hozta, hogy új üzemek fölállítása, illetőleg a régiek kiterjesztése csak esetről esetre adott engedély alapján lehetséges. Az USA új elnöke, Roosevelt nyíltan, férfiasan szembeszáll a legutóbb Detroitban mondott beszédében (ld. Schönere Zukunft, VIII. évf., 19. sz.) a «laissez faire, laissez aller», a gazdasági erők szabad játéka ellen. Szerinte ez a «gyengeség filozófiája», amellyel szemben sohasem lehetünk elég radikálisok. A volt francia miniszterelnök, Caillaux, akinek szoros kapcsolata a legmagasabb francia pénzügyi körökkel ismeretes, előadásaiban, cikkeiben ugyancsak élesen támadja a gazdasági liberalizmust és «économie ordonnée»-t sürget.

Az a modern állam, amelynek vállaira a keretei közt elhelyezkedő embertömegek megélhetésének biztosítása egyre nagyobb súllyal nehezedik, nem tekintheti a géprendszerben tevékeny tőkét pusztán adópolitikai szemszögből. Az «indusztrializált» tőkének nemcsak adózó, hanem szociális kötelességei is vannak, amely utóbbiaknak egyszerűen a jótékonysági keretek közé való átutalása az egyetemes társadalmi érdek szempontjából - erre bőséges tapasztalataink vannak - ugyancsak veszedelmes. Amikor a tőke szociális kötelességeit emlegetjük, akkor természetesen nemcsak fokozott és rendszerezett szociális adózásra gondolunk. Ennél is fontosabb, hogy a technikában tevékeny tőke lemondva a maga öncélúságáról, technikai berendezkedésben és termelésben egyaránt szóhoz juttassa a szociális szempontokat is. Hogy egy példát említsünk, a szociális szempontok szerint igazodó gyárüzemek nem fognak sem az üzemi berendezkedésben, sem a termelésben - Caillaux szavaival élve - esztelen túlméretezésbe esni, amelynek nemcsak gazdasági, de társadalmi szomorú kihatásait olyan jól ismerjük. De szociális szempontok érvényesülésében csak úgy tudunk bízni - ide vágó tapasztalatokban ugyancsak gazdagok vagyunk! -, ha az államhatalom sürgeti és ellenőrzi az érvényesülést.

Az «industrialisme mal dirigé», a rosszul vezetett technikai nagyüzemek felől fenyegető veszedelem elhárításában természetesen nem nélkülözhetők bizonyos «imponderabiliák».

A jól ismert francia bölcselő, Bergson a múlt évben megjelent nagy munkájának (Les deux sources de la morale et de la religion, Alcan, Paris) utolsó fejezetében (Mécanique et mystique) foglalkozik a technika egyre sürgetőbb problémájával. (Jellemző szellemtörténeti szempontból a mai helyzetre, hogy egy bölcseleti munka, amelynek megjelenését francia kultúrkörök nagy irodalmi eseménynek tartják, ebbe a problémába torkollik!) Az agg bölcselő élesen látja azt a veszedelmet, amely felé az emberiséget mai fejlődési iránya egyre gyorsabb ütemben sodorja. «Az emberiség félig összetörve nyög elért fejlődésének súlya alatt» - hangzik el tompán a munka egyik utolsó mondata. «Mindenki érzi, hogy a közvetlen jövő jelentékeny mértékben a gépipar rendezésétől, s ama feltételektől függ, amelyeket az indusztrializmus szab, illetőleg kap». Bergson úgy látja, hogy technikai fejlődésünknek jelentékeny szerepe van az általános elanyagiasodásban. Szórakozás, fényűzés a legkedveltebb jelszavak - minden vágy ezekre szegeződik. Ezek szolgálatába állt a gép is. Az igények a lázas termelés nyomán az összes társadalmi rétegekben veszedelmesen fokozódnak. Ezzel szemben a szellemi és lelki értékek elvesztették fényüket, vonzóerejüket. Egész életünket egyszerűbbé, igénytelenebbé, lelkibbé kell tennünk. A «technikában veszedelmesen megnövekedett test várja a hasonló mértékben megnövesztendő lelket». Ebből a munkából, amelynek sikerétől függ az emberiség jövője, ki kell vennie a gépnek is a maga részét. «A technika csak akkor találja meg a helyes irányt, csak akkor teljesít erőinek megfelelő szolgálatot, ha azt az emberiséget, amelynek az anyagiak felé való fordulásában része volt, támogatja a fölemelkedésben, a tekintetnek az égre való szegezésében is!» A bergsoni filozófia nem a mi filozófiánk, de mi is a több, nagyobb - mi úgy szoktuk mondani, keresztényibb lélekben látjuk a jövő egyetlen biztosítékát.

*

In Magyar Kultúra, 20. évf., 1. kötet (1933),150-157.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés