Széchenyi korában nálunk komoly közgazdasági életről alig beszélhetünk. A termelés úgyszólván egyoldalúan agrárjellegű, és még ezen belül is hihetetlenül elmaradott volt. A forgalom utak és közlekedési eszközök hiányában olyan lassú volt, hogy az valódi célját - értéknövekedés és igények összeegyeztetése - egyáltalán nem töltötte be. A fogyasztás kiegyensúlyozatlan és igazságtalan volt, ami elsősorban természetesen az egyenlőtlen vagyonelosztással magyarázható meg. Ezen elsődleges gazdasági funkciók tehát tisztán mutatják, milyen fontossága volt Széchenyi példaadó munkájának, amikor mindezek tekintetében szapora haladást akart.

A szövetkezeti gondolat lényege kisemberek összefogása, saját erejükből való felemelkedésre, megerősödésre. A gazdasági elesettségből könnyebb kiemelni azokat, akik önmaguk is akarnak és tudnak cselekedni. Ezért igyekezett Széchenyi az elaltatott nemzeti öntudatot felkelteni, a kishitűség helyébe a magabízást tenni, mindenkiben a tettvágyat felébreszteni. Akkor is sugalmazták bőségesen az idegenek, hogy a magyar nem alkalmas a gazdasági életre, a kereskedői pályára, saját sorsát nem tudja kézbe venni és irányítani. Mintha csak nekünk üzenné ezeket a súlyos szavakat: "Csak magunkban a hiba, de egyszersmind magunkban is a feltámadási erő".

Az első szövetkezeti tanítás ez, mert hiszen tudjuk, hogy éppen az a legfontosabb gondolat a szövetkezeteknél is, hogy fogjunk össze, tömörítsük a kiserőket, hogy ezáltal a nagyobb erőben rejlő előnyöket használhassuk fel a közös cél érdekében. Persze nem csupán gazdasági és vagyoni előnyre kell itt gondolni, mert világosan megmondta Széchenyi erre is a véleményét, hogy "jobb, ha szellemi alapokon emelkedik anyagi kiképzésünk, és nem viszont". Amint az igazi szövetkezet sem pusztán gazdasági vállalkozás, hanem egyúttal erkölcsi, nevelő és szociális intézmény.

Széchenyi érdeklődése és munkássága a magyar föld népe, a jobbágyság felemelésére irányult elsősorban. A jobbágy-felszabadítás, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség, mezőgazdasági oktatás, lótenyésztés, belterjes gazdálkodás stb. mind ezt szolgálják. A később kialakult szövetkezeti hálózatunk is ennek a falusi rétegnek a sorsán igyekezett segíteni, hiszen az áru és hiteluzsora megszüntetésére az agrárszövetkezetek egész sora keletkezett. Széchenyi tanításai és útmutatásai vezették a nagy szövetkezeti apostolt, gróf Károlyi Sándort, aki egyébként Széchenyinek is rokona volt. A szegény földműves népesség gazdasági megerősítésére csakis azok az intézmények voltak alkalmasak, amelyek az önsegély és a kölcsönösség alapelvén épültek fel. Ezek az alapelvek pedig Széchenyinél jutnak csak igazán kifejezésre, amikor egyrészt az erők koncentrálását, másrészt pedig a magunk lábán való járást hirdeti.

A szövetkezeti eszme ma már diadalmasan hódít, és úgy látszik, a jövő gazdasági rendjében még fontosabb szerepet tölt be, mint eddig. "A kisded makkbúl, ha nem romlott, idővel termő tölgyfa lesz, csak senki el ne gázolja." Mintha csak a szövetkezeti gondolatra utalt volna Széchenyi ezekkel a szavaival. Ma, amikor eszmék vajúdnak, gazdasági és társadalmi rendszerek inognak, úgy érezzük, Széchenyi ezen a téren is örök érvényű tanítást adott nekünk. Erős és boldog Magyarországot akart, ezért hirdette a híres angol államférfival, Franklinnal együtt, hogy "könnyebben összerogy az üres, mint a teli zsák".

Amikor most születésének 150. évfordulója alkalmával emlékezünk a Legnagyobb Magyarra, akkor legfőképp azt kell néznünk halhatatlan tanításaiból, amely népünk erősítését szolgálja szellemi és anyagi téren egyaránt. A szövetkezeti gondolatnak első úttörője volt hazánkban, mert munkája nyomán - ha később is - indult el a népi szociálpolitika és gazdaságpolitika, melynek jövő teendőire nézve is kijelölte az utat. Ez az út gazdasági téren: szabad magyarok önkéntes egyesülése közös nagy cél elérése, hogy helyünket itt a Kárpát-medencében valóban megállhassuk, mert a nemzetekre is áll az igazság, hogy "csak az erős szabad, és így csak az erős boldog".

*

In Hajnalodik. Az alföldi fiatal értelmiség nemzetpolitikai szemléje. IV. évf., 10. szám (1941), 245-246.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés