Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Kühnelt-Leddihn, Erik: A bolsevizmus - Európa veszedelme? (1933)

Kühnelt-Leddihn, Erik: A bolsevizmus - Európa veszedelme? (1933)

  2023.11.05. 09:11

Oroszországból történt visszatérésem után a legkülönbözőbb országokban leggyakrabban azt kérdezték tőlem, vajon valóban veszedelmet jelent-e a bolsevizmus Európa számára? Hogy erre a kérdésre helyesen válaszolhassunk, két dolgot kell ismernünk: elsősorban magát a bolsevizmust, másodsorban pedig Európát. Csak ennek a két dolognak pontos ismerete mellett lehetséges erre a kérdésre valóban tárgyilagosan válaszolni.


A bolsevizmus szellemileg egységes intézmény, Európa azonban szellemileg (egészen durván kifejezve) két részre bomlik: Kelet- és Nyugat-Európára. Kelet- és Nyugat-Európa történelmileg, gazdaságilag és politikailag szorosan összekapcsolódik, szervesen egymásra van utalva (gondoljunk csak az ipari és agrártermékek kicserélésére), de a Nyugatot a Kelettől mégis áthidalhatatlan szakadék választja el szellemi téren.

Ha a bolsevizmus fő ismertető jeleit jobban szemügyre akarjuk venni, akkor a következő jellegzetességekre találunk:

(1) A kollektivizmus. Ezzel szorosan összefügg a leigázottság abszolút akarása. Az egyenlőség akarása. (Ennek gyökere: az irigység.) (2) A dialektikus materializmus. A testiség fensőbbségének tana. (3) Az állam abszolút hatalma. Etatizmus. Bürokrácia. Alakiság. A legfőbb istenek: a) a tömegek, b) a gyomor, c) az állam. Ez az új szentháromság pótolja az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Innen a bolsevisták oly kitartó követelése: az istentagadás.

A Nyugat ezzel szemben követeli: (1) Az egyéni szabadságot. (2) A lélek fensőbbségét (intellektualizmus). (3) A világszemléleti embert, akinek legfőbb fóruma a vallás, a filozófia és a pártpolitika. Az állam csak végrehajtó hatalom, semmi több.

De - mint mondottuk - Európa nagy szellemi szakadásban él. Nyugat Róma árnyékában fekszik, a Kelet ellenben Bizáncéban és Moszkvában. Róma titka a szabadság, Bizáncé és Moszkváé a terror. A kereszténység Nyugaton a nagystílű demokratákat termelte ki: Brüning Henriket, Don Sturzot, Seipel Ignácot, Stöckert, Luegert, Marc Sanguiert. Az újabb kor nagy bolsevistái ellenben mind keleti intellektuellek voltak: a grúz Sztálin-Dzsugasvili, a lengyel dzsentri Dzerzynski, a tatár Uljanov Lenin, a bolgár Rakovszki, az örmény Karachan, a finn Kuusinnen, a japán Katayama; a GPU pedig magyarokból, lettekből, kínaiakból álló intézmény.

Az egész német, francia és angol bolsevizmus ezzel szemben a névtelenek mozgalma. A háború után az angol alsóházban rövid ideig egyetlen kommunista ült: Mr. Saklatvala... egy indus!

Az egész nyugat-európai bolsevizmus névtelen, szellemileg nem önálló, a gazdasági válság és a szegénység kifejezője, tiszta reakciós jelenség a kapitalizmus visszaélése ellen. A bolsevizmus és a tipikus nyugati szabadság közötti ellentétesség - teljesen kitessékelte a kommunizmus sorai közül a német szalonbolsevikieket; Gert von Gontardot, Ossietzky Károlyt, Tucholskyt, Grosz Györgyöt könyörtelenül kidobták. A szellemi bolsevizmus, amelynek Németországban olyan sokat ígérő volt a születése, magán az intellektualizmuson bukott meg - de tökéletesen. Franciaországban viszont Panait Istrati -   aki maga is kommunista - volt az, aki a szovjetről szóló leleplezéseit három kötetben kiadta, s az intellektuelleket a hivatalos bolsevizmus ellen uszította.

Tehát míg Nyugaton a bolsevizmus tisztán tünet, a gazdasági válság barométere marad, a Kelet bolsevizmusának egészen más jelentősége van. A kelet-európai bolsevizmus lényegében ugyanaz a jelenség, mint a nihilizmus a cári időkben. Nincsenek benne névtelen tömegek, amelyeket az éhség és a szegénység terel össze, sem munkanélküliek, prostituáltak vagy nyomorult proletárok, hanem romantikus vagy haszonleső motívumoktól űzött gyárigazgatók, tisztviselők, főiskolások, gimnazista leányok és tanárok. Nem a kiéhezettek és a nyomorultak azok, akik az ötágú csillagért lelkesednek, hanem a félműveltek. A kispolgárok, a világszemléleliteg gyengék azok, akik félénken érdeklődnek a bolsevizmus iránt. A félműveltség problémáját természetesen igen nehéz megoldani, de mégis az igazi intellektuellek kötelessége és feladata lenne, hogy a lappangó félműveltség ellen harcot indítsanak, és a bolsevizmus ellen szellemi téren szálljanak síkra. Ezzel szemben Kelet-Európában egészen másként indítanak harcot a bolsevizmus ellen.

Aki valamikor is tanult síelni, nagyon jól tudja, hogy a kezdő, amikor lejtőn lefelé siklik, elkerülhetetlenül nekimegy az egyetlen fának is, amely a lejtőn áll. Ugyanebben a hibában leledzik a kelet-európai államok mentalitása. Ahelyett, hogy szellemi téren kezdenének harcot a bolsevizmus ellen, a kérdést tisztán mechanikus-igazságszolgáltatási szempontból fogják fel. Azt hiszik, hogy a bolsevizmust tisztán közigazgatási és büntetőjogi rendszabályokkal le tudják küzdeni. Ne feledjük el, hogy eddig még egyetlen forradalom sem érkezett váratlanul, és előre nem láthatóan! Valamennyi forradalmat - a franciát, az oroszt, a kínait - «előre megérezték» az uralmon lévők! Ochranával, Lettres de cachet-tekkel, Szibériával, hóhérokkal, Bastille-al és Kenggel dolgoztak ellene, és mégis - óh, az a veszedelmes fa a behavazott lejtőn! - valamennyi forradalom átgázolt minden közigazgatási és büntetőjogi rendszabályon! Bizony, valamennyi!

Míg [a] Nyugat tanult a történelemből, [a] Kelet semmiféle következtetést nem vont le abból. A Kelet igazságszolgáltatási mechanikus gondolkozása azonban nemcsak a Keletet, hanem egész Európát és azzal az egész világot a pusztulás felé sodorja!

Teljes lehetetlenség szembeszállni a bolsevizmussal akkor, ha azt egész mivoltában nem ismerik. A magyarok nem ismerik a bolsevizmust. A magyar bolsevizmus nem volt egyéb, mint «kommün», extravagáns zsidók szocialisztikus városi kísérlete. Csakhogy Mereskovszkij azt mondja: «Mindazok, akik a bolsevista rém delelőjét nem érték meg Oroszországban, és volt még idejük a menekülésre, nem tudnak mindent. Csakhogy a nem-minden-tudás ebben az eselben azt jelenti, hogy semmit sem tudnak. Aki ezeket mind nem látta, tapasztalta, és végig nem csinálta, sohasem fog tudni semmit. A tudók és a nemtudók között egy határvonal van, hasonlóan a halál határvonalához; az élők nem érthetik meg a holtakat, amint hogy a holtak sem érthetik meg az élőket.» 

A bolsevizmus egészen más a valóságban, mint azt az átlagpolgár éppen elképzeli. A nemzetközi vonás a bolsevizmusnál épp olyan lényegtelen, mint a férfinél a mellbimbó. A bolsevizmust nem lehet nacionalizmussal leküzdeni, mert akkor ő is nacionalistává vedlik, mint az agrárbolsevizmus Sztambulinszkij idejében vagy a kínai bolsevizmus. A katolikus Egyház is internacionális, valamint a hálókocsitársaság is, mégsem bolseviki egyikük sem. Agrárreformokkal szintúgy nem lehet egyedül elejét venni a bolsevizmusnak; ezt mutatja a mexikói Ch. R. O. M. példája. A bolsevizmus fejlődése teljesen más utakat tár fel. Ez az út pedig a következőképpen fest (receptformában):

«Vegyünk egy agrárállamot (diktatúrával vagy az erős kéz kormányával), és tiltsunk el szigorúan minden szabad megmozdulást. Jó házból származó, romantikus hajlamú gyermekek titkos szövetségeket alakítanak. Az erős etatizmus, amelynek jelszava nem a nyugati «szabadság», hanem a keleti «tekintély», a megfélemlített, elnyomott, gyáva keresztény és zsidó vallású kispolgárok szürke tömegeit termeli ki magából. Ezeknek a szürke kispolgároknak egyetlen gondja: a biztos kis állás vagy a biztos kis kereset. Forradalmi megmozdulásra kerül a sor, és a bolsevisták a parasztok közé dobják a jelszót: földosztás. A parasztok nagy csapatokban belépnek a vörös hadseregbe. A fehér hadseregek katonái valamennyien átpártolnak a vörösekhez. Végül már csak a tisztek maradnak a fehér hadseregből. A fővárosban ezzel szemben a diákság segítségével megalakul az új kormány. A kispolgárok egyetemesen és egyenként az új kormányhoz csatlakoznak. Biztos kis állás, és biztos kis kereset! Sőt még a politikai rendőrség (Fouché!) is színt változtat. Megkezdődik a gazdasági újjáépítés, és számtalan mérnököt alkalmaznak. Ha azután a város már elég erősnek érzi magát, a parasztokat mind jobban lefegyverzik, és ha már eléggé lefegyverezték őket, a földet kolhozokban és szovhozokban szocializálják. Azután mind jobban lefegyverzik a proletárokat is. A kispolgárok azonban, akik minden hivatalban benn ülnek, konvertita buzgalmukat azzal mutatják ki, hogy belőlük válnak a legveszedelmesebb bolsevisták. Különösen pedig a vallásüldözésekben tesznek ki magukért. Amikor már minden néposztálvt tökéletesen megfosztottak jogaitól, csak a szörnyűséges, brutális bürokrácia marad meg, amely a rendőri karhatalom segítségével a haladás és az «építés» nevében a leggyalázatosabb aljasságokat követi el. Mint «összetartó kötelék», ami azelőtt a nemzet volt, most már aztán csak egy igen körmönfont besúgórendszer marad fenn.»

Eddig a recept! Feltétel tehát az agrárállam, a bürokrácia, az etatizmus, a kispolgári tömegek. Emlékezzünk csak a tavalyelőtti községi választásokra, amelyeknél egy párt (a kispolgári párt) a következő szövegű falragaszokkal árasztotta el a falakat: «Elsősorban nem vagy se zsidó, se keresztény, se férfi, se nő, hanem ... kispolgár!» Nyugaton is lehet szó minden bizonnyal egy átmeneti bolsevizmusról, de csak nagyon is átmenetileg. A bolsevizmus ott az értelmen, az egyházakon, a szabadságtörekvéseken és a rettenthetetlen aktív ellenálláson feltétlenül összemorzsölódnék. Míg Oroszországban a bolsevizmus már fél emberöltőn túl (!) tartja kezében a hatalmat, Németországban a szociáldemokrácia részéről és «magánoldalról» teljes hidegvérrel elfojtották. A bajor tanácsköztársasági elnököt, Kurt Eisnert a fiatal Arco gróf lőtte le, Liebknecht Károly és Luxemburg Róza pedig a csatornában végezték életüket. A szociáldemokrácia Nyugaton: Németországban, Hollandiában, Angliában, Amerikában sokkal pozitívabb alapokon nyugszik, mint Keleten. A német polgárság a szociáldemokratáknak köszönheti nemcsak a polgári-demokrata weimari alkotmányt, hanem a berlini Spartakus-lázadás és a thüringiai kommunista felkelés (Max Hölz) leverését is. Németországban a legkíméletlenebb bolsevistaüldöző Noske volt, aki pedig szociáldemokrata és volt altiszt! 

[A] Nyugat a szabadságot követeli! Gondoljunk csak Írországra, ahol egy negyedfélmilliónyi nép az egész angol világbirodalom, a világ negyedrésze ellen harcolt. Eamon de Valera csak 1923-ban tette le a fegyvert - öt évvel a központi hatalmak összeomlása után. A hatalmas angol birodalomnak kompromisszumra kellett elhatároznia magát. A másik oldalon áll nyolc esztendeje a temetői csend Oroszországban, amely az egész világon páratlan. Ne feledjük el: Magyarország másfél évszázadig élt a török uralom alatt szolgaságban, Lengyelországot szétdarabolták, Oroszország a mongol kánok és a cárok igájában nyögött. Nyugaté a szabadság, Keleté a tekintély. Nyugaté az egyéniség és a függetlenség. (Tell Vilmos! Hofer András! Washington György! Zižka! A hollandok szabadságharca a spanyolok elleni harcokban!) Az orosz «szabadsághősök» ezzel szemben csak Pugacsov és Sztenjka Rjazin, a két rablóvezér.

Kelet-.Európa számára a bolsevizmus fenyegető veszedelme annál komolyabb, mert a keleti ember ahhoz van szokva, hogy minden pozitív munkát átenged az államnak, és nem hajlandó a kezdeményezésre. A «jogász» ember a bolsevizmus elleni küzdelmet átengedi a hatóságoknak. Ez a fajta a bolsevizmusban csak egy antikapitalista, nemzetközi pártot lát, amelyet azzal kell egyensúlyozni, hogy a nacionalizmust és a kapitalizmust propagálják. Ilyen messzire vezethet a mechanikus gondolkodás! Az ifjúság ezzel szemben az egészben valami romantikusat és tiltottat lát, és a gimnáziumban Bakunyint olvassa a padok alatt, s közben őrületesen modernnek képzeli magát, a valóságban pedig reakcionárius, mivel az egész materialisztikus ideológia a XIX. századé, és régen elintézték! Az állam ezeket a «gyermekeket» bezárja, ha kézre tudja keríteni őket, és elítéli ahelyett, hogy felvilágosítaná, tanítaná, és ily módon újabb mártírokat gyárt, ami a többieket, akiket még nem zártak be, a fanatizmus karjaiba hajtja. Ha ezek leülik büntetésüket, legtöbbjük az igen jól megszervezett «Mopr» (Vörös segélyegylet) segítségével Moszkvába kerül, ahol mint a nép hőseit ünneplik őket. A Mopr moszkvai székházában, az Agaryeva-ulicán számtalan ilyen megtévelyedett ifjúval találkozhatni. Idővel ezekből lesznek a legvadabb bolsevisták. A római imperátorok már 2000 évvel ezelőtt nagyon ráfizettek a kereszténység elleni harcukban a vértanúgyártásra. A történelem legszörnyűbb tréfája lenne, ha a kereszténység ugyanolyan módon veszítené el ismét a világot, amint azt annak idején meghódította.

Nem a diktatúra és nem a túlhajtott nacionalizmus az, ami a bolsevizmus leküzdéséhez szükséges. Már Mereskovszkij mondja: «Valamikor a népek létüknek nemzeti formáiban szabadon éltek ési fejlődtek; most belehalnak és belefulladnak abba. Ezek a formák valamikor pólyák voltak, ma pedig szemfedőkké váltak. Az emberiség vagy a sírba száll ezekkel, és elrothad, vagy pedig eldobja magától, mint a halottaiból feltámadó Lázár.» Egy ilyen hatalmas és veszedelmes betegséget, mint a bolsevizmus, csak nemzetközi egyezményekkel, csak egy nemzetfölötti mozgalommal, amilyen a kereszténység, lehet leküzdeni - hasonlóan ahhoz, ahogy egy súlyos ragályt csak földrészek szerinti védekezéssel lehet megállítani.

«Nem a saját erejük teszi hatalmassá a bolsevikokat - mondja Mereskovszkij -, hanem a Ti gyengeségtek. Ők tudják, mit akarnak, Ti azonban nem tudjátok, mit akartok; ők valamennyien ugyanazt akarják, Ti azonban mind mást akartok. Ti úgy gondolkoztok a bolsevizmusról, mint a gyermekek: mindenki meghal, csak én nem!» 

És ha most feltesszük magunknak a kérdést: veszedelmes-e a bolsevizmus Európára? - akkor erre a kérdésre így kell felelnünk: Kelet-Európára feltétlenül! Mert a bolsevizmus kelet-európai méreg! Hogy azután mennyire tud a Nyugat ellenállni a vörös hullámnak, az tisztán geopolitikai és katonai-technikai kérdés. Nyugaton az erkölcsi ellenállás az utolsó leheletig menne!

Ezért tehát munka, komoly munka minden ázsiaiasság ellen, nem a diktatúra vagy a horogkereszt jegyében, hanem a megváltás, Krisztus sima keresztjének, a keresztény demokráciának jegyében. Nem az «erős kéz» hozza meg számukra a bolsevizmus letörését, hanem a személy szabadságának napja, amelynek fényében a csillagok elhalványodnak, még az ötágúak is!

*

In Magyar Kultura [Kultúra], 20. évf., (?) szám (1933), 280-284.

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters