Ha a ház megvan, nem szokás arról utólag tervet készíteni, a hazánk pedig áll, amint azt pontos térképeink mutatják. Mire való tehát az országterv készítése, amely így az első szóra talán fellengzős és felesleges fogalomnak látszik? Konkrét esetenként, amikor tényleg mérnöki műveletről van szó, úgyis készül terv; micsoda elméleties gondolat az egész ország áttervezéséről beszélni, amikor annak gyakorlati szükségessége mindezidáig nem mutatkozott. Kell is bizonyos, a föld és nép szeretetéből fakadó elszántság ahhoz, hogy ebbe a feladatba belefogjunk. A feladatot nem a mindennapi gyakorlati szükség rója ránk, hanem az amögött álló ok, amelyet csak a kutató szellem tud kiolvasni. Ha a földdel és annak ábrázolásával, a térképpel összefüggő jelenséghalmaz szociális szempontból hasznos és káros tényezőit megismertük, akkor fogjuk majd látni, hogy erre a mérnöki munkára nagy szükség van, és hogy ez mennyire nem elméleties, és milyen erősen időszerű kérdés.

Amióta az emberiség elszaporodott Európa szűk földjén, és így a természet nem tudja nyújtani mindnyájunk megélhetését azon az egyszerű módon, mint az őstermelés álomszerűen boldog korában, amikor a föld és a nap ajándékaiból élt a gyér lakosság, az emberi észnek meg kellett teremtenie a technikát, hogy az egyre szaporodó szükségleteket fedezni tudja. A termelési módok megváltozása átalakította a társadalmi viszonyokat, nincstelen osztályokat szült, amelyek létérdekeiért indított harc, a szociális problémák egyoldalú felállítását vallotta elvi alapul. A termelési viszonyok, így a társadalmi egyensúly alakítására azonban nemcsak az iparosodás nehezedik döntő erővel, hanem a földkérdés is, mert hiszen a területhiány indította el a gépi termelést arra az útra, amely a mai ipari racionalizáláshoz vezetett. Mondhatjuk, a késő középkorig Európa egyenletesen lakott terület volt, ahol a földrész minden táján a lakosság egyformán megélhetett, mert hiszen a javak forrásai kizárólag a föld és a természet voltak. Hogy mit és milyen mennyiségben adott a föld, az természetesen befolyásolta a népességnek a terület méretéhez való viszonyát, így különböző népsűrűségi állapotokat hozott létre. Erdős tájon vagy magas hegyek között gyéren, a termőföldeken vagy bányák környékén sűrűbben éltek, de mindenütt olyan mennyiségben, hogy a megélhetés nem okozott a maihoz hasonló gondot. Az iparosodás, illetve az ebből kifejlődött gyáripar azonban egészségtelen népességmegoszlást eredményezett. Míg az ősi népességmegoszlás természetesnek volt nevezhető, mert hiszen annak úgyszólván kizárólagos elrendezői a természet adottságai voltak, az iparosodás természetellenes népsűrűsödést teremtett azokon a helyeken, ahol gépi termelés megindulására alkalmas tényezők mutatkoztak. Mik lehettek ezek a tényezők? Ha az ipari nyersanyagok lelőhelyei és a villamos energia forrásai közelében lettek volna, mint pl. a Ruhr-vidéken vagy Angliában, akkor a helykiválasztást természetesnek nevezhettük volna. De keleten és különösen nálunk, az ipar inkább a pillanat ellenőrizhetetlen indítóokai szerint alapított középpontokat, és telepedett a konkurencia céljából egymás mellé, a nyersanyagforrások és a felvevő piacok közelségére való tekintet nélkül. Bátran nevezhetjük tehát az ipari gócpontok nagy népsűrűségét erre mifelénk természetellenesnek, mert hiszen legtöbbjének a nyersanyagokat messziről kellett hoznia, és termékeit eleinte úgyszólván kizárólag csak a termelőhely közelében tudta elhelyezni. Az ősi állapotban, sőt még a középkorban is, minden táj, minden vidék, sőt minden község képes volt önmagát ellátni az életfenntartás legszükségesebbjeivel. Élelmiszereiből csak a só és a fűszerek hiányoztak, ruházkodását ellátta a népies háziipara, kultúrszükségleteit a saját hagyományai és a tájat átfogó ősi kultúra. Tehát a szó ma használt értelmében autarchikus állapotban volt. Ezzel szemben a mai ipari vidékek élelmezése, a földmívelő tájak iparcikkekkel és kultúrával való ellátása egy másik technikai berendezést, a közlekedés kifejlesztését teszi szükségessé. Utakat kell építeni, sőt a forgalom gyorsítása érdekében, újfajta közlekedési eszközöket kellett teremteni. Ha a népi érdekeket tartjuk szem előtt, akkor kénytelenek vagyunk a régi állapotot, a maga úthiányaival és lassú közlekedésével jobbnak tartani, mint a mait, amely a gyors és jó közlekedési lehetőségeivel csak bizonyos vidékeknek, sőt a legjobbat csak bizonyos társadalmi osztályoknak nyújtja. Abban a primitív állapotban világosan kirajzolódtak a térképen az országokon átvezető távforgalmi útvonalak, amelyeket találóan ma is országutaknak neveznek, és ezzel szemben elenyészően gyengén láthatók az országot behálózó helyi utak, amelyek csak alig járható csapások voltak. Ennél többre azonban akkor nem is volt szükség, és ezt a szükséges legkevesebbet minden község egyaránt bírta.  

A múlt századbéli gazdálkodás, amely a szabadelvűség eszmevilágában élt, nemcsak az ipartelepítést és közlekedést fejlesztette egyéni érdekek szerint, hanem az egész országterületen folyó termelést is öncélúan vezette. Erdőket irtott, ha fára volt szüksége, szőlőhegyeken termelt búzát, ha a bor ára esett, ármentesített, hogy termőföldet nyerjen, tekintet nélkül arra, hogy kiszárította ezzel szomszédja földjét. Az ősi természetes területfelhasználásnak úgyszólván nyoma is alig maradt a szabad gazdálkodás anarchikus százada óta.

Ha ma foglalnánk el Árpád örökét, és tegyük fel, üres, lakatlan terület lenne a Kárpátok medencéje, a mai idők méltó vezére bizonyára megterveztetné az ország térképét, pontos és minden részletre kiterjedő felvételek alapján.

Először repülőfelvételekről pontos domborzati térképet készíttettne az egész országról. Azután megvizsgáltatná a vizek mennyiségét és erejét, majd a föld minőségét és termőképességét, és végül keresné azt, ami a föld alatt van: a természet rejtett kincseit. Ezek alapján először területfelhasználási tervet készíttetne, vagyis olyat, amely megmutatná, hol, mit lehet legelőnyösebben termelni, hova kell ipartelepeket és milyeneket létesíteni, stb. Mivel a gazdálkodás ma már tudomány, ki tudnák számítani, mely vidék, hány embernek tud megélhetést biztosítani, tehát  hol, mennyi család telepíthető. A termelendő áruk mennyiségéből és a laksűrűségből pedig lehet következtetni az ezek mozgásából keletkező forgalomra, tehát a természet domborzati alakulásait figyelembe véve, meg lehet tervezni a minden követelményt kielégítő úthálózatot. Ezzel nagyjában készen is volnának az országterv legfontosabb lapjai.

Ma ez persze már nem lehetséges, mert az országot nagy részében tengődő nép lakja: a legszegényebb vidéken legsűrűbben, a virágzó nagybirtokok táján ritkán. A falukutatók és egyéb szociológusok, sőt a hivatalos helyek munkáiból is mozaikszerűen előttünk áll az ország szomorú helyzete. Sajnos nem merem azt mondani, hogy szemünk előtti képen, mert hiszen ezek adatai nincsenek térképekbe felhordva. Sőt éppen a legértékesebbnek tartott könyvek legalaposabb helyzettanulmányainak vérlázító leírásaival, igen kevéssé tudják térképszerűen lokalizálni a bajok mértékét és a hiányok okát. Pedig enélkül azok megszüntetése lehetetlennek látszik. Azután van közlekedési hálózatunk is, amely - hogy politikai jelzővel éljek - hierarchikusan az ország fővárosába szalad össze; girbe-gurba, hogy a vidéki nagyhatalmak birtokait érintse. A kisközségeket bekötő utak pedig nagyrészben hiányoznak.

Egy nagyon fontos megállapítást kell itt közbeiktatnom. A magyar föld problémáival foglalkozó írók és politikusok a helyzet megjavításának módját kizárólag, vagy legalábbis túlnyomóan, a földbirtokreform útján vélik megoldandónak. Amint a marxista agitáció a termelőeszközök magántulajdonának megszüntetéséért harcolt, úgy az agrárreformerek a nagybirtokok megosztását, vagy legalábbis leépítését tűzték ki célul. Mérnöki szemmel tekintve a dolgot, a magyar föld virágzóvá tétele nem ezen, vagy helyesebben nem elsősorban ezen a tulajdonjogi kérdésen múlik. Ha áttekintjük az ország területi állagát, földjének minőségét, nyersanyaghalmazát, energiaforrásait, népességének munkaerejét, akkor megállapíthatjuk, hogy az ország a mainál sokkal többet termelhetne, ha mindazt, ami van, okosabban használná ki. A mérnöki és gazdaságtudományi javaslatokat erre vonatkozólag tehát előbbre valóknak tartjuk, mint a földtulajdon kérdését, amely ebből a szempontból más lapra tartozik, és a politikusok dolga. A földbirtok-kérdést tehát ebben a keretben, kizárólag abból a két szempontból fogjuk érinteni, hogy az mennyiben befolyásolja a helyes területfelhasználást, vagyis a termelés milyenségét és mennyiségét, és hogy milyen népsűrűségi állapotokat teremtett.

Ott tartottunk, hogy néhány mondattal vázoltuk az országtérnek és lakosságának siralmas állapotát anélkül, hogy jeleztük volna azt, hogy bizonyos részei az országnak ma is virágzók, és némely vidéken éppen újabban a fejlődés félreismerhetetlen jelei mutatkoznak. Nincs módunkban ez értekezés keretében mindkét véglet példáit felsorolni. Csak hivatkozunk mindazon írásokra, amelyek a statisztika alapján, összefoglalóan a szociális helyzetet bizonyos jellegzetes vidékekről feltárták. Már maga az a tény, hogy az ínség és virágzás különböző vidékeken mutatkozik, arra a következtetésre késztet, hogy ezek a társadalmi jelenségek helyhez kötöttek. Megismétlem, nem akarjuk a magyar föld problémáit hamis összefoglalással egyszerűen a földbirtok-kérdésre egyszerűsíteni, mert hiába telepítünk pl. rossz termőföldekre, Istentől elhagyott vidékre földmíveseket, a kisajátítás ténye nem teszi a földet termővé, az eldugott fészket forgalmassá. Az ilyen helyen való telepítés csak akkor célravezető, ha komoly talajjavítással és közlekedési reformmal kapcsolatos.

Mindezek egybevetése után világosan elénk tárul az országtervezés feladata. Úgy vagyunk, mint amikor egy hibásan megépített házat kell átalakítanunk. (Bocsánat, hogy megint szűkebb mesterségemből veszem a feladatot.) Ha ez a feladatunk, akkor először felrajzoljuk a ház jelenlegi állapotát, megállapítjuk a helyiségek elrendezésének a hibáit, amelyek közül említsük a legáltalánosabbakat: a konyha távol esik az ebédlőtől, a fürdő a hálószobától, a kamra nincs védett helyen, stb. Szinte tréfásan hangzóan át lehet ezt fordítani országos tervező nyelvre: a termelés helye távol van a fogyasztótól; a lakóhelyektől messze van a testi üdülés lehetősége, a víz, az erdő, stb. Mindezek úgynevezett funkcionális hibák, amelyeken az átrendezés segít. Ha minden a maga helyén van, akkor az elrendezés célszerűen működik, helyesen funkcionál. Nem szokta az ember különös nagy igyekezettel keresni, hogy ki követte el a hibát. Az ország esetében különösen nem; és itt legfeljebb a nép történészének lenne a feladata. A hatalmas, szinte áttekinthetetlen szervezet eddig csak politikai vezetés alatt állott, most kezdik gazdasági szempontból átszervezni, de a mérnöki áttervezés még megkezdetlen feladat.

Mielőtt a hangulatkeltő bevezetést követően tárgyam részletesebb ismertetésére áttérnék, szükségét érzem egy kis rendet teremteni a tárgyalás menetén, és főbb vonásaiban előre jelezni az elmondandókat.

Beszélni fogok (1) az országtervezés előmunkálatairól, (2) azután pontosabban körül fogom írni az országtervezés céljait és módszereit, (3) egy vidék feldolgozásának konkrét példáját fogom bemutatni. Ezek befejezésével indokolni fogom, hogy milyen jogon avatkozik be az építész ezekbe a dolgokba, és végül egy javaslatot terjesztek elő az országtervezés megindításához. 

Országstruktúra

Új nevet kell adni annak a térképekre felhordott adathalmaznak, amely így tökéletesen szemléltető képet nyújt az ország földrajzi, gazdasági és népességi állapotáról. A struktúra szót nem tudom magyarral helyettesíteni. Tulajdonképpen valamely anyagnak meg nem változtatott belső felépítésmódját jelenti. Így pl. a fának eredeti struktúrája a keresztmetszeten gyűrűs ereket mutat, a papírrá feldolgozás közben a fának struktúrája szálas faktúrává változik. A másik szó, amelyet a felület jellemzésére használhatnánk: a faktúra. Ez már az ember kézi vagy gépi erejével megmunkált felületet jelenti. Pl. egy formába öntött égetett agyaglemez lehet sima, szemcsés, recés, stb. faktúrájú. A külső felületen természetes módon keletkezett struktúrát pedig textúrának nevezzük. A sok ezer év óta kifejlődött természet és az emberek használata által formált föld felületén észlelhető jelenségeket nehéz lenne mindig a maga nevén nevezni. Így egy kis fogalomtágítással felvesszük az országstruktúra szót, a földfelületen megállapított összes jelenségek közös megnevezésére.

Az országstruktúra teljes ismerete igen széles tudománycsoport, amelynek egyes tagozatai különálló tudományoknak számítottak mindeddig. Annyira szerteágazók, és eddig olyan kevés érintkezési felület volt közöttük, hogy amíg az országtervezés konkrét szükséglete nem indítja meg, nem is fognak összeolvadni egy közös nagy ismeretcsoporttá. Amint az alanti felsorolásból látni fogjuk, egy tagozat sem lezárt, azaz dogmaszerű végkövetkeztetésekig jutott tudományág, hanem valamennyi fejlődésben van, vagy a fejlődést lépésről lépésre követi, így állandóan bővül és gyarapodik. 

a) Az ország hegy- és vízrajza

Az első a geográfia. Az országterület eredeti textúrájának, valamint az emberi kéz nagyobb alkotásainak helyszínrajzi ismerete. Ennek a tanulmánynak első szomorú része a jelenlegi határoknak appercipiálása, amelyek a régi Magyarország tökéletes földrajzi egységét szétdarabolták - milyen kevesen vannak a földrajz szakosokon kívül, akik a csonkaország-formát csak hozzávetőlegesen is le tudják rajzolni! De a régi szép Magyarországról is, amelyet szerves formája következtében könnyű volt emlékezetben tartani, általában milyen felületes elképzeléseink vannak! Halmos Béla barátom, aki egy személyben építész és földrajzoló, tárta előadásaiban elém az ország változatos domborzati képét, amely meglepően eltér az átlagos ismereteink durva sematizmusától. Az iskolában tanultak halvány emlékéből úgy képzeljük, hogy az ország egy nagy síkságból áll, amelyet a Kárpátok hegylánca hatalmas kínai fal módjára övez körül. A valóságban az Alföld nem sík, hanem magasabban és mélyebben fekvő területekre tagozódik, és a hegyvidék pedig dombok és hegyek végtelenül változatos alakulataiból áll, amelyek már az Alföld peremén kezdődnek, és emelkedve, majd lejtve, egyre magasabbra és viszonylagosan mélyebbre emelkedve és horpadva, haladnak az ősi határon álló hófedte gerincek felé.

Maga a tudományos földrajz sem ismeri a tájak domborzati alakulatait tökéletes részletességgel. Az ország egész területét még nem dolgozták fel rétegvonalas térképekben, pedig ezek nélkül méret-helyes tájdomborzati minták nem készíthetők, mert az egyes helyeknek viszonylagos kiemelkedése a régimódi árnyékolt rajzokból nem állapítható meg.

A leíró földrajz másik ágazatát, a vizek ismeretét sem leljük fel térképeinkben. Nem elég ugyanis a folyók menetét és szélességét ismerni, hanem a vízmennyiség változásairól és sebességéről, mégpedig időszakonként feldolgozva, kellene bőségesen adatainknak lenni. Különösen fontos ez az áradások szempontjából, valamint a vizek felhasználása céljából. E hatalmas munkából csak a legveszélyesebb árterületek részletei készültek el, amelyekre az ármentesítés céljából elhalaszthatatlanul szükség volt. Amikor már a védekezésen túl vagyunk, és a vizek felhasználásáról - mondjuk öntözés céljából - kerül szó, újabb felmérésekre és megfigyelésekre van szükség.

b) Az ország földtana

A második segédtudományunk a geológia. Ebből főleg az a gyakorlati kérdés érdekel, [hogy] mi van a föld alatt, milyen hasznosítható nyersanyagot találhatunk országunk területén. A földtörténet csak olyan mértéken tartozik ide, amennyiben annak folyamata későbbi terveinket érintheti. Bizony még ma sincs lezárva a földkéreg kialakulási folyamata, a hegyeket ma is bontja víz, és a természeti erők sokszor belevágnak a mérnöki számításokba.

Az ipari nyersanyagok után állandóan folyik a kutatás. Éveink szenzációja a Zala megyei olajmezők, a hévíz-források, a föld alatti gáztartályok. Ki tudja még, mennyi kincs rejlik a földben? És nézzük csak Lipse esetét; falu épül a forrás mellett, vasútvonalat kell létesíteni az olajszállításra; az olaj térképet változtatott! Ha földismeretünk megelőzte volna a praktikus olajkutatást, akkor már erre előre lehetett volna gondolni. Azért fontos az egész ország geológia térképének revíziója, kirészletezése és feldolgozása.

Ide tartozik tulajdonképpen a földhéjazat minőségének ismerete is. Az agrár országnak talajtérképpel kellene rendelkeznie, amely kellő részletességgel tartalmazza minden táj, minden vidék, sőt minden tag talajminőségét. Ezek nélkül irányított gazdálkodás nem lehetséges. De milyen nagy munka ez! Csak annyit jegyzünk itt meg, hogy számtalan talajfajta van, amelyből, országos léptékben gondolkozva, csak a legfontosabb talajtípusok helyszíneléséről lehet szó. A felvételi munka folyik, a talajszakértők a legnagyobb részletességgel dolgoznak, szinte táblánként állapítják meg a talaj vegyi összetételét, termőképességét, mind abból a célból, hogy a föld minő fajta növényeknek kedvező, és mely módokon művelhető. A  múlt évben hallottunk a dévaványai talajjavításról. A haszontalan szikes talajt is termővé lehet változtatni. Ott egyéni kezdeményezésből kis méretben történt; országos viszonylatban hihetetlen méretű és értéknövelő közmunka lehet.

c) Az időjárási viszonyok helyrajza

A termelésmódokra befolyást gyakorló harmadik tényező az időjárás. Még egy ilyen országban is, mint a miénk, az egyes vidékek igen különböző módon reagálnak a meteorológiai jelenségekre. Sőt olyasmiről is hallunk, hogy pl. egy község határában is különböző időjárás uralkodik: egyik része esőben gazdagabb, másikon gyakoribb a fagy, stb. Tehát végtelenül differenciált az időjárási helyzet, amelyről készítendő helyrajz értékes tanácsokkal szolgálna a földmívelőknek. Tudjuk, hogy milyen nehéz az évente szinte rapszodikusan változó klimatikus tényezők közül azokat kikeresni, amelyek ilyen praktikus célzattal rögzíthetők lennének. Hiszen a közszáj szavával élve, szinte mindig abnormális idő van. De azt hiszem, ez is csak látszólagos, mihelyt a statisztikusok módjára átlagokat állítunk fel és középarányokkal dolgozunk, meg tudjuk állapítani az átlagos klimatikus típusokat, amelyeket ha a térképbe bejelölünk, máris nagy szolgálatot tettünk.

Ennek a feladatnak egyik igen fontos része a napos és árnyékos területek elválasztása, kizárólag mérnöki feladat. A domborzati térképen ki kellene jelölni a délre néző földterületeket és az északi lejtőket. Így áttekintést nyerhetnénk ebből a szempontból, szőlő- és gyümölcsültetésre alkalmas területek helyéről és méretéről, valamint az erre a célra alkalmatlanokról.

d) A területfelhasználás térképe

Ezek után egyszer már térképen szeretnénk látni, hogy mely vidéken mifajta termelés folyik. Az egész ország területe mi célra van felhasználva. Erre a legaprólékosabb részletességgel szükségünk van. Talán elsősorban a négy legfontosabb termelési fajta bejelölése lenne a fontos, mint földmívelés, állattenyésztés, erdőgazdaság és ipar. Már ez feltűnő jelenségeket állapítana meg. Mennyire szétforgácsoltak például az erdőfelületek. A Vértes, Pilis, Bakony erdőségeiből eleinte csak kisebb foltokat foglalt el a földmívelés; ma már a községek határai kezet fognak egymással az erdők irtásain át. Az állattenyésztés néhány jellegzetes helyet, mint pl. a hírneves Hortobágyot kivéve, a födmíveléssel vegyesen folyik, de azért pontosan kirajzolódtak szinte a legutóbbi időkig a legelők a patakok partján, az északi lejtőkön, szóval az erre a célra hivatott helyeken. Csak a kényelmesen elintézett álföldreform bűnözött ezen természetesség ellen. Ma már sok legelőből házparcella lett, vagy parányi földmívelőbirtok. Országos viszonylatban kiáltóan kicsiny terület van ipari célokra igénybe véve. A főváros felé koncentráltan helyezkedett el a szabadon teremtett ipar. Csak az újabb időkben észlelünk ezzel ellentétes törekvést, az irányított ipari decentralizációt, amit az országvédelmi szempont is megkövetel.

A jelenlegi területfelhasználási állapot elbírálása szempontjából kellene tudnunk azt is, hogy az egyes helyeken folyó termelés milyen eredményt mutat fel. Tehát részletenként kellene bejelölve lennie a termelés átlagos hatásfokának is. Ez már körülbelül megmondaná, hogy hol áll rendben a művelési irányzat, és hogy hol mutatkoznak hibák. Persze ezek nemcsak az előbb felsorolt és összefoglalóan  „természetinek” nevezhető tényezőktől függenek, hanem az alanti „emberi” tényezőktől is.

e) Emberföldrajz

A lakosság megoszlása az ország területén a statisztika kedvenc feladatai közé tartozik. Bőségesen feldolgozták az összes elképzelhető szempontokat, amelyek szerint az emberiség csoportosítható. Nekünk elsősorban laksűrűségi térképre lenne szükségünk. Ez persze nem elégséges megyénkénti vagy járásonkénti, túl általános keretekben, hanem, hogy abból a szükséges következtetéseket le tudjuk vonni, községenkénti, illetve határonkénti adatokra volna szükség. Már a megyénkénti népsűrűség is óriási eltéréseket mutatna. Fejér megyében pl. négyzetkilométerenként 50, Zalában pedig 77 ember lakik, amely különbözet nem véletlen eredménye, hanem a megélhetési viszonyokkal, illetve a helyenként még elviselhető létminimummal van összefüggésben.

Ezen népsűrűségi térképen fel kellene tüntetni a népesség szaporulatának vagy csökkenésének irányzatát. Mert ez szociális szempontból jellemezné az egyes vidékek életképességét.

A foglalkozási ágak szerinti népességmegoszlás szintén térképen lenne ábrázolandó. Ebből sok érdekes jelenséget megláthatnánk, mint például az alföldi városok lakossága nagy részének mezőgazdasági foglalkoztatását és a Budapest-környéki falvak ipari munkásságát.

Nehéz feladat a megélhetési viszonyoknak statisztikai térképeken való feltüntetése. Mivel a létminimum vidékenként különböző, és különösen nagy az eltérés a városi és a falusi lakosság életszínvonala között. Azért nagyon helyesen tért rá Matolcsy Mátyás ehelyett a munkaerő kihasználásának vizsgálatára. A lakosság foglalkoztatottságából közvetve, de igen találóan lehet következtetni a megélhetési viszonyaira. Persze csak ebben a mi speciális magyar igénytelenségünkben, mert bizony a gazdagabb államokban a fizetéses munkanélküli is jobban tud megélni, mint a nagybirtokon időszakonként napi 14 órát dolgozó béres.

Az emberföldrajznak ezeken kívül még számos tagozata van, amelyek közül a mi keretünkben elsősorban a népegészségügy feldolgozásának van jelentősége. Nálunk nem igen vannak olyan vidékek, amelyek éghajlatuk vagy más természeti adottságaik miatt lennének egészségtelenek. A népbetegségek főleg a rossz táplálkozás, rossz lakás és az egészségvédelem és a kultúra hiányának a következményei. Az utóbbi kettőn igyekeznek segíteni, de az igyekezet keveset használ, amíg az egészség gazdasági alapfeltételei hiányoznak.

Nemzeti szempontból még figyelembe veendő a nemzetiségi és faji megoszlás. Az országtervből megindítandó telepítés ezt a kérdést sem hagyhatja figyelmen kívül.

f) Földbirtokmegoszlás

Az egész ország térképén kellene egyszer látnunk, hogy kinek a kezében van a magyar föld. A nagybirtokok még a 25.000-res térképeken is hatalmasnak látszó foltokat alkotnának, míg a kisbirtokokat apró pontokkal is alig lehetne jelölni. Major Máté kollégám, a rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján készített már egy, az egész ország területére vonatkozó földbirtokmegoszlási térképet. Persze részletes adatok hiányában csak megyénként tudta összeállítani három birtokfajta: kis-, közép- és nagybirtok szerint. Mégis már az ugyancsak megyénként készített népsűrűségi térkép és a Matolcsy-féle munkaerőkihasználási térkép egybevetéséből egyes helyeken nyomatékosan ütközik ki a lényegbevágó összefüggés. Ahol legtöbb a nagybirtok, ott legkevesebb a népesség, ahol legsűrűbb a lakosság, ott legtöbb a kisbirtok, és legjobban van a munkaerő kihasználva. Számos más tényező homályosítja el ezt a tételt sok megyében; elsősorban az, hogy a megyei határok nem jelentenek a mi szempontjainkból jellegzetes elhatárolásokat; másodsorban az ipari munkalehetőség és a városokban végzett vándormunka nem szerepel ebben az összeállításban.

g) Közlekedés

Az ország életbevágó feladatai közé tartozik a forgalmi hálózat kiépítése. Ennek előfeltétele, hogy tökéletes képet lássunk a meglévő hálózat vonalvezetéséről és annak minőségéről. Fajták szerint megkülönböztetünk vízi utakat, vasutakat, közutakat és légi járatokat. Mindegyik aztán minőség és kapacitás szerint alcsoportokra osztandó. A főútvonal-hálózatok vonalvezetését lehetne bírálgatni tényleg sokszor kellő alappal, mert hiszen ki értené meg, miért vannak tele az Alföld sík területén vezetett utak kanyarodókkal, de változtatni rajtuk, a befektetett tőke nagysága miatt, alig képzelhető. A főútvonali hiányok megállapítása már komolyabb dolog. Itt elsősorban az a feltűnő, hogy a fővárosba vezető, centrális utak kifejlesztett voltával milyen ellentétben áll az országon körbe vezető, a vidéki gócpontokat egymással összekötő főútvonalak hiánya. Pedig ezeknek, különösen a perifériákon futóknak, honvédelmi szempontból is nagy a jelentőségük, Ez csak azt mutatja, hogy az egész gazdasági élet a főváros felé irányul, és a vidék egyes részei is csak ennek közvetítésével lépnek egymással kapcsolatba. A vidék, a magyar föld fellendítése ezen országos körutak nélkül nem valósítható meg.

Az aktuális kérdésekkel foglalkozó hivatalos helyek a bekötőutak létesítésére irányítják tevékenységüket. Tényleg nem ritka eset, hogy a tökéletesen kiépített főútvonaltól alig pár kilométerre eső községet autóval nem lehet megközelíteni. Továbbá rengeteg eldugott hely sínylődik minden közlekedési lehetőség híján; télen át  meg sem mozdulhat az itteni lakosság a tengelyig érő sár miatt. Bizonyára ez is kihatással van a lakosság megélhetési viszonyaira.

h) Üdülés

Utolsó ebben a felsorolásban a dolgozó néposztályoknak a nemrégiben nálunk is szóba került üdülésre való lehetősége. A magyar nép szabadságidejének kérdése magába foglalja a testi és lelki kultúrára fordítandó idő megszerzésének, az eddigi teljes napi elfoglaltság ellen vívott harcát. A szabadidő nemcsak a hét legutolsó napja, hanem a mindennapos önmagunknak élés, amely különösen a felnőtt néprétegnél, ma szinte teljesen hiányzik. A testi és lelki kultúra helyei az országtervezés szempontjából is érdekelnek minket, mert hiszen ennek keretébe tartozik a város- és falurendezés tárgya, ahol az üdülés, tanulás, szórakozás és sport intézményei számára területeket kell kijelölnünk. Kapcsolódik ez a közlekedési kérdéshez is, mert világszerte felismert tény, hogy az utazás és vele együtt a huzamosabb környezetváltozás a testi és lelki felfrissülés legjobb eszközei. Nagy tévedés volna egy pillanatra is azt hinni, hogy csak a városi népnek van szüksége a vizek partjára és arra, hogy hegyek között üdüljön. A falusi nép, amely sok időt tölt a maga szűk határú szabad természetében, elkívánkozik a városba, és bizony a földek közül is az igazán természetes környezetbe, hegyek közé, erdőbe. Mihelyt a magyar nép széles tömegei századunkhoz méltó életkörülmények közé jutnak, meg fognak indulni az ő hétvégi kirándulásaik is. Azért minden tájon meg kell őriznünk a megbontatlan természeti szépségeket, fenn kell tartanunk az oda vezető utakat, és vidékenként kijelölni a letelepedésre alkalmas területeket.

Nagy vonásokban tehát végigmentünk az országtervezés előmunkálatait képező feladatokon. Soroljuk csak fel még egyszer a fejezetek címeit: a) Az ország hegy- és vízrajza, b) Az ország földtana, c) Az időjárási viszonyok helyrajza, d) A terület felhasználásának térképe, e) Az emberföldrajz, f) A földbirtokmegoszlás, g) A közlekedés, h) Üdülés. Az ember a végén gondolkodóba esik, hogy nem hagyott-e ki a hosszú felsorolásból valamit. Munkának elég ez is; nem is egy kategória, hanem szakemberek egész sora számára. Hiszen itt csak szavakkal szaladtunk végig rajtuk, és ezek a szavak csak érintették a kérdések lényegét. Hogy hasznosra fordítható ismerethalmazzá váljanak ezek a keresések, a legtárgyilagosabb és legalaposabb szakmunkákra van szükség.

Képzeljük csak el egy-egy térképnek a méretét! Csonka-Magyarország térképe 1:25.000 léptékben 20,80 m hosszú és 11,70 m magas. Ennek minden négyzetcentiméterére, térképenként, egy-egy adat feljegyzése kerül, amely adat megszerzése, ki tudja, mennyi idő és munka kérdése! Nem is végezheti el azt egyetlen magánember, de még a leglelkesebb munkatársak sora sem; nagy és országosan megszervezett intézmény szükséges, amelyről később beszélünk.

Mindezeknek a birtokában az ország jelenlegi állapotáról valóságos képet kapunk, legapróbb részletekig megismerjük hazánk struktúráját. Ez a kép nem állítható elő semmiféle leírással, aktahalmazzal, vagy akár egy egész könyvtárral sem, mert egymással térben összefüggő dolgokat csak térben lehet ábrázolni. Tökéletes országismeretet csak ez a térképsorozat nyújthat, amely a fent leírt léptékben már olyan részletes, hogy egy ponttal jelölve, akár minden ház rajta lehet. Nagy kérdés azonban, hogy miként jelezzük az egyes adatokat. Rengeteg féle jelzésre lesz szükségünk, amelyeknek egymástól könnyen megkülönböztethetőeknek kell lenniük, hogy összetévesztésre ne adjanak alkalmat. Ma is vannak már az egyes részterületeknek saját jelzéseik, de ezek sokszor azonosak a másfajta térképeknél más célra használtakkal. 

A feladat egyik első lépése lenne tehát a célnak megfelelő egységes jelölési rendszer kidolgozása. Hála a modern grafikának, ez megoldható kérdés. Megfelelő szakemberek segítségével olyan ábrázolás-módokat fogunk nyerni, amelyek nemcsak kiküszöbölik a félreértéseket, hanem a laikusok számára is érthetők lesznek. Erre is szükség van, mert minden országépítő ténykedést ezekkel az országismertető térképekkel fogunk megmagyarázni, szükségességét bizonyítani és várható hatását igazolni. Azok között, akiknek ilyen műveletek elhatározásához szavuk van, sokan lesznek, szakmán kívülállók.

A második lépés a tudományos és statisztikai anyag összegyűjtése. A nyolc tételben felsorolt tárgysorozatok igen nagy része fellelhető a szakminisztériumok[nál] és tudományos intézeteknél. A hivatalos helyeknél tárolt tudományos anyagot azonban a mi céljainknak megfelelően kell feldolgozni, léptékét átalakítani, térképeinkre felhordani, és a mi jelölésmódunkra átfordítani. Az adathiányok, amik mindennek dacára igen nagy számmal lesznek, új felvételi eljárásokkal szerzendők meg. Tudjuk, hogy milyen nehéz feladat bármelyik olyan adat beszerzése, amely az egész országra vonatkozik. A legártatlanabb statisztikai adat kidolgozása éves munka. Itt pedig az adatok hosszú soráról van szó. Erre csak országos szervezet céltudatos és gyors munkája képes. Gyorsnak is kell lennie tárgyilagossága és szakszerűsége mellett, mert hiszen az idő, amelyet előmunkákra szánunk, rövid kell, hogy legyen, másrészt hosszú idő alatt maga a helyzet is megváltozik.  De hát „gyorsaság nem boszorkányság” - hanem szervezés kérdése. Az alapos és gyors felvételi munkára nemrégiben Athénben láttam példát. A városépítés és környékrendezés hatalmas munkáját a diktatórikus kormány egy 23 éves fiatal építészre, dr. K. A. Doxiadisra bízta, aki hihetetlen tűzzel és ügyességgel egy év alatt összeállította a mindeddig szertelenül fejlődő fővárosnak és az egész Attika-félszigetnek jelenlegi helyzetét jellemző adatokat. Ilyen nagy munkát máshol évek sora alatt sem tudtak összehozni; fiatalos lendület kellett ehhez a rekordhoz, amit a problémák halaszthatatlansága tett szükségessé. Amit néhány próbából meggyőződtem, a gyorsaság nem volt káros az adatok pontosságára, csak a rajzok kidolgozása, szóval grafikai megjelenése érezte meg a siettetést.

Tegyük fel, hogy mi is megcsináltuk az országstruktúra térképeit. Mi jön azután? Hogyan képzeljük az országtervezést?

A munka első része a különböző, országot jellemző adatok közötti összefüggések megállapítása. Valahogy oly módon kell ezeket a térképeket készíteni, hogy azok átlátszóak és egymásra fektethetőek legyenek. Így minden területrész jó és rossz tulajdonságainak okát valamelyik térképen vagy térképeken feltüntetett tényezőkben megtalálhatjuk. Pl. [a] népbetegségek okát a terület szegénységében, a mezőgazdasági terület eredménytelenségét a rossz talajviszonyokban, a termelt áruk nehéz értékesítési lehetőségét a közlekedés hiányában, stb. Minden káros jelenségnek több oka lesz feltalálható, ha strukturális tényezőit mind sorra megvizsgáljuk. Ahol halmozódnak a kedvezőtlen tényezők, ott a bajok a legkiáltóbbak. Ezek azok a vidékek, amelyeket a falukutató írók műveikkel a közvélemény elé terjesztettek. Az oeszág térképén néhol pontos határokkal, másutt elmosódott széllel, kisebb-nagyobb formában, ki fognak rajzolódni a segítségre váró területek, ahol a beavatkozás leginkább szükséges. De pontosan fogjuk látni a jó oldalt is, a ma is virágzó és egyenletesen fellendülő vidékeket. A kedvező jelenségek okát is megtaláljuk majd az analitikus térképeken, így módunk lesz megállapítani pontosan azokat a tényezőket, amelyek a magyar föld sorsának jobbra fordulását determinálják. Látni fogjuk végül azokat a területeket, amelyeken még fellendülés várható. Lesznek pl. területek, amelyeken a virágzás minden előfeltétele megvan, mégis gyér a lakossága, és az is alacsony életszínvonalon tengődik. Itt bizonyára a földbirtokreformmal lehetne segíteni. Másutt gyéren lakott területeket fogunk látni, rossz talajjal, hogy még a nagybirtokosság is visszahúzódik róla; ott talajjavítás, öntözés vagy erdősítés lesz talán a segítség. Meg vagyok róla győződve, hogy igen nagy területeket fogunk találni, amelyeket tervszerű munkával termékennyé és egyre termékenyebbé lehet tenni, ahová érdemes telepíteni, mert a lakosság megélhetéséhez szükséges tényezők előteremtése nem ütközik fizikai lehetetlenségbe. 

Az országtervezés alatt tehát azt a befejező műveletet értjük, amely előírja az ország területén az előbbiek alapján létesítendő összes munkálatokat. Ezek a munkáglatok meg akarják változtatni a jelenlegi országstruktúrát, hogy az egész területet gigantikus műtétek segítségével kigyógyítsuk bajából. Ha ezeket nemzedékünk keresztülviszi, akkor az egész ország virágzó Kánaánná változik, és a szikes sivatagok helyén termőföldek, a vadvizek árterületein gyümölcsöskertek születnek.

Az országépítésnek teljes műszaki elgondolását tartalmazza az országterv, mégpedig grafikus módon érzékeltetett indokolással. Erre az újszerű módra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Vérünkben van, hogy a népnek és népért dolgozunk; minden országos érdekű munkát úgy kell végeznünk, hogy az a legáltalánosabb keretek között legyen a közvélemény elé terjeszthető. Az eddigi telepítések, nemcsak kis mértékük miatt, de azért sem kerültek a közvélemény elé, mert ilyen közérdekű indokolásuk hiányzott. Általában az az érzésünk, hogy véletlenszerű körülmények, vagy legalábbis kívülálló szempontok és adott tényezők tették egyszerűen csak lehetővé, hogy itt vagy amott egy-egy földmíves-csoport letelepedhetett, nem pedig számos belső ok együttesen határozta meg a helyet, ahol a telepítésnek történnie kellett.

A telepítésnek, öntözésnek, útépítésnek, stb. ma folytatott módját azzal leget védelmezni, hogy az szűkre szabott gazdasági keretek közé van szorítva, amelyek az ország egész területére kiterjedő elgondolásokat nem engednek meg. Lényeges gondolkodásmódbéli különbség van a két álláspont között: egyiket a szándék, másikat a rendelkezésre álló anyagi eszközök határozzák meg. Mi bátran mernénk a gigantikus tervekkel a nép elé állni, mert szeretjük annyira a magyar fajtát, hogy feltételezzük róla a keresztülvitelig szükséges bizalmat és kitartást. Ők nagy ígéreteiket csak szavakkal merik megfogalmazni, tetteiket ellenben szigorúan a napi lehetőségekhez szabják. A gyakorlati lehetőség oldaláról nézve a dolgot, nem akarunk mi sem az ellenkező végletre kerülni. Távol áll tőlünk, hogy a pénzügyi szempontot tekintetbe nem véve, levegőbe tervezzünk. Az ország átépítése éppen olyan gazdaságossági kérdés, mint egy ház modernizálása. Ha nem bizonyítható előre rentábilis volta, akkor akár hozzá se kezdjünk. Az országba befektetett tőkének és munkának meg kell hoznia az előre kiszámított gyümölcsét. De - mint már említettem - az országtervezés nemcsak a tüneteket, jókat és rosszakat egyaránt feltüntető eljárás, hanem egyúttal pontos számvetés is, amely megmutatja, hogy hol, mit érdemes és kifizetődő alkotni. Ahogy a köznapi nyelvhasználat mondja: kalkuláció - csakhogy országos viszonylatban.

Megígértem, hogy az országtervezés egy részletének, amit tájszervezésnek nevezünk, konkrét példáját fogom ismertetni. A modern építészek múlt évi párizsi kongresszusára, a Ciam magyar csoportja feldolgozta Elek Péter közgazdasági mérnöknek a Szarvas-Szentes környéki Körös-menti vidéken készített tájtanulmányait. Elek Péter ezt az érdekes alföldi tájat a legalaposabb tudományos módon felvételezte, és lelkes következetességgel javaslatokat vetett föl az egész terület műszaki és gazdasági átszervezésére. A páratlan érdekességű tájháromszögről egy táblasorozat készült, amely a katonai térképek alapján a következő jelenségeket állapítja meg.

1. A Tisza és a Körös nem ismerik Euklydes tételét, és a legfantasztikusabb kanyarulatokkal keresik a csekély lejtésű Alföldön a lefolyás lehetőségét. Forrásuk és torkolatuk közötti távolságnak legalább a tízszeresét teszik meg folyásukban. Az ilyen vonalvezetésű folyók áradása ellen nehéz védekezni. A leggyakoribb eset, hogy áttörik a gondosan megépített gátakat, és sok száz négyszögkilométeres területet pusztítanak el.

2. A talaj minősége ezekkel az áradásokkal összefüggésben van. Az árterületek rendszerint szikesek, míg a magasabban fekvők művelésre alkalmasabbak.

3. A népesség igyekszik az ármentes területekre telepedni. A mezővárosok mind fennsíkokon épültek, de a tanyák is szinte kivétel nélkül kiemelkedő dombocskákon helyezkednek el.

4. Az 1700 körüli térkép a jelenlegi árterületeken is virágzó településeket tüntet fel. Ez azt bizonyítja, hogy a vizek folyása nem volt mindig ilyen pusztító, mert a parmenti lápok, a szabályozás előtt, a fölös vízmennyiséget természetes módon tárolták.

5. A talaj kihasználását ezen a tájon is a földbirtokviszonyok befolyásolják. Azt látjuk, hogy a nagybirtok az árterületeket fokozatosan feladja, felparcellázza, sőt részben kollektív jellegű legelőtársulatoknak adja el.

6. Míg tehát a természetes ösztön a településeket őidők óta az ármentes biztos területek jó földjei felé irányítja, addig a felső beavatkozástól mentes egyéni parcellázó politika, a földkeresőket a terméketlen, szikes legelők felé tereli.

7. A jó talajon belterjes gazdálkodás volna elérendő, a szikes földek pedig, ha az áradások utáni aszályos nyáron vizet kapnának, korszerű állattenyésztésre volnának alkalmasak.

8. Meglepő jelenség végül, hogy a természeti adottságokkal ellentétben az emelkedett részek jó talaján is csak extenzív gazdálkodás folyik, és a szikes lapály nagy részén viszont a nagybirtokosok is oda nem alkalmas gabonatermeléssel foglalkoznak.

Ezen helyzettanulmányok alapján Elek Péter javaslata a következő általános érvényű három pontban foglalható össze.

A) A tavasszal kártevő, nyáron hiányzó vízmennyiséget gyűjtsék össze tárolómedencékben. A víztárolás helye és az öntözés iránya kövesse az áradások és vízlefolyások természetadta vonalát.

B) A különböző talajtípusok különböző öntözésfajtát igényelnek. Jó talajon bőséges öntözéssel kertgazdálkodás is elérhető, szikes talajon pedig csak a legelők feljavítását remélhetjük.

C) A birtokviszonyok szerint is változatosnak kell lenni az öntözési rendszernek. Ahol kisbirtokok vannak, ott a jelenlegi útrendszert és határvonalakat lehetőleg követnie kell, ahol pedig kisajátítandó nagybirtoktestek vannak, ott a teljes szabadsággal kialakítandó települések térrajzi igényeihez kell az öntözésnek alkalmazkodnia.

E három tételnek megfelelően készítettünk a szarvas-szentesi talajháromszögre: (1) öntözési tervet, (2) települési tervet, (3) területfelhasználási tervet. Magánszorgalomból és anyagi eszközök híján sajnos csak vázlatosan. Ez az a terület, amelynek öntözésével hivatalosan is foglalkoznak. Munkánk a legelső szaklapban a „Tér és Formában” jelent meg. Az ott első ízben felvetett szempontjainkra azonban semmiféle választ vagy hozzászólást sem kaptunk.

Ugyancsak válaszolatlanul maradt az iparügyi minisztériumhoz a múlt évben előterjesztett beadványom, amelyben az országtervezés feladatait feltártam, és egy hivatalos intézet felállítását javasoltam. Az utóbbira vonatkozólag részletes szervezeti és munkatervet is készítettem, és megjelöltem azoknak az államháztartásban, méreteihez képest szinte jelentéktelen megindítási költségeit is.

Hogy jön hozzá egy közönséges építész, hogy ilyen nagyszabású dolgokkal foglalkozzék? Van elég szakember, s felettük a tudományos intézetek és legmagasabban a szakminisztériumok. Bizony éppen azért van szükség egy, a kérdést összefoglalóan látó külső emberre, mert a sok szakember tevékenysége a nagy egész szempontjából nézve a részletproblémáknak tekintendő egyes ágazatok kérdéseibe merül el. A tudományos és pláne a hatósági körök nem szeretik egymás területeit átszelni, és inkább egymással való érintkezés nélkül csinálják a maguk dolgát. Így aztán egymástól elválasztott helyeken készül a telepítés, az öntözés, a közlekedés és a sok más többi. Pedig ezeknek - egy eszmevilágból, az országépítésből származnak - közös gondolatokkal, egymást átszövő munkamenettel kellene haladniuk a cél felé.

Az országépítés nagy kérdéseinek tervrajzokon való feldolgozásának gondolata másutt is, nálunk is építészkörökben született meg először. Ennek oka az, hogy a mérnökök között az építészek szakmája a legszerteágazóbb, ebben vegyülnek el legjobban egymás közé az általános emberi, technikai és művészi problémák. A házépítés, helyszínkialakítás és városrendezés kérdései után úgyszólván csak nagyobb léptékre kell áttérnie, máris a táj, a vidék és végül, de nem utolsó sorban az ország tervezésénél tart. Nem talál olyan problémára, amely szűkebb keretekben az ő saját munkaterületén még ne jelentkezett volna. Azután ne felejtsük el, hogy ezekhez az óriási méretű és mégis apró részletekből összetevődő dolgoknál a világos és áttekinthető ábrázolás milyen fontos. A grafikusművészet modern eszközei kellenek hozzá, hogy a fontos adatokat és javaslatokat ábrázolni tudjuk. Ez a készség pedig a mérnökök között, leginkább az építészeknél található. Így bátran hozzáláthatnánk a munkához, és hozzá is fogunk látni, ha a kiépülő magyar népközösség erre felhatalmaz.

* 

In Országépítés. Világnézettudományi szemle. 1. évf., 1. szám (1939), 136-152.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés