A Quadragesimo Anno a „A Tőke és munka egymásra utaltsága“ című fejezetben XIII. Leóra hivatkozva írja: „Úgy a tőke munka nélkül, mint a munka tőke nélkül fenn nem állhat“. A szociális probléma megoldására, ezen új gazdasági rend megvalósítására mindkét körlevél módokat ajánl. Ezeket röviden a Quadragesimo Anno az intézmények reformjában és az erkölcsök megjavulásában látja. Az intézmények alatt a körlevél elsősorban az államot érti, és XIII. Leó szerint az állam nemcsak jogállam és a törvényes rendnek őre, hanem minden erővel arra kell törekednie, hogy oly törvényeket és intézményeket teremtsen, amelyek nyomában a köz- és magánjólét felvirágozzék. Természetesen emellett a polgárok cselekvési szabadsága biztosítva van, de a köz- és mások joga sérelmet nem szenvedhet. Az államnak pedig e gondoskodás közben nem szabad különbséget tenni szegény és gazdag között, mert mindegyik egyformán polgára, és mindegyikről egyformán van hivatva gondoskodni.

XIII. Leó látta a XIX. század utolsó évtizedének elején, hogy egyedül a joggal, a kerettel nem lehet az élet kérdéseit megoldani. Ezért sürgeti az államot olyan intézmények létesítésére, melyek a jólétet eredményezik. Ő már a XX. század államának egyik fő jellemvonását, az eredményességet. hangsúlyozza. A túlhajtott kapitalizmus, mely a XX. század legnagyobb eseményét, a munka szociális problémáját, a világra hozta, és amely a marxizmus hatása alatt az osztályharcot eredményezte, jelentette a XIX. századi államnak önmagán való túlfejlődését. [2]

Az állam feladatai a XIX. század első felétől kezdődően óriási mértékben megszaporodtak. Ezt nagyban mozdította elő az ipari forradalom és az individualisztikus szemlélet, mely a legkülönbözőbb egyesületek, szervezetek közt fejlődő, gazdagon tagolt társadalmi életet megbontotta úgy, hogy „végül csak egyének és az állam maradtak magának az államnak igen nagy kárára“, mert mindezen feladatok az államra hárulván, az államélet válságának fő okai lettek. A Quadragesimo Anno megjegyzi, hogy igaz ugyan, amit a történelem is igazol, hogy a viszonyok változtával sok olyan feladatot, amelyet korábban kisebb közületek végeztek később már csak nagyobb közületek láthatnak el, de a társadalombölcselet változatlan igaz elve is fennáll, hogy amit az egyes ember önmaga a saját erejével elvégezhet, nem szabad a társadalmi tevékenység körébe utalni. Ez ugyanígy áll a kisebb és nagyobb, az alacsonyabb és magasabb közületekre is.

Az állam tehát a csekélyebb fontosságú feladatoknak a kisebb közületek részére való átengedésével nagy részben felszabadul, és teljesebb erővel tud foglalkozni az igazán rá tartozó nagy feladatok megoldásán.

A szociális probléma megoldására a Quadragesimo Anno a rendiség helyes felújítását tűzi ki célul. A hivatásrendiséget a körlevél sem egyetlen, sem biztos eszköznek nem mondja, csak annyit mond: „Más megoldás alig lehetséges“, tehát nem lehetetlen. Viszont a hivatásrend megvalósítása esetén a bajok megszüntetésére egyedül ezt elegendőnek nem tartja, mert „a hatásos segítségnek elengedhetetlen előfeltétele az ellentétek megszüntetése“.

Mindezekből kitűnőleg a hivatásrendiség nem cél, hanem eszköz. Eszköz pedig a fent jelölt új gazdasági rendnek, mint célnak a megvalósításánál.

Kell tehát a „társadalmi szervezetben olyan jól rendezett szerveket, rendiségi alakulatokat teremteni, amelyeknek az egyesek nem valamelyik munkáspiaci párthoz tartozásuk, hanem sajátos társadalmi hivatásuk - foglalkozásuk - alapján volnának a tagjai.“ [3]

Az így megalakult rendek minden foglalkozási ág közös ügyeit, érdekeit fogják előmozdítani. Ez pedig végső eredőjében nem más, mint az egész nép javának előmozdítása. A munkaadó és munkásszervezetek képviselőiből összeállított rendek „mint valóságos és sajátos állami szervek, vagy intézmények a szakszervezetek felett állanak, s közös ügyeikben határoznak“. [4]

Ha olyan ügyekről van szó, melyek a munkaadók, illetve a munkavállalók különleges érdekeit érintik, a felek elkülönülve is tanácskozhatnak és határozhatnak.

Tehát a hivatásrendek, mint önkormányzati testületek, tagjaik gazdasági, szociális, stb. ügyeit önmaguk, saját keblükön belül intézik el. Az állam csak azokba a kérdésekbe szól bele, melyeknek megoldása általános állami érdeket érint.

Mindezekből következőleg felvethetünk szempontokat, melyeknek szem előtt tartásával vizsgálhatjuk érdekképviseleteinket. Figyelembe csak azok a testületek jönnek, melyek valamely foglalkozást főhivatásszerűen űzőket tömörítenek hivatalos szervezetbe.

Ezek a szempontok:

(1) a foglalkozást főhivatásszerűen űzőnek kényszertagsága;

(2) oly teendőknek az érdekképviselet által való végzése, melyek az államnak lennének egyébként feladatai, lévén ezek közérdekűek;

(3) az állam főfelügyeleti joga az érdekképviselet működése felett.

Ha az érdekképviseletek felosztásánál a gazdasági, szabad pályák és közalkalmazottak érdekképviseletei közti megkülönböztetést vesszük alapul, akkor ezek közül csak a gazdasági és szabad pályák testületeivel foglalkozhatunk, mert csak ezeken a területeken működő érdekképviseleteknél találhatók meg a fenti szempontok. A gazdasági foglalkozások közül is pedig csak az ipar, kereskedelem és a mezőgazdaságénál. A hitelélet terén található hivatalos érdekképviselet, a Pénzintézeti Központ itt figyelembe nem jöhet, mert tagjai nem természetes személyek. A közalkalmazottak érdekképviselete, a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetsége, pedig szabad, és nem törvényes egyesülés.

Az így vizsgálat alá vett érdekképviseletek tehát az ipar, kereskedelem, mezőgazdaság terén található[k], és a szabad foglalkozásokra létesített törvényes érdekképviseletek lesznek.

(1) Végignézve a vonatkozó törvényhelyeket, általános jogelvül le lehet vonni, hogy a figyelembe vett érdekképviseletek legtöbbjénél az általuk képviselt foglalkozási ágakban csak a testület tagja szerepelhet az illető foglalkozást űzőként. Ezt az elvet érintetlenül találjuk érvényesülni közjegyzői, [5] orvosi, [6] sajtókamaráknál [7] és az ipartestületeknél, [8] és némi eltéréssel az ügyvédi és a színművészeti és filmművészeti kamaráknál.

Az az elv, hogy csak az ügyvédi kamara tagja járhat el ügyvédi minőségben, [9] a közszolgálatban szenved csorbát. A kincstár, a közalapítványok és az államvasutak ügyvédi képviseletét az általuk megbízott közeg látja el, még ha ügyvédi oklevéllel nem is bír. A polgári perrendtartásnak az ügyvédi képviseletre vonatkozó szabályai e rendelkezést nem érintik. Még azt is kimondja a polgári perrend 97. §-ának utolsó bekezdése, hogy ezek az „ügyvédekkel ugyanazon tekintet alá esnek“.

Nem lehet az ügyvédi kamara tagja, [a]ki aktív köztisztviselő. Ez ugyan nincs így egyenesen kimondva, de következik az ügyvédi R. T. 46. §-ának 1. bekezdése 2. pontjából, mely a „volt köztisztviselőnek“ is a névjegyzékbe való felvételénél kizáró okokat állapít meg. Kivételt képez azonban a vármegyei és városi fő­ügyész és alügyész, ki hivatásával összeütközésben nem álló magán ügyködést csak a törvényhatósági bizottság közgyűlésének, illetve a megyei város képviselőtestületének beleegyezésével folytathat, ha ez hivatalos tennivalóinak pontos teljesítésében nem akadályozza. Nem járhat el oly ügyben magánfél képviselőjeként, amely a vármegye, város, község, valamely közigazgatási hatóság, vagy tisztviselő ellen irányul. [10]

Módosítja némileg a fenti elvet a jogszabály a szín- és filmművészeti kamaránál, ahol a törvény a szín- és filmművészet körében történő alkalmazásnál megengedi, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter indokolt esetben, közérdekből eltekintsen a kamarai tagságtól.

A kamara fennállása óta azonban ez mintegy 5-6 esetben történt csak meg, [11] mikor ideiglenes működési engedélyt adtak olyanoknak, [a]kik a kamarai tagság megszerzéséhez szükséges okmányok összegyűjtésére haladékot kaptak. Az ideiglenes működés engedélyezése a haladék idejére szólt.

Külföldi honpolgárok pedig, akik a kamara tagjai nem lehetnek, kaptak néhány esetben ideiglenes működési engedélyt a Színművészeti és Filmművészeti Kamara, valamint az Idegeneket ellenőrző Országos Központi Hatóság javaslatára a vallás- és közoktatásügyi minisztertől. Ez az engedély pedig a színészi osztályhoz tartozónál határozott időre, a filmművészeti osztálynál egy alkalomra szólt.

Minthogy ezek az esetek kivételesek és átmenetiek, megállapítható, hogy ténylegesen csak a kamara tagja működhet a színművészet és a filmművészet terén.

A Mérnöki Kamaránál a kényszertársulás elve át van törve, mert a tagság csak az önálló magángyakorlatot folytató mérnökökre kötelező. A köz- és magánalkalmazásban lévők a szolgálat körében mérnöki munkát végezhetnek akkor is, ha nem is a mérnöki kamara tagjai. A köztisztviselő mérnökök hivatali tevékenysége tehát nem került kamarai ellenőrzés alá. A köztisztviselő orvosok működése viszont kamarai ellenőrzés alatt áll, mert pl. a m. kir. tiszti főorvos és m. kir. tiszti orvos magángyakorlatot nem folytathat, [12] , viszont kamarai tagsága kötelező. [13] Ha azonban köz- vagy magánalkalmazásban lévő mérnök önálló magángyakorlatot kíván folytatni, akkor a kamarai tagság rá is kötelező lesz. A miniszteri indokolás szerint ez nagyban megszünteti az az iránt való aggodalmat, hogy az alkalmazott mérnökök az önálló magángyakorlatot folytatóknál előnyösebb helyzetben vannak, „mert a kamarai díjak és a kamara fegyelmi fennhatósága a [...] feltételezett előnyöket jóformán elenyészteti“.

A mérnöki kar igen nagy része, kik magánalkalmazottak, nincsenek a kamara tagjai közé felvéve, mert a rendtartás azt nem kívánja meg tőlük. Bár ezek a mérnökök is a mérnöki magángyakorlat folytatásának tényezői. A szabályozásnak ez a formája a vállalatok kívánságának figyelembevételével történt. [14] Eredményezte pedig azt, hogy a kamara nem az egységes mérnöki kar képviseleti szerve, hanem egységesen csak az önálló magángyakorlatot folytatókat képviseli, [a]kik a mérnöki kar 16%-át teszik csupán ki  [15] az 1937-es 10.096 országos létszámból. Az alkalmazottak képviselete pedig csak részleges. 1938-ban 4.982 közalkalmazott és 3.106 magánalkalmazott mérnök volt. Ezek közül a kamara tagja 1376, illetve 1252 volt (1937-es adat). 1937-ben a kamara tagjainak száma 4.278 volt, ami a mérnöki kar 41 % -át teszi csupán ki. 

Helyes volna tehát a helyettes ügyvédi kategória mintájára, analógia juris, a helyettes, vagy alkalmazott mérnökök tagságát megállapítani, és azt kötelezővé tenni a köz- és magánalkalmazott mérnökökre. Ezzel minden mérnöki tevékenység végzése kamarai tagsághoz lenne kötve. [16] Az ilyeneket tehát fel kellene venni az alkalmazott mérnökök jegyzékébe. Mérnöki munkát alkalmazott mérnök csak alkalmazója nevében és ennek felelőssége mellett végezhet, jövedelmének megfelelő tagdíj fizetésére van kötelezve, felvétel, törlés, nyilvántartás, összeférhetetlenség és fegyelem tekintetében a kamarai tagokra szóló szabályok alatt áll. Ha önálló munkát kíván végezni, úgy a kamarai tagok jegyzékébe kell magát felvétetni az előbbi jegyzékből való törlés mellett. Ellenkező esetben mód volna az összeférhetetlenség megállapítására. Ez egyúttal jobb biztosíték is volna arra, hogy az önálló magángyakorlatot folytatóknak állásuk révén előnyösebb helyzetben lévő alkalmazottak versenytársaik ne legyenek, mint a törvény azon rendelkezése, hogy az alkalmazott által önállóan vállalt munkát a kamarának be kell jelenteni az illeték kirovása végett, [17] vagy az alkalmazó hozzájárulásával, mint kamarai tag vállaljon önállóan munkát. A kereseti viszonyok rosszabbodása idézte elő 1932-ben ebben a vonatkozásban a szigorúbb szabályozást. [18] A közalkalmazásban, közlekedési vállalatok, vagy közüzemek alkalmazásában lévő mérnököknek az önálló mérnöki magángyakorlat körébe eső minden egyes megbízásnak elvállalása előtt hivatali felettes hatóságuk engedélyét kell kikérni. Az engedély megadása esetén, az engedélyokirat másolatát a hatóság tudomásulvétel végett közli a kamarával. Az engedélyes pedig, ha az engedéllyel élni kíván, köteles azt a kamarának előzőleg bejelenteni. Mindezek a kötelezettségek a mérnöki főiskolák tanáraira is vonatkoznak. [19]

Az a rendelkezés, [20] hogy pl. a törvényhatósági, vagy községi mérnök nem folytathat az alkalmazó hatóság területén magángyakorlatot, nem a verseny kizárását célzó szabály. Minthogy ezek a mérnökök legtöbbnyire földmérésekkel foglalkoznak, ez kétségkívül csökkenti az ugyancsak abban a városban irodával bíró magánmérnök kereseti lehetőségét, kinek működési köre a várost környező helységekre is kiterjed.

Különleges az eset a Kereskedelmi- és Iparkamaráknál, valamint a mezőgazdaság érdekképviseleteinél. Ezek ugyanis nem oly módon tömörítik a vonatkozó foglalkozások űzőit, mint az előb­biek. A jogszabály sem tekinti az érdekképviseleti választókat az érdekképviselet tagjainak. A kamarai illeték, mely e foglalkozási  ágakban mindenkit terhel, [a]ki ezeken a pályákon működik, [21]  és a szavazati jog, mely ezeket az érdekképviseleti választásoknál megilleti, nem olyan összekötő kapcsok az érdekképviselet és a tagok közt, mint amelyek némely szabad pálya kamarájánál találhatók, hanem ezeknél sokkal lazábbak.

Helyes a szervezeti forma a mezőgazdasági érdekképviseleteknél. Itt az alacsonyabb fokú testületek delegálással alakítják a magasabb fokút. Ezt kellene megvalósítani a kereskedelem és az ipar körében is. Az utóbbinál ez már részben megtalálható az ipartestületekben és ezek országos szervezetében, az Ipartestületek Országos Központjában. Előnyös volna az egység megteremtése érdekében az Országos Kereskedelmi- és Iparkamara felállítása három főosztállyal, nagyipari, kézművesipari és kereskedelmi osztályokkal. A szervezkedés a nagyiparnál országrészek szerinti kerületekben és országosan történne. A kézműiparnál az Ipartestületek Országos Központja alá még a kerületi  szervezetet kell felállítani. Az ipartestületekbe pedig be kellene venni a szabadipari űzőket is. A kereskedelem pedig hasonlóképpen, a vármegyéknek megfelelő körzetekből kiindulva, országkerületenként és országosan volna megszervezendő. A testületek és az egyesek közti viszonyt azonban nem szabad oda juttatni. ahol a mezőgazdasági bizottságoknál van, s melynek okából ezek az érdekképviseletek jóformán csak papíron állnak fenn. A Magyar Közigazgatástudományi Intézetnek a tatai járásban végzett kutatásai éles fényt vetnek a hibákra. A közönség által közvetlen kialakított testületekben a közönség érdeklődése igen csekély, kétségtelen tehát, hogy mire az feljut. az országos szervig, erősen ellanyhul. Ennek oka az, hogy a bizottság összeállítása nem a lakosság közvéleményén alapul. A választásoknál ugyanis vagy a hatóság, vagy a nagybirtok által összeállított listára történik a szavazás. A lakosság körében pedig jóformán minden szervezkedést kizár az, hogy rendszerint a választási időpont kitűzése, illetve ennek köztudomásra hozása, és magának a választásnak megtartása közt igen rövid az idő. Ez pedig a felsőbb fokon is többnyire így van. [22]

Amint láttuk, az itt tárgyalt testületek közt van olyan, mely tagjai közé kényszeríti az illető foglalkozásra alkalmazott köztisztviselőt (színművészeti, orvosi kamara), van olyan, mely általában nem engedi meg az ilyennek a tagságot (ügyvédi kamara), de olyant is találunk, mely lehetőséget nyújt erre, és bizonyos mértékben a közalkalmazott tetszésétől teszi függővé a kamarai tagságot (mérnöki kamara).

Mutatja ez, hogy hiányzik az egységes szabályozás, amelyre mindenütt szükség van, és amely az eredményességnek egyik alapfeltétele. A három rendszer közül az egyik jó, megfelelő; a többi azonban kevésbé tekinthető annak.

Nézetem szerint helyes volna, ha mindenkit, aki olyan pályán működik, vagy ha nem működik, de ilyen tevékenységhez szükséges képesítéssel bír, mely tevékenység folytatóinak érdekképviseleti szervezete van - ez a szervezet tartson nyilván alkalmazására való tekintet nélkül. A tevékenység folytatása esetén az illetőre a tagság kötelező, ellenkező esetben nem szükséges annak lennie. Ha, mint ilyen tevékenységet folytató, közszolgálatban van, akkor az általános kari érdekek kellően indokolják a kamarai tagságot (a kar hazafias magatartása, erkölcsi érdeke, továbbképzése, stb.). Mindazokat pedig,  [a]kiknek főhivatásuk nem ilyen tevékenység folytatása, bár arra kellő képesítéssel bírnak - mint említettem -, a testületnek kell számon tartania. Ez a honvédelem céljaira is fontos. Mert tudni kell adott esetben, hogy kik mérnökök, orvosok, gyógyszerészek, stb., és ezek hol találhatók meg. De nemcsak az állam érdeke az, hogy ezeket így számon tartsák, hanem a számontartottaké is. Így mód kínálkozik arra, hogy képzettségüknek megfelelő elhelyezkedést kaphassanak.

(2) Amit az egyes ember önmaga erejével elvégezhet, nem szabad a társadalmi tevékenység körébe utalni, és amit a társadalom kisebb vagy alacsonyabb rangú közületei megfelelően el tudnak végezni, ne végezze el akkor azt az állam, hanem hagyja ezeknek, és felszabaduló erejét csak az általa elérhető nagy céloknak állítsa szolgálatába.

Kétségkívül érdekképviseleteink működési körének megállapításánál ez az elv érvényesült, ha nem is teljes mértékben. A hiányosság azonban a közigazgatásnak a rohamos fejlődésével vált nyilvánvalóvá, amikor az állam már nem volt abban a helyzetben, hogy mások helyett oldjon meg feladatokat. Nem lehet már mindent a központban elintézni, szükséges, hogy a testületi önkormányzat szervei járjanak el az általuk is elintézhető ügyekben, és ne kerüljön minden aránylag kis jelentőségű ügy a minisztériumba elintézés végett. Ha a vármegyei közgyűlés hallgatólagos formában is jóvá tudja hagyni a község által alkotott szabályrendeletet, miért kell az ipartestületi tagságnak egyes iparosok számára való kötelező voltának kérdésében a kereskedelmi- és iparkamara véleménye alapján végső fokon a kereskedelemügyi miniszternek dönteni? Mennyivel egyszerűbb volna, ha a döntést közvetlenül a kamara hozná meg. Vagy a mérnöki munka végzésére való jogosultság kérdésében nem dönthetne-e a Mérnöki Kamara azonnal, ahelyett, hogy véleménye alapján hozza meg döntését a kereskedelemügyi miniszter? És az Országos Mezőgazda­sági Kamara nem hagyhatná-e jóvá a Mezőgazdasági Kamarák alapszabályait a véleményén alapuló földművelésügyi miniszteri határozat helyett? [23] Nem feladatom, hogy végig soroljam azt a rengeteg ügyet, melyet ugyanolyan megnyugtatóan tudna elintézni az érdekképviselet a maga kebelében, mint a miniszter. És amely megoldás még azzal az előnnyel is bírna, hogy az ügy hamarabb intéződne el, mert nem kell a minisztériumot megjárnia, és a minisztériumok pedig, ha elvesszük tőlük azokat az ügyeket, melyek miniszteri intézkedést nem kívánnak, nagyban tehermentesülnének.

Ezeknek a kérdéseknek megoldása nem választható el természetesen az érdekképviseletek újjászervezésétől. Az érdekképviseletek hierarchiáját kellene kiépíteni minden foglalkozási ágban. Az egyént közvetlenül magukba foglaló községi, vagy járási közületekből tagküldés útján kellene megalakítani a magasabb testületeket, mindezeket pedig az országos szervezet képviseli, mely ugyancsak tagküldés útján alakul meg. A kormánnyal és más érdekképviseletekkel szemben az országos szerv képviseli a foglalkozási ág érdekképviseleteinek egyetemét.

Minthogy a testületi önkormányzatok szervezete a közigazgatás szervezetének integráns része, ezért ehhez igazodnia kell. A jelenlegi testületi önkormányzataink területi beosztása a legváltozatosabb képet. mutatja. [24] Itt a feladat az egységes szempontok szerint való területi beosztás megvalósítása. A terület felosztásánál alapul szolgálhatnak a tájak. Vagyis az ország területe mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, közlekedési, kulturális, stb. szempontok szem előtt tartásával, oly részekre oszlik, melyeknek laki együtt élnek. Az igazgatás könnyítése céljából pedig egy-egy táj a benne felmerülő szempontok figyelembevételével kisebb kerületekre, ezek pedig körzetekre oszlanak. Ez a területi beosztás megfelel az országrész, vármegye és járási beosztásnak. [25] Minthogy így egy-egy közigazgatási kerületben, méginkább körzetben  az életviszonyok egyenlőbbekké, homogénebbekké vannak téve, ez nagy mértékben megkönnyíti az egyes igazgatási ágaknak feladataik megoldását. 

(3) A testületi önkormányzatok felett is van hierarchia. Ez azonban nem az utasításban, [26] hanem az ellenőrzésben, felügyeletben áll. A felügyeletet az érdekképviseletek felett mindenkor és közvetlenül a szakminiszter gyakorolja. A felügyelet gyakorlása, csak a legfontosabbakat említve, a testület alakulásával kezdődik, mikor is az alapszabályokat és később ezek esetleges módosításait a miniszternek kell bemutatni jóváhagyás végett. [27] A miniszter állapítja meg a kamarák számát, székhelyét. A kamarai választások eredményeit a miniszternek kell bejelenteni. Elnök és alelnökök csak az ő megerősítésével láthatják el tisztüket. Költségvetés és zárószámadás szintén az ő jóváhagyása alá esik. Ezenkívül a kamarák évenként működési jelentést kötelesek felterjeszteni. Az illetékes miniszternek joga van a kamarába miniszteri biztost küldeni ellenőrzésre, súlyosabb, a törvényben meghatározott esetekben pedig felfüggesztheti a kamara működését. A miniszter így a hozzá tartozó kamarák minden életmegnyilvánulásában részt vesz. Előnyösebb volna azonban, ha a területi önkormányzatokhoz hasonló módon a testületi önkormányzatoknál is, ahol még nincs, ki lenne építve az önkormányzatok hierarchiája, melyben a magasabb fokú testület gyakorolja a felügyeletet az alacsonyabb fokú felett. És amint a vármegyei törvényhatósági bizottság felügyeletet gyakorol a község felett, úgy például a Mezőgazdasági Kamara is jóváhagyhatja a mezőgazdasági bizottság ügyrendjét a földművelésügyi miniszter helyett. A miniszter csak az országos szerv működését ellenőrizné, mely az egyes érdekképviseleti szervek egyetemét képviselné a kormánnyal szemben. Az ily módon megszervezett felügyelet is alkalmas eszköz volna az érdekképviseletek működésének ellenőrzésére, és abban a közérdek legteljesebb érvényre juttatására. A kormány pedig feladatainak egy részétől szabadulván, több erőt fordíthat a magasabb és egyöntetűbb vezetésre. Ha pedig minden foglalkozási ág részére felállítanának egy-egy hivatalos érdekképviseletet, munkaadói és munkavállalói osztályokkal, paritásos alapon, a kormány pedig csak ezeket ismerné el, és a szakkérdéseket csak ezekkel tárgyalná meg, ezzel megszüntetné azt a sok érdekképviseletet, melyek komoly hivatást nem töltenek be. A szétforgácsolódó és sokszor személyes célokra felhasznált erők így az egyetemes közérdek szolgálatába lennének állíthatók.

*

[1] Mikos Ferenc: A Quadragesimo Anno gazdasági rendje. Budapest, 1934, 45. l.

[2] Magyary Zoltán: Államéletünk válsága. Budapest, 1939.

[3] Quadragesimo Anno.

[4] Quadragesimo Anno

[5] 1875. évi XXXV. t. c. 26. §-ának 1. bekezdése. Minden közjegyzőnek közjegyzői kamarához kell tartoznia.

[6] 1936. évi I. t. c. 1. §-ának 1. bekezdése. Olyan tevékenységet, melynek végzése orvosi oklevélhez van kötve, csak az folytathat, aki valamelyik kerületi kamara tagja.

[7] 1938. évi XV. t. c. 2. §-ának 3. bekezdése. Akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője, vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársa csak az lehet, aki a sajtókamara tagja.

[8] Az ipartestületeknek a törvény szerint tagja minden iparos, aki az ipartestület működésének területén képesítéshez kötött ipart űz. Ezt azonban csak az 1932. évi VIII. t. c. 9. §-ának 1. bekezdése mondja ki. Az 1884. évi XVII. t. c. 122. §-a a tagságot még nem jelenti ki kötelezőnek. Ahol „a képesítéshez kötött mesterséggel foglalkozó iparosok száma legalább százra megy, a képesítéshez kötött mesterséggel foglalkozó iparosok kétharmadának kívánatára az illetékes kereskedelmi- és iparkamara meghallgatásával és a törvényhatóság hozzájárulásával az iparhatóság által ipartestületek alakítandók“.

[9] 1937. évi IV. t. c. 44. §, 1. bek. Bíróságnál és más hatóságnál ügyfél képviseletében mint ügyvéd csak az járhat el, aki valamely ügyvédi kamarában az ügyvédek névjegyzékébe fel van véve.

[10] 1929. évi XXX. t. c. 72. §

[11] A Színművészeti és Filmművészeti Kamarától beszerzett adatok alapján.

[12] 1936. évi IX. t. c. 4. § 4. bek.

[13] Egyedül a tényleges honvédorvos van a kamara fegyelmi hatósága alól kivéve.

[14] Ezzel kívántak a vállalatok a kamarai tagsággal járó terhektől, melyek végeredményben rájuk hárultak volna, szabadulni. És így tudták biztosítani azt, hogy mérnöki munkát végző nem mérnök alkalmazottakat szerződtesse­nek, [a]kiknek javadalmazása kisebb, mint a diplomás mérnököké. Erre pedig nem lett volna mód, ha kimondják, hogy mérnöki tevékenységet csak a kamara tagja végezhet.

[15] 1940. május havában a Mérnöki Kamara által rendelkezésre bocsátott legutóbbi, 1937-es és 1938-as adatok alapján.

[16] Ez lehetővé tenné az 1923. t. c.-ben lefektetett kamarai rendtartás azon rendelkezését, ami a kerületi kamarák felállítására vonatkozik. (4. §. 2. bek.) A kereskedelemügyi miniszter a budapesti kamara megalakulásától számított három év elteltével a budapesti kamara meghallgatásával és az illetékes társminiszterekkel egyetértőleg intézkedik, hogy külön mérnöki kamara szerveztessék minden olyan helyen, amelynek körzetébe legalább 80 kamarai tag tartozik, s külön kamara felállítását ezeknek legalább kétharmad része kívánja. Erre mindössze (a kamara felvilágosítása szerint) egy kísérlet történt Miskolcon. És hogy mindezidáig a kerületi kamarákat fel nem állították, oka a mérnöki kar részleges szervezettsége, és az, hogy a tagok idegenkednek az érdekeiket kevéssé szolgáló kamara felállításával és fenntartásával járó anyagi áldozatoktól.

[17] E szabálynak az életben való erőtlenségét mutatja az, hogy ilyen bejelentés csak nagy ritkán történik (kamara értesítése szerint cca. évi 40), ezt a számot pedig kétségtelenül sokszorosan felülmúlja a nem kamarai tagok által vállalt és ilyen bejelentésre kötelezett munkák száma.

[18] 166.642/1932. K. M. sz. rend.

[19] Ez a rendelet nem érinti a R. T. 3. §-nak 5. bek.-ét, mely szerint a közszolgálatban álló mérnök csak abban az esetben folytathat magángyakorlatot, ha a szolgálati szabályzat, illetve szerződés ezt megengedi, és ha a kamara tagja.

[20] 1929. évi XXX. t.c., 73. § (7) bek.

[21] Hogy a mezőgazdasági cselédek kamarai illetéket nem fizetnek, ez teljesen szociális megoldás. Azokat, [a]kik leginkább rászorulnak az érdekvédelemre, a lehetőségig ne terheljék semmivel, viszont szükséges, hogy szavazati joguk révén ügyeik intézésére befolyást tudjanak gyakorolni.

[22] Magyary - Kiss: A közigazgatás és az emberek, 279. o.

[23] Magyary - Mártonffy - Máté - Némethy: A Magyar Közigazgatás Tükre.

[24] Az érdekképviseletek és példaképp néhány állami szerv az ország területét a következőképpen osztja fel:

[25] Elek - Kiss: Csonkamagyarország tájképe.

[26] A kereskedelem- és iparkamaránál utasításra is joga van a miniszternek.

[27] Még a községi mezőgazdasági bizottságét is.

*

In Kiss István (szerk.): Dolgozatok a közigazgatási reform köréből. Magyary Zoltán egyetemi tanársága és a Magyar Közigazgatástudományi Intézet alapítása tíz éves évfordulójára. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs - Budapest, 1940, 27-38.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés