Így mindenekelőtt csalódni fog az, aki fejtegetéseimtől szenzációt vár annál a körülménynél fogva, hogy éveken át negyven kilométerre éltem a szovjet határától. Nem is jártam Szovjetoroszországban, mert az az egy lépés, amelyet vízum nélkül tettem odaát, ennek nem nevezhető. Bár alkalmam lett volna átmenni, ez a kérdés nem izgatott, hisz azok sem hatolhattak Oroszországban a problémák mélyére, akik a nyelv birtokában igen korlátozott mozgási szabadsággal hosszabb időt tölthettek odaát. Bizonyos, hogy sokkal több alkalmam volt a szomszédos Észtország területén első kézből vett benyomásokat és híreket megtudnom, valamint a diktatúra állami és társadalmi berendezkedéséről tájékozódást szereznem. Ezek azonban nem tartoznak ennek az előadásnak a keretébe.

Ugyancsak mellőzöm e helyen a bolsevizmus kritikáját, vagyis annak a megítélését, hogy valóban a negyedik rend kialakulásának világtörténelmi folyamatával állunk-e szemben vagy pedig megfertőzött lángelméjűek s egyensúlyt vesztett, fanatikus, lelkiismeretlen kalandorok kísérletével. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy - bár nem kisebb egyéniség, mint maga Lenin jegyezte meg, hogy „száz úgynevezett bolseviki között van egy valóságos bolseviki, harminckilenc bűntettes és hatvan bolond” - mégis teljesen téves alapon nyugszik annak az ítélete, aki azt a rendszert, amely immár tizennégy esztendő óta uralja hatodrészét a földterületnek és tizedrészét az emberiségnek, egyszerűen csupa gazember agyafúrt munkájának tartaná. Tizennégy év tapasztalatai mutatják, hogy a szovjetrendszer megalapítói és kiépítői rendkívül eszes emberek, akik nem egy tekintetben a világ bámulatát vonták magukra, és nem egy tekintetben az egész kultúrvilág alkalmazkodását újszerű intézkedéseikhez. Emellett az is teljesen elhibázott értékítélet volna, amely a sorsa javításáért lázadó Under-Man-t bűntettesnek minősíti, ellenben a maga kapzsi profitjának biztosítása végett a munkások százait elbocsátó gyárost nem.

Ami most már előadásom tárgyát illeti, mintha annak címében bizonyos önmagának való ellenmondás mutatkoznék. Elemezve a címet, a „szovjet” szóval itt röviden a bolsevista rendszert kívánom jelezni. Ez pedig azt a formát jelenti, amelyben a proletáriátus diktatúrája megvalósulást nyert. A bolsevista teória e szovjetrendszert alapvető és új kormányzati, illetve államrendszernek jelzi, amelyhez foghatót eddig még nem látott a világ. A sovjet szó az oroszban ta­nácsot jelent minden mellékértelem nélkül. Vagyis éppen olyan kollé­giumot fejez ki, mint a mi közigazgatásunkban a törvényhatósági bi­zottság, vagy azelőtt a városi tanács, egyetemi tanács stb. Jelentősége abban rejlik, hogy nem egyedhivatalt foglal magában, hanem olyan kollégiumot, amelyben a felelősséget nem az egyes viseli, hanem az az összességen nyugszik, vagyis megoszlik. A cári Oroszországban Nagy Péter óta úgyszólván valamennyi hatóság kollégiális szervezetű volt, és minden mellékgondolat nélkül szovjet volt a ne­vük. Így például 1906 óta a népképviselet első kamaráját Gossadarstvenny Sovjet névvel jelölték. A szovjet szónak tehát csak azzal lesz egé­szen különös államjogi jelentése, ha a „bolsevista” jelzőt hozzája gondoljuk. A szovjetrendszer azonban nem a bolsevisták műve. Már az 1905-i orosz forradalom során alakultak ilyen szovjetek. A bolse szó pedig „többet” jelent az oroszban, úgyhogy „bolseviki” annak a többségi pártnak a neve, amely Lenin vezérlete alatt már 1903-ban a „kisebbségiekkel”, a „mensevikiekkel”, szemben a teljesen marxista alapon álló orosz szociáldemokrata párt centralizációját követelte. [1]

Ami előadásom címének másik szavát illeti, az „államszem­lélet” kapcsolatba került a szovjettel, holott a bolsevista elmélet sze­rint az államot meg kell semmisíteni, illetve az magától fog kimúlni a szociális forradalom győzelmével, amely az osztályellentétek felfüggesztéséhez fog vezetni. Ilyen felfogás mellett most már contradictio in adjecto-nak látszik „a szovjet államszemléletéről” beszélni. A valóságban azonban legalábbis egyelőre a proletáriátus diktatú­rája alatt a bolsevista elmélet államra vonatkozó felfogásának éppen az ellenkezője következett be. A bolseviki elmélet ugyanis az volt, hogy a proletárok diktatúrája rövid átmeneti időszak lesz, amely a kapitalizmusnak és a polgári osztályoknak gyors megszüntetésével végződik. Ezután pedig nem lesz többé igazgatás és kormányzás, hanem tökéletes testvéri szabadság. De hogy a diktatúra tovább tarthat, mint azt a legtöbb proletár remélte, azt maga Lenin is jelezte röviddel az 1917-i novemberi államcsíny elkövetése előtt Hatalmon maradjanak-e a bolsevikiek? című köriratában. Természete­sen, írja, mi hirdettük az állam lerombolását, amíg az állam ellen­ségeink hatalmában volt. De miért kellene lerombolni az államot, amikor mi magunk hordjuk a sisakot? Az állam, hogy biztosak le­gyünk, a privilegizált kisebbség szervezett szabálya. Nos, helyette­sítsük a mi kisebbségünkkel az övékét, és igazgassuk a masinát!' [2]

A kommunisták azután valóban így is cselekedtek. Ahelyett, hogy megsemmisítették volna az államot, felépítettek egy olyan államhatalmat, amelyhez foghatót mindeddig nem ismert a világ. A lerombolt állam helyett egy hatalmas, komplikált államgépezet mű­ködik példátlan központosítással, mely egészen egyenlő a despotizmussal. A testvéries szabadság helyét, amelyet egykoron hirdettek, a vörös hivatalnoki kar, a vörös hadsereg és az utolsó csepp vérig kiszipolyozott emberi rabszolgák milliói foglalják el, úgyannyira, hogy amiről szó van, az többé már nem is „diktatúra a proletárok által”, hanem „a proletárok fölött”.

Ennek a hatalmas államgépezetnek első és legfőbb feladata, hogy minden elégedetlenséget megsemmisítsen. Sem parlamentáris ellenzék, sem bírálat nincs megengedve. Nem lehet kinyomatni sem könyvet, sem röpiratot, sem újságot, ha nem egyezik meg a szovjet­kormány felfogásával. Arra sem mutat semmi jel, hogy ezt a zsar­noki módszert enyhítsék. Az újabb „engedmények”, amilyen a ma­gánipar, tisztán gazdasági természetűek. Maga a bolseviki kormány kijelentette, hogy semmiféle politikai engedmény nem lesz, és hogy az abszolút hatalom kezükben fog maradni. A gazdasági engedmé­nyeket „időlegeseknek” nevezik, hogy azonnal visszavonják, mihelyt az orosz nép elég művelt lesz a bolseviki szellemben ahhoz, hogy a tiszta kommunizmus megvalósítható legyen. Emellett a népesség ki­lencven százaléka földmíves és negyvenhat százaléka nem tud írni-olvasni.

Az állam kihalásának elmélete még Szovjetoroszország 1918. május 10-i első alkotmányának 9. §-ába le volt fektetve, amely kimondotta, hogy az alkotmány csak az átmeneti időre szabott, a bur­zsoázia teljes elnyomásáig, az embernek ember útján való kizsákmá­nyolásának elkerüléséig és a szocializmus megvalósításáig, amely sem osztályokba sorozást, sem államot nem ismer. Az alkotmány 1925 május 11-i revíziója alkalmából ezt a meghatározást kihagyták belőle.

A szovjet szemlélete szerint, amely az anarchizmust teljesen elveti, az állam jogforrás. Olyan belső jogalkotó tényező, amely jog­szabályokat hoz létre a társadalmi viszonyoknak az uralkodó osztály értelmében való szabályozására. A kommunista államnak a joga is csak gazdasági struktúrájának felépítménye. A szovjetjog tehát eszerint társadalmi viszonyoknak olyan rendszere, amely az ural­kodó osztály érdekeinek megfelel, és így azt az állam mint szerve­zett hatalom fenntartja. [3]

A szovjet államot a jog nem korlátozza. A szovjet államszemlélet szerint a proletáriátus - a cselekvő forradalmi kisebbség - hivatott arra, hogy a hatalmat magához ragadja, és a priori joga vari a „jog­nak” rnint hatalomnak alkalmazására. Az „egyetlen osztály” nem ismeri egy magasabbnak, az állam fölött álló, azt uraló jognak a törvényeit, mint azt például Duguit elméletileg kifejtette. De a Jellinek-féle elmélet kerete is kevésnek bizonyul a szovjet államra nézve az állam önkorlátozásáról, amelynek az alanyi jogokat és azok­nak a védelmét el kell ismernie.

A szovjet jogelmélet szempontjából már magának a hatalom faktumának normatív jellege van, amiből következik minden az álla­mot korlátozó, azt kötő szabálynak elvetése, tehát az úgynevezett alap- és szabadságjogoknak a tagadása is. [4]

Alapjellemvonása a szovjet államfelfogásnak a hatalmak megoszlásának elvetése is. A szovjet alkotmány nem tesz semminemű különbséget a törvényhozás és a végrehajtás funkciója közt, hanem megelégszik azzal, hogy különböző szervekre meg­határozott módon a törvényhozó és végrehajtó hatalom különböző dimenzióit ruházza át. Ily módon a hatalmak megosztásának helyét a „hatalom dimenziójának” jogászilag helytelen elgondolása fog­lalja el.

Törvény és rendelet között a szovjet államban nincs elhatározó fogalmi különbség. A jogszabályszerkesztők gyakorlata szerint a rendelet a kevésbé fontos szabályokat tartalmazza. A szovjet állam nem ismer külön hivatalnokjogot és külön közhivatalnoki felelősséget, minek következtében itt a közigazgatási bíráskodás fogalma isme­retlen. Nem biztosítja az alkotmány a bírói függetlenséget sem. A szovjet államszemlélet szerint ez az úgynevezett jogállamokban is az egész világon csak fikció. A bíró jogállása a szovjetben miben sem különbözik az állami közigazgatás egyéb szerveinek jogállásától. A bíró elmozdíthatatlanságának alapelvét a szovjet jog tudatosan el­veti. A szovjet államban a bírói és közigazgatási gyakorlatnak alapjai az osztályigazságszolgáltatás keresztülvitele a proletárok képviselői útján, és csak a proletárok érdekében. A jogkeresők egyenlőtlenségét a bíróság előtt ily módon maga az alkotmány állapítja meg. A bírói állásra való választhatóságnak különös előfeltétele, hogy az illető egy ideig szakszervezeti, illetve pártszervezeti alakulatban működött. Mivel pedig a kommunista párt az egyetlen megengedett politikai párt, így a hozzája való tartozás a bírói tiszt kvalifikációja. Miután pedig a kommunista pártnak ily nagyfontosságú államjogi képesítő szerepe van, az abba való felvétel meglehetősen komplikált és szigo­rított. Olyanféle előzetes szolgálatot kíván meg, mint nálunk a joggyakornoki. [5]

Az imént egészen komprimáltan előadottakból nyilvánvaló, hogy a szovjet állam valóságos állam, jóllehet minden egyéb államtól a föld kerekségén lényegesen különbözik. Mivel jog és állam két egymástól szervesen elválaszthatatlan fogalom, a szovjet államot éppen az jel­lemzi, hogy abban a jogszerűség nem törvényszerűség egyszerűen, hanem forradalmi törvényszerűség. Ez azt jelenti, hogy bár az alkot­mánynak az alaptételeit végre kell hajtani, ezeknek az alaptételeknek egyetlen célja azonban a proletáriátus uralmának a biztosítása. A szovjet államban tehát a forradalmi a konzervatív, az állandó. Ebben nyilvánul meg ezen állam jogának a különbözősége minden más ál­lamétól.

Felmerül a kérdés, hogy ugyan a szovjet állam joga és rendszere fejlődésképes-e. Már e néhány év alatti fennállása is mutatja, hogy több alakuláson ment keresztül. Az első szovjet alkotmány cik­keinek java része ma már meghaladottnak tekinthető. A földbirtok magántulajdonának felfüggesztése, a bankok nacionalizálása, az ál­talános munkakötelesség, az államadósságok megsemmisítése, a földtartalék alkotása - mindennek ma már egészen más a jelentő­sége és a kivitele, mint volt 1917. novemberében és 1918. januárjában. Amikor például az alkotmány 9. cikke fő feladatul jelöli meg a városi és vidéki proletáriátus diktatúrájának a beállítását és a burzsoáziának tökéletes elnyomását, az alkotmányrendszer kiépítése ezeknek a fo­galmaknak is egészen új értelmet adott. Ezzel szemben érintetlenül maradtak az alkotmány rendelkezései a lelkiismereti szabadságról, az állam és az egyház elválasztásáról, a sajtó tőkétől való függősége megsemmisítéséről, és így tovább. Ezzel szemben az alkotmánytól biztosított valódi gyülekezési és egyesülési szabadságról szó sem le­het. Jellemző az is, hogy az alkotmány újabb szövegezéséből a „leg­szegényebb parasztok” és „paraszti szegénység” kifejezések hiány­zanak, és végeredményben csak munkásokról és parasztokról esik szó.

*

Újra vissza kell azonban térnünk ahhoz a kiindulási pontunkhoz, hogy a szovjet állam politikai jelenjét kizárólag a későbbi, helyesebb, óhajtott állapotnak szemszögéből kell tekinteni, amiért is nincs joga nyugalomra, biztonságra és veszélytelenségre. Éppen abban rejlik a marxizmus alapvető különbsége az anarchizmussal szemben, hogy az utóbbi az állam azonnali megszüntetését követeli, és hallani sem akar az átmeneti szocialista államról. Ugyancsak elveti a szindikalizmus is a proletárdiktatúrát. Marxizmus, bolsevizmus és szociáldemokrácia ellenben megegyeznek abban, hogy a kapitalista osztályállamot a proletár-osztályállamnak kell felváltania, amelynek feladata éppen a szocializmus megvalósítása és az osztálykülönbségek eltörlése.

Az említett rendszerek között tehát éppen a proletárdiktatúra teszi ki a csíziót.

Annak megépítésében azonban, hogy milyen legyen a proletár- osztályállam, a szociáldemokrácia, a bolsevizmus és a marxizmus felfogása is eltér egymástól. A szociáldemokrácia a proletárdiktatú­rát nem tekinti egyébnek, mint egyszerűen a jelenlegi államhatalom­nak a szocialisták által való birtokbavételének és a proletárság érde­kében való gyakorlásának, míg a marxizmus és a bolsevizmus a régi államhatalmat teljesen le akarja rombolni, és egészen új elvek alap­ján berendezett államhatalommal akarja helyettesíteni. Az új osztály­államnak a berendezését illetőleg aztán a bolsevizmusnak ismét más a felfogása, mint a marxizmusé.

A bolsevizmus a párizsi kommün proletárdiktatúrájában megtalálni véli a proletárosztályállam egyedül helyes alakját. Egy szem­pontból azonban még ennél is tökéletesebb, nevezetesen a közvet­len demokrácia elveinek a jóval sikeresebb megvalósításában „a termelő egységeknek, a gyárak és bányáknak a területi választó egységek helyébe való helyezése” [6] által. Míg a területi elv alapján választott képviselő „a választóknak arra a laza összefüggésű töme­gére támaszkodik csupán, amely széjjelhull, miután neki a megbízást megadta”, addig „a szovjetválasztók munkájuk és létük feltételeinél fogva állandóan egymáshoz vannak kötve, folytonosan szemmel kísérik megbízottjukat, bármely pillanatban felelősségre vonhatják, bí­róság elé állíthatják, visszahívhatják és más megbízott által pótol­hatják”. [7] Ez a gondolat a szovjetrendszernek a legeredetibb és el­méletileg legértékesebb része. A politikai tudomány szempontjából talán az egyedüli nagyértékű gondolat, amelyet az oly temérdek ál­dozattal megvalósított bolsevista elmélet kitermelt. Eredeti kivitele annak a feladatnak, hogy miként lehetne az antik közvetlen demokrá­cia gondolatát a modern nagy államok szervezetében is megvalósítani. [8]

Míg a szovjetrendszernek ez a gyakorlati megvalósítása nemcsak hogy megegyezik a proletárdiktatúra marxista elméletével, de az utóbbinak a közvetlen demokráciára vonatkozó elgondolását jelen­tékenyen előbbre is viszi, addig másfelől a bolsevizmus lényegesen eltér a marxizmustól abban, hogy egész csomó antidemokrati­kus elemet is feltüntet. A benne uralmon lévő nagy jogegyenlőt­lenségre, amely pedig a demokratikus gondolkozással homlokegye­nest ellenkezik, már fentebb rámutattunk.

Bizonyos, hogy a háború utáni Európa politikai alakulatainak vizsgálódása során olyan problémák támadnak, amelyekre a jogelmé­let művelői ezelőtt nem sok figyelmet fordítottak. A háborús idők utáni Európa új államtípusokat termelt ki, amelyek közül elméletileg a szovjet állam szinte egyike a legérdekesebbeknek. Ez államrendszer tanulmányozása két szempontból is nagy jelentőségű. Először azért, mert a jogászok és politikusok ma szinte egyértelműleg a demokrácia válságáról beszélnek. S hogy ez valóban helytálló, annak épen a szovjet állam keletkezése egyik legfőbb bizonyítéka. Ma ugyanis Európában olyan államok is vannak, amelyeket mind politikai dikta­túráknak jeleznek, amelyek azonban lényegükben erősen külön­böznek egymástól, és amelyekben csak a demokrácia elvetése a kö­zös. A mai Európában azonban ezenfelül olyan demokratikus alkotmányú államok is vannak, amelvekben a népszuverenitás elve és az egyéni szabadságjogoknak a biztosítása hiány nélkül érvényesül, és amelyek annak ellenére is demokratikus államoknak tekinthetők, hogy alkotmányformájuknak ellentétes szociális hangnem felel meg. A demokrácia válságának egzakt jogi értékelése szempontjából tehát a szovjet állam berendezésének vizsgálata hasznosnak látszik.

A szovjetrendszer tanulmányozása azonban abból a másik szempontból is rendkívül fontosságúnak tűnik fel, mert megalkotóinak szándéka szerint olyan alapelveket tartalmaz, amelyek az egész vi­lágra szóló általános érvényesülést igényelnek.

E rövid előadás keretében nem vizsgálhatjuk, hogy milyen viszonyban van a bolsevista elmélet a bolsevista gyakorlathoz, bár a bolsevizmus elméletének legélesebb kritikáját éppen a szovjet gyakor­lata szolgáltatná. Annyi azonban bizonyos, hogy az anarchista társa­dalom utópiáját a bolsevizmus minden más szocialista iránynál élesebben helyezte az elmélet előterébe. Ez erőfeszítéseinek a végcélja. Egyébként le kell szögeznünk, hogy a bolsevizmus mint olyan nem különleges orosz jelenség, hanem csupán orosz megerősítése annak a mozgalomnak, amely már a világháború előtt megformulázta a maga elméleti alapjait. Történelmileg szemlélve sincs benne új, mert ez a régi világot összeroppantással fenyegető titáni küzdelem csak egyike a hasonló romboló mozgalmak sorozatának. Ami azonban új benne, az a forradalmi filozófiának a kidolgozottsága, a lázadó indulatoknak a racionalizálása, ami szinte teokratikus állam- és világszemléleti erővel egyesítette és forrasztotta össze a világ forradalmi elemeit. Amint Le Bon írja: „A bolseviki észjárás oly régi, mint a történe­lem. Az Ótestamentumban Káin bolseviki gondolkozású. De csak nap­jainkban történt meg az, hogy ez az ősrégi gondolkozás oly politikai elméletre akadjon, amely igazolja azt. Ez az oka gyors elterjedésé­nek, ami aláaknázza a régi társadalom elméletét.” [9]

*

S ha most végül kérdezné tőlem valaki, mi a véleményem elmélet és gyakorlat alapján a világ bolsevizálásáról, arra nézve a követ­kezőket felelhetem. Már nyolc évvel ezelőtt a szomszédos szovjet­ viszonyok tanulmányozása során kijelentettem, hogy elébb hiszek az egész világ bolsevizálódásában, mint a mai Szovjetköztársaság átfehéredésében. Ebben az időben titkos álmodók még szinte naponta új jelenségekre támaszkodva hittek a szovjetrendszer megdőlésében. Az azóta lefolyt idő csak e rendszer példátlan megerősödésének ked­vezett. Ha azonban a világ bolsevizálódnék, ennek közvetlen okát nem a szovjet sikerében látnám, hanem a mai kapitalista világ intézőinek rövidlátásában, kicsinyes nacionalista féltékenykedésében és önzésé­ben, vagyis abban a szörnyű, szinte kataklizmaszerű erkölcsi válság­ban, amelynek a mai gazdasági világválság csak természetes követ­kezménye. Ez a bolsevizmus terjedésének legkedvezőbb, de a szov­jet hatalmán kívül álló lendítőkereke.

Végül ami a bolsevizálódás esetleges közvetlen veszélyét illeti, arra nézve az a szerény felfogásom, hogy e veszedelem az utóbbi idő­ben jóval alábbhagyott. Ennek oka pedig a Pjetiljetka, vagyis az úgynevezett ötéves terv, [10] amellyel úgy vannak a szovjet urai odaát, mint Goethe Zauberlehrlingje: nem ereszti őket többé szabadon. Ez a grandiózus tervezet kivitelében valamennyi belső erejüket leköti! Ezért újabban a nagyobb külpolitikai nyugalom. Emellett a világ sze­rencséje, hogy ezt a programot nehéz lesz végrehajtani, miután ak­korára, mire megvalósulna, az előző évek eredményeit már is konzumálták, felélték. Hisz legújabb törekvésük éppen a proletáriátus emberi, erkölcsi, gazdasági és műveltségi szintjének emelése, emel­lett pedig lehetetlen dumping számára kifelé dolgozni. 

Ezenkívül az ötéves terv kivitele a magángazdaság szabályai szerint való gazdálkodást követel a külfölddel való szoros együttműkö­déssel párosulva. Mert nem elegendők a belső rabszolgák, gépekre, s piacokra is szükség van. Idegen valuta és külföldi államokkal kötött megfelelő kereskedelmi szerződések nélkül e terv kivitele lehetetlen. Talán éppen a Pjetiljetka lesz az, amely mint nagyszerű elgondolás az egész rendszer átalakulását fogja jobboldali irányban maga után vonni, természetesen korántsem a mai kapitalista rendszer átvételével. Élét, veszélyét a mai társadalomra talán éppen ez fogja tompítani.

A körülöttünk tomboló vihar minden esetre figyelmeztető lehet ránk, hogy olyan korszakban élünk, a történelem olyan válságos fordulópontjában állunk, amikor az emberiség egy jól megjelölt korszakból egy másik, messze különbözőbe halad. Az ilyen döntő korszaknak jelentősége annál hatványozottabb, mert kimenetele meghatározhatja a jövendő nemzedékek sorsát messze századokra. Hogy az államok futó szekerét hová viszi a legközelebbi jövő, megmondani senki sem tudja. Mint prófécia hangzanak azonban Gogol költői szavai, amelyekkel Oroszországot egy vad trojkával összehasonlítva A holt lelkek első kötetét végzi: „Oh, Oroszország, hát te mikor repülsz már úgy? felelj! - De Oroszország nem felel. Gyönyörűen szól a csengő; reszket és széllé változik a darabokra szaggatott lég; oldalt marad minden, ami csak van a világon, s az előre rohanó Oroszországnak útjából félve térnek ki a többi népek és országok...”

*

[1] Oroszországra és a bolsevizmusra nézve standard mű Hans von Eckardt: Russland. Mit 16 Karten, 233 Abbildungen und Diagrammén. Leipzig, 1930.

[2] Lothrop Stoddard: Lázadás a civilizáció ellen. Fordította Horváth Dániel. Bu­dapest, 1931, 108. l.

[3] Martin Ludwig Schlesinger: Das bolschewistische Russland. Breslau, 1926, S. 23.

[4] B. Mirkin-Getzewitsch: Die rechtstheoretischen Grundlagen des Sowjetstaates. Leipzig und Wien, 1929, S. 5.; Hellingrath: Der Sowjetstaat. München 1930, S. 32 f.

[5] N. Timaschew: Grundzüge des sovietrussischen Staatrechts. Mannheim, Berlin und Leipzig, 1925, S. 147. f.

[6] Lenin: A polgári demokrácia és a proletárdiktatúra, 7. l.

[7] Trockij: Von der Oktober-Revolution bis zum Brester Friedensvertrag. Bern, 1918, S. 32.

[8] Hans Kelsen: Sozialismus und Staat. Eine Untersuchung der politischen Theorie des Marxismus. 2. Aufl., Leipzig 1923, S. 176.; Moór Gyula: A bolsevizmus elméleti alapjai. Budapest, 1921, 14. l.

[9] Gustave Le Bon: The World in Revolt. New York, 1921, p. 179. (Angol fordítás.)

[10] Az ötéves terv. Az orosz szovjet gazdasági offenzívája Európa ellen. Gróf Károlyi Imre bevezetésével és magyarázatával. Budapest, 1931.

*

Széphalom Könyvtár, 25. szám. Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság, Szeged, 1932.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés