Az alkotmányok fejlődésében két irányt különböztethetünk meg. Az egyik az egyéni irány, ami azt jelenti, hogy minden országnak más és más az alkotmánya. Mindegyiknek a mai alkotmánya a saját előző alkotmányos fejlődésének az eredménye. Ez az irány a jövő fejlődésre is nagy fontosságú. Emellett azonban meg lehet állapítani a korszellem hatását is minden ország alkotmányára, és ezáltal a különböző országok alkotmányai között párhuzamosságok, összefüggések állapíthatók meg. Ilyen általános fejlődéshez való igazolást jelentett a magyar történelemben a kereszténység felvétele, a királyságnak, majd az állandó hadseregnek, a hivatásos közszolgálatnak, a jobbágyság eltörlésének, a népképviseleti rendszer bevezetésének, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás széjjelválasztásának stb. a befogadása és alkotmányunkba való beillesztése. Az ilyen változások mélyreható átalakulást jelentenek, és ezért nem lehetnek állandóak. Időnként vannak reformkorszakok, amelyeket hosszabb nyugalmi időszak követ. A XIX. század második negyedét a mi történelmünkben is reformkorszaknak nevezzük, amely a[z 18]48-as átalakulásra vezetett. Ez az átalakulás is az európai korszellemhez való igazodást jelentett. Jelentett akkor, amikor mindenütt másutt már megvolt, amikor már nálunk is elkerülhetetlen lett. Hiszen már 1847-ben megjelent a következő etap első jele, Marx kommunista kiáltványa. A XIX. század második fele nyugodt, békés fejlődésnek volt a korszaka, ez alatt azonban az iparosodásnak és a kapitalizmusnak, a technikai haladásnak olyan hatásai fejlődtek ki, amelyek a gazdasági és társadalmi életet fokozatosan átalakították, s melyekhez az alkotmányos berendezésnek, az állami életnek is igazodnia kell. Az állami berendezések azonban merevebbek, lassabban alkalmazkodnak, és így fokozatosan jelentékeny konkurencia állt elő a keretet adó alkotmány és a tartalmat jelentő élet között.

Ennek a kapitalista fejlődésnek és technikai haladásnak nagy része volt a világháború kitörésében és lefolyásában, amely az államokat nagy próbára tette, és megrázó tapasztalatokhoz és el nem felejthető tanulságokhoz juttatta. A háború utáni idők története mindenütt azt mutatja, hogy az alkotmányokat a kialakult új élet- és erőviszonyokhoz alkalmazzák. Az államok is levonják a XIX. századbeli átalakulástól eltelt hosszú fejlődés konzekvenciáit. Ez az átalakulás tehát nem a világháború következménye, hanem inkább a világháború is ennek a fejlődésnek volt a következménye.

Mi a XIX. század állama és a XX. század állama közti különbség? A XIX. század államának eszménye a jogállam volt. A jog uralmának érvényesítése minden téren, főleg a közigazgatásban is. Ez a szempont fokozatosan olyan hangsúlyt kapott, hogy új szempontból lassan a legfontosabb, majd egyetlen szemponttá lett. A közigazgatásnak arra kellett ügyelnie, hogy jogszabályt ne sértsen, de ez oda vezetett, hogy azt hitték, ha a közigazgatás jogszabályt nem sért, akkor minden rendben van. Időközben azonban a technikai és gazdasági fejlődés következtében az államra - és ennek szervei közt a közigazgatásra - egyre több kulturális, szociális, gazdasági és technikai feladat hárult, amelyeknek megoldásában többé nem a jog, tehát nem az akarás, nem a "wollen", hanem hozzáértés, a szaktudás, a "können" érvényesült. A jogi szempont kizárólagossága, egyoldalúsága tehát egyre tarthatatlanabbá lett, és a teljesítményekért, az eredményekért való felelősség elismerést követelt, és kezdték az állam és közigazgatás működését is nem jogszerűsége, hanem teljesítményei szerint is elbírálni. A két szempont nem ellentétes, egymással könnyen összhangba hozható, de a követelmény ezentúl kettős, tehát több, mint pusztán a jogszerűség követelménye. A teljesítmény, az eredmények megítélésének a mértéke pedig az összehasonlítás, a mérés, a mindközt legjobb megoldás (the one best way) keresése. Több megoldás közül a köznek joga van mindig a jobbra, a közigazgatás tehát nem állhat meg, hanem köteles az állandó tökéletesüléséről, fejlődéséről gondoskodni. Ez a XX. század államának új szempontja, s az alkotmányos berendezések átalakítása is ezért következik be, mert ha bebizonyosodik, hogy a meglévő rendszernél van jobb, eredményesebb, akkor az elavult rendszer órái meg vannak számlálva.

A XX. század közigazgatása tehát nemcsak a jogszerűségért, hanem a teljesítményért is felelős. De hogyan lehet felelős, ha a gyors és szakszerű cselekvésnek akadályai vannak a vezetés és szervezés módjai és különböző bénító befolyások miatt. A XIX. századi alkotmányreformok a közszabadságok, a jogbiztonság stb. szempontjait tartották a legfontosabbaknak, és a közigazgatás és az állami cselekvés lehetőségeire nem voltak kedvezők. Ennek legjobb bizonyítéka az, hogy a hadsereget nálunk és másutt is kivették a törvényhozás befolyása alól, és csak az államfő, tehát egyéni szerv rendelkezése alatt, kizárólagos rendelkezése alatt, hagyták meg. A XX. századi állami berendezés mindenütt úgy alakul, hogy az államtól és főleg annak közigazgatásától megkövetelik az eredményességet, de egyúttal megadják számára az eredményes cselekvés legjobb feltételeit. Ezért ha az államot egy szóval akarjuk jellemezni, azt a cselekvés államának kell nevezni. Ez a törvényhozó és végrehajtó hatalom egymáshoz való viszonyának megváltozását, új szabályozását jelenti, de ez nemcsak parlament nélkül, hanem éppen úgy a parlamenttel is megoldható. A főkérdés tehát nem az, hogy autoriter vagy demokratikus[-e] a berendezés, hanem az állampolgárok boldogítására és a nemzetközi kemény versenyben nagy hatásfokkal, vagy kis hatásfokkal dolgozó állam.

*

In Bányászati és Kohászati Lapok, 72. évf., 6. szám (1939), 109-110.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés