Eltekintve a nemzetek történelmi hivatásában rejlő predesztinációtól, mely a történelmi hivatásból folyó célok megvalósítása mellett is utóléri a nemzeteket, a célkitűzés mindenkor ismérve és mértéke az állami élet irányzása helyességének, a kormányzási tökély fokának.

A célkitűzés a politikában elsősorban az államcél-elméletek szempontjából vizsgálható. Az államcél-elméletek az állami lét indokolását tartalmazzák általában, s racionalista felfogás szerint az állam céljául az egyén szolgálatát, mint jóléti célt és mint jogcélt állapítják meg, történetbölcseleti szempontból pedig az állam öncélúságát, az alattvalóktól függetlenül, csak önmagáért való létezését hirdetik. Míg az államcél-elméletek az állami lét indokolásán túl nem mennek, addig a célkitűzés problémája az állami életnek való irányszabás kérdéseivel függ össze. Ebből a szempontból különböztetni kell a célkitűzések között, hogy mennyiben vonatkoznak azok az állam létének, fennmaradásának és fejlődésének kérdéseire. Ezeket közvetlenül érintő célkitűzések, a külpolitikai célkitűzések, továbbá az államformára és kormányformára vonatkozó célkitűzések. Minden egyéb célkitűzés közvetve hat ki az állami lét alakítására.

Ha a célkitűzés a politikában rendszeresen az összesség érdekében történik, ha az egyéni érdekek kielégítésének célja az állami érdekek kielégítése mögé helyeztetik, akkor konzervatív jellegű a célkitűzés. Ellenesetben, ha a célkitűzés rendszeresen az egyéni érdekek figyelembevételével és előmozdítására történik, úgy liberális a célkitűzés. A célkitűzés e két iránya a politikában egyformán becses és értékes. Közöttük legfeljebb korszakos különbséget lehet tenni. Amikor gyenge az állam, nincs védhető határa, sok az ellensége, akkor inkább a konzervatív célkitűzés rendszere a helyes. Viszont oly korszakban, amikor az állam hatalmas és erős, akkor a liberális célkitűzés a helyesebb. Bajok csak a reakciós vagy radikális célkitűzések nyomán támadnak az államban.

A célok kitűzése között azután jelentőség és szükségesség szerint sorrendet kell tartani. Egy célnak a másik rovására való kitűzése, vagy már kitűzött célnak elhanyagolásával való fejlesztése ellentmond az állami lét egységének.

A célok harmóniája magába foglalja azt is, hogy a célkitűzés reális legyen. Csakis megvalósítható célok kitűzésének követelménye kimeríti a reálpolitika fogalmát. Mégis a helyes reálpolitika sohasem fogja figyelmen kívül hagyni a nemzeti ideálok szolgálatát.

A külpolitikai célkitűzést tekintve, ahhoz, hogy az tárgyi szempontból egyáltalán helyes lehessen, szükséges: (1) jó belpolitika, (2) jó gazdaságpolitika, (3) kiterjedt szövetségkötési politika, (4) bizonyos fokig legyen az imperialista.

Az irredenta célkitűzés nem imperialisztikus célkitűzés. Az irredenta a nemzeti öncélúság szent megnyilvánulása. Annak lángjához ne közeledjék a politikai célkitűző csak úgy, hogy melege mellett erőt kíván gyűjteni. Az irredenta célok megvalósításánál Machiavellivel kell tartanunk, az ő igazi ismerése nyomán. Amikor ő célról beszélt, mely szentesíti az eszközt, akkor mindig csak minden olasz legszentebb céljaira gondolt, az Unita Italiára, az olasz egységre. A nemzet egységének szent céljáért, de csakis ezért, nincs mit válogatni az eszközökben.

A magyar külpolitikai célkitűzésnek a békerevízió a centrális problémája. Amellett, hogy ennek szolgálatába kell állítani összes célkitűzéseinket, a békerevízió mint külpolitikai célkitűzés annyit jelent, mint törekvést arra, hogy mind több állam tekintse a trianoni békét olyannak, melyen változtatni kell A trianoni békeszerződés kollektív szerződés lévén, ez elérhető cél. Elérhető (1) a békeszerződést aláíró államok által a békepontokkal ellentétes gyakorlat követése által, (2) a győztes hatalmak közötti érdekellentétek kialakulása nyomán a trianoni békeszerződés egyes rendelkezéseinek betartását illetően, (3) a népszövetségi alkotmány 19. §-ának alkalmazására való törekvés által, (4) a magyar nemzet háborús felelősségének, a trianoni békeszerződés 161. §-ának tisztázása által.

A békerevíziónak ezen jogi lehetőségeit előmozdító célkitűzések mellett, reálpolitikai szempontból tisztában kell lennünk azzal, hogy az ezeréves határok felé úgy tud közeledni Csonka-Magyarország, amint a világpolitikát alakító érdekazonosság és érdekellentét elve az államok között, az államok többségénél a Magyarországgal való érdekazonosság irányában alakul. A békekötés óta eltelt idő bebizonyította az új rend nyomán támadt általános pusztulást, s kétségtelen, hogy mind több és több állam közös érdekévé válik az összezavart állapot helyrehozatala. Magyarország szempontjából tekintve a világpolitika jövendő alakulási lehetőségeinek a trianoni békeszerződés revíziójára való kihatásait, a következő eseteket különböztethetjük meg: (1) a dunai konföderációs megoldás, (2) Ausztriának Magyarországhoz való kapcsolása (Habsburg-megoldás), (3) békerevízió Ausztriának Németországhoz való csatlakozása esetén, (4) Magyarország megegyezése az egyik kisantant hatalommal. E célkitűzési irányok között kell megtalálni azt, mely szerint Magyarország úgy tudjon elhelyezkedni a világpolitikában, hogy mind több államnak érdekében legyen és javára szolgáljon, hogy régi határai között legyen ismét hatalmi tényező.

A magyar politikai célkitűzések közül a másik az államforma rendezése. Ez a célkitűzés különös világításba helyezhető, ha elgondoljuk azt, hogy annak a kisantant követelésére való kiküszöbölése a magyar politikai közéletből mily termékenyítően hatott ki arra, hogy a szanálás a legnagyobb rendben lebonyolítható legyen, és legalább az államháztartás megerősödjék. Most, amikor a magángazdaság megerősítésének ideje elkövetkezett, a kisantant eszmélni látszik. Egyszerre nem törődik az államforma megoldásának az ügyével Magyarországon. A helyzet kétségkívül olyan, mintha a kisantant engedte volna meg: hadd vesszenek most össze az egyébként teljes erőhöz jutó magyarok. Ha nem a nemzeti öncélúságból folyóan következik el az államforma kérdésének megoldása, úgy az nem lesz megoldva, hanem a zavarok pusztító áradata zúdul majd a nemzetre. Nagy Szent László király csodatevő erejére van ma szükségünk, hogy változtassa kővé azt a sok csillogó hitegetést, mellyel ma csábítják a magyart, mint egykor kővé változtatta a kunok által elszórt kincseket, csakhogy együtt tartsa a magyart, diadalmas lecsapásra készen.

Ha a békekötés óta eltelt tíz esztendő célkitűzései felett számot vetünk, úgy ez a számvetés nem alakul rosszul. Sőt jövőbe vetett bizalmunkat igazolja. Az a célkitűzés, mely veszedelmes helyzetben erős államhatalmat követel, megoldódott. Az egyéni érdekeknek az állam érdeke mögé való helyezése, mint a konszolidációnak, az állami hatalom visszaszerzésének alapkövetelménye, valóra vált. Elmondhatjuk, hogy a társadalmi fegyelmezetlenség helyébe rend lépett, melyet befelé erős államhatalom tart kézben. Csonka-Magyarországon minden polgár megértette, hogy amikor az országot a sír széléről kellett visszarántani, akkor ezt egységes erőfeszítéssel, csak az államhatalomnak való engedelmesség útján lehetett elérni.

A szanálás célkitűzése és megoldása nyomán támadt helyzet azonban az állami omnipotencia kialakulását vonta maga után. Ma Magyarországon a kormány mindent tehet, viszont a polgárság mindent a kormánytól vár. Az adott helyzetben ez mindenesetre kisebb hiba, mintha az államgazdaság szanálása sem sikerült volna. Itt van azonban az ideje annak, hogy az állam a maga erejét visszasugározza a polgáraira. A magángazdaság szanálása éppen olyan célkitűzés kell, hogy legyen a magyar politikában, mint aminő volt az államgazdaság szanálása. Határozott célkitűzés nélkül az állami energiatartalék el fog fogyni anélkül, hogy a magángazdaság megerősíttetnék, és tovább tudna szolgálatára lenni az államgazdaságnak. Ha a magángazdaság felsegítése Csonka-Magyarországon nem lehetséges, úgy ez döntő ok arra, hogy a békerevízió lebonyolítását siettessük.

Most, amikor Európa minden állama egy új béke vajúdásának kínjai közt él, a magyar célkitűzés az legyen, hogy felkészülten várjuk az új béke megszületésének pillanatát. Felesleges célkitűzések ne zavarják meg a nemzet egységét, amikor jövendő léte forog kockán. Magyarország nem védhető területű. Ellenséges hadak akkor özönlik el, amikor akarják. Az ellenállás szinte nemzeti öngyilkosság. A magyar politika nagy célkitűzése védhető terület szerzése. Csak ha ez van meg, akkor mondhatjuk el, hogy van ismét Magyarország. Hogy melyik ez a védhető terület, azt ezeresztendős birtokbantartás jelölte ki számunkra. A hegy, minden stratégiai fejlődés mellett is, biztos határ. Hát nekünk a mi hegyeink kellenek. Kellenek azért, hogy betevő falatunkat bármely percben ki ne verhessék a kezünkből.

*

In Nemzeti Újság, 11. évf., 14. szám (1929. január 17.), 2.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés