Az 1940. esztendő a tűz éve. Ez a tűz perzsel és pusztít emberi testet, anyagot, városokat, pusztítja a civilizáció csodálatos alkotásait, de ugyanakkor tisztít és világosít is. Nyomában az európai kultúrának fülledt, nyomott légkörébe életet adó áramlás tör be, kivérzett, elszáradt, élettelen társadalmi és gazdasági rendszerek helyébe új meglátásokon alapuló rend kezd kibontakozni, egyre jobban megvilágosodnak az emberi elmék, a füst lassanként felszáll, és a láthatáron új világok képe tárul a látóvá vált szemek elé.

Miben jelentkezik az új világ, mi annak eszmei tartalma, mik a tartópillérei, micsoda társadalmi berendezkedés, milyen gazdasági célkitűzések jellemzik? Mindez kérdés, sejtés, találgatás formájában kavarog közvéleményünkben. Még nem is olyan régen javában folyt az ijesztgetés, a tünedezőben lévő világ haszonélvezői és bajvívói valami szörnyű, kietlen, embertelen sivatagnak igyekeztek festeni az új világot, az "extra Hungariam non est vita" jelszavával szították a hazafiság lángját, hogy megszokott pecsenyéjüket sütögessék rajta. A másik oldalon ösztönös lelkek lobogtak, akik érezték, vágyták az új világ eljövetelét, de csak ködösen elmosódó, imbolygó körvonalakat tudtak felvázolni, amelyektől természetszerűleg visszahúzódott a polgári biztonság túlzott megbecsülésében felnövekedett érettebb generáció tekintélyes része.

Az események rohanása, a hallatlan eredmények, amelyeket az új világ szellemében berendezkedő birodalmak a régi világ elvein felépült országokkal szemben elértek, rávezettek immár mindenkit, aki egyáltalán tud és hajlandó gondolkozni, hogy az az állami, társadalmi és gazdasági berendezkedés, amely a XIX. században bevált, a XX. század közepe felé végleg elöregedett, megbukott azon a véres vizsgán, amelynek három nagy menete az édesen-bús lengyel őszben, a rideg északi télutón és a szelíden mosolygó francia tavaszban egyaránt kimutatta a régi világ berendezésének elégtelenségét. Egy negatív tanulsággal gazdagabbak lettünk: ami volt, elmúlt, a régi világ napja letűnt, és a láthatár másik szélén diadalmasan kel az új nap.

Mit hoz az új nap? Micsoda eszmék sugarai fogják áthevíteni ezt az öreg bolygót, amelynek, úgy látszik, mindig véres öntözésre van szüksége, hogy új termést hozzon?

Két nagy [a nemzetiszocializmus és a fasizmus] és több kisebb példa áll előttünk, amelyek az életben mutatták meg eredményességüket. Mindegyiknek vannak sajátos vonásai. Vonások, amelyek a faji ösztönök játékát, a történelem tanulságait, a természet, talaj, éghajlat és az ember titokzatos összefüggéseit tükrözik. De vannak közös vonások, amelyek az új Európának arculatát, az új világot jellemző erkölcsi, szellemi, anyagi vonatkozásokat már olyan világosan mutatják, hogy iránytűként szolgálhatnak. Iránytűként, mert az új Európában élni csak az tud, a napsugarat a maga számára csak az a nemzet tudja befogadni, amely a maga egyéniségét a közös európai történés folyamába ágyazza.

*

Vegyük sorra az új Európa irányító eszméit!

1. Nacionalizmus, tudatos felismerése és elismerése annak, hogy az emberiségnek a maga közös munkájában, az elemek megfékezésében, a természet erői fölé kerekedésben, az igazság keresésében, az Isten felé nyújtózásban szüksége van tagolódásra, és e tagolódás természetes útját a fajokra, nemzetekre osztás ténye mutatja meg. Az emberiség fejlődésében a nemzetekre tagoltság értékének tudatos igenlése: ez a mai nacionalizmus. Különbözik tehát az irigység, önhittség nemzetközi megjelenésétől, a sovinizmustól épp úgy, mint ahogy tudatosan szembefordul mindazokkal a nemzetközi irányzatokkal, amelyek a nemzetek és fajok közötti különbség elmosásával a világpolgárság délibábja után futkosnak. Szembehelyezkedik tehát a nemzetközi szabadkőművességgel, amely ennek a világpolgári irányzatnak volt legkifinomultabb képviselete, ugyanúgy, mint az osztályharcos nevelésű tömegfront hasonló irányzatú mozgalmával, a marxizmussal. De szembehelyezkedik ezen irányzat ösztönös hordozójával, a zsidósággal is. [...]

Pozitív oldalról nézve ez a nacionalizmus az egyes nemzetek jogainak kölcsönös tiszteletben tartására neveli az új nemzedéket. Bizonyára előállnak majd a jövőben is eltolódások a nemzetek között, a népi erőknek, a munkakedvnek, a szorgalomnak, a szellemi és fizikai tehetségeknek, a külső körülményeknek különbözőségei az egyes nemzetek erőit különböző mértékben fogják fokozni, vagy csökkenteni. Talán megtaláljuk a nyitját, miképpen kell a bekövetkező eltolódásoknak megfelelően a nemzetek és államok egymás közti viszonyában az uralmi, területi, gazdasági módosításokat vérontás nélkül végrehajtani, de ha nem, annyit mindenesetre meg tudunk tanulni, hogy az egyes háborúk végén a nemzetek mélyében rejlő valóságos erőtartalékok figyelembevételével és a nemzetek becsületének kímélésével hozzuk létre nagyobb tartósság reményével az új nemzetközi rendet.

2. A közösségi gondolatnak előtérbe nyomulása az egyéni érdekkel szemben. Alapja ennek az az erkölcsi tartalmú felismerés, hogy az embernek a közösséggel, tehát elsősorban saját fajtájával, nemzetével szemben vannak kötelezettségei, amelyeknek teljesítése rangban megelőzi egyéni vágyainak, törekvéseinek kielégítését. A törvényt a közösség érdeke szabja meg, és nem az egyén önzése. Jó és kívánatos, ami fajtánk és nemzetünk minél több tagjának erkölcsi, szellemi és anyagi emelkedését szolgálja, lelki fejlődését megalapozza, életküzdelmét könnyíti, nem pedig az, ami az egyesnek mások rovására nagyobb hatalmat, magasabb fokú jólétet nyújt, vagy akár szellemi javak habzsolására nyújt lehetőséget.

Nem jelent ez a közösségi gondolat falansztert, szürkeséget, nem jelenti az életszínvonalnak sivár egyenlősítését. Az új világ társadalma is tagolt társadalom. Az elit és a tömeg problémájára nem az a válasza, hogy az egy fejjel kiemelkedők lenyakazásával elégítse ki a tömeget, és azután majd néhány zsarnoknak a hatalom polcára ültetése pótolja az elitet és adja a vezetést. Azt sem fogadja el válaszként, hogy elsősorban az elitet kell ápolni, és aztán rá lehet bízni, hogy saját jól felfogott érdekében valamiképpen kielégítse, azaz inkább csillapítsa a tömeget, mert ebből csak szűkmellű klikkuralom nőhet ki. Válasza kizárólag az lehet, hogy a nemzet népi erőinek roppant tartályából egészséges elvek alapján történjen a tudásban, erkölcsben, felelősségérzetben, nemzeti érzésben egyaránt kiválóak folyton megújuló szelekciója olyképpen, hogy vezetők és vezetettek közt eleven, lüktető áramlás legyen, az elit állandóan egynek érezze magát a tömeggel, a tömeg meg saját jobbik énjének megtestesülését tisztelje a vezetőkben.

Új világ és kasztszellem - tűz és víz. A kasztszellemben ott pusztít a gőgnek társadalmi mérge, amely egy vélt felsőbbség hamis hitében az élet vizsgáját feleslegesnek tartja. Az új világ ezen a vizsgán mindenkit végigfuttat, de a közösség érdekében a vezetésre termettséget akkor is készséggel elismeri, ha öröklött tulajdonságokon épül fel. Az új eszme elismeri, sőt hirdeti az öröklött tulajdonságok letagadhatatlan létezését, ezzel tehát elismeri azt is, hogy a vezetésben gyakorlott családok leszármazói könnyebben rendelkeznek olyan különleges tulajdonságokkal, amelyek a vezetők helyes kiválasztásánál előnyösen esnek a latba. Érthetetlen ezért, [hogy] miért találkozunk azokban a rétegekben, amelyeket ma vezető, uralkodó rétegeknek mondanak, annyi aggodalommal, tartózkodással az új világgal szemben. Hiszen bizonyára ép az erkölcsi érzékük, ragaszkodnak fajtájukhoz, van bennük annyi igaz hazafiság, hogy maguknak és fiaiknak vezető szerepet csak az esetben igényelnek, ha e szerepet jobban tudják betölteni, mint mások. Öröklött tulajdonságaik nagy előnyt jelentenek számukra, de ezeket ki kell fejleszteniük, és a vezetők kiválasztása során meg kell mérközniök azokkal, akikben a vezetés tehetségének isteni szikrája a nemzedékek során először gyúlt lángra.

Szembeszáll az új világ a rossz értelemben vett tömegember irigységének értékpusztító lázálmaival is. Nemzet csak úgy tud élni, társadalom csak úgy tud eredményesen dolgozni, ha a természet tanulságait magáévá teszi. A legnagyobb tanulság pedig, hogy a szervezetnek nevéhez híven szervesnek, tagoltnak, differenciáltnak kell lennie, erkölcsi, szellemi és fizikai érték szerint épp úgy, mint munkakör és hivatás szerint. Egészséges tömegből egészséges princípiumok szerint kiemelkedő egészséges vezetők: ez az új idők hatalmas erkölcsi tartalmához méltó válasz az elit és tömeg problémájára.

3. A vérségi kapcsolaton alapuló természetes közösségek, a család, a faj, a nemzetiség tisztelete és védelme. A természet, az élet egyszerű tanulságainak tisztelete csendült ki már az előző két pontból is. Hogy a közösségi gondolathoz az egyszerű ember is eljusson, hogy a nemzetet a maga jelentőségében megértse és átérezze, hogy a társadalmi újjászületés vágya ne torzuljon jakobinus forradalommá, segítségül kell hívnunk a vérségi, faji összetartozásnak ösztönös érzését. A vérség kapcsolata tudatossá téve, megnemesítve, hatalmas társadalmi építő erő. Ez a felismerés egyik legjellegzetesebb vonása az új világnak. A legegyszerűbb vérségi közösségen, a családon, majd a törzsön, a fajtán keresztül a nemzettestet biológiai szempontok figyelembevételével ápolni, összetartani, a közösségi élet egyik alapjává tenni: az emberi együttélésnek olyan szabálya, anelynek alkalmazása nélkül a test és a lélek dualizmusán felépülő jobboldali gondolatról beszélni sem lehet.

*

Állam, nemzet, faj viszonya különösen nehéz kérdés ott, ahol a természet törvényei és a történelem tanulságai az államterületet úgy rajzolták meg, hogy nem esik egybe a nemzeti települési területtel. Még kuszáltabbá válik a kép, ha a nemzetet alakító tényezők közül hiányzik az egységes fajiság, vagy legalábbis nem alakult ki egymással keveredő különböző fajoknak évszázados együttéléséből, vérkeveredéséből, sorsközösségéből és szellemi egymásra hangolódásából olyan egységes fajta, amelyet eredeti alkotó faji csoportjaira szétbontani többé nem lehet. A mi helyzetünk ebben a vonatkozásban különösen kényes. A törökdúlás után elnéptelenedett Alföldre és lankás vidékekre betelepülő különböző népiségek és az ősi magyarság vérkeveredése vagy elmaradt, vagy nagyon is rövid ideig tartott, hogysem egységbe olvadt magyar fajta tölthetné ki az ország területét. De régebbi, több évszázados zárt települések is megőrizték a Kárpátok medencéjében népi különállásukat. Kialakult a politikai nemzet fogalma, amely különböző népiségeket fogott át és tartott össze a sorsközösségnek, az ebből eredő közös feladatoknak, az egymásrautaltságnak és az egymástól elszakadni nem tudásnak láncaival. Természeti alapjaként pedig ott állott az olasz fajelméletben is tényezőként elismert "ambiente", a közös éghajlatnak, a közös tájnak, a magyar föld ugyanazon vitamindús terményeinek a testalkatot, magatartást, szellemi tevékenységet, nemzedékről nemzedékre egyre jobban összehangoló hatása.

A politikai nemzetnek hatalmi, társadalmi és gazdasági célkitűzéseit, életritmusát a számban is, de különösen súlyban vezető réteg, a magyarság határozta meg. Az ő vállain nyugodott az államvezetés terhe, ő szabta meg a célokat, amelyekért az államterületnek és népességének erőit latba kellett vetni. Az itt élő népek együttesének közösségi életét a magyarság valóban irányította és vezette. A világháborút megelőző néhány évtizedben azonban kettős változás, mondhatnók törés állt be. A liberális-kapitalista társadalmi és gazdasági rend mindinkább szétzilálta a magyarság vezetésre hivatott rétegeit; a zsidóság asszimilációs lázban égő része a soviniszta magyarkodás szellemét lopta be az igazi vezetési képességekben meggyöngült magyarságba. Ugyanakkor külpolitikai tekintetben a magyarság kénytelen volt tűrni, hogy a monarchia keretében céljait mások szabják meg, és sajátos magyar céljai legfeljebb sovány kompromisszumokban jussanak félig-meddig érvényre. Nagy nemzeti türelempróba volt ez hatalompolitikai vonatkozásban, és bizony nem lehet csodálni, hogy a soviniszta hazafiaskodás a 30 milliós magyarság asszimilációs ábrándképével háttérbe szorította az évszázados nemzetiségi tolerancia bevált és a Deák-féle nemzetiségi törvényben új - s akkor korszerű - alakot öltött eszméjét. A magyarság nem tudta a maga állami és nemzeti céljait szuverénül megszabni, és a célokhoz vezető utat maga meghatározni, nem voltak meg tehát a kezében azok az eszközök, amelyek vezetési szerep betöltéséhez szükségesek. A magyar politika egyre vicinálisabb vágányokra tolódott át, horizontja megszűkült, nem tudta magával ragadni, vinni az itt élő nemzetiségeket, mert magának sem volt szárnyalása. Az osztrák-magyar monarchia beteg nemzetiségi konglomerátuma - a divide et impera elv alkalmazásának ez a pompás talaja - hovatovább beteggé tette a magyar politikai nemzetet is. Tetézte a bajt, hogy a sovinizmusba szédülő hazafiság egy-két botlása ürügyül szolgált a nemzetiségek centrifugális erőinek kifejlesztésére, amelyek végül is a trianoni robbanás áldozatává tették az ezeréves otthont.

Tanulság mindebből, hogy a nemzetiségi kérdés helyes megoldásának keresésénél nem a liberalizmus későbbi évtizedeinek gyakorlatához, hanem inkább régi tradíciókhoz kell visszanyúlnunk. Az új világ mindenben a természet rendjének tiszteletén nyugszik. A liberális individualizmus irányzata afelé haladt, hogy az embereket mindenfajta közösségből, családból, fajból, nemzetiségből kivetkőztesse, s nem vette észre, hogy az államnak és az államban élő társadalomnak a természetes közösségi kapcsolatokat nem szabad megsemmisítenie, sőt a felépítésében segítségül kell hívnia. Viszont a régmúltat nem lehet egyszerűen új életre kelteni. A patriarchális eszme csillaga is letűnt. Emberek és emberi közösségek egyaránt felnőttek, öntudatossá váltak. A tekintélynek újból és folyton ki kell érdemelnie azt a tiszteletet, azt az elismertetést, amelyre igényt tart. Így van a nemzetiségek közötti viszony szabályozásánál is. A magyarságnak ismét vinnie, vezetnie kell az államot és a nemzetet. Határozott célkitűzésekre van szüksége hatalompolitikai, társadalmi és gazdasági téren egyaránt, s ehhez meg kell teremtenie az akaratkialakításnak és a végrehajtásnak a modern élet megkívánta gyorsasággal és szabatossággal működő szervezetét. Tudnia kell, mit akar, és tudnia kell akaratát végrehajtani. Ha a magyarság vezetni tudja az állam szekerét, akkor ennek a vezetésnek készséggel alá fogja magát rendelni mindaz a nem magyar fajú, nem magyar nyelvű népiség, amely az ország határai között él. A nemzetiségek népi sajátosságait megsemmisíteni hiábavaló törekvés volna. Éppen ellenkezőleg, e sajátosságok ápolására meg kell adni a józan lehetőségeket. El kell ismernünk, hogy a nemzetiségek fiainak van sajátos kollektív életük is, de e kollektív életnek és megnyilvánulásainak célja nem elkülönülés, félreállás, hanem szerves belekapcsolódás abba a nagyobb, magasabbrendű kollektivitásba, amelynek vezetése a magyarságnak kezében van.

A tágabb értelemben vett magyar társadalom gazdasági és szociális vonatkozásban, nemkülönben a hatalompolitikai célok szolgálatában egységes közület, amelynek folyton akcióban kell állania. Elernyedés, tespedés, várakozás, iránytalanság egyértelmű azzal, hogy megszűnik a közös lobogó alatt való menetelés, hogy nincs közös élet, amely szervesen összefogná, egységbe olvasztaná a faji, nyelvi, hagyományi, népi-kultúrai sajátosságokon alapuló külön nemzetiségi életmegnyilvánulásokat. Ha a magyarság felemelkedik hivatása magaslatára, ha meg tudja látni és láttatni az új Európának új magyar birodalmát, ha össze tudja szedni erőit, szervezési készségét, hogy e birodalmat megvalósítsa, akkor nincs aggodalmam, hogy nemzetiségeink készséggel bele fognak illeszkedni a nagy közösségnek egységes életritmusába. De ha nem tudjuk ezt az új, korszerű magyar birodalmat kitervezni és felépíteni, annak egykönnyen szétzüllés, kifelé kacsintgatás, szétesés lehet a következménye.

Hogy ebben az egységes akarattól és végrehajtási készségtől áthatott magyar birodalomban minő jogállást, milyen gyakorlati lehetőségeket biztosítunk nemzetiségeinknek [a] nyelvük, hagyományaik, sajátos népi művelődésük ápolására, hogy ez az egyesületi jog kereteiben, avagy művelődési autonómiák alakjában történik-e, amely autonómiák személyi körét és az odatartozás szabályait természetszerűleg meg kell állapítani, avagy - zárt települések esetében - területi, kormányzati egységek alakítása kínálkozik-e megoldásnak, mindez olyan kérdés, amelyet alaposan meg kell fontolni, és európai távlatba állítva kell megoldáshoz juttatni. Napnál világosabb azonban, hogy a magyarság és a nemzetiségek sokkal könnyebben fogják e munkát elvégezhetni, ha az államot összetartó közös feladatok és célok lentebb jellemzett munkálása megadja az együvétartozás és szilárd egybekovácsolódás biztonsági érzetét. Ez a teendők sorrendjét is megszabja. A nemzetiségi kérdés eredményes megoldásának előfeltétele, hogy államnak, társadalomnak meglegyenek a maguk egyetemes közösségi céljai, elképzelései, és hogy meginduljon az új Európába való bekapcsolódásunknak az a lüktető, lendületes munkája, amely mindennél szorosabb összetartó kapocs lesz Szent István birodalmának népei között.

4. Népi politika folytatása. Szorosan kapcsolódik ez az irányelv az előzőkhöz. Népi politika nemcsak azt jelenti ugyanis, hogy a népi sajtságok ápolását nemzetiségi vonatkozásban, tehát az államban élő különböző fajú népiségek irányában ismerjük el, hanem jelenti ennek a gondolatnak a mélységek felé való alkalmazását is. Jelenti tehát a népi kultúra elemeinek feltárását, tudatosítását, megbecsülését és a magas kultúrának ezekhez a népi gyökerekhez való kapcsolódását. A népi nyelv, irodalom, ének, zene, tánc, a színek és formák játéka, a munkának és a pihenésnek hagyományos alakjai, szokások, mondások, gondolatmenet és gondolkozási formák, erkölcsi magatartás, az igaz, szép és jó értékelési skálái egyaránt feltárásra, rendszerezésre, megbecsülésre, ápolásra várnak, de egyben nevelésre, irányításra is szorulnak. Fontosságban felér ezzel a nemzettest biológiai szempontok szerinti ápolása, nemcsak a népbetegségek ellen való küzdelem, hanem tudatos egészségügyi, fajvédelmi irányítás és vezetés is, szóval mindaz, amit biológiai szempontokkal is alátámasztott családvédelmi és népvédelmi politikán értünk. Népi politika nincs gazdasági megalapozás, nincs egészséges kisegzisztenciák százezrei nélkül, szerves tartozéka tehát a földbirtok-megoszlásnak népi irányú átalakítása. De a népi politika felöleli egyben a népi egység gondolatának érvényesülését is, vagyis egyrészt azt, hogy vezető réteg és vezetettek közé ne meredjenek társadalmi válaszfalakként régi és friss balítéletek, gátlások és megnemértések, másrészt, hogy legyenek intézmények, amelyek az új generációban a népi egység kialakítását vannak hivatva előmozdítani, mint a munkaszolgálat és a társadalmi különbségeket nem ismerő ifjúsági szervezetek. A vezető rétegekbe emelkedés útjából a népi politika eltávolítja a mesterséges akadályokat, hogy jellem és értelmi képességek, párosulva megfelelő fizikai adottságokkal, a vezető rétegekbe jutásra nyissák meg a lehetőséget.

Nem állhatom meg, hogy e ponton ki ne térjek a gazdasági megújhodás személyi vonatkozásainak egyik fontos részére. Amiként a hegyek mélyében a feltáratlan érctelepek, úgy szunnyadnak a falu népének néma százezreiben a gazdasági tehetségek. Parasztságunk tekintélyes részét kemény céltudatosság, szorgalom, igénytelenség, kockázatvállalás, az újrakezdés bátorsága jellemzik, szóval olyan tulajdonságok, amelyek egy szerencsétlen társadalmi felfogás és az urizálást dédelgető álmagyar irodalom hatása alatt jórészt veszendőbe mentek régi középosztályunkból. Ezért a zsidókérdés gazdasági részét nem lehet másképpen megoldani, mint olyan népi politikával, mely éppen a gazdasági posztokra teszi lehetővé a friss népi erők előretörését. 

5. A munka és tőke viszonyának gyökeres revíziója, a munka elsőbbsége. A gazdasági élet tengelyévé a munka válik. Nem élünk a világ olyan helyén, hol a datolyapálma alá fekhetnénk és várhatnók, míg a természet erői a gyümölcsöt a szánkba pottyantják. A föld termőereje, a természet körforgása, a föld mélyében rejlő kincsek mind az Úristen ajándékai, ami ezen kívül gazdasági értéket teremt, az mind munka. Ősök munkája az a tőke is, amellyel a mai termelés folyik. Erre a tőkére, amely felhalmozódott munka eredménye, épp úgy, mint a tőkegazdálkdási termelési rend mérnöki, pénztechnikai és egyéb vívmányaira az új termelési rendnek is szüksége van, persze módosítva, átalakítva, a maga képére-hasonlatosságára idomítva; de a lényeg, a cél: minden munkaerőt produktív munkába állítani - minden egyéb csak e tengely körül forog. És ez kifejezésre jut a munkának társadalmi és gazdasági helyzetében, tehát erkölcsi megbecsülésében és anyagi ellenértékének meghatározásában.

Család nincs a családról való gondoskodás nélkül, nincs a jövőre való gondolás nélkül. A takarékosságnak és az egyéni tőkének lesz hát szerepe a jövőben is. De a társadalmi berendezkedés folytán, amely a munkát helyezi előtérbe, a munkaerő kihasználása magának az új társadalomnak alapvető célkitűzése. A család, az utód biztonságát elsősorban ez az új közösségi rend adja meg, s ezért a családfőnek a családról való gondoskodása mérsékeltebb keretek közé szorulhat.

Tőke marad egyéni és közületi rendelkezés alatt egyaránt, de megtörténik a szakítás azzal a felfogással, amely összetéveszti a tőke tulajdoni megoszlását a tőke funkcióival, amely a tőke pusztulásáról beszél ott, ahol egyesek kezéből kiesik, és nem nézi azt, hogy ugyanaz a tőkejószág, vagy más azzal egyenértékű tőkejószág ugyanakkor funkcióba lép, de olyképpen, hogy másoknak, sokaknak, esetleg a közületnek a rendelkezése alatt áll.

Az egyéni kézben végbemenő nagy tőke-akkumulációk napja leáldozott, előtérbe lép a kisember áldozatos takarékossága, melyet egy tökéletesebb hiteltechnika hatványoz meg erőiben.

6. A szociális igazság érvényesítése. A szociális fejlődés és kiegyenlítés szolgálata - a szociális igazság érvényesítésének, és nem a jótékonykodásnak a jegyében - egyik legjellegzetesebb vonása az új rendnek. Folyik ez az emberek és emberi tevékenységek értékelésének új rendjéből, amely a közösségnek, tehát a nemzetnek tett szolgálat hasznossága szerint állítja fel a maga értékelési sorát. Különbségek mindig lesznek az emberek között, megszolgált különbségek elismerése nélkül szerves társadalmi élet el sem képzelhető; de a jövedelem és vagyonmegoszlás terén a kirívó egyenlőtlenségeket fokozatos, céltudatos politikával vissza kell fejleszteni. A legközelebbi évtizedek gazdasági és szociális erőfeszítései arra fognak irányulni, hogy a legszélesebb népi rétegeknek nyissák meg a szellemi, erkölcsi és anyagi felemelkedés lehetőségét. Ennek a törekvésnek a konzekvenciáit határozott céltudatossággal vonja le az új rend; levonja az iskolapolitika, a művelődési politika, a szellemi irányítás, az árpolitika, a hitelnyújtás, a termeléspolitika (szabványosítás), az adópolitika, bérpolitika (a családi bérek és fizetések rendszere) minden területén.

A lelki sebeket, amelyeket az egyik oldalon a kasztszerűség, gőg és lenézés, a másik oldalon pedig a tömegembernek nevezett rétegek irigysége és elvakultsága ütött; csak ezen az úton lehet behegeszteni. Nem elég a faji érzés felébresztése, nem elég a sorsközösség tudatosítása, társadalompolitikai alátámasztás nélkül, a szociális igazság követelményeinek érvényesítése nélkül a népi egységben összeolvadást nem lehet elérni.

7. Hivatások szerint tagolt gazdasági munkarend. A társadalmi munkának, főleg gazdasági vonatkozásban rendre van szüksége. Ezt a rendet nem biztosítja a tőkének és a vállalkozásnak korlátlan uralma a termelési tényezők fölött, ez a rend nem lehet a liberalizmusnak az egyéni erők képzelt összjátékára alapított úgynevezett rendszere. De nem lehet a kései kapitalizmusban kialakult osztályharcos szembenállás hintajátéka sem, a szembenálló táborok szüntelen politikai és gazdasági csatározása, amely végeredményben a munkafegyelmet ássa alá, és azokra a bomlási tünetekre vezet, amelyek a francia demokrácia bukásában és azt megelőzőleg a weimari Németország tehetetlenségében jutottak szembetűnően kifejezésre. Az új rend itt ismét a természetes és egyszerű megoldáshoz nyúl. A társadalomnak tagoltságra van szüksége, hogy a gazdálkodás rendben folyjék, és ez a tagoltság legtermészetesebben a gazdálkodásban elfoglalt szerep, tehát a foglalkozás, a hivatás szerint alakítható ki. Ezt hirdetik a pápai enciklikák, ez valósult meg az olasz korporációs rendszerben, és ugyanez az elgondolás érvényesül a német gazdasági élet berendezésében is. Lehetetlen fenntartani azt a helyzetet, ahol az államhatalom irányítást vár a munkaadók törvényes, még inkább azok szabad érdekképviseleteitől. Lehetetlen fenntartani a munkásnak a függését baloldali szakszervezetek kényétől-kedvétől. Lehetetlen, hogy a gazdasági életet tőkés, vállalkozó, érdekképviseleti bürokrácia, szakszervezeti titkárságok rángassák jobbra-balra, s az államhatalom csak a bölcs kiegyenlítés sokszor hiábavaló, és legtöbbnyire elkésett szerepére vállalkozzék. Keménykezű irányításra van itt is szükség és élesen kirajzolt szervezetre, amelyet célszerű kizárólagossági joggal felruházni, és amelyben azután érvényesülést kell engedni a hivatási szervezetben megnyilatkozó szakértő autonóm erőknek. Az összhangot mindig az összesség érdekeit képviselő államhatalom köteles biztosítani, éspedig nemcsak a már megtörtént hibáknak utólagos kiigazításával, hanem állandó érintkezéssel, tapintatos befolyásolással és céltudatos irányítással.

8. Szükségszerű folyománya e társadalmi berendezkedési elveknek, hogy erős és állandósult központi hatalom tartsa kezében az államvezetést, és a társadalom kulturális, gazdasági és szociális életmegnyilvánulásainak irányítását. Az új állami berendezések jellegzetessége a kormányzatnak, tehát a végrehajtó hatalom letéteményesének nagyobb függetlensége a törvényhozói hatalomtól, amiben kifejezésre jut és szankcionálódik az a folyamat, amely az állami élet súlypontját a törvényhozói hatalomtól a végrehajtó hatalom felé tolja el. Lehetetlenség céltudatos gazdaságpolitikát, társadalompolitikát, művelődési politikát folytatni, ha annak irányai a parlamenti számarányok esetlegességeitől függenek. Nemcsak az irányváltozások ténye, hanem már maga az irányváltozások lehetőségétől való félelem, vagy az arra spekulálás sírásója a hosszú látra tervezésnek és a céltudatos végrehajtásnak. Kell azonban, hogy a központi hatalom fel legyen szerelve a szakértelmen kívül a korszerű szervezettség minden vívmányával. Előtérbe nyomul tehát a szakszerűséget, az irányítást, a következetes végrehajtást és az ellenőrzést biztosító polgári vezérkar gondolata. Fokozott jelentőséget nyer a tisztviselői képzés, utánpótlás és a vezetők kiválasztása. Centralizáció az irányításban és ellenőrzésben, decentralizáció a végrehajtásban, ennek megfelelően gazdasági téren a hivatási rendek szerveinek bekapcsolása a közigazgatási munkába, a szociális igazgatásban pedig önkéntes munkaerők közreműködésének nobile officium [fizetés nélküli állás] formájában jelentkező igénybevétele, jellemzői az új állami rendnek.

Elválaszthatatlan követelmény a törvényhozó hatalom gyakorlásának, a törvényhozói szervek összetételének és működésének mélyreható reformja. A végrehajtó hatalom nagyobb függetlensége a törvényhozó hatalomtól természetszerűen háttérbe szorítja a parlamenti váltógazdaság gondolatán alapuló pártok és frakciók szerepét. A nemzeti akaratot nem annyira a megmerevedő, pártprogramokat doktriner csökönyösséggel képviselő pártok, mint inkább a törvényhozók ismeretei és lelkiismerete alakítják ki. E törvényhozói ismeretek részben helyi, részben hivatási ismeretek lehetnek. Egyrészt a területi együttélésből eredő kapcsolatok és közös érdekek egybefűzte csoportoknak, másrészt a hivatások szerint együvé tartozó csoportoknak képviselői fogják tehát egy vagy két tanácskozó testületben a nemzeti akaratot kialakítani. A nemzeti önkormányzat, az alkotmányosság, amelyre olyan büszkék vagyunk, csak akkor lesz élő valóság, ha a változó korok változó igényeihez alkalmazkodik. Az alkotmányban a szellem a lényeges, a történeti alkotmány nem egyéb, mint a történelem folyamán változó formában kitapintható nemzeti akarat megnyilvánulásának a viszonyokhoz, a helyzethez mindig ruganyosan alkalmazkodó lehetővé tétele. Aki a formákhoz ragaszkodik, a lelket öli meg benne. Az 1848-ban megalapozott formákhoz való ragaszkodás nem az alkotmányhoz való ragaszkodást, hanem azon korszak társadalmi és gazdasági rendszeréhez való ragaszkodást jelenti. Ez a rendszer pedig leáldozott, és épp az alkotmányosság és a nemzeti önkormányzat érdekében alkotmányjogi kifejezési formái is revízióra szorulnak. 

Az állam irányítói kell, hogy a nemzet konszenzusára támaszkodjanak. Érett nemzetet meg kell győzni, s ezért a szellemi irányítás, a nevelés és felvilágosítás, és ennek révén a nemzet lelki egységének megóvása és megszilárdítása kimagasló fontosságot nyernek.

9. Tervszerűen irányított gazdálkodás az egyéni nyereségen és piaci ármechanizmuson felépülő liberális tőkegazdálkodás helyett. Nem jelenti ez, hogy az egyéni gazdasági tevékenység ezentúl a kapott parancsok végrehajtásában merül ki. Jelenti ellenben kereteknek a megszabását, amelyeket kitölteni az egyéni gazdálkodásnak a feladata, és amely kereteken belül a leleményesség, a tudás, szorgalom meg fogja teremni a maga gyümölcsét. Lesz bizonyára a gazdálkodásnak - mint ahogy mindig volt - olyan köre, amely közületi kezelés vagy merev irányítás alatt áll, például kényszertársulások, termelési kontingensek és hasonló megkötések alakjában. Minden valószínűség szerint ez a kör bővülni fog, és alapvető gazdálkodási tevékenységgel, mint például az energiagazdálkodás vagy bizonyos standard tömegcikkek előállítása is ebbe a körbe fognak bevonatni. Meg kell szűnnie továbbá az egyéni gazdálkodásban még oly gyakran tapasztalható fegyelmezetlenségnek, mely néha tudva-akarva, néha tudatlanul, szembehelyezkedik a közösségi szükségletek (éspedig nemcsak a közületi, állami, városi stb., hanem a fontosabb tömegszükségletek) fedezésének leghelyesebb módozataival, nyilvánuljon meg ez a szembehelyezkedés akár a földnek vagy termelő eszközöknek parlagon hevertetésében, akár a gazdaságosság követelményeinek figyelmen kívül hagyásában, akár munkaadók vagy munkavállalók antiszociális, illetve közösségellenes magatartásában.

Az irányított nemzeti gazdálkodásokon épül majd fel az a nagyvonalú nemzetközi gazdasági együttműködés, amelynek tervszerűsége a földrajzi, gazdasági, népi és történeti adottságokon fog nyugodni. Világos, hogy ennek is megvan a maga természetes útja, előbb ki kell alakulnia, s talán a közeli időkben a körülmények hatása alatt hamarosan ki is fog alakulni a regionálisan összefüggő államoknak, majd az európai államoknak gazdasági szolidaritása.

Az új gazdasági világ működését még nem látjuk világosan, de annyit sejthetünk belőle, hogy a régi liberális-kapitalista gazdasági rendnek számos alapvető fogalma vagy értelmetlenné válik, vagy lényegesen változott értelmet nyer. Váltóárfolyamok közötti devizaarbitrázs és az aranyvaluta-rendszer sokféle sallangja talán csak gazdaságtörténeti tankönyvekben fognak majd szerepelni. A gazdálkodás vissza fog térni egészséges alapjaira, a legkedvezőbb termelési feltételek felkutatására és érvényesítésérem s a termelés, valamint a fogyasztás minél egyszerűbb, minél közvetlenebb egyensúlyozására. A javak termelésének összehangolásában milyen más jelentőséget fognak nyerni a vámkérdések is!

10. Mindezeknek a mélyen erkölcsi vonatkozásban az egyén és közösség viszonyának gyökeres változása rejlik. A liberális tanítással szemben, hogy az egyéni javak összességéből áll elő a közjó, itt más tétel áll: az egyénnek a közösség alá rendeléséből, az áldozat vállalásából áll elő a közösségnek a java, és a közösség javán keresztül nyílik meg a benne élő egyén boldogulásának igazi, tartós biztonságot nyújtó útja. Ehhez az alárendeléshez persze fegyelem kell. Kell lelki magatartásban és külső megnyilatkozásban egyaránt az áldozat és fegyelem szellemét megtestesítő katonás életforma, kell háborúban épp úgy, mint békében heroizmus, tehát lemondás, önlegyőzés és a küzdelmek vállalása. Nem annyira a külső fegyelmezés, rendtartás eszközei, sokkal, de sokkal inkább a lélek belső fegyelme, a meggyőződésből, átélésből fakadó odaadás adják az új rend összetartó erejét. Mindez nagy belső reformot, nagy belső megtisztulást igényel, amely csak a léleknek mindenek végső okához, az Istenséghez való kapcsolásában találhatja meg igazi indítékát. A tekintély elve, mely a felvázolt irányító gondolatokat végigkíséri, így kap szilárd őstalajt maga alá. Nincs tehát okunk félteni az új idők igazi szellemétől az istenhitet és a vallásosságot. Vannak talán fájdalmas ütközések, de a történés mélyén meg lehet hallani az új világ lelkének összecsendülését az örök igazságkeresés lelkével.

*

Íme: ezek az új irányító eszmék, amelyek nyomán el kell indulnunk. Ez a magyar történelem parancsa, magyar hivatást csak ezeknek a gondolatoknak valóra váltásával tölthetünk be az új Európában. Összefüggő egészet alkotnak ezek az irányító eszmék, válogatni köztük, egyiket-másikat elfogadni, másokat ismét elvetni nem lehet. Különösen torz és veszélyes kísérlet volna a külsőséges formákat ellesni, tekintélyuralmat mímelni a belső tartalom őszinte és maradéktalan vállalása nélkül - e mímelésből csak színpadi produkció válhatnék, operett vagy tragédia. De nem látom, hol volnának olyan pontok, amelyeket ösztönös magyarságunk és évezredes kereszténységünk ne tehetne magáévá. Lesznek szép számmal, lesznek közöttünk, akiknek egyéni, családi lemondást, anyagi vagy társadalmi áldozatot jelent az új útra lépés. De ez kisebbség. S amellett e kisebbség, ahogy mondani szokták, elit. Az elitnek pedig legfőbb kötelessége az önzetlen szolgálat, történelmi fordulópontokon pedig az önfeláldozás. Akkor lesz életük örök, akkor lesz példájuk a jövő generáció felrázója, csillaga és irányítója, ha elit-voltuknak ezt a parancsát megértik. A nemzet megérti a neki szóló parancsot, s minthogy élni akar, az új útra rá fog lépni. Nem fog nehezére esni sem neki, sem pedig a Vezérnek [Horthy Miklósnak], aki húsz éve, hogy elsőnek tört csapást abban az irányban, amerre most az új Európa útjai futnak.

Az új világ formálásához nagy hit kell. Vezetők és vezetettek hite egyaránt.

Vezetni csak azok tudnak, akiknek hitük van, akik nemcsak eszükkel értik, hanem szívükkel érzik és ösztöneikkel átélik az új Európának, és benne a készülő új Magyarországnak a hívását, akik ezt a hegyet mozgató hitet a vezetettekben, a nemzet millióiban ébreszteni és ébren tartani tudják.

Az örök magyar hivatás új feladatok elé állít. Ezeket az új feladatokat az anyagiasság béklyóiból kiszabaduló új vezető nemzedék fogja végleg megoldani, szerzetesi szigorral végrehajtott közéleti tisztasággal, mélységes magyarsággal és új európaisággal. A magyar léleknek azzal a tüzével, amelynek lobogását az 1940-ik esztendő égig nyúló lángoszlopai között is észre kell, hogy vegye az emberiség.

*

Különnyomat az Új Magyarság 1940. évi 151. és 152. számaiból. Az Egyedül Vagyunk folyóirat kiadása, Budapest, 1940

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés