Az állam organikus szemléletét már a görög bölcselők gondolatkörében megtalálhatjuk. Platón, de valószínűleg már Szókratész is úgy képzelte el az államot, mint nagy, élő emberi szervezetet. Így gondolkozott Arisztotelész is. A sztoikusok alkották meg a rómaiaknál gyakran alkalmazott corpus reipublicae fogalmat, amennyiben az egyedek egyesülésének önálló testi egységet és saját életelvet követeltek. Cicero is organizmusnak fogja fel az államot (totum corpus reipublicae), és ebben megkülönbözteti az egész test egységét a tagok sokaságától. [3]

Az antik bölcselet felfogását az államról, mint élő szervezetről, a keresztény teológia az egyházra vitte át, és ezt mint önálló, szerves egészet fogta fel. Az organikus elképzeléshez azonban vallási, misztikus elemek is járultak, amelyeket legjellemzőbben ez a formula fejez ki: az egyház Krisztus misztikus teste, corpus mysticum Christi. A keresztény kultusz-község mindenkinek vallási egyenlőséget és egymással való benső kapcsolódást, közösséget ígért. De mivel az egyház a dogma, a papság és a szentségek útján erős különbségeket fejlesztett ki önmagában, az egészet csak olyan organizmus gondolatában tudta összefoglalni, amelyen belül minden tagnak megvan a maga célja, melyben minden tag elvégzi a rá háruló működést az egész érdekében. [4] Ez a felfogás Szent Pál tanításán alapszik, ő tekinti a hívők közösségét Krisztus egységes testének és Krisztust a test fejének. A közösség egész, amelyet Isten szelleme hat át. «Mert valamint egy testben sok tagjaink vannak, minden tagnak pedig nem ugyanazon egy a működése, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, de egyenkint mindnyájan egymásnak tagjai». [5] Ezek a gondolatok, amelyek először csak a község életének belső, szellemi oldalára irányultak, alkalmazást nyertek a külső, jogi szervezetre is. A teológiai gondolatkörben az egyházat szervezeti kialakulásában Krisztus testéhez hasonlították. De Pál apostol ezeket is mondja: «Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, nem a Krisztus vérében való részesülés-e? És a kenyér, amelyet megszegünk, nem az Úr testében való részesülés-e? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mindnyájan, kik az egy kenyérben részesülünk». [6] E sorokat összeköttetésbe hozták az előbbiekkel oly értelemben, hogy a tagok és a fő közötti összefüggést az egyház a kenyér és a bor misztériumával közvetíti. Így jelent meg az egyház mint corpus mysticum, amelyet egyfelől Isten misztikus módon élő egységgé kötött össze, másfelől azonban, mint test, külső összetett lényként is szerepel.

Az egyház misztikus testének a feje Krisztus. A pápa, mint Isten helytartója viszi át Isten akaratát az egyház tagjaiba. Az egész egyház szükségszerű, egységes szervezet, amely a kánonisták szerint az emberi test mintájára nagyszámú, egymással összefüggő tagra oszlik. Ezek a tagok az egyes egyházak, ecclesiae singulares, fejük az ecclesia Romana. Mindezek a tagok külön hivatásukat és életüket a test központjából kiinduló felhatalmazásból kapják, és az egész testtel való összefüggés nélkül nem állhatnak fenn.

De nemcsak az egész egyház, hanem a kollégiális berendezésű egyes egyházak is korporációk. A kánonisták szerint fejből és tagokból állanak ezek is: a püspök, az apát és minden más prelátus a fő, az egyházi testületben egyesült klerikusok vagy szerzetesek a tagok, s mindketten együtt alkotják az egyháznak egységes testét. [7] E felfogás legszebben a pápai dekretálisokban nyilatkozott, s ezek révén is válhatott elterjedtté és ismeretessé az egész egyházban, hiszen a XII-XIII. században e dekretálisokkal irányította a pápa minden keresztény országban az egyház ügyeit. Így olvassuk III. Sándor pápa egyik dekretálisában, melyet egy püspökhöz intézett a káptalanával fennforgó viszály ügyében: «Úgy hisszük, okosságod tudja, hogy Te és testvéreid egy test vagytok, úgy tudniillik, hogy helyesen Te a fej vagy, és azok a tagok. Azért nem illik, hogy Te a tagok mellőzésével egyházad ügyeiben mások tanácsával élj, mivel ez kétségtelenül szembenáll mind a Te tisztségeddel, mind a szentatyák megállapításaival». [8]

Az egyetemes egyháznak azonban nemcsak minden egyes ecclesia, hanem minden hívő, klerikus és laikus egyaránt tagja, s ha az egyik rangjánál, hivatásánál fogva előkelőbb is a másiknál, egyenlővé teszi őket a pápától, Krisztus helytartójától és az egymástól való kölcsönös függés. Ez a kettős kapcsolat idézi elő azt, hogy mint egy test tagjai, tulajdonképpen Krisztusban mindnyájan egyformán szabadok. Az organikus szemléletnek ezt a mozzanatát Gierke nem tárgyalja, pedig világosan kifejezi III. Ince pápa dekretálisa : «Mivel mindannyian egy test vagyunk Krisztusban, az egyesek pedig egymásnak tagjai, nem szabad a nagyobbaknak a kisebbeket, vagy az öregebbeknek a fiatalabbakat gyűlölni, hanem mindnyájan, akik egy egyházban egy Úrnak szolgálnak, egyforma szabadságnak örvendjenek, mivel súly és súly, mérték és mérték egyformán gyűlöletesek Istennél...» [9]

Talán felesleges is hangsúlyozni, hogy az egyháznak ez a korporatív szemlélete Magyarországon az egyházban és a királyi udvarban egyaránt ismeretes volt. Az az élénk összeköttetés, amelyben a királyi udvar a szentszékkel állott, ezt éppen olyan természetessé teszi, mint a koronagondolat meghonosodását. Csak néhány kiragadott példával akarom bizonyítani, hogy egyházi vonatkozásban az organikus szemlélet nálunk is elterjedhetett. IX. Gergely pápa IV. Bélához intézett levelében siratja, hogy a király, «az egyháznak előkelő tagja» híveinek pusztulásával oly kegyetlen sebet nyert. [10] IV. Béla viszont a francia királyt nevezi «az egyház oly előkelő tagjának» a pápától segítséget kérő levelében. [11] IV. Sándor pápa figyelmezteti ugyancsak IV. Bélát, ne gyalázza meg királyságának felségét azzal, hogy «a hívők testétől elszakadva» a hitetlen tatárokkal szövetkezik. [12] VI. Kelemen, mikor trónralépését közli Károly királlyal, őt az «egyház szellemi karjának» mondja. [13]

Természetesen nemcsak a királlyal szemben ad kifejezést a szentszék az egész egyházról, valamint annak részeiről alkotott nézetének. IV. Ince Vancsai István volt esztergomi érseket, kit legátusként Magyarországra küld, «az egyház nagy és tiszteletreméltó tagjának» nevezi. [14] IX. Gergely IV. Béla kérésére elrendeli az esztergomi érseknek a tartományában levő bencés kolostorok meglátogatását és megreformálását «mind fejükben, mind tagjaikban». [15] VI. Kelemen a nyitrai püspök védelmébe ajánlja a kalocsai egyházmegyében fekvő Szt. Demeter monostort, «minden tagjával, egyházával és a neki alávetett helyekkel». [16] XI. Gergely meg segélypénzek gyűjtése végett nunciust küld Magyarországra, mivel az egyháznak nagy terhei vannak, «amelyeket fiai, a főpapok és más egyházi személyek segítsége nélkül nem viselhet, mert illő és észszerű, hogy a tagok a fejnek és a gyermekek a szükséget szenvedő anyának segítségére jöjjenek...» [17]

Az egyháznak organikus szemlélete így bizonyára nálunk is uralkodóvá vált. Mikor IV. László a pápai legátusnak esküt tesz a kunok megtérítése ügyében, elismeri, hogy királyságának kormányát és a koronát az egyháztól kapta, mint ahogy Szent István is a római egyháztól nyerte el a királyi koronát, «hogy attól mintegy fejtől az egész testbe elöntse ajándékait az isteni világosság...» [18] Az organikus felfogást bizonyára ugyanúgy alkalmazták a kisebb egyházakra, mint az egyház egyetemére. Az esztergomi székesegyház és a Szent István születési helyén épült kápolna vizitációja alkalmából 1397-ben a káptalan a visitator kérdésére egyhangúan azt felelte, hogy tudomása szerint az esztergomi egyházat Szent István alapította, Magyarország többi egyházainak fejévé, anyjává és mesterévé rendelte, s az érseket főpappá és fejjé, a káptalant pedig tagokká tette. [19] A káptalan tagjainak a kijelentésében egyrészt benne foglaltatik az a felfogás, hogy az egész magyarországi egyház test, amelynek feje az esztergomi egyház és tagjai a többiek, másrészt azonban megvan benne magának az esztergomi egyháznak organikus szemlélete is; mint a pápák már a XII. században hirdették, ez az egyház is test, feje az esztergomi érsek, tagjai pedig a káptalan. Test a magyarországi egyház az 1460-i szepesi zsinat szerint is. «Mivel a tagoknak nem szabad a fejtől eltávozniok», elrendelik, hogy a zsinati hatóságuknak alávetett összes papok bizonyos imák érthető olvasásában az esztergomi egyháznak engedelmeskedjenek. [20]

*

Az organikus szemléletet a középkor gondolkozása nemcsak az egyházi, hanem az állami közösségre is alkalmazta. Hiszen ez a gondolkozás nagyjában egységes, messzemenően közös elemekkel dolgozó, újításokra kevéssé hajlamos jellegű volt. Minden uralmat úgy fogtak fel, mint Isten uralmának kicsinyített képmását. Amint Isten a világot, a makrokozmoszt öröktől fogva mint egyeduralkodó kormányozza, amint az emberi testet, a mikrokozmoszt a szellem vezeti és irányítja, úgy uralkodik a monarcha a corpus politicum felett is, amelynek ő a feje. A fej pedig a tagok felett áll, nem belőlük származik, nem tőlük nyeri uralmát. [21] Az egész emberiség közösségét a makrokozmosz mintájára külön rendeltetéssel Isten teremtette, és a monarchikusán uralt egységes állam (corpus mysticum, universitas, respublica), amelynek minden egyházi vagy világi alkotó része, a maga egységét ebből a legmagasabb alapítású egységből vezeti le. [22] Minden ország, minden királyság, de minden más világi közület is a publicisták szerint test, amelynek tagjai vannak.

Ezt a szemléletet juttatja kifejezésre többek között Aquinói Szent Tamás is, akinek nagy hatását felesleges itt jellemeznem: «Az összes emberek, akik egy közülethez tartoznak, testnek tekintetnek és az egész közület embernek». [23] Az államélet alapja az organizmus erőinek összhangja. Ez hozza létre az élet egységét, amelyet a szervezet összeműködése folytán minden egészséges testben megfigyelhetünk. Aegidius Colonna (1247-1315), aki Szent Tamás félbenmaradt De regimine principum című munkájának mintájára és befejezésére ugyanilyen című művet írt, így fejezi ki ezt: «Amint látjuk, hogy az állat teste különböző egymáshoz kapcsolt és rendelt tagokból áll, úgy áll minden ország és minden gyülekezet különböző összekapcsolt és egy célra rendelt személyekből.». [24]

A császárpárti padovai Marsilius a XIV. század elején Arisztotelészt követve, államtanát szintén az organikus elméletre építi fel. Amint az élőlényt a természet jól elrendezett részekből állítja össze, amelyek munkájukban kölcsönös összeköttetésben állnak egymással és az egésszel, úgy van a jól megalkotott és berendezett állam is észszerűen ilyenekből összetéve. Amint az élőlény és szerveinek összeműködése megteremti az egészséget, úgy biztosítja az államnak vagy országnak és részeinek egybehangzó tevékenysége a békét. [25] Amint a test részekből áll és az egyensúly megőrzése végett e részeknek arányosan kell nőniök, úgy van ez az államban is; az arányosság megszűnése itt politikai változásokat hoz létre. Az államban az uralkodó (principans) sohasem szünetelhet cselekvésében, amint az élőlény szívének működése sem állhat meg. Az állam más részeinek működése időnként megszűnhetik anélkül, hogy az egyesek vagy a közösség kárt szenvednének miatta. De minden időben fenn kell maradnia a parancsolásnak és a közös őrködésnek afölött, hogy a törvény szerint mi szabad és mi tilos. Valahányszor valami meg nem engedett és igazságtalan történik, az uralkodónak kell e kérdéseket tökéletesen szabályozni, vagy megtenni azt, ami ezek szabályozását megelőzi. [26]

Nincs értelme annak, hogy Gierke annyira alapos fejtegetései után még részletesebben foglalkozzam e kérdéssel. Csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy az államnak ez az organikus szemlélete nemcsak az állambölcselőknél, hanem az államok vezetőinél is általános volt, mint a középkori műveltségnek az uralkodói kancelláriákban jól ismert és gyakran alkalmazott járuléka.

A curia és a legisták e tanításának hatásával Európa-szerte találkozunk. Angliában már a XIII. század végén feltűnik az a gondolat, hogy az ország test, területének részei pedig tagjai a testnek. így Wales «Anglia testének része».  [27] Egy bíró 1365-ben tett kijelentése szerint a parlament az egész ország testét képviseli. [28] Mikor 1399-ben, II. Richárd letétele után a későbbi IV. Henrik bejelentette a Lancaster- ház trónigényét, angol nyelven e szavakkal fordult a parlament megtartása végett egybegyűltekhez: «Az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében én, Lancasteri Henrik követelem Anglia királyságát és koronáját összes tagjaival és tartozékaival». [29] Itt tehát már a korona tagjairól van szó. IV. Henrik kancellárja, Beaufort püspök, pedig egy parlamenti beszédében minden országot emberi testhez hasonlított, amelynek jobboldala az egyház, baloldala a világiak, többi tagjai az ország rendjei, akiknek tanácsát a király a parlamentben hallgatja meg. [30] A XV. század elején már a parlament szerepét is belevonják az organikus elméletbe.

E század folyamán Angliában egyre sűrűbben nyilatkozik meg az állam antropomorfikus szemlélete. Thomas Chaundler oxfordi egyetemi kancellár Plutarkhosz államtest-képét alkalmazva, testnek látja Angliát, amelyben a király és főpapok a lélek, de helyet találnak a hercegek, grófok, lovagok és a szántóvető nép is, mint tagok. [31] Fortescue, VI. Henrik főbírája, Mátyás király korában híres és később többször kiadott munkájában (De laudibus legum Angliae) az országok eredetét magyarázva szintén a korporációs szemléletből indul ki: Szent Ágoston szerint, mint mondja, a nép emberek gyülekezete, amelyet megegyezés és érdekközösség kapcsol össze. De az ilyen nép, mint test, nem lehet fej nélkül; különben nem is nevezhetnék testnek, hanem csak csonknak. Ezért a nép, amikor magát «országgá, szóval politikai testté» akarta alakítani, mindig irányítót állított az egész test élére, akit emiatt királynak neveznek. Amint a természetes testben a szív az először élő, benne van a vér, amelyet minden tagba elküld, s amelyből ezek táplálkoznak és élnek: úgy a politikai testben a népnek a szándéka az először élő, tudniillik annak a népnek politikai hasznáról való gondoskodás, amelyet annak a testnek fejébe és minden tagjába elküld, és ezzel táplálja és élteti azt a testet. A törvény pedig, amely szerint az emberek gyülekezete néppé lesz, a természetes test idegeinek a szerepét tölti be, mert, miként a test szerkezete az idegek útján szilárdul meg, úgy a törvény köti meg az ilyen misztikus testet és tartja fenn a tagok és a csontok egységét, a törvény igazsága szilárdítja meg a közösséget, amint a természetes test az idegek által kapja meg jogait. És amint a fej nem változtathatja meg a test idegeit és nem tagadhatja meg a tagoktól erejüket vagy a vér táplálékát, úgy a király sem változtathatja meg a törvényt, és nem vonhatja meg a néptől éltető lényegét annak akarata ellenére. [32]

Még tovább megy az antropomorfikus szemléletben Fortescue kortársa, kora legműveltebb embereinek egyike. Russel püspök, aki mint kancellár így beszél a király nevében a parlamentben: «Mi a gyomra és hol van a méhe ennek a nagy köztestületnek (publick body), Angliának, ha nem az és ott, ahol a király van udvarával és tanácsával? Mert ott emésztődik meg mindenféle étel, nemcsak a köz, hanem a fogak táplálására szolgálók is... és néha az orvosságul szolgálók, ti. azok, amelyek alkalmasak a szabadon elkövetett kihágások orvoslására». [33] A gyomor bizonyára Menenius Agrippa meséjével kapcsolatban kap ilyen előkelő helyet. A késő középkor organikus államszemléletében keresztény és klasszikus gondolatok fonódnak össze. Máskor meg így szól a tudós kancellár: «A keresztény birodalmak politikája mutatja, hogy különösen a mi napjainkban az ő köztestük három nevezetes részből tevődik össze: az uralkodóból, a nemességből és a népből.» [34] Máskor, a királyról szólva: «Milyen elrohadt, érzéketlen és elhalt tagja ennek a nagy angol testnek az, aki nem érez együtt a fej fájdalmával!» [35] Egy alkalommal meg arról beszél, hogy háromfajta test van: természetes, mesterséges és asszociált, majd több ízben hivatkozva Szent Pálra, így folytatja: «A harmadik, amely politikai test, olyan, hogy nem maradhat gondozás és jó gondozók nélkül. Ebben az angol politikai testben három rend van, mint főbb tagok egy fej alatt: az egyházi urak, a világi urak és a commones rendje. A fej a mi souverain, itt jelenlevő urunk királyunk. Úgy van ez a misztikus vagy politikai testben, a nép közösségében, hogy minden rendnek támogatnia kell a másikat... Adná Isten, hogy ez a mi angol népünk gondolna a saját testére, ez országnak a közös testére, ahol természetesen a nagy személyiség gyakran csak kicsiny tag. És bizony senki sem lehet soha olyan nagy, hogy ha az ő tettével ez a test romlásba jut..., akkor bármi is legyen ő, mégis csak a test megromlott tagjává ne váljék, amely nem képes megmenteni azt a pusztulástól.....» [36]

Maitland, a kiváló angol alkotmánytörténész, közli azt a «felejthetetlen képet», amelyet VIII. Henrik egyik törvénye fest az angol államról: «Kiilönböző hitelt érdemlő régi történetek és krónikák nyíltan kijelentik és kifejezésre juttatják, hogy ez az angol királyság birodalom (empire), s annak tartják a világon, s hogy egy legfőbb fő és király kormányozza, akié az angol birodalmi korona méltósága és királyi státusa, akinek mindenféle rendű és rangú népből, egyháziaknak és világiaknak nevezettekből összetett politikai test van kötelezve Isten után természetes és alázatos engedelmességre». [37] 1559-ben pedig így érvelnek: «A királynak kettős minősége van, amint két teste: az egyik természetes test, a másik politikai. Tagjai az ő alattvalói, ők együtt testületet alkotnak...  a király testületet alkot velük, ők meg a királlyal, ő a fej, azok a tagok és egyedül ő kormányozza azokat.». [38] Nem sokkal utóbb meg úgy nyilatkoznak, hogy az öngyilkosság bűn a király ellen, «ő ugyanis a fej, amely elveszti misztikus tagját». [39]

A szemlélet tehát eljutott Krisztus misztikus testétől a király misztikus testéhez ,amelynek minden egyes alattvaló tagja. Az egyszerű kép, amelyet Szent Pál használt, teljesen bonyolulttá lett. Nem is tudott kifejlődni belőle az állam személyisége. Legyőzte ezt a képet a királyi corporatio sola, amelyet Coke fogalmazott meg, és amely az ő nyomán lett uralkodóvá az angol jogrendszerben. [40] Érdemes még megemlíteni, hogy miként a kánonisták szerint az egyetemes egyházon belül az egyes egyházak is testületek, úgy hasonlították Angliában az államnál alacsonyabb rendű közületeket is a szerves testhez, így a county-t, vagy a várost, amely polgármesterével együtt politikai test (corps politik). [41]

Az organikus gondolat Franciaországban is megvan, bár sokkal szerényebb mértékben: a XV. század elején a korona olyan test, amelynek a királyi birtokok a részei. [42]

A német birodalmi kancellária is ismerte és alkalmazta az organikus felfogást. Habsburgi [sic!] Rudolf 1274-ben meghívja Lübeck városát nagyobb tanácskozásban való részvételre, melyet a «birodalom megromlott állapotának megjavítására» és a közbéke helyreállítása végett hívott össze, «mivel a dolgok természete szerint lehetetlen, hogy az egész testet a fej kormányozza a tagok támogatása nélkül», vagyis az uralkodó az alattvalók közreműködése nélkül, és kívánatos, a császár szerint - hogy «ami tudvalevőleg az egyeseket érinti, azt az egyesek helyeseljék». [43] A választófejedelmek is testnek tekintik a birodalmat és a birodalom koronáját, tagoknak az egyes országokat. Így 1353-ban, mikor a választófejedelmek hozzájárulnak ahhoz, hogy Eger városát a birodalom a cseh királyságnak és koronának elzálogosítsa, ezt azért teszik, «mert az említett cseh királyság a császári koronának méltó és nemes tagja». [44] A német választófejedelmek már a XIV. század közepén, mint a birodalmi hatalom részesei, a maguk országait és Csehországot is a birodalmi korona tagjainak tekintik. Az egyházi eredetű koronaeszme és a klasszikus állambölcselőktől eredő, az egyház útján közvetített misztikus államtest-gondolat egyesülése tehát a német-római birodalomban már ekkor megtörtént.

Ezek után nem csoda, hogy ugyanabban az időben, amikor IV. Károly császársága alatt az uralkodó Csehországot tekinti a német-római szent birodalom központjának, s a cseh birodalom kiépül, ugyanazt a szemléletet a cseh birodalomra és a cseh koronára is alkalmazzák. Itt is találkozunk a koronafogalomnak és a királyság szerves szemléletének összekapcsolásával. 1350-ben már nem az ország, hanem az ország és a korona testéről beszél János, Morvaország őrgrófja, amikor «azoknak a jogoknak, hasznoknak és tartozékoknak visszaszerzésére, amelyeket Csehország királyságának és koronájának testéből idegenítettek és vontak el, bármely okból és bármely alkalommal, az említett ország és korona hercegei, bárói, hűbéresei és többi emberei, annak hívei és alattvalói ellen» a cseh királynak segítséget ígér. [45]

Ha az organikus államszemlélet nyomaival Európa- szerte találkozunk, eleve feltehetjük, hogy ennek a gondolatnak nálunk is gyökeret kellett vernie, hiszen a műveltség hordozói nálunk is hosszú időn át kizárólag egyháziak voltak. A magyar organikus szemlélet egyházi gyökereit az elmondottak után fölösleges ugyan külön kimutatni, egy-két közvetlen bizonyíték mégis megerősítheti állításunkat. III. Honorius pápa 1219-ben eltiltja az esztergomi érseket attól, hogy a kalocsai érsek tartományában a palliumot viselje és a keresztet maga előtt vitesse, egyben inti a két érseket, hogy hagyjanak fel a viszálykodással, «mert ebből egész Magyarországon botrány keletkezhetik általatok, kik annak fő tagjai vagytok.» [46] Gentilis pápai legátus pedig mint zsinati határozatot mondja ki Károly Róbert megválasztása után, hogy «mivel a tagoknak nem szabad a fejtől elszakadni», a főpapok, a bárók és a nemesek engedelmeskedni tartoznak neki. [47]

Mind a két kép arra a regnumra, országra vonatkozik, amely a király mellett részt vesz a kormányzásban: az előkelőkre, az egyházi és világi nagybirtokosokra, akik már a XII. században az egész országot képviselik. Ők szerepelnek Zsigmond idejében, mint a közhatalomnak a királlyal egyenrangú tényezői, s ilyen értelemben néha a király is hivatkozik rájuk. Így ad Zsigmond parancsot a leleszi konventnek «a főpapok és bárók elhatározásából és akaratából és az ő személyükbe». [48] Vagy máskor, midőn Zsigmond gabonakiviteli tilalmat hirdet, ezt maga, főpapjai és bárói tilalmának mondja. [49] Ha nincs király, ők képviselik az országot: I. Ulászló választási feltételeiben azt mondja követeikről, hogy «az egész ország megbízására és tekintélyére támaszkodnak.» [50]

Az ő kifejezett beleegyezésükkel szokott a király az ország nevében szerződéseket kötni, amit különösen Velence tartott szem előtt, a szerződések kötelező erejének biztosítása végett. Az ily szerződések megkötésére küldött magyar követeknek a király meghatalmazása mellett az övékre is szükségük volt. Ilyet kaptak I. Ulászlónak Erzsébethez, Albert király özvegyéhez küldött követei. A király megbízó levele szerint a követek az ő és összes alattvalói és hívei nevében tárgyalhatnak, [51] a rendek pedig arra adnak teljes hatalmat, hogy - mint mondják - «király urunk és a mi követeink király urunkon kívül mi helyettünk, mi és ennek az egész országnak és alattvalóinak nevében» egyezzenek meg a királynéval és tanácsosaival. [52] Még Mátyás idejében is előfordul, hogy az ország nagyjai a királynak nemzetközi jellegű ígéretét szavatolják. Mikor 1475-ben Mátyás kegyelmébe fogadja István moldvai vajdát és védelmet biztosít neki, ezt az oklevelet az egyházi és világi előkelők pecsétjükkel külön megerősítik, s hitükre és becsületükre ígérik, «hogy a király az előbbi cikkeket minden pontjukban és tartalmukban sértetlenül meg fogja tartani.» [53]

Ezekből az előkelő urakból áll a király tanácsa. A tanács testnek tartja magát: akik a tanácsban részt vehetnek, a tagjai, és ha van király, ő a feje. 1445-ben az országos tanács birtok visszaadására ad parancsot Szentgyörgyi György grófnak ; felszólítja őt, hogy engedelmeskedjék a tanácsnak, «amelynek, amint hisszük, különleges tagja vagytok». [54] Frangepán Márton, mikor Hunyadi Jánosnak hűséget fogad, megígéri, hogy az országnak és Szent Koronájának híven fog szolgálni, «mint az országnak hű tagja».  [55] V. László pedig Brankovics György rác despotát mondja ez ország hű tagjának. [56]

Emellett azonban már a XIV. században találkozunk azzal a felfogással, hogy az ország tagja mindenki, aki az országgyűlésen való megjelenésre jogosult, illetőleg mindenki megjelenhetik az országgyűlésen, akit az ország tagjának tekintenek. Kiket értenek az ország tagjain a Károly Róbert uralkodása elejéről való országgyűlési meghívó szavai? «Mindenkinek egyenként, akik magukat országunk tagjainak vélik... királyi tekintélyünkkel elrendeljük, hogy a mondott helyre és napon gyűljenek össze.» [57] A Csák Máték idejében alig tekinthette magát minden kisbirtokos nemes az ország tagjának. Ha meggondoljuk, hogy országgyűlés és tanács közt hatáskörben nincs különbség a XV. század közepéig az előbbi javára, akkor helytálló az a meghatározás, hogy az ország tagjainak tekinthetők mindazok, akik az ország ügyeinek az intézésében részt vehetnek. Mind a királyi tanács (vagy országtanács), mind az országgyűlés «az ország egész testét képviseli». Így 1441-ben kiemelik ezt a tényt az országnak Budán összegyűlt előkelői, mikor az Erzsébethez küldendő követeknek meghatalmazást adnak. [58] 1450-ben pedig, mikor Giskra Hunyadival, a főméltóságokkal és «néhány» más báróval és nemessel békét köt, ez utóbbiak «a dicső Magyarország egész összességének nevében és személyében» szerződnek. [59]

A XV. század közepétől kezdve intézményessé vált országgyűléseken megjelent rendek is használják a törvények bevezetésében azt a képet, hogy ők az ország testét alkotják, az egész testnek, vagyis az ország összes tagjainak a képviseletében jelennek meg, megbízóik és ők maguk tehát az országnak a tagjai. Ez a kép mind a képviseleti, mind a tömeges országgyűlések végzeményeiben megjelenik. Így állapítja meg az 1435. évi II. decretum. hogy a megjelent főpapok, bárók és nemesek az ország egész testét a távollevők teljes felhatalmazásával képviselik, vagyis a gyűlést úgy kell tekinteni, mintha az ország minden tagja megjelent volna rajta. Az országtest képét megtaláljuk e kor néhány más törvényében is, [60] egyebeket pedig e kép használata nélkül egyszerűen az egész ország nevében hoznak. [61]

Ha az organikus elmélet egyházi eredetét ismerjük, természetesnek kell tartanunk, hogy a gyűlésnek egy testként, egy test képviseleteként való felfogása ugyancsak megjelenik az egyházi irodalomban, a zsinatokkal kapcsolatban. A tartományi és az egyetemes zsinatokon megjelenő főpapok egyházukat képviselik, az egész világról összegyűlt egyházfejedelmek pedig, mint egy test, az egész egyházat. [62]

A XV. század közepén minden nemest az ország tagjának tekintenek. Legjobb bizonyítékokat találunk erre Hunyadi János nemesítő leveleiben, amelyekkel valakit az ország tagjainak sorába emel. Így 1450-ben egy firenzei olaszt és családját a főpapok és bárók tudtával és különös kegyelemből «a nemtelenség és parasztság egész igájából teljesen és tökéletesen kivéve és felmentve, őket és összes örököseiket Magyarország igazi nemeseinek gyülekezetébe és különös tagja gyanánt vélte» felveendőnek. [63] Egy másik esetben csaknem szó szerint megegyezően történik a nemesítés azzal a különbséggel, hogy a tanács legelőkelőbb tagjai, az esztergomi érsek, a nádor, az erdélyi vajda, a macsói bán és az országbíró is nagyobb biztonság kedvéért az oklevélre függesztik pecsétjüket. [64]

Az ország testéről formált képet azonban még más tagok is kiegészítik, hiszen az ország nemcsak a nemességből áll, és a XV. században már a városoknak és más önkormányzati testületeknek is vannak politikai jogaik. Az országtestnek tagjai mindazok a városok és közületek is, amelyekből az ország területe áll a nemesség birtokain kívül. Erre kell következtetnünk Mátyás királynak 1462-ben a szebeni hét székhez intézett rendeletéből. Ebben elmondja a király, hogy közte és Frigyes császár közt a Szent Korona kiszolgáltatása ügyében szerződés jött létre, Az itt megállapított váltságösszeghez a király összes alattvalói, nagyobbak és kisebbek, de különösen az összes városok hozzájárultak. «Mivel pedig a szent korona visszaváltásának ügye titeket, akik ennek a mi országunknak tagja vagytok, a ti hasznotokat és rendi állásotok közös javát is igen közelről érinti, ezért ti is tartoztok ehhez a megváltáshoz hozzájárulni.» [65] Beatrix 1490-ben Kassa városát ezzel az indokolással hívja meg a királyválasztó országgyűlésre: «Mivel Ti ennek az országnak része és tagja vagytok, nagy érdek fűződik ahhoz, hogy ti is jelen legyetek a választáson közületek valók útján és ahhoz a ti szavazataitok is hozzájáruljanak.» [66] II. Ulászló hasonló indokolással hívja meg Sopront 1505-ben az országgyűlésre: «Az összes főpapok és báró urak és ennek az országnak többi előkelői és nemesei, de a szent koronának alávetett minden tagból és minden részből is teljes hatalmú küldöttek és követek tartoznak összejönni... Mivel ti is az ország tagja vagytok...  ti is tartoztok magatok közül néhány előkelő embert egyetértő szavazással megválasztani és ... elküldeni.» [67]

De nemcsak a szűkebb értelemben vett országot tekintik testnek, hanem az egész birodalmat, a magyar Szent Korona alá vetett összes területeket is. Különösen a kis Raguza, amely mindig a végsőkig kitartott a magyar állam mellett, emlegeti a török részéről érkező fenyegetések idején azt, hogy az országnak a tagja, és mint ilyet, ugyanaz a védelem illeti meg, mint az ország többi részeit. 1450-ben írja a köztársaság Hunyadi János kormányzónak, hogy hallomásuk szerint békét akar kötni a törökkel. Kérik ezért, hogy őket és városukat tartozékaival együtt «mint Magyarországnak kiváló tagját» vétesse be a békekötésbe. Ők azon a vidéken egyedüli tagjai az országnak [68] 1451-ben a köztársaság megbízza követét, fejtse ki Hunyadinak, miért nem vehet részt a város a bosnyák vajda ellen indított hadjáratban. Ekkor a következő utasítást adja neki: «Járulj a kormányzó személye elé, és mondd meg neki a mi nevünkben, hogy mivel Magyarország koronája alatt vagyunk és ellenségünktől sok kárt és jogtalanságot szenvedtünk, nem tudjuk, hogy kihez fordulhatnánk inkább segítségért, mint a kormányzóhoz, aki annak az országnak királya helyett feje és legfőbbje, amelynek mi alá vagyunk rendelve. Reméljük, hogy a kormányzó és a többi urak és bárók fogják annyira becsülni ezt a várost, mint Magyarországnak bármelyik falvát, mert mikor Magyarország még oly kis falvát vagy földjét valamely hatalom megtámadja és meg akarja hódítani, az egész ország felkel, hogy megvédje. Úgy mi is meggondolván, hogy ez a mi városunk Magyarországnak tagja és mindig nagyon hű volt az országhoz és a múltban végtelen sok kárt és bajt szenvedett azon ország miatt, benne van egyedül reményünk. És megfontolva, hogy ezeken a részeken nincs kívülünk más Magyarország uralma alatt és velünk egészen kipusztulna Magyarország neve, kérjük a kormányzót és ennek az országnak többi urait és báróit, hogy adjon nekünk segítséget, mint az ország tagjainak.» [69] Más alkalommal hasonlóan jelenti ki Raguza követe útján, hogy «ez a város összes tartozékaival a békés megegyezés jótéteményét igyekszik elérni és élvezni, mint Magyarország többi tagjai, városai, földjei és helyei fogják tenni.» [70] A köztársaság a külfölddel szemben is hangoztatja, hogy Magyarország tagja. Így a pápához küldött követe ezt állítja, [71]  de maga Hunyadi is úgy ajánlja Velence figyelmébe Raguzát, mint «Magyarország hű és kiváló tagját.» [72] Mint ilyet V. László és az előkelők a tanácsba is meghívják, mikor a török elleni intézkedésekről tárgyalnak, a köztársaság pedig «szokás szerint» el is küldi követét. [73]

A magyar birodalom testének feje az anyaország. Legalábbis így egészíti ki a képet a raguzai köztársaság egy irata, amelyben örömének ad kifejezést, hogy közte és a rác despota között helyreállt a béke, valamint hogy a törökökkel és a csehekkel is békét kötöttek. «Magyarország dicső királysága nem szenvedhet semmi csapást és nem érheti semmi baj, hogy abban, mint az ő hívei és különleges tagja részt ne vegyünk. Midőn ugyanis a fej fáj, szükségképpen szenvednek a tagok is és viszont jól érzik magukat a tagok, amikor a fej egészséges.» [74] Maguk a rendek az anyaországot a test belsejének tekintik, amely körül a melléktartományok és városok a tagok. Így beszélnek az 1518-i tolnai gyűlés végzésében arról, hogy a végeken sok vár török kézre került, s már csak Jajca maradt meg; «nemsokára Szlavónia, Pozsega és Valkó sorsa is betelik, s ezek elvesztével az országtest belseje hasonló szerencsétlenségbe és nyomorúságba fog jutni.» [75] E képnek felel meg az a fordulat is, amelyben Magyarországról és alávetett részeiről van szó, ami annyit jelent, hogy az ország azokkal együtt tesz egy egészet. [76]

Máskor a területi kép összefolyik a személyi képpel, és az ország testének feje ugyanaz lesz, aki a rendeknek, mint tagoknak a feje: a király, illetőleg interregnum idején a kormányzó. Ő, mint fej, kormányozza a tagokat. Raguza 1451-ben utasítja magyarországi követét, hogy állítsa helyre az egyetértést a kormányzó és Thallóczy Péter klisszai gróf közt. «Meghagyjuk Neked, hogy alkalomadtán jöjj össze a kormányzóval és mondd meg neki a mi kormányunk részéről, hogy a legfőbb dolgok egyike, ami a magyar koronával szemben tanúsított odaadásunk és hűségünk fejében nékünk megnyugvást és megelégedést szerez, az, hogy annak az országnak összes tagjai jó egyetértésben legyenek és egyességben a fejükkel, azaz a kormányzóval, aki mint legfőbb fej uralja és kormányozza a mondott ország összes tagjait». [77] Ebből az egyetértésből dicsőség származik az országra és különösen a köztársaságra. «És nekünk nagy hasznunkra és javunkra válik, hogy ennek az országnak azok a tagjai, amelyek hozzánk nagyon közel vannak és szomszédosak, jó egyetértésben legyenek a fejjel. E velünk szomszédos tagok közé tartozik Péter bán.» Kérik tehát, hogy rájuk való tekintettel fogadja őt a kormányzó kegyelmébe és szeretetébe.

Bár úgy látszik, hogy amikor törvényeink a megjelent rendekről, mint az ország egész testéről emlékeznek meg, megfeledkeznek a fejről, a királyról, a középkor általánosan használt képe megkívánja, hogy az országtest képéhez a királyt mint fejet is odaértsük. Mikor az 1435. évi II. törvény kiállításakor azt mondják, hogy a megjelentek az ország egész testét képviselik, aligha gondolhattak arra, hogy Zsigmondot, a nagyhatalmú császárt és királyt kizárják a testből. Fenn kell ezt a nézetet tartanunk akkor is, ha meggondoljuk, hogy az 1439-i törvény, amelyben a rendek szintén az ország egész testét képviselik, kölcsönös egyezkedés, szerződés módjára jött létre, amint erre már régen rámutattak, [78] s egy-egy példányát a király és rendek kicserélték egymás közt. Az organikus elmélet nem jelenti sem a fej, sem a tagok uralmát, hanem mindannyiuk közös egyetértésével kormányzott szervezetet képzel el.

A magyar királyi kancelláriában az organikus elmélet annyira közkeletű volt, hogy még külföldi országgal való levelezésben is használták. Albert 1438-ban János norfolki hercegnek a sárkányrendet adja, s ezzel feléleszti és ápolja azt a barátságot, amely apósa és elődje, Zsigmond császár és király, valamint «Anglia királya és országa és annak tagjai között» fennállott. [79] Itt a tagokon kétségtelenül angol bárókat kell értenünk, hiszen a kitüntetett is az volt. Mátyás leveleiben is találkozunk olyan fordulatokkal, amelyek mutatják, hogy az organikus szemlélet nem esett távol gondolkozásától. Udvarának humanista szelleme eléggé megmagyarázza ezt. A király egy ízben panaszkodik II. Pius pápának, hogy mekkora nehézségekkel kellett megküzdenie, mióta átvette az uralmat, s hogy milyen sebzett, zavart és «majd minden tagjában felbomlott országot» vett át. [80] Mátyás azonban levonta az organikus tanból az ő felfogásának megfelelelő következtetést is: a tagok kötelessége a fej parancsainak engedelmeskedni. 1463-ban az erdélyi rendeknek így ír a király: «Megértettétek, mit végeztek az országgyűlésen.« Ezek a dolgok pedig nem a közszabadságnak valami megkisebbítésére, hanem inkább megtartására irányulnak, az ország helyzetének javulása és védelme érdekében gondolták ki azokat előrelátóan és üdvösen... Megparancsoljuk tehát e rendelettel, hogy Ti is szívesen vegyétek e rendelkezést és annak semmiképpen se vonakodjatok mindenben engedelmeskedni. Mivel ugyanis ennek az országnak tagja vagytok és annak törvényei szerint éltek, illő dolog, hogy fejetek bármilyen rendeleteinek engedelmeskedjetek, és különösen az oly jó célra tett intézkedéseket engedelmesen fogadjátok el, és ne egyedül Ti tartsátok súlyosnak azt, amit a többiek mind nem resteltek elvállalni. Leginkább azért, mivel a védelem, amelyre mindezek az intézkedések irányulnak, Nektek talán még sokkal inkább szükséges, mint országunk bármely más részeinek. Amennyiben a mi irántatok való jóakaratunkat és védelmünket kedvelitek és amennyiben a mi országunkkkal egy test akartok lenni, soha se merjetek másképp tenni.» [81]

Mátyás apósának, Podjebrád György cseh királynak az udvara is ragaszkodott ehhez a régi elmélethez, sőt a monarchia organikus szemléletét e kornak egy oklevele sem fejti ki olyan szépen, mint az a levél, amelyet a csehek utolsó nemzeti királya Mátyásnak írt. Podjebrád azt panaszolja e levélben, 1467-ben, hogy Magyarországon azt híresztelik: Mátyás győzelmet aratott fölötte és pártja fölött, ez pedig az ő tekintélyének árt és a vele szemben álló pártot erősíti. Kéri Mátyást, vessen véget ennek a rágalomnak. «Mivel miként az ország királya fej az országban, úgy az ország mintegy misztikus test viszont a királyban van, mert az országlakók egyesülése és magának az országnak az integritása a fej egysége révén marad fenn, és ami a fejtől ered, azt helyesen pártfogolják a tagok, s azok, akik az országban élnek, hogy a király neve nekik szent és nagy legyen.» [82] A Szentírás, Szent Pál leveleinek közvetlen hatása látszik a huszita király e sorain. A monarchia misztikus testének gondolata mintha újból frissen fakadna Szent Pál tanításából, az egyház Krisztus misztikus testeként való szemléletéből. Megtaláljuk azonban ezen kívül Podjebrád e soraiban az ország integritásának, a koronaeszme e lényeges alkotórészének gondolatát is.

Arra is van bizonyítékunk, hogy Csehországban a királyi udvaron kívül sem volt ismeretlen az organikus gondolat. Heinburg Gergely, Podjebrád híve, Mátyás királyhoz intézett levelében, 1469-ben hibáztatja, hogy Mátyás több cseh és sziléziai urat hódolásra szólított fel. Ez «nagy sérelme Csehországnak, amely nemcsak a mi királyunké, mint fejé, hanem miénk mindnyájunké és társainké, mint tagoké.» [83]

Az organikus szemlélet tehát a XV. század második felében a magyar műveltségnek, a magyar politikai gondolkozásnak alkotórésze volt, mégpedig annyira, hogy innen még az oláh fejedelemségekbe is eljutott. Dán havasalföldi vajda egyik oklevelében olyan fordulattal találkozunk, amely az organikus szemléletnek a Balkán felé való elterjedését, a keresztény magyar politikai műveltségnek kisugárzását mutatja. A vajda intézkedést határoz el «báróinkkal és hatalmasabb nemeseinkkel - úgymond -, akik a mi részeink testét képviselik», és fel is sorolja a tanács jelenlevő tagjait. [84] Azt, hogy itt csak a magyar műveltség hatásáról lehet szó, ugyancsak e vajda idejéből származó másik adatunk bizonyítja: Dán országa szent koronájának vámjáról beszél (vectigal sacre corone regni nostri), amit nem tekinthetünk másnak, mint a magyar jogi nyelvből átvett szolgai utánzásnak. [85]

*

[1] Berlin, 1868-1881.

[2] Johannes Althusius. 3. kiadás. Breslau, 1913.

[3] Gierke III., 14-22.

[4] E magyaráza Troltsché: Die Soziallehren der christlichen Kirchen. Tübingen, 1923, 296.

[5] Róm. 12, 4-5. (Kath.) Ezt és a többi ide vonatkozó helyet felsorolja Gierke III. 108.

[6] L. Kor. 10, 16-17. Ezt és a következőket ld. Gierke III. 109-110.

[7] Gierke III. 249-252.

[8] c. 4. X. 3, 10.

[9] c. 6. X. 1, 2. (Comp. III. c. l. de const.)

[10] 1241. július 1. Theiner Mon. Hung. I. 185.

[11] 1248: regem Francie, tam nobile membrum ecchesie. Theiner Mon. Hung. I. 231. Fraknói Vilmos: Magyarország összeköttetései a szentszékkel. I. 69.

[12] 1259. Theiner I. 240.

[13] 1342. Theiner I. 658.

[14] 1253. Theiner I. 219.

[15] 1241: tam in capite, quam in membris... Theiner I. 179. Gyakran használt kifejezési mód.

[16] 1344. Theiner I. 668.

[17] 1377: Dipl. Eml. az Anj. kor. III. 145.

[18] 1279. Theiner I. 339.

[19] Fejér X/2. 519.

[20] Kaprinai: Hung. Dipl. II. 469.

[21] Fritz Kern: Gottesgnadentum und Widerstandsrecht. Leipzig, 1914, 7.

[22] Gierke: Althusius. 60-62.

[23] Summa Theol. II. 1. q. 81a. Idézi: Gierke: Genossenschaftsrecht III. 548. Itt még számos korábbi és későbbi hasonló megnyilatkozást sorol fel.

[24] Aegidius Colonna I. 2. c. Idézi: Gierke III. 551.

[25] Previté-Orton: The Defensor pacis of Marsilius of Padua. Cambridge, 1928. Dictio I. cap. II.

[26] Uo. Dictio I. cap. XV. 10, 13.

[27] ... pars corporis eiusdem (Angliae). 1284, Statutum Walliae. Idézi: Maitland: The constitutional history of England. Cambridge, 1926 (reprinted), 330.

[28] Maitland: Selected Essays. Cambridge, 1936, 107.

[29] E. C. Lodge - G. A. Thornton: English constitutional documents 1307-1485. Cambridge, 1935, 30-31.

[30] 1404: S. B. Chrimes: English constitutional ideas in the fifteenth century. Cambridge, 1936, 116.

[31] Uo. 332.

[32] Lodge - Thornton: i. m. 39.

[33] Chrimes: i. m. 333.

[34] Uo. 168.

[35] Uo. 176.

[36] Uo. 180.

[37] 1332: 24 Hen. VIII. c. 12. Idézi: Maitland: Selected essays. 107.

[38] Edmund Plowden: The commentaries or reports of London. 1779, 234.

[39] 1561, Hales v. Petit ügyben. Plowden: i. m. 261.

[40] Erről Pollock - Mailand: i. m. 489. és köv. és F. W. Maitland: Collected Papers III. kötetében: The crown as corporation c. cikkben.

[41] Pollock - Maitland: i. m. 491-492. Year Books 21. Ed. IV. 7., 12., stb.

[42] J. Karpat: K dejinám pojmu corona regni vo Franuzsku a Anglicku. Praha, 1940, 21.

[43] MGH Const. III. 56. sz. 50. Idézi: Carlyle: A history of the medieval political theory in the West. V. k. London, 1928, 137.

[44] Robert Flieder: Corona regni Bohemiae. Sborník věd právních a státních. IX. 131.

[45] Sbornik IX. 137.

[46] Theiner I. 22.

[47] Bartoniek E. adata, Századok, 1936, 398. l.

[48] 1403. május. ... ex deliberationes eorundem prelatorum et baronum voluntate ipsorumque in personis... Kállay-család lt. Nemz. Muz.

[49] 1433: Fejér X/7. 487.

[50] Kovachich: Supplementa I. 477.

[51] 1441: Teleki: Hunyadiak kora. X. 104. 

[52] 1441: Teleki X. 107.

[53] Teleki XI. 539.

[54] 1445. május 14. Knauz: Az országos tanács... 29.

[55] 1447: ideo nos huic regno et sacre ipsius corone fideliter servire iuxta fidele membrum pretacti regni volontes... A Frangepán-család oklevéltára I. 349.

[56] 1453. Kaprinai: Hung. Dipl. 372.

[57] 1318: Kovachich: Supplemanta I. 266.

[58] Prelati, barones, comites, milites, proceres et nobiles regni Hungariae Bude congregati totum corpus Hungariae representates... Teleki X. 107. 

[59] Teleki X. 257.

[60] 1439 (rendi példány), 1447, 1458. 

[61] 1468, 1470, 1474, 1481, 1486.

[62] Gierke: Althusius. 213.

[63] 1450. február 26. Hajnik regesta-gyűjteménye 8. Nemz. Múz. Kézirattár.

[64] 1451. október 27. Hajnik 8. 145. - C. 11. Justh-család irattára.

[65] 1462. augusztus 5. Hajnik 8. 443. - C 9. Orsz. Ltár NRA 1530. 26.

[66] 1490. április 7. Teleki XII. 487.

[67] Kovachich: Vestigia. 331.

[68] Rag. okl. 474. l.

[69] Rag. okl. 509.

[70] 1454: Rag. okl. 560.

[71] 1452. Rag. okl. 524.

[72] 1452. Rag. okl. 522.

[73] 1455. Rag. okl. 572.

[74] 1450. Rag. okl. 471.

[75] Kovachich: Vestigia. 466.

[76] II. Lajos 1526. augusztus 5-i vámmentességi rendeletében: per totum regnum nostrum et partes eidem subiectas... Hajnik 11. 551. - C. 5.

[77] Rag. okl. 504.

[78] Kovachich: Vestigia. 233.

[79] Teleki X. 60.

[80] 1464: Epistolae Mathie Corvini (ed. Kelcz, Kassa, 1764), 82.

[81] Epist. Math. Corv. 70.

[82] Teleki XI. 249. Palacky közléséből. - Flieder, sajnos, a koronaeszmével kapcsolatban nem kutatta az organikus államtan csehországi adatait, s ez ismeretlen volt előtte.

[83] Teleki XI. 405.

[84] 1460. március 2. ... una cum baronibus nostris et nobilius potioribus corpus dictarum partium nostrarum representantibus... Hurmuzaki: Documente. XV. 53.

[85] Uo. 63.

*

In Budapesti Szemle, 258. kötet, 753. szám (1940), 74-95.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés